Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Egy kilométer út Tegnap adták át a kisnéme- di Zöldmező Termelőszövetkezetben az új tehénistállót és a sertéstelepet összekötő 680 méteres és a belső tanyaközponthoz kiépített 360 méteres be*- tonutat. A bekötőút építése 1 100 000 forintba került. Az állam 840 ezer forintot adott támogatásként az útépítéshez. Orvosi ügyelet Holnaptól kezdve a Köztársasági úti (a 302-es telefonon hívható) rendelőintézetben az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Hétfőn: dr. Ruzicska Béla, kedden: dr. Bea Mátyás, szerdán: dr. Kovács Pál, csütörtökön: dr. Bucsek Tibor, pénteken, szombaton és vasárnap: dr. Áfra Tamás. A beosztásban hét közben változás történhet. Sportházasság Téglás Zsuzsanna, az ipari tanuló intézet tornatanára és Pajor Ferenc, az Újpesti Dózsa atlétája tegnap délután házasságot kötöttek. Gratulálunk. VÁCI NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 290. SZÄM 1969. DEC. 14., VASÄRNAP A sikeres pártoktatásról, e városi népfront munkájáról tárgyaltak a végrehajtó bizottságok Csütörtökön tartotta végrehajtó bizottsági ülését az MSZMP Váci Járási és Városi Végrehajtó Bizottsága. A járási ülésen Baráth Endre és Balázs János az elmúlt 13 év pártépítési helyzetéről számolt be. Berkó Árpád a pártoktatás beindítása óla szerzett tapasztalatokról adott A tél sem akadályozza a munkát a Járműjavítóban A havazás és a hideg sem akadályozza a munkát a dunakeszi járműjavító szocialista munkaversenyének befejező szakaszában. A munkások azt tűzték ki célul, hogy nemcsak az idei terveket teljesítik, hanem megteremtik a jövő évi feladatok megvalósításának összes feltételeit is. Havonta 120—140 fővizsgás kocsit kell kijavítani a gyáregységben. Bokor Béla kocsivillanyszerelő Hrigádvezető Kutassi Ferenccel és Szabó Györggyel a villamosfűtést szerelik. (Első kép.) Az üzemet 3 BW kasán látja el hőenergiával. A hőköz- pont héttagú brigádja napon- ta 1300 mázsa szénnel eteti. < Huszonnégy óra alatt száz- L , v: * H® százharminc ilyen önürítős csillét tolnak be, hogy a kellő hőmérséklet meg legyen. (Második kép) Az udvari tolópad naponta 30—34 kocsit s a hozzátartozó forgó alvázat szállítja egyik munkahelyről a másikra. (Harmadik kép) A kész személykocsik a végső futópróbára várakoznak. A karácsonyi csúcsforgalomban már a síneken lesznek. (Negyedik kép) Szőnyi Lajos képriportja számot. Elmondotta, hogy az oktatók előkészítése és a tan- folyaimot végzett párttagok bekapcsolása a propagandamunkáiba — sikerrel járt. Jelenleg a párttagok 78 százaléka vesz részt az oktatásban, ami megyei viszonylatban is jó eredmény. Az elmúlt évben négy marxista—leninista esti középfokú iskola működött, az idén ősszel nyolc indult, , kétszer annyi hallgatóval mint tavaly. „A szocializmus építésének kérdései” című tanfolyam 34 helyen 611 hallgatót ismertet meg az időszerű feladatokkal. Két és félezren Vesznek részt szervezett pártoktatásiban, es airni külön figyelemre méltó, közülük ezernégyszázan a mezőgazdaságban dolgoznak. Kimagaslóan jól szervezték meg az oktatást az alsógödi Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezetben. A jelentés követendő példaként említette hat propagandista nevét: Révai Sándor, Kays György, Filip György, Dudás Rezső, Riess Ödön és Bátor fi József nagyszerűen dolgozik. A népfromtbizottság munka-, járói volt szó a városi párt- végrehaj (^bizottsági ülésen. Ezerkilencszilzliatvannyolc február 28-án. választották meg a városi népfrohtbizottsájgot. Az azóta eltelt 21 hónapos munkájuk eredményeiről adták számot. A város lakossága sokrétű és nemes feladattal bízta meg a bizottságot, almit több-kevesebb sikerrel meg is oldottak. Nagy erőpróba volt a vietnami akció. Ennek eredményeként egymillió forint jutott Vácról a gyűjtés központjába. A népfroratbizottság tagjai segítették a tanács munkáját, javaslataik • gazdagították a városfejlesztési tervet. A Hazafias Népfront városi elnöksége a végrehajtó bizottság elé terjesztette a jövő évi akcióprogramját. . Munkájukkal a 25. évforduló méltó megünneplését, a város kulturális életének fellendítését, a várospolitikai munka hatékonyabbá tételét és a népfrontmozgalom további erősítését akarják szolgálni. (papp) TALALTPÉNZ Péntekén délben valaki elvesztette félhavi fizetését a Fehér Galamb étterem ruhatárában. Sokan voltak az étteremben, legalább kétszázan. A tolongásban senki nem vette észre a föld- rehullott százasokat. A ruhatáros néni találta meg, és vitte is azonnal az üzletvezetőhöz, ismeretlenül. is aggódva a penz./gaz- . dójáért. . :M A tulajdonos azóta .Jtftár 'visszakapta fizetését, bizonyára megköszönte a meg- találónak. Mi pedig azért írjuk le, mert jó tudni, hogy ilyen is van. , Becsületesség. b. h. Az ÉS és a Kör A közelmúltban másodízben olvashattunk elmarasztaló írást a váci Radnóti Miklós írókörről az Élet és Irodalomban. Mivel már más megyei lapokban is hasonló véleménynyel írtak a kör munkájáról, beszélgetésre hívtuk meg Lakatos Gyulát, a patronáló Fegyveres Erők Klubja parancsnokát, Gyombolai Mártont, a kör vezetőj ét és Péter Pétert, a kör egyik tagját. — Hogyan született az ÉS legutóbbi cikke? — És a sajtóper?... Az ÉS írása szerint az elmarasztaló kritikák miatt a kör sajtópert akar indítani. — A sajtóperből semmi sem igaz.— Mi lesz tehát a megoldás? — Szerencsétlen félreértésen alapul. Arra a bizonyos kaposvári előadásra valóban hivatalos volt az egész kör, azonban különböző okok miatt csak Péter Péter vehetett részt az östszejövetelen. Ö pedig nem mondta el azt, amit az ÉS a szájába adott... Mi Kaposvárott nem tartottunk Radnó'ti- estet. Égy írókört képviselhet egyetlen ember, ám estet tartani a többiek nevében ... ? képtelenség... — Már írtunk az ÉS szerkesztőségének, kérve a helyre- igazítást, amelynek bizonyára helyet szorítanak. Egy kevés utánjárással be lehet bizonyítani tényekkel — tehát nem csupán a mi szavainkkal — igazságunkat. — yalószínűleg mégis van valami oka annak, hogy ennyit foglalkoznak a körrel. — Igen, a fesztivál... Azzal túllőttünk a célon, de tanultunk. Jövőre nem országos ..fesztiválra”, hanem tapasztalatcserére hívjuk meg az érdekelteket ... Hiába ... Nem hallgattunk az okos szóra ... A FÉK nem akart hozzájárulni. — Úgy hallottuk, a körben változások voltak ... — Nálunk mindig nagy a jövés-menés és úgy érezzük, ez jó... — Lakatos Gyula alezredes, a patronáló, hogyan értékeli a kör munkáját? — Szerintem az irodalmi színpadunkkal közösen hasznos kulturális feladatot teljesítenek a kör tagjai. A laktanyában és a BM központi klubjában már sikerük volt, sőt az előbbiben már többször éjszakáig tartó vita is kerekedett. A sajtóvisszhang sem mindig negatív ... Több segítség kellene a körnek, az ígérgetés és a kósza, alaptalan vádak helyett. Jóformán bizonyítani sem volt alkalma, csak a szóbeszéd járja... Az Ifjúsági Magazin segítségünkre volt legutóbb, amikor a hat legtehetségesebb tagunk versét közölte (ők alkotják a kör színe- javát) és ha több lehetősége lenne a körnek, akkor meggyőződésem, hogy bizonyítani is tudnának tagjai... A tenni akaró írókör munkájáról kíváncsian várjuk a jó (!) híreket... —ras— ! i, Túl a nagy vetélkedőn Több hónapos izgalom ' és előkészület után, pénteken este lezajlott a 135 perces viadal az éter hullámhosszán. Kétszázan Szorongtunk a gépipari technikum emeleti nagytermében. A KISZ-esek, a művelődésügyi osztály, a híradó-alakulat s mások segítségével mindent időben előkészítettek. Műsorkezdés előtt dr. Csi- csay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte meleg szavakkal a Borsod és a Pest megyeieket. Felhangzóit áz ismert szignál... Rapcsányí László riporter kedvesen idézte a lapunkban megjelent rigmusokat, és már pergett is a műsor. Gulyás Gyulát percek alatt embergyűrű vette körül a Lenin út 20. számú háznál. Sorra gyűltek a borsodi termékek. TÖBB MINT KÉTMILLIÓ Tízéves a Tungsram képcső — Mikor készült el az első váci televízió-képcső? — 1959. december 6-án. Akkoriban még csak egy típust gyártottunk, az 90 fokos eltérítésű és 17 collos volt — mondta Szalai Lajos, az Izzó tvrképcső gyártásvezetője. — És ma? — Tízféle képcsövet készítünk, közüle négy robbanásmentes. — Mit jelent az, hogy robbanásmentes? — A képcsőről tudói kell, hogy gyakorlatilag „üres", azaz vákuum van benne, így egy négyzetcentiméternyi területre egy kilogramm nyomás jut. Ez természetesen, ha az egész felületet számoljuk — óriási. Elég egy kis ütés, sőt az is, ha a televízió felmelegszik — máris vége. Következménye nemcsak az, hogy tönkremegy a készülék, de a robbanás veszélyes is lehet. Az új — robbanásmentes — típusnál ez a veszély megszűnt. — Miért van szükség mégis a régi típusú képcsövek gyártására is? — Mert a régi készülékekbe javításnál régi csövet kell tenni. — Mi lesz a jövő év újdonsága? — Az Egyesült Izzó központi gyárában (egyébként a váci telepen kívül csak itt gyártanak még képcsöveket kis tételben) már tervezik az új „szuper szögletes” tv-kép. csövet, am&ynek előnye, hogy a sarkain a kerekítés alig látszik. — Ki tudják elégíteni az igényeket? — Sajnos nem mindig. Mi látjuk el az' Oriont és a Videotont is, sőt, jelentős külföldi piacunk is van, és báy minden évben bővül az üzem — mégis kicsinek bizonyul. — Kérem beszéljen az utóbbi évek eredményeiről. — Az önköltség 25 százalékkal csökkent: 1968. január óta évente 15 százalékos árengedményt adunk, ami 80— 100 millió forintot jelentett eddig; az egy képcső előállítására fordított idő 20 százalékkal csökkent, és sorolhatnám tovább ... Tíz esztendő alatt több, mint kétmillió képcső készült Vácon. — Meddig él egy képcső? — A kétezer órát garantáljuk, azonban akiknek' régi készüléke van, tudhatja, hogy egy képcső ennél sokkal tovább tart, hiszen ez a kétezer óra — durván számolva t— két-három esztendő. — Úgy hallottuk, új raktár is épül... — Igen, az egyik itt a szomszédunkban, a másik pedig a hajóigyárná-1... M. S. 8 óra 23 perckor 3:3 volt a pontszámok aránya. Harmos Béla tanár frappánsan válaszol egy DCM-kérdésre. Arany István tanácstitkár higgadtan válaszolt a felvetett autóbuszközlekedési, áruellátási problémákra. A hatkötetes irodalomtörténeti lexikonból keresett idézetek 20 percet vettek el a közvetítésből. Nagyon megfontolt volt Dániel Kornél képzőművészeti vonatkozású válasza. Sajnos, Borsód elhúzott 14 :ÍÖ-re. A fúrulyázénét mindkét megye megválaszolta. Újabb feladatok s 18:17-re szépült az arány. Következtek a riportok. Szepesi Györgytől szép dicséretet kaptunk — a 6-os stúdió végignevette —, de a zsűri egyenlően értékelte az ellenfelével. A helységnevek etimológiája után 22:22 volt az arány, hét perccel a befejezés előtt. Az utolsó verses feladatot dr. Rus- vay Tibor nagyszerűen megoldotta, de Miskolc jobban betartotta az előírást. A végeredmény 25:24 — sajnos Borsod javára. (Papp) AMIKOR egy dél-afrikai farmer hazatért, tüzet látott istállója körül. Azt hitte, hogy a fából készült építmény ég, de tévedett, mert öt tehene állt lángokban. Az történt ugyanis, hogy egy magasfeszültségű vezeték lezuhant és megölte, majd felgyújtotta az istálló mellett legelésző állatokat. MÁJUSBAN JUBILÁLNÁK Dunakeszi művészeti napok SZÉP TERVEK A RADNÓTI SZÍNPAD HÁZA TÁJÁN Mostanában csendesen dolgozik a dunakeszi Radnóti Miklós Irodalmi Színpad. A közelmúltban mutatta be új műsorát. Juhász Ferenc: Szent tűzözön regéi című alkotását, de fesztiválra nem ment. — Miért *e csend? — kérdeztük Uray Györgyöt, az együttes vezetőjét. — Az elmúlt időkben sok fesztiválon vettünk részt. Nem jó, ha egy együttes csak fesztiválokra készül. — De terveik azért vannak?----Hogyne lennének. Május 29-én, 30-án és_31-én három napig tartó művészeti programot szeretnénk rendezni. A dunakeszi művészeti napok műsorában irodalmi színpadok, kórusok találkoznának, szavalóversenyt, hangversenyeket és előajfó esteket szeretnénk rendezni. — Milyen előadói estet? — Például pantomimot. A községben él Nándori Margit, aki Köllő Miklós tanítványa volt. Nagyon tehetséges. Őt szeretnénk megnyerni. — Az előadásokat hol tartanák? — A művelődési ház Dunára néző udvarán. Már van ígéretünk, hogy szabadtéri színpad kerül ide. — Milyen apropóból származik az ötlet? — Májusban lesz tíz éve, hogy létrejött a Radnóti Miklós Irodalmi Színpad. b. h. Zöldfa - télen Zöld neonfelirat hirdeti az utazóknak, hogy várja az ál- sógödi Zöldfa kisveiidéglő. A Vác és Környéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vendéglője viszonylag olcsó áraival, s jó zenekarával hamar a környék kedvelt szórakozóhelye lett. A környező községek lakói is szívesen látnának pátriájukban ilyen, télen is „zöldfáidat”.