Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
Teherán Megkezdődtek a magyar-iráni tárgyalások Kedd reggel kigördült Teheránból a Losonczi Pál magyar elnököt és kíséretét .szállító gépkocsisor, hogy a magyar vendégek megtekintsék az iráni National nevű gépkocsiüze- met, L osonczi Pált Puyani, Irán budapesti nagykövete kísérte el útjára. Losonczi Pál és kísérete megtekintette az összes üzemrészt. A magyar elnök elbeszélgetett az egyik munkással, j majd a jelenlevők tetszésnyilvánítása mellett maga is beült egy új Pajkan (Nyíl) gépkocsi kormánya mögé, és sétakocsizásra vitte iráni vendéglátóit. Később úgy nyilatkozott, hogy a gépkocsi könnyen kezelhető, Vezetése nem okoz problémát. Délután megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Szaad Abad palotában, amely az iráni urálkodópár nyári lakhelye. Iráni részről megjelent Mohammad Reza Pahlavi sah, Ászfia államminiszter, Zahedi külügyminiszter, Puyani, Irán budapesti nagykövete, Zelli, a külügyminisztérium politikai csoportfőnöke és Ardalan, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. Magyar részről Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Széphelyi Zoltán, a Külügyminisztérium osztályvezető-helyettese és Várkonyi József teheráni magyar nagykövet vett részt. Este Losonczi Pál a Golesz- tan palotában fogadta Hoveida miniszterelnököt és Zahedi külügyminisztert, majd Palbod művelődésügyi miniszter átnyújtotta a magyar elnöknek a Perzsa Enciklopédia 1. kötetét. Az értékes könyv első darabja annak a sorozatnak — amelyben neves iráni szakemberek áttekintik és összefoglalják a perzsa kultúra szerepét a világ kultúrájában. A magyar elnök az elsők között van, akik ezt az értékes könyvet megkapták. Késő este a teheráni opera díszelőadását tekintette meg a magyar elnök és kísérete. A nap zsúfolt programjából kiemelkedik még Losonczi Pálnénak a teheráni ápolónőképzőben tett látogatása, valamint az, hogy Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes magyar grafikusok és fotóművészek kiállítását nyitotta meg az iráni fővárosban. A lapok általában első oldalon közük a magyar elnök programját. A televízió minden este beszámol a látogatás eseményeiről. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIII. ÉVFOLYAM, 368. SZÁM AKI »0 FIM.I.RI 1969. NOVEMBER 19., SZERDA SE EL SENKE A szovjet-amerikai tárgyalások első muiikaülése Kedden délelőtt, magyar időszámítás szerint 10 órakor, Helsinkiben az amerikai nagy- követség épületében megkezdődött a szovjet—amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalások első munkaülése. Az elnöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai delegáció vezetője látja el. A szovjet küldöttség élén Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes áll. A tárgyaló delegációk összetétele a találgatások első alapja. I son repülő-vezérőrnagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanulmányi csoport vezetője, Paul Nitze (volt hadHold körüli elliptikus pályára állt az Apollo 12 űrhajó. A kritikus manőverre magyarországi időszámítás szerint röviddel hajnali öt óra előtt került sor, amikor az űrhajó a Hold emberi szem számára JUBILEUMI VERSEMBEN Akció 200 lakásért Adósságtörlesztés április 4-re A tégláik izzanak, az elszívóberendezések óriási ventillátorai zúgnak, időről időre megjelenik egy-egy — sínen futó — kocsirakomány kész tégla az alagútkemence végén. Az új törökbálinti gyár már szállítja a fontos építőanyagot. Mindezt megírtuk már, ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a mostani, már örvendetes esemény nem kéHold körüli pályán az Apollo 12 Conrad és Bean ma reggel ereszkedik le a „Viharok óceánjáéra láthatatlan oldalán haladt s így rádióösszeköttetés sem állt fenn vele. A hajtómű üzembe helyezése pontosan a megadott időpontban sikerült s az elliptikus pálya mért adatai csak minimális eltérést