Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

1969. OKTÓBER 26., VASÄRNAP Ä;icfűi'lap 9 A pillanat nemcsak tu­dományos szenzáció, de döb­benetes is. Ember a Holdon! Ahol talán soha „létező lény” nem hagyott nyomot maga után. A pásztori idillek, a szerelmi líra andalítóan sá­padt holdfényéből félelmete­sen rideg és reális valóság lett. Az Ember lába megjele­nik a létra fokán ... lassan ... tapogatózva... félő bizonyta­lankodással lejjebb, egyre lejjebb ... most... igen... most lépett az ember először a Holdra! — Szédületes. Szinte nem is igaz. Es, hogy látjuk is! — mondom és szakmám lévén a szó, önkéntelenül e pillanat megfogalmazását keresem, hogy az kifejezze e másodperc nagyszerűségét, ugyanakkor kellően őrizze a dolgok reali­tását is. — A paprika ára felment, 16 forint volt a piacon reggel. — Mi ment fel? — kapom a fejem a Mama felé, aki kis­sé összekucorogva ül a fotel­ben és nézi, vagy hogy nézde- géli inkább a képet, amely mint mondám, történelmi, so­ha többé elő nem forduló, szenzáció és még ezernyi más jelző. — A paprika ára — sóhajt lemondóan. Nem tudom, hogy a fe­jemhez kapjak-e, ordítsak-e, vagy valamit felkapva, bele­vágjam-e azt a televízióba? Ott a képernyőn, velem szem­ben, ám mégis 400 ezer kilo­méterre tőlem, tőlünk, oly ese­mény zajlik, amely... S ak­kor a Mama azon sopánkodik, hogy a tőlünk száz méterre le­vő piacon a paprika ára fel­ment, nem is tudom mennyi­ről, már fogalmam sincs, hogy mennyire. Ott egye meg a fene az egész piacot, vala­mennyi lecsónak válójával, amikor ott a képernyőn, ve­lem szemben és mégis 100 ezer kilométerre tőlem ez a dolog történik. Keserű kétségbeeséssel te­kintek a plafonra, valahol a plafon felett most 400 ezer kilométerre a Hold, hogy gon­dolatban bocsánatot kérjek a Mama nevében és helyett, mert a Mama biztos papriká­val ültetné be a Holdat is, ha lehetne, hogy olcsóbb legyen. Ment a Mama reális, olyan reális, amilyen csak egy föld­höz szokott és ragadt kis öreg­asszony lehet, aki világéleté­ben, ugye... ... és ekkor egy pillanatra tűnődni kezdek, s kissé szé­gyenkezni is, aztán csodálkoz­ni, majd ámulni is. A józan realitást! Mert valóban ki vonhatná kétségbe, hogy ami most itt előttem, a szemem, a szemünk, százmilliók szeme láttára le­játszódik, az nem más, mint a Földön élő ember évezredes vágyának megvalósulása — a Holdon. De a paprika ára igenis felment, itt, a Földön ment fel, nem tudom én, hány forinttal. Es nem is a papri­káról van szó. A Mama csak paprikavalutában fejezne ki mindazt a földi élet jobbításá­hoz szükséges devizaigényt, amelyet ha netalántán már a Marsra teszi az ember a lá­bát, akkor is, itt, a Földön kell nekünk és egymásnak bevál­tani. Jószerint talán nem is tudja a Mama, mit jelent az, hogy realitás. Ha tudja is, nem használja, minek használná ezt a kifejezést. Hiszen ez az ő élete, lényege: önmaga. A jó­zan, földi realitás. Tudja, böl­csebben tudja és sok bölcs po­litikusnál is bölcsebben tudja, hogy az ember eljuthat a Holdra, el a Marsra, sőt talán még más naprendszerbe is, ám akkor is, de most minden­képpen a dolgok itt dőlnek el a Földön. Amelyet piacra jár­va totyogja meg nap mint nap. Sőt; hogy az ember eljutha­tott a Holdra, hogy száraz torkú izgalommal figyelhettük a tévét — az is a Földön dőlt el. Olvasó népért Az olvasásról őszintén Beszélgetés Fábián Zoltánnal — A kör bezárult. Ismét az oktatás problémájánál tar­tunk. — Nem baj, úgy sem mond­tam el még mindent. A