Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

1969. DECEMBER 7., VASÄRNAP PEST HEGYEI 9 Nemesi kúria a XIX. században MEGNYÍLT AZ ÚJJÁALAKÍTOTT TÁPIÓSZELEI BLASKOVICH MÚZEUM IÁ r. t.a ívnn ktá t í. ttása Négy yenötösök KOLLÁR JÁNOS ANTALFY ISTVÁN: Tarts meg tiednek! Ha lemenőben van a nap, már szembe tudok nézni véle. Az ég alja, ha pirosul, szemem erősebb, minit a fénye. Messzire dobom a követ, — csak gondolatom száll utána, nincsen iránta szeretet szívemben. Se bánat, se hála. De minden napom a tiéd, vagy így, vagy úgy, épp, mert szeretlek, hazám, s a követ se dobom, hogy ne bántsalak. — Tarts meg tiednek! tott. Nehéz időket éltünk ak­kor, három választást csinál­tunk végig: a negyvenötöst, a negyvenihetest és a negyvenki­lencest. Talaja volt itt a kis­gazda pártnak, a parasztpárt- nak, érdekes, mégis aFelsőjá- ráson már negyvenötben a kommunista párt kapta a leg­több szavazatot, az országos átlagnál jóval többet. Itt laktunk ötvenig, közben negyvenhétben pártiskolán voltam Kecskeméten, negy­venkilenc őszén ugyancsak el­küldték pártiskolára Pestre, azután kerültem a körösi föld­művesszövetkezethez. Még zi­lált állapotok voltak, újjászer­veztük a termeltetést, a felvá­sárlást, a gabonától egészen a rongyig. Emlékszem, nem volt elég burgonya, 6—8 forint volt kilója, mentünk Szabolcsba, én ott születtem —, és vásároltuk fel 30—40 fillérért és küldtük haza vagonszámra. Akkor hív­tak dolgozni a körösi pártbi­zottságra. De ott nem voltam sokáig, már ötvenben, nyáron mentem katonának. Amikor a tartalékos tiszti tanfolyamról hazajöttem, végigcsináltam az első tanácsválasztást, a béke­kölcsönjegyzést, és megint mentem páirtiskoláira. Utána két évig külön éltem a csalá­domtól ; ötvenegy tavaszától ötvenhárom tavaszáig, a me­gyei tanács főagronómusa vol­tam. Maradhattam volna fönt, de a feleségem nem akart Pestre jönni, így hát kértem, hogy helyezzenek vissza Kőrösre. Ott is dolgoztam, — a városi tanács mezőgazdasági osztály- vezetője voltam —, egészen 56 október végéig. Azt kérdezed, hogy a sok munkahely közül hol tetszett a legjobban? Én mindig is szerettem dolgozni. Valahogy úgy alakult, hogy nekem az emberek elmondták a legbizalmasabb dolgaikat is. Amikor a pártbizottságon vol­tam. ott is jöttek hozzám, még családi ügyekkel is, s a me­gyei tanácsra is fölutaztak hozzám a körösi emberek. És 56 októberében is. A tanács­házára szabadon járt akkor be mindenki, az ajtókról eltávo­lították a névtáblákat, földúl­ták a szobákat. Én a szobám faláról nem szedtem le a ké­peket. Azt tartottam, akkor veszem le, amikor akarom, nem pedig mikor elrendelik. Jöttek be olyanok is, akiknek sérelmük volt. akiket kulák- nak minősítettek. Az én szo­bámról nem vették le a ne­vem, az enyémet nem dúlták fel, mindent a helyén hagytak. Bevallom, jólesett. Mégis, amikor * valahogy visszaállt a rend, bennünket, akik a helyünkön maradtunk, nem kívánatosnak, rákosistá­nak minősítettek. Elhelyez­kedtem a körösi állami gazda­ságban, a feketei üzemegység­be agronómusnak. Ősszel az­után a pártbizottságtól fölke­restek, és én akkor már meg­fogadtam; többet a városba nem megyek dolgozni. Nagyon szerettem kint lenni, közvetle­nül a termelésben. S azóta, ahogy lehetett, meg is marad­tam: 57-ben elhívtak a körösi földművesszövetkezethez, új­ból megszervezni a termelést, a szakcsoportokat — nehezebb volt. mint negyvenkilencben. S. Hegedűs Lászlóval, Papp László tanárral, újjáélesztet­tük a hegyközséget. Utána a MÉK-hez mentem agronómus­nak. hozzánk tartozott a ceg­lédi járás és a nagykátainak egy része. Ott dolgoztam 63-ig, míg Csemőre vissza nem jöt­tem. Mikor idejöttem, az elnökök sorát váltottam. Abban az év­ben a téesz összes árbevétele 4 millió körül volt, ma 13 mil­lió, a négy év alatt több, minit 30 százalékkal nőtt a tagok jövedelme. Kicsi a mi gazda­ságunk, 2247 hold, 110 hold a szőlő. 