Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-18 / 293. szám

1969. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK zz<cJ£írlap 3 Tájékoztatás és tájékozódás K étségtelen, hogy az el­múlt években a lakos­ság tájékoztatása, tájé­kozódása a világ, az ország dolgairól nagymértékben ja­vult . ,A hírközlő szervek mennyiségileg és technikailag is olyannyira fejlődtek, hogy most már valóban elmondhat­juk: „akárhol ütik meg a do­hot a világban, mindenhol pereg". Nálunk is! Ez nem baj, sőt ez jó dolog. Jó, mert a világ, az ország ügyéiben otthonosan mozgó, jártas ember jobban látja a maga feladatát és — leszű­kítve — módja van azokat saját üzeme, gazdasága, mun­kahelye és saját maga céljai­val, tevékenységével, felada­tával összevetni, következteté­seket levonni és cselekedni. A tájékoztatás javulása o mi megyénkre is jellemző. A tag­gyűléseken, a pártnapokon, a tömegszervezetek gyűlésein, a képviselő- és tanácstagi be­számolókon elhangzott tájé­koztatások, a termelési tanács­kozásokon, a brigád és egyéb értekezleteken a kölcsönös tá­jékozódások feltétlenül előse­gítik, hogy a megye lakosai mind többet halljanak, tudja­nak a világ, az ország, a me­gye eseményeiről, terveiről, si­kereiről, gondjairól. S hadd tegyem hozzá: lapunk oldal­számának bővülése, olvasótá­borának növekedése szintén jelentősen hozzájárult me­gyénk lakosainak informálá­sához, ismereteinek bővülésé­hez. V éleményem szerint azon­ban — figyelembe véve lehetőségeinket, adottsá­gainkat — egyes helyeken a tájékoztatás enyhén szólva még jócskán hagy kívánni­valót maga után. S ennek el­sősorban az egyes gazdasági és egyéb területen dolgozó ve­zetőknek a tájékoztatásról vallott — vagy nem is vallott csak alkalmazott — hibás szemlélete az oka. Vannak, akik azt hiszik, ha valamiről nem beszélnek — nincs is. Pedig a valóság lé­tezik, ha beszélünk róla és ha agyonhallgatjuk, akkor is. A valóság egyáltalán nem attól függ, hogy létezése tetszik-e egyeseknek, vagy sem, mint ahogy attól sem, hogy meny­nyi szó hangzik el róla, vagy egyáltalán emlegetik-e. Vannak, akik azt vallják: jó, jó, van gondunk, de mi­nek idegesíteni az embereket Az e véleményt hurcolok nem gondolnak arra, hogy hallga­tásukkal tompítják a hiba je­lentőségét, lassítják kijavítá­sát és így azok egyre nagyobb károkat okozhatnak. Nem be­szélve arról, hogy ebben a „minek idegesítsük” véle­ményben benne van a kollek­tíva lebecsülése, annak a fel- tételezése, hogy az adott „gár­da” nem képes megfelelően értékelni, okos döntést hozni és elfogadni, segíteni a gon­dok • eloszlatását., S ha nem szólunk a kisebb gondokról, nem teremtjük meg — éppen a kollektíva erejét mellőzve, lebecsülve — a hiba kijavítá­sának módját, a baj, a gond nőhet és amikor megnőtt, sok­kal kedvezőtlenebb, károsabb hatást válthat ki és szólni — , ha későn is — csak kell róla. Egyáltalán nem jói, nem el­fogadható tehát ez a „nyugi, nyugi” szemlélet. Vannak olyanok is, akik még a jóról sem szólnak. Sző­kébb körben örülnek a sike­reknek •— amely a kollektíváé is —, de nem tájékoztatnak róla. Ezek, az ilyen vezetők, legyenek azok üzemi, termelő­szövetkezeti vagy egyéb te­rületek vezetői, nem is mé­rik fel milyen kárt okoz­nak ezzel maguknak, az ál­taluk vezetetteknek és a si­kereknek milyen újabb lehe­tőségeit szalajtják el. Hiszen az eredmény, a jól sikerült mun­ka erősíti a hitet, növeli az ön­bizalmat. a munka-, az alkotó­kedvet és mindez gyökere az újabb sikereknek. Félreértés ne essék: nem állandó váll- veregetésről van szó, hanem igenis arról, hogy ha a kollek­tíva egy nagyobb, vagy kisebb feladatot