Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
r esi >1 EC.rF.I « iMfirlap 19(39. OKTOBER 9., CSÜTÖRTÖK Tolna megyében szép eredménnyel zárult az idei szarvasvadászat. ötvenegy gim- szarvasbika került terítékre a gyúlaji, továbbá a hőgyészi és a bikácsi erdészet területén. 7 trófea arany-, 8 ezüst- jés 9 bronzérmes minősítést kapott. A legszebb szarvasagancs 12 kilogranym súlyú. Forró tengerek a föld alatt Magyarország helyzete világviszonylatban is kedvező Európában kevés országban akad annyi gyógyászatra is alkalmas hévíz, termálforrás, mint Magyarországon. Geológusok, olaj- és földgáz után Kiemelt vállalat garanciális munkára magas órabérrel, állandó premizálással FELVESZ építőipari, szakipari ér szerelőipari szakmunkásokat, nyugdíjazás előtt állókat is, HÁZGYÁRI ÉPÜLETEK SZERELÉSÉHEZ kiemelt bérrel NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk. Különélést fizetünk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen: 43. számú ÁÉV. Bp. XI., Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal). A Ferer ICvárosi u ín betonozó-elemgyőrtó, vasbetonszerelő szakmunkásokat, férfi, női BETANÍTOTT és segédmunkásokat. HázKIEMELT BÉREZÉS. gyárba fri 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Utazási hozzájárulást térítünk. lur imn. mii • veszuru { JELENTKEZÉS személyesen: • 43. SZ. ÁÉV. 2. SZ. HÁZGYÁRA BP. IX., GYÁLI ÚT 37. (13, 51-es villamossal.] Kőműves, ács, asztalos, tetőfedő, bádogos, víz- és fűtésszerelő, villanyszerelő, festő, parkettás, parkettacsiszolő, lakatos, (nyugdíjas is), autószerelő szakmunkásokat, E. 302. kotrógépkezelőt, tehergépkocsivezefőt, kubikosokat, rakodómunkásokat, raktári segédmunkásokat, kőműves segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúko* is), takaritónőket és nyugdíjas éjjeliőröket azonnali belépéssel FELVESZÜNK. Munkásszállás díjtalan. Rendelet szerinti hazautazási költséget térítünk. JELENTKEZNI lEMET « A Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. kutató szakemberek- az utóbbi években főként Csongrád, Eékés és .Szolnok megyében, továbbá a Kisalföldön, a Dunántúl déli részén, Budapest, Miskolc és Hatvan környékén — az ország területének több mint a fele alatt — óriási forró vizű tavakat, „tengereket"’ térképeztek fel. Az első számítások szerint ez a hatalmas hévízkincs, ha csupán ötven éves ellátási időszakot veszünk alapul — évente 800 millió köbméter termálvíz kitermelését, felhasználását tenné lehetővé. Á kísérletek városa Eddig mintegy háromszáz jelentősebb termálkutat tártak fel és ezerötszáz forrást tartanak nyilván. A feltörő víz több mint a fele 50 foknál forróbb, 85 helyen 400-nál több forrás pedig a gyógyászat lehetőségeit tekintve is páratlan nemzeti kincs. Kivételes természeti adottság az Is, hogy azonos hőfokú víz nyeréséhez nálunk fele olyan mélyre kell fúrni, mint másutt Európában; a hévízlelő fúrási mélységeik többsége 1000—2000 méter között van. Az Alföldön ugyanis a föld mélyébe hatolva 18 méterenként emelkedik egy fokkal a hőmérséklet,, míg az európai átlag 33 méterenként, a világátlag pedig 40 méterenként egy fok hőnövekedés. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet elkészítette az ország hévíztérképét. Ez összegezi a termálkuta- kat, forrásokat, gyógyforrásokat, feltünteti területi megoszlásukat, legfontosabb földtani, hidrológiai, kémiai adataikat, és megjelöli azt is, hogy a vizek milyen célú hasznosítására a legalkalmasabbak. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a hévíz- hasznosítás kísérleti városává Szegedet jelölte ki. Itt elkészült a városközpont egyik 90 Celsius fokos termálkútja mellett az ország első geotermikus hőközpontja; melegével egyelőre ezer lakást fűtenek, s ezzel több mint négymillió forint értékű szenet takarítanak meg egy fűtési idényben. Az eddig feltárt tíz szegedi termálkút vizét, energiáját más területeken is sokoldalúan hasznosítják; üzemek, lakótömbök, klinikák fűtését, melegvízellátását biztosítják, szövetkezeti primőrkertészeteket táplálnak velük. Hármas lépcső Országosan azonban a hévizek 60 százaléka kihasználat- I lan még. Az eddigi szegedi tapasztalatok és más kísérletek szerbit a szakemberek az értékesítés többlépcsős rendszerét javasolják ott, ahol a vizek hőmérséklete ezt lehetővé teszi. Az első lépcső: a 80—9( fokos víz üzemeket, háztömböket, csarnokokat fűt és lehü 65—70 fokra. A második lépcsőben a víz primőrkertészetek fűtésére alkalmazható él általában 40—45 fokra hűl le S eddig csak a víz hőenergiája hasznosult. A harmadik lépcső: most már a víz fel- használása városi, üzemi fürdők, mosodák, háztartások céljaira. Hazai és nemzetközi adatok bizonyítják, hogy a háztartásokban fogyasztott víz zömét melegen használják. A hármas komplex felhasználás már megvalósult Szentesen és kitűnően bevált. A termálvíz fűti és meleg vízzel látja el a klinikát, kórházter- meit, fürdőszobáit és a mosodát. Ezt követően fűti több tsz üvegházát, kertészetét, majd ezután vizet ad a városi termálfürdőnek. Némileg külön téma, de az egészbe beletartozik: a gyógyforrásoknak a mainál sokkal jobb kiaknázása. 1960—68 között 80 kisebb fürdő épült az országban, összesen mintegy három-százmilliós költséggel. Egyelőre azonban inkább csak termálstrandok formájában hasznosulnak a gyógyvizek. Az ország lakosságának 8—10 százaléka mozgásszervi betegségekben szenved;, a balesetek 90 százaléka is mozgásszervi sérüléseket okoz. E betegségek kezelésének és utókezelé- sénék a legjobb és legolcsóbb orvossága többnyire a gyógyvíz. Emellett fontos nemzeti érdekek fűződnek a gyógy- idegenforgalom fellendítéséhez. Mindeddig azonban a gyógyvizeknek csak mintegy 15 százalékát tudják felhasználni, A gyógyfürdők fejlesztése A régóta vajúdó probléma a múlt év végén elmozdult a holtpontról. A távolabbi, két-három évtizeddel későbbi jövőre a hévízkincs hasznosítására a szakembereknek elég pontos elképzeléseik vannak. Semmiképpen sem volna értelme csupán a távolabbi tervek megvalósítására várni. Ésszerű a szakembereknek az a javaslata is, hogy az érintett termelőszövetkezetek és főként a tanácsok, már most hasznosítsák ezt a kincset a helyi adottságok kínálta gazdag lehetőségek között. Sz. S. A százas A műhelyben csak én ücsörögtem, a többiek már vagy egy órája elhúzták a csíkot, tudták, hogy a főnök a héten nem jön be. Az üres lityis üvegeket bámultam és egy rohadt vas sem volt a zsebemben. Azon törtem a kókuszomat, mit kéne újítani, amikor bebicegett az öreglány. — Ugye, nem haragszik, gyerekem — bájolgott. — Nem én, nénikém — mondtam —, csak mindjárt lehúzom a redőnyt, nem akarok itt kirügyezni. Holnap tegye tiszteletét. — Én nem akarok ám zavarni, csak tudja, hová jöjjön a magamfajta öregasszony, ha baj van. Maguk' maszekok a mesteremberek. A szomszédom könyvelő; nem ért az, fiam, semmihez. Tudja, beragadt az ajtó. nem tudok bemenni a lakásba. Már a múlt héten is akadozott, aztán elhagyta. Most meg egyszerre csak se ki, se be. Meg se mozdul. Régi rossz ajtó, még szegény jó uram gyerekkorából való. Hej, míg szegény párocn élt... Nem kellett nekem sehová se mászkálni. Aranyból volt a keze. Elintézett az mindent a ház körül, pedig tisztviselő volt ő is, szegény. Most meg a kilencszáz forintos nyugdíjamból mindent nekem kell rendbetartani. Jöjjön már át gyerekem, segítsen rajtam, nem leszek hálátlan. — Várnak ám otthon! No nem baj, majd csinálunk valamit — mondtam és megpöc- költern az öreglány kalapján a fityegőt. Fogtam a gyalut és a kalapácsot. Az öreglány ügyesen bicegett mellettem, a bal lábát húzta. A harmadik házban lakott. — Az anyja keservit, ki se látszik az ember a pocsék sok melóból, gőzöm se volt, hogy szomszédom vagyunk — veregettem hátba. Elfordítottam a zárban a kulcsot és belerúgtam az ajtóba. — Kivágódott. — Hm, hm... Ezt bizony le kell venni. Le ám, az egészet — mondtam. Az öreglány becsoszogott a konyhába, valamit matatott. Az előszoba úgy nézett ki, mint egy kóceráj. Egy nikkel fogas volt benn, meg szekrényféle, az is a falnák dőlt, mintha be lenne rúgva. Leakasztottam az ajtót és a keret aljára fogtam a gyalut. Lefaragtam belőle fél zollt. Mire az öreglány előkerült, már a kalapáccsal ügyködtem. Vertem a keretet jobbról-balról, rozoga volt, mint a gazdája, gondoltam, úgyse árt neki. Az öreglány csak nézett, és azt kérdezte: — Mire jó ez, gyerekem? — összepofozom, nehogy megborjúzzon. Jó lenne egykét szeg is — mondtam. Az öreglány hozott egy mindenes fiókot, penészes volt, mint egy borospince. Találtam benne vagy két tucat rozsdás szeget. Bcleütögetterq, őket az ajtókeretbe. — Na, nénikém, ez most kibírja a legközelebbi vízözönig — mondtam. — Tessék gyerekem! Ebben a hidegben felmelegszik tőle, igya meg — tett elém egy csésze teát. Elröihögtem magam. — Kösz, nénikém, de mifelénk ez még a dedósokat se melegíti fel. Egy lavór forralt bort többre becsülnék. — Nincs nekem, gyerekem, még egy csöpp borom sem — hálaistenkedett. Feltettem az ajtót. Megnyitottam ötször-hatszor, még rá is csimpaszkodtam egy kicsit. — Rendicsek, nénikém! Viszlátásra nénikém, ha legközelebb is valami zűr lesz, csak ugorjon át — füstöltem cigarettára. — Mivel tartozom, gyerekem? — nézett szemrebbenve. — Szomszédok között egy százas — hajoltam meg. Az öreglány sóhajtozott és szétbugyolált egy koszos zsebkendőt. Négy zöld volt benne, meg öt piros Az egyiket zseb- recsúsztattam. „Apád, anyád ide jöjjön”, gondoltam és elindultam a szürkére hamuzott járdán, hogy egy kicsit bemelegítsem magam. Lukács Ferenc Szalontán heteit, fogadott szekerét verette a nyáreleji esővel, dohogott az okányi és körösladányi kocsmáros mogorvaságán, süstörgött, mert kedvéért nem raktak tüzet és kegyelemből tálalták elé az amúgy-sem-szeretem ételeket. Mezőtúrról megjegyezte, hogy az ottani vásárokon igencsak meg szoktak jelenni minden valamirevaló alföldi betyárok lovat lopni, vagy lovat eladni és szórakozásból összeverekedni. Délután érték el a Tiszát, s haladtak át a dübörgő fahídon. A szolnoki piacon cseresznyét vett, annak magját pö- ködte le a bakról. Abonyban esteledett rájuk. A fuvaros a fogadó istállójában lecsutakolta a lovakat, szénázás, itatás után lefeküdt, a költő még olvasott a faggyúgyertya világánál és Júlia képével aludt el. A hajnal ismét az országúton találta ázott-ponyvás ekhó- jukat. A nagy rónát ködök ülték a nyirkos derengésben, s az elcsigázott lovak szőrének szaga párásán terjengett. A gazda időnként szitkozódások közepette lelépett a latyakba beragadt kerekek küllőiről levakarni a sűrű sarat. Ceglédre 1847. június 13-án értek be. A szekeres kifogyhatatlan volt az átkokból és a saralásból, mint utasa az álmodozásokból. Ennek nyílt, mélybarna szemében piros kis lángok lobogtak a felidézett erdődi menyasszony gondolatára, majd újabb kis tüzek a tervezett angliai útjának meleg örömére: Shakespeare, Shelley és Byron hazáját óhajtotta látni a tengerrel, és Béranger forradalmi Franciaországát, a nem is oly távoli esküvője előtt. Sietni kellett. A szekér azonban állt, Utazás ekliós szekéren valamelyik ceglédi fogadó, legbiztosabban a mai Béke téri Fehér