34 a nagyüzemi belőle. Ez tényleg korszerű, tavaly fordult termőre. De idén sze­rencsétlenség ért bennünket, a szőlő és az alma termés 80 százalékát a jégverés elvitte. Nem lesz azért nagy kárunk, a biztosító fizet. Mikor ide­jöttem. akkor nem volt több csak hét darab háti permetező és egy motoros permetező, el­adták még a boroshordókat is. Most már van hordónk me­gint, mert szerencsénkre van egy kádármesterünk, Cseh László, ő csinálja a hordókat. Most már van öntözött terü­letünk is, az idén vittük fel 5 holdról 35-re, paradicsomunk is volt 10 hold. ez sikerült, és 12 vagon paprikát adtunk el exportra, először. Van Pesten a Rákóczi téri csarnokban árudánk, jó kis bolt, 20 ezer forintot hoz tisztán havonta. És van borozónk Kispesten, saját termésű rizlinget, ezer­jót, kadart mérünk benne. Az az ember, aJdvel előbb, beszéltem, Bacsó Lajos, a téeszünk állattenyésztési bri­gádvezetője, fáradhatatlan ember, még leülni sem volt ideje. Igaz hétmillió van a vállára téve. De meg is lesz, sót több is, a 220 ezer csirke, amit idén nevelünk, szép be­vételt hoz. Van még tojófar- munik 5400 tyúkkal. Csak már­cius elejétől állítottuk be, így is meghozza gorombán szá­mítva a 3 milliót, ez sem rossz üzlet. Mi jelenleg még úgyne­vezett 20,/b-s téesz vagyunk, két és fél millió állami támo­gatást kapunk. De jövőre már nem akarjuk igénybe venni, ezért tartalékolunk és még növeljük a bevételünket. Most építünk két, egyenként 15 ez­res csirkeházat, ez behoz any- nyit, hogy nem kell a támoga­tás, mert öt és fél rotációt szá­molva, jövőre már 165 ezerrel több csirkét nevelünk fel. En dolgozni mindig szeret­tem, és most már 25 eszten­deje, hogy a mi ügyünkre tet­tem fel az életemet. De a munkám mellett ott volt a családom is. A feleségemnek én nagyon sokat köszönhetek. Azt is, hogy Kőrösön saját házat építhettünk, azt is, hogy gyermekeink jóravaló embe­rek lettek. ■ Legidősebb fiam, János, tanári diplomát szer­zett és főhadnagy a néphadse­regben, Lajos, a kisebbik, gép­ipari technikumot végzett, je­lenleg a kőröséri vízgazdálko­dási társulás építésvezetője. Nagyobbik lányom, Valéria, Kőrösön a városi tanács pénz­ügyi osztályán előadó, a má­sik, Éva, idén érettségizett és a városgazdálkodási vállalat­nál dolgozik. A kisebbek pe­dig még tanulnak; Zsuzsa másodikos gimnazista és And­rea általános iskolás, harma­dik osztályba jár. Van már há­rom unokánk is, de én még csak ötven éves vagyok, még nem szeretném abbahagyni a munkát. Az apám most 87 éves. Acs' kőműves volt, és már nyugdí' jas, a bátyámnál él Szolnokon. Még polgári iskolába jártam, mikor egyszer azt mondta: fiam arra szoktasd és neveld magad, hogy mindig helyt t—1 j állni.” Hetesi Ferenc Fái \ Furcsa formátum az ember: 1 ; amikor Kollár János, csemői ] ; tsz-elinököt fölkerestem és be- 1 j mutatkoztunk egymásnak, i jazonnyomban úgy éreztem, 1 ! mintha ezt az ötvenévesen is j ! fiatal, legényeden nyúlánk és : (külsejére is sokat adó férfit : lén már nagyon régen ismer- ' jném. Pedig hát akkor láttuk ' jegymást először és ilyen ese- ! tekben a közelebb kerülés, (legalábbis a fesztelenebb be- . j szélgetés, nem indul meg ! azonnal, időre van szükség, . 