Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám

VÁC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 1970. JANUÁR 7„ SZERDA Hosszas vajudas után, a múlt év utolsó napjaiban végre alá­írták a Vachartyáni Gépjavító Állomás adásvételét. Január elsejétől az üzem a 22. AKÖV egyik üzemegy­sége. Egy olyan vállalatnak vidéki üzemrésze, amely már nyolc­szor volt élüzem, és minden reménye megvan, hogy kilen­cedszer is az lesz. Már ez is elég kezdeti ígéretnek, és ez­után csali a váchartyániakon múlik, hogy megtalálják-e új helyüket. Molnár József — az AKÖV igazgatója — ismertette a be­mutatkozó értekezleten az el­képzeléseket és a terveket. Bíznak abban, hogy a vachartyáni munkások rövid idő alatt megszokják az új munkarendet, és igen hamar egy erős ipari egység lesz a legfiatalabb üzem is. Mindenkit megerősí­tett eddigi beosztásában, ami — biztosítéka annak is, hogy az átszervezés nem okoz külö­nös gondot vagy zökkenőt a munkában. A volt gépjavító — a lehető­séghez mérten — a legnagyobb önállósággal tevékenykedik, és olyan munkát végez, amely ez­után is segíti á járás mezőgaz­dasági üzemeit. Erre továbbra is igényt tartanak a termelő­szövetkezetek, de a járás ve­zetői is. Forgórakodó gépeket és tehergépkocsikat javíta­nak, de ezenkívül is számtalan olyan feladata lesz az üzem­nek, amivel a mezőgazdasági üzemeket segítheti. Szervezetében és felada­taiban is ipari üzemmé alakult a gépjavító, de olyan formában, hogy ez­zel az átszervezéssel sem sza­kad el teljesen attól a céltól, amelyért közel két évtizeddel ezelőtt életre hívták. A százötven dolgozó sokat vár az új „gazdától". Elsősor­ban állandó és rendszeres munkát (hiszen a múltban számtalanszor munkátlanu! teltek a napok), nagyobb anyagi és erköl­csi megbecsülést, az öltöző és fürdő korszerűsí­tését. Ehhez már segítségüket is felajánlották a szocialista brigádok — de várják, hogy végre történjen valami. Reméljük, hogy az új évben orvosolják a váchartyáni pa­naszokat, és az új vállalat már az első évét is eredményesen zárja. (esi) Dunakeszi: 40 évi szolgálat után — megérdemelt pihenés Négy évtizedes szolgálat után nyugdíjba vonult Kiss Sámuel, a MÁV Járműjavító Vállalat dolgozója. Mint a tit­kárság kézbesítője, éveken át szállította kerékpárjával az üzemi postát; a leveleket, a csomagokat, az aktákat az osz­tályokra és a postára. Samu bácsit sokan szerették, ismer­ték. Munkája elismeréséül „kiváló dolgozó” kitüntetést is kapott. Csütörtökön: Lehotka a Zeneakadémián Csütörtökön este fél nyolc­kor a MÁV Szimfonikusok ad­nak hangversenyt a Zeneaka­démián, Erdélyi Miklós ve­zényletével. A hangversenyen Lehotíia Gábor is fellép. ELÍILMISZER-KISKERESKEDELMI VALLALaI Túl a félmiiliétd forgalmi! Két évtized, három járásban Új ABC-áruházak, üzletek JANUAR ELSEJETÖL: Hét végi orvosi ügyelet DUNAKESZIN IS Január elsejétől Dunakeszin a Bem utcai szakorvosi rende- lőinétzetben is bevezették a hét végi orvosi ügyeletet. — Mikortól meddig tart az ügyeletes orvos szolgájata? kérdezem Patákig Józséfné nő­vért. — Az ügyeletes orvos szom­bat délben kezdi el az ügyéle­tet, ami hétfő reggel hét óráig tart. — Milyen volt a szilveszteri ügyelet? — Nagy izgalommal vártuk az első ügyeleti napot Kovász- nai doktornővel együtt. Az ün­nepek alatt 29 beteghez hív­i tak ki, de szerencsére nagyon súlyos eset nem volt közöt­tük. — S az első vasárnap az új esztendőben? — Vasárnap sok kihívásunk volt, ám az. éjszakai ügyelet viszonylag csendben telt. Az ügyeletes orvos munkáját ne­hezítette az utak rossz állapo­ta. Az autó többször elakadt — mondotta a nővér. ★ A dunakeszi hét végi orvosi ügyeletet a 128-as telefonon le­het hívni. Petőinészárosfi Sándor: Itt a toliam..: Itt a toliam, kibe döfjem? Gimnázium áll előttem: beleszarom ajtajába. — Meg se nyikkan az kínjába. ny paci Az EDASZ központ előtt nagy tömeg veszi körül az út közepén fekvő, fényes