Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-17 / 292. szám

1969. DECEMBER 17., SZERDA "“K/űrlap 5. írja — és zsűrizi az olvásó 25 éve történt Gödöllőn Pályamű Az „írja — és zsűrizi az ol­vasó” pályázatra beküldte részletes pályaművét Csiba Jó­zsef gödöllői tudósítónk is, bárom korabeli és eredeti foto kíséretében. Tekintettel arra, hogy a pályaművek közlésére korlátozott hely áll rendelke­zésre, tudósítónkkal történt megállapodás alapján Gödöllő felszabadulásáról. írt alapos és a lényeget megragadó tanul­mányából egy jellemző részle­tet közlünk. December 10-én a német ütegek elvonultak Gödöllőről és környékéről úgy, hogy egy lövést sem adtak le. Az em­berek elbújtak, csupán a pa­koló németeket és nyilasokat lehetett látni. A menekülő fa­siszták mindent vittek, amit értek. December 11-én reggel a Juharos tetőn és Antalhe- gyen megjelentek az első fel­szabadító előőrsök. A szovjet elvtársak több irányból jöt­tek. Jöttek gyalogosok, lova­sok és híradósok. Az agyagbányában levő ko- Tonauradalmi présház pincéje ez időben légó óvóhely volt, és sok család húzódott itt rpeg. Itt élt Rácz Zsigmondi kefekö- tó cigány, aki elsőnek köszön­tötte a felszabadító egység vezetőjét. Északkeletről és ke­letről végeláthatatlan széles­ségben jöttek a felszabadítók. Az első napon, 11-én alig száz méterre álltak egymástól a szovjet előőrsök és a német utóvéd egység katonái. Más­nap folytatódott a szovjet ka­tonák előnyomulása és estére Gödöllő felszabadult. Idős Czeczulics János lement háza alatt levő pincéjébe és azt mondta az ott tartózkodóknak, hogy: „Gyertek fel aranyos­káim, szabadok <• vagyunk”. Ezután szovjet katonák ér­keztek egy tiszt vezetésével, és hév szerint őt kerestek. Rövid beszélgetés után együtt men­tek fel a községházára, ahol találkoztak Dobay Gáborral, aki szintén felajánlotta mun­káját, mint a község egyik jegyzője, aki hű maradt a néphez és nem költözött el. Gödöllőn íövid idő alatt meg­lett az új elöljáróság vezető­sége. Czeczulics elvtársat a szovjet parancsnok megbízta az elöljáróság vezetésével. Czeczulics elvtárs maga mellé vette Bucskó Vilmost, aki he­lyettese lett és később, amikor Szidorov kapitány Gödöllőt várossá nyilvánította, Czeczu­lics János polgármester, Bucs­kó Vilmos pedig városbíró lett. A község ki volt éhezve, a közbiztonság megromlott. Az elhagyott házak, ingatlanok, üzletek magukrahagyottan áll­tak. A kommunisták, szociál­demokraták, a régi mozgalmi emberek munkába kezdtek: Máriabesnyőn idős Borbély Mihály, Spendel János, Szabó József szervezett, míg Gödöl­lőn idős Czeczulics János és fia, valamint Bucskó Vilmos, Dallos József, Komoróczki Sándor, Sándor, László, Lovas János, Biró Hever Géza, Hein Krajcs Sándor, Bor­bély Mihály, Antal Fereni, Terényi István és még sokan mások. Az említett önkéntesek és a leendő pártmunkások képezték a gerincét annak az egységnek, amelynek feladata volt megteremteni az életet. A lelkes emberek népgyűlést szerveztek, amit a moziban tartottak meg gyertyafénynél. Czeczulics János szónokolt és ott volt Szidorov kapitány, aki a város politikai parancsnoka volt és Zelenyin főhadnagy városparancsnok is. A nép­gyűlést követő napokban már több ember volt láthat® az utcákon és sokan jelentkeztek munkára. Az első munka a MÁV állomás romjainak elta­karítása és a Veresegyházára vezető vasút újjáépítése volt. A szovjet katonák állították üzembe az első pékműhelyt, ők adták a nyersanyagot, majd fogatot a tüzelőszállításhoz. A volt királyi kastélyból kórház lett és a járásbíróság épületé­ből is. Gödöllőn túl folytak a harcok és a két kórházra nagy szükség volt. A kórházakban már gödöllőiek is dolgoztak és ez nagy segítséget jelentett a kórházvezetés számára. De­cember 20 után, az akkori pol­gármester felhívást intézett az asztalosokhoz, hogy fogjanak össze és lássanak hozzá az is­kolák ablakainak beüvegezé- séhez, a bútorzat kijavításá­hoz. Gödöllőn elindult az új, a szabad élet. Csiba József ★ Kérjük azokat az olvasóin­kat, akik a lapunkban már többször meghirdetett „írja és szürizi az olvasó” című, 25 éve történt pályázatunkon részt kí­ván venni, hogy írják meg a ^felszabadulással kapcsolatos emlékeiket, akik viszont a zsü- . rizésben kívánnak részt venni, 54 azok figyelmesen olvassák el a folyamatosan közölt pályamű- veket és I. 10-ig egy levelező­lapon írják, meg, hogy a de­cember hónapban megjelent írásók közül melyik tetszett a legjobban. A legtöbb szavaza­tot elért pályaművek szerzőit jutalomban részesíti a szer­kesztőség. Kérjük, hogy a zsű­ri-levelezőlapra írják rá: „25 éve történt”. Nyugat-Európa lázas... Ráckevén két „hongkongis" A megye többi helyéről egyelőre nincs járványlúr Kedden érkezett b^ a megyei KÖJÁL-hoz valamehhyi járá­si és városi főorvos jelentése, amelyekből kiderül, hogy sem a körzeti orvosok be­tegforgalma, sem pedig a betegek száma sehol sem emelkedett feltűnő módon. Nem nagyobb, mint amilyen hasonló időjárás esetén előző teleken is volt. Kivétel egyedül Ráckeve, de ott is csak egyetlen körzet, dr. Vedres Erzsébeté, ahol nem­csak a megbetegedések száma 1 ugrott ki az elmúlt héten, ha­nem több influenzára utaló tü­net is mutatkozott. Megírtuk, hogy 36 ráckevei betegnél me­rült fel a gyanú, amit a lefoly­tatott laboratóriumi vizsgálat azonban csupán kettő eseté­ben igazolt. A laboratóriumi vizsgálatot ebben a két esetben tovább folytatják annak meg­állapítására, hogy milyen tí­pusú influenzavírus tűnt fel Ráckevén. Egyelőre az influenza két­ségtelen jelenléte tehát a megyében egyetlen köz­ségre és ott is csupán egyetlen orvoíS körzetre határolódik el. Még nem járvány, csak elszi­geteli jelenség. Jó lenne re­mélni, hogy az is marad. Erre azonban kevés a kilátás, és ép­pen ezért megkértük dr. Ma­dár Jánost, a megyei KÖJÁL igazgató főorvosát, üzenje meg lapunkban a megye lakosságá­nak. miképpen védekezhet ha­tásosan a járvány ellen. Vála­sza: — Elsősorban a tisztasági rendszabályok fokozottabb be­tartásával és C-vitaminnal. A leghatásosabb védekezést vi­szont könnyebb tanácsolni, mint betartani: kerülni kellene minden csoportosulást. Vagyis, a zsúfolt vonaton, villamoson utazásit, s általában minden olyan helyet, ahol sokan meg­fordulnak. Még a társas össze­jöveteleket is. Egyet azonban betarthat mindenki nemcsak Tíz nap rendeletéiből Az állattenyésztés, a vágóál­lat, az állati termék előállítás, feldolgozás és forgalmazás fej­lesztésének kérdéseiről megje­lent 1041/1969. (XII. 7.) Korm. sz. határozat közli, hogy 1970- től a vágómarha, vágósertés stb. felvásárlási 'árát mennyi­vel kell emelni. A határozat az ártámogatásról is rendelke­zik. A sok mindenre kiterjedő B OSTÄBONTÄS Fuldokló utasok Túrán két csuklós autóbusz bonyolítja le ? helyi és a túra —zsámboki forgalmat. Amióta fűtenek, elviselhetetlen gázt áraszt a fűtőberendezés, ful- doklásos köhögést okoz. Ami­kor a jegykezelőnek panasz- kodtam, széttárta a kezét és ezt mondta: — Sajnos, azt mondják, nem lehet megjavítani, hiába min­den érvelésünk. A fűtést meg nem lehet ebben a hidegben leállítani. Az utasok véleményt nyilvá­nítani nem mertek, mert fél­nek, hogy a MÁVAUT kicse­rélné ugyan a kocsit, de való­színű nem csuklósra, s aztán soha többet nem is kapnánk vissza a nagyobb kocsit, amire viszont nagy szükség van. Mit lehetne tenni? Gólya József < Túra Csak a címke és az ár új A minap vásároltam a közeli üzletben két „Sport” sajtot. Láttam, hogy a 'csomagolás új. de csak akkor néztem nagyot, amikor a címke alatt hamisí­tatlan „Delta” csomagolású sajtot találtam. A tejszínes „Sport” talán kapósabb, ezért a ravaszság. Csakhogy az árak nem azonosak. A „Delta” ket­tő húsz, míg a „Sport” három harminc. A Budapest és Vidé­ke Tejipari Vállalatnak termé­szetesen érdemesebb címkét árulni egy tízért, mint sajtot készíteni három harmincért. A két címke árán kaphattam volna egy harmadik sajtot! Kérem, mondják meg az il­letékeseknek, hogy azt szeret­nénk, ha valóban az lenne a -«omagban, amit ráírnak. Dobozi Lászlóné Cegléd II, Mező u. 16. kormányhatározat az 55. szá­mú Tanácsok Közlönyében je­lent meg. A tanácsi beruházásban épülő lakásokkal kapcsolatban 29/1969. (Ép. Ért. 35.) ÉVM szá­mú utasítás jelent meg. Az utasítás tartalmazza a lakásbe­ruházási program előírásait is. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium felügye­lete alá tartozó szerveknél, va­lamint a tanácsi építő-, szak- és szerelőipari vállalatoknál, tervező irodákban és kommu­nális szolgáltató vállalatoknál az 1970. évi bérfizetési napo­kat a 30/1969. (Ép. Ért. 35.) ÉVM számú utasításban sza­bályozta az illetékes miniszter a szakszervezettel egyetértés­ben. (Tanácsok Közlönye 55. sz.; Építésügyi Értesítő 35. sz.) Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség szervezetének módosításáról 43/1969. (XII. 11.) szám alatt kormányrende­let jelent meg. Eljárásának módosításáról pedig a 16/1969. (XII. 11.) Bk. M számú mi­niszteri rendelet intézkedik. (Magyar Közlöny december 11-i száma.) Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek és szövetkezeti szervek szemriy- zeti és oktatási munkájáról a belkereskedelmi miniszter i 7/ 1969. (XII. 11.) Bk. M szám alatt rendeletet adott k'. (Ma­gyar Közlöny 92. száma, a rendelet mellékletét a Keres­kedelmi Értesítőben teszik közzé.) A kereskedelmi tevékenysé­get folytató szövetkezetekre vonatkozó egyes rendelkezések hatályáról a 18/1969. (XII. ’1.) Bk. M számú rendelet intézke­dik. Az itt közölt mell' el felsorolja, hogy melyek a -o vábbra is hatályos utasítások. saját, de hozzátartozói és dol­gozótársai érdekében: ne látogassunk beteget! Függesszük fel a járványve­szély elmúltáig ezt a szép ud­variassági szokást. — Az influenza két-három napig lappang. Azután végtag­jaiban fájdalmat érez a beteg, rosszul is van, magas láza tá­mad. Ilyenkor azonnal feküdjön ágyba a súlyos következményekkel járó szövődmények megelőzé­sére, és hívjon rögtön orvost is. A lázas állapot egyébként a kor­szerű gyógyszerek hatására rendszerint néhány nap alatt megszűnik, de a legtöbb beteg azután is nagyon erőtlen. Te­hát semmiképpen sem taná­csos felkelni. ' ★ Lassan, de kellemetlenül terjed tovább a viszonylag enyhének mondott ázsiai influenza Angliában és konti­nensünkön. A legsúlyosabb a helyzet Jugoszláviában. Az A—2 vírus okozta szövődmé­nyek miatt 25 ember halt meg. Most orvoscsoportok járják . oltóanyaggal a jár­vány által leginkább érin­tett hegyifalvakat. Belgrádban 30 000-en őrzik az ágyat. Olaszország lakosságának egy­negyede fekszik betegen, Fran­ciaország egyes körzeteiben pedig a lakosság 60 százalé­ka kapott influenzát. A fran­cia ■ közegészségügyi hatósá­gok szerint a járvány, amely feltehetően Spanyolországból indult el, észak felé tart. Kü­lönösen Le Havre-ban súlyos a helyzet. De Anglia is panaszkodik: az egészségügyi minisztérium közleménye szerint az or­szág délnyugati részén az influenza paar járványos mé­reteket oltott. Az angol alsó­ház szerdán akarta kérdőre vonni Richard Crossmant, a szociális ügyek miniszterét, milyen intézkedéseket tett Crossman, akinek miniszté­riuma korábban bejelentette, hogy nincs mitől tartani, nem jelenhet meg az ülésen, mert influenzás. Az anyakirálynő „erősen megfázott” ezért hét­főn már le is mondta hivata­los programját. A parlament­ben egyébként az influenza „megtizedelte” a képviselő­ket. Amikor kiderült, hogy a bér jövedelem-vita után lét- fontosságú szavazás követke­zik, az influenzás honatyá­kat is az alsóházba szólítot­ták. Tizenegy képviselő en­gedélyt kapott; hogy autójá­ban ülve szavazhasson — a plédekbe burkolt törvényho­zókat szigorúan ellenőrizték. Autójában ülve szavazott Jen­kins pénzügyminiszter, és két másik kabinettag. Bonnban az új kancellár: Willy Brandt influenzás. Lapzártakor érkezett: Juliette Greco lemondta Az Ausztriát is elárasztó influenzajárvány első három halálos áldozatáról a járvány által legerősebben sújtott Stá­jerországból és Karintiából érkezett jelentés. • A kórokozó vírus jellegét Ausztriában még nem sikerült megállapítani. Bécsben és a magyar határ mellett fekvő Burgenlandban, a legkevesebb a megbetege­dés, de a kevesek között van Juliette Greco, aki 41 fokos lázzal fekszik szállodai szobá­jában, és ezért nemcsak bé­csi koncertjét kellett lemon­dani, hanem a budapesti és bukaresti vendégszereplését is. — Keddre virradóra beállt a Velencei-tó: 5—6 centimé­ter vastagságú összefüggő jég borítja a felszínt, a nád- és a jégvágóik kedden munká­hoz is láttak — Hójelentés. A Börzsöny­ben a hóréteg vastagsága 30 —45 centiméter. HÍREK -1-HÍREK ­;+hí«sk-khíR] HÍREK + HÍREK­hHÍIVEK-HiHÍREK.+ígiBÉK Sk4h1rb'K+ HÍREE+HÍl l-HiREK+BÍREK.