Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-18 / 267. szám
“T/f/r/np 1969. NOVEMBER 18., KEDD JOACHIM WIEDER: KÖNYVESPOLC A volgai katasztrófa A könyv, mely az „egy német tiszt feljegyzései” alcímet viseli, nem a szabályos, jól- fésült emlékiratok közül való. Már csak ezért is helyeselhető a két könyvkiadó — a Kossuth és a Zrínyi — közös vállalkozásában kibocsátott mű közreadása. Ezért is, s azért is, mert Wieder többet ad az egyszerű szemtanú feljegyzéseinél s emlékeinél: a teljesség, a folyamatok megértése izgatja, a válasz megkeresése arra, hogy ami történt, miért történt úgy, ahogyan bekövetkezett. Érdekes mű továbbá azért is, mert a másik oldalról, a nyugatnémet hivatalos és félhivatalos oldalról szól bele abba a vitába, mely több, mint két évtizede tart a sztálingrádi csata szerepe, jelentősége, s lefolyása körül. A másik oldalról, azaz onnét, ahol igyekeznek újraírni a történelmet. Wieder — bár könyvében több nyilvánvaló tévedés is föllelhető — nem csatlakozik az említettek népes seregéhez. Objektív nézőpontot képvisel, saját tapasztalatai alapján cáfolja azokat, akik a Sztálingrád és a Volga menti hadműveletek szovjet sikereit a német hadvezetés, s főként Hitler tévedéseivel, makacsságával igyekeznek magyarázni. A könyv első része a volgai hadművelet kezdetétől a teljes összeomlásig követi nyomon a jelenlevő, s fontos beosztásban levő tiszt tapasztalatai alapján az eseményeket, majd a második részben a volgai katasztrófát követő húsz esztendőben megjelent különböző művek állításait elemzi. E műfaji kettősség csak látszólagos, mert a szerző az első részben sem ragaszkodik csupán a személyes benyomásokhoz, hanem tágabb látókörrel méri fel az eseményeket, míg a második részben éppen személyes tapasztalataival fűszerezi a történészi megállapítások kritikáját. Indokoltnak tűnhet a kérdés: vajon érdemesbe ma már régmúltnak tűnő események fölött ennyit vitázni? A felelet csakis a habozás nélküli igen lehet. A múlt ugyanis minden esetben alap a jelenhez, s még inkább a jövendőhöz. Nem véletlen, hogy a volgai vereséget, a 6. német hadsereg pusztulását nagy buzgalommal igyekeztek és igyekeznek megmagyarázni saját szájuk íze szerint nyugatnémet történészek, hiszen az események „újrajátszásában” remélnek igazolást találni mai stratégiai terveikhez. A történelmet, s annak egyetlen eseményét sem lehet azonban újrajátszani, mert a tények, valós környezetüktől elszakított újrarendezése egyben legfontosabb jellemzőjüket is eltünteti: hitelességüket. A könyv, amelyhez a sztálingrádi front egyik parancsnoka, Jerjomenko szovjet marsall írt előszót, új ismeretekkel gazdagítja a második világháború eseményei iránt érdeklődők tudását, s hozzásegít néhány kérdés tisztázásához. Az olvasmányként és dokumentumként egyaránt hasznos munkát jól kiegészíti a szovjet kiadásból átvett jegyzetek sokasága, bár ezek egy része, túlmagyarázó jellege miatt, elhagyható lett volna. (m. o.) — Nívódíj. Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke nívódíjjal jutalmazta Az ember tragédiája televíziós és a Bánk bán rádióváltozatának előadását. Mestrovic-kiälUtäs Mestrovic jugoszláv szobrászművész alkotásaiból — mintegy 45 szoborból, számos grafikából — rendeztek kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. A tárlatot Veszna Barbie, a zágrábi Mestrovic Múzeum munkatársa és Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke nyitották meg. z. FerencH. Kocsis és Csikós soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen kényelmetlen helyzetibe kerülnek. Gereblyével a kezükben kupacba gyűjtögették a fák alatt rothadó barackot. — Ez a Török egy hülye — mondta Kocsis. Le kellett volna lépni. — Nem tudhatod, hogy mit akar. Öt választottuk vezérnek, ő parancsol. — Annak a táncos lábú ... — itt egy hosszas leírás következett volna, Török nagynénikéjéről, ha a címzett meg nem jelenik. — Neked is van nagynéni- kéd — jegyezte meg mintegy mellékesen, aztán hivatalosabb hangon folytatta: — A figura a következő: ezt a múzeumi ereklyét König Bélának hívják. A hajógyárból ment nyugdíjba hat éve. A minap a gyári szakszervezet két küldöttje meglátogatta és megígérte, hogy kiküld egy KISZ-brigádot, amely néhány nap alatt rendbe teszi a gondozatlan kertet. Ezzel a brigáddal tévesztett minket ösz- sze. — Én pedig felvilágosítom végzetes tévedéséről — indult a ház felé Kocsis, de Török hangja megállította. — Mielőtt bemennél ezt azért fusd át — nyújtotta a kezében tartott újságot. — Ha te most sajtófélórát akarsz tartani, akkor máris vedd úgy, hogy lekoptam a bölcs vezetésed alatt álló galeri tablójáról és felcsapok önkéntes rendőrnek — mondta Kocsis, lecsapta a gereb- lyét, szájához emelte a pálinkás üveget, egy nagyot csuk- lott, aztán belebámult az újságba. Rögtön utána tizet csuklott egymás után, ami nála a legmagasabb fokú részegség vagy izgalom jele volt. Aztán kikapta Török kezéből a lapot, alaposan megszemlélte, majd dühösen a földhöz csapta. — Átok ül azon a szerencsétlenen, akinek alkoholista a faterja. Hát nem az első áldo- zási képemet adta be a rendőrségnek? Csikós hamarabb felmérte a valódi helyzetet: — Most mit csinálunk? — Maradunk. Az öreggel megegyeztem, hogy egy hét alatt rendbetesszük a kertet. — Sok lesz ez kettőtöknek — mondta Kocsis. — Akkor szaladj az első kisdobos őrs karjaiba. Itt legalább biztonságban vagyunk addig, amíg kinő a szakál- lunk és az összes újságot elhasználják csomagolópapírnak. — És ha közben megjön az igazi brigád? — találta fején a szeget Csikós, akin azért meglátszott a krimik hatása. — Nem fogják azt elkapkodni! A két szakszervezetis pasas hazament. Két-három nap múlva ír egy jelentést a látogatásról. Mondjuk, hogy ezt szerencsés esetben két nap múlva el is olvassa valaki. Aztán összehívják a vezetőséget. Ott tárgyalnak. Határozatot hoznak. Aztán önként jelentkezőket keresnek. Egy hét keresés után kijelölnek néhányat. Ezek aztán egyeztetik az idejüket... - Folytassam? — mondta egy szuszra Török, bizonyítván, hogy nem teljesen járatlan a világ dolgaiban. — És addig? — nézett aggodalmasan az elhajított gereblye felé Kocsis. — Addig kénytelenek leszünk egy kicsit melózni — mondta Török. König bácsi megjelent az ajtóban: — Gyertek ifjú elvtársaim! Kész a reggeli. A szalonnás tojásrántottá- nak rekord idő alatt végesza- kadt, miközben az öreg első világháborús élményeit mesélte, majd büszkén emlékezett arra, hogy tizenkilencben vörösőr volt, és ezért a csendőrök félholtra verték. — Nektek már nem kell félni a rendőrtől. Fel sem tudjátok mérni, milyen jó érzés ez! — mondta. — Nem bizony! — mondta Csikós a kelleténél lényegesen hangosabban. Török felállt: — Vár a munka — mondta, mint egy munkás tárgyú dráTanár úr Hermán Béla tanár olyan magas, hogy a toki iskola alacsony ajtóin bizonyára vigyáznia kell a bemenetelnél. Olyan erősnek is tűnik, hogy tanítványai nyugodtan mondhatják, szeretnének olyan erősek lenni, mint a tanár úr. Visszafogott mosolya talán külsejének tekintélyes voltát hivatott kiegyensúlyozni. Azt mondják, hogy a 27 éves tanár nemcsak tanít, hanem időnként a tsz-ben is kisegít apja helyett, aki nem az irodán dolgozik, hanem kocsikísérő. A toki iskola tantestületében többen is vannak, akik Hermán Bélát még mint kisdiákot tanították. Úgy látszik, ez olyan ritka falusi tantestület, ahol évek hosszú során át meg-' maradnak a tanárok. Most dicsérik Bélát, hogy rendes gyerek volt. A szülei is dicsérhették, mert sokat segített otthon, nem is szakadt el a mezőgazdaságtól és Tatára jelentkezett mezőgazdasági technikumba. Szeretett volna agrármérnök lenni, de szeretett volna pedagógus is lenni. Bár nyaranta sokat dolgozott otthon, segítve szüleinek, mégis inkább a gyerekek mellett döntött és jelentkezett az Egri Tanárképző Főiskolára Még az érettségi évében, tehát azonnal felvették, biológia-földrajz szakra. A biológia közel áll a mező- gazdasághoz, a földrajzot mindig szerette. Nyaranta persze továbbra is keményen segített otthon. Egri tanulmányaira úgy emlékszik, mint életének egyik ragyogó időszakára. Dicséri tanárait, nem elfogultan, néhánynak könyörtelenül felsorolja gyengeségeit, de többre elismerően jegyzi meg, hogy jó fejek voltak. Szabolcs egyik kis falujában végezte gyakorló tanításainak egyik részét, sőt már-már arra gondolt, hogy ott is marad, letelepszik. Aztán mégse, mert lehetősége nyílt falujához, Tökhöz közel Perbálon tanítani. Egerben színházbérlete volt, minden filmet megnézett, sportolt. Szép idők voltak, mosolyog. Perbálon öt évig tanított Az idén került Tökre, haza. Tehát szerencséje van, néhány házra az iskola, otthona, szobája szépen, kényelmesen berendezett. ma főhőse az első felvonásban. — Nem kell annyira sietni! Kóstoljátok meg a boromat is — ajánlotta az öreg. — Egy feltétellel — kezdte Török, de Kocsis közbe vágott: — Te csak ne szabj feltételeket, egy tisztességben megőszült veteránnak. König bácsi békítőén megszólalt: — Mondd csak nyugodtan, mi lenne az a feltétel? — Amíg itt vagyunk, ne beszéljünk a gyárról — mondta a bölcs Török, jóelőre megelőzve a kényelmetlen kérdéseket. — Ilyenek vagytok ti, fiatalok. Beleszülettetek a készbe, és nem tudjátok megbecsülni a munkát. De mire öregek lesztek, magtanuljátok, hogy a gyár a mi apánk. — Igyunk apánkra! — rikkantott Kocsis, és javaslatát egyhangú kortyolással elfogadták. — Anyánk is van — mondta Kocsis, amire természetesen megint csak ittak. — Tudjátok, miért olyan jó ez a bor? — Mert rossz bor nincs — szegezte le Kocsis, aki a spontán műélvezők közé tartozott és nem volt érzéke az esztétikai fejtegetésekhez. — Elárulom a titkát. Ez tízéves bor. Én szüreteltem, én préseltem, és fejtettem ... — Én iszom — ragozta tovább Kocsis. — És most jön a trükk: a bort üvegekbe töltöm és a kertben beásom a földbe — mondta az öreg. Aztán ivott még egy pohárral és lassan lecsukódtak a szemei. A galeriből KISZ-brigáddá A könyvespolcon a szakköny- | veket fedőlapjukkal kifelé fordítva tartja. — A szakkönyvek, ezek nagyon kellenek. — Sűrűn vásárolsz könyvet? — Havonta 100—200 forintért, persze, van úgy, hogy kihagyok egy-két hónapot, mert feleslegesen nem veszek, csak ha van időm tanulmányozni is, olvasni is őket. — S van időd? — Erre kell időt szakítani. 23 órám van egy héten, osztályfőnök vagyok nyolcadikban, klassz osztályom v«n, ha hazajövök, általában segítek, elmegy az idő, de aztán tévénézés után olvasok. Megszoktam, hogy éjfélnél hamarabb sohasem alszom el. Tanítani szeret. Azt mondja, ha nem szeretne, akkor nem is tanítana, hiszen 1170 forintért, amennyivel kezdett és a mostani 1660 plusz 100 forint területi pótdíjért? Mint agronómus a háromszorosát keresné. — Szerencsém van. Haza nem kell hogy adjak, itthon megvan mindenem, a lakás, a koszt. — Akkor vígan kijöhetsz a pénzből. — Hát vígan nem. Például bemegyek Pestre, elég sűrűn, mert marxista egyetemre is járok, harmadéves vagyok, ilyenkor előadások után mindig elmegyek vagy moziba, vagy színházba, persze nem egyedül, aztán ilyenkor illik bemenni valahová vagy előtte, vagy utána, az útiköltség is 30 forint. Keveset tudok félretenni. Csupán reprezentatív közvéleménykutatás dönthetné el, vajon mennyire és bogyah vált egymás ellenfelévé az elmúlt héten a tv-nézök több milliós tábora. Feltehetően két vitatkozó csoportot alkottak, aszerint, hogy a krimiket vagy a klasszikusokat kedvelik jobban. Az úgynevezett főműsorok ugyanás kedden klasszikust — Erkel: Hunyadi László — szerdán krimit — Bűntény a leányiskolában — csütörtökön — krimit — A kockázat — pénteken napjaink tragédiáilett társaság kiódalgott a kertbe. — Szakszervezeti szünet — mondta két csuklás között Kocsis, leült egy fa alá, hogy idejét a hasznos töprengésnek szentelje. De nem tudott sokáig nyugodtan maradni. Felpattant és idegesen sétálni kezdett a kertben. Rugdosta az avart, egy bottal szurkálta a földet. Kutatása eredménytelen maradt. Nem csüggedt azonban. Módszeresen látottá munkához és buzgalma nem maradt eredménytelen. Közvetlenül a kerítés tövében friss ásás nyomára bukkant. — Megfogtuk az isten lábát! — újjongott Kocsis és a tőle még soha nem látott sebességgel inait ásóért. — Nem kellene — tiltakozott Török, de nem a vezér parancsoló hangján. Persze minden tiltakozás hiábavaló lett volna, Kocsis úgy ásott, mintha az élete függött Volna tőle. Aztán hirtelen kiegyenesedett, csukla- ni akart néhányat, de aztán azt is elfelejtette. Mereven bámult a kiásott gödörbe. —*■ Vonszoljátok csak ide magatokat, és mindjárt megértitek, miért mondta az öreg, hogy jó nekünk, mert nem kell félnünk a rendőröktől. Török és Csikós a gödörhöz rohant és ők sem találtak szavakat. Igaz, hogy nem is kerestek. A tanulságot Csikós vonta le, aki köztudottan nem volt egy észlény, de ami a bűnügyeket illeti, abban profesz- szornak számított: — Az öreg egy közönséges bűnöző, és minket azért tart itt, hogy a gyanút ránk terelje. ' (Folytatjuk.) i Most van egy pedagógiai öröme is. Először taníthatja egyik szakját, a biológiát. Földrajzot is csak két éve tanít. Számtannal, történelemmel, testneveléssel kezdte tanári pályáját. De használj vette, mint mondta „megtanult számolni”, a történelmet meg a sportot mindig szerette. Izgalma azért akad, s ez a rajz. Ugyanis ezt is kell tanítania. Érzi, hogy erre nem túlságosan rátermett, dehát ez is feladat. Vállas alakja időnként feltűnik az Egyetértés Tsz-ben is. Ilyenkor apját helyettesíti, sokszor éjszaka is, mert a szállítás ilyenkor sem állhat meg. Nehéz munka, cipeked- ni, zsákolni kell, de neki meg se kottyan, a fizikai munkának véglegesen sahasem mondott búcsút. Hogy mit szólnak, hogy tanár létére ilyet is csinál? Mosolyog, ahogy szokott, és hogy tulajdonképpen ez eddig eszébe sem jutott. A tsz-ben úgy fogadják, mint egy barátot, az iskolában természetesnek veszik, hogy a szüleinek segít, hiszen nem nős, a gyerekek meg még büszkék is lehetnek rá, hogy ilyen tanáruk van, aki a munkára nevelést közvetlen gyakorlatból szemléletesen adhatja át. Azt se felejtsük ki, hogy ő vezeti a faluban a polgári védelmi oktatást is. Hogy mikor házasodik? Azt még nem tudja. Harmonikusan él együtt az iskolával, a faluval, a szüleivel. b bál merítettek, amely már- már krimivé alakult — Lezárt ügyi? — szombaton klasszikust — Moliere: A fösvény — vasárnap irodalmi krimit — Húszévesek — tálaltak a közönség elé. Úgy látszik nincs más választók. Persze az is lehet, hogy nem így van, csupán a tv szerkesztői élfelejtkeztek arról, hogy esetleg még más is lehet raktárom. A klasszikusokról már minden illetékes elmondta, amit érdemesnek tartott kifejteni. A krimikről, szintén. Berkesiről és a Húszévesekről is született elmarasztaló bírálat — a kriti- *kusok részéről — és rajongó elismerés — a közönség részéről. A kriitizálóknak igaza volt, mert Berkesi alakjai pofon- egyszeírűek, s a gondolatot a cselekményesség helyettesíti, a valóságot az izgalmasság. A képernyő azonban nem irodalom, a tévé átértékel. A rendező Kazán István, mint forgatókönyvet használta fél a Berkesi-alkotásit, s a tv-játek izgalmas szórakozást nyújtott, sokkal értékesebb izgalmat, mint A kockázat, vagy a Bűntény a leányiskolában. A mindennapok szomorú és felháborító krimijei szinte szemünk láttára szedik áldozataikat. Szemünk láttára és mégsem akarunk róla tudomást venni. A Lezárt ügy!? azért lett szomorúan tanulságos és izgalmasan érdekfeszítő, mert rólunk, napi kis ügyeinkről értesülhettünk, amelyek nagy ügyekké is válhatnak. A képernyő ránk kiáltott: íme, ilyenek vagyunk, vezetők és beosztottak, hivatalból felelősek és hivatalból nem felelősek, öngyilkos lett egy fodrászlány nemrégiben — miért?, kutatta az okokat Wiedermann Károly rendező és Pintér József forgatókönyvíró. Miért? istenem — tárták szét karjukat a képernyőn az illetékesek, és tártuk szét a karunkat mi is, akik néztük. Talán volt köztünk, nézők között olyan, aki nem tárta szét a karját, hanem elhatározta, ha másnap bemegy a munkahelyére, akkor utána néz annak, aminek már régen utána kellett volna néznie?... Ha volt, akkor ez a krimibe torkolló dokumentumfilm nem hiába készült... Berkovits György TV-FIGYELŐ Krimik vagy klasszikusok
