Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-30 / 252. szám
pest MEGYEI 1969. OKTÓBER 3«., CSÜTÖRTÖK PILISSZENT KERESZT Egy magyar ereinek tündöklése és bukása A pilisszentkereszti, nyolcszáz éves kolostor most megkezdett feltárása teszi időszerűvé az alábbi történetünket: A francia történetírásnak emlékezetes alakja a XIII. századi Magyarországi Jakab mester, Maitre Jacque de Hongrie. A — korábban szentként tisztelt — Jakab mester egy paraszti keresztesháború vezetője volt. A mozgalom célja az volt, hogy a csődöt mondott lovagseregek után paraszti seregek induljanak a Szentföld meghódítására és az Egyiptomban arab fogságba esett IX. (Szent) Lafos francia király kiszabadítására. Magát a mozgalmat 1249—1250-ben indította meg Jakab mester, mégpedig Flandriában. Un. „pásztorkereszteseihez” — akiket Szent Lafos anyja, Kasztiliai Blanka királyné lelkesen támogatott —, olyan sokan csatlakoztak, hogy Amiensbe érve már 30 000-ren Voltak. És mire Párizsba értek, seregük már 60 000 főre rúgott. Itt Magyarországi Jakab mester a párizsi Szent Eusták templomban püspöki ornátusbgn i mondotta el gyújtó beszédeit. Keresztesei 1251. június 11- én értek Orléansba. Mozgalmának mind a papság, mind a jobbágyai által otthagyott francia nemesség körében sok ellensége volt. (Közben IX. Lafos is kiszabadult az egyiptomi szultán fogságából, óriási váltságdíjért.) Egy orléansi pap nyílt eretnekséggel vádolta meg Magyarországi Jakab mestert. Egy felbőszített orleánsi favágó erre, egyik prédikációja közben, fejszével főbe vágta a 60 esztendős keresztes vezért, aki meghalt. A vezér haláláért keresztesei itt és Toursban óriási vérfürdőt rendeztek. Végülis szétszórták, megsemmisítették őket. (A franciák ekkortól fogva faquerie-nek nevezték a nép lázadásait.) Az 1191-ben Magyarországon született Jakab mesterről feljegyezték, hogy mindenkor büszkén vallotta magyarságát, s anyanyelvén kívül jól beszélte a latin, francia, spanyol nyelvet is. Kutatóink kiderítették, hogy Jakab mester az 1170 körül alapított, francia szerzetesekkel benépesített pilisszentkereszti cisztercita kolostor barátja volt. Mivel ebben a pilisi ciszter- kolostorban bizonyos visszaélések voltak, 1232-ben felfüggesztették a pilisi apátot és őt — valószínűleg többed- magával büntetésből a rend franciaországi anyákolostorá- ba küldötték. Jakab mester vagy maga volt a ciszter apát, vagy a pilisi ciszter barátok egyike volt. így került Franciaországba. Feltételezik, hogy innen Spanyolországba, Toledóba ment. Itt szerezhette meg egyetemi „mester” fokozatát is. A toledói egyetem ebben az időben a megújuló antik műveltségnek egyik Párizsnál is korábbi — első állomáshelye volt. A Toledóban már tanított ókori filozófia, az arab matematikával, csillagászattal, orvostudománnyal együtt, az egyház által üldözött tanítás, „eretnekség” volt. Magyarországi Jakab mestert is (aki az 1240-es évek végén ért vissza Franciaországba), ellenfelei bűbájossággal, fekete mágiával vádolták. Azok, akik meggyilkolására buzdítottak „a szultán zsoldosának” nevezték őt ' TŐALMÁSI Jé aa egészségügyi ellátás m Hagyomány a gobellnkészítés Rossz a közlekedés (Kertész rajzai) Göcseji tervek Elkészült Zala megye regionális üdülő- és idegenforgalmi fejlesztési terve, amely négy körzetre bontja a megyét. A körzetek: Nagykanizsa és környéke, Zalakaros, Rá- diháza, valamint Zalaegerszeg és környéke. A fejlészté- tési programot a következő ötéves tervidőszakban szándékoznak megvalósítani. Nagykanizsán a vendéglátást, a kereskedelmi hálózatot bővítik és javítják az utazási feltételeket. A program szerint nagy mértékben fejlesztik a zalakarosi termálfürdőt: éttermet, motelt, télen-nyá- ron használható fedett fürdőt építenek. Rádiháza és közvetlen környéke már ma is a lósportkedvelők paradicsoma, de a fejlesztési program megvalósításával méginkább azzá válik. Turistaszállót, bisztrót építenek, a szomszédságban levő Pusztaedericsen az olajkutatás közben feltárt meleg víz hasznosítására fürdőtelepet hoznak létre. Ugyancsak szomszédos Szentpéter- földén 600 személyes kempinget terveznek. Zalaegerszeg is több új létesítménnyel gazdagodik. A jövő évben elkészül a csaknem száz méter magas tv- erősítő torony, amelyről nagyon szép kilátás nyílik. A város melletti Alsóerdőt pihenő- és kirándulóhellyé alakítják, a város körüli hegytetőkön pedig panorámavendéglőket nyitnak. rtKöszönjük mindenkinek’ Autósok ajándéka iskolásoknak Tizenhárom tv az I. AKÖV-tőI A hang egy kicsit megcsuk- lik, a nagy nekibuzdulást súgással kell tovább segíteni. A kisdiák fülig pirul, egy kicsit iskolásán, leckeszerűen mondja, de gyerekszíve érzi, tudja, hogy itt nem ők felelnek. Felnőttek szereznek jeles osztályzatokat az életben, amikor segítő kezet nyújtanak, televíziókat vásárolnak összegyűjtött pénzükből, hogy a legeldugottabb kis helyen is jelenjen meg a kor vívmánya: „Tévét minden iskolának”. A Pénzjegynyomda kultúrtermében lehettünk tanúi a lámpalázas perceknek s a nagyszerű gesztusnak: tizenhárom televíziós vevőkészüléket ajánlottak fel az I. sz. Autóközlekedési Vállalat munkatársai a Pest megyei iskoláknak. Elhangzott néhány beszéd is. Közülük az ajándékozók nevében megszólaló vállalati szb-titkár, Czimmermann Mihály szavaiból idézünk: — Nagy öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk a kisdiákok műveltségének emeléséhez, öröm, hogy valamit könnyíthetünk a pedagógusok nehéz és felelősségteljes munkáján. Közel 80 ezer forintot gyűjtöttünk össze, amely lehetővé tette, hogy 13 nagy képernyős Orion Delta de luxe készüléket vásárolhassunk. A megyei tanács művelődési osztályának képviselője a köszönet szavai mellett a mozgalom nehezen felmérhető jelentőségéről szólt. Tulajdonképpen valamilyen televízió most már minden kis és nagy iskolának jutott, ahol van villanyáram is. De sok hely akad még, ahova nem ért el a kor hasznos eszköze, s a szétszórtan működő nagy iskolákban egy készülék nem teszi lehetővé, hogy azzal valamennyi diákot az iskola-tv programjának részesévé tegyék. Az esemény jelentőségét egyébként aláhúzza, hogy Pest megye képviseletében többek között dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese is megjelent az ünnepségen. Ezután következett az átadás. A különböző üzemegységek képviselői a különböző iskolák vezetőinek, kisdiákjainak adták át a készülékeket. Keresetlen, itt-ott botladozó, lámpalázas szavak, virágcsokrok, hangos vagy nagyon is csöndes, vékony hangú gyer- mekköszönetek kavarogtak a teremben. Sokféleképpen, de azonos értelműén hangzottak el a szavak: „Köszönet mindenkinek”. Köszönet azoknak, akik gondoltak a kisdiákokra úgy, mint a saját gyermekeikre. S végül még annyit, mi látható a képen: az I. AKÖV igazgatóságának ' képviseletében Nádas Kornél KISZ-tit- kár adja át az újszilvási nebulóknak a nagy képernyős Oriont. — 60 darab híddaru pályaelemet készített a nyírbátori Vastömegeikkipari Vállalat a Csepel Autógyár megrendelésére. A SISAKOS KANDÚR Joza Horvat jugoszláv író „A sisakos kandúr” című regényéből folytatásos rádiójáték készült, amelyet novemberben sugároz a Kossuth adó. Az első részt 12-én adják. A regény a második világháborúban játszódik, jugoszláv partizánok között. A főszerepben Molnár Tibort hallhatjuk. — A mezőgazdasági nagyüzemek jövedelemszabályozásának időszerű kérdéseiről tart pénteken ankétot a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezetének agrárgazdasági szakosztálya a Pest megyei agrárklubban (Bp. XI., Ménesi út 26.). — A felsőpakonyi Űj Élet Tsz zöldség-, gyümölcsárudát nyitott Felsőpakony- ban, a Petőfi tér 4. szám alatt. Zsineg — dohánynak Kender helyett műanyag... A Szegedi Kenderfonó- és Szövőipari Vállalatnál kísérletképpen kender helyett sodrott műanyagfóliából készítettek dohánykötöző zsineget. Az új cikket ezekben a napokban próbálják ki a Duna— Tisza közi nagyüzemekben. Az új, polipropilén dohányzsineg ellenáll a nedvességnek, többször olyan tartós, emellett sokkal könnyebb, mind a kenderzsineg. Ameny- nyiben az új cikk beválik, gyártására új műanyagfeldolgozó gépsort szerez be a vállalat Olaszországból. Több millió dollár import-megtakarítás Jól szigetelő kábelmassza százhalombattai alapanyagból Kiváló tulajdonságokkal rendelkező kábelmasszát állítottak elő a Magyar Ásványolaj- és Földgáz Kísérleti Intézet kutatói. A hazai alapanyagból készíthető termék jól szigeteli az elektromos vezetékeket, védi Csabagyöngye Kavicsaszfalt járdának Sikerrel alkalmazzák több helyen az országban Vasadon • bemutatták a Mo- , nori Állami Gazdaság újdonságát, a kavicsaszfaltot. Járda- \ készítésre, de útépítésre is j használható. Erről számol be | lapunk mutációs kiadása, a I Monor és Vidéke. A hosszabb cikkből mi néhány sorban szeretnénk elmondani a lényeget, amely bizonyára megérdemli, hogy az út-, járdaépítéssel bajlódó települések vezetői elgondolkodjanak rajta. A kavicsaszfalt hígított bitumennel készül, így a lie verés után nem köt meg, hosszú ideig tárolható. A terítés és döngölés után jó vízzáró réteget képez, nem kell tartani attól, hogy felfagy. Előnye a bemutatók szerint, hogy nem igényel karbantartást, hiszen rugalmas, a terep-egyenetlenségekhez jól' alkalmazkodik akkor is, ha a kavicsaszfalt réteg alatt később süpped meg a föld. Minél többet használják, annál jobban tömörül. A Monori Állami Gazdaság számítása szerint egy tonna anyagból körülbelül 8 négyzetméter, 5 centiméter vastagságú járda építhető. Ennek ára közel 400 forint. Fontos még, hogy a járdaépítés különösebb szakértelmet nem igényel. Szeretnék, ha minél több helyen kipróbálnák és alkalmaznák. Megkérdeztük útügyi kutató szakemberek véleményét. Szerintük az eljárás hasznos, jó. Az országban több • helyen már sikerrel alkalmazzák. Stark Adolfnak, a világhírű Csabagyöngye csemegeszőlő nemesítő- jének hagyatékát felkutatják Békéscsabán. A többszörös nemzetközi aranyokleveles szőlész már a múlt század végén több mint 250 fajta különböző ízű, za- matú, színű és tenyészidejű szőlő szaporítóanyagát kínálta eladásra. Az egykori Stark-portán — a békéscsabai szociális otthon udvarán — és több öreg csabai ház portáján még találni olyan 80—90 éves öreg tőkéket, amelyeket a híres nemesítő ültetett. Boross Lászlónak, a Békés megyei Tanács főkertészének vezetésével most felkutatják a legöregebb Stark-féle szőlőtőkéket. S azok szaporítóanyagának felhasználásával élőmúzeumot rendeznek be. az időjárás viszontagságaitól és megakadályozza az energia- veszteséget. Ilyen típusú anyagot évente mintegy 3 millió dollár értékben importálunk a tőkésországokból. A kábelmassza alapanyagát a Dunai Kőolajipari Vállalóit egyik melléktermékéből készítik, s annak feldolgozására a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat rendezkedett be. A kísérleti termék kiválóan vizsgázott a Magyar Kábelművek nagyüzemi próbáján. A részletes hazai és külföldi piaci igények felmérését követően megkezdik az új kábelmassza gyártását. PEST' MEGVET HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállala: Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Szerkesztőség: Budapest. Vili., Somogyi Béla u. a. II em Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Btaha Lujza tét 3. Egész nap hívható központi telelőn: 343-!00, 142-220. Gépíró szobák; 343-100 280. illetve 343-100 413. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-4S2, 141-258. Előállitja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX- 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elófizet- aető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V,, József nádor tér L sz.i. Előfizetési díj 1 hónapra 30 forint. — Már próbaüzemei Zalaegerszegen az első hazai tej cukorgyár, amely a sajtgyártás melléktermékeit hasznosítja, illetve dolgozza fel tejcukorrá. Ezt a fontos gyógyszeripari alapanyagot eddig importáltuk. — Kecskeméten 84 éves korában elhunyt Hajnal József, az alföldi munkás- mozgalom megbecsült alakja, az első kecskeméti kommunista lap, az 1919-es ..Magyar Alföld” volt szerkesztője. BEMUTATKOZOM A HEVEM; fokhagyma** krém ismerjen meq* Meqlátja: a tfokhaqymakrém GAZOASAGOS. NEM ERZOOIK MEG A KEZEM KENVELMES. MINDIG HASZNÁLATRA KÉSZ FOKHAGYMAKRÉM