tár­sadalom igényeinek megfele­lően ugyanis egyre szaporod­nak a szakközépiskolák, ipari- tanuló-intózetek, s az eddig elmondott jellemző adatok ezekre az iskolatípusokra még sokkal fokozottabban érvé­nyesek. A diákságnak hova­tovább a fele tanul ilyen tí­pusú iskolákban, s heti egy, maximum két órában „is­merkedik” az irodalommal. Tekintve, hogy az iskola cél­ja a szakmára nevelés; az irodalom, s a könyv megsze­rettetése itt mégiakább hát­térbe szorul. — Íme a kórkép. És a gyó­gyítás? — Anyagi segítség, támo­gatás a könyvtáraknak, a könyvtárosoknak, az iskolák­ban a könyvterjesztést és könyvtárosi tisztséget ma­gukra vállaló pedagógusok­nak, óraleadással megtoldva. Pénz és még több pénz a pro­pagandára a könyvállomány és helyiségek fejlesztésére, s a könyvtárosok honorálására, (Nem mintha ez önmagában megoldaná a kérdést.) Továb­bá: az irodalom-oktatás fe­lülvizsgálata, megváltoztatása az általános iskoláktól az egyetemekig. Közbevetve: a Szegedi Pedagógiai Főiskolán megjelenő Módszertani Köz­lemények című lap főszer­kesztőjének, Németh István­nak javaslatára, jövő ősztől olvasásra nevelés „című” kö­telező kollégiumot indítanak a hallgatóknak. (Hogy még időben kezdjük a nevelést, külön Gyermek-könyvnap rendezését tervezzük, hogy az iskoláskorú gyerekeket ismét rászoktassuk a könyvek közti búvárkodásra, böngészésre.! — További példák? — Szolnok megyében fel­hívásunk hatására megdup­lázták a tiszteletdíjas pedagó­gus könyvtárosok fizetését. Pest megyében, Nagykátán értek el nagyon szép eredmé­nyeket az „Úttörők az Olvasó Népért” versennyel. De nem tudom megállni, hogy meg ne jegyezzem, ugyanakkor a já­rási könyvtár épülete roska­dozik. A helyiségek szűkek, nem alkalmasak könyvtár céljára. Nagy szolgálatot te­hetnek és tesznek a mozga­lomnak a könyvbarát bizott­ságok, könyvklubok, s az iro­dalmi presszók, mint a viseg­rádi, nagykőrösi. Egyébként ezek mintájára tervezik iro­dalmi presszó megnyitását Gödöllőn, Abonyban, Ceglé­den is. — Összegzésképpen? — Az Olvasó Népért moz­galomnak egy célja van és két feladata. Valóban olvasó néppé tenni az ország lakos­ságát, eljuttatni a könyvet a „fehér foltokra”, s ez alatt nemcsak területek értendők, hanem olyan rétegek is, mint a parasztság egy része, a be­járó munkások, az ipari ta­nulók. Másrészt a már rend­szeresen vagy időnként olva­sókat a lektűrről és a pony­váról leszoktatva irodalomra nevelni. Ez utóbbi a nehezebb. Ehhez többek között olyan „apróságok” kellenek, mint az új gazdasági mechanizmus szelleméhez idomult könyv­kiadás struktúrájának meg­változtatása. Azaz: a könyv­kiadás üzleti szempontok uralma alóli felszabadítása. A megjelentetésnél ne a „kifize- tődés” szempontja legyen döntő, hanem az érték, eszté­tikai és tartalmi oldalról egy­aránt. De, hogy ki ne marad­jon senki, akire nagy felada­tok hárulnak, a televízió, a rádió és a sajtó értő kritiká­jára, szűkebb rostájú műsor válogatására, propagandájára és tekintve, hogy lehetőségei­nél fogva nagy tömegekhez szól: nevelésére számítunk. S akkor az igényesebb, kultu­ráltabb, érzékenyebb népréte­gek munkája alapja lehet egy gazdaságilag fejlettebb társa­dalom létrejöttének. Varga Vera ! Történi egy napon, környéknek „Sánta a lovam, rostás a patkója...” Sánta is, meg rozsdás helyett rostás is — hát ez már sok! erre újabb kontra kell! Mind ez ideig azonban nem volt rá szükség, hogy a ha­talom testületed és a testület hatalma osszon igazságot. Így aztán nagy-nagy oka volt, ha Sánta Rostás Ádám egyenesen a tanács elnökéhez fordult baja orvoslására. hogy villanyszerelők telepedtek le a faluban. Kábeleket húztak, oszlo­pokat állítottak. Jutott a szép, karcsú oszlopokból Rostás Adám és Kökény Illés háza elé is. Kökény egy sarki házban lakott, két utca találkozásánál, Rostás meg mellette, éppen csak a kert és a tüskés sövénykerítés állí­tott közéjük mezsgyét. Nosza, lett is. egyszerre tervezgetés! Kökény jó előre rádiót vásárolt, Rostás pedig, mikor ezt meg­tudta, a rádió mellé televíziót is vett. Erre Kökény villany- darálóval kontrázott. A mélységes konfliktus mégis egészen más miatt kelet­kezett. Egy nyavalyás kis villanyégő okozta a bajt. A Kökény Illés háza elé állított oszlopra ugyanis felszerelték az égőt, gyönyörű fényt árasztott maga körül a kis körte formájú üveg, beragyogta Kökényék házát, portáját, fényesre fürösz- tötte az utcai front ablakait, még fényesebbre az esténként a kapu előtti kispadon ücsörgő Kökény Illés arcát, melyről ráadásul gőgös elégedettség is tükröződött... A Rostás háza előtti oszlopra nem jutott égő. No, biztosan kifogyott éppen, vagy előbb valahol máshol fejezik be munkájukat a szere­lők, aztán majd csak jönnek ide is. Várt egy napig, kettőig — egy hétig. Akkor aztán nem győzte tovább türelemmel. Elcsípte az egyik szerelőt: mondaná meg, szaktárs, mikor teszik már fel azt az égőt! „Oda nem teszünk, oda nem kell.” Hogy-hogy nem kell?! De a hétszentségit, már hogyne kéne! De merre találhatná meg igazát!... Fúrta, emésztette a gond. Esténként irigykedve leste a fényárban úszó szom­széd házat. No, igaz, ami igaz: jut neki is a fényből, elvilágít idáig a lámpa. De nem itt van! S lényeges különbség. Pedig mennyire inkább ide illene! Hát hol van Kökénynek olyan szép háza, mint neki! Faragott terméskő a lábazata, fröcs­költ sárga a fala, fényes bádog az eresze — itt még a fecs­kék is szívesebben raknak fészket. Ennek a háznak kell a fény, mi több, a reflektor. Hát igazság ez? Neki csak a ma­radék fény jut. Inkább árnyék, mint fény. Micsoda?! Hogy a Kökény Illés árnyékába éljen! Azt nem! Vénasszonyok nyara A Mama és a holdutazás A Mama nem ismeri Ar- \ chimedest, akinek csak cgy\ szilárd pont kelletett volna, > hogy kifordítsa a Földet a sár-! kaiból. A Mama csak azt is- ! meri, hogy a Föld sarkainak! kifordításához itt a Földönt kellene szilárd ponton meg- \ vetnie erejét a rombolásnak, s; ha ez sikerülne, felesleges íen-j ne továbbra szajkózni az ar-\ chimedesi mondást: a földön- ! kívüliség a Föld megsemmi-i sülése után értelmetlen fikciói lenne. \ > A földön járó traktoron, a \ földön járó vonatokon, a /öld-! re és földbe épült gyárakbanl és kutatóintézetekben, házak- i ban, s a földön virágzó kér-: tekben, parkokban él, dolgo- \ zik, szeret és születik és meg-\ hal az emberiség. És a földre,j a földbe épült rakétakilövő-\ helyekben, s a földön járó i tankokban, s a földi gravitá-l dóban mozgó repülőgépekben'', ülő, élő, ölni is kész emberek ben dől el minden: a paprika j ára is, az emberiség holnapjaj is, A Mama és a mamák nemi akarnak a Holdra utazni, né-j ha még már a Balatonra se.: Csak élni szeretnének békó-l ben, nyugalomban, csendesen, i az aranyló őszben bízón... És mit ígér nekik a Hold rideg \ tája?! Bölcs figyelmeztetés: Ember, ki a Holdra léptél, ne feledd, hogy itt, a Földön fel­ment a paprika ára! Gyurkó Géza | ilyen előzmények után | ostromolta meg néhány nappal ------------------------------------ később a tanácselnököt. — Szóval, Andris, dukál nekem az égő, vagy nem? — mérte végig öntudattól feszítve a tanácselnököt. — Dukál, dukál, azt én nem tagadom. Csakhogy más­képp áll a dolog. A közvilágítás közcélokat szolgál. Kökény Illés előtt azért ég, mert ott a sarkon jobb helye van, meg szükségesebb, mintha maguk elé tettük volna. — Tegyetek nekem is, fizetem! — húzta ki magát Rostás. — Azt nem fizetheti. Az áramot a tanács fizeti a szol­gáltató vállalatnak. Az utca állami terület, magánember nem közösködhet. — Ez az utolsó szavad, Andris? — Mást nem mondhatok. — Semmi megoldás nincs, elnök elvtárs? Dupla bért fizetek! — Nem lehet! Rostás valósággal remegett az indulattól. Ha arra gon­dolt, hogy vereséget szenved Kökénnyel szemben, még a szív­verése is elállt. — Azt mondod — szólt keserves szünet után —, hogy az utca állami terület. Akkor az én portám micsoda? Az ugye, magánterület. Szóval az. Az utcán azt csinál az állam, amit akar. Én az én portámon csinálhatok-e azt, amitakarok? — Ha törvénybe nem ütközik, miért ne? — mondta az elnök. — Ki mondja meg nekem, hogy mit csinálhatok ott? Ügy­véd megmondja-e? — Meg, persze — felelte az elnök. — Akkor jó. Akkor isten áldjon, elnök elvtárs!--------.---------—------ mit ügyködött, kivel tárgyalt, mennyit j Azután hol járt, | áldozott Sánta Rostás Ádám a követ­--------------------------- kező napokban, azt senki sem tudja. T ény, hogy egy jó hét múltán a kerítésen belül oszlopot ál­líttatott fel, magasabban a kintinél, dróttal köttette össze a konyhai résszel, s olyan burát vett a vakító erejű fénnyel sugárzó égő kalapjául, hogy megbámulta, aki arra járt. Fény­ben fürdött a faragott terméskő talapzat, a fröcskölt fal, a bádogeresz, az ablak is mind, sőt, bőven jutott fény ki az utcára, amelyen Sánta Rostás Ádám megnyúlt árnyéka büsz­kélkedett, hadd lássa őt az utca egyszerre bent is, kint is, ahogy sétál a lámpa alatt meg előtt, egyenes derékkal és elégedetten. Hadd tudja meg Kökény Illés is, hogy semmi­vel se alávalóbb ember nála Sánta Rostás Ádám, még akkor sem, ha a maga pénzén vásárolja a megbecsülést. Mozgalom. Nem túlságosan lejáratott szó ez ahhoz, hogy egy társadalmilag fontos és lé­nyegbevágó kérdés fedőneve­ként használjuk? Igaz, „Olva­só népért” á teljes neve, s ez valahogy őszintébb, bizalmat keltőbb. Ma már visszhangzik tőle az ország. Nemcsak iro­dalmi lapjaink cikkeznek ró­la, de a vitának teret adott a napi sajtó is, s ami ennél jó­val fontosabb! írók, pedgógu- sok, könyvtárosok, s majd’ minden kultúrát szerető em­ber napi témája, s egyre in­kább munkája is. Pillanatfel­vételt szeretnénk készíteni, hol tartanak most, csaknem másfél évvel az írószövetség emlékezetes felhívása óta? Kérdéseinket a mozgalom je­lenlegi .gazdájához”, Fábián Zoltán íróihoz intézzük, akinek kezében most a szervezés szá­lai összefutnak. — Olyasmit szeretnénk csi­nálni, ami valóban tömegeket mozgat meg, s tömegekre hat. Ehhez le kellett küzdenünk az olvasottságról eddig kialakult illúziókat, a szépítő „reprezen­tatív” statisztikák keltette hie­delmeket. Munkánk első fel­adata a „diagnózis” megállapí­tása volt; hol, és mi a baj? — Sikerült ezt felderíteni? — Szerencsére, igennel vá­laszolhatok. Szerencsére, mon­dom, mert azzal, hogy a Mű­velődésügyi Minisztériumtól ; kezdve a SZOT-ig és a Haza- j fias Népfrontig, a megyei és i járási tanácsokig, pártbizott- : Ságokig, egyetemekig, és a leg­különbözőbb szervezetekig, az emberek szívügyévé tettük a mozgalmat, meggyőztük őket annak szükségszerűségéről, le­hetővé vált, hogy végre való­ban dolgozni kezdhettünk. — A feladatok? — Summázva: olvasni taní­tani. De előbb talán néhány adatot. A munkásoknak mind­össze 22 százaléka olvas rend­szeresen, 44 százaléka időn­ként, 38 százalék pedig nem olvas. A parasztságnál még rosszabb az arány, itt 60 szá­zalék nem olvas egyáltalán — Elég szomorú kép. — Pedig még nem teljes ... A mozgalomnak két tartó­pillére van, az oktatás és a könyvtárügy, s egyelőre nem rózsás a helyzet egyik vona­lon sem. — Kezdjük az oktatással. — Helyes, hiszen a betű, a könyv szeretetét már az is­kolából kellene hozniuk a gyerekeknek, megőrizve, meg­tartva felnőtt korukban is. Ezzel szemben a természet- tudomány és a technika előretörésének következmé­nyeként a matematika, fi­zika és egyéb tantárgyak megnövekedett óraszáma az irodalomoktatás rovására ment. Az igazgatók, s a szaktanárok egy része is úgy kezeli, mint szükségte­len passziót, „korszerűtlen” hagyományt. Ez, érződik a ta­nítás minőségén és a gye­rekek magatartásán is. De baj van a tanítás módsze­reivel: elavultak: biflázást, , vers- és szabályfelmondást, ; írók, költők életrajzait ké- i rik csak számon, mechani- i kusan. A korszerű iskola fel- ; adata pedig éppen a meg- i szerettetés, az igény, az ér- ! deklődés felkeltése lenne. S ; ami a legszoanorúbb, ez nem- j csak az általános és közép- ! iskolákról mondható el, felső- ! fokú tanárképzésünket, egye- i temi oktatásunkat is —- egy- | két örvendetes kivételtől el- : tekintve — így jellemezhet- i jük. ! — És mi a helyzet a könyv­! tárakban? ! — Majd minden község­! ben van könyvtár, ahol nincs, ! oda művelődési autó jár. ! Igen ám, de ezek alatt a ! községi könyvtárak alatt leg- ! többször csak egy lezárt szek- ! rény értendő a művelődési ; vagy tanácsház folyosóján, ! jobb esetben irodájában. A ! könyv megszerettetéséig az ; út pedig, fölmérve azt, hogy * az emberek civilizációs, ha r úgy tetszik kényelmi igényei ; megnövekedtek, a helyben ä olvasáson, a válogatás, né- ! zegetés, ismerkedés, „könyv- 5 vei kacérkodás” lehetőségén $ át vezet. S ha van is helyi- $ ség, elnézést a kifejezésért, J egy lyuk csupán, ahol, ha Jmár két ember bent van, J nagy a zsúfoltság. A községi ^ könyvtárak zömében tiszte- ^ letdíjas könyvtárosok mű- | ködnek, ami azt jelenti, hogy 5 lelkes pedagógusok havi 300— $ 500 forintért, de sokszor csak 5 a feléért végeznek ember- $ feletti munkát. Kölcsönzés, ! rendbenitartás, katalogizálás, $ adminisztráció; s jusson emel­lett idejük és energiájuk a $ valódi irodalomra nevelésre ^ is, agitációra, minden olva­dóval való külön foglalkozás­ára! Mikor éppen egyéb el- $ foglaltságuk miatt mindösz- ^ sze heti 4—5 órában tarta- $ nak nyitva! $ — Mostohán kezelt ügy te­\ hát? ^ — Találó kifejezés. 1964­5 ben országosan 44 millió fo- $ rintot fordíthattak a könyv- $ tárak könyvvásárlásra. Ta- ^ valy ez a szám már csak 35 $ millió volt. S ha tekintetbe $ vesszük, hogy időközben ^ jócskán emelkedett a köny- ^ vek, a folyóiratok és a napi- $ lapok ára... Az iskolai $ könyvtárak pedig! Felszerelé- $ síik, helyiségük, ennélfogva $ kihasználtságuk szánalmas. S $ olyannyira „megtűrt” csak. $ hogy a Művelődésügyi Mi- ^ nisztérium nemrégiben iskola- i típustervet adott ki, amelybe 5 könyvtárnak való helyiséget $ nem terveztek!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents