Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-20 / 269. szám
4 1969. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK t német grafikus Käthe Kollwitz: A takácsok felkelése, 1899. (Részlet) NOTESZLAPOK Érdekes, én is pontosan azokat a betűket használom, mint Móricz, vagy Krúdy... és mire sorba rakom őket, már mégsem ugyanazok. | Becsapnának a betűk? I ★ Az írás olyan kényszer, amelyet ha elismernek íróvá avat, ha kinevetnek érte — kezelhetetlen betegség. ★ — írjon nekem valamit... Mindegy, hogy mit, hisz mi az magának ... — Kérem, ha elmegy egy sebészhez és kivágat valamit vele, mindegy, hogy mit, mert mi az — neki... ★ Az olvasáshoz mindenki ért, az íráshoz már kevesebben, az alkotáshoz a legkevesebben. ★ A gondolatok közléséhez elengedhetetlen — a gondolat. ★ A siker még nem ponyva és a ponyva még nem siker. Uj, átdolgozott és bővített kiadásban jelent meg a minap a Panoráma útikönyvek 'Budapest című kötete. „Első pillantásra rendhagyónak- tűnik ez a kiadvány — olvasható borítólapjának belső szelvényén. — Sok év óta megszokta az olvasóközönség, hogy ezek a kötetek egy-egy országról hoznak hírt. Ez egyetlen várost mutat be.” Ez a város pedig országunk egyik legfőbb büszkesége, szeretett fővárosunk: Budapest. De — legalábbis nekünk — fölér égy ' külországgal. A közel 600 oldalas, valóban gyönyörű kiállítású, gazdagon illusztrált és igen gondosan, ötletesen megszerkesztett vaskos kötet minden tekintetben méltó hozzá. Ezeréves történelmi múltjához éppen ügy, mint jelentőségéhez és jelenéhez, amely a legszebb nemzeti álmok valóraváltásának gigászi szimbólumává avatta. A kötet első része az álta- •lános tudnivalókat tartalmazza, fővárosunk földrajzi leírását, geológiai adatait, tö- mörre összefogott történetét, kulturális szerepének és intézményeinek ismertetését. Talán a legteljesebb a második rész, az útikalauz, amely közel négyszáz oldalon át az avatott vezetők biztonságával kíséri végig az olvasót a kétmilliós metropolison, megmutatva mindent, amiről tudni, amit látni hasznos és érdemes, mind a huszonkét kerületben. A harmadik rész az idegenforgalmi címjegyzék, utána az A Vecsési HTSl y\y\A^A^\A^/\XV\X\A^V/VAA^VV AZONNALI FELVÉTELRE KERES gyakorlott adminisztrátort Jelentkezés a szövetkezet főkönyvelőjénél, személyesen , vagy írásban. Ve esés, Bajcsy-Zsilinszky út 62. Három Nyugat-Berlin „múzeumi” kerülete, Charlottenburg, bemutatkozott Budapesten. A különböző rendezvények és kiállítások között előkelő helyet foglal el a Kulturális Kapcsolatok Intézete termében rendezett tárlat: dokumentumoka magyar származású, németül író, osztráknak számító és a maga korában főként Párizsban játszott drámaíró, Ödön von Horváth (1901—1938) életéről, valamint az expresszionista német grafika három képviselőjének válogatott művei. Bár mind a három grafikus expresszionista, stílusuk erősen eltér egymástól — ami egységbe fogja őket, az a világnézeti azonosság, a művész társadalmi elkötelezettségének hitvallása. Hogy a rendezők valóban komolyan gondolták a válogatást, vagy ez csupán udvariassági gesztus a szocialista vendéglátók felé, nehéz lenne eldönteni; tény, hogy örömmel tapasztalható az osztályharcos művészi állásfoglalásnak ilyen színvonalas megfogalmazása. Käthe Kollwitz (1867—1945) az egyetemes humanizmus szemszögéből nézte ember tárötletesen összeállított tárgymutató, majd a kötet végén Budapest tizennégy szelvényre bontott térképe. A szép könyv mindvégig érdekes, izgalmas olvasmány. Az olvasóban, még ha bennszülött pesti is, szinte leküzdhetetlen vágyat ébreszt arra, hogy nekilásson Budapest fölfedezésének. Szépek a fénykép-illusztrációk is, csak az a hibájuk, hogy nem mélynyomással készülteik. Pedig a meglehetősen drága, kilencven forintos kiadvány megérdemelte volna ezt a némileg költségesebb megoldást. Ettől függetlenül Papp Antal, a kötet szerkesztője, elismerésre méltóan szép munkát vasgatása közben már több nagy bűnügyet átélt, úgy is, mint tettes, úgy is mint rendőrfelügyelő, a szőke lány bejelentésére olyant tett, ami egy első bűntényes répatolvajnak is egy életre szóló szégyent jelentene: elszaladt. A lányok megrökönyödve néztek utána. — Semmi, semmi, a müncheni olimpiára készül — mondta Kocsis, és teljes terjedelmében elállta az utat — Maguk rokonai az öregnek? — kérdezte természetesen a szőke, akiről nyilván mindenki tudja, hogy ő lehet a lányok szóvivője. — Természetesen, én vagyok az unokaöccse, a barátom a sógora, az a futóbolond pedig... — A húga — mondta szőke, és megkísérelte Kocsist elmozdítani a kapuból. Ez persze nem sikerült. — Nekem nagyon gyanús ez az egész ügy — fordult a lányok felé. Török, mint az tőle várható, felhágott a helyzet magaslatára: — Félre a tréfával, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Török Péter másodéves orvos- tanhallgató. ök pedig az évfolyamtársaim. Erre túráztunk, mert az embernek az egész évi tanulás után jólesik egy kis kikapcsolódás. El tudják képzelni, mit jelent napokat a boncteremben tölteni? — Látnák, hogy mi hulla van ott bedobva! — mondta Kocsis. Csikós, a végszóra érkezett: — Hol van a hulla? sai nyomorát és szenvedését. Ha regisztrálta is a bajok okait, ez a felismerés leginkább történelmi tárgyú sorozataiban, a XIX. századi sziléziai takács- felkelés vagy a nagy német parasztháború emlékére készített, megkapóan festői tónusú rézkarcsorozatok lapjain jelenik meg. Szimbolikus ábrázolásai — mint például Az asz- szony és a halál témáját variáló lapok — az időtlenségbe emelve rajzolják meg a nyomor és pusztulás mindennapi arcát. George Grosz (1893—1959) kemény, a konkrét küzdelmet és a konkrét kizsákmányolást, az első világháború és az azt követő évek német valóságát megörökítő színes vagy vonalas rajzaival egy lépéssel Kollwitz előtt járt. Maróan szatirikus hangja a korai Brecht- darabok vagy Erich Kästner első regényeinek fanyar humorával rokon. Ezt a stílust leginkább 1920 körül készült sorozatai képviselik. Ilyenek például a Piscator rendezésében előadott Svejkhez rajzolt háttértervek, amelyeken a keresztre feszített gázálarcos Krisztustól a Brecht által is megírt ,.frontszolgálatra alkalmasnak” minősített halott katonáig a kor német művészetének minden jellegzetes motívuma megtalálható. A jó társaság, az „uralkodó osztály arca”, a kávéházakat, lánykereskedőket, gazdag polgárokat és — A boncteremben — mondta Török, majd belerúgott a bokájába, hogy kellőképpen aláhúzza következő parancsát: — A mai edzésadagodat még nem teljesítetted. Ha így dolgozol, nem Münchenbe, de Vecsésre se jutsz el. — Miért? Mondtam én valaha, hogy szeretnék Vecsésre eljutni? — kérdezte ártatlan ámulattal, majd félreérthetetlenül bámulni kezdte az egyik lányt. — Szóval, hogy folytassam, az történt, hogy bevetődtünik az öreghez, egy kis vízért. De még szóhoz sem jutottunk, az öreg elsírta magát, és megha- tottan ölelgetett. Boldogan üdvözölt és ebből kiderült, hogy a hajógyár KISZ-brigádjánaik vél minket. Nem volt szívünk kiábrándítani. — Mert marcona külsőnk marha nagy szívet takar — tette hozzá Kocsis, aki nem volt egészen érzéketlen a szép metaforák iránt. — Azóta már dolgoztunk is az öreg úr kertjében — mondta Török. — És nem is eredménytelenül — vigyorgott Csikós. A szőke lány fürkészve futtatta végig a szemét a kerten. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nem érdektelen megjegyezni, hogy csodálatosan szép sötétbarna szemet viselt szőke hajához. — A kerten nem nagyon látszik munka nyoma — mondta. — Nem szabad kapkodni — vélte Kocsis. — Az öregnek nagyon noszfeleségüket ábrázoló színes akvarellsorozaton jelenik meg. Käthe Kollwitz hagyományainak hű folytatója a jelenleg is Nyugat-Berlinben élő Horst Strempel. Megjárta a fasizmus internálótáborait, és a háború befejezése után Zola Germináljához készített 40 lapból álló tollrajzsorozatán az 1946-os Németországot vetítette vissza a francia múltba. Ebből a színvonalas, kifejező erejű illusztrációsorozatból láthattunk 16 lapot Charlotíenburg bemutatkozó kiállításán. £. A. Himalája-fenyők Szeged rendezett parkjain és sétányain a nagy nyári idegenforgalmi szezonban, a szabadtéri játékok idején több mint 100 ezer hazai és külföldi vendég fordul meg. Jövőre még látványosabbak, üdébbek lesznek a belvárosi zöld övezetek; az elmúlt hetekben ritka növényféleségeket ültettek el. A Széchenyi térre például Himalája-fenyők kerültek. A Himalája lejtőin honos, ezüstös tűlevelű fák a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertjéből valók. Ezenkívül a mediterrán égövről származó tűztövis cserjékkel, kaukázusi jegenyefenyőkkel, sárga virágú tulipánfákkal és más növénykülönlegességekkel gazdagították a város parkjait. szül esne, ha kiderülne, hogy becsaptuk — mondta Török, majd farizeus pofával hozzátette: — Nagyon rossz állapotban van, az izgalom ártana neki. Leghelyesebb lesz, ha azt mondjuk, hogy magukat is ki- küldték. így hamarabb kész lesz a munka. Rendben? — Nem dönthetek egyedül! — mondta a szőke. — Hát nem maga a góré? — csodálkozott Csikós. — Nálunk demokrácia van! Lányok! Gyűlés! — mondta a szőke, és a lánysereg tanácskozásra vonult vissza. — Jó az a szőke — mondta Kocsis. — Nekem az a kis töltött galamb tetszik — sietett bejelenteni igényét Csikós is — te melyiket parancsolod, vezérem? — fordult Törökhöz. Török nem felelt. — Ami maradt, az az övé — nagylelkűsködött Kocsis. lányok visszajöttek: — Döntöttünk — mondta a szőke. — Ez nem azt jelenti, hogy bízunk magukban, mert ugyebár maguk huligánok is lehetnek. Egyelőre azonban nem szólunk az öregnek. — Kocsis Jenő vagyok! Legyünk barátok! — nyújtotta kezét a szeszek mestere, és csuklott egyet. — Én Jutka vagyok — mondta a szőke/aztán sorba bemutatta a hölgykoszorút: ő Pirosika, ő Kati, ő Éva és ő Rózsa. Sorban kezet fogtak. Csikós azon melegében feltakart Piroskára: — Állatiam hasonlít a mutKÖNYVESPOLC Budapest végzett. m. 1. Csikós, aki ponyváinak olTARDTÓL KELEMÉRIG „Irodalmi emlékhelyek Borsodban” címmel megjelent a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár kiadványsorozatának legújabb kötete. A csaknem 150 oldalas műben 32 olyan miskolci és borsodi irodalmár életrajzát, tevékenységét dolgozták fel, akiknek emlékét megörökítette a hálás utókor. Több mint 70 fénykép ismerteti az írókra, költőkre vonatkozó tárgyi emlékeket. A kötetben összegyűjtött adatokból kiderül, hogy legtöbb emléket Borsodban Kossuth Lajosnak állítottak, de több helyen megörökítették Tompa Mihálynak, Petőfi Sándornak, Szemere Bertalannak, József Attilának és Dayka Gábornak emlékét is. A legtöbben Miskolcon fejtet-. ték ki tevékenységüket, de az irodalmárok révén ismertté váltak olyan kis községek is, mint Tárd, ahol Jókai Mór bujdosott, Sajólászlófalva, ahol Egressy Gábor született, Ruha bánya, ahol Gvadányi József írta a Peleskei nótáriust, Kele- mér, ahol Tompa Mihály élt A kötetet az egyes írókra vonatkozó részletes, bibliográfia egészíti ki. A púpos éneke Ne lássatok meg! Rút vagyok, és gyűlölöm a holdat és napot, s a fényes csillagot, mert púpomra olykor fény ragyog. Ne lássatok! Ha láttok: szánni kell, mert rút a púp, amit ruhám sem rejthet eL Ne lássatok! Ne szánjatok! Púpomat senkivel meg nem oszthatom, simahátú vélem nem lehet rokon. A púp enyém. Súlyát is én, — csak én hordhatom. És hordom is, megújuló, vad, büszke daccal, szégyen helyett, — szép, büszke arccal. De a rámsütő.fényt, azt gyűlölöm, mert míg vele a másik — bőrét sütteti, nekem púpomnak mását vetíti ki, nyomasztó árnnyal s oly hatalmasan, amekkora még én magam sem tudnék sohase lenni. Ilyen a nap nekem! S a hold? Az is gúnyt űz velem! Ha lány után osonnék, hátamra süt, s előbb mögötte már az árnyék, mint elsuttogott szavam. Hát gyűlölöm a fényt, — és önmagam! Gyűlölök mindent, ami szikrázik, süt, vakít. Gyűlölöm a fény változó alakjait, mert legyen nappal vagy éjszaka, az ember nem lehet maga. Sem maga úgy, — hogy egyedül, sem úgy, — amilyen, — belük Borbély Tibor toromra, és ez rám mindig nagy hatással van. — Sok lány hasonlított már az édesanyjára? — kérdezte Piroska. — Tudja, az én anyám olyan egyszerű asszony, átlagos arca van, ezért majdnem minden nőre hasonlít — nevetett Csikós, és büszkén könyvelte el, hogy a lány vissza- mosodygott rá. Bementek a házba. Az öreg felriadt álmából: — Gondolom, megszomjaztatok — mondta, majd miután kinyitotta a szemét, észrevette a lányokat és kérdőn nézett Törökre. — Minket a hajógyárból küldtek, a KISZ-szervezet nevében jöttünk, mondta Piroska. — De hiszen van már itt egy brigád! — Piszok fejetlenség van ám nálunk — mondta Török. — Egyik KISZ-titkár nem tudja, mit csinál a másik. — A KISZ-t nem szidjuk, jó? — villant fel Jutka szeme. % — Nem szidtam, csak emlegettem. König bácsi úgyis tudja, hogy van az ilyesmi. — Ajaj — legyintett az öreg. — 1951-ben, amikor az asszony meghalt, kértem a szakszervezettől temetkezési segélyt. 1958-ban kérésemre kiutaltak 300,— Ft szülési segélyt — Nem kellene dolgozni? — kérdezte Jutka. — Felesleges sietni. Előbb igyunk, ha már ilyen szépen összejöttünk — mondta az öreg s a nagy tömegre való tekintettel öt mohazöld palackot varázsolt az asztalra. — Mi nem iszunk! — mondta Jutka. — Legfeljebb ritka alkalmakkor. — Ez pont az — mondta Kocsis, és csak azért nem csuklott, mert rögtön a szájához emelt egy poharat. — Lányok! Gyűlés! — mondta Jutka és elvonultak a sarokba, rövid kis vitát folyt tattak, majd visszatérvén, a szőke szóvivő közölte a határozatot: — Úgy döntöttünk, hogy egy-egy kis pohárral . meg- iszunk. — Hol fogunk aludni? — kérdezte Kati. — Az egyik szobában van egy kétszemélyes heverő és egy dívány. A másikban egy kettős ágy. Itt alszanak a hölgyek, én a konyhában a di- kón, az urak pedig felfáradnak a padlásra. Estig még tudnak kaszálni friss szénát. — Nekem lenne néhány jobb ötletem is — mondta Kocsis. — Amit természetesen a legnagyobb titokban fog tartani — csattant fel Jutka, akiben, úgy látszik, volt némi képesség a telepátiára. — Lányok, kipakolunk! Csomagjaikból plédek, kon- zervek garmada, több kenyér került elő. — Ezt König bácsinak hoztuk — mondta Jutka, s néhány üveg italt rakott az asztalra, melyek közül Kocsis egyet pillanatok alatt eltüntetett. Aztán Török olyant tett, ami egyálalán nem méltó egy galeri vezéréhez. Egy nagyot sikított. Csikós rúgott a bokájába. Mikor látta, hogy sikerűit Török figyelmét felkeltenie, sápadt képpel integetett az ablak felé. Természetesen mindenki arra fordult. Az úton két rendőr közeledett. — Akkor mi megyünk a kertbe szénát aratni — mondta reszkető hangon Csikós, aid krimiügyekben specialista volt, de e kijelentésével elárulta, hogy a mezőgazdaságban nem éppen szakértő. A fiúk elindultak az ajtó felé, de már késő volt. a kitárt ajtót teljes egészében elzárta a két rendőr. (Folytatjuk)
