Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-25 / 273. szám
1969. NOVEMBER 25.. KEDD 5 írja — és zsűrizi az olvasó 25 éve történt PÁLYAMŰ 1944. november 10. Pilis felszabadítása befejeződött. A Vörös Hadsereg katonái kiszorították a község területéről a német fasisztákat. Pilisén nem voltak nagy csaták, s ez kizárólag a szovjet katonák érdeme. A Vörös Hadsereg egységei ügyeltek arra, hogy a község minél kisebb kárt szenvedjen. Jelentős károk keletkeztek viszont a németek visszavonulása során, akik felrobbantották a gőzmalom kéményét, az egykori Hrubos vendéglőnél az országúti nagy hidat és az evangélikus templom tornyát. A lakosság a határban levő gombapincékben húzta meg magát. Voltak azonban olyanok, akik házukban maradtak, így tett Bitskey bácsi is» aki most emlékeit idézi: — Akkor azt sem tudtuk, hogy hányadika van, csak voltunk. Kedd van vagy péntek? Figyelembe se vettük, összefolytak a napok. Nem tudtuk, mit hoz a holnap. Csak féltünk, és vártuk már a végét... — Nem gondolt arra, hogy elmenekül? — kérdeztem tőle. Orvosi felülvizsgálat tsz-tagoknak A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa javaslatot dolgozott ki a termelőszövetkezeti tagok orvosi felülvizsgálatának javítására. Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi jogszabályok még nem biztosítják a keresőképtelen tsz- tagoknak a munkaviszonyban álló dolgozókéhoz hasonló szintű orvosi felülvizsgálatát. Az azonos szintű felülvizsgálatot az orvoshiány, gépkocsihiány és más okok miatt csak fokozatosan lehet megoldani. A TOT elnökségének korábbi javaslatára az Egészségügyi Minisztérium utasítást adott ki, hogy — á jogszabályi lehetőségeken belül — az illetékes egészségügyi szervek, orvosok járjanak el megkülönböztetett figyelemmel a tsz-tagok beteg- állományba vételének és a tsz-vezetők által benyújtott panaszok kivizsgálásánál. A TOT most javasolja, hogy a tsz területi szövetségek, a közös gazdaságok vezetői építsenek ki megfelelő kapcsolatot a körzeti orvosokkal, illetőleg a területi egészségügyi szervek főorvosi hálózatával. A tapasztalatokról az érdekeltek rendszeresen tájékoztassák egymást, az állandó kapcsolattal ugyanis a jelenlegi hiányosságok nagy részét ki lehet küszöbölni, s a betegségi segélyek felvételénél előforduló rendellenességeknek is elejét lehet venni. A TOT felkéri a tsz-ek területi szövetségeit, hogy adjanak segítséget a közös gazdaságoknak a hatékony betegellenőrzés megszervezéséhez. Alig észrevehetően elmosolyodik. — Minek mentem volna, hisz másutt sem volt nagyobb biztonság, mint otthon. Egyébként a faluban csend uralkodott. Csak néha-néha hallatszott a fegyverek ropogása. Itt kisebb összetűzések voltak. A komolyabb csatákat a községen kívül vívták. Persze, a búvóhelyekről nem nagyon mertünk előjönni. Hát így voltunk — fejezte be Bitskey bácsi. Aztán elmúltak a nehéz napok az emberek feje felett, s lassan megindult a mindennapok élete. Most, a negyedszázados emlékezéskor, gondolunk azokra a szovjet hősökre, akik életüket áldozták a község felszabadításáért. Azokra, akik sok nehéz csata után a békét hozták el nekünk. Erre gondoltunk akkor, amikor elhelyeztük a hősök sírjain a kegyelet és a megemlékezés vörös koszorúit. Ifj. Osvalda Ferenc Kérjük azokat az olvasóinkat, akik a lapunkban már többször meghirdetett „Írja — és zsűrizi az olvasó” — című „25 éve történt” pályázatunkon részt kívánnak venni, hogy írják meg a felszabadulással kapcsolatos emlékeiket. Akik viszont a zsűrizésben óhajtanak részt venni, azok figyelmesen olvassák el a folyamatosan közölt pályaműveket és december 10-ig egy levelezőlapon Írják meg, hogy a november hónapban megjelent írások közül melyik tetszett a legjobban. A legtöbb szavazatot elért pályaművek szerzőit jutalomban részesíti a szerkesztőség. Kérjük, hogy a zsűri-levelezőlapra írják rá „25 éve történt pályázat”. December 22 — január 15 TELI SZÜNET AZ ISKOLÁKBAN Az általános és a középiskolákban a téli szünidő december 22-én kezdődik, és 1970. január 14-ig tart. A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint a szünet előtti utolsó tanítási nap december 20., szombat lesz, a szünet utáni első pedig január 15., csütörtök. A szünet ezúttal azért tart tovább, mert több mint 50 ezer pedagógus segíti a népszámlálást. Ebben a munkában a nevelők önkéntes jelentkezés alapján vesznek részt. A következő hetekben a pedagógusok fokozottén ügyelnek arra, hogy a tanulók a szünidő kezdetéig kellő számú felelettel rendelkezzenek, még bőven van idő arra is, hogy a különböző tárgyakból gyengébben állók javítsanak jegyeiken, hogy minél jobb eredménnyel zárhassák a félévet. A diákok első félévi jegyeit a december 22-i állapotot alapul véve — a téli szünidőben sorra kerülő osztályozóértekezleten zárják le, és a szünet utáni első tanítási napon az ellenőrző könyv útján hozzák a szülők tudomására. Búcsú dr. Harrer Ferenctől Hétfőn a Farkasréti temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára a 95 esztendős korában elhunyt dr. Harrer Ferencet, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökét, a Budapesti Népfront-bizottság elnökét, országgyűlési képviselőt, a Fővárosi Tanács tagját, nyugalmazott alpolgármestert. Ravatalánál — amely előtt bíborpárnákon helyezték el kitüntetéseit — a politikai, a társadalmi élet számos vezető képviselője, a főváros sok vezetője állt díszőrséget. Az elhunyt hozzátartozóival együtt megjelent a gyászszertartáson Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kállai Gyula, az országgyűlés és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a parlament tisztikarának több tagja, az országos és a Tudni illik, hogy mi illik Színház, mozi, hangverseny A későn jövők megzavarják az embert a szórakozásban. Ezért gyorsan ki is kell mondani: későn jönni nem illik. Ha azonban már elkéstünk, viseljük is a következményeket és a bejáratnál állva várjuk az alkalmas pillanatot, amikor besurranhatunk. Illik bocsánatot kérni a zavarásért, a felállást megköszönni. Az ülőknek, az idejében érkezőknek, viszont nem illik ilyen megjegyzéseket tenni: nem tud pontosan jönni? vagy mi az, nem szólt a vekker? A későn jövő benyomul a sorba, de lehetőleg tegye ezt úgy, hogy nem fordít hátat azoknak, akiket felállított. Alapvető illemszabály, üljünk a helyünkön nyugodtan, ne dugjuk össze fejünket a szomszédunkkal. Legfőbb illemszabály az; semmi olyat ne csináljunk, ami feltűnést okoz, ami mások szórakozását elrontja; nem illik kalappal a fejünkön beülni a nézőtérre, még a legdivatosabb divathölgynek sem. Még egy apróság: a széken úgy helyezkedNe várjon az utolsó hétig!-is;;:; NOVEMBER 24-TöL DECEMBER 13-IG nagy engedményes vásár a ceglédi, nagykőrösi, vecsési, dunaharaszti, monori, gyömrői és gyáli boltjaiban. Sokféle ünnepi bor, pezsgő, koktél, vodka, vermouth, külföldi cigaretta, szörp és kávé közül válogathatnak vásárlóink. W-20%-05 ÁRENGEDMÉNY KÉNYELMES, OLCSÓ, GYORS BESZERZÉS jünk el, hogy a karfát mindketten használhassuk a szomszédunk is. Hangversenyen ne dúdoljuk a dallamot a zenekarral, nem saját zenei műveltségünk bizonyítására jöttünk, hanem élményt szerezni. A színház- és hangverseny- terem a művészet temploma, illik tehát rendesen felöltözni. Szmoking, frakk, estélyi ruha nem kötelező, kiment a divatból, de azért nem illik munkaruhában, nyakkendő nélkül, elhanyagoltan vagy sportos öltözetben beülni a nézőtérre. A színházban nem illik a nőt előre engedni, a színház olyan nyilvános helyiség, ahová a férfi lép be elsőnek. A jegyet is ő tartja kezében és az ő kötelessége a helyet megkeresni, vagy a jegyet a nézőtéri ültetőnek átadni. A nő a férfi kíséretében nem vásárolhat saját pénzén olyan szokásos apróságokat, mint például műsorfüzet, perec, cukorka. A ruhatárat és a távcsőkölcsönzést is természetesen a férfi intézi. A sorban úgy helyezkedünk el, hogy a nő mindig a férfi jobb oldalára kerüljön. Ha azonban a férfi helye a látás szempontjából jobb, helyet cserélhetnek. Alapvető illemszabály: a nőt illeti meg minden esetben a jobb és kényelmesebb hely. A tetszésnyilvánításról: ne felejtsük el, hogy a fütyülés nemtetszést jelent. Várjuk meg a színész nagy monológjának a végét és azután tapsoljunk. A rosszul időzített taps nézőt és művészt egyaránt kizökkent. A nemtetszés nyilvánításának egyetlen módja színházban a némaság. A függöny legördülése előtt ne rohanjunk csörtetve a ruhatárba. Ez nagyon nem illik. Nem illik enni a nézőtéren, perecet, cukorkát is csak a szünetben. Gyakran mások vásárolták meg a mi színházjegyünket, a jegy árának megfizetéséről megfeledkezni nem illik. Viszont feledékeny barátunktól nyugodtan kérjük el a pénzt. Ezzel nem követünk el illetlenséget. Ha ismerősökkel találkozunk a nézőtéren, csak fejbó- lintással illik köszönteni őket. budapesti népfrontmozgalom több vezetője, számos képviselő, az elhunyt barátai, ti ;z- telői és tanítványai. Ott volt — s ugyancsak díszőrséget állt a ravatalnál — Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és Le Huu Van, a Dél-vietnami Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Megjelent a budapesti diplomáciai képviseletek több tagja is. Erdei Ferenc búcsúztatójában arról beszélt a ravatalnál, hogy Harrer Ferenc halálával egyedülállóan nagy múltú közéleti pálya fejeződött be. A múlt század utolsó éveiben kezdődött ez az életút. A polgári haladás híveként lett a munkásmozgalom szövetségese, a szocialista állam híve és építője. 1948 óta országgyűlési képviselő volt, három ízben korelnöke a parlamentnek s mindvégig aktív bizottsági tagként működött. Híve és támogatója volt a népfrontpolitikának, megtestesítője a pártonkívüli nép- froRtpolitikusnak. Őszinte híve lett a munkás-paraszt hatalomnak s elismerve a munkásosztály és a kommunisták vezető szerepét, a maga polgári. haladó nézeteit nem titkolva, támogatta azt: a szolidaritás vállalásával, kritikai észrevételekkel és támogató kezdeményezésekkel egyaránt — mondotta Erdei Ferenc. Sarlós István, a Fővárosi Tanács és Budapest lakói nevében búcsúzott Harrer Ferenctől, közéletünk doyenjétől, a kiemelkedő tudású ur- banistáltól. A gyászinduló hangjai közepette vitték a sírhoz Harrer Ferenc koporsóját és a családi nyughelyen hántolták el. — A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy hétfőn hajnalban, 3 óra 41 perckor, Pili scsatoa állomáson tolatás közben kisiklott egy gőzmozdony szerkocsija és a pályát elzárta. A kisiklott szerkocsit 7 óra 45 perckor beemelték, s a forgalom megindult. Személyi sérülés nem történt. K + HÍREK^HÍREíi + HÍREK+ HÍREK-!MA: 1969. november 25., kedd, Katalin napja. A Nap kél: 7.03, nyugszik: 15.59 órakor. A Hold nyugszik: 8.54, kél: 16.28 órakor. BENZ Változóan felhős, párás, a hajnali és a reggeli órákban egy-két helyeh ködös idő, többfelé esővel. Elénk, időnként erős déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. — Felmentés, kinevezés. Az Elnöki Tanács a külügyminiszter előterjesztésére, Vince József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet — érdemei elismerése mellett, más fontos munkakörbe helyezése miatt —, felmentette a bukaresti nagykövetségünk vezetésére kapott megbízatása alól. Egyben Martin Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet megbízta hazánk bukaresti nagykövetségének vezetésével. — Megyei tanácstagok fogadóórái és beszámolói. Németh Veronika ma délután 16 órától fogadóórát, 17 órakor beszámolót tart Ipoly- tölgyesen, a tanácsházán, Lutár Imre pedig beszámolót tart a nap folyamán Budapesten, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár kultúrházában. — 350 esztendeje érkezett Debrecenbe Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, hogy a Habsburgok ellen vezesse csapatát. Debrecenből intézett felhívást a megyékhez, és csatlakozásra szólította fel azokat. 18 ezres seregéhez elsőnek a hajdúk csatlakoztak. Az évfordulóról hétfőn Debrecenben, a Hungária Kamara Színházban emlékeztek meg. — A szobi járás fogyasztási szövetkezeti tagsága eddig 20 részközgyűlési körzetben vitatta meg az új alapszabályt, a még hátralevő 10 tanácskozást november 30-ig megtartják. 125 EVE, 1844, november 25-én született Karl Friedrich Benz, az automobilgyártás és autószerkesztés úttörője. 1878-ban kezdte el kísérleteit szerény mannheimi műhelyében, és még ebben az évben megszerkesztette az első kétütemű gázmotort. 1885-ben Daimlertől függetlenül elkészítette az első gyakorlatban is bevált háromkerekű, egy lóerős, egyhengeres négyütemű benzinmotoros gépkocsit, amely már elektromos gyújtással rendelkezett. 1883-ban alapított gyárat, amely már ebben a században egyesült a Daimler cég üzeme- vei. így a mannheimi kis műhelyből hatalmas gyár lett és 1912-ben Fritz Erle Benz kocsin állította fel az első világrekordot, 112 kilométer óránkénti sebességgel. Ma a két gyárból egyesült üzemóriás igen nagy tömegben termeli a gépkocsikat, amelyek Daimler—Benz név alatt futnak. Ez a gyár készíti a Mercedes gépkocsikat. — Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, és Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Brahim Haydert, a Tunéziai Köztársaság magyarországi nagykövetét, aki a közelmúltban adta át megbízó- levelét. — Budapestre érkezett Francisco Morales Bermudez perui gazdasági és pénzügy- miniszter. — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem szombaton délután találkozót rendezett nyugdíjasai számára. A Pesten lakó nyugdíjasokat külön- busz vitte Gödöllőre és hozta haza őket Pestre. — Körutazás Erdélyben címmel Leyer János színes diavetítóses útiélmény beszámolót tart ma este 6 órakor a váci Dunakanyar Fotóklubban. — Téli konyha épült a fóti kutyamenhelyen. A 24 ezer forintos konyha költségeinek javarészét az állatbarátok bocsátották a menhely rendelkezésére. 1— A magyar népművészetről tart előadást szerdán es- te 6 órakor a szentendrei művelődési ház nyugdíjás- klubjában Rétéi Lajos. — A Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete szerdán Budapesten, a Technika Házában szakosztályi ülést tart. Két és fél évre ítélték a garázdát Kasza István és P. Zs. munkahelyükön, a Kiskunsági Állami Gazdaság ürbői üzemegységében ismerkedtek meg egymással. Április egyik napján a lány A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Nyári Károly népi zenekara játszik. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Tánczene. 10.05: Társasutazás. Novelilaismertetés. 10.25: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Operák Torquato Tasso művei nyomán. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.00: Német fúvószene. 14.15: Mai témák — mai dalok. 14.24: Fridolin a telefonnál (ism.). Rádiójáték gyermekeknek. 15.10: Kadosa Pál: IV. zongoraszonáta. (Előadja a szerző.) 15.27: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Barátom, Bunbury. Részletek Natschinsky zenés játékából. 16.27: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 16.38: Egy magyar szórvány népzenéje Horvátországban. 17.05: A kommunista pártok a harc új feltételei között. Pálos Tamás írása. 17.20: Ezio Pinza énekel. 17.28: Bács-Kiskun megye művelődési gondjairól. 17.48: Könnyűzenei híradó. 18.18: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. 19.25: A Szabó család. 19.55: Népdalcsokor. 20.25: A farkas és a bárány. Fazekas Balázs irodalmi összeállítása. 21.23: Frank Sinatra énekel, a Melachrino zenekar játszik. 21.39: Van Clibuna Chopin-müveket zongorázik. 22.20: Zenélő Magyarország. III. rész. 23.07: Éjszakai Rádiószínház. Rókafogta csuka. Somogyi Pál rádiókomédiája (ism.). 0.10: Tánczene. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: „Elindultam szép hazámból ...” Pataki Béla Pál összeállítása Körösi Csorna Sándorról. 12.00: Népi hangszerek — népdalok. 12.19: Zenekari muzsika. 14.00—18.00: Randevú kettőtől hatig. . . 18.10: Fiatalok hullámhosz- szán. 18.35: Eletutam II. rész. Ifjú zenebarátok klubja. 19.19: 100 este — 100 népdal. Azhol én elmegyek ... 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). Kb. 21.25: Üj könyvek (ism.). Kb. 21.28: Művelődés és szórakozás. Kb. 21.58: Nóták. 22.40: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 23.10: Szimfonikus zene. URH 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Dvorzsák: Ruszalka. Háromfelvo- násos opera. Közben 20.08: Láttuk, hallottuk. 22.05: A dzsessz kedvelőinek: Eugen Cicero triója játszik. 22.20: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. 9.00: Olvasás. 9.25: „Változó világ, szocialista hazafiság”. A Tv politikai tanfolyama. Honvédség részére. 11.05: Kémia. 11.55: Szám tan-mértan. 13.10: Orosz nyelv (ism.). 14.00: Olvasás (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 16.40: Számtan-méi*tan (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Tizen Túliak Társasága. 18.55: Reklám- műsor. 19.00: Esti mese. 19.15: Riportműsor. 19.45: Portré. A magyar rövidfilm Fábry Zoltán rendezőről az „Isten hozta őrnagy úr” c. játékfilm forgatása közben készült. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Fáklya. A televízió magyar irodalmi folyóirata. 21.40: Flamenco szvit. 5. rész. Cadiz. 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. megkérte Kaszát, hogy vigye el őt motorkerékpárján a munkásszállótól 1 kilométerre fekvő gazdaság központjába. Megérkeztek, aztán visszafordultak. de nem az eredeti cél felé, hanem más irányba. Hiába kérlelte a lány, forduljanak vissza, a férfi továbbhajtott. Messzire értek már, amikor Kasza leállította a motort, s szerelmi ajánlatot tett P. Zs.- nek. A lány visszautasította, mire Kasza erőszakhoz folyamodott. P. Zs. menekülni próbált, de Kasza utolérte, s a földre teperte, a szerencsétlen lány nem tudott ellenállni. A Dabasi Járásbíróság az előzetes letartóztatásban levő Kasza Istvánt erőszakos nemi közösülés bűntette miatt két év és hathónapi szabadság- vesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Orell — Ma: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS Olvasóinknak ingyenes jogi tanácsot nyújt dr. Molnár József, a Hírlapkiadó Vállalát jogtanácsosa minden kedden és pénteken délután 5 és 6 óra között (Bp., VIII., Blaha Lujza tér (3.).