5 hogy a partnerek egymás ■ I iránt felmelegedjenek. De ne- ; künk ez nem kellett, mi azo- 5 kát a negyvenötös időiket és az | elmúlt huszonöt esztendőt úgy $ beszéltük meg, mintha együtt $ csináltuk volna végig mind a ^ ketten. « $ Élete történetét ezért nem $ én írtam meg. Csak lejegyez­nem. Ügy, ahogy ő elmondta. | ^ „Amikor több mint négy eve ^kijöttem ide dolgozni Nagykő- őrösről az Üj Élet Tsz-be, nem jakkor lettem én csemői, mert Ő én az is voltam negyvenkettő- Ő tői kezdve, a katonaság után ^kerültem ide, a Halász-telepre, $ 85 holdas szőlőbe. Zsidó birtok Ő volt, de elvették, s a földhitel­intézet kezelte. Ép ennek a Ő birtoknak lettem a gyümölcs- Ő kertésze. Ide is nősültem, a fe- Ő leségem kenderesi lány, itt te- Ő lepedtünk meg, ötvenig itt is Ő laktunk, a hat gyermekünkből | három itt kint, a tanyán szüle- ^ tett. Itt ért bennünket a fel- Si szabadulás, akkor Nagykőrös- ^ hoz tartozott a csemői Felsőjá- Ő rás, én lettem a földosztó bi- Ő zottság megbízottja és a kom- Ő munista pártszervezet titkára Ő voltam itt öt évig. Még nem Ő volt meg a törvény, mi már § osztottuk a földeket. Negyven- § ötben már márciusra — em­lékszem, korán tavaszodott —, ^nagyjából tudtuk, melyik föld Ő kié lesz. Igaz, hogy nem ment Ő könnyen, kétezer lakosból na- Ő gyón kevesen voltunk kommu- nisták — ha huszan-huszon- öten —, és jöttek mindig az 1; emberek; én itt szeretnék, én ^ott szeretnék. Hát csak a jó- ^ zan észre lehetett hallgatni. ^ így lettem én is újgazda, egy ^ hold szőlőt, két hold szántót Ő kaptam, meg azt a házat, Ő amelyben laktam a családom- Ő mai. Mint újgazdák, nagyon Ő szegények voltunk, nehezen Ő kezdtük az új életet, kezdetben Ő nem volt vetőmag, és sok 5 minden más hiányzott a föld ^megmunkálásához, a megélihe- Ő téshez. De az én feleségem Ő olyan asszony, aki a forintból Ő kettőt csinál. Szükségünk is Ő volt rá mindig, ő nem mehe- Ő tett állásba, egész életét a csa- Ő iádnak szentelte. Ő Hogyan lettem én kommu- Ő nista? Már negyvennégy vé- Ő gén letelepedett itt egy szöv­őjét alakulat, a katonák, atisz- Ő tek a környező tanyákon kér- Ő fék szállást. Egészen negyven- í hét húsvétig— két és fél évig, fc nálunk is lakott egy közkato- Sna. Alekszejnek hívták. Sokat . ^ beszélgettünk mi egymással. $ Öt azóta is emlegetjük a fe- l ő leségemmel, meg is kellene ke- . ^resni, képünk is volt róla, 6 odaadtuk, az úttörőknek. jŐ Még élnek itt a tanyán azok ' $ közül, akikkel akkor együtt ^dolgoztam; Tóth Ferenc, aki paposa Fekete Jósikának, a kő- Ő rösi Szabadság Tsz elnökének. Ő azután Virág Józsi bácsi, aki Ő a mi nyugdíjasunk, húsz éves Ő tsz-tag, ő benne volt, igaz, a Ő parasztpártban, de velünk tar­5 * ás közös ünnepe —, mint in-; cább élethez való köze érdé- • cél. A bennük megnyilatkozó; állékonyság és praktikum.! üt a múzeumban az egyik asz-! iáikénál, hogy . lapja tálca,I ímelyen még négy tálcácska; lleszkedik egymásba, a másik; isztalnál, hogy alóla egy j ugyanolyan, de kisebb, majd! így még, s egy még kisébb! íúzható ki. Az asztrológiái je—! ;yek gyöngyházberakásaival i líszített gömb alakú szekrény- j lél, hogy elhagyta a szokásos \ lormát. Kagylóból, gyökérből, j porcelánból, meggyfából, táj -1 ókból, kókuszdióból készült: pipáknál az anyagfelhasználás; itletei. Egy Barabás Miklós; :eruzarajznál, vízfestménynél,; ;gy Székely Bertalan tanul-; nánynál a befej ezetlenség, j íogy a kész művet