Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-31 / 26. szám

1970. JANUAR 31., SZOMBAT KST NEcrri kMírtap Ismétlés a Játékcsarnokban Mint beszámoltunk izgal­maikban bővelkedő, fordulatos mérkőzésen a magyar férfi ké­zilabda válogatott értékes győ­zelmet aratott a hosszú ideje veretlen NSZK ellen. Ma is­mét találkozik a Játékcsar­nokban a két válogatott. Az eredmény csütörtökön sem volt döntő szempont, és nem lesz az ma sem. A mérkőzések a VB-feikészülést szolgálják. SPORTSHOW FORUM Most fogok tollat másodszor a kezembe, hogy a sport tiszta­ságáért folytatott vitában vé­leményemet leírjam. Első le­velem Szepesi Györgynek küldtem, aki válaszra sem méltatott. Ebben megírtam, hogy a labdarúgásban egyre Nyolcadik osztályos fiúk jelentkezhetnek szakmunkástanulónak az alábbi, korszerű építőipari szakmákra: — villanyszerelő — központifűtés-szerelő — vizvezetékszerelő — szobafestő és mázoló — parkettázó — épületbádogos — épületlakatos — gépszerelő — épületburkoló (csempéző) — ács-állványozó — kőműves A szerelőipari szakmákban emelt szintű képzést nyújtunk, A szakmunkásvizsga után felvételi lehetőség van a középiskola harmadik osztályába. A KÉPZÉS HELYE: KECSKEMÉT, CEGLÉD, KISKUNFÉLEGYHÁZA, NAGYKOROS, BAJA (a jelentkező választása szerint). Az első és a második tanévben felemelt ösztöndíjat fizetünk, a harmadik évben teljesítménybért és nyereségrészesedést. Indokolt esetben kollégiumi elhelyezésről és teljes ellátásról gondoskodunk. A helybeli és bejáró tanulóknak is adunk munkaruhát és ebédet. A szakmunkásvizsga után minden ifjú szakmunkást állandó munkára alkalmazunk vállalatunk építkezésein, továbbá a létesülő házgyárban. SZERZŐDÉSKÖTÉS A VALLALAT KÖZPONTJÁBAN MINDENNAP 8 órától T6 óráig, szombaton,-és vasárnap 12 óráig. Vidékiek levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét Klapka u. 34. K Szentendrei Kéziszer­számgyár, Lenin út 160. azonnali belépésre felvesz — műszaki osz­tályra — kezdő gépész- mérnököt vagy techni­kust. Kéthetenként szabad szombat. Csökkentett munkaidő­vel varrónőt — nyug­díjas is lehet — keres a H. Szociális Otthon, Vác, Vak Bottyán tér egy; _______________ JO KERESETI LEHETŐSÉG, M ÖRAS MUNKAHÉT. Munkásszállás, üzemi étkezés, Utazási kedvez­ménytérítés. MAGAS nyereseg- seszesedes. Kedvezményes tűzifajuttatás. Asztalos szakmunkásokat, betanított gépmunkára férfi és női munkaerőt, gépi segédmunkára férfi és női munkaerőt alkalmazunk. ÉRDÉRT Vállalat 5. sz. telepe, Budapest XX., Haraszti út 277. Megközelíthető: KÖzvágóhídról HÉV-vel. Berakónőt vagy ta­nulólányt felvesz a Pest megyei Nyomda Vállalat, Vác, Géza ki­rály tér 10. Kőműves, festő-má- zoló,. fűtésszerelő, olaj­égő karbantartásához értő, szerelő szakmun­kásokat, hűtőgépészt, szakácsot, valamint betanított munkásokat, takarítónőket felve­szünk. Vidékeknek — női dolgozóknak is — szállásról gondosko­dunk, és vasúti jegy­térítést adunk. Jelent­kezés a Népstadion és Intézményei munka­ügyi osztályán, Bp. XIV., Istvánmezei út öt. Egyszobás, összkom­fortos, beköltözhető kertes ház eladó. Vác- Deákvár, Szivárvány utca 12. Mozaiklapok nagy vá­lasztékban kaphatók Szőnyi Ferencnél, Mo- nor, József A. u. 29. Gép- és gyorsírni tudó nőt, lehetőleg gyógy­szertári technikusi ké­pesítéssel adminisztra­tív munkakörbe felve- —unk. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszer- árugyár munkaügyi osztályán, Bp. X.. Gyömrői út 19/21. Te­le fom_JJ_9--02^ _______ El adó 500 n.-öl telek alappal Nagytarcsa, Petőfi út 25. Budapest 17 km. 50 mázsa takarmány- répa eladó. Szentend­re, Tyúkos dűlő 27. — Lucskai. ÉPÜLETGÉPÉSZT és ÉPÍTÉSZ­TECHNIKUST ALKALMAZ a gyömrői TÖVÄLL. Fizetés megállapodás szerint. Elsőéves lakatos­ipari tanulók gyakorlati szakmai képzését elősegítjük. Jelentkezés: Csavaripari Vállalat, 3. sít. Facsavar Gyára. Bp. ni.. Szentend­rei út 205. Szövőátképzős munkakörbe IS. évet betöltött fiatalokat felveszünk. Leányotthon! elhelyezés. Jelentkezés levélben. Hazai Pamutszövőgyár, Bpest ÍV- (Üjpest) Baross u. 99. A Hazai Pamutszövő­gyár Soroksári Gyára, Bp. XX., Soroksár, Marx K. u. 294. 1970. szeptember elsejével 2 éves tanulóidőre ipari 14. évet betöltött fiúk, tanulókat szerződtet, lányok jelentkezhet­nek. Vidékieknek la­kásról gondoskodunk. Továbbá. felveszünk 16. évet betöltött lá­nyokat betanított szö­vőnek. Albérletet költ­séghozzájárulással szerzünk. Pannónia-telepi mun­kásszállásunkra éjjeli­őröket felveszünk. Víz­ügyi Építő Vállalat, Szentendre, Martino­vics u. 9. jobban elszaporodnak azok a labdarúgók, szakosztályveze­tők, elsősorban a Honvéd- spor tégy es ületekbein, akik az amatőrség álarca alatt a leg­nagyobb profit is túlteszik. Megírtam, hogy e szemlélet a sportéletben egy folyamatot In­dított el, mely a sportolók spe­kulációjához, tisztát lanságok­hoz vezet. Ez a levelem még 1955-ben kelt, és Puskásékra céloztam vele. Szerintem már ekkor elin­dult egy helytelen folyamat, és ennek következményei a mai bundák és a játékosvásárlások körül kirobbant botrányok. Az a véleményem: a fórumban napvilágot látott hozzászólá­sok közül legalább annyit tesz a sportélet tisztaságáért Gara- guly Ferenc cinikus írása, mint Szabó János ezredes — sze­rintem — hiányps magyaráz­kodása. Szabó János többet tett vol­na, ha a nehéz éjszakai gya­korlatok, megfeszített menete­lések mellett egy-két monda­tot arról is ejt: mi volt az az erkölcsi (vagy erkölcstelen) alap, amely Kelement olyan rövid időn belül véleményé­nek megváltoztatására késztet­te. Pontosabban arra, hogy a piros-kék színnél mégiscsak szebb a piros-fehér. Azt sem ártott volna, ha megtudjuk, mennyi az az összeg, ami Szű­csöt olyan sértődötté tette. Nem tudok „hasra esni” Alacs B. Tamás ciikíke előtt sem, mégpedig azért nem, mert ez csak azután íródott, ami­kor már felhúztuk a csehszlo­vák „ruhát”, és a cipőt már nagyjából ki is tapostuk. Javaslom a profi-amatőr vi­tához: a játékosok kötelessé- geit szigorú szabályok, szerző­dések rögzítsék, s a pályán nyújtott teljesítmény legyen a mérce. Ezt pedig nevezze ki minek akarja, ez profizmus, és véleményem szerint ez a he­lyes. László Zoltán EGYÜTTMŰKÖDÉS A PTS legutóbbi elnökségi ülésén jóváhagyták a megyei tanáccsal való 5 éves együtt­működési tervjavaslatot. Ter­mészetesen ez a kooperáció nemcsak a legfelsőbb szintre vonatkozik, hanem a járási, városi, községi tanácsokra is. Felvetődött, hogy a sport­pályák felújításához, kar­bantartásához a tanácsok to­vábbra is nyújtsanak segít­séget, s a nagyobb iskolák építésénél minimálisan a 15X 27 méteres tornatermet en­gedélyezzék, a kisebb isko­láknál pedig a 10X20 méte­res termet. Ezt országos ren­delkezés rögzíti. A jelentős megyei beruhá­zásokhoz kérte az elnökség a tanács támogatását. Így pél­dául a sportszállóval egybe­kötött váci csónakház építé­séhez, a váci sportcsarnok megteremtéséhez (ezt az MTS OT és a város is segí­ti), valamint a gödöllői és ceglédi fedettuszoda elkészü­léséhez. Ezeknél a létesítmé­nyeknél a társadalmi össze­fogás sem hiányzik majd, s az építkezés anyagi terveit részletesen kidolgozza az el­nökség. A személyes együttműkö­dést szolgálja az a javaslat, hogy a járási értekezleteken, amelyeken havonta a közsé­gi tanácselnökök vesznek részt, évente legalább egy­szer ott legyenek a JTS el­nökök is és elmondhassák kéréseiket, észrevételeiket. Ugyanez vonatkozna a me­gyei tanács összejöveteleire — amelyre a járási tanácsel­nökök hivatalosak —, s erre időközönként a megyei TS elnökét hívják meg. Természetesen alsóbb szin­ten a városokban, községek­ben sem hiányozhat a koope­ráció. A most lezajlott sport­köri közgyűléseken általá­ban megvalósult az az elkép­zelés, hogy a tanács képvise­lője helyet kapott az egyesü­let vezetőségében, s jó volna, ha a tanácsi testületekben ott lennének a a-^jtetíiberck Is. A régi gyakorlat szerint a helyi tanácsok anyagi támo­gatásukat szerelésvásárlásra, felújításra adták. Miniszter- tanácsi rendelet alapján vi­szont a sporttámogatást át­utalhatják az egyesület szám­lájára és a klub ezt az ösz- szeget bármire felhasznál­hatja. Így a működési - költ­ségek fedezésére, például uta­zásra. Az elnökség azzal a kérés­sel terjesztette az anyagot a megyei tanács vb elé, hogy tárgyalja meg és fogadja el a javaslatot. Gyakorlati intéz­kedésekkel segítse az együtt­működést, felkérve az alsóbb szintű tanácsokat a sport tá­mogatására. ÉRDRŐL AZ ÉPÍTŐKBE Az atlétikai átigazolások egyik érdekessége, hogy Gyur- csa Zsuzsa, az Érdi Gimná­zium versenyzője — aki ko­rábban az országos ifjúsági magasugró csúcsot tartotta — a Bp. Építők sportolója lett Birkózók a KISZ-Kupáért Vasas után Ferencváros Ml LESZ A HÉT VÉGÉN? Ahogy múlnak a heteik, úgy sza­porodnak a sportesemények. Szombat-vasárnap a Golgota utca 3. szám alatti teremben 17, illetve 10 órai kezdettel bonyolítják le a KISZ Kupa szabadfogású ifjú­sági birkózóversenyt. Tavaly több Pest megyei egyesület képvisel­tette magát, akárcsak most. ★ Folytatódik a Testvériség Elém utcai tornacsarnokában a IV. ke­rületi Kézilabda Szövetség terem­tornája. A Pest megyei csapatok mérkőzései így következnek 8.44: Fóti Gyermetkváros—Gödöllői ITSK, 9.96: U. Dózsa—Váci Fonó, 9.50: Bp. Bányagép—Galgahévíz (férfi ifjúsági mérkőzések), 10.10: Esze T. SE—Bem SE, 10.42: Galga­hévíz—Duna Cipő, 11.24: Testvéri­ség-Pilisi B., 11.5«: Galgahévíz— Dunakeszi Spartacus (férfi felnőtt mérkőzések), 13.22: Váci Húsos— Testvériség, 13.44: Duna Cipő—Du­nakeszi Spartacus (női felnőtt mérkőzések). ★ A röplabda Téli Kupában a Szentendrei Spartacus férfi együt­tese a TF Győri úti termében ma, 18.30-kor a Fürdőigazgatóság csa­patával mérkőzik. A szentend­reiek a legutóbbi fordulóban já­ték nélkül vesztettek, ugyanis ott­hon maradt az igazolásuk, s a ta­lálkozót 4:0-ás győzelemmel a Fe­jér megyei SZSE javára igazolták. A Dunakeszi Vasutas NB IlI-as labdarúgócsapata, amely legutóbb a Vasassal játszott, vasárnap ismét NB I-es együttessel vív előkészü­leti mérkőzést. A Pest megyei gárda az Üllői úton 11 órakor a Ferencváros edzőpartnere lesz. Lapszemle AZ ÜGYNÖK MAGÁNYA... Részletek Bocs Ferenc: „A*vi önmagával házal” című írásá­ból, mely a Népsport január 26-i számában jelent meg: A nevem L. A. úgy, ahogy mondom. Monogiamszerüen írja. Nem véletlenül kérem, ügy érzem magam, mint Kaff­ka hőse: K. úr. Egy évvel ez­előtt jöttem fel Várpalotáról. Micsoda hülyeség, feljöttem? Várpalotán pontosan úgy lehet dolgozni és élni, mint bárhol másutt a világon, Budapesten, Brüsszelben, vagy Moszkvában. Testnevelő tanár vagyok. En­gem arra oktattak, hogy tanít­sam meg a testnevelés, a sport szeret etér eaz embereket. Fiatalokat, időseket, nőket, férfiakat. Engem arra tanítot­tak, hogy a sport, a testneve­lés pontosan olyan része az .ember nevelésének, mint az erkölcs, a tudomány. Figyel rám? Ezt csak megszokásból kér­deztem. Rájöttem, hogy az utóbbi időben csak beszélek, beszélek és a kutya sem figyel rám. Szóval ott tartottam, hogy Budapestre költöztem. Csepe­len egy iparitanuló-intézetben kezdtem el tanítani. Megdöb­bentett a fiatalok ellenállása. Igen, megdöbbentett, ahogy el­lenkeznek a sporttal. Nem res­telltem a fáradságot, némelyi­kükkel órákig beszélgettem, puliatolództam, miért viszo- lyognak a sporttól. Általában azt válaszolták, hogy szü­leik ellenzik a sportolást, le­beszélik őket. Mondván: fe­lesleges időpocséko- 1 á s. Érti? 1969-ben. Nos, talán ez adta az ötletet, ez növelte az ötletet rögeszmévé. Mert nekem mániám lett, hog y a munka- nely eken a középkorú a k- k a l megszerettessem a testne­velést. Nem akarok érvelni, mert szerintem felesleges bi­zonygatni, miért fontos egy embernek a mozgás, ha na­ponta nyolc órát áll az esz­tergapad mellett, bandukol a szövőgépek között, vagy gör­nyed az írógép fölé. Elkezdtem keresni egy gyá­rat. Pontos tervet dolgoztam ki, melyik munkakörben ki­nek mit kell végeznie. Számí­tottam az ellenállásra, gazdasá­gilag is megindokoltam, hogy a munkából kiesett 15 perc ho­gyan pótlódik az intenzitással. Gondoltam, hogy a kiemelt iparágú üzemekben keresem első társaimat. Itt többnyire érettségizett, egyetemet végzett emberek dolgoznak, talán job­ban ráállnák az én hullám- hosszomra. Nem sikerült. A gyárkapuk sorra csukódtak be mögöttem és én, aki saját ma­gammal házaltam, terveimmel ügynökölte m, kezdtem undorodni magamtól. Mái-máj­án* a gondoltam, hogy félreér­tenek, azt hiszik, az új „torz- szülötte” vagyok, ezen a b u - 1 i n akarok meggazdagodni. Ezért legutóbb, amikor felaján­lottam egy üzemi sportkörnél a „szolgálataimat”, már elöl­járóban bejelentettem, hogy mindezt természetesen csak társadalmi munká­ban végezném, ügy néztek rám, mintha kezdődő elme­baj tüneteit fedeznék fel raj­tam. Nem adom fel, elmegyek a BTS-be, a segítségüket kérem, hátha találunk egy gyárat.. • Bérezik a 6:1-ről Sikeresen szerepelt idei első nagy erőpróbáján a magyar asztalitenisz-válogatott: az NSZK elleni Európa Liga­mérkőzésen elért 6:l-es ered­mény, jóval felülmúlta a vá­rakozást. A válogatott találkozó után a versenyzők baráti vacsorán vettek részt, s a legtöbben el­sősorban Bérezik Zoltánnak, a miagyar csapat sikeresen debü­tált edzőjének gratuláltak. — Nagyon örülök ennek a szép győzelemnek — mondot­ta. — Klampár jól játszott, Jó­nyer is, de tőle még többéi várok. Papp lámpalázasait küzdött, pedig néhány meg­mozdulása javulását bizonyí­totta. A 6:1 azonban ne té­vesszen meg bennünket, lát­tunk már ennél jobb nyugat­német csapatot is. A legköze­lebbi, az igazi nagy próba a csütörtöki moszkvai Európa Liga mérkőzés lesz. Szoros eredményt szeretnénk elérni. Hazaérkezett az MTS-küldöttség Péntekig virradóra hazaér­kezett Algériából, a dr. Beckl Sándor elnök vezetésével, ki- lencnapos látogatáson részt vett MTS-küldöttség. Az algériai tartózkodásról dr. Beckl Sándor elmondotta: — Két tartomány fővárosá­ban jártunk, Annában és Constantiné-ban. Amit láttunk az igen imponáló volt a szá­munkra. Az algériai sport ha­talmas méretekben fejlődik. — Vezetőikkel az 1968-ban kötött megállapodást fejlesztettük most tovább. Így például még ez évben algériai és magyar atléták, úszók, vívók és labda­rúgók cseréjére kerül sor. 1971- ben avatják fel Algírban az I ’ölWnpiát stiídltyát, amelynek munkálataiban magyar szak­emberek is részt vesznek. Innen—onnan A köd miatt félbeszakadt Inter- nazionale—Barcelona labdarúgó EVK visszavágót február 4-én ren­dezik meg a San Siro Stadionban. Az Olaszország! Madonna di Campiglióban megkezdődött nem­zetközi alpesi síverseny első szá­mában, az óriás műlesiklásban a magyarok közül Bartus Miklós szerepelt a legjobban: 4:17.67 per­ces idejével azonban csak a 47. lőtt. Mórótz a 49. helyen végzett. A versenybíróság közlése szerint a 140 induló közül 80-at diszkvali­fikáltak, s köztük volt a magyar Gazdig Gyula is. Kori és hoki A gyömrői tó jegén rendezték a monori járás úttö­rőinek korcsólya- és hokibajnoksá­gát. A korcsolyá­zóknál a leány összetett versenyt a minden szám­ban győztes mo­nori Matyó Márta nyerte két üllői kislány, Tóth Éva és Mezei Mária előtt. A fiúknál már izgalmasabban alakúit a viadal. 200 méteren a mo­nori Bán Imre, 400-on az üllői Kriskó András bi­zonyult jobbnak, s jobb időeredmé­nyével Kriskó sze­rezte meg az ösz- szetett elsőséget. A jégkorongo- zóknál nagy meg­lepetésre — igaz, pénzf eldobással — Pilis lett az első, az örökös második monori Kossuth iskola előtt. A bronz a tehetséges fiatalokból álló ecseri csapatnak jutott. Vasárnap, ha az időjárás közbe nem szól, újból jeges randevú lesz Gyomron, ezúttal az úttörő-olimpia megyei elsőségéért vetélkednek a fia­talok. A tét: a sá­toraljaújhelyi or­szágos döntőbe jutás. Gér József Peié-fejes A chilei Santia- góban nemzetközi labdarúgótorna keretében mérkő­zött a brazil San­tos és a Zágrábi Dinamó labdarú­gócsapata. Képün­kön a „fekete gyöngyszem”, Pe­lé csapata első gólját fejeli a zág­rábi kapus hálójá­ba. A végered­mény: 2:2.

Next

/
Thumbnails
Contents