sikeresen megoldott, szóljanak róla, tudja az aki alkotott, hogy jót alkotott. * M ég egy dolog: nem éppen kellemes érzés, amikor ott áll az ember és hallja, hogy valahol „haran­goznak", csak azt nem tudja, hogy hol és miért. Van idő­szak, amikor a lakosság, kollektíva informálódási, tá­jékozódási éhsége nagyobb.' így van ez például akkor, ha olyan események játszódnak le a világban, amelyek közvetle­nül vagy közvetve befolyásol­hatják az ember életét, jövőjét. Hallani, minél többet akar tudni ezekről. Vagy amikor fontos belpolitikai, gazdasági kérdés kerül az élet, az építés napirendjére, amely természe­tesen kihat, kihathat minden ember, minden család életére. Bűn ilyenkor hallgatni, áten­gedni a terepet a gyorsan our- jánzó demagógiának, vagy az ellenséges híresztelésnek. Mert az aztán egy pillanatig sem késlekedik, 'hogy tájékoztas­son, hogy hangulatot keltsen, hogy bizalmatlanságot és bi­zonytalanságot teremtsen. A szocialista demokrácia — amelyről oly sok szó hangzik el napjainkban — a tájékozta­tás és a tájékozódás édestest­vérek, egy tőről' fakadtak. A Központi Bizottság november 26—28-i ülésének határozata megállapította, hogy a szo­cialista demokrácia fejlődik az üzemekben. De hozzátette azt is, hogy a vállalatok vezetői a dolgozók előtt nem mindig tárják fel a gondok és nehéz­ségek igazi okait, megoldási módjukat és ebben a dolgozók szerepét. A gazdasági magya­rázatok gyakran hiányosak. Sok vállalatnál jobban tájéko­zott az üzemi kollektíva az ország általános gazdasági eredményeiről, s gondjairól, min* saját munkahelyének ha­sonló problémáiról. M it lehet ehhez hozzáten­ni? Csak annyit, hogy a Központi Bizottság nem csak „megállapított”, hanem példát is mutatott. Néhány nap alatt a pártszervek, a párttagság egészét tájékoztatta üléséről, határozatairól és fel­szólított minden pártszerveze­tet és minden kommunistát, hogy aktívan vegyen részt a határozatok végrehajtásában, a feladatok megvalósításában. Eredményes és hasznos len­ne, ha a vezetők, akiknek feladatuk és kötelességük a tájékoztatás, követnék a köz­ponti példát. És Tiétn csak ebben az egy esetben, hanem mindenkor. Papp János Dr. Dimény Imre Moszkvába utazott Dr. Dimény Imre mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter szerdán Moszkvába utazott, ahol a KGST mező­gazdasági és élelmiszeripari integrációs munkacsoportjának ülésén részt vevő magyar kül­döttséget vezeti. Magyar—NDK szerződés a kettős állampolgárság kérdéseinek szabályozására Szerdán Budapesten a kettős állampolgárság kérdéseinek szabályozására szerződést kö­tött a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság. Az Elnöki Tanács megbízásából Körösi György belügyminiszter-helyettes, a Német Demokratikus Köztár­saság államtanácsa elnökének megbízásából Oskar Fischer külügyminiszter-helyettes írta alá a szerződést. A szerződés megkötése újabb lépés a két állam közöt­ti baráti kapcsolatok elmélyí­tésére. Célja az állampolgárok kettős állampolgárságának megszüntetése és annak meg­akadályozása, hogy a jövőben kettős állampolgárság jöjjön létre. A szerződés a ratifikálás után lép életbe, és azt köve­tően mindkét államban nyil­vánosságra hozzák. Vesztesnek születtek? — Mit akar ezektől? A kérdőme-ndat hangsúlya értetlenkedő és megvető. A házigazda még mindig elállja a kaput, csak válla fölött látni az udvarra. Kutya sompolyog a lábunk körül. Nem ugat. Szaglászik. Mit akar ezektől? Tartsak neki kiselőadást? Mi köze hozzá? S mi az, hogy: ezek? — Valami panaszt tettek? — Nem, senkire és semmire nem panaszkodtak. A válasz megnyugtatja. Fél­reáll az útból. Beenged. A ku­tya a sarkamban. A házigazda végigvezet az épület oldala mellett. — Itt laknak. Zöldre festett, kopott ajtó. Névtábla nincs rajta. Albér­lők nem raknak ki névtáblát. Az ajtó üveges részét molinó­vászon függöny takarja. Fábián József gyári munkás, lakik Dunakeszi-Gyártelepen, felesége, született Kálmán Anna ugyancsak gyári munkás. A férfi harminckét éves, fele­sége harminc. Három gyerme­kük van. Ildikó januárban tölti be a tizet, Annuska nyolc múlt, Jóska most jár elsőbe. Lakásuk albérlet, két helyi­ségből áll. A konyha, ötször négyes, a szoba négyszer né­gyes. Havi keresetük — a csa­ládi pótlékkal együtt — 3400 forint, öten élnek belőle, az egy főre jutó jövedelem tehát hétszáz forint alatt marad. Fábián1 József éknek semmi­féle panasza nincsen. Fábián Józsefek úgy élik az életüket, ahogyan tudják. Ahogyan le­het. A férfi: — A szegénységet csalc annak kell szégyellnie, akinek több lehelne, aztán mégsincsen. Nekünk ennyi jut, hát ennyi van. A két ke­zünkkel keressük. Ügy esküd­tünk meg, hogy semmink nem volt. Nem is lehetett. Nálunk heten voltunk gyerekek, An- nuséknál öten. Az én- apám meg az övé is munkás volt. Én is, ő is az lettem. Szerettünk volna mást csinálni? Lehet. Valamikor. Amikor még a seprűnyél volt a ló. Bement a gyárba az apám után a leg­idősebb bátyám. Azután a kö­vetkező. A nővéreim szintúgy. Hát akkor én Imi mást tehet­tem volna? AZ ÜGYRE VISSZATÉRVE Lehetőség a levegőben Augusztus 26-i számunkban írtunk a szobi gazdasági vas­utak elszomorító szociális kö­rülményeiről — és arról, ami­nek helyzete köszönhető: hogy születése óta váltogatta gaz­dáit. Előbb jnert a világ is megváltozott körülötte, később az egymást követő rendelkezé­sek, elképzelések szeizmográf­jaként. Államosítás. A győri, majd az észak-magyarországi gazdasági vasút vette át. Az ötvenes években „a vasút a vasúté” lett. 1960-ban ismét más rendelkezések. Azután árusítani kezdték a kisvasutat. Ajánlkozott több vevő is, csak... Augusztusban azzal váltunk el, hogy a kisvasút sorsa a le­vegőben lóg. A MÁV nem te­kinti már magáénak elvben, és ennek valóságos következmé­nyeit sínylik naponta az ott dolgozók. A vevőjelöltnek nincs pénze, merészsége — senki sem vág bele. Pedig a Börzsönyi ÁG parcellázhatna, a gyönyörű környéket össze­kapcsolhatná a Szob—Nosztra —Börzsöny—Királyrét— Kismaros kisvasútvonal és az erdei vasút nemcsak személy- szállító, hanem romantikus is, idegenforgalmi érdekesség le­hetne, egyik vállalkozás a má­sikat lendíthetné fel. Negyed év után ismét meg­látogattam a kisvasutat. Any- nyival még szomorúbbnak lát­szott, amennyivel keservesebb itt dolgozni télen. Zsóka Lász­ló üzemfőnpk-helyettes elpa­naszolta, hogy három évestag­nál az egyik legégetőbb szociár lis kérdésük megoldása. 25—30 vonatkísérőjük napi 10—12 órányi munkaidejét nyitott fékálláson, azaz fedetlen va­gonban tölti (legkevesebb tíz forduló, szerelvények összeál­lítása. útközbeni vonatkeresz­teződés). Sokszor 14—18 órát is dolgoznak egyhuzamban. Ezért a kocsik lefedésére vonatkozó újítást nyújtottak be a MÁV- hoz. 1967. június 26-án ezt a választ kapták: „Amíg a gaz­dasági vasút sorsa el nem dől, a kocsik átalakításáról nem le­het tárgyalni. Annak idején értesítjük.” Azóta sem érkezett el annak ideje. Azaz idejelen­ne már nagyon is — de csak a vonatkísérők szemszögéből. — Két éve úgy volt, hogy a fürdő-öltöző elnevezésű helyi­ségünket teljesen felújítják. Tervét elfogadták, pénz is volt. abban az évben be is kel­lett volna fejezni ezt a sürgős építkezést. Az építész is kint járt. Egyik óráról a másikra — semmi. Ezt is leállították. — Nagyon ráfizetéses a kis­vasút? — Ellenkezőleg. Amikor az erdei vasutaknak el akartak adni miniket, a KPM évi két és fél milliót mutatott ki tiszta haszonként. Mégis éppen most egy éve eldőlt, hogy a kutyá­nak sem kellünk. Azóta hely­reállításra sem kapunk pénzt, i Buckó István, KPM, vasúti főosztály: — Évek óta sok je­lentkező akadt, de nem vette meg senki. Félnek a magas állóeszközértéktől. Pedig mondhatom, hogy a nagy MÁV-ot is beleértve, az egye­düli, amely hasznot hoz. Both Zoltán MÁV főfelügye­lő: — Hatvannyolcban kérte az erdőgazdasági vasút, össze akarta kötni a vasútvonalát a kismarosival. Ugyanekkor azonban igenyelte a szobi kő­bánya is. Kiderült, hogy pénze nincs rá, pedig a 16—17 milliós értékű kisvasutat 11 millióért is odaadtuk volna. A kőbánya nem kapott bankhitelt, azóta írásbeli választ sem adott. Mi­nek fektessen be? Anélkül is szállít a kisvasút; ha pedig felszámoljuk, valószínűleg ki­viszi a telephelyét a kőfejtés színhelyére, és nagy MÁV-vá- gányt köt oda. A közlekedés­politikai koncepció keretében 1980-ig fel kell számolnunk az ország valamennyi gazdasági vasútját, a szobira 1976-ig sor kerül. Hogy szociális helyzetü­kön addig is javítsunk? A fe­dett fékállásra benyújtott újí­tásukat megvalósításra java­soltuk a VII. gépészeti szak­osztálynak. Provics Ilonával, a Szobi Já­rási Pártbizottság első titkárá­val és Grécs lstvánnéval, a szobi járás NEB-elnökével be­szélgetve, megtudom, hogy egyelőre nem járt sikerrel egyetlen erőfeszítésük sem. Kár elprédálni a páratlan le­hetőséget. A Pesttől alig egy­órányira eső Börzsöny csupa olyasmit kínál, ami városi em­ber számára szomjazott „hiánycikk”: jó levegőt, pano­rámát, csendet. Pereli Gabriella Az asszony: — jó lett volna kitanulni * a gyors-gépírást. Gyenge voltam helyesírásban, nem mertem jelentkezni. So­kat hiányoztam az iskolából, öten voltunk gyerekek, én a legidősebb. Anyánk betegeske­dett. Tizenegy múltam, ami­kor meghalt. Minden rámma­radt. Apánk mint a barom, annyit dolgozott. Egy fröccsöt nem ivott meg, csak égy év­ben egyszer: karácsonykor. Nehezen voltunk. Nagyon. Amikor az iskolában azt kér­dezték, ki hová jelentkezik továbbtanulásra, elsírtam ma­gam. Máig sem felejtettem el. Az esküvőnk után a húgomra maradt a három kisebb, ö csi­nálta tovább, amit addig én csináltam. Ildikó: — Édesanyámmal, ha délelőttös, akkor előző este, ha délutános, akkor reggel, mi­előtt iskolába megyek, megbe­széljük, hogy mit kell megcsi­nálnom. Hazajövök áz iskolá­ból, addigra Annuska is meg­jön Józsival, mert ő megy érte. Megmelegítjük az ebédet, eszünk, elmosogatunk, én mo­sogatok, Annuska törülget. Jó­zsi még kicsi. Kiszedjük a ha­mut a szobai kályhából, be- készítürak tüzelőt, van, hogy a boltba kell menni ezután. A mosnivalót beáztatjuk, s ha édesanya délelőttös, akkor már nincs is más dolgom, mert ő közben hazaér. Ha délutá­nos, akkor édesapának kell ertni gdni, amikor hazaér, ő mindig délelőttös. Eszik, tüze­lőt aprít, kimos, mert nekünk nem szabad a mosógéphez nyúlni. Aikkor én is leülök tanulni, mert Józsi meg An­nus már korábban kezdte. Én már a szobában tanulok, mert addigra , ég a tűz. ök a kony­hában voltak, mert nem lehet egész nap fűteni a szobát, sok­ba kerülne. keszin hasonló, két helyiséges albérletért kilencszáz, ezer fo­rintot is elkérnek. Megtakarított pénzük jelen­leg kétezer forint. Ez régóta megvan, nem nyúlnak hozzá, vastartalék, ha bármi báj tör­ténne. Amit magukénak mondhatnak, azt két kezük munkája eredményeként vet­ték. A bútort, a palackos gáz­tűzhelyet a konyhában, a kály­hát a szobában. A mosógépet, a rádiót, a televíziót. Amióta a televízió megvan, moziba a gyerekek nem mennek, ők, a szülők korábban sem jártait. Könyvet nem vásárolnak, nem telik rá. a Ludas Matyi előfi­zetői. Ildikó nagyon szeret ol­vasni, a könyvtárból, meg köl-. csőnként kapott köteteket for­gat. Korához mérten komo­lyabb könyveket. Értelmes, sőt. kicsit koravén gyerek. A két kisebbért érzett felelősség, az otthoni feladatok, mindaz; amit szüleiéi lát, hall, tapasz­tal példaként, már most meg- rostáltatja terveit. Középisko­la? Tanulónak megy inkább. Nagyon kellene a harmadik kereset, hogy könnyebben le­hessenek. S akkor talán Annus vagy Józsi... S ha ő korán férjhezmenne? Akkor Annus követi. S marad, mint lehető­ség, mint kitörés az önmagát reprodukáló folyamatból, Jó­zsi. Almok? Tehetség? Vá­gyak? Tervek? A realitások a feltételes módokat mindig a második vonalba utasítják. S minden álom, ki nem bontako­zó tehetség, vágy, terv — fel­tételes mód. A Fábián házaspárt 1958- ban írták be az anyakönyvbe. Néhány hónapig még Kálmán Anna váci laikásában éltek, Anna apjával, s négy testvéré­vel, de az egy szobába zártsá­got nem tudták elviselni. Az ágyak összeértek, mozdulni sem lehetett, nemhogy a má­sikat megsdmogatni. Ide, mos­tani albérletükbe költöztek, a háziúr rendes ember, munkás vollt maga'is, most művezető, nem nyúzta meg őket: három- száznyolcvan forintot kért. Ketten voltak, ketten kerestek, nem bánták, fizették, maguk­ban lehettek. Gyűjteni kezd­tek, lakásra, építésre, de a ne­gyedik hónapban már a félre­tett pénz más célt szolgált. Gyerekágy... járóka... ruha ... S alig ült föl Ildikó, már jelt adott magáról a másik... A háziúr nem örült a család­létszám gyarapodásának, an­nak idején voltak viták, s ami­kor Józsi is megérkezett, a család önszántából ötszáz fo­rintra emelte az albérleti dí­jat. Azóta is azt fizetik. Duna­A férfi: — Ildikót a felesé­gem beviszi a gyárba, tanuló lesz majd ott, azután meglát­juk. Annuska meg Józsi még kicsi, ki tudja, hogyan lesz. Egyetem? Nem, arra mi soha nem gondoltunk. Lakás kelle­ne, mert itt tanulni, hált ma­ga is látja... Az asszony: — Nem tudunk többet kiszorítani, mint aho­gyan most vagyunk. Mondtam is, Ildikó, kislányom, én is úgy voltam, mint te... (Elsírja magát.) Ildikó: — ... ha lehetne, ak­kor tanárnő lennék. A molinófüggönyös ajtó be­csukódik mögöttem. A távozás zajaira kinéz a háziúr. Fábián József a kapuig kísér. „Hát igy vagyunk, szegényesen” — mondja utolsó mondatként, ta­lán csak azért, hogy ne hall­gassunk. Mit felelhetnék neki? A leereszekedésnek tűnő együttérzésnél nincs gyűlölete­sebb. Keményen kezet rázunk. Becsukja a kaput. Magyarországom, a munkás­családok 26,7 százalékánál az egy főre jutó havi jövedelem nyolcszáz forint alatt van. Fábiánék családja közülük egy. Mészáros Ottó A Pest megyei Álíami Építőipari Vállalat , (Budapest XXI., Kiss János altb. u. 19—21.) AZONNALI FELVESZ: asztalosokat, ács-állványozókat, bádogosokat, burkolókőt, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőket, kőműveseket, lakatosokat, szigetelőket, villanyszerelőket, üvegeseket, motorszerelő szakmunkásokat, betanított munkásokat, valamint kubikosokat és segédmunkásokat, építőipari nehéz- és könnyűgépkezelőket JÓ KERESETI LEHETŐSÉG. HETI 44 ÓRÁS MUNKAIDŐ, MINDEN SZOMBAT SZABAD. A szakmunkás-képesítés megszerzése után a szükséges gyakorlati idő után lehetséges. Szociális juttatások. Vidéki dolgozóknak szállást és — térítés ellenében — minden munkahelyen meleg ebédet adunk. Jelentkezés a fenti címen, a Munkaerőgazdálkodáson. ♦

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents