Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
12 TEST UECYEt k/Cirlap 1*69. OKTOBER 5., VASÁRNAP Dr. Dimény Imre hazaérkezett Jugoszláviából Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vezetésével Jugoszláviában járt élelmiszer-gazdasági küldöttség szombaton hazaérkezett. A delegáció tanulmányozta a jugoszláv mezőgazdaság és élelmiszeripar munkáját, s eredményes tárgyalásokat folytatott a két ország közötti együttműködés kiszélesítéséről. VÁC pp Osnyomda Érdekes kiállítás nyílt szombaton délelőtt a váci Vak Bottyán Múzeumban. A helybeli ősnyomda, az Ambró- és Gottlieb könyvnyomtató műhely páratlan érdekességű alkotásait tárják a közönség elé. Autóbusszal az ország minden tájára 99 Pokol-túra“ A PEST MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL ŐSZI PROGRAMJA Az őszi idény, a hűvösebbre forduló időjárás kiválóan alkalmas túrák, kirándulások megszervezésére, valamint azok lebonyolítására. A csökkentett munkaidő is újabb szabad időt biztosított az embereknek, ami csak akkor nyújthat pihenést, ha azt megfelelőképpen használják ki. Többek között ez is egyik feladata a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatalnak. A hivatal nem is maradt el az igények mögött, gazdag, változatos őszi programot állított össze, amelyben hosszú- és rövidtávú, több napos és egynapos túrák szerepelnek. \ Az ország természeti szépségeit, történelmi és művészeM A , 1969. október 5. Vasárnap, Aurél napja. A nap kél: 5.48, nyugszik: 17.16 órakor. A hold nyugszik: 15.10, kél: 23.27 órakor. HOLNAP: Brúnó napja. 1969. 6. október Hétfő, A nap kél: 5.49, nyugszik: 17.14 órakor. A hold kél: 0 órakor, nyugszik: 15.32 órakor. Változó mennyiségű felhőset, legfeljebb néhány helyen kisebb eső, mérsékelt szél. Hajnalban és reggel sokfelé párásság, köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14—19 fok között. Azokon a helyeken, ahol sok napsütés lesz, 1—2 fokkal meghaladja a 20 fokot. — Szemes Piroska: A férj alibit igazol című regényének folytatása mai számunkból anyagtorlódás miatt maradt ki. Maxisodnak a szoknyák — Dr. Mondok Pál, a megyei tanács vb-elnöke hétfőn délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart — Megyei tanácstagok fogadóórái: Hétfőn Nagy Lajos, délelőtt 9 órától 12 óráig Bugyi községben, a tanácsházán, Bíró Béla 14 órától Vácott, a Kötöttárugyárban, Mezei András 18 órától Telkiben, a könyvtárban, kedden: Nagy Lajos Alsónéme- ddben, dr. Zalka Károly Budapesten, a Pest megyei Bíróságon, dr. Monori Balázsné Alsógödön tart tanácstagi fogadóórát. — A Pilisi-hegyekbe rendeznek ma kirándulást a Vasas és a Ganz-MÁVAG természetjárói. — Megkezdődött a tsz-ta- gok őszi üdültetése. Ma reggel 40 szövetkezeti gazda indul Pest megyéből Debrecenbe, 10 napos jutalomiüdü- lésre. November és decemberben két Pest megyei csoport megy üdülni Hévízre. A költségeket a biztosítási- és önsegélyező csoportok viselik. — Targoncajavítő segédüzemet létesített az inárcsi Március 21. Tsz. ti nevezetességeit mutatják be a változatos autóbusz-programok. Csak. ízelítőül említünk meg egy párat, például a kétnapos miskolc—tokaji és az ugyancsak kétnapos miskolc— aggteleki autóbusztúrát. Nagyon szép útvonalra viszi el a kirándulókat az a háromnapos túra, amely Budapestről indulva, Szombathelyen és Kőszégen keresztül vezeti a kirándulókat Sopronba. Nagy sikere van megyénk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba szervezett 1 napos „pokol- túrá”-nak, amely Budapestről Leányfalu —Tahitótfalun keresztül megy Visegrádra, majd ormán a közismert és közkedvelt Pokol csárdába, ahol nemcsak ízletesen elkészített ételek, hanem megfelelő italkülönlegességek is várják a kirándulókat. Egy másik nagyon érdekes megyei útvonal a Budapestről induló és Dunaújvároson, valamint Dunaföldváron keresztül Apajpusztára vezető túra. Ezen az útvonalon a kirándulók megismerkednek a nagy Duna-menti acélvárossal, valamint Apajpusztán a lovasbemutatókban gyönyörködhetnek. A hivatal egynapos és kétnapos _ kirándulásokat is szervez a Dunakanyarba. Az egynapos Budapest, Főt, Vácrátót, Vác, Zebegény, Budapest útvonalon mutatja be a fóti templomot, az Európa- hírű botanikuskertet, Vác nevezetességeit, valamint a Sző- nyi-emlékmúíeumot. Az egész napos program borkóstolóval zárul. Ugyanilyen egynapos kirándulást terveztek a Duna jobbpartjára is, ami Dobogókő, Esztergom, Visegrád és Szentendre nevezetességeit mutatja be a túrán résztvevőknek. Ezt is borkóstolóval zárják. (k. i.) Hogyan lehet a termelőszövetkezetekben Pest, Fejér és Komárom megye agrárközgazdászainak és tsz-vezetőinek tanácskozása Tatán Három megye: Pest, Fejér és Komárom agrár-közgazdászainak és tsz vezetőindk a részvételével rendezett pénteken vitafórumot Tatán a termelőszövetkezeti jövedelem- elosztás egyes problémáiról az Agrártudományi Egyesület és a Komárom megyei Tsz Szövetség. A tanácskozáson rendkívül nagy érdeklődést keltett a vitaindító előadás, amelyben Técsi János kandidátus, a Komárom megyei Tsz Szövetség titkára azt javasolta, hogy a szövetkezeti bővített újratermelésben tegyék jobban érdekeltté a tagokat. Vagyis a kifizetett jövedelmek tartalmazzanak olyan vagyon- részesedési hányadot, amely arányban van azzal, hogy ki mennyi ideje és milyen munkával járult hozzá a közös vagyon gyarapításához. Ez nemcsak a tulajdonosi érzetét fokozná, hanem elejét venné anElegáns, több színű francia anyagból készült őszi köpeny. A Clára szalon őszi-téli kollekciójából. Egy héten kétféle lottószelvény i egy héten két számsorsolás! A 41. heti szelvények az október 10-i, pénteki az EXTRA lottószelvények az október 11 -i. szombati számsorsoláson vesznek részt. Az EXTRA számsorsolást a tv is közvetíti. Az EXTRA szelvényekre KÜLÖN RENDKÍVÜLI JUTALOMSORSOLÁST is rendeznek. A jutalomsorsolás főnyereményei: ÖRÖKLAKÁSOK, SZEMÉLYGÉPKOCSIK. Mindkét szelvény beérkezési határideje október 9. déli 12 óra. Kettőzze meg szerencséjét, vásároljon 41. heti és EXTRA lottószelvényt! nak a visszáságnak, amely rendkívül gátolja a termelő- szövetkezetek fejlődését. A régi tagok ugyanis sok esetben nem látják szívesen a „készbe beülő” új tagokat. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy például Komárom megyében ezer tag felvételét utasították vissza az utóbbi időben. A tanácskozás másik vitaindítójában Vereczkei Imre, MÉM főosztályvezető elmondta, hogy az új szövetkezeti törvény, az-állam közigazgatási szabályozói, a kialakuló vállalati gazdálkodás hatására országszerte jelentősen nőtt a szövetkezeti tagság munkakedve és teljesítménye. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 100 ezernél több új tag lépett be. Jóllehet a termelés — a magas szintű agrotechnika eredményeként — évről évre jelentősen nőtt, még nagyon sok rejtett tartalék van a korszerű üzemszervezésben, a termelési eszközök hatékonyabb kihasználásában, a közvetett költségek csökkentésében. Ezzel jelentősen fokozni lehet a tsz-ek termelését, jövedelmezőségét. A vitában az az álláspont alakult ki, hogy abban a termelőszövetkezetben, a társadalmat több új értékhez juttatják, ennek arányában növelni kell a személyi jövedelmet is, hisz ez csak így hat vissza ösztönzően a termelésre. Ott viszont, ahol nincs nagyobb termelési érték, helyesebb arányt kell kialakítani a felhalmozás és a jövedelemelosztás között. A „MÜZSAK NEVELETLEN GYERMEKE” címmel tv-fil- met forgatnak. A négyrészes operettfilmet írta és tv-re alkalmazta Gáspár Margit. Rendező: Békés András. Hétgyermekes ötös! A 40. játékhéten a lottó nyereményösszegele a nyeremény- illeték levonása után a következők: az egy öttalálaíos szelvényre a nyeremény összege 1 734 996 forintba négytalá- latos szelvények száma 65, a nyeremény egyenként 26 692 forint, háromtalálatos szelvény 1511 van, ezekre egyenként 315 forintot fizetnék. A 132 434 kéttalálatos szelvény egyenkénti nyereménye 16 forint. Az Országos Takarékpénztár ajkai fiókjában szombaton jelentkezett a lottó 40 heti teli- találatos szelvényének tulajdonosa. A szerencsés nyertes Sós Lajos 38 éves bányász, a Jókai akna vájárja, aki letétbe helyezte a több mint 1,7 millió forintot érő szelvényét A hétgyermekes bányásznak október 15-én, Ajkán fizetik ki a főnyereményt. Tizenhétszer a képernyőn A KOCKÁZAT Október kilencedikén (csütörtökön, 20.20) kezdi vetíteni a tv a magyarul beszélő lengyel rövid játékfilm-sorozatot. Az első rész címe: Tudom, ki vagy... A lengyel televízió izgalmas filmsorozata 17 részből áll. A főszerepben Stanislaw Mikulskival, aki ezzel az alakítássorozattal nagy népszerűségre tett szert. (Magyar hangja: Bitskei Tibor.) Mikulski az elmúlt héten járt Budapesten, amikoris a televízió bemutatta a nézőknek, mint Kloss kapitányt. A kalandsorozat a második világháborúban játszódik; közvetlenül a Szovjetunió megtámadása után indul a történet, a megszállt Lengyelországból az elhárítás egyik fiatal tisztje átszökik a szovjetekhez, s felajánlja szolgálatait. Egy valóban létező, s a megszólalásig reá hasonlító ember szerepét kell alakítania. így sikerül beépülnie az Abwehrbe, Canaris admirális rettegett, és titokzatos „hadseregébe”. A nácik ellen folytatott küzdelem a háború befejeztéig tart, sok feszült epizód tanúi lehetünk a jól elkészített film révén, amelyet már sok szocialista ország televíziója tűzött műsorára, igen nagysikerrel. Már február 13-án átadják rendeltetésének a herány-surányi vízműrendszert Tíz csápos kutat november 30-ig üzembe helyeznek A horány—surányi vízműrendszert, amely körülbelül százezer köbméter vizet ad majd naponta, eredetileg 1971- ben akarták átadni rendeltetésének, az Országos Vízügyi Hivatal 50 millió forintot adott a munkálatok meggyorsítására, és a fővárosi tanács is kilátásba helyezett erre a célra mintegy 40 millió forintot. Horány—Surány térségében 14 úgynevezett csápos kutat (ez a legkorszerűbb víznyerő kúttípus) alakítanak ki és ezek közül tizet november 30-ig üzembe helyezhetnek. A Víz-' műveik dolgozói vállalták, hogy az egész horány—surányi vízműrendszert Budapest felszabadulásának 25. évfordulójára, 1970. február 13-ra átadják rendeltetésének. értesítjük a lakosságot. hogy kertészetünkben (Cifrakert mellett), ismét árusítunk cserepes és vágott virágokat, pa- ánra-féleségeket. évelőtöveket. Akinek gondozásra kiadott növénye van még a kertészetben, október 31-ig gondoskodjon elviteléről. mert ezen időn túl minden igénye elvősz. Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat. — A KPVDSZ Pest megyei Bizottsága kedden Budapesten, az SZTK épületében, szerdán a váci Deákvár étteremben, csütörtökön Cegléden, a MEDOSZ-kultúrház- ban tartja a szocialista tari- gádvezetők ez évi tanácskozását. — A 20-as sz. AKÖV (MAVAUT) közli, hogy a ceglédi ÉVIG két műszakra való átállása következtében a dolgozók szállításának biztosítása végett, hétfőtől a ceglédi 4-es számú helyi autóbuszjárat vonalán menetrend-módosításokat léptet életbe és új járatokat is közlekedtet. VEST MEGYEI HÍRLAP i Ma?var Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága es a Pest megyei tanács lapja. Főszerkesztő ■ SORt ANDOB Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Feleld» kiadd: CSOLLANV FERENC Szerkesztőség: Budapest, vili.. Somogyi Béla u. t- II. em. Kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaba Lujza tőr 3» Egész nap dívható központi telefon: 1*3-mu. 142-22«. Gépírd szobák: 343-100 28(1 Illetve 343-100:413. Titkárság: 131-248. Egyéb szamok: I4I-4S2. 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest INDEX 25 064 Terjeszti a Magyat Posta EléfSzet- nető oármeiy postahivatalnál, a ttézheslfőkoél. a posta Hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hírlap irodánál *Bp.. V . törtet nádor »ér I sz.) Előfizetés* dll 1 bőnapra 20 forint