Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-10 / 286. szám

v SZERDAI MOZAIK Több, mint ezer élő nyulat -raktak vagonba a múlt hét vé­gén a monori vasútállomáson. Franciaországba indultak, hi­vatásuk: vérfrissítés. ★ Kedves Mikulás-ünnepséget -tartottak Gyomron, a gyógy­pedagógiai intézetben. A Mi­kulás-esten a falusi iskola ta­nulói külön csomagokkal ked­veskedtek az otthon lakóinak. ★ Megtartotta első vadászatát a Monori Járási Fácán Va- . dásztársaság. Mindössze 60 nyúl került puskavégre Pilis határában. Legközelebb hálós nyúlfogásra is sor kerül. ★ Ünnepélyes külsőségek kö­zött adták át tegnap Péteriben az új klubkönyvtárat. Karácsonyi vásár a monori könyvesboltban A „Születésnap júniusban" című SzALvási -regény a legke­resettebb köbeit most a monori (könyvesboltban. Egymillió 650 ezer forint az éves terv és ez az összeg november végén már a „kasszában" volt — mondja büszkén Fejes József- né, a holt vezetője. Év végére meglesz a kétmillió. Tenvtelje- sítés, többletbevétel. Ilyen még nem fordult elő a bolt törté­netében ! Igaz, a raktárkészlet értéke is megközelíti a milliót. Nagy a választék, a mononak élnek is a lehetőséggel. Lemezek közül a „Rozi 69” jobban Tanácsháza - Nyáregyházán wmM Korszerűsítik a nyáregyházi tanácsházát kívül, belül, ab­lakokat cseréltek, s a tatarozás után méltó lesz hivatásához. Péterffy felvétele • FERENCZY HANNA: Az első hó Ügy osont be falunkba az alkony, mint betörő, olyan lopakodva. Sötétek lettek a terek, az utcák — az ég is — mint a fekete tinta. Utcalámpák bágyadt, sárga fénye mcglobbanva birkózott a köddel. Fénykörükben pilinckázó pelyliek kavarogtak örvénylő özönncl. Sziporkáztak könnyű Hitlerekként, rá akartak borulni a kertre. Varázslatos, tiszta fátyolt vonni a csatakos utcákra, terekre... mégis maradt a sötét sötétnek, mégsem lett fehér a földi tájék — Konok, sáros, fekete rögöknek nem kellett a csillogó ajándék. Gombaiak Péíerin Szombaton este Péterire látogatott a gombai színját­szó és tánccsoport, ahol a művelődési ház zsúfolt néző­térrel fogadta őket. A két egy- feávonásos darab, a népi táncosok bemutatója nagy tapsot kapott, s óriási lelkesedés­sel fogadták a fia­talok a Nautilus együttes koncert­jét is. Haesek megdöb­ben: a táncosnő helyett felesége érkezett meg Amerikából. (k. zs. — p. i.) foigy, mint a boltokban a sza­loncukor. Akad azonban vevő a komolyzenét tartalmazó le­mezekre iis. Liszt Esztergomi miséje is most kelt el. Az Eu­rópa * hírű Állami Hangver­senyzenekar adja elő Feren- csik János vezényletével. A szólókat Szőnyi Olga, Werner Mária, Bartha Alfonz és Fara­gó András énekli. (k. s.) A járás üzemeinek tűzoltó- felelősei részére előadást tar­tott Fülöp József, a járási tűz­rendészet! kirendeltség vezető­je, a Monori Járási Tanácson. ★ A József Attila Művelődési Házban tartja pénteken dél­után 6 órai kezdettel vezető­ségválasztó taggyűlését a Ve- csési VI ZÉP-sportkör. ★ Megkezdődött Üllőn a mozi falainak átfestése, felújítása. Ä festés során az ajtók és abla­kok is új színt kapnak. A munkálatokat két helyi kisipa­ros végzi. ★ A nők akadémiája keretében Lenin születésének 100. évfor­dulója alkalmából Radványi Barna újságíró előadást tart ma este 5 órakor Gyomron, a művelődési otthonban. MAI MŰSOR MOZIK Monor: Három csillag. Nyáregy­háza: Rejtély a stadionban. Tá- piósüly: Tánc Hitler főhadiszállá­sán. Űri: Elza a vadon szülötte. Vecsés: Juan kalandjai. M0K0B*VIDÍKI A P E S ,T MEGYEI K Ü l ÖN K I A;0 A S Aj •• XI. ÉVFOLYAM, 286. SZÄM 1969. DECEMBER 10., SZERDA Nehézségekkel küzd a KPM monori felügyelete Segítségre szarul a Előtoló ■ Vaságyak az irodában Tél van — igazi, hamisítatlan... A fák ágai szikrázó, hi­deg „vattacsomók” alatt roskadoznak. Esténként fehér fények vibrálnak a házak között, az utcák rideg, ezüstös színű hó- paplanán. A szállingózó hópelyhek egymást kergető csipkefüg­gönyén át minejig ugyanaz az egyszínű s mégis megkapó, han­gulatos kép tűnik elő. Szép élményt ajándékozó ilyenkor a tél, arcpirosító örömöket sejtet. S gondokat... A „Befújta az utat a hó” nemcsak egy könnyed dal hangulatát idézi, hanem a problémák valóságos láncreakcióját is elindíthatja. Vajon ho­gyan védekeznek ellene — érdeklődtünk Pető Lajostól, a KPM monori felügyeletének vezetőjétől. ban, ha a magunk területével végeztünk. A kedvezőtlen adottságok ellenére is bízunk abban, hogy a hóakadályokkal meg tudunk birkózni. Eddig, fennakadás nem volt. (baky) — Szép a tél valóban, de számunkra a Urát, sajnos, a rideg realitás váltja fel. Évek óta, gyűrűző problémakörből kell kitörnünk, hogy lehetőleg minél gyorsabban és hatáso­sabban eleget tudjunk tenni feladatainknak. Néhány évvel ezelőtt központunk az akkori átszervezésekre hivatkozva megszüntette a monori kiren­deltséget. Ä járás szervei az­óta is sürgetik visszaállítását. Néhány kedvező jel erre mu­tatkozik is, de hathatós intéz­kedés mindeddig nem történt. Nem túlzók, ha azt mon­dom, hogy a monori KPM- felügyelőség • mostohagye­rek. Dabastól és Nagyká- tátói függünk. j Tényleges, jól felszerelt köz­Zokni a televízióban Érdeklődéssel fi­gyelem újabban a Monori Szolgálta­tó Ktsz tv-szere- lőinek munkáját. Na, nem mintha át akarnám ké­pezni magam, de roppant érdekes dolgokkal találko­zik itt . az ember, ha odafigyel. A minap egyik tv-készülék szét­szedésénél a kö­vetkező tárgyakat találták a televí­zió belsejében: egy fél pár férfi­zokni, egy doboz gyufa és egy nyaklánc, Brigitte Bardot-t ábrázoló medaillonnail. A múltkoriban egy helyes kis egérfészek volt a csövek mellett. Felötlött bennem a gondolat: csak nem honorárium­nak szánták a „fi­gyelmes” tulajdo­nosok mindezt? (k. zs.) Dönti telephely hiányában csak alkalmi telepeken állomásoz­hatnak gépeink, az Ady utcai sorompó melletti térségen és a Hunyadi utcában. Irodám egy­ben egy kis munkásszállás is, öt vaságy veszi körül az író­asztalomat. Itt mgefelelően tisztálkodni sem lehet. — Hogy milyen gépparkot vethetünk be a hóakadályok leküzdésére? Három hótoló gépkocsival rendelkezünk, eb­ből egy Csepel D 450-es válla­lati tulajdon, a másik Csepelt a vasadi szákszövetkezettől bé­reljük, a ZIL 130-as pedig a TEFU tulajdona. Ez utóbbi száz kilométerenként száz li­ter benzint fogyaszt. Égjük gépkocsi sincs olyan állapotban, hogy nyugodt szívvel engedhetnénk a hótenger közepébe. Előfordult már, hogy a három egymást mentette ki. Van még néhány sózáshoz és homok te­rítésére alkalmas ZIL gépko­csink. Ezekkel a gépekkel a járás három legfontosabb, leg­forgalmasabb útszakaszát kell a hótól ' megtisztítanunk. A 4-es műúton 38 kilométernyi, Gomba és Tápiósüly között 16 kilométer és Monortól Tápió- sülyig 36 kilométer hosszúságú távon kell mozognunk. Csak azután segíthetünk a járás egyéb útjainak felszabadításé­„Megszállt az ördög" Elszaporodtak Monoron a költi szarkák A községi tanács egyik hi­vatali szobájában egy asszony panaszolja felháborodva: a háztulajdonos leverte a fás­kamrája lakatját. Bizonyára veszekedés, perpatvar előzte meg az esetet, hiszen nem vitt el a háztulajdonos a kamrá­ból semmit, így tehát magán­laksértésnek veszi az ügyet a rendőrség, ide tartozik a köz­ségi tanács szabálysértési elő­adójához. A hallottak adják az ötletet, hogy megkérdez­zük: hány szabálysértési ügy­ben jártak el a Monori Közsé­gi Tanácsnál egy év alatt. Lapozás a „nagykönyvben”: 1968. október 1-től ez év azo­nos időszakáig 194 feljelentés érkezett, 226 személy ellen, akik közül 93-an kaptak bír­ságot. A leggyakoribb szabálysér­tési ügyek: lopás, néhány me­zőgazdasági jellegű (tilos te­rületen való legeltetés, más területén való átjárás stb.), jócskán akadnak a köztiszta­ság ellen vétők, az iskolai mu­lasztásból eredő feljelentések. Egy esetben történt feljelentés a vásárló megkárosítása cí­mén. Az év legérdekesebb sza­bálysértéseként tartják szá­mon a vasadi káposztatolvajt. Az ügyet azért kellett a mo­nori tanácsnál tárgyalni, mert a pereskedők egyike rokon­ságban áll