Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-10 / 260. szám
PEST MEGYEI k/ftrlap 1969. NOVEMBER 10., HÉTFŐ A Pesti Színház bemutatója + Thurzó Gábor: Meddig lehet angyal valaki ' Az író kinyilváníttatta a színpadról főhősével mondanivalóját, pontos, kerek mondatokban, valahogy így: „Én mindig őszinte voltam, ha annak nem volt akadálya.” „Mindig megengedtem magamnak annyi öncsalását, amennyire éppen szükségem volt." íme két definíció — az író, Thurzó Gábor nyilatkozataiban is elhangzott —, amely nyugodtan lehet alapigazság, hiszen lépten-nyo- mon beleütközünk, lehetne aforizmaként is használni, és lehet egy színdarab tartópillére is. Csakhogy attól, hogy a színészek kimondják — és ilyenkor halk és egyöntetű moraj hangzik a nézőtérről — még egyáltalán nem biztos, hogy az illető meghatározásokból darabot is kell írni. A csontváz még nem élőlény, néhány moralizáló gondolat még nem színjáték. Thurzó új darabja, a Meddig lehet angyal valaki megmarad eme mindennapi alapigazságok kinyilvánításánál — „egy az egyben” — hiába célozza meg vele a színpadot, mivel nem élt az író szuverén kötelességével, hogy a színpad nyelvén újrafogalmazza a holt definíciókat. A neves festőművész magas művészi kitüntetését megkapván, nyilatkozik a tv-nek. De amíg eljut a próbafelvételek során — amelyek bizony pl- csó kabaréjelenetek — a nyilvános adásig, addig egész élete is lepereg. Kiderül, hogy mindig hazugságban élt, legjobb művész barátját, az egyetlent, például utálta. Húga, a modell és az „angyal” mindezt jól tudja, de azt játssza, hogy nem tudja. A híres festő is játssza, hogy nem tudja, hogy testvére bizony nem olyan „angyal”. S aztán minden marad a régiben. Mindezekről művi színpadi fogások és már unalmassá vált szituációk során értesülünk. A rendező Marton László nehezen boldogulhatott a színjátéknak jelzett darabbal, amely az ő előadásában hol átcsúszott valamifajta szolid kabaréba, hol megmaradt komolykodó színműnek. A rendezőt megtéveszthette a darab fogalmazása, nyelvezete, és némely szituációja, amely bizony szintén nem egységes, a már az előbb is jelzett kétfajta stílusirányzat felé hat, s Mártonnak sem sikerült egységbe ötvöznie. Karikírozó kikacsintás, reális összeütközés, könnyed le- zserség — mindez csupán keverék maradt és nem vegyülhetett egységgé. A színészeket láthatóan zavarta a hangok gyakori váltakozása. Talán csak Bulla Elma találta el az ehhez a szinjátékhoz lehetséges egyedüli hangvételt: egyszerre volt könnyed, ironikus és komoly. Páger Antal biztonsággal játszott, de nem azonosult a festővel, kívülről szemlélte. Bitskey Tibor valamifajta nehézkes „pozitív hőst” alakított, nem érezte, hogy mit kellene csinálnia. Szegedi Erilca halványan mintázott szerepével nem tudott mit kezdeni. Prókai Istvántól stílusos epizódot, Mik- lósy Györgytől és Farkas Antaltól eltúlzott epizódfigurát láttunk. Tábori Nóra és Petites Sándor nem tehetett mást, mint azt, amit a szerepe sugallt: kabaréfigurát adott. Berkovits György Ködös ősszel kezdődött a legszebb tavasz” Vasárnap, reggel meghívott közönségnek mutatta be a megyei könyvtár felszabadulási emlékműsorát, amelyet majd a városi-községi könyvtárakban ismételnek meg. A bevezetőt Czine Mihály irodalomtörténész tartotta. Jellemezte irodalmunk helyzetét a felszabadulás előtt, a tükröt, amit a nemzet elé tartottak a soha valóra nem vált álmokról. József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc, Benjámin László, Illyés Gyula és Váci Mihály műveiből Szentpál Mónika és Bodor Tibor szavaltak. A főleg könyvtárosokból, művelődési dolgozókból álló közönség mondott bírálatot a műsorról. Dicséretére szóljon, hogy kifogás csupán az előadás hosszúságát érte. A sikeresnek ígérkező művészi programot holnap este Abonyban mutatják be először. k. m. * 99 Erőltetett menet Radnóti útja Bortól az abdai sortűzig 99 Bolond, ki földre rogyván főikéi és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnakindul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb szép halál. Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos a honni éjszaka. Ö, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívemben hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;... Radnóti: Erőltetett menet. 1944 szept. Majdnem békés kép. De hajnalban a magyar őrséget a Prinz Eugen von Savoya német SS-osztag váltja fel. Másnap éjfélkor riadóztatják és sorbaállítják az elcsigázott émbere- ket, majd húszasával elvezetik őket. A közelből a téglagyár melletti agyagbánya felől sor- tüzek hallatszanak egész éjjel. Hajnalra a mély gödör 1500 ember tömegsírjává válik. Ekkor az SS elvohul. Megunták? Más dolguk akadt? Sohasem fog kiderülni. Az életben maradottakat újra magyar őrség hurcqlja tovább, köztük Rád-! nótit is. Október 15-én Baján van-, nak. A temetőben „szállásolják el” őket. A fegyverszünet proklamálása után néhány reménykedő óra, de délután a rádióból már a nyilas indulók harsognak. A pokoljárás folytatódik..: Az utolsó előtti razglednica Mohácson íródott október 24-én. Mennyire szerette volna látni még egyszer ezt az otthont, feleségét, Fannit, „a rőt sövény előtt”, a szülőhazát, „e lángoktól ölelt kis országot”. Ezért Radnótii aki a fasizmus egyre fojtogatóbb légkörében már évek óta a halálra készült — nem megadóan, nem vágyva a halált —, de mint aki tudja, hogy az embertelenség nem tűri a költőt, „az igazra tanút...”, „kit végül is megölnek, mert maga sosem ölt”. 1944 szeptemberében mégis hitte, mert hinni akarta, hogy hazajut „Szerbia vak tetejéről, búvá otthoni tájra”, a bori rézbányák mellett levő Lager Heidemanból, Budapestre. Itt és a környező táborokban Európa különböző részeiből odahurcolt rabszolga munkások dolgoztak sok-sok ezernyien a németeknek. A versírást ezekben a hónapokban sem hagyta abba. Amíg ceruzát tudott a kezébe fogni, addig írt. Ezek a szenvedésben fogant költemények emelik őt a magyar irodalom legjobbjai közé. „Bulgáriából vastag vad ágyúszó gurul, a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull. (írja 1944. augusztus 30-án az első razglednicát) rövid, pár soros költemények ezek, amennyi egy levelezőlapra — szerbül razglednicára — férne, ha lehetne levelezni. Közeledik a szovjet hadsereg, és a környező hegyekben a szerb partizánok akciói is egyre fokozódnak. A németek sietve egy központi táborban gyűjtik össze az embereket, hogy elindítsák őket Magyarország felé. A költő, aki még nyáron a lágerben ezt írta „Levél a hitveshez” c. versében: „bíbor parázson, ha kell zuhanó lángok közt varázslóm majd át magam, de mégis visszatérek;...” most mindent elkövet, hogy az elsőként induló csoportba kerüljön. Barátai tartóztatják, maradjon velük, ők amennyire lehet, húzzák az időt, hiszen a szovjet ágyúk egyre közelebb dörögnek... De Radnóti annyira vágyik az otthon után, a keretlegények pedig azt mondogatják, hogy a magyar határt átlépve, leszerelik / őket. Szeptember 17-én ott van a csaknem négyezer munkaszolgálatos közöitt, akik elindulnak Magyarország felé — erőltetett menetben. Naponta 30—40 kilométert tesznek meg, enni jóformán nem kapnak, így a legyengült emberek nehezen bírják ezt az iramot. Útközben a szerb parasztok sok helyen adnak ételt nekik) de a kísérők, ha meglátják, dühösen tépik ki a szerencsétlenek kezéből, és a földbe tapossák. Nincs más lehetőség, az útszé- len húzódó kukoricatáblákról, krumpliföldekről lopni, és nyersen befalni, amit szereztek. Ezért is sok embert lőnek agyon menet közben. Október 4-én Újvidékről továbbindulva, gyilkolják meg azokat, akik már nem bírnak továbbmenni. Október 6-án érkeznek Cser- venkára. Itt végre pihenőt tartanak. A téglagyári szárítóban, ahol elhelyezik őket, a költő újabb razglednicát ír: „Kilenc kilométerre innen égnek a kazlak és a házak s a rétek szélein megülve némán riadt pórok pipáznak. Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztorleány s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj.” Találkozások a költővel Amikor először érkeztem Öcsára, hogy felkeressem, nem tudtam a címét. Megszólítottam hát az utamba kerülő legelső embert: mondaná meg nekem, melyik házban találom meg Falu Tamást. S a válasz: Lajos bácsit keresi? Menjen végig a Vasút utcán és nem sokkal előbb, hogy az állomásra érne, jobb oldalt áll egy nagy, sárga ház, ott lakik. Megköszöntem a felvilágosítást, de útközben egyre azon morfondíroztam: miért Lajos bácsit mondott az illető, amikor én Falu Tamást keresem? Nem sokkal később Dabason volt dolgom, a járásbíróságon. Valami peres ügyben jártam. Balassa Lajos közjegyzőhöz utasítottak: tőle megkaphatom a szükséges felvilágosítást. Benyitottam az első ajtón: Balassa Lajos közjegyzőt keresem. Tamás bácsit? — kérdezett vissza egy csinos fiatal- asszony. Két irodával odébb. És a komor, bírósági irodában ott ült velem szemben a költő, Falu Tamás, családi nevén Balassa Lajos. ★ Áprilisiban a budapesti Kos- suth-klubban szerzői délelőttöt rendeztek tiszteletére. Csak ült a fotel mélyébe húzódva és szinte eltűnni látszott tisztelőinek körében. Amikor megkérdezték tőle, mivel tölti a megszolgált pihenés napjait, csendesen csak annyit mondott: kétszáznál Tamás-Lajos bácsi, aki, ha kellett, tizedszer is szívesen végigcsinálta a kapott instrukciókat és mindannyiszor csak elnézően mosolygott, ha pihenőt javasoltak számára: annyira még nem vagyok öreg, gyerekek ... ★ A napokban népes társaság körében találtam ácsai lakásán. Bécsi útjáról mesélt. A városról, kulturális élményeiről, a bécsi emberekről. Esztendőről esztendőre kiruccan Bécsbe néhány napra, de öthat napnál sohasem bírja tovább. Amikor arról faggatják barátai, miért, csak annyit válaszol: ősszel a legszebb az ócsai kert, csupa szín és csupa Ma ünnepli nyolcvankilencedik születésnapját. Prukner Pál Monor Itt múlt el boldog ifjúságom A régi, kedves Monoron. Szép volt az élet, mint az álom És sohasem volt monoton. Kék ég derült mindig felettem, Az út sosem volt meredek, Itt élt mindenki, kit szerettem, S kiket örökké szeretek. Monor, Monor, két o van benne. Mint két ablak egy ház falán, Beléjük nézek emlékezve, Ok elfeledtek már talán. Bemásznék rajtuk, mint egy gyermek, Csábítanak az ablakok. De az évek vasráccsá lettek, Rajtuk már át nem juthatok. Fogyó hold Voltam gyémánt, ablakra véstelek, Voltam penge, csillogva védtelek. Voltam erdő és elsuttogtalak, Voltam visszhang és visszhangoztalak, Voltam kulcs és magamba zártalak, Voltam éjfél s csillaggal vártalak. Voltam zápor és bekönnyeztelek, Voltam árnyék és öltöztettelek. Voltam tinta, papírra írtalak, S itatós és szívembe szívtalak. Voltam arany és ragyogtattalak És voltam rozsda és befogtalak. Voltam tavasz, virágoztattalak, És voltam ősz, elhervasztottalak. Mint teli hold, széthintettem neved, S mint fogyó hold,' magammal vittelek. „Az ökrök száján véres nyál csorog. Az emberek mind véreset vizelnek. A század bűzös, vad csomókban áll... Fölöttünk fú a förtelmes halál.” Egy hét múlva az egyre ritkuló század Szentkirályszabadjára ér. A költő már tudja, mi vár rá. Utolsó sorait, az utolsó razglednicát írja: „Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed hát te is, — súgtam magamnak, — csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. — Der springt noch auf. — hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.” Még néhány nap telik el. A lélek hiába erős, a test egyre gyengül. A Győr közelében fekvő Abda határában november első napjaiban szekér áll meg. A gátőr látja, hogy csontvázzá fogyott, rongyos árnyakat lökdösnek le a szekerekről a kísérő nyilasok. Akiknek még van jártányi erejük, azokkal megásatják a tömegsírt, mielőtt valamennyit agyonlőnék... Mikor 1946 nyarán feltárják a szörnyű gödröt, az egyik halott viharkabátjának zsebéből vékony füzet kerül elő. A füzet első oldalán gyöngybetűkkel írott szöveg magyar, francia, német és szerb nyelven: „Ez a jegyzökönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Aki megtalálja, juttassa el Ortutay Gyula egyetemi magántanárnak BuLa. dapestre.” A füzetben ger Heidenauban és az erőltetett menet közben írt versek. De csak a razglednicák olvashatóak, a többi a nedvességtől elmosódott. Ám ezeket az elmosódott írású verseket akkor már ismerték. A költő még Mohácson volt, amikor a felszabadult Temesváron nyomtatásban egy részük meg jelen az ottani újságban. A barátok, még ott, Borban, a válás előtt sok példányban lemásolták, és szétosztották egymás között. Akik nem indultak el az első csoporttal, azokat a partizánok szabadították ki a rabságból. Október közepén már Temesváron voltak. Ha köztük marad, nem az abdai sortűz vet véget Radnóti életének és egyre magasabbra ívelő költői pályájának. Hofman Éva TV FIGYELŐ Humorban nem ismerünk Mát? Anatole France a mediterrán derűvel megírt „Lúdláb királynő” című regényének mulatságos hősével, Coignard abbéval mondatja ki: „ ... Nyársforgató fiam, nem illik minden légypiszokba isten nevét belekeverni.. Anatole France ezzel a könnyed mondattal az álszent, a képmutató, a mindenben örökérvényűt kereső embertípust kívánta fejbevágni, s azt szerette volna, ha az emberek nem beszélnek CSUPA NAGYBETŰKKEL arról, ami érdemtelen, s nem nyilvánítanak ki „alsónadrágban” örök igazságokat. Sajnos egyre inkább meggyőződünk arról, hogy a mi humor- szerkesztoink megmagyaraznatat- lan vonzódást éreznek a „csupa nagybetűs” igazságokhoz, s a humorban — kihangsúlyozva a könnyű műfaj nehézségeit — örökérvényű szubstanciákat vélnek megtalálni, a televízió november 7-én sugárzott „Humorban nem ismerünk tréfát” című műsora legalábbis ezt a „filozófiai” indítást sejtette. Geszty Péter szerkesztő a műsorról ezeket mondta: «... Olyan kabarét kísértünk meg képernyőre vinni, mely a ma számára is illűziókel- tően tudja feleleveníteni a tegnapelőtt hangulatát, szórakozását ... műsorunk rendezője arra törekedett, hogy a szerteágazó, de legjellemzőbb színfoltokat, sikereket és bukásokat olyan kaleidoszkópként villantsa fel, melyet szorosan körülfon a „nagyendrei” cél: ... a közérdeklődést ráterelni azokra a magasabbrendű kérdésekre, amelyek a könnyebb fajta szórakozások területére sose jutottak volna el ...” Horváth Tivadar a „nagyend- rei” konferanszában még hozzá is tette: örökérvényű humor hangzik majd el. A neves szerzők — Ady Endre, Babits Mihály, Gábor Andor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és mások — azonban csak sápadoztak volna a műsor hallatán, nézésén, mert nagyon kevés kivételtől eltekintve a századelő úriasszonyainak blőd csevegésén, cselédkuplékon, rozsdás társalgási csúfolódásain kívül mást aligha kaptunk. A válogatás nem lett volna megfelelő?... Nem j Inkább be kell vallani, a kitűnő írók némely tréfái, - jelenetei is beporosodtak. Ugyan, kinek érdekes ma már a tegezési— magázási komplexus, kinek a „fe- rencjózsefi” morcosság, kinek a kávéházi becsapás?... El kell végre ismerni, humorban is csak az az örökérvényű, ami örök emberi visszásságokat, rossz emberi tulajdonságokat figuráz ki. A humor bizonyos aktualitáshoz van kötve, különösen a politikai humor és kabaré. A mai ember csak kényszeredetten irul-pirul, lesüti szemét és drukkol a színészeknek, nehogy a következő jelenetben még jobban kelljen kínlódniuk. Ha a tv-nek az lett volna a bejelentett célja: íme bemutatjuk a század eleji kabarét — az más. De akkor meg az a kérdés: miért pont november 7-én került erre sor? ... A túlzott tekintélytisztelet felesleges, mert bizonyos napok tiszteletének is megvannak a maguk jól elhatárolt, igazságos és tisztességes keretei. De mégis!... November 6-án kaptuk az utóbbi idők egyik legjobb, legkorszerűbb, mélyen emberi és művészi tévéjátékát az „Ajtó”-t. Rejtély, hogy miért nem 7-én. A Viktor Konycckij novellájából készült tévéjáték sokkal jobban illett volna november 7-re. A szerkesztők előbbre tették. „Az ő dolguk”. Am az a humorest? A legjobb szándékkal sem lehet mást mondani: reméljük a humorban legközelebb tényleg nem ismernek tréfát. Sz. D. Felszabadulási versenyhíradó ÜNNEPI DRÁMABEMUTATÓ A Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége a 25. évforduló versenymozgalmának segítésére rendszeres Híradót jelentet- meg. Célja: beszámolni az eredményekről és a jó módszerekről. Gebóra László festőművész ízléses címlapja tartalmas belső anyagot takar. A megyei elnökség köszöntője vezeti be az első számot. Németh Veronikába Vöröskereszt Pest megyei titkára a „Tiszta, virágos község” mozgalom céljairól ír. Szellő József Szentendréről, Faragó András Pécelről, Üjfalvi István Vác- ról, Bodor Zoltán Ceglédről és Berényi György Nagykátárcl ad egy-egy színes tudósítást. ★ A Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának ünnepi rendezvénye hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére Sípos Tamás Hívószám: GX—17 című három felvonásos drámája. Főbb szerepeit Viktor Gedeon, Ágh Éva, Felvinczi Viktor és id. Tóvári Pál alakítja. Rendezője: Földeák Róbert. Az érdekesnek ígérkező színdarab rövidesen elkezdi körútját megyénk városaiban és községeiben. p. r. több új vers vár arra, hogy kötetbe gyűjtve megjelenjen. Magyarázatként még hozzátette: aki egyszer beleszokott a munkába, annak büntetés, ha pihenésre kényszerítik. Azért nem akarom letenni a tollat, mert aki ír és dolgozik, az nem lehet még öreg... ★ A nyáron a megyei filmstúdió tagjai filmet készítettek életéről. Húsz percnyi celluloidszalag őrzi annak a húsz fáradságos órának az emlékét, amit a stáb többszöri részletben nála és vele töltött. A házában, a kertjében, az utcán, a temetőben, az iskolában. Bagó József operatőr ugyancsak beleizzadt és belefáradt a forgatásba, nem úgy