szőrű lovat. Néha-néha erőlködik egyet-egyet szegény pára, hogy felemelkedjék, azután abbahagyja és hosszú percekig meg sem mozdul. Az időköz­ben érkező állatorvos ránéz, és mondja a diagnózist: — Izombénulás. Biztosan túletette — fordul a szép ló gazdájához, Oroszki Ferenc fuvaroshoz. — Három napig nem fog­tam be, ez alatt csak evett. Sokan nézik a csillagos homlokú állatot, és többen kérdezik: — Megmarad? — Talán ... Nem maradt meg. T. J. mm mm • • mm •• H • ■ *.? tt Lezuhant az otodikrol Halálra zúzta magát A rádió is bemondta, hogy a 32 éves Horváth Kornél váci származású technikus szilvesz­ter éjjelén egy fővárosi ház ötödik emeletéről tragikus kö­rülmények között lezuhant, és halálra zúzta magát. Temetése csütörtök délután lesz Vácott, az alsóvárosi sírkertben. KINCS Arra már felhívták a fi­gyelmem, hogy takarékoskod­jak a vízzel és a pénzzel. Azt azonban senki sem adta tud­tomra idejében, hogy a gyufá­val is takarékoskodnom kell. így aztán, mikor a gyufás- csomag aljáról kivettem az utolsó dobozt, beléptem egy trafikba, két fűszerüzletbe, és még két trafikba, míg végre egy árva doboz gyufához ju­tottam. Senki sem szólt és mégis takarékoskodni kezdtem a gyufával. Igyekeztem egyetlen szállal meggyújtani a gázt, és a cserépkályhában a fát. A beszerzésre váró tárgyak között már ott volt a kova és a tapló, amikor váratlan do­log történt. Karácsony első napján nővérem látogatott el hozzám családostul, és miután kicseréltük az ajándékokat, sógorom meglengetett szemem előtt egy kis csomagot. — Na mit hoztam? Kíváncsian vetettem magam a csomagocskára, és amint ki­bontottam, vidáman gurult szét belőle tíz doboz gyufa... M. V. A hét első napján már ösz- szesített forgalmi adatokat ta­láltunk Bernáth Endre igaz­gatóhelyettes asztalán, a Vác és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat központjá­ban. — Két évtized telt el a vál­lalat megalakulása óta s 1969-ben először haladta meg üzleteink forgalma a félmilliárd forintot — mondotta. 166 boltunk 521 millió forint értékű árut jutta­tott a vevőkhöz. — Mindezt elősegítette a jó árukészlet. — Az alapvető cikkekből: zsírból, lisztből, cukorból egész esztendőben volt ele­gendő. Baromfiból ötven vagonnal adtunk el vásárlóinknak. A MÉK-től átvett 10—11 milliós tételen kívül első ízben kap­tunk jó minőségű árut a Bu­dapesti Zöldért-től. Ez gyü­mölcsben, zöldségben 21 mil­liót jelentett. Ezt a kapcsola­tot a jövőben is fenntartjuk. — Hogyan váltok be az áru­bemutatók? — Országos hírverés hívta fel a figyelmet a tejtermékek fogyasztására. Vácott is árube­mutatót rendeztünk. A tejipar később szállította a bemutatott termékeket, amelyekből 45 milliós forgalmunk volt. Saj­nos. a sütőipar nem bővítette a pékáruk választékát. Azért kénytelenek voltunk egy buda­pesti nagyüzemhez fordulni. Ma már rendszeresen ka­punk a Százados útról ke­nyeret — vásárlóink meg­elégedésére. — A borkedvelők Siem pa­naszkodhattak. — A Magyar Állami Pince- gazdaságból és az állami gaz­daságok pincészeteiből 50—60 fajta bor került üzleteinkbe. Az emelkedő forgalmat mutat­ja. hogy Dunakeszin két üzletünk bevétele meghaladta a ha­vi egymillió forintot. Vácott a nagy csamegsbolt, a a 10-es, az ABC áruház és az 52-es húsbolt lett .,milliós üz­let”. — Uj üzletet is nyitottak. — Tavaly nyitottuk meg Du­nakeszin a 60-as peremboltot és a hajógyárral szemben egy új üzletet. Százötven boltunk­ból 75-ben tataroztunk, korsze­rűsítettünk, vagy kicseréltük a berendezést. Idei és jövő évi tervünk­ben szerepel a Földvári téren cs a Ráüi úton egy- egy új ABC áruház fel­építése és megnyitása. Ilyen áruházat tervezünk a háztartási bolt és a MÁVAUT- pályaudvar között épülő ház földszintjére. — Más terveik is vannak er­re az évre? — 745 eladónk fáradozik há­rom járás lakosságának ellá­tásán. Jó munkájuk révén 3,8 százalékkal nőtt a termelé­kenység. Az iparnál, nagyke­reskedelemnél ezután is szor­galmazzuk az ütemes áruellá­tást, s a még meglevő kisebb hiányosságokat felszámolva több és jobb árut juttassunk a fogyasztókhoz — ez a célunk az idén. (p. r.) Vasárnapi korzó Gyimesi Sándor felvétele HOLNAP: ÉN ÉS A KISÖCSEM December 11-én hiába vár­tuk a Déryné Színház társula­tát. Autóbuszuk a nagy hó­esés miatt Zala megyében el­akadt, és így elmaradt akkor az Én és a kisöcsém című Szilágyi—-Eisemann operett váci előadása. Kárpótlásként holnap jön Vácra a Déryné Színház ts bemutatja az operettet. A bér­lettulajdonosok helyét biztosít­ják, ezen kívül még néhány jegy kapható a Lenin úti mű­velődési központ színházter­mében. DUNAKESZI: A József Attila Művelődési Ház MŰSORÁBÓL Gazdag program várja a Dunakeszi Járműjavító műve­lődési házának látogatóit. Szombaton nyitják meg a „Pest megye 25 éve” című ki­állítást. Huszonkettedikéig lesz nyitva, megtekinthető mindennap délután három órától este nyolcig. Pénteken mintegy száz nyugdíjasnak — akik 1968— 69-ben vonultak nyugalomba — rendeznek vacsorával egy­bekötött baráti estet, amire a feleségek is hivatalosak. Ebben a hónapban kezdődik egy tánctanfolyam és egy há­romhónapos szabás-varrás kurzus is. A diák- és szakmunkás­klubban a csodákról és ma­gyarázatukról hallanak a fia­talok. Egy délutánon pedig a boldogságról beszélgetnek. Országos klasszikus­ai lár-verseny Hazánk felszabadulása 25. évfordulójának ünnepségei ke­retében a Váci járási-körzeti Zeneiskola Dunakeszin már­cius 1-én és 8-án országos klasszikusgitár-versenyt ren­dez, az állami zeneiskolák és a művelődési házak növendé­keinek részvételével. A verseny a Pest megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya védnökségével zajlik le a két vasárnapon. A selejte­zőket, elődöntőket iskolánként rendezik meg — február ötö­dikéig. A versennyel egyide­jűleg pályázatot is hirdetnek a gitár-kamaraművek jegyzéké­nek összeállítására. CERUZAJEGYZETEK IRIGYKEDÉS. — Vasárnap is egész nap dolgoztak a nép­számlálási biztosok. Egyik Ár­pád utcai lakásban egy peda­gógus írta az adatokat, amikor a rádió népi zenekara gyors­ütemű csárdást játszott: „A faluban nincs több kislány, csak kettő..Az összeíró felsóhajtott: „De jó lehet az ottani kollégáknak!” INDOKLÁS. — Kisiskolás fiú mutatja édesanyjának az e heti moziműsorokat: „Anyuka kérem, a Madách mozi miért játssza A hét aranyembert és az Építők mozija az egyetlen Aranyembert?” A mama egy pillanatig gondolkodik: „Azért fiam, mert az nagyobb mozi és ott a belépőjegyek is drá­gábbak.” FIGYELMEZTETÉS. — Üj rab érkezik a fegyházba. Az egyik lejárónál az őr figyel­mezteti: „Vigyázzon, itt há­rom lépcső van!” A daróc- ruhás derűsen int: „Maga még a világon sem volt, amikor én már nagyon jól ismertem errefelé a járást.” (p. r.) A VÁROS LEGSÖTÉTEBB UTCÁJA Harmadik hete nem égnek a villanyok a Cházár András utcában. Egyébként sokan járnak errefelé, de most in­kább elkerülik, mert a sötét­ség beállta után sok huligán és részeg járkál errefelé. Többször telefonáltunk « ÉDÁSZ-nak, s mindig meg­ígérték: Majd holnap! Szeret­nénk, ha már nem sokáig hívnák így ezt az útszakaszt: a város legsötétebb utcája. V. L.-né Cházár András u. S. EGY ROBOGÖT O IS ÉRDEMEL A fővárosban ezekben a hetekben szavaz a vásárlókö­zönség: ki a legudvariasabb eladó a boltokban, ki nyeri el a főjutalmat, egy új Trabant gépkocsit. Váci boltjainkban is sok he­lyen megérdemlik a dicsére­tet. Minap fővárosi vendégek szóltak elismerően a Fehér Galamb étteremben tapasztalt világvárosi udvariasságról. A Dunakanyar Áruházban Horváth Agnes, a fiatal eladó vívta ki türelmével, szolgálat­készséggel az elismerést az ünnepi csúcsforgalom idején. Ha Trabantot nen. - kaphat (kisváros vagyunk); egy robo­gót megérdemelne! Egy Szí. János utcai lakos A Gazdát cserélt a Váchartyáni Gépjavító Állandó, rendszeres munkát várnak

Next

/
Thumbnails
Contents