mutattak az előzetes számítástól. A manőver azért volt igen fontos, mert az Apollo 13 korábban letért arról a pályáról, amely automatikusan visszajuttatta volna a Főidre, ha nem sikerült volná a hajtómű üzembe helyezésé. Conrad, Bean és Gordon mindjárt az első fordulat során hosszabb színes tv-közve- títést adott a látványról. A Földről is felismerték a Ko- pernikus krátert és több más pontot a Hold felszínén. Érdekes látványnak bizonyult, s erre az űrhajósok külön is felhívták a figyelmet, az a csaknem teljesen egyenes vonulat, amely Conrad szerint igen éles gerinceket mutatott. A különböző nagyságú kráterek melSzovjet—amerikai pohárköszöntő. Karjalainen, a vendéglátó Finnország külügyminisztere, hétfő este fogadást adott Helsinkiben a szovjet—amerikai tárgyalások részvevőinek tiszteletére, A képen: a küldöttségek vezetői (balról) Szemjonov (szovjet) és Smith (USA) a találkozó sikerére emelik poharaikat. sei-e az eredeti elgondolásokhoz mérve. Bizony kései! A beruházók ideje gyorsabban futott, mint azt remélték s ezért e percben csak azt mondhatjuk el, hogy az 1-es számú, nyerstéglát készítő sor, s az ahhoz csatlakozó szárító, illetve a téglát égető kemenoealag- út üzemképes, A második sor üzembeállítása az eszten(Folytatás a 2. oldalon.) (Folytatás a 2. oldalon.) A szovjet küldöttségben két vezérezredes van: Nyikolaj Ogarkov és Nyikolaj Aleksze- jev. Előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese. Georgij Kornyijen- ko, a szovjet külügyminisztérium kollégiumának tagja, Pjotr Plesakov, a rádióipari miniszter helyettese, Álek- szandr Scsukin akadémikusról pedig úgy tudják, hogy kimagasló elektronikai szakértő. Az egyelőre csonka amerikai küldöttségben Royal B. Alliügyminiszter helyettes), a külügyminisztériumot képviseli államtitkári minőségben, Ha(Folytatás a 2. oldalon.) Budapestre érkezett Aids Indra A Magyar Szociaüsta Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden Magyarországra érkezett Alois Indra, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára. A csehszlovák vendéget a Ferihegyi repülőtéren Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Tóth Mátyás, a'Központi Bizottság osztályvezetője fogadta. Jelen volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Elhuny! Joseph Fairick Kennedy Hyannisport-i otthonában kedden meghalt Joseph Patrick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapítója. A 81 éves Kennedy szombaton szívrohamot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halálát. Az ír bevándorló családból származó Kennedy édesapjának Bostonban kocsmája volt. Joseph Patrick tanulmányai befejeztével — amelyeket a Harvard egyetemen végzett el — banktisztviselő lett, majd a hajóépítő iparba került. Mint üzletember nagy sikereket ért el a filmiparban és különböaő ipari beruházásokkal. Huszonöt éves korában ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb bankelnöke. A II. világháború idején szerepet játszott a politikai életben is: Roosevelt elnök 1938-ban az Egyesült Államok londoni nagykövetévé nevezte ki. Az üzleti életben aratott sikereivel ellentétben magánéletében egyik csapás a másik után érte. Legidősebb fia, Patrick Joseph 1944-ben elesett a II. világháborúban. John Fitzgerald, az Egyesült Államok volt elnöke 1963-ban, Robert pedig 1968-ban politikai gyilkosság áldozata lett. Négy’ fia közül csak egy van életben: Edward Kennedy szenátor, öt lánya közül egy, Kathleen egy repülőszerencsétlenség alkalmával vesztette életét. vzmrrms -’ZB Munkamegbeszélés. Kedd délután a Magyar Szocialista Munkáspárt Budai Járási Bizottságán a járás országgyűlési képviselői: Tausz János, dr. Stark Janka, Varga Péter és Gyenge Kálmán, munkamegbeszélést folyhattak Novak Bélával, a járási pártbizottság első titkárával, Tuza Sándornéval, a járási pártbizottság titkárával, dr. Foki Lászlóval, a járási tanács vb-elnökévcl és dr. Szabó Ferenccel, a Népfront járási bizottságának titkárával. A munkamegbeszélésen részt vett Rakusz József, a toki termelőszövetkezet elnöke is. A megjelenteket Tuza Sándorné tájékoztatta a járás őszibarack-termelésének eredményeiről és problémáiról. A problémák érzékeltetésére elmondotta, hogy az ország őszibarackosának 35 százaléka a budai járásban van. Itt tehát a fejlődéssel, a terület nagyságával egyenes arányban a gondok Is nőnek, sőt egyre nagyobbá válnak. Tuza elvíársnő állítását számos, már a jelenben is mutatkozó ténnyel, számmal bizonyította. Végezetül arra kérte a megjelent ország gyűlési képviselőket, hogy segítsenek ők is a járás vezetőivel közösen a fejlődéssel járó nehézségek leküzdésében. A tájékoztatót vita követte, számos elhatározás született, ezek bővebb ismertetésére vasárnapi lapszámunkban visszatérünk. Kit segít a hátszél? Cegléden majd’ egymással szemközt működik két ipari — jobb kifejezés híján — egység. Az egyik ezernél több embert foglalkoztató vállalat, a másik száznál kevesebb embernek kenyeret adó telephely. Az egyik önálló vállalat, a másik egy országos nagyvállalat apró részlege. Mégis: a kicsi erős konkurrencia a nagynak, de nem a munkában, a javak előállításában, a társadalomnak hasznos és szükséges szolgálatok elvégzésében, hanem a — fizetésben. Az országos nagyvállalat ugyanis ún. első bérkategóriába sorolt ipari vállalkozás. így hát minden részlegénél jóval többet fizethet, mint az említett, de harmadik bérkategóriába sorolt önálló cég. Nem csoda ezért a lassú átszivárgás. ’lennek a jól képzett szakmunkások — akiket nem kis áldozattal az önálló vállalat taníttatott — s a kevésbé jól képzettek. Kit segít a hátszél — kérdezték tőlem az önálló vállalat e jelenségen aggódó vezetői, régi törzsgárdatagjai, azok, akiknek egyrészt nehéz fejtörést okoz a távozók serege, másrészt joggal érzik vétlenül is büntetettnek magukat. Valóban: kit segít a hátszél? Ha az atlétikából vett hasonlatnál maradunk, megállapíthatjuk: ott, a futópályán a hátszél valamennyi versenyzőt segíti. Segíti egészen addig, míg irreális erejű nem lesz. Ebben az esetben ugyanis — a megengedettnél nagyobb hátszél esetén — az eredmény rekordként nem hitelesíthető. Azért nem, mert a megengedettnél nagyobb hátszél jogtalan előnyhöz juttatná a versenyzőket azokkal szemben, akik szélcsendes időben vagy gyenge hátszéllel futottak. Az atlétika törvényei tehát igyekeznek minden esetben azonos feltételeket teremteni a versenyzők számára, s aligha vonhatja bárki kétségbe: ez így igazságos. Igazságos a vállalatok közötti konkurrálás is. ha elért eredményeik, a társadalomnak végzett szolgálataik alapján tudnak többet fizetni, mint a másik. Am igazságos-e, ha a „futópályán” tíz vagy húsz méterrel előbb áll, s ha indulása után is a hátszél csupán neki fúj? Régi s keserves gond ez. Mert nemcsak Cegléden, de Vácott is s majd’ minden helyen, ahol üzemek működnek egymás közelében, tapasztalható a nem egyenlő erőkkel vívott küzdelem, az a fajta párbaj, ahol — sok esetben — a csorbult, szakadt szögescipőt nem magától húzta fel a futó, hanem felhúzatták vele! Azok a bérfeszültségek, amelyek ma léteznek, nem friss keletűek, nagyon is régi intézkedésekhez vezethető vissza eredetük. Olyan intézkedésekhez — hiba lenne ezt feledni! —, amelyek annak idején helyesek, szükségesek voltak, többségükben — mert már annak idején akadtak elhibázott lépések — a népgazdasági célok elérését szolgálták. Azóta hosszú évek teltek cl, sok minden megváltozott, de néhány ittfelcjtettnek tűnő dologgal, úgy látszik, birkózni kell. Ez a „hátszél” ügy Is ezek közé tartozik. Nem lehet egyenlő mércét tenni azok elé, akik nem egyenlő szintről rugaszkodnak el, nem lehet azonos eredményt várni attól, akit nem segít a hátszél. Sőt: széllel szemben kell futnia...! M. O. i