Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

1 j,.M

megyei

VEI frfe't/i

p

1969. NOVEMBER 2., VASÁRNAP

Maxi repülőgéprablás

■ «v > "Ív**; KVv;

• #1 ;■■ . ■ /' r n

j

Az elrablott TWA gép, a római repülőtéren Raphael Minichielli kilép a gépből. Pietro Culi, az olasz repülőtéri rendőrség főnőké a kocsiban várja.

A brooklyni szövetségi bíróság szombaton hajnalban elfogatási parancsot adott ki Raphael MinichieUi szökésben levő amerikai tengerészgyalogos-tizedes ellen légikalózkodás, emberrablás és egy menetrendszerű légijárat működésében történt illetéktelen beavatkozás miatt. A tengerészgyalogos, aki szombaton tölti be 20. évét, két és fél évet szolgált Vietnamban és tevékenységével kiérdemelte a Saigoni kormányzat vitézségi érmét, szombaton reggel a Ró- ima környéki erdőben bujkált üldözői elől, miután az utóbbi időben mind gyakoribbá váló repülőgéprablások történetének eddigi legkalandosabb fejezetét írva, tizenöt dolláros útiköltséggel Kaliforniából eljutott Róma nemzetközi repülőterére.

A fiatalember egy Baltimoor- ból San Franciscóba tartó utasszállító repülőgépre szállt fel pénteken kis kézipoggyász- szal és egy hosszú, keskeny tokkal, amelyről a repülőtéri tisztviselők kérdésére azt mondta, hogy abban horgász- felszerelést szállít. Nem sokkal a felszállás után az egyik légikisasszonynak gyanússá vált az idegesen viselkedő fiatalember és a leány észrevette, hogy a tokban nem horgászbot, hanem puska van. „Ezt nem lett volna szabad a kabinba hoznia — fordult utasához a légikisasszony, de ekkor már késő volt. A férfi előrántotta a tokból a fegyvert, azt a leányra fogta és követelte, hogy menjenek a pilótafülkébe. Ott közölte a pilótákkal, hogy a géppel feltétlenül Európába akar jutni. Amikor azt mondták neki, hogy a belföldi légijáraton nincs elegendő üzemanyag a fél világ körülrepülésére, a fiatalember kijelentette, hogy útközben majd tankolnak, de a pilóták figyelmeztessék a fogadó repülőtereket, ameny- nyiben a gép további útját megakadályoznák, végez repülőgépének személyzetével.

A géprabló a coloradói Den- verben, ahol az üresedőben levő tartályokat feltöltötték, engedélyezte a repülőgép 40 utasának és a légikisasszonyoknak a távozását, s ezután megparancsolta a pilótáknak, hogy New Yorkban szánjanak le. Itt további három pilóta felszállását engedélyezte, miután közölték vele, hogy az eddig csak belső járatokon szolgálatot teljesített személyzettel aligha jut el Európába.

A Boeing 707-es gép ezután elrepült az izlandi Keflavik amerikai légitámaszpont fölött és újabb tankolás céljából az

írországi Shannon repülőtéren szállt le. Miután a tartályokat ismét feltöltötték, a gép a levegőbe emelkedett, s ekkor a fiatalember parancsot adott, hogy legközelebb Rómában szálljanak le.

Szombaton a kora hajnali órákban érkezett a repülőgép a római nemzetközi Leonardo da Vinci repülőtér fölé, itt félórát körözött, s közben a rá- ! dióstiszt közvetítésével tudatta a repülőtér irányítótornyával, hogy leszállás után gépkocsin kívánja folytatni útját a Nápolyban levő szülői ház felé.

A géprabló kívánságának megfelelően a leszállópályára érkezett gép mellé gördült az olasz rendőrség egyik nyitott személygépkocsija, s abból egy ingujjra vetkőzött férfi szállt át a Boeingre. Mint kiderült, maga Pietro Guli, a repülőtéri határrendőrség parancsnoka volt az ingujjra vetkőzött férfi, akinek azért kellett ilyen könnyen öltözve megjelennie, mert a géprabló közölte: amennyiben új kísérőjének, akinek Nápolyba kell őt vinni, fegyyér lenne- a birtokában, megtorlásul végez á 'repülőgép személyzetével.

Raphael Minichielli ezután a magasrangú rendőrtiszt gépkocsijába szállt be és az autó rátért a Nápolyba vezető autópályára. Tisztes távolságból az olasz rendőrség egy másik gépkocsija követte, detektívekkel zsúfoltan.

Rómától mintegy 10 kilométerre Raphael fegyverével ar- I ra kényszerítette a rendőrtisztet, hogy megálljon, majd az

autópálya mellett levő erdőbe menekült.

Ekkor megkezdődött a hajtóvadászat, a fiatalember ellen, aki önként lemondott a zsarolás eszközétől, miután elvált túszától.

Az olasz rendőrség szombaton délelőtt egy szőlőhegyen elfogta Raphael Minichiellit, aki itt az Isteni Szeretet kápolnájába menekült.

Miután belátta, hogy a menekülésre többé semmi reménye, eleget tett a megadásra tett felszólításnak. A fiatalembert az olasz rendőrök megbilincselve elvezették.

Az amerikai hatóságok Me- nichielli kiadatását kérték, mert rablást követett el és ezért hadbíróság elé kívánják állítani. Az elkövetett bűncselekményért a büntetőtörvénykönyv előírása szerint minimálisan 20 év kényszermunka, maximálisan halál jár.

Valami megmozdult Rómában

(A KS VATIKÁNI TELEFONJELENTÉSE:)

CSAK RÖVIDEK

NIXON amerikai elnök szombaton^ ismertette kormánya latin-amerikai politikáját. Beszédét mesterséges hold segítségével egyenes televíziós közvetítésben, sugározták a latin-amerikai országokba.

INDONÉZIA megengedte a malaysiai csapatoknak, hogy borneói területre léphetnek, ha kommunista gerillákat üldöznek.

SZOBROT állítanak Petőfi Sándornak Csíkszeredán.

Tizenhét napos tanácskozás után október i:8-án befejezte munkáját a Vatikánban a rendkívüli püspöki szinódus, amelyen a világ minden részéből egybegyült 110 egyházi vezető vett részt és bekapcsolódott annak munkájába VI. Pál pápa is.

A rendkívüli püspöki szinódust a II. vatikáni egyetemes zsinat döntése alapján hívták egybe. Az egyetemes zsinat ugyanis már annak idején kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy — megőrizve az egyház egységét — meg kell találni a kívánatos összhangot a pápai primátus (a pápai vezetés, hatalmi elsőbbség) és a kollegalitás (azaz testületi vezetés) között. Vagyis, bizonyos határok között, de nagyobb lehetőséget kell adni a püspöki konferenciáknak, egyfelől az egyház egészének másfelől az egyes püspököknek a saját egyházkerületük vezetésében.

Választ a társadalmi problémákra

Már ebből is nyilvánvaló, hogy lényegében az egyházon belüli (persze inkább a vezetésre korlátozott) demokratizálódási folyamatról volt szó. Ez a folyamat pedig elválaszthatatlan azoknak a progresszív törekvéseknek a va- lóraváltásától, amelyekért a világ minden országában — egyes európai és latin-amerikai országokban pedig különösen — mindinkább élesedik a harc az egyházon belül is. A törekvések az egyháznak korunk alapvető társadalmi-politikai problémáival kapcsolatban elfoglalt álláspontját, magatartását érintik (gondoljunk például a „szegények egyháza”, a kizsák- mányoltakat, az elnyomottakat gyámolító egyház követelésére, amelynek igen sok híve van a katolikus egyház papjai között; vagy a fogamzásgátló szerek megtiltásáról kiadott pápai enciklika, a Humanae Vitae körüli szenvedélyes vitákra). Az egyház haladó szárnya éppen azért kíván nagyobb demokratizmust a vezetésben, hogy mind intenzívebben és gyorsabban haladhasson előre korunk égető társadalmi problémáira adandó válaszban és mind hatékonyabban járuljon hozzá azok megoldásához.

Ellenszinódus

Most, a szinódus befejezése után elmondhatjuk, hogy az egyház konzervatív és progresszív erői között, az egyházon belüli demokratizálás kérdéséről folytatott harcban egyelőre nincsenek sem „vesztesek”, sem „győztesek”. A küzdelem mindenesetre éles volt, nemcsak a püspöki szi- nóduson, tehát a Vatikán épületében, hanem azon kívül is. A püspöki szinódussal egyidejűleg ülésezett Rómában a Valdens teológiai fakultáson az úgynevezett ellenszinódus, a lelkészek európai egyesülete (a valdensek egy, a XII. században alakult, az evangéliumi szegénységet hirdető szekta, amely később a protestáns mozgalomhoz csatlakozott). Ennek a tanácskozásnak a záró dokumentuma mondta ki, hogy az egyház a világ számos részén „többé már nem a szegények és elnyomottak védelmezője”, s követelte, hogy az egyház szakítson a szabadság elnyomásán alapuló rendszerekkel; utasítsa vissza a fajüldözést; kötelezze el magát a

vietnami béke megteremtéséért folytatott harc mellett; a krisztusi tanítások szellemében harcoljon azért, hogy mindenki elnyerje az emberi méltóságot e földön. Az ellenszinódus fellépése természetesen nagy feltűnést, mi több, ellenkezést váltott ki. Az egyház konzervatív és haladó szárnyának hívei nem egyszer összetűztek a Szent Péter templom előtt, maga a pápa nem fogadta az ellenszinódus képviselőit.

Az egyház progresszív szárnya a püspöki szinóduson jelentősen hallatta hangját. Képviselői — bár a pápai hatalom elsőbbségét ők sem vitatták — kritikával illették a vatikáni centralizmust (például azt, hogy a fogamzás- gátló szerek megtiltásáról szóló enciklika kiadása előtt a pápa nem konzultált széles körűen a püspökökkel: bírálták a kúria

bürokratizmusát és mindazokat a törekvéseket, amelyek megakadályozzák, hogy közvetlenül, cenzúrázás nélkül jussanak el a püspökök véleményei a pápához. „Ma úgy látszik — mondotta a haladó törekvéseiről közismert7 belga Suenens bíboros —, hogy a pápának az egyház egészével kell foglalkoznia, és nekünk püspököknek a saját egyházmegyénkkel. A helyes kapcsolat viszont azt kívánná meg, hogy a pápa mindenekelőtt a saját, helyi római egyházkerületével foglalkozzék és csak azután az egyház egészével. Es mi püspökök foglalkozzunk elsősorban a saját egyházmegyénkkel, és azután a kollegialitás elve alapján az egyház egészének ügyeivel”.

A nézeteltérések

Végül is milyen eredménnyel zárult a több mint két héten át tartó vita? Egy általános nyilatkozaton kívül nem hagytak jóvá egyetlen, az alapvető kérdésekben egységes és végleges állásfoglalásnak tekinthető dokumentumot sem, oly sok volt a püspökök részéről a fenntartás és a javaslat a szavazások során. Ezért mondta a szinódus főtitkára, Monsignor Rubin, a szinódus utolsó, a formális zárás után megtartott kiegészítő ülésen a következőket: Mivel a speciális megbízatással rendelkező titkároknak nem áll módjukban elmélyült szintézist kell az előterjesztett javaslatokról, a végleges beszámolót mielőbb elküldik a részvevőknek, hogy megvizsgálják, mi lesz a sorsa az egyes javaslatoknak. (VI. Pál pápa egyébként fenntartotta magának a jogot, hogy megvizsgáljon minden egyes indítványt.)

Miben merültek fel nézeteltérések? Két dologban: a pápai primátüs és a kollegiális vezetés gyakorlati megvalósítása módozatainak kérdésében, vagyis abban az alapvető kérdésben, amelynek megvitatására a szinódus összeült. A másik kérdés amiben nézeteltérések voltak; az egyes püspökségek egymáshoz való viszonya, kapcsolata. Ami pedig magának a pápai primátusnak es a kollegális vezetés összefüggése- nak elméleti doktrinális részét illeti, e probléma megvizsgálását bizottság elé utalták.

A jövő ad választ

A szinódus mindennek ellenér» konkrét eredményeket is hozott* Megértésre talált VI. Pál pápánál számos püspök ama kérése, hogy a pápa — fenntartva természetesen a döntés kizárólagos jogát —» az egyház egészét érintő fontos döntései előtt vegye figyelembe a helyi egyházkerületek véleményét. Jelentős eredménye a szi- nódusnak az is, hogy VI. Pál pápa elfogadta a javaslatot: ezentúl minden második esztendőben rendszeresen ülésezik a püspöki szinódus, azonkívül annak titkárságát állandó jellegűvé teszik, sőt kibővítik.

Valami tehát, mégiscsak megmozdult Rómában. Ügy, ahogyan azt a belga Suenens bíboros kifejezte: „Az egész egyházat érintő vita megindult, és az már megállíthatatlan”. Zoungrana bíboros szerint pedig a szinódus legfontosabb eredménye, hogy „aa egyház ráébredt a kollegiális vezetés szükségességére”.

A jövő ad választ a kérdésre: milyen mértékben valósul majd meg az egyházon belüli vezetés demokratizálása, és arra is, ami még ennél is fontosabb: mennyire segíti elő az egyházon belüli demokratizálási folyamat a katolikus tömegeknek a világ minden részén megnyilvánuló óhaját: adjon az egyház pozitív választ korunk alapvető társadalmi kérdéseire. A. E.

TÓTÁGAS...

AMERIKAI MÉLTATLANKODÁS

Röviddel azután, hogy Zam. jatyin, a szovjet külügymá- nisztériuim sajtóosztályának vezetője az Egyesült Államok közel-keleti politikájáról nyilatkozott, a washingtoni külügyminisztérium rosszallását fejezte ki amiatt, hogy „a nyilatkozat olyan időben történt, amikor mi és a szovjetek aktívan folytattunk bizalmas jellegű tárgyalásokat a közel- keleti helyzetről”. Az amerikai nyilatkozat a valóságos helyzetet feje tetejére állítva, a Szovjetuniónak tefti fel a

kérdést: „Vajon őszintén érdekelt-e az arab—izraeli válság megoldásában?”

Ä nyilatkozatban elhangzottakhoz hasonló értelmű megjegyzéseket tett pénteken Rogers amerikai külügyminiszter Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete előtt.

EGY négytagú lengyel expedíció Pakisztánban meghódította a Karakoram hegység mindeddig megmászatlan Mali Buting csúcsát.

TJ&jTjÜ ŐSZ!!®®:

A debreceni csata (2.)

A Heuréka Gumigyár

(Vác, Derecske dűlő 1.)

FELVÉTEIRE KERES

gyakorlott,

FMT képesítésű

biztonságtechnikái

előadót

FIZETÉS :

megállapodás szerint.

HETI 44 ÓRÁS MUNKAIDŐ.

A 2. ukrán front főcsapásának irányában az 53. hadsereg az első támadási napon áttörte a védelmet. Harminc perccel a szovjet gyalogság rohamának megindulása után Heszlényi vezérezredes, a 3. magyar hadsereg parancsnoka elrendelte csapatai visszavitelét a Tisza mögé. Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja és a 18. harckocsihadtest gyorsan benyomult a gyalogság által tört résbe, s lendületesen haladt előre. Október 8-án a lövészcsapatok már Mezőtúr feladására kényszerítették az ellenséget, a Plijev- csoport ugyanakkor elérte Karcagot, a 18. harckocsihadtest pedig Szentesnél a Tiszát.

Friessnek vezérezredes, had- seregcsoport-parancsnok aggasztónak ítélte a kialakult helyzetet. Október 8-i jelentésében leszögezte: „ ... tetemes új erők beérkezése nélkül ebben a nagy kiterjedésű térségben tartós vagy hosszabb ideig tartó ellenállást kifejteni nem lehet”. Azt is felismerte, hogy a szovjet előretörés folytán a bekerítés veszélye fenyegeti, ezért engedélyt kért az Észak- Erdélyben harcoló 8. német és

a 2. magyar hadsereg (Wöhler hadműveleti csoport) visszavonására a hegyekben húzódó „G-vonal”-nak nevezett terepszakaszra.

A német csapatok egyelőre csupán a 6. gárda harckocsi- hadsereggel szemben védekeztek eredményesen, Nagyvárad térségében. E hadsereg harckocsiállománya már megfogyatkozott, alig haladta meg a hadosztálynyi mennyiségei. Malinovszkij marsall, frontparancsnok a helyzet megjavítása érdekében elhatározta, hogy a Plijev-csoportot — a Hajdúszoboszlóig jutott 6. lovashadtest kivételével visszafordítja délkeletnek és hátba támadja vele a nagyváradi ellenséges csoportosítást; a középen harcoló csapatokat pedig a jobb szárnyról elvont 7. gárdahadsereggel megerősíti.

Plijev tábornok lovas- és gépesített csapatainak nehéz manővere teljes sikerrel járt. Együttműködve a 6. gárda harckocsihadsereg és a 33. lövészhadtest erőivel, bekerítette a Nagyvárad térségében tevékenykedő ellenséges csoportot, és október 12-én felszabadította a várost. E csapás jelentőségét Vörös vezérezredes, a vezérkar főnöke Guderian vezérezredes, a német szárazföldi csapatok vezérkari főnökéhez intézett átiratában így értékelte: „A Nagyváradtól Kolozsváron át Máramaros- sziget, Uzsokig terjedő arcvonalban levő seregtestek a bekerítés veszélye előtt' állanak, mely bekerítésből további kitartás esetén az erők kivonásának lehetősége igen kétséges”. Megállapította, hogy „a helyzet rendkívül kritikus és elérkezett a huszonnegyedik óra” a csapatok visszavonásának elrendelésére.

Vörös vezérezredes borúlátása nem volt alaptalan. A Plijev-csoport sikere lendítő- leg hatott az egész front tevékenységére. Jobb szárnyon a 40. hadsereg Beszterce, a 4. román hadsereg Dés, a 27. hadsereg Kolozsvár irányába támadt eredményesen. Középen az 53. hadsereg, az alárendeltségében harcoló 1. román hadsereg csapataival együtt Csongrád—Mindszent

szakaszon elérte a Tiszát, és hídfőket vett birtokba a folyó nyugati partján. Október 10- én a hadsereg 297. lövészhadosztályának Tiszán átkelt ez- rede kelet felől betört Kecskemétre, nagy zavart és kavarodást idézve elő a városban meglepett ellenség soraiban. Jelentős sikereket mondhatott magáénak a bal szárnyon harcoló 46. hadsereg is, amely október 12-én felszabadította Szegedet és támadási sávjának teljes szélességében elérte a Tisza vonalát.

Ebben az időben a szeptember 28-án útra kelt magyar fegyverszüneti küldöttség Moszkvában már aláírta az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Horthy kérésére a szovjet főparancsnokság utasította Malinovszkij marsallt: a fegyverszüneti feltételek teljesítésének megkönnyítése érdekében, állítsa le csapatainak Budapest irányú tevékenységét. A frontparancsnok október 10-én este a következő parancsot adta az 53. és 46. hadseregnek: „szilárdan tartva a Tisza nyugati partján elfoglalt hídfőket, menjenek át védelembe a Tisza keleti partján és újabb intézkedésig semmilyen további működést ne fejtsenek ki nyugati irányba”.

Hogy Horthy miképpen képzelte el a fegyverszünet végrehajtását, arra jellemző példa személyes megbízottjának, Utassy vezérkari ezredesnek adott utasítása. Az ezredes október 13-án érkezett Deszkre, Malinovszkij marsall főhadiszállására, ahol az alábbi hadászati-hadműveleti képtelenséget terjesztette elő: „A szovjet csapatok lehetőleg ne Magyarországon át támadják a németeket, hanem Horvátországon és Szlovákián át.” Ugyanakkor „a fegyverbarát- sárga, az erő elégtelenségére és a németek bizalmatlanságára hivatkozva” kitért

az elől, hogy a-magyar hadsereg teljesítse a moszkvai megállapodásban vállalt kötelességét és a németek ellen forduljon.

így a magyar uralkodó körök taktikázása, ideiglenesen a német „Dél” hadseregcsoport parancsnokságának kedvezett. Csapatai időt nyertek, szívósan tartották a védelemre jól berendezett helységeket; a páncélos hadosztályok pedig a szolnoki hídfőből, Berettyóújfalu körzetéből és más irányokból mért csapásokkal igyekeztek a szovjet előnyomulást megállítani. A kialakult helyzetben Malinovszkij marsall október 12-én Nagyvárad térségéből Nyíregyházának fordította Plijev tábornok csoportját, amely most már a 6. gárda' harckocsihadsereggel együtt támadott a főirányban.

Debrecentől délre nagyszabású páncélos csata bontakozott ki. Egy héten át változatlan hevességgel tombolt a küzdelem, melyben csaknem 1000 harckocsi és rohamlöveg vett részt. A szovjet csapatok súlyos harcokban nyomultak előre. Október 19-én reggel értek Debrecen alá. A déli órákban megtörték az elkeseredetten védekező hitleristák ellenállását és benyomultak a városba, amelyet 20-án kora reggelre teljesen megtisztítot- ' tak az ellenségtől. Két nap múlva a gyorscsapatok felszabadították Nyíregyházát, 23-án nedig Rakamaznál elérték a Tiszát. Ezzel kettévágták az ellenség arcvonalát, és elzárták a Wöhler hadműveleti csoport visszavonulási útját.

Következik:

Felszabadul a Tiszántúl