Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

A PESTMEfrYLI HÍRLAP KÜLl ÖN KIA DA S a XIV. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1970. JANUÁR 18-, VASÁRNAP Az idén kétmillió a vízgazdálkodási társulat a körösi belvizek szabályozására A környék belvízszabályozá­sát intézi a vízgazdálkodási társulat, mely a termelőszövet­kezetek és az állami gazdasá­gok által fizetett tagsági hoz­zájárulás mellett jelentős ál- lanti hozzájárulással is dolgo­zik. Farkas Lászlóné pénzügyi vezető nyilatkozott a múlt esz­tendei munkájukról. — A múlt esztendőben — mondotta — öt százalékkal többet költöttünk a belvizek szabályozására, mint annak előtte. Négymillión felül volt a kiadott összeg, és 43 ezer köbméter földet mozgattunk meg. Nagykörösön és a kör­nyékbeli községek határá­ban 11 kilométer csatornát építettünk, 35 hidat és átereszt létesítet­tünk, mintegy 3500 hold terü­letet védtünk meg így a bel­vízveszélytől. Kőrösön a Pej esik- és a Szé- nástelki-csatorna felújításával — ami mellékesen 807 ezer fo­rintba került — sikerült a fel­gyülemlett belvíz egy részét le­csapolni. Az idei tervek? 77 ezer köbméter földet mozgatunk meg, 18 kilométer csatornát szeretnénk építeni 4 millió 726 ezer forint, költ­séggel Hogy ebből mit kap Nagy­kőrös? A Pej esik- és a Szénás- telki-csatornát tovább építjük, rendbe hozzuk a Nyárkúl- réti-csatornát, és ez körül­belül 2 millió forintot emészt fel a tervezett négymillióból. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor 4100 hold területet si­kerül belvízvédetté tenni. Ez a terület a Hunyadi Ter­melőszövetkezet és az erdőtár­sulás jelentékeny része. Van-e most munkánk? Az mindig van, de egyelőre nem kell félni a belvíztől. A decemberi és a januári hó­nak a fele már elolvadt, és eddig nem kellett semmi rend­kívüli vízszabályozási intézke­dést tenni. Persze, még nincs vége a télnek — de reméljük —, nem tartogat súlyos megle­petéseket nekünk. Munkaerőgondjaink most pillanatnyilag nincsenek, hat­vannégyen dolgoznak a társu­latnál— mondotta végül Far­kas Lászlóné. (kopa) Isién „hozott“ édes Piroskám... Bál a Ciíracsárdában Ma este hagyományos bálra kerül sor a Cifracsárdában. A Róna Vendéglátó Vállalat a város Piroskáit invitálja meg. A Piroska-bálon neves mű­vészek köszöntik dalaikkal az ünnepeiteket. A dalokat Aradszky László kezdi a nép­szerű Isten véled édes Piros­kámmal ... Fellép Magay Klementina és Szécsi Pál is. Szegedi Molnár Géza bizo­nyára sok kedves percet nyújt a hallgatóságnak ismert után­zóművészetével. A tál palával ót két zenekar biztosítja. Hogy mindenkinek eleget tegyenek, lesz cigány­zene és beatzene is. Most már csak lat hiányzik. a jó hangú­Repülő bútorok a körszálló tetején A tén Budapest Szálló 18. emele- a bárban szórakozott egyik este ismerőseivel egy férfi, « alaposan felöntött a garatra. A mini-asztalt, amelynél ül­tek, véletlenül feldöntötték, s a rajta levő poharak össze­török. A vendég kifizette a kárt.'"Ennék 'rendezése után az ittas férfi visszament a te­tőteraszra, majd az asztalt és egy széket a magasból lehají- tott, s azok a konyhaépület te­tejére estek. A bútorok árát is nyomban ki akarta fizetni, de amikor megtudta, hogy ér­tesítették a rendőrséget, eltá­vozott a helyszínről. A kárt később kiegyenlítette. its e&redik Az ezrediknek beiratko­zott könyvtári tagot könyv- jutalomban részesítették a Városi Könyvtárban. •k Takács Marika a Nyilasban járt iskolába. Nem volt osz- táíyelső, de olvasni nagyon szeretett. Elvégezte a hat ele­mit, s ezzel véget is ért a diákélete, s ezzel együtt szinte a fiatalsága is, a mindennapi paraszti munka nem engede't meg ilyen „luxust”, mint az olvasás. Igaz, hogy abban az időben még 1910—20-as éve­ket írtak, s Takács Máriából Sasinszky József né lett. De a* ura is haszontalannak tartot­ta a könyvolvasást — inkább dolgozz helyette! — s hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, hogy délutánonként és estén­ként újra kezébe vehesse a könyveket. Sorozatosan érték a legna­gyobb csapások, 1950-ben szép szál, húszéves fiát vesztette el, s nem sokkal azután a fér­je is beteg lett. Tavaly halt meg, s most már egyedül ma­radt. Estéi üresek lettek, a kevés munkát gyorsan elvé­gezte, maradt a sírdogálás. . A testvére ajánlotta, hogy iratkozzon be a könyvtárba. Tavaly óta minden két hét­ben cseréli a könyveket. Leg­jobban Jókai regényeit kedve­li, az érdekes, izgalmas regé­nyeket. Az Aranyember, meg a Lőcsei fehér asszony ma­radtak meg legjobban emléke­zetében, és most ötven évvel a könyvolvasás első élményei után, újra találkozik a nagy mesélővei. Járadékos tagja a nyárs­apáti Arany homok Terme, ő- szövetkezetnek, havonta két­száz forintot kap. Karácsony­kor a termelőszövetkezettől 200 forint segélyt kapott. Var, még a kis háztáji, de már nem képes a kapát kezébe fogni, kiadta bérbe. Felibe sem kell már a föld senkinek, úgy vál­lalták, hogy 10 mázsa kukori­cából hat a „felesé”... Esténként a betűk világa el­feledteti a gondokat. A kép­zelet szárnyán bejárja az egész világot. De legjobban a múlt érdekli, mi is történt... (szabó) MOZIMŰSOR Ha ... Megrázó, meglepő és félelmetes, színes angol film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Mindenki a Holdra néz. Előadások kezdete: délután 3 és 5, este 7 óra. Matiné Sivatagi 13-ak. Előadás kezdete: délelőtt 10 óra. Hétfői műsor: Virágvasárnap. Simon pap balladája. Csak 16 éven felü­lieknek. Kísérőműsor: 48. Virágma­gazin és Rajta sporttárs. Hír­adó. Előadások kezdete: délután 5 és este 7 óra. Elfelejtett ígéretek... A tanácstagi beszámolókról November hónapban és de­cember elején gyakran adtunk hírt arról, hogy a választóke­rületekben a kerület tanács­tagjai beszámoltak a végzett munkájukról. Ezeken a gyűlé­seken gyakran merültek fel olyan kérdések, amelyeknek megválaszolása már nem a ta­nácstag feladata volt. A 68 beszámolón összesen 1920 választópolgár jelent meg — többen, mint az elmúlt esz­tendőkben — és kérdés, gond is akadt bőven. Útépítési kérdésekben, a kútjavítások, vízelvezetés, hó­eltakarítás, fásítás és sok más hasonló gondban 92 közérde­kű bejelentés és panasz érke­zett be az építési osztályra. A járdaépítéssel, a közvilágítás bővítésével és az autóbuszvá­rók létesítésének kérdésében 92 bejelentést nyugtázhatott a tervcsoport. Meglepően kevés bejelentés érkezett a kereske­delmi csoport és a mezőgazda- sági osztálynak a termelőszö­vetkezetekkel és a földreform­végrehajtási intézkedésekkel kapcsolatban. A piaci árusítással és bolt­hálózat-bővítéssel csak 16 beje­lentés foglalkozott, a föld­ügyekkel mindössze 10. Kevesebb panasz, gyorsabb intézkedés. így volt ez a va­lóságban is? Mezősi Istvánná, a városi tanács végrehajtó bi­zottságának tagja a még no­vemberben beadott panaszok­ra választ sem kapott, nem­hogy a panasz okát, a járdá­ba szabálytalanul beépített lépcsőfokokat eltüntették vol­na. (Egy járókelőnek eltört az arccsontja, s a hasonló balese­tek elkerülésére korrigálni kellene a járdát.) A beérkezett panaszok az illetékes osztályra kerülnek, a gyors intézkedést gátolja, hogy ezekről nem vezetnek pontos nyivántartást, ahol rangsorol­va, a lehetőségeket figyelembe véve sorakozhatnak a megol­dásra jogosult kérdések, s az év elteltével ezek nem kerül­nének az irattárba „elfelejtés­re”, hanefn mindig szem előtt lennének. Reszeli Soós Ambrus tanács- titkár javaslatára félévenként felülvizsgálják a bejelentése­ket, mert szükséges, hogy a la­kosságot is bevonják a város gondjainak, bajainak megoldá­sába. Molnár Eleimé tanítványai Még az elmúlt év utolsó hó­napjaiban hirdette meg a könyvtár azt a pályázatot a város általános iskolásainak, amelynek a témája a felszaba­dult ország. Szép számmal ér­keztek a pályaművek a Rákó- czi-iskolából, mert csak ez az egyetlen iskola reagált a felhí­vásra, pedig a többiekben is biztosan akad tehetséges raj­zoló ... Meglepően sokoldalú techni­kával dolgoznak a pályázaton részt vevő gyerekek, összehú­zott színes csempéből készített mozaikképek, üvegfestmények, batikolt térítők, különböző technikával készített terrakotta szobrocskák, domborművek, fa intarziák, műanyagba ége­tett képecskék sorakoznak egymás mellett témájukban is követve ezt a sokrétűséget. Bakó Erzsébet batikolt fali­képé a békét fogalmazza meg a gyermekekhez legközelebb álló formában, a világrészek gyermekeinek barátságában. Kohán István intarziaképeit a kiforrott kifejezési mód jel­lemzi. Villás parasztembere, vagy a lovasokat ábrázoló ké* pe egyéni, művészi látásmód­ról tanúskodik. Sorolhatnánk Varga Endre szobrait, Fehér Károly tehenészt ábrázoló domborművű kisplakettjét... A pályázatra beérkezett raj­zok nagy része szerepel majd a Pest megyei Könyvtár gyer- mekrajzkiállításán'is. Meg kell említeni, hogy ezeknek a gyermekeknek Mol­nár Elekné tanítja a rajzot, I PARTNAPOK Hétfőn két helyen tartanak pártnapot. A városgazdá'koáá- si vállalatnál délután 3 óra­kor kezdődik, előadója Hor­váth Lehel, a Hazafias Nép­front városi elnöke, míg az ÁFESZ-nál este 7 órakor kez­dődik a pórtnap, amelynek előadója Csípő Balázs, a váro­si pártbizottság osztályvezető­je. Kedden az ITV-nél fél há­romkor kezdődik a pártnap,. B. Szűcs István igazgató a szónok, a 21. AKÖV-nél pedig fél négy órakor, ahol Hegedűs László, a városi pártbizottság osztályvezetője beszél az idő­szerű politikai és a gazdasági feladatokróL A pártoktatás híre! Vizsgáznák az egyetemisták A marxista—leninista esti egyetem hallgatói a hónap vé­gén adnak számot a félévi ta­nultakról. A vizsgákat a má­sodévesek kezdik — január 22-én —, majd az elsősök kö­vetik sorrendben — január 26-án —, és végül a harmad­évesek zárják a vizsgák sorát — január 29-éveL A marxista—leninista esti középiskola hallgatói is szám­adásra készülnek. Január 21-én délután mintegy harmincán vizsgáznak a tanult anyagból. ★ A Hunyadi Termelőszövetke­zetben 40-en tanulnak a párt­oktatás keretében. A gazdaság- politika mezőgazdasági tago­zatának negyven hallgatója rendkívül szorgalmas, alig akad hiányzó — az is igazol­tan van távol —, és a viták is azt bizonyítják, hogy aktív az érdeklődés. KEDDEN a jó talajmunkáról György Endre tart kedden előadást az Arany János Ter­melőszövetkezet központjában. A jó talajmunka címmel. s 11 P . o ■ R ■ T Nagykőrösi emlékverseny vívóknak Január 11-én a Sportott­honban került sor a nagykőrö­si vívóemlékversenyre. A via­dalon a Ceglédi Vasutas SE és a Nagykőrösi Vívóiskola ver­senyzői indultak. A mezőny szorosságára jellemző, hogy az asszék felénél több 5:4 arány­ban végződött. Mind a négy számban a versenyen mutatott formák szerinti sorrend szü­letett, jó néhány szép össze­csapásra is sor került. Női tőrvívásban: 1. Bercelly Margit 2, 2. Banai Edit 1, 3. Nagy Ágnes 0 győzelemmel. (Valamennyien ceglédiek.) Úttörő fiú tőrvívásban: 1. Papp Sándor 3, 2. Farkas Ti­bor 2, 3. Söröli Péter 1, 4. Ba­kos Mihály 0 győzelemmel. (Mindannyian körösiek.) Férfi tőrvívásban: 1. Mészá­ros Tamás (Nagykőrös), 5, 2. Somodi Rudolf (Cegléd) 4, 3. Kovács Gábor (Nagykőrös) 3, Királyrétről jöttünk... Királyrétről jöttünk, két napot töltöttünk a KISZ veze­tőképző táborban, s mielőtt elkezdenénk ezt a riportot, hadd jelentsük ki — de iga­zán —, alig akartunk hazajön­ni, s a kis erdei vonat abla­kából visszanézve őszintén irigyeltük a 47 nagykőrösi és a 48 monori járásbeli fiatalt, akik még maradhattak egy egész hétig. Pedig nem csupa szórakozás itt az élet, naponta nyolc órán át komoly munka 'folyik az előadóteremben, előadások, konzultációk váltják egymást. Futnak a ceruzák a jegyzet­tömbök lapjaim, amit itt meg­jegyeznek, megvitatnak, hasz­nos lesz a gyakorlatban, az alapszervezetek életében. — A választások a múlt év­ben véget értek, sok az új alapszervi titkár, amint min­den évben egyszer, most is vezetőképző tanfolyamon vesznek részt a titkárok. Ott­hon nincs lehetőség, hogy így összejöjjenek, s ilyen jellegű előadásokat tarthassunk, az itt tanultakat viszont kétségkívül hasznosíthatják az alapszer­veknél. Évek tapasztalata, hogy januárban kell tervezni, s amilyenek a tervek, úgy alakul az egész évi munka. Minden KISZ-titkár elkészí­tette az évi akcióprogramot — közösen vitatjuk meg, megke­ressük a hibákat, hiányossá­gokat, s azután keiül szava­zásra minden akcióprogram, az alapszervi üléseken. Hogy sok lenne a napi 8 órai okta­tás? Nem! A program ugyan­is hasznos, de érdekes is. A fiatalok szeretnek vitatkozni, most bőven van erre lehető­ség. Hogy csak példát említ­sek: meghívtuk a város és a járás vezetőit, akilk kötetlen beszélgetést folytatnak majd a fiatalokkal. Káló József, a nagykőrösi városi KISZ-bizottság titkára, a tanfolyam vezetője mondta ezt. S mit mondanak a fiata­lok? Ja, persze, egy-két nap tapasztalatából még nem le­het ítélni, ök remekül érzik magukat. Kérdeznek, javasol­nak, vitatkoznak, s hogy nem fáradnak el, mi sem bizonyít­ja jobban: daltanulás a'af.t csak úgy visszhangzott a Bör­zsöny: „... nincsen nálam kü­lönb legény...” (köblén ez—péterffy) 4. Tersztyánszky Zoltán (Cegr léd) 2, 5. Berczelly Béla (Cég-. léd) 1, 6. Somodi Dániel (Nagykőrös) 0 győzelemmel. Férfi kardvívásban: 1. So­modi Rudolf (Cegléd) 5, 2. Ko­vács Gábor (Nagykőrös) 5, 3. Kecskeméti István (Nagykő­rös) 4, 4. Tersztyánszky Zoltán (Cegléd) 43, 5. Berczelly Béla (Cegléd) 2, 6. Mészáros Tamás (Nagykőrös) 1, 7. Szalisznyó Benő (Cegléd) 1 győzelemmel. Somodi és Kovács nemcsak a győzelmek, hanem az adott és kapott találatok alapján is holtversenyben végzett, s ezért a végső győzelemért újra kel- I lett vívniuk. A döntő csörte hat percig tartott, s 5:3 arány­ban a ceglédi fiú bizonyult jobbnak. Asztalitenisz A járási egyéni és páros asz­talitenisz-bajnokság küzdel­meire vasárnap délelőtt került sor Cegléden. A Nagykőrösi Kinizsi ver­senyzői férfi párosban szere­peltek legjobban, ahol nyolc páros közül az Erdei Pál— Pusztai Péter kettős a harma­dik helyen végzett, megelőzve NB IX-es párosokat is. A férfi egyéni verseny 17 indulóját négy csoportra osz­tottak .ahonnan az első 2—2 helyezett jutott tovább. Vég­eredményben Erdei és Pusztai is a 4—8, Reszeli Soós Ambrus a 13—16. helyen végzett. A körösieknek vegyes páros­ban nem adtak párt, mert az egyesületek közötti pontver­seny miatt csak egy klubbeliek alkothattak egy párost. Kosárlabda A 10-én délelőttre tervezett úttörőmérkőzések — amelyek a helyi KISZ-kupáért folytak volna — elmaradtak, mert a gimnázium tornatermében csak mintegy 30 Arany-iskolás és 1 Petőfis fiú jelent meg. Vegyes csapatokkal játszottak így rögtönzött mérkőzéseket. Hétvégi sportműsor Asztalitenisz Abony, Kálvin úti iskola, vasárnap 9 óra: a ceglédi já­rás 1970. évi ifjúsági és ser­dülő, egyéni és páros bajnok­sága. (sulyok) 1 á

Next

/
Thumbnails
Contents