Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

PEST AIECTEI

'^Mívlttp

1969. NOVEMBER 16.. VASÄRNAP

TV-T MINDEN ISKOLÁNAK'

Rohamban a stáb

Rohanunk a fotóssal, hogy időben odaérjünk. Kint már I régen sötét van, de fönt az emeleten, a szobákban még ég a villany. S ahogy berontunk, előkerül a szerkesztő, [ s a rendező. „Elnézést” — li_ I hegünk —, dehát mindig rohan az ember, túl sok a ten- , nivaló. A rendező vékony, bajuszos fiatalember, egyetértőén bólogat:

— Megértem én, talán mi tudjuk igazán, hogy mi az a megállás nélküli rohanás. Nyáron alig volt munkánk, most három hónapja jóforKISS ZSUZSA SZERKESZTŐ

mán nem alszom. Nem számítottunk erre. Sem technikai, sem anyagi felkészültségünk nincs meg hozzá.

Az élet lekörözött

és mi ennek nagyon örülünk.

Nem is olyan régen hangzott el az első szándék: „Tv-t adunk egy iskolának”. S olyan gyorsan rezonált egy egész ország, hogy értesítés értesítést követ, futnak a jelzések, mi is akarunk adni egyet, ötöt. tízet s azok, akikhez az esti órákban munkahelyükre igyekeztünk, sokszoros erőfeszítéssel próbálják

A RENDEZŐ: BÉRES JÄNOS

követni ezt a tempót Az iskola-tv stábjáról van szó. Ez az együttes igyekszik eljutni minél több helyre, s filmre, képernyőre vinni a kis emberkék számára oly nagy pillanatokat. Kiss Zsuzsa, a szerkesztő folytatja:

— Éppen mert az esemény- sorozat túlfutott a lehetőségeken, ezért igénybe kell vennünk az ajándékozó vállalatok, intézmények segítségét. Ók adják a kocsit, mi tulajdonképpen vendégek vagyunk. A kettőnk között az a nagy különbség, hogy az ajándékozó számára mindig kis kiruccanás, kis népünnepély egy-egy kiszállás, egy tv átadása a helyszínen, nekünk munka, méghozzá alapos. Dehát mit tehetünk, ha a vendéglátóink a nagy örömben jó ha egy órát hagynak nekünk arra, hogy szóhoz jussunk és dolgozhassunk. S az sem apró gond, hogy a tizedik, huszadik, harmincadik változatot milyen ötlettel, új formával vigyük a közönség elé. őszintén mondom, hogy igazán akkor érdekes, nagy szavaktól, közhelyektől mentes egy- egy kis hangos beszéd, ha egyszerű munkásemberek szólalnak meg, akik nem akarnak nagyot mondani, csak éppen azt, amit gondolnak.

Szerkesztő és rendező felváltva eleveníti fel az élményeket. Számukra egyáltalában nem teher ez a beszélgetés, most, ellenkezőleg, egy Ids pihenő, egy kis lazítás.

— Mini stábbal dolgozunk, a szerkesztő riporter is, a rendező segédoperatőr vagy világosító; ennyien vagyunk, nincs mód rá, hogy ki-ki csak a maga posztján álldogáljon.

— Koncz András 25 esztendős, ő a gyártásvezetőnk. Ha látnátok, milyen lelkesen, a hajszában fáradhatatlanul jön-megy, intézkedik, cipel... Ű a gyerekek dajkája. Nagyszerűen ért a nyelvükön.

— Ma reggel ijedtem meg egy kicsit. Tatabányán nagyon hideg volt a bányában. Ott készült el a hangosfelvétel egyik része, utána — a föld alól — a MALÉV-hez igyekeztünk. Csakhogy a folytatáshoz eltűnt a hangom. A sarki patikus segített, adott valami bűvös szert, úgy hogy egy-két gargalizálás helyrehozott.

— Tőlem már sokan kérdezték, hogy

von-e értelme,

jelentősége a tévének a gyerekeik iskolájában. Nekem eszembe jut a boldogasszonytanyai tanító néni, aki szívvel- lélekkel csak a hivatásának él. Mikor megtudta, hogy tévések vagyunk, áradozni kezdett. Volt olyan kisdiák, akiből egy szót nem tudott kihúzná, amióta tévé van, beszél, felszabadult. A televízió inspirálta, hiszen jóformán „beleül a gyerek szájába”', csak neki szól, bizalmas kettős alakul ki, úgyhogy a végén a csendes legényke vagy lányka egyszeresük visszaválaszol. Valami hasonló történt az egyik cigánygyereknél, aki az első osztályba meg nem mukkant magyarul: a tévé szóra bírta.

— S ami nekünk a legtöbbet jelenti, milyen hálásak a gyerekek! Az egyik helyen odajön hozzánk egy kislány, hozza a kócos, félszemű babáját, legyen a mieink, mert ő is akar valamit ajándékozni.

— Ügy gondoljuk, 800 vagy 1000 készülék biztosan eljutott már az iskolákba. De hát ez persze nem pontos adat. Biztosan másutt is. előfordult olyasmi, mint Ecsipusztán. A bemondónő jelezte, hogy oda viszünk televíziós készüléket. Micsoda?! — eszmélt fel egy kicsit megbántva a tsz-elnök. aki éppen hallotta. „Idehoznak egy készüléket? Én kettőt adok!” És adott is.

Meddig tart?

Nem tudom, s nem tudjuk. Hisszük, reméljük, hogy még sokáig, hiszen számtalan iskolában egy televízió nem is töltheti be hivatását, az osztályok szétszórtak vagy éppen sok a diák. Nem tagadom, hogy nagyon fáradtak vagyunk. S hogy sokszor csak stanecliből ebédelünk. De ha valami, akkor ez megérdemli az áldozatot. És akik munkát ajánlanak, vagy kosztpénzükből vesznek el csak azért, hogy segíthessenek, ők nem áldoznak?

Harmincegyezer tanterem, ötezer-nyolcszáz iskola, négyezer-kétszáz televíziókészülék. Ez bizony még messze van attól, amire azt mondják: minden rendben. Már olyan is megtörtént eddig, hogy az ajándékoző vállalat az elektromosságot is házhoz vitte és egy kis benzinmotoros áramfejlesztőt ajándékozott hozzá. Szegény tanító, azóta zsebéből fizeti az üzemanyagot, meg az 50 forint előfizetési díjat. Ö is áldozatot hoz, nagyszerű cél érdekében. S erre készek a tévések is. Az egész stáb, akik megérdemlik, hogy külön is felsoroljuk a nevüket: Kiss Zsuzsa, szerkesztő, Gödrös Júlia szerkesztő, Béres János adásrendező, Kocsis Jenő operatőr, Koncz András gyártásvezető, Hosszú

KOCSIS JENŐ OPERATŐR

Pétemé a mindent bonyolító adminisztrátor, az iskola-tv vezetője Kelemen Endre ... s egyre többen.

Éjfél körül a tévében látom viszont a fiatal rendezőt. Ül a lépcsőn, a vágószoba előtt, sűrűn pislogva, küszködve az álmossággal. Csak éjféltől hajnalig van lehetőség arra, hogy összevágja a holnapi adás anyagát. Irat egyet, s elmeveti magát:

— Álmodjál szépeket!

Szöveg: Tóth Foto: Urban

Ma nyílik

a Blaskovich-gyűjtemény kiállítása

Újjávarázsolva Várja vendégeit a tápiószelei Blasko- vich-fivérek egykori otthona. Nemesi kúria a XIX. században címmel ma délelőtt nyitják meg ünnepélyes keretek között a múzeum új állandó kiállítását. Dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese tart ünnepi beszédet s adja át rendeltetésének az értékes gyűjteményt. Holnap délelőtt 10 órakor, ugyancsak a tápiószelei Blaskovich Múzeumban megnyílik a Pest megye 25 éve című vándor- kiállítás.

Ráfizetésből — nyereség

Egy esztendő változása

Általában csak a kellemes dolgokra emlékezik szívesen az ember. Ez érthető: ami kellemetlen történt az életünkben, azt szeretnénk mielőbb elfelejteni.

A pilisi Ruházati Ktsz vezetői sem szívesen emlékeznek arra, az esztendővel ezelőtti novemberi napra, amikor megjelentek a Magyar Nemzeti Bank emberei és közölték jövetelük célját: megvonják a ktsz-nek nyújtott hiteleket. S történt mindez az alapítás huszadik esztendejében.

A bankhitel megvonásának j legfőbb oka: a gazdaságtalan működés. Az egymillióhétszázezer forintos árukészlet mögött több, mint kétmilliós bankhitel állott. A további okok: az első háromnegyed év bruttó nyeresége mindössze tizenötezer forint. A tagok havi keresete hat- nyolcszáz forint között mozgott. Egy héten legfeljebb három napot dolgoztak, de sokszor akkor sem folyamatosan. Az üzem mindösz- sze ötvenhat százalékos kapacitással működött. Az épület megroggyant, az öreg, korszerűtlen gépek balesetveszélyesek voltak, korhadt a padló és így tovább. Hyen körülmények között érthető, ha sem minőségben, sem cikkösszetételben nem volt már versenyképes a pilisi Ruházati és Szolgáltató Ktsz (altkor még így hívták) és elvesztette vevőpartnereit.

Mindez éppen egy esztendeje történt. Gondolom, joggal kíváncsi az olvasó: mi történt azóta? Megszűnt a pilisi Ruházati és Szolgáltató Ktsz, vagy ha nem, hát mi lett a sorsa?

A pilisi művelődési házban találkoztam össze Hetsch Ferenccel, a Pilisi Ruházati Ktsz főkönyvelőjével. A művelődési ház fiatal igazgatónőjével tárgyalt a létesítendő tanműhelyről.

— Csodálkozik? — kérdezte. — Esztendeje még mi sem mertünk Volna gondolni rá. Akkor egyetlen célunk volt csupán: kikeveredni a mélypontról.

— És a bankhitel megvoná- na?

— Nem történt meg. A bank ugyanis, személyi változtatások

kikötésének feltételével, felfüggesztette a hitelmegvonást az esztendő végéig. Akkor új elnököt választott a tagság. Engem, aki fél esztendeje került a vállalathoz, megerősítettek beosztásomban. Hasonlóképpen a műszaki vezetőnket. Első feladatunk a raktáron elfekvő készletek kiárusítása volt. Ajánlatunk kedvező volt a kereskedelem számára, mert olyan nagy tételű megrendelést kaptunk, hogy egyedül már nem is boldogultunk vele, egy másik ktsz segítségét kellett kérnünk, hogy időben szállíthassuk az elfekvő anyagokból készítendő télikabátokat. S az eredmény: másfél hónap alatt háromszázötvenezer forint nyereséget értünk el! Ugyanakkor megváltoztattuk a ktsz nevét, és hozzákezdtünk a korszerűsítési program végrehajtásához. S hogy mindez mire vezetett, talán legjobb lesz, ha eljön, és körülnéz nálunk.

A régi, korszerűtlen, elhanyagolt üzemre egyszerűen nem lehet ráismerni. Nemcsak kívülről, de belülről sem. A műhelyben melegpadló, korszerű világítás, új gépsorok, hideg-meleg víz, fürdő és öltöző.

— Hatszázkilencvenezer forint volt az építési berunázás

— magyarázza Bogár Miklós műszaki vezető. — További hatszázezer forintért kicseréltük a régi gépeket, és mintegy félmillió forintért a berendezést.

— Mindehhez ötszázötvenezer forintot kaptunk az OKISZ-tól, félmillió hitelt a banktól, a többi saját erőből történt — büszkélkedik és okkal a főkönyvelő. — S az eredmény: az idei év első nyolc hónapját közel kilen cszázezer forint nyereséggel zártuk.

Pedig égy hónapig teljes

egészében leállt az üzem az

átalakítások idejére — egészíti ki a műszaki vezető.

— Ma már újra örömmel dolgoznak nálunk az emberek

— így a főkönyvelő. — Míg tavaly száz dolgozónk összes havi bére százhúszezer forintot tett ki, addig az idén kilencvennégy dolgozónk havi béralapja százhatvanezer forint.

— S ami szintén igen örvendetes— jegyzi meg a műszaki vezető —, míg tavaly az egy főre eső termelési érték harmincötezer forint volt, az idén ez az összeg eléri a hatvankét- ezer forintot.

Hogy miit gyárt a pilisi Ruházati Ktsz? Itt készül például a Pesten most slágercikké előlépett Tájfun télika- bát orkán anyagból, műszőrme béléssel. De gyártanak még laminált anyagból készült télikabátot műszőrme gálér- ral, átmeneti kabátot, női szivacs kosztümöt, kamasz és férfi nadrágokat, női lastex pantallókat. És a karácsonyi vásárra új slágereikkel jelentkeznek: japán anyagból készült müvelur Zeitével és kabáttal, És van egy érdekes kísérletük is: olyan nadrágot készítenek, amelynek a hosszát a vevő dönti majd el az üzletben, ahol azt percek alatt hozzáigazítják. A változtatható hosszúságú nadrág titka a vetex nevű anyag, amely vasalásra „felragasztja” a nadrág alját.

A tanműhely felállítását, illetve megindítását január hónapban tervezik.

— A célunk kettős — mond.

ja a főkönyvelő. — Az egyik: az utánpótlás biztosítása. A másik: bárkit megtanítunk

varrni a községben, aki erre igényt tart.

Egyszerre két tanfolyam indítását tervezik.

— Azért is szükségünk van az utánpótlásra — mondja a műszaki vezető —, mert jövőre az idei tizenkétmilliós tervünket tizennégyre kívánjuk felemelni. Ezt pedig csak a foglalkoztatottság növelésével érhetj ült el.

A ktsz-nek ma már hét

állandó vevőpartnerei van. Többek között a budapesti Centrum Áruházak, a Fővárosi Ruházati Bolt, a Fehérnemű Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, a veszprémi Veditex, a Vas megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A jövő év első negyedének termelését máris lekötötték.

És van még a ktsz-nek egy méretes üzlete Pilisen és egy Ruházati Boltja Monoron.

Csak ennyit változott a pilisi Ruházati Ktsz egyetlen esztendő alatt.

Prukner Pál

Kopott lépcsőkön---------------— tetszik tar— Hová. | tozni? — kérdezi

egy csupa loknis kislány, és szemével a kezében levő listát pásztázza, mintha onnan olvasná a választ.

— Az 1945-ösökhöz? Nem. Az 1946-osokhoz.

A gyerek értetlenül méreget:

— A néni nem tudja, mikor érettségizett?

— 1946-ban. Csak én a negyvenötösökhöz tartozom.

Szegény kislány, ott áll tehetetlenül a listával. Mögöttem torlódik a sor, velem egyidős vagy még korosabb verespál- nésokból. Mind tudja, hova igyekszik, csak én nem. Egy pillanat alatt hogyan magyarázzam meg a történelmet? Hogy 1944-ben bejöttek a németek, és a megszállás miatt a hetedik gimnáziumom szakadt félbe. Az igazgatónő szabálytalanul megadta a hetedikes bizonyítványt, pedig még márciusból is hátra volt fél hónap, és elveszett az április, május, június minden napja, minden órája, irodalmi és történelmi élménye, latin nyelvtanleckék sora. Horatiusok, Cicerók, Ovidiusok és a francia fordítások. Auschwitzból csak az emlékek, a gondolatok járhattak haza.

És 1945? Az osztálytársak, akik most pontosan mondják, mikor érettségiztek és melyik

osztályhoz tartoznak, emlékeznek, hogy én jóval a matúra után kerültem elő Németországból. Azután tüdőszanatő- rium, munka, majd ismét tüdőszanatórium. 1946-ban érettségiztem. Akkor is magánúton. Raksányi Klári néni ingyen tanított, hajnalokon, hogy napközben dolgozhassak. Nem ő tehetett róla, hogy akkori tudásom kissé rossz fényt vethetett az öreg, jó hírű iskolára.

— Kislányom, én a negyvenötösökhöz tartozom — ismétlem dacos-haragosan. A hangom az emlékektől kicsit bizonytalan, fojtott.

Egyszer már sírtam ebben a kapuban. Akkor is ilyen barna volt, akkor is ilyen súlyosan komor, mint most. Elsős voltam, és a kismamám nem várt meg tanítás után, hogy együtt utazzunk haza vonattal. Azt sem sejtettem, merre induljak nélküle, csak árvultan zokogtam. Lénárt. bácsi, a pedellus, fogta a kezem, cipelt magával az igazgatóiba: ott majd megmondják, mi legyen a sorsom.

Keresem Lénárt bácsit. A csengő, amivel annyit csengetett, amivel annyiszor mentette meg a következő felelőt, itt lóg a falon, ez is kivénhedt, a fogantyú elgörbült a sok ci- válástól, de Lénárt bácsi nincs. Persze, nyugdíjazták.

| Indulok I a negyvem------------------ ötösök termébe. A lépcső a régi. Minden kopását ismerem. A tanárihoz vezető ajtó előtt megállók. Tisztelettel. Itt még a szokásosnál is nagyobb csendnek kellett mindig lenni. Pszt. Hallgatózom, hátha ismerős hangot hallok. Mi történt Anikó, Paula, Júlia, Lujza, Erzsi, Margit, Ilonka nénivel? És a kevés férfitanárral: Brebivel, Siccpapával, a többiekkel?

A

z igazgatói iroda a régi helyén. Csodálkozom, a tenyerem száraz. Ez nem lehet igaz! Ez előtt az ajtó előtt mindig csupa víz volt a kezem. Amikor jelentenem kellett, mert a soros hetes voltam, a föld mindig megnyílt alattam.

— Igazgató úrnőnek tisztelettel jelentem, osztályunk, a hetedik bé létszáma harminc- három. Hiányoznak hárman. Név szerint: Blau Zsuzsanna, Czeglédi Ágnes, Péscha Fedora. Tisztelettel jelentem, az osztályban semmi más említésre érdemes nem történt.

Mi mindig vigyázzban, tisztelettel jelentettünk. Izgulva, félve, hátha megbotlik a nyelvünk. vagy elhasalunk a futószőnyegen. Mekkorát lélegeztünk. amikor a szigorú, mo- solytalan arc az ajtó mögött maradt és mi visszaosonhattunk az osztályba.

A negyvenötösök a hajdani osztályban gyülekeznek. A fekete tábla a régi. A padokat azóta asztalokra cserélték. Három osztályt küszködtem végig ebben a teremben. Az ablakok az utcára nyílnak. Rajtuk az öreg rácsok, ki ne essünk. belátni a valamikori papírüzletre, ma cukrászda. Kicsiny kirakata hányszor csábított! — elefánt radír, gyönyörű, képzeletet felülmúló he- gyezők, vonalzók, állat- és vi- ragmatricák, történelmi képek, sorvezetők, könyvek, minden, ami egy diáklányt az üzletbe csalhat. Arra is emlékszem, hogy ez a kereskedő év elején így kérdezte:

— Ki az osztályfőnököd, kihez jársz?

Soha nem úgy: hányadik«« vagy ? Tanár szerint tudta, melyik füzet csomagot adja, közé csúsztatva kis ajándékképet, játékos naptárt — valamit----------—- az ismerős arc.

I Kevés I Kiderül, hogy-------------- egy osztályba

n

égy évfolyamot vár az iskola vendégségbe. Az igazgatói irodában ma sok hiányzót jelenthetnénk. A háború közülünk is megszedte áldozatait Többen külföldön élnek. De itt van Kati, Olga, V. Ági és még néhányon az évek óta nem látott lányok közül. A tanárok? Csak Vilma néni, az osztályfőnök jött el, jellegzetes aranykeretes szemüvegével, sáppadt mosolyával, csak a járása lett lassúbb és a haja szőkeségét koptatta meg az idő. Átadom neki a piros szegfűt, amit neki szántam. Meg-