a vasadi tanács va­lamelyik dolgozójával. A tör­ténet: két vasadi lakos egy­más mellett árult a monori piacon, az egyik káposztát. A másiknak feltűnt, hogy piaci szomszédjának káposztája ugyanolyan méregzöld színű, mint az övé. Hazament, nyom­lakosnak volt, a lopás ténye tehát fennáll. .600 forint bír­ságra és 450 forint kártérítés­re ítéltetett a tolvaj. , A legutolsó ügyek: egy nya­láb bolti szarka ügye, a mo­nori 61-es önkiszolgáló bolt­ból. Hogy miket lopnak? Bács­kait, pralinét, lecsót stb. Na­gyon. sok ügy érkezik pásti közértekből, s különösen sok a kőbányai önkiszolgálóbol­tokból. És a tolvajok legtöbb­je: asszony. Mivel menteges­sük őket? Rohannak a vonat­hoz? Feledékenyek? Vagy egy­szerűen — ahogy egy ötven év körüli néni sírva vallotta: „Hogy miért tettem? Nem is tudom . .. megszállt az ördög”. (f. o.) Aktuális monori jívorstelefou — Halló, MÁVAUT? — Igen, Nagy Lajosné for­galmi szolgálattevő! — Okozott-e akadályt, ké­sést a havazás a buszközleke­désben ? — Gomba, Pánd felé elég rossz az út, a 4-es műúton is nehézkes a közlekedés, de kü- löpösebb baj nincs, tíz-tizenöt perces késések vannak csupán, — Mennyi az utóbbi napok reikordkésése? — Harminc perc, de egyszer fordult elő, reméljük, ezután sem lesz nagyobb, s rendben megy minden. ★ — Halló. MÁV? — Kárpáti László állomásfő­nök. — Milyen gondokkal küzde­nek ezekben a napokban? — Sajnos, elég sokat késnek a vonatok, pénteken és szom­baton ötven perces késés is előfordult. A váltók tisztításá­ra nyolc embert alkalmaztunk, tudniillik a legkisebb hóesés is „leállítja” a váltókat. — Felkészültek a következő, esetleges kellemetlenségekre? — Huszonnégy készenléti dolgozónk van. Nem lesz baj. — Tavaly télen sok panasz volt a várótermek fűtésére. Most mi a helyzet? — Fűtjük a várótermeket, de nem árt megjegyezni, hogy két kályhánkat tették tönkre az utasok, és letörték az ajtó­kat! ★ — Mentőállomás? — Két nap alatt mindössze négyszer kellett közúti baleset­hez kivonulnunk. Volt lábtö­rés a síkos úton. könnyebb sé­rülések, a legsúlyosabb baleset az üllői „halálkanyarban” volt. egy Skoda és egy Wart­burg ütközött össze a csúszós úton. ★ — DÄV? — Végigjárjuk a községet, most négy emberünk a Dózsa György utcában cseréli a vil­lanykörtéket és javít — A Jósika utcában napok óta nincs utcai világítás, az ott lakók vak sötétben közle­kednek! — Ezt nem tudtuk, de intéz­kedünk. másutt sem lesz baj! — Köszönöm. (köblén ez) SPORT ban kisietett a káposztafold- jére, s gyanúja beigazolódott: jócskán hiányzott a káposztá­jából. Feljelentette a gyanúsí­tottat, s mikor a rendőrség ki­szállt az ügyben, a káposzta­tolvaj egy olyan földet muta­tott meg, ami sem az övé, sem a károsítotté. Neki, mint utóbb kiderült, nem is volt káposz­tása. Természetesen egy olyan kis faluban, mint Vasad, gyorsan kitudódik az igazság, s mire a szabálysértési előadóhoz ke­rült az ügy, már bebizonyoso­dott: ilyen méregzöld levelű káposztája csak egy vasadi NB II. r A Vecsési VIZEP a keleti csoportban Az MLSZ-ben már a jövő , évre gondoltaik, amikor — igen I frissen — elkészítették az NB i Il-es csapatok csoportbeosztá­sát az 1970-es bajnoki idényre. Ezúttal különös érdeklődés kí­sérte ezt a munkát vecsési részről is, hiszen ilyen sem volt még — járási csapat, a Vecsési VIZÉP is érdekelve volt. A nagyszerűen szerepeli vecsési piros-fehérek a keleti csoportban játszanak jövőre Íme a Keleti csoport 1970. évi névsora: Jászberényi Lehel. Debreceni EAC. MGM Debre cen, Bocskai SE Debrecen, Szegedi Vasutas, Szegedi Dó­zsa, Szolnoki MÁV. Ceglédi Vasutas. Gyulai MEDOSZ, Szarvasi Spartacus, Kiskunfél­egyházi Vasas, Középítők, KISTEXT, Budafok, Pénzügy­őrök és a Vecsési VIZÉP. A vecsésiek tehát — elég so­kat utazhatnak és rangos tár­saságban küzdhetik végig az NB Il-es bajnokságot. Nehéz­nek ígérkezik a bent ma Tartás, de nem reménytelennek. Meg­felelő erősítéssel a vecsési gárda kiharcolhatja a benn­maradást ! — szatti —

Next

/
Thumbnails
Contents