+HiREf íÍMg K^HÍ R ek-4- hírek + hírek + hí , 1969. december 17., * szerda, Lázár napja. ' A nap kél: 7.26, nyugszik: 15.53 órakor. A hold nyugszik: 0.42, kél: 12-13 órákor. Időnként felszakadozó fel­hőzet, már kevesebb helyen havazással. Megélénkülő, fő­ként a Dunántúlon megerősö­dő északi szél. Hófúvások. Az éjszakai lehűlés erősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet mínusz 1—plusz 3 fok között. — A MÉM-ben tegnap a megyei tanácsnok vb-elnökhe- lyetteseinek értekezletén dr. Dimény Imre mezögazdasági- és élelmezésügyi miniszter az élelmiszergazdaság idei ered­ményeiről és a jövő évi fel­adatokról tartott előadást — Megyei tanácstag foga­dóórája. Monostori István csütörtökön Váchart^ánban fogadóórát tart Nagy karácsonyfa (Kertész rajza) — Országos állat- és ki­rakodóvásárt rendeznek csü­törtökön Ail-sórtémediben. — Tűz a tcjbolthan. Hét­főn. a koradélutánii órákban, a kályha hősugárzása követ­keztében kigyulladt Vecsé- sen. a Martinovlts tér 7. szám alatt a Cegléd és F ör- nyéke Kiskereskedelmi Vál­lalat 152-es számú tejboltjá- nak üzlethelyisége. A tüzet a helyi önkéntesek oltották el. Az anyagi kár 2800, a meg­mentett érték 56 ezer fo­rint. Titkos házasság / 220 EVE, 1749. december 17-én született Domenico Cimarosa, olasz zene­szerző. Az első operáját 1772-ben Nápolyban mutatták be. A kö­vetkező években a legkülönbö­zőbb helyen játszó olasz társu­latok számára írt operákat, mü­vei Rómában, Velencében, Tori­nóban, Vicenzában aratnak nagy sikereket. 1789-ben átveszi a szentpétervári olasz Opera veze­tését, 1792-ben írja meg a Tit­kos házasság című, példátlanul népszerűvé lett vígoperáját. 1798-ban részt vett a nápolyi forradalmi mozgalmakban, ami­ért halálra ítélték. Később azon­ban kegyelmet kapott. Ezután vissza akart térni Szentpétervár­ra, de útban Oroszország felé érte a halál. Cimarosa a XVIII. századvégi olasz vígoperának, a késői opera bullának egyik leg­tehetségesebb mestere. Operái formájukban és ötletességükben sokoldalú és kiváló alkotások. Cimarosa termékeny zeneszerző is volt, színpadi műveinek szá­ma körülbelül hatvan. JÖN! JÖN! JÖN! A BUDAI VILLA TITKA December 21-én, vasárnap a fenti címmel kezdjük el új. folytatásos kisregényünk köz­lését. Kürti András fantaszti­kus, tudományos krimije az avatottak körében már nagy sikert aratott, feltételezzük tehát, hogy olvasóink tetszé­sét is megnyeri. Az izgalmas történet előzetes, de részlete­sebb ismertetését szombati számunkban találják. — Báb Toldi. Az Állami Bábszínház csütörtökön dél­előtt 10 órakor Dunakeszin, a Járműjavító művelődési köz­pontjában mutatja be Jékely Zoltán.: Toldi című báb játé­kát, melyet a költő, Arany Jáno6 elbeszélése nyomán int. Itt a bútor - hol a bútor? A monori Kossuth Tsz vásá­rolt hat öltözőszekrényt az új gépműhely öltözőjébe. A Bu­dapesti Bútorértékesitő Válla­lat november 27-én inkasszót nyújtott be a szekrények Kifi­zetésére, s ezzel egy időben el­küldték a vasúti fuvarlevél másodpéldányát is, amelyben igazolják, hogy XI. 20-án Bé­késcsabán, a MAV-nál felad­ták a bútort. (A fuvarlevél száma: 4—0610.) A bútor azóta eltűnt. Azaz — valahol van, de hogy hol, azt hosszas nyomozás után sem sikerült kideríteni. A munká­sok fogasra akasztják a ruhá­jukat, azóta is, mióta meg­épült az öltöző. Hadd jegyezzük meg: a MÁV mindig arra bíztat :*ne szállít­tassanak a karácsonyi torlódás idején . .. Hát így legyen „jó” az em­ber. / A (k. zs.) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Rahmaninov: III, zongora- verseny. 8.59: Műszaki, gazdasági könyvespolc. 9.09: Könnyűzenei híradó. 9.39: Moraj a föld alól. Jack Lindsay regényének rádió­változata. 10.05: Kodály: Székely­fonó. 11.21: Hlouschek: Ünnepi zene. 11.30: A Szabó család. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.45: Nőkről nőknek. 14.15: Bach: Hat kis preludium. 14.30: Aki meghalt a gyermekei számára. A Válaszolunk hallgatóinknak 'kü­lönkiadása. 15.10: Gluck-áriák. 15.30: Diákszemmel a jövő isko­lája. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kóruspódium. 16.17: Gazda­sági információk. 16.38: Népdal- gyűjtőúton. 16.58: Hallgatóink fi­gyelmébe. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Lili bárónő. Operett­részletek. 17.38: A koalíció és a magyar kommunisták. 18.03: Su­gár Rezső: Metamorphosi. Vezé­nyel Lehel György. 19.25: Buda­pest 1969—70-ben. Interjú Németh Károllyal, a Budapesti Pártbizott­ság első titkárával. 19.55: Wil­helm Backhaus lemezeiből. 20.27: A Magyar Rádió és Televízió né­pi zenekara játszik. 21.09: Vissz­hang. Moziról, színházról. 21.39: beszélgessünk zenéről. 22.15: A négyarcú Japán. 22^25: A dzsessz világa. 23.15: Vokális zene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.05: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 8.45: Moszkvai beszélgetés közgazdá­szokkal. D.IO—10.00: Ezeregy dél­előtt. l<y. 00: A zene hullám.’iosz- I szán. 11.55: Néhány perc tudó j mány. • 12.00: Népdalok. 12.20: Ver- 1 di: Simone Boccanegra. Az I. felv. fináléja. 12.40: Házunk tája. 13.05: Két szimfónia. 14.00—18.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. Közben: 15.33: A szökés, című el­beszélés rádióváltozata. 15.43: Ked­velt régi melódiák. 18.10: Távirat karácsony éjjelén. Barát Apolló­nia műsora. 19.00: Keringőritmus­ban. 19.14: Hangverseny a stúdió­ban. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Szu- nyoghy miatyánkja. Gárdonyi Gé­za regényének rádióváltozata. 21.25: Albert István népi zeneka­ra játszik. 21.45: Színházi jegyze­tek. 22.00: Negyedszázad magyar zenéje. 23.10: Könnyűzene éjfélig. ^ URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Székely Endre: II. vonósnégyes. 19.15: Láttuk, hallottuk. Színház-, filmkritika. 19.35: A Londoni Szimfonikusok hangversenye a bécsi ünnepi heteken. 20.45: Ka­marazene. 21.25: Operaintermez-» zók. 21.50: A dzsessz kedvelői­nek. 22.04: Vivaldi-művek. TELEVÍZIÓ 9.00: Boldog új évet, Rüdinger úr! Tévéjáték (ism.). 9.55: Évez­redekig a tenger mélyén. Angol kisfilm (ism.). 10.20: Hűtlen asz- szonyok. Olasz film (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Napilapok, hetila­pok. Miről ír a világsajtó? 18.20: Reklámműsor. 18.25: Show-hivatal. A könnyűműfaj rivaldája. 19.15: Esti mese. 19.25: Budapest 1969— 70-ben Interjú Németh Károllyal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagjával, a Budapesti Pártbizottság első titkárával. 20.00: Tv-hír.adó. 20.20: A kockázat. Ma­gyarul beszélő lengyel filmsoro­zat. 11. Az árulás. 21.25: Beszél­getés Kun Zsuzsával. 21.55: Tu­dósklub. Kockázat és felelősség. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. I

Next

/
Thumbnails
Contents