ló előtt, a törteli és szolnoki utak találkozásában. Erről a reggeliről nem szólt, tán azért, mert a kétnapi szekerezésben untig eleget veszkődött fogadósokkal, ínyére nem való étkekkel. A hajnali utas nem eszik, inkább iszik az agyát és dermedt tagjait magához térítő pálinkából, az útonjárók nyolc órakor reggeliznek, ez az időpont volt Ceglédre való érkezéskor. Abony- tól a következő megírt állomás Pilis volt, negyven kilométer, Cegléd annak fele útja, itt volt a fölöstököm. „Pilisen ebédeltem (hol gróf Belez- nay a közkatonával reggelizett...)” Ceglédtől huszonnégy kilométer, előírt stáció, lóváltó állomása a postakocsiknak, a fogadónál. Az épület ma is áll, iskola a falu közepén. Beleznay rémtetteit akár korábban, akár a barátságtalan medárdi sáros-lucskos környezetben hallhatta, tudta, mert megjegyezte útirajzában. Különösen azt a nem szalonokba illőt, vaskosát, amelyet suhancok gátlástalanul röhögnek egymásnak, mégis jellemzőt a bolond uraságra, kinek viselt dolgait napjainkban is mesélik, frissen, mintha a szereplők élnének. Mint ahogy Beleznay testi valóságában most is megvan, magam nemegyszer láttam azon nagy lukkal a mellin, amit a fia lőtt bele egyik kegyetlenkedésekor. A fiát, mint nemes embert, nem akasztották, hanem lefejezték, az apát bebalzsamozták, ott fekszik kitakarva az evangélikus templom kriptájában. Csupaszképű, mert a molyok megették a szakállát-bajszát, erőteljes, vállas, de téboly lakott koponyájában, amiben most só van. Az anekdota után még tartott a negyvennapos eső. „Sátor volt ugyan a szekeremen, hanem azért annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk, s levasvil- lázni a küllőnkről a gáncsoskodó, fekete írósva jat." Üllőn vacsoráit. végre valahára pervarios casus et tot diserimina rerum — beértem Pestre, esőben és éjfél tájban, tán jobban megtörődve, mint hajdan a peleskei nótárius, aminek két kellemetlen következménye volt, .primo jól megáztam, szekundo alig akadtam fogadóra, hova beeresztettek. Végre kinn a pokolban, a Kerepesi úton, a Fehér ló nyitá meg előttem barátságos karjait, azaz nyikorgó kapuját”. Az a cseresznyéző, huszonnégy éves, sovány, keskenyvállú, könyvolvasó utas, zsebében néhány pengőforinttal, szerény poggyászával azon a kátyúkon zökkenő, tengelyig süllyedő ekhós szekéren, a közvetlen ceglédi országúton, az erdődi tiszttartó lányának vőlegénye volt, bizonytalan kis jövedelmű költő, kinek neve hallatára a következő év márciusában megreszketett a magyar arisztokraták ina az ország akkori fővárosában. Száguldott a hír Pozsonyba: „Pest határában, a Rákos mezején, Petőfivel az élén negyvenezer főnyi parasztsereg táboroz, készen bármely órában az urak ellen indulni.” Hídvégi Lajos Kertszövetkezetek Miskolcon igen népszerűek > az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek keretén i belül működő úgynevezett | kertszövetkezetek. Ezek á tár- i sulások a város peremén gaz- ' dálkodnak és kis parcellákon gyümölcsösöket, virágzó kerte- ' két hoztak létre. Az első kertszövetkezetek 1966-ban alakultak meg és jelenleg már egy tucat működik belőlük. A tizenkét társulásnak 1129 tagja van, akik kétszázhatvannyolc holdon | több ezer szőlőtőkét, gyümölcsfacsemetét ültettek el és csak- ! nem háromszáz hétvégi pír henőházat építettek. A legeredményesebben a kétszázötven tagú — nagyobbrészt fizikai dolgozókból álló — perecesi „Fekete Gyémánt” kertszövetkezet gazdálkodik. Az elmúlt három évben a kertjeikbe bevezették a vizet, kisebb erőgépeket vásároltak, és a további beruházás megvalósítására több mint félmillió forintot helyez^ tek el bankszámlájukra. A népgazdaságnak is hasznot hajtó kertszövetkezetek száma az idén tovább növekszik.
