Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-16 / 13. szám

DUNA-PART TJhrig Zsigmond képe Népszá m Iá ló egyben szoci A megadott határidőre be­fejeződött a népszámlálás. Megjelent a hír a napilapok­ban, hogy most már a kalló­dókra kerül a sor: jelentkez­zenek azok, akik valami ok miatt kimaradtak a számlá­lásból. S ha ezt a néhány egyeóet, is bekódolják, nos, akkor valóban megkezdődhet a számvetés... Szódon jártamban ismer­kedtem meg Bodófalvi Gyu- lánéval, aki az általános is­kola felső tagozatos tanára, de ez alkalommal természetesen mint számlálóbiztos járta a házakat. Magánszorgalomból égy kis szociográfiát is vég­zett. Csak úgy, programon kívülit. — Tíz éve tanítok a köz­ségben — mondja — per­sze, hogy ismerek mindenkit, nagyon sok házban jártam már a kötelező családlátoga­tások alkalmával. Így egé­szen jó összehasonlítási ala­pom van. —■ Miben kedvező a válto­zás? — Az emberek és érthetően ezzel együtt, a lakások kul­turáltsága is észrevehetően nagyobb, mint akár csak öt évvel ezelőtt. Sok a könyv és a napilap. Emlékezetem sze­rint rádiót mindenütt lát­tam, és minden harmadik ház­ban televíziót, pedig ez meg­lehetősen szegény községnek számított valamikor. De most egyre-másra épülnek az új házak. Mindben persze für­dőszoba is ... Soroljam? Ta­lán elég ennyi: igényesebbek az emberek, és az anyagiak megvannak az igények kielé­gítésére. ' — Es mi nem tetszett? — Egészen meghökkentő esetekkel találkoztam. Hetven ház volt az enyém, gondol­hatja: jó néhány embert ír­tam össze, és mindössze egyet­len érettségizettet köztük. Szakmunkást is alig. Azt mondták, egészen jól keres a segédmunkás, minek törjék magukat. Hogy maga a népszámlálás hogyan zajlott le? — Semmi különös nem tör­tént Jól előkészítették, a het­ven házból mindössze egy akadt, ahová vissza kellett újra mennem. A többiben vár­tak adatokkal, sőt feketével, borral, sörrel, mintha ven­dégségbe érkeznék. Az egész­ben a legnehezebb a kínálás elhárítása volt, akár hiszi, akár nem. Előfordult ugyan, hogy szobára kamrát mond­tak, mert hátha mégis adó lesz belőle, úgye? ... De ez csak amolyan nagyon óva­tos próbálkozás volt, rövid magyarázat is elegendőnek bizonyult a leszerelésére. Befejeződött tehát a nép- számlálás látványos része. Most már a gépek következ­nek, hogy megtudjuk:, há­nyán és hogyan élünk itt... (sz. i.) Válaszoljon a MÁVAUT Értesítem kedves megrende­lőimet. hogy szeretett férjem halála után áz ipart özvegyi jo­gon folytatom A jövőben meg­rendelésre kerülő munkákat a két évtizedes szakmai gyakor­lattal rendelkező fiam végzi el. További szíves pártfogásukat kéri, özv. Szomódy Jánosné vfzvezetékszerelő. KC7GAZDASAGI TECHNIKUMOT VÉGZETT (lehetőleg kereskedelmi szakon) ( do.gtpo keres a Dunakanyar Vendéglátöipari Vállalat Jelentkezni lehet a hét bármelyik napján, az üzemgazdasági osztályon. Vác, Lenin út 35. Kéthónapi várakozás bizony sok egy kicsit. Az történt ugyanis, hogy december eleje óta rendszeresen késnek az autóbuszok, és .emellett na­ponta Jcét-három járat nem is indul. így minden nap rosszul kezdődik. Elkésünk a munka­helyünkről, és egyébként a to­lakodás miatt veszekedéssel kezdünk. Persze, nemcsak ez az egy panaszunk van a MÁ- VAUT-ra. Januárra, akik ha­vijegyet vettek a végállomá­sig (Kösd, Erdészház), pórul­jártak. A busz végállomása ugyanis most egy kilométerrel beljebb, a Béke téren van. Ez negyven forint többletkiadás... Hiába hozták rendbe az utat, a házgyári' busz elmegy, a sze­mélygépkocsik elmennek, de a MÁVAUT buszai hajthatatla­nok. Nekünk nem válaszolt a MÁVAUT, azaz ha válaszolt, csak durvaságot. Talán ha önök segítenek, megtudhatjuk, mire is számíthatunk? Kösd falu lakói Játékdélután ez ifjúsági klubban A Madách Imre Művelődési Központ ifjúsági klubja ma, pénteken tartja idei második foglalkozását. A délután ötkor kezdődő összejövetelen játék szerepel a műsorban a szakve­zető irányításával. Vácbottyáni féli esték Vácbottyánban négy évvel ezelőtt kísérletnek szánták a „vasárnapi matinét". Azóta bebizonyosodott, hogy szükség van erre, hiszen a község la­kóinak nagy része bejáró dol­gozó, sokan közülük három műszakban dolgoznak, így bi­zony az ingázóknak vajmi ke­veset tudott a művelődési ház nyújtani. 1966 novemberében a Haza­fias Népfront járási bizottsága kezdeményezésére kezdődtek meg a vasárnap délelőtti elő­adások. — Eredményes a sorozat? — kérdeztük Németh Kár oly tói, a vácbottyáni HNF-klub vezető­jétől. — A kísérlet bevált. Elő­adás-sorozataink látogatottak voltak, és reméljük — marad­nak is. fAz új év első két elő­adása Az anyák felelőssége és Az apák felelőssége lesz. Az előadók: dr. Chikán Pál, járás­bíró, ár. Székely Lajos pszi­chológus, dr. Kovács Béla or­vos lesz. A vitát jómagam ve­zetem. A. Hazafias Népfront kör „Téli estéi” is változatosak. Ja­nuár 18-án az Erkel Színház­ban Erkel Ferenc Bánk bán­ját nézik meg a klubtagok. A Pestre utazók közül 42-en ter­melőszövetkezeti tagok. A ta­vaszi programban pedig a bu­dapesti múzeumok mellett megnézik a penci tájmúzeu­mot, és természetesen megren­dezik a már hagyományos or­szágjáró kirándulást. (űjfalvi) VAC I NAPLÓ inia»?irr ■aarmnn^WTiMiBnmi— »11111 iwmpmtaammmié ..............—»— h^hmiipqiiih»* •+*mrn*"^i^^**"m**B^^i^*+mi^*m^*Jm»******^**&m** A P EST MfGVfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1970. JANUÁR 16.. PÉNTEK Az áj ötéves tervnek idén teremtjük meg az alapjait Tudósítás a városi jfrárlíbízoíifscBg üléséről I vonják e feladatok megoldá­sába a KlSZ-fiataiolcat, a tö­megszervezeteket. a Hazafias Népfronton keresztül a város egész lakosságát. Búzás Istvánná értékelte a múlt évi munkát. A végre­hajtó bizottság tíz esetben tárgyalt gazdasági vonatkozá­sú témát. Egyik vb-ülésen résztveít Nagy Józsefné könnyű­ipari miniszter is. A vállalatok munkája jónak mondható, de negatív jelensé­gek is mutatkoznak. Válto­zatlanul nagy a munkaerő­vándorlás. kedvezőtlen a ter- melékenystg mutatója, nem kielégítő a munkafegyelem. Az idei munkaterv során a párt tervében szerepel a gaz­dasági munka eredményeinek VAN MAR PENCEN FODRÁSZ Új motorokon száguldanak a boyok A szolgáltatóház szenzáció lesz Az elmúlt év eredményeit csak február végén összegezik és körülbelül ugyanebben az időben határozzák el, hogy mi­lyen feladatokra vállalkoznak az új évben. Bányavári Péterné, Dunakanyar Vendéglátóipa- Szolgáíitató Ktsz elnökasz- szonya .tájékoztatott a szövet­kezet — egyelőre — nem hi­vatalos terveiről. •— Hagyomány már, hogy év­ről évre fejlesztjük, bővítjük szolgáltatásainkat. Példa erre, hogy az elmúlt négy év során huszonnyolc szolgáltató egysé­günk nyílt. Ez most azt jelen­ti, hogy a 86 részlegünkben 17- féle szolgáltatás van. Az új év szenzációja lesz, amikor ápri­lis 4-én új szolgáltatóházat nyitunk a Mártírok útján. Mi­vel egyre több gáz- és olajfű­tésű kályha van a járásban, szükséges volt a boy-szolgálat alkalmazottainak számát nö­velni, így február elsejétől az eddigi három helyett négy bogunk lesz. Egyébként a gyorsaság és pon tosság érdeké­ben valamennyien új teher- oldalkocsis motorkerékpárt kaptak. — Mennyi pénzt fordítanak évente korszerűsítésre? — öt-hatszázezer forintot, de például az új szolgáltatóház kereken hárommillió forintba kerül. Az elmúlt évben még többletkiadást jelentett, hogy Balaton szabadin üdülőt vásá­roltunk 220 ezer forintért. — A sok szép után enged­jen meg egy prózai kérdést is. A járási tanács egyik ülésén interpelláció hangzott el a penci fodrászattal kapcsolat­ban. Megoldódott a probléma? — Természetesen. Mivel eb­ben a községben csak egy fod­rász dolgozik, valóban kelle­metlen volt a néhány napos kiesés. Fodrászunk betegsza­badságon volt. —m— VÁCI APRÓHIRDETÉSEK HIRDETÉSEK FELADHATÓK! Vác. Jókai n. 9. Telefon: 81—04 fúl számi. Hirdessen a fád NAPLÓBAN' 4pr4hirdetés szavanként ■ev és két forint Gépelést — saját la­kásomon — vállalok. Nagy Gézáné, Vác, Törökhegyi út 12/b. ni. em. 1. Német gyártmányú konyhabútor eladó. — Vác, Bukisor 34. (Na­ponta 5-től.) Szoba, konyhás ház­rész azonnal beköltöz­hetően eladó, meg­egyezés szerint. Kösd, Székely u. S5. Gyöngyösi 2 szoba, összkomfortos lakáso­mat váci hasonlóért elcserélném. Ajánlato­kat „Vác” Jeligére váci hirdetőbe. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá lakatosokat, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszorkezelőket valamint tiszta munkára' nőket. ötnapos munkahét JELENTKEZÉS: Kőbányái Gyógyszer­árugyár munkaügyi főosztálya, Budapest X. Gyömrői út 19—21. Telefon: 149—027. Dunakeszi filmklub Az igénynek megfelelően, az idén is működik a Dunakeszi Járműjavító művelődési köz­pontjának filmklubja. Január 16-án új sorozatot indítottak „Törekvések az amerikai, angol, francia és cseh filmművészetben” cím­mel. Az előadásokat kétheten­ként tartják. A sorozatban többek között bemutatják a „Krisztina királynő”, a „Sztrip­tízbár a sohóban” és a „Far­kasverem” című alkotásokat. értékelése, a szocialista bére­zés elvének gyakorlati meg­valósítása, a lakosság áruval való ellátása. Megvizsgálják az üzemi demokrácia helyze­tét, az újítómozgalmat, az in­dokolatlan áremelések okát. Fontos feladat az április 4-i ünnepség méltó előkészítése, a jubileumi munkaverseny ki­bontakoztatása. Az agitációs tevékenység erősítése az üzemekben, a kádermunka javítása, a munkások és a nők arányá­nak növelése a pártszerveze­tekben, ugyancsak soron levő tennivalók. A hozzászólások során Han­tos Lajos javaslatot tett a munkafegyelem, , megszilárdí­tására, Molnár István, az ipari osztály munkamódszeréről be­szélt. A vb-titkár válaszai után a pártbizottság az 1970. évi munkatervei egyhangúlag el­fogadta. Papp Rezső I//IS/; Ölvenegy ifitavirasz Űj formával gazdagította ez évi tevékenységét a Dunakeszi Járműjavító MHSZ szerveze­te. A napokban 51 hallgatóval két rádiótávirász tanfolyamot indítottak az üzem sorköteles bevonuló fiataljai, illetve az amatőr rádiózás iránt érdek­lődő szakmunkástanulók rész­vételével. A tanfolyamnak a gyártelepi MŰM. 201. számú Iparitanuló Intézet adott tan­termét. A rendszeréé foglalkozáso­kon a fiatalokat megismertetik a rádiókészülék építésével, megtanulják a morzejeleket, rendszeres hangolvasási gya­korlatokat végeznek, és az ala­pok elsajátítása után távirász- vizsgát tehetnek, és rádióösz- szeköttetéseket létesíthetnek. A tanfolyam célja — a töb­bi között — az érdeklődés fel­keltése a rádióamatőr mozga­lom iránt, illetve a sorköteles korúak bevonulás utáni hely­zetének megkönnyítése. (sz. 1.) Nem tudom, né­ked hányszor ju­tott eszedbe az a nyár — én min­dig csak arra gon­dolok. Most van időd és a betegágy kínzó gyötrelmei is enyhülnek ta­lán, ha sikerül visszamenned a távoli boldog vi­dékre, oda, ahol mindig rigó fütty díszítette a hajna­lok csendjét. Ugye sikerül neked is? Csukd le erősen szemed, és arra gondolj, hogy pu­ha árnyékok ölel­nek át, és a szil­fák lombjai között mézfényű napfol­tok ringatóznak játékosan. Emeld fel kezed, ujjaid tárd szét, akkor érezheted valósá­gosan is áldott nyarunknak visz- szatérö melegét. Kinyílik az ablak, és a meglebbenő függöny jótékony hűvöst kavar ágyad *jié. Óvatosan pi- tyegnek kinn a LEVÉL madarak, .tollász­kodó tyúkok kú­rálnak az udva­ron, és a nyári csendet ha fel is kavarja néha egy kútlánc csörgése — ez sem zavar. Ha sikerül vissza­menned oda, ahol mindig rejtekhe­lyei adott a jáz- minbokor sátra, ha csak gondolat­ban is sikerül, el­mondhatod, hogy ismét boldog vagy. Csukd csak szo­rosra a szemed, és meghallod újra a méhzümmögést. Nem tudsz sem­mit a mostani tél­ről, nem abban élsz, hanem a nyárban, a gyö­nyörűben, az akácméz illatában, ami olyan volt, akár a legszen­tebb beteljesülés. Ajkadon érv°d is­mét a hűvös víz szomjat csiiinmió izét, orrod újból megcsiklandja a reggeli szénaillat, és gondolatban újból végigro­hansz a régi ré­ten. Gyermekké válhatsz vagy sze­relmessé —, de a betegágyat bizto­san elfelejted és magad niellett ér­zel engem is. mint társadat a nyár­ban, az örömben. Végigrohanunk a hűvöslő dombol­dalakon, megsza­badulva minden kínlódástól. Ha kifáradsz, kedves, megint leheve­rünk a patak mel­lé, és úgy, mint akor nyáron, úgy ringunk a csend­ben, csak a ka­kukk szól felet­tünk. és néha a felhők csobban­nak halkan. Am ezt nem hallja senki, csak mi ketten. Csak az hallhatja, aki el- Feleiti a hófúvást, a jégcsapot, és vissza tud térni egészen a nyárig. 1 Szerdán tartotta idei első ülését a városi pártbizottság, a Lenin úti székház földszinti nagytermében. Papp József PTO-vezető üdvözölte a meg­jelenteket. Búzás Istvánná, a végre­hajtó bizottság titkára volt a nápirend előadója. Hangsú­lyozta, hogy 1970. a III. ötéves terv befejező szakasza és egy­ben ezekben a hónapok­ban alapozzuk meg a IV. ötéves tervet. Politikai szempontból nagy jelentőségű, hogy erre az idő­szakra esik a 25. évforduló megünneplése, majd ősszel választás lesz valamiennyi alapszervezetben. A párttagságon kívül be-

Next

/
Thumbnails
Contents