Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 2. szám

Negyven év a gyógyítás szolgálatában „Dr. Balogh Sándor körzeti orvos az egész­ségügyi szolgálat terü­letén lelkiismeretes munkát végzett. Mint becsületes dolgozót di­cséretben részesítem és példaképül állítom dol­gozótársai elé. Dr. Dikó István járási főorvos” Folyamatos 40 évi szolgálat Után érdemelte ki e sorokat, s a vele járó jubileumi jutal­mat dr. Balogh Sándor gyöm- röi körzeti orvos. Az egyetem elvégzése után három évig mint gyakornok dolgozott, 1932-ben került Gyömrőre szerződéses körzeti kezelőor­vosnak. Ettől kezdve megsza­kítás nélkül a községben tel­jesít szolgálatot. Pedig nehéz napok — s évek is — jöttek közben, de ő helytállt, jól el­látta dolgát. Egyetlen napot sem volt betegállományban! Két gyermeket nevelt, akikre nagyon büszke. A nagyobbik Maglód és Ecser SZTK-fogá- sza, de a kisebbik is családos, felnőtt ember már: az UVA- TERV mérnöke. A körzeti orvosok dolga so­ha nem volt és még ma sem könnyű. Statisztikát olvasha­tunk arról, hogy miyen sok beteget kell ellátniok. Dr. Ba. logh Sándor naplójába 1969- ben 17 ezer 500 beteget je­gyeztek be. Érdekes ember. ..Ért az em­berek nyelvén” — mondják róla. Egy-egy kezelés, injek­ciózás közben elmesélt törté­net, tréfa, vicc is mind-mind a „lélektani gyógyítás" része. Mindenkit ismer, mindenki ismeri és — szereti. Az 50-es évek elején épített egy házat földszintién rende­lővel, garázzsal. Államosítot­ták. Kérte, adják vissza leg­alább az emeleti részt, a la­kást. Nem találtak rá méltá­nyossági alapot. Most a Minisz­tertanácshoz fordult... Néhány évvel ezelőtt egy tanácsülésen hallgattam fel­szólalását a község jó ivóvíz­zel történő ellátása, s a he­lyi tóstrand felújítása ügyé­ben. Olyan szenvedélyes, ala­pos beszéd volt, amilyenre csak az képes, aki szereti azt a helyet és embereket, ahol cs akik között él. Most. január. 10-én lesz 64 éves. Születésnapján és jubi­leuma alka’mából betegei és Volt betegei hálás szívvel gon­dolnak szeretett orvosukra. Fáradságos munkájához még sok erőt, egészséget kívánnak. Blaskó Mihály Tóth Ambrus felvétele A nyugdíjasok nevében Minden hónap 22-én és 23-án különös látvány túrul a figyelő szeme elé. Ezeken a napokon ugyanis a posta előtt már nyitás előtt idős emberek topognak, várják a postást. Hosszú volt a hónap, és kevés a nyugdíj összege. Ezeken a napokon már nehéz megvárni a 11, vagy 12 órát, amíg a pos­tás a lakásukhoz érkezik. No­vemberben 23-a, vasárnapra esett, a monori postások hét­főn szabad naposak, így a 23-án esedékes nyugdíjat az idős emberek csak 25-én kap­ták meg. Azt javasolnám, hogy ha hasonló egyezés máskor, is előfordulna, a pos­tások más napon vegyék ki a szabad napjukat. Gondolja­nak a nyugdíjasokra, akiknek egy-két nap is sokat számít. (g.-né) MOHOMDfflX A P E S,T M EGY E I HÍ R L XII. ÉVFOLYAM, 2. SZÄM 1970. JANUÁR 3., SZOMBAT Ellátási gondok Káván és Bényén HÚS, KENYÉR, TÜZELŐ — ÚJ TERVEK munkájával kapcsolatosan. Először Gál Ferenc, a ká­vai tanácskirendeltség veze­tője szólalt fel: — Nálunk, ebben a kis községben bizony elég sok gondot jelent a lakosság ellátása. Elsősorban rend­kívül kevés az a hús­mennyiség, amelyet köz­ségünk kap. Komoly gond a tüzelőbeszer­zés is. Sokszor Gombára, Monorra. de még Vecsésre is el kell menni tüzelőért. Nincs megoldva kellőképpen a ke­nyérellátás sem. Sokszor dél­után négy-öt óra tájban ér­kezik Kávára a kenyér. A kávai problémákra Csikós Béla. az ÁFÉSZ igazgató- elnöke válaszolt. Elmondotta, hogy a jövőben igyekeznek a gondokon enyhíteni, de a hús­ellátás problémája sajnos Már akku! az ide! terű Divattervező elnökasszony Versenyben a szocialista címért — Manökenek Vecsésen A péteri Rákóczi Tsz veze­tőségi ülésén — amelyen részt vettek ’ a bizottságok elnökei .is — megtárgyalták az idei, 1970. évi tavaszi vetéstervet. Ezek szerint az idén 200 hold kukoricát, 6 hold burgonyát, 25 hold új telepítésű lucer­nát, 25 hold uborkát, 8 hold paprikát, 5 hold káposztát, 10 hold dinnyét, 3 hold paradi­csomot, 30 hold sárgarépát, 10 hold vöröshagymát termelnek a kötelező kenyérgabonán kí­vül. Két hold úgynevezett ve­gyes kertészetet is megművel­nek, s ennél elsősorban a köz­ség ellátására gondoltak. jesítés, illetve túlteljesítés azt is magával hozta, hogy az asz- szonyok keresete jelentősen emelkedett — meséli örömmel az elnökasszony. — Régebben 450 forint volt az átlagkereset, az idén 1000 forint. 1969-ben vezették be a 6 nap fizetett szabadságot azok szá­mára, akik elérték az évi 6 ezer forintos fizetést, a bedol­gozók közül. De nagyon sokan a 10 ezret is elérték. Eredmény az.is, hogy azok a bedolgozók, akik tíz éve tagjai a szövetke­zetnek, jogosultak a nyugdíjra. Mindennek az a következmé­nye, hogy kevés a kilépő, nincs munkaerővándorlás. Még akkor sem ment el tő­lük senki, amikor egy-két éve visszaesett a termelés, gondok­kal küszködtek. Most tehát semmi gondjuk nincs? — adódik önkéntelenül is a kérdés. Csupán annyi: magas a korhatár, 45—50 év körüliek az asszonyok, kevés fiatal jön közéjük. Pedig sok csökkent munkaképességű asz- szonyt is tudnak foglalkoztat­ni. s különösen ösztönző a nőknek, a fiatal anyáknak, hogy a gyereknevelés mellett, otthon is tudnának dolgozni. Az 1970. évi tervek? 16 mil­lióra van szállítási szerződé­sük. Kapósak a termékeik, akár a divatáru nagykereske­delemnél, akár az áruházak­nál. Sok az egyéni modelljük, az elnökasszony saját maga is tervez. Az ipari vásárokon sa­ját tervezésű kollekciójukkal nagy sikert arattak. Figyelem­be veszik a divatigényeket, ötletesen alkalmazzák és újszerűén azokat az ízléses megoldásokat, amiket a nők keresnek a konfekció« ruhás­ban is. Május elsejére tervez­nek egy divatbemutatót a ve- csési művelődési házban, s terveik közt szerepel, hogy Ül­lőn is nyitnak egy részleget. S mi hozzáfűzni valója van mindehhez a párttitkár asz- szonynak, Bodnár Lászlóné- na.lt? öt szocialista brigád dol­gozik a központban, meséli, s a felajánlások egyik-e: hogy elérjék a szocialista műhely címet. Részt vettek nemrég a község szocialista brigádjainak vetélkedőjén, ahol két brigád­juk 2. és 3. helyezést ért el. A napokban zajlott le a me­gyei KISZÖV vetélkedője, ahol az Ady-brigád ugyancsak 2. helyezéssel tért haza. Bodnár Lászlóné közel tíz éve van a szövetkezetnél. Munkájának legszebb erénye, hogy ez idő alatt egy 16 tagú pártszervezet jött létre, s hogy a politikai oktatásokon már pártonkívüliek is részt vesz­nek. Sok esetben élénk vita alakul ilyenkor. Azt mondja, amikor odake­rült a szövetkezetbe, s bement valamelyik műhelybe, hirtelen elhallgattak az asszonyok, né­ma csend lett körülötte. Két év kellett, amíg közel került hoz­zájuk, amíg kinyíltak irányá­ban az asszonyok. Most már nyugdíjas, de nem tudna el­szakadni tőlük, hetente két na­pot kijár Vecsésre, a szövetke­zetbe, hogy meghallgassa az asszonyok gondjait, bajait, s hogy most is, mint régen, se­gítsen, hiszen bizalommal vannak iránta. (f. o.) A vezetőség: úgy határo­zott, hogy a kukoricát, a sárgarépát és az új tele­pítésű lucernát vegyszer­rel gaztalanítják. Utasították a szakvezetőket, hogy még a végleges terv el­készítése és jóváhagyása előtt mérjék fel az idai várható munkaerőhelyzetet. A fenti tervet nézve meglepő, hogy viszonylag nagy területen. 25 holdon akarnak uborkát termesz­teni. Meg van ennek a magyarázata: a szövetke­zetnek egy elég nagy ka­pacitású savanyító üzeme van, s ezt saját nyers­anyaggal akarják ellátni. Tavaly nagyon rosszul sike­rült a dinnye, ezért területét tovább csökkentik. Az idei 10 hold a két évvel ezelőttinek mindössze csak a fel-e. Az állattenyésztés terén a tervek szerint a tavalyihoz képest lényeges változás nem lesz. Tojóbaromfi marad az 5—6 ezer darab, anya-birka 300 darab lesz a szaporulattal együtt, a hízó szarvasmarha számát azonban növelni sze­retnék. MJ Vidám szótár „átszervezés” — 3x5 = 5 + 5 + 5. „kivitelezés” — Piás Péter berúgott a sarki kultúrbüfé- ben, két markos csapos kivi­telezte az utcára. „beruházás” — Gyerekko­romban — emlékszem — a lisztre adott pénzt cukorkára költöttem. Apám beruházott. „kapacitás” — Ezzel mindig baj van. Dönci kapacitása nagy, a vendéglői tányér Ka­pacitása kicsi. A pénztárca kapacitása nagy, a boríték ka­pacitása kicsi. A száj kapa­citása nagy, a ko-ponya Kapa­citása kicsi. „felújítási eszközök” — va­kolókanál, kőműveskalapács, mész, homok, kártya, vörös­bor. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Telemark hősei. Gyöm- rö: Háború és béke III. Maglód: Minden dalom a tiéd. Mende: Két mamám és két papám van. Mfl­uor : Tanár úrnak szeretettel. Nyáregyháza: Az alvilág profesz- szora. Péteri: A feldobott kő. Pi­lis: Granada Addió. Tápiósáp: Be­szélő köntös. Tápiósüly: Az idő ablakai. Űri: Karamazov testvé­rek. Üllő: A tigris. Vasad: Beszé­lő köntös. Vecsés: Tóni elment az eszed. nem egyedülálló. A tüzelőel­látáson. úgy kívánnak javítani, hogy a következő évben létesítenek egy tü- zelőlerakatot a községben. Stránszky György bényei tanácskirendeltség-vezető bé­nyei problémákkal kapcsoló­dott a beszélgetésbe. Bényén eléggé rosszul érté­kelik az ÁFÉSZ üzleteinek munkáját. így például sok­szor kifogásolták már az italbolt nyitvatartási idejét. Miért van zárva délben, ami­kor ezekben az órákban is lenne forgalom. A másik: a kultúrterem elhanya­golt állapotban van, s jó lenne, ha az ÁFÉSZ tud­na ezen segíteni. — Igen, ismerjük a bényei panaszokat — válaszolt llg Albert kereskedelmi főosz­tályvezető. Sajnos nem a leg­jobb a kapcsolatunk a tanács- kirendeUséggel. Például: né­hány héttel ezelőtt Gombá­ról áthelyeztünk Bányére két bolti eladót. Már az első na­pok után panaszkodtak, hogy a faluban gyakran mondo­gatják nekik: „mit kerestek itt, miért nem mentek haza Gombára”, s azóta az üzlet forgalma is csökkent. Az ital­bolt nyitvatartási idejét máris megváltoztattuk, délben is nyitva tart. A jövőben viszont szeret­nénk az italboltot a köz­ségi tanácskirendclíség kezelésébe átadni, s ezzel szemben a kultúrtermet megvásárolni. Itt egy új, modern élelmiszerboltot nyitni, a másik felében pedig egy kul­túrált szórakozást biztosító presszó létesítését tervezzük. Rendbehozzuk még a 44-es bolt raktárát is, ami jelenleg életveszélyes és nem higiéni­kus. Gér József ViFánftérflSf Mit szeretne megvalósítani az új évben? Kiss Gyula, fiatal gyomrot házasember: — 1969-ben es­küdtem meg. Feleségemmel jelenleg édesapámnál lakunk, az idén szeretnénk egy szép kis házat építeni. Már a telek megvan, hamarosan OTP-köl- csönt veszünk fel és hozzá­kezdünk a nagy munkához. Szeretnénk egy szobát konyhát már ebben az évben felépíteni. Sztaeho Ignác, a járási földhivatal dolgozója: — Fe­leségem gyermeket vár, na­gyon szeretném ha fiú lenne. Tóth Ilonka, a monori Jó­zsef Attila gimnázium ne­gyedikes tanulója: — Az idén érettségizem, nagyon szeret­ném, ha jól' sikerülne. Ez a legfőbb vágyam. Karaiba János, a monori vas- műszaki bolt vezetője: — Szeretném megvalósítani, hogy nagyobb raktárunk le­gyen az idén. Az árukészlet­tel eddig sem volt baj, de re­mélem, az idén ez is még gazdagabb lesz. Bálint Mária, Monor: — Legfőbb vágyam, hogy egy szép szobabútc- garnitúrát tudjak vásárolni. Aztán még az is lehet, hogy férjhez me­gyek. Török Mária, a Gyömrői Községi Tanács vb-elnöke: — Bizonyára nagy öröm éri majd a Táncsics utca lakóit. Most már biztos, hogy az egész utat kiköveztetjük. Ezenkívül több új üzlet is lé­tesül Gyömrőn. No és még van sok szép terv... (g. j.) Vásár Pilisen Pilisen 1970. január 4-é.n, vasárnap országos állat- és ki­rakodóvásár lesz. ügyeletes orvos Gyomron: dr. Balogh Sán­dor, Monoron és Monori-er- dön: dr. Pénzes János (egész­ségház), Pilisen: dr. Czinder Bálint tart ügyeletet vasár­nap. — Ügyeletes gyógyszer- tár Monoron a főtéri. Egri csillagok Az egyik monori Iskolaigaz­gató mondta el. Dolgozatot írtak az iskolások az Egri csillagok című film megtekin­tése után. Az egyik fiú így írt: „Amikor a törökök fel­felé másztak a létrán, a vár­ban harcoló asszonyok vezére elkiáltotta magát: — Szurok rátok!” Mérlegen a maglói labdarúgás A Maglódi KSK vezetősége a bajnokság megindulásakor azt a célt tűzte ki, hogy a csapat bánt maradjon a me­gyei bajnokságban. A cél el­érése kezdetben nagyon két­ségesnek látszott, a tavaszi szezon végén, mindenki biz­tos kiesőnek könyvelte el a labdarúgócsapatot. Ám a szív és a lelkesedés bravúros győ­zelemsorozatot eredménye­zett, sikerült a bentmaradás! Érdekesség, hogy a magló- , diák elég sokszor szenvedtek el egygólos vereséget. Leg­többször ebben a balsze­rencse játszott közre. Pél­dául tavasszal, a bajnok Szi­getújfalu otthonában az utol­só. percekig 0:0-ra állt a mér­kőzés, s a 88. percben egy el­hamarkodottan megítélt 11-es döntött Maglód kárára. Az őszi szezonban a döntő fordulatot az Ujhartyán el­leni győztes mérkőzés hozta. Utána nem kis meglepetésre a maglódiak legyőzték a má­sodik helyezett Törökbálin­tot, s diadalmaskodtak Vá­cott-is. Otthonukban is jó eredményeket értek el, az utolsó fordulóban például Gö­döllőt 8:2-re verték. Sikerült tehát a kitűzött célt elérniük, s egyaránt ér­deme ez a megerősödött ve­zetésnek és a játékosoknak. Kertész Károly évek óta áll a sportkör élén, hozzáértése, tekintélye alapja lehet a to­vábbi sikereknek. De jó a szakosztályvezetés is, itt főleg Horváth Sándor és H. Varga István végzett eredményes munkát. Feltűnően sok játékos nyúj­tott jó teljesítményt. A ka- puoaa K. Nagy lncgieleloeu védeit, tíencsiK, az „öreg róka” még rnmdig a vcaüiein egyik erőssége. t kos né­hány évvel ezelőtt Gyomrá­ról került Maglódra, s itt job­ban szerepelt mint Gyömrőn. Igaz, a hazai találkozókon né­ha feltűnően idegesen ját­szott, de így is nagy hasz­nára volt csapatának. Bógyis, a fiatal balhátvéd volt a vé­delem legjobbja. Egyszerű eszközökkel, sallangmentesen játszott. A fedezetsorban Ta- bányi kezdetben nehezen lendült bele, de később méltó társa lett P. Nagynak. P. Nagy György az idén a csapat egyik legjobbja volt. Nagy­szerűen érvényesítette tech­nikai tudását, mind a védeke­zésből, mind a támadásból kivette a részét. A csatársor­ból Varga, Rakita és Füleki emelkedett ki. Füleki különö­sen az utolsó fordulókban bravúroskodott. Rakita fia­tal kora ellenére máris érett játékot mutatott. Varga és Végh K. irányították az ötös­fogatot. Utóbbi lábtörése miatt sajnos csak keveset játszott. Dohnál váltakozó teljesít­ményt mutatott, amikor jó volt, akkor csapata egyik legjobbja volt. Harazin, Her- nek, Horváth és Szarvas csak néhány mérkőzésen ját­szott igazán jól. A maglódiak eredményes­nek könyvelhetik el tehát az idei évet. Annak ellenére, hogy többször küszködtek ed- zőproblémával, elmondhatják, hogy sikeresen szerepeltek. — gér — i A Pilis és Vidéke Általá­nos Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezethez hét köz­ség (Káva, Gomba, Pilis, Nyáregyháza, Vasad, Csévha- raszt és Bénye) ellátása tar­tozik. Az utóbbi hónapokban sok panasz hangzott el az ÁFÉSZ munkájával kapcso­latosan. Ennek nyomán jött létre az a találkozó, amelyet Sima István, a járási tanács elnökhelyettese hívott össze. Ezen jelen voltak az ÁFÉSZ és a községi tanácsok veze­tői, vagy azok megbízottai. Képviseltette magát a MÉ­SZÖV megyei igazgatósága, valamint részt vett Bódis Pál járási kereskedelmi fel­ügyelő. Az elnökhelyettes beveze­tője után Bódis Pál arra kérte a községek képviselőit, mondják el gondjaikat, pa­naszaikat az ÁFÉSZ mun­Vecsésen, a Bajcsy-Zsilinszky i úton van egy takaros kis eme- j letes épület. Ha a rendezett, í tiszta udvaron nem állnának | naponta kelmékkel, csomagok- ; kai teli teherautók, senki sem 1 gondolná, hopr a Vecsés és ; Környéke Háziipari Szövetke- j zet portája ez. Az ízléses füg­gönyök az ablakokon, a sző­nyegek a folyosókon arról árulkodnak: itt asszonyok dolgoznak, asszony a vezetőjük is. Koltai Bélán-é elnökasszony azonban nem a szövetkezet gondozott külsőjével dicsek­szik, hanem a 40 millió forin­tos évi terv teljesítésével, s azzal a közel kétmilliós fel­ajánlással, amit a felszabadu­lás 25. évfordulójának tisztele­tére év végéig teljesítettek. Ott jártunkkor már állt a munka, hogy december 31-ig a leltárral is készen legyenek, a szabászok azonban már az 1970. évi anyagokat szabták. A bedolgozókkal együtt, átlago­san 500 asszony dolgozik a szövetkezetnél, s mintegy 60-an itt a központ­ban. Vecsésen. Itt végzik a kezdő és befejező munkát: ki­szabják a hálóingeket, pizsa­mákat — s az 1969-ben beve­zetett profilváltozás óta: a női és gyermek felsőruhákat — a részlegvezetők innen viszik ki a részlegekbe: Monorra, Gyömrőre, Üriba, Nagykátára, Tápióbicskére. S amikor kész a fehérnemű, a ruha, vissza­szállítják a központba, itt ke­rül sor aztán a belső eltisztá- zásra, gombvarrásra, vasalás­ra, csomagolásra. — Természetesen, a tervtel-

Next

/
Thumbnails
Contents