könnyeb­ben lehetne hamisítani, mint 5 vázlatokat. Agárfej-levélne- íezékeknél, madárfej-iratcsip- Letőknél a természettel való kapcsolat. Férfi karperecnél, üti étkészletnél, az idény, ímely megrendelte... Régi tárgyak divatját éljük. Persze, egy biedermayer óra sok min­denre jó. Mutatja az időt. Megfelelő alanynál szépsége sem zsákutca-hobbykba, jpasz- szív művészetrajongásbá' húz, hanem ablakot nyit, s felhív­ja a figyelmet egy főnévi ige­névre: élni! A most felújított múzeum- épület, a Blaskovich fivérek egykori háza, nem mond na­gyon ellent a XIX. századi ne­mesi kúriának, mivelhogy ek­lektikus stílusban emelték, 1906-ban. Egyúttal eszünkbe juttatja, jó volna, Habsburg- barokk főúri kastélyok sok­milliós rendbehozatalai mel­lett, figyelmet és pénzt fordí­tani a mi megyénkben pél­dául néhány Dabas környéki, Abony melletti, meg tápiósági, szép és eredeti alföldi kúria felújítására is. Hallottam, nya­ranként sok építészhallgató rándul le ezekhez. Rajzmap­páik megörökítik a pusztulót. Az építészhallgatók talán olyan ambíciókat táplálnak, hogy egyszer megújítják a ha­zai családi ház építkezést, mely nagy szociális eredmé­nyeivel egyenes arányban szürkíti a községeket. Tudják, hogy hagyományokért, vidé­ken, két forráshoz nyúlhat­nak. Leginkább a népi építé­szethez, de a kisnemesi kúriá­hoz is. Padányi Anna 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/Sj így úr! heti, mert a hatalom a ke- zében van, hiszen Tóték fiá­nak élete függ tőle. Katona drillt vezet be, megszünteti i „tevékenység hiányát”, mun­kára „neveli” a családot — dobozolnak vagyis dobozoka készítenek látástól vakulásig S mindezt úgy, mintha ő ten­ne szívességet. Latinovits ki­válóan játszik, régen láttunl magyar filmen ilyen színá szí produkciót. Tót — Sinkovits Imre — bárgyúságában, tehetetlensé­gében, a falu köztisztelet­ben álló személyiségébő egyszeriben a legsajnálatra méltóbbá, legkiszolgáltatottab bá, legszerencsétlenebbé vá lik. Kisember, aki áldoza- túl esett az erőszaknak. Sin kovits kitűnő alakítása újbó meggyőzött arról, hogy a leg- sokoldalúbb színészünk. Tót felesége — Fónay Már ta — és kislánya — Vencze Vera — szereposztási telita lálatnak bizonyult. Illés György operatőr ké pel még azt a többletet is ad iák, hogy önmagukban hor dozták a nevetségességet. Berkovits György Hevesben, majd részt vesz a szabadságharcban. Aztán Hay- nau elől megmenti a rokonság —, mely sok jó csikójába ke­rül a lótenyésztő Blaskovi- choknak —, de nemsokára ön­gyilkos lesz. A műgyűjtők aty­jának gyámja ellenzéki képvi- selősködése alatt ötezer hold­ról háromezerre apasztja a birtokot. Az apa egy szép pa­rasztlányt vett el: kettejüktől származott Blaskovich György és János. Ifjúságukat Nagybá­nyán töltötték, egyiküket meg­találjuk Réti István: Bohémek karácsonya című képén. Az el­ső világháború után, vagyonuk csökkenésével — örökségük nagy részét hadikölcsönbe fek­tették — Tápiószelére költöz­tek. Kétszázholdas gazdaságu­kat rendkívül jól vezették, de később a földeket kishaszon- bérletbe adták. A harmincas évek végétől sürgetésükre a Nemzeti Múzeum ásatásokat végzett a környéken: így lel­tek rá a híres tápiószentmár- toni szkíta aranyszarvasra. A Blaskovich fivérek részint családtól örökölt, részint vásá­rolt gyűjteményüket — mely­nek szerzett darabjai között különben nem mindegyik bi­zonyult szerencsés, hozzáértő vételnek — 1944-ben nyitották meg a közönségnek. A két egyedülálló öregúr, s egyikük leánya, magányos emberek, a családi örökségnek inkább szolgálatában, mint használa­tában, ez évtizedben bekövet­kezett halálukig a múzeummá előlépett kúriában éltek. Engem az ilyen helyeken a tárgyaknak sokszor nem is annyira elvonatkoztatott szép­sége, — anyag és megmunká­Eml-éjkszem, az ötvenes évek középiskolai történelemoktatá­sában a magyar köznemesség, kisnemesség milyen egyértel­műen haladó osztályként sze­repelt a reformkorban, a sza­badságharcban —, hogy né­hány oldallal arrébb hirtelen megrútult arccal lássuk vi­szont. Ezt a leegyszerűsítést nem tudtam elfogadni: gya­nakvásomban elvetvén a Jókai ábrázoltakat is, csak később, Móricz Zsigmondtól nyertem egy számomra hiteles képet, igaz, a török hódoltság idejé­ből, az Erdély trilógiában egy nemességről, mely egyik kezé­vel valóban Európa karját fogta — ezalatt nem feltétle­nül, elsősorban a Nyugatot értve — másikkal pedig a nép kezét A köznemesség — úgy hiszem, jobbik felének — ko­mor és magányos széthullásá­ról a Kemény Zsigmond, az elfeledett Cholnoky Viktor és Krúdy tudósításait fogadtam el. (A rosszabbik résznek ön­magát a Horthy-rezsim jobb­oldalába, bürokráciába átmen­tő agóniájáról most ne essék szó.) A köznemesség, kisne- messég utoljára negyven nyo le ban akart valamit, az igaz: az aka­rat elhalását az a saját stílus, életforma sem élhette túl so­káig, amelynek még lelke is volt. A Blaskovich család először a Rákóczi szabadságharc ide­jén, másodszor negyvennyolc­ban szakadt ketté kurucokra és császárpártiakra. A mú­zeumalapító Blaskovich fivé­rek nagyapja a negyvennyol­cas forradalomban főispán \ozta őrnc hihető, valódi gyökerei a meredek- komikumnak. Fábri tehát reális környezetbe he­lyezte — egy valódi mátrai faluba — a történést, ahol Tóték, a falusi tűzoltópa­rancsnok családja köztisz­teletben éli kiegyensúlyozott,' lassú anyagcseréjű, nevetsé­gesen idillikus életét, közben dúl a második világháború és fiúk a fronton harcol. S aztán értesítés jön a fiútól, hogy parancsnoka, az őrnagy, sza­badságát csendesen pihenve szeretné eltölteni, megrom­lottak egy kicsit az idegei a megerőltető frontszolgálat­tól. s ő javasolta a parancs­nokának, hogy töltse szabad­ságát náluk. Ez neki — már­mint a fiúnak — bizonyos előnyökkel járhatna itt a fron­ton. Megérkezik az őrnagy, s be­köszönt egy más világ. A helyzetek teljesen reálisak. A jellemek a groteszkek. Az őrnagy — Latinovits Zoltán — a saját képére változtatja Tóték házát és a családot. Megbomlott idegeivel, őrült elképzeléseivel terrorizál. Te­Film Isten h Kinevettette az erőszakot Fábri Zoltán. A rendező előző filmjeiben is minduntalan előbukkan az erőszakkal való viaskodás, amely a tehetetlen kisember életét megnyomo­rítja — Hannibál tanár úr — és a halál torkába taszítja — Két félidő a pokolban. Az em­lített filmek láttán sajnál­koztunk, megrettentünk, ökölbe szorult a kezünk és szomorúan távoztunk, mert kitapinthattuk az erőszakot a maga reális közegében, hús­vér valóságában. Az Isten hozta őrnagy úr hat azonban végignevetjük, mert az erő­szak realitása furcsa, gro­teszk formában öltötte ránk a nyelvét. A groteszk, ' eredeti címén Tóték, Örkény István alkotá­sa, amely filmforgatókönyv­nek készült, azután lett kis­regény, majd színházi darab lett belőle, elő is adta a Thá- lia Színház. Végül ebből ír­ta „vissza” filmre Fábri. Átrendező legnagyobb érde­me, hogy a groteszk elemekei mindvégig kitűnően ötvözi a reális elemekkel, amelyek el-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents