Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-11 / 35. szám
1970. FEBRUAR 11., SZERDA rest uiicrei hírlap Osztályozó a zöld asztalon Cegléd NB 11-es maradt SPORTSHOW FÓRUM Hosszú évek óta előfizetője vagyok a Pest megyei Hírlapnak, valamint a Népsportnak. Az utóbbi időben olyan dolgokat hozott nyilvánosságra e két újság, hogy valószínűleg a Népsportot lemondom, a Hírlap sportrovatát pedig meg sem nézem. Mert amit ezek a mi amatőr labdarúgóink művelnek, az sértő minden becsületes dolgozóra. Köztudott, hogy államunk minden lehetőséget biztosít az ' élsportolóknak, és ennek fede- • zetét a becsületes dolgozók jó így készülnek pk... A tavaszi bajnoki rajt közeledtével egyre inkább benépesülnek a pályák, egyre több csapatunk vív előkészületi mérkőzést. Néhány együttes háza táj áról az alábbi érdekességeket gyűjtöttük ösz- sze. Jégfcakarítás Az NB in-as Váci SE utóda a Váci Híradás vasárnap otthonában vívta első barátságos mérkőzését. Mint Breznay István tudósítónk közölte: a találkozó há- romnegyedórás késéssel kezdődött, ugyanis a játékosok és szurkolók ,,bemelegítésként” közösen tisztították meg a jégtől a játéktér egy felét. A váciak 3x30 perces mérkőzést vívtak a FlottilLa együttesével és 200 néző előtt 4:1 arányban nyertek. A kezdő csapat ez’ volt: Drajkó — Pindes, Néder, Jened, Laczkó, Jágersziki, Dudás, Pintér, Kriska, Bednarik, Hugyecz. Szóhoz jutott még a kapuban Ferencsik és Ja- kus, valamint a mezőnyben Nagy, Molnár, Maczkó, Bőhm és Katona. Az első csapat keretéből valamennyi játékos szerepelt kivéve Ozsvárit, aki később kezdte el a felkészülést. A nyitányon az új játékosokkal megerősített váciak jó benyomást keltettek. A hazai gólszerzők: Kriska, Dudás, Pintér, Laczkó. A csapat legközelebbi ed- zőmérkőzésétc szerdán 14.30-kor-- vívja az- Esze Tamás SE ellen. . Tcsp: «■§rrfo£>rJ A PSC háza táján A Pilisvörösvári SC NB III-as gárdája ugyancsak vasárnap lépett először pályára, egymás között vívtak kétkapus edzőmérkőzést a játékosok. A Pilisvörösvári SC a megszűnt Pilisi Bányász utóda, amely a.báFOCIMOZAiK nya bezárásával nevet változtatott. De nemcsak a név változott, hanem a gazda is új. A helyi szervek, a tanács, a tsz, az Ásványbánya és a Kőfaragó Vállalat támogatja többek között az egyesületet. A klub vezetősége is átalakult, s az elnökségben a patronáló szervek képviselői is helyet kaptak. A labdarúgó-szakosztály vezetésébe régi sportolók kapcsolódtak be. A szakosztály vezetője Straub István lett, tagok: Krammer István és Blind Márton. Kovács Tibor a szakosztály szövetségi képviselője elmondta, hogy „papíron” még régi nevén szerepel az egyesület, ugyanis csak március végére készül el az új bélyegzőj ük. A labdarúgók közül Hegyeshalmi, aki már egy éve leállt, a Pi- lisszentiváni Spartacus játékosa lett, Hau pedig szögre aikasztotta cipőjét. Ezután még egy Mann- hercz szerepel a csapatban, a korábban is vörösvári szineket képviselő Mannhercz II mellett a Lángból érkezett névrokona is itt játszik. Gubán (ÉRDÉRT), Juri- cza (Pilisszenitiván) tartozik még az új fiúk közé, valamint Jcskó Endre, az Ásványbánya technikusa. Az egy évre eltiltott Simcsák is részt vesz az alapozáson, hisz tavasszal ismét csatasorba áll. — Január 8-tól heti négy edzéssel készülődik Stiff tér Ferenc irányításával a csapat — folytatta Kovács Tibor. t — Az elmúlt hét vécéig a négy'’edzés közül hármat tornateremben tartottunk, ez- «tán már valamcnnyt tádzés sza- badtéren lesz. A tervek szerint a közeljövőben az Elektromos, a Volán SC és Esztergom lesz az edzőpartnerünk. Február 22-én hat csapat részvételével kezdődik a Pilisi medence felszabadulásának tiszteletére kiírt torna, amely április 4-én fejeződik be. A vörösváriak az egyidényes tavaszi bajnokságot arra akarják APRÓHIRDETÉSEK Az Autóvillamossági Felszerelések Gyára, Budapest Xm., Balzac u. 2—6. (a Nyugati pu. mellett) felvesz marós, lielyzetfűrós, köszörűs, lakatos, esztergályos szakmunkásokat, betanított férfi és női munkaerőket, anyagmozgató segédmunkásokat, 6 órás munkára fiatalkorú kisegítőket. A Ceglédi Állami Tangazdaság Cifrakerti Kerülete FELVESZ gumijavító, autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő, autóvillamossági szerelő szakmunkásokat. Gépipari technikumi érettségivel rendelkezőt műszaki ügyintézői munkakörbe felveszünk. 201. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Dunaharaszti. Szövőótképzős munkakörbe felveszünk 16. évet betöltött fiatalokat. Jelentkezés levélben: Hazai Pamutszövőgyár, Budapest IV., (Újpest) Baross u. 99. Keresünk egy dózerost T 100 dózerra és két kotrómestert KM 251 típusú lánctalpas kotróra. Tápió-Hajta Vízgazdálkodási Társulat, Nagykáta, Gyóni Géza utca 12. _________ SB ér tlessen. a Pest megyei Bi érleuplmn ! felhasználni, hogy ütőképes, erős gárdát kovácsolj anak össze. Bálintiak Keísnvölgyben A megyebajnokság tavalyi ezüstérmese a Törökbálinti TC ugyancsak vasárnap lépett először pályára, s Kelenvölgyben 3x40 perces találkozót vívott. A Bp. I. osztályban szereplő Április 4. Gépgyár együttesét 2:0 arányban fektették kétvállra. Tizenhét játékos jutott szóhoz a salakos, meglehetősen jó talajon. Az egyik gólt az ifiből felkerült Lengyel szerezte, a másikat Takács, akit múlt ősszel igazoltak le, de bajnokin még nern szerepelt, csupán kupa- mérkőzéseken. Törökbálint többet támadott, a hazaiak mezőnyben szebben játszottak. Szolnoki kapus most is bizonyította képességeit, de jól védett helyettese, az ifiből előrelépett Háromszék! is. A csapat újabb edzőpartnere ugyancsak Bp. I. osztályú együttes lesz, jövő vasárnap a Budatótényi Mechanika gárdája. Barátságtalan barátságos A Vecsési VIZÉP NB H-be jutott labdarúgó-csapata Immár harmadik barátságos mérkőzését ját- sass|itta, méghozzá nem épp barátságos körülmények között. • — Rákosiiegyen nem készítették elő a pályát és bíró sem volt. A 2. percben már 2:0-ra vezetett a hazai gárda tartalékos védelmünk jóvoltából. A helyiek presztízs- kérdést csináltak az eredményből, s ehhez a bíró is hozzásegítette őket. A 70. percben 3:2-es rákoshegyi vezetésnél Szenczi torkát elkapta az egyik hazai játékos, tumultus támadt, s kérésünkre 20 perccel előbb lefújták a meccset — emlékezett vissza Szo- tyori Pál edző. A második csapatok találkozója már simán folyt le. Itt fordított eredmény született, a Pest megyeiek nyertek 3:2-re. Vecsés ma az UFC ellen 3x40 perces találkozót vív idegenben, s vasárnap délelőtt a fővárosban a BKV Előre következik. Csak 70 perc Ráckevéin a Tököl—Ráckeve találkozón mindkét együttes idei első mérkőzését vívta. A megfiatalított tököli csapat — a tavalyi gárdából csaik két játékos szerepelt — végig irányított, s különösen szünet után nagy fölényben volt A 70. percben 4:0-ás tököli vezetésnél a hazaiak fáradtságra hivatkozva kérték a bírót, hogy fújja le a találkozót További barátságos mérkőzések: Gázművek—Dunakeszi Vasutas 1:2, Fóti SE—Veresegyház 1:4, Ceglédi MEDOSZ-Bem SE 3:2. Az NB m-as dunakesziek ma újból pályára lépnek éspedig 13.30- kor a Kőér utcában a Bp. Spartacus ellen játszanak. R. L. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Caracasban: Szovjet válogatott— Spartak Imává 3:2 (2:1) munkája biztosítja. Az is köztudott, hogy több százezer kiváló dolgozó 12—14 forintos órabérért dolgozik, méghozzá úgy, hogy képességük munka- területükön jóval túlhaladja sok labdarúgó (Szűcs, Bánfalvi, Pataki, Takács stb.) tudását. összehasonlításként szeretném az ő havi jövedelmüket megnézni. Pedi6 az üzemek dolgozói a népgazdaság konyhájára sokkal többet hoznak, mint fent nevezett amatőrjeink, s még szobakonyhás lakást sem biztosítanak számukra. Ha egy-két forintos órabéremelést kérünk, s mivel ezt nem adják meg, és más vállalathoz megyünk, már vándormadaraknak ' becéznek. Kocsit, lakást vásárolni nekünk nem olyan egyszerű, mint kiváló sportolóinknak. Egy vállalat sem küldi dolgozóit Hévízre, Hajdúszoboszlóra, Mátrába és a többi helyre alapozni, hogy az évi tervfeladatokat sikeresen teljesítse. De a mi aranylábú fiainknak csak a dél-amerikai túra adná meg a megfelelő alapot. Persze, elküldhetik őket, ahova akarják. Ezzel a szellemmel és ezzel az erkölcsi alappal legjobb volna, ha vissza sem jönnének. Mert ők nem tudj ált, hogy néhány vállalat egész évben sem fizet 800 forint prémiumot. Ök csak azt tudják, hogy a győztes mérkőzés után a 800 forint jutalom kevés, no meg azt, hogy lakás és kocsi kell, és mindezt aranylábukkal akarják minél hamarabb megszerezni. Hogy ide jutottunk, abban a sportvezetés a hibás, no és a társadalom. Miként engedhető meg, hogy például Tóthot, Takácsot azért, mert lemegy Tatabányára játszani: 3 szobás lakásba ültetik. A Honvéd összesen két csapatra való' játékost vitt el kis nevelő- egyesületekből, néni!' is, beszéí-j ve Kozmáról, Kárakasról, Szurgentról. Természetesen a játékoson is múlik, ha oda akar menni. De vajon önzetlenül mennek ők, minden ellenszolgáltatás nélkül? Igaz, Kelemen ?! Több évig foglalkoztam sportvezetéssel, 1969-ben elment a kedvem ettől. Hogy miért? Egy alsóbb osztályú — megyei vagy területi — csapat játékosad hetente kétszer-há- romszor, csak esténként munka után tudnak gyakorolni. Mondjuk, hogy a csapat vasárnap Cegléden vagy Üjhar- tyánban játszik, Gödöllőről az ifikkel együtt már reggel el kell indulniuk, és este 7 óra tájt érnek haza. Vajon mit lehet nekik adni? Az előírás szerint 1,36 forintos hűsítőt fogyaszthatnak. A játékvezető — általában vasutas — elindul Vácról 12 órakor. Bár a mérkőzés 17 órakor kezdődik, felszámol egész árú utazási költséget, s a helyi közlekedés díját sem hagyja ki, no, és a mérkőzésvezetésből és napidíjból összeokoskodik egy százast. Ha jól vezeti a meccset, megvendégelik, s ha arra megy a csapat, amerre a bíró lakik, még haza is viszik. Hasonló visszásságok tapasztalhatók a játékvezetői ellenőröknél Is. Például aki Maglódról Isaszegre megy saját kocsiján, útiköltségét a „Keletiből” számlázza, s a végösszeg a különböző tételekkel 96 forint. A játékosok hűsítője pedig 1,36 forint... Ezek tények. Bundák nemcsak az NB Iben, hanem nálunk is voltak. íme néhány példa a tavalyi megyei bajnokságból. Bem SE Fóti SE 2:3. Otthonában kap ki a legjobb csatársorral rendelkező Bem SE. Ez hogy lehet? Ezt néhányan benn a szövetségben tudják. Igaz, Gárdonyi sporttárs? Továbbmen- ve: Maglód—Fóti SE 1:1. Nem csodálkoztam azon, hogy Szé- csényi játékvezető testi épségét csak nehezen tudták megvédeni a maglód! sportvezetők. Az Üjhartyán—Fóti SE mérkőzés két pontját jogosulatlan játékoscsere miatt Főt javára igazolták. De amikor megbun- dázva eldőlt, hogy ki esik ki, akkor Űjhartyánnak visszaadták a két pontot. Tehát látható, hogy itt is bunda, a bunda. Feladat, hogy a sportszervek vezetőit jól válasszák ki, s változtassák meg a labdarúgóik szemléletét. Ehhez elengedhetetlen a nevelés. Tabányi Pál Maglód Lapszemle SIRATÓ A Hétfői Hírek február 9-i számában olvastuk: — Siralmas kardvívóutánpótlásunk helyzete! — panaszkodott a juniorok Budapest-bajnoksága után Papp Bertalan, volt sokszoros világ- és olimpiai bajnok, aki évek óta az ifjúságiak szakvezetője. — Talán ebben a fegyvernemben érezhetők legerősebben a középiskolás korúak testnevelési mozgalmának hiányosságai, de mindenképpen javítani kell a fegyvernem oktatógárdájának színvonalát is. Alapvető változásokra van szükség ahhoz, hogy a kardhegemónia folytatókra találjon.” TOTÓTIPPJEINK 1. Bari—Bologna Z. Fiorentin.a—Lazio 3. Inter—Cagliari 4. Juventus—Lanerossi 5. Napoli—Sampdoria 6. Palermo—Torino 7. Roma—Milan 8. Verona—Brescia 9. Catanzaro—Catania 10. Livorno—Modena 11. Piacenza—Atalanta 12. Reggiana—Arezzo 13. Ternana—Mantova Pótmérkőzések 14. AS Reggina—Pisa 15. Monza—Perugia 16. Foggia—Genoa x 1 1 1 X 1 1 1 X X 2 1 X X 1 1 X X 1 1 X 1 Február 22-től: MJMC-íolytatás A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének első félidejét már a múlt év végén lebonyolították. Akkor a járási győztesek, valamint a területi és megyei I. osztály részt vevői léptek porondra, s négy 'csapat maradt állva: Ceglédi MEDOSZ, Délegyháza, Veresegyház, Szentendrei Mathiász. Február 22-től bekapcsolódik az erőnyerő Üllői TSZSK, valamint a tavalyi NB Hl öt résztvevője: Aszódi Vasas, Ba- gi TSZSK, Dunakeszi Vasutas, Pilisvörösvári SC, Váci Híradás. Közülük kerül ki az országos selejtezőbe továbbjutó négy csapat. A megyei labdarúgó szövetség kéri a fenti tíz csapat képviselőjét, hogy február 16-án, hétfőn 17 órakor a szövetségben jelenjenek meg a további kupamenetrend megbeszélésére. Sakkgladiátoros helyesbítés Tegnapi számunkban a „Sakk- glad iátorok a sportshow fórumon” című írásunkba értelem- zavaró nyomdahiba csúszott. A helyes szövegrész a következőképpen hangzik: „— Tudod, kedves öcsém — folytatta Laci bácsi —, azt kevesen tudják, hogy a sakkgladiátorok (már engedd meg, hogy a te szavaddal éljek) soh’sem voltak amatőrök. Sokat tudnék én erről mesélni.,. — Nosza, itt az alkalom, sélj!*» meA Távol-Keleten túrázó Csepel labdarúgó-csapata Kuala Lumpurtól 337 kilométerre Penangban 2:1 (0:1) arányban győzött Malaysia válogatottja ellen. ■ Üj sportkör Versegen Gyarapodott a gödöllői járás sportegyesületeinek száma. Megalakult a Vérségi TSZ SK, amelynek működtetéséhez a helyi szervek 20 ezer forint támogatást biztosítottak. ' A sportolók havi 10 forintos tagdíjjal veszik ki részüket a klub fenntartásából. A sportkör a tervek szerint felnőtt és ifjúsági csapattal képviselteti magát a járási labdarúgó-bajnokságban. Az asztalitenisz Európa Liga találkozók során Moszkvában került sor a szovjet—magyar találkozóra. A mérkőzést a várakozásnak megfelelően a hazai együttes nyerte 4:3-ra — bár a Jelentések szerint kis szerencsével a magyarok is győzhettek volna. Adatfeldolgozó gépparkunk kezelésére keresünk önálló beosztású LYUKKÁRTYAGÉP-KEZELŐT, valamint MŰSZERÉSZT A munkakör esetleg részállás, másodállás, vagy mellékfoglalkozás formájában is ellátható. jelentkezés Írásban, telefonon vagy személyesen Strobl György mérnöknél: Vác, Várost Tanács Kórháza, Március 15. tér 7—9. Tel.: Vác 373. Változatlanul olcsón árusítanak a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat üzletei az, ALKALMI ÁRUK BOLTJAI GÖDÖLLŐN, NAGYKÖRÖSÖN, RÁCKEVÉN, ÉRDEN, SZOBON, KISTARCSAN, CEGLÉDEN, DUNAHARASZTIN, MONORON. [ I vitte a prímet: 4—4 győze- I lemmel járultak hozzá a siker- ! hez. G. Bíró ezúttal halvá- | nyabban játszott, 6 két mérkő- | zést nyert, akárcsak Kude- lich II. Az Ismét csatasorba állt Nyíri Sándor egy győzelmet szerzett. K. B. A magyar asztalitendszetzők erősített tempóban készülnek az április elsején Moszkvában kezdődő Európa-bajnokságra. Az Európa- bajnokság mérkőzéseit a híres í Luzsnyiki sportcsarnokban remde- ! zik. Az EB előtti egyik fontos I erőpróba Budapesten március 11- én lesz, a Magyarország—Svédor- * szág Európa Liga-mérkőzés. A Ceglédi Vasutas férfi asztalitenisz csapata a Sportcsarnokban osztályozót játszott a Győri Építőkkel az NB II-ben maradásért. A nagy múltú Pest megyei együttes az akadályt 13:6-os győzelemmel vette, s így továbbra is az NB II- ben szerepelhet. Teljes gőzzel rajtolt a Vasutas, 4:0-ra elhúzott, majd a győriek 5:3-ra feljöttek. A jó támadójáték segítségével 8:3- ra, később ll:4-re vezetett a Pest megyei csapat. • A ceglédi asztaliteniszezők egyenletes, jó játékkal vívták ki a bentmaradást biztosító győzelmet. F.arkas és Kudelich i