Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

1969. OKTÓBER 26., VASÁRNAP z\^€Map .1 Magyar tarka tehenek - gumimatracon Az ország legnagyobb te­hénállománnyal rendelkező gazdaságában, a Lajta—Han­sági Állami Gazdaságban je­lenleg 3400 tehenet tartanak több mint két tucatnyi istálló­ban. A gazdaság elhatározta a tehénállomány koncentrá­lását. Három tehenészeti te­lepet hoznak létre. Az első, ezer férőhelyes telep építését megkezdték. Az egyenként 200 férőhelyes, egymástól csak fallal elválasztott istállókban csak tbc és brucellózis men­tes magyar tarka teheneket kötnek be. A korszerű, gépe­sített istállókban alom nél­kül, gumimatracon pihennek majd a tehenek. A téma helybe jött Téma minden ember. Ha úgy tetszik: egy-egy regény. Csak beszéltetni kell az embe­reket. Azután leülni az írógép mellé, és visszaadni az olva­sónak a beszélgetést. KÖNYVVEL A KÉZBEN Csinos, barna fiatalasszony Vincze József né. Véletlenül ta­lálkoztunk a Budakeszin épülő harminchat lakás közeli át­adása kapcsán. Az avatóün­nepségre invitáló meghívó ügyében járt szerkesztősé­günkben. —^Amíg elkészül a meghívó kliséje, foglaljon helyet — kí­nálom székkel, cigarettával. — Mindjárt utánanézek, hol tart a munkával a kliséüzem. Amikor visszaérek irodám­Emlékház Bessenyei György, a magyar felvilá­gosodás vezető alakja (író, filozófus) 1811-ig élt Pusztakovácsiban — ma Bakonszeg. Itt írta a „Bihari remete” című filozófiai művét. Emlékházban őrzik relikviáit. „Lángol” a tűztövis A szegedi Jó­zsef Attila Tudo­mányegyetem új­szegedi botanikus kertjének minden része őszi hangu­latot tükröz. Las­san elfogynak a zöld színek, ugyanakkor sza­porodnak a piro­sak, a sárgák, a rozsdabarnák. Még tarkább, színpompásabb a kert, mint a meg­előző hónapok­ban. Festői lát­ványt nyújtanak a tűztövis cserjék, az ágakon sűrű, nehéz fürtökben fejlődött bogyó­termések olyan pirosak, mintha lángolnának. Hullatja lomb­ját a Mississippi mentén honos mocsári ciprus. A hazájában rend­kívül magasra növő fa rozsda­barna színt öltött. A nyáron örök­zöldnek tűnő lombhullató sze- csuáni fenyő fo­kozatosan váltja színeit. Néhány hete egészen vi­lágossárga volt, majd pedig meg- pirosodott és most már bíborban ját­szik. A fák őszi tar­ka színei hosszú ideig gyönyörköd­tetik a látogató­kat. Magaslesek, sózok, vadmentők... Csenderesek Remeteségpusztán ba könyvbe mélyedve talá­lom. — Elnézést — szabadkozik, becsukva és a táskájába rejt­ve könyvét. — Nagyon kevés időm jut az olvasásra. — Annyira szereti a köny­veket? — A munkámhoz tartozik. Könyvtáros vagyok — teszi hozzá magyarázatképpen. — Könyvtáros és nincs ide­je az olvasásra? — Műszaki könyvtárban dolgozom. A Mechanikai Mű­vekben. Ott pedig, érthető okokból, kevés a szépiroda­lom. — Mit olvas szívesen? — Verseket. Lehet. hogy megmosolyog érte, akkor is kimondom: nem teljes a na­pom, ha legalább nyolc-tíz verset nem olvashattam el. — Ha ilyen nagy versbarát, miért műszaki könyvtárban helyezkedett el? — Közművelődési könyv­tárban kezdtem két és fél esz­tendővel ezelőtt. Székesfehér­váron, a megyei könyvtárban. — Miért hagyta ott? — Akkor odakötött a férjem munkahelye. — Mi a férje foglalkozása? — Mezőgazdasági gépész- mérnök. — És most? — A Technoimpexben dol­gozik. — Felköltöztek? — Zuglóban egy társasház­ban vásároltunk lakást. Két- száztizenhétezer forintért. — Mennyit kellett belőle ki­fizetni? — Kilencvenezret. A többit húsz esztendő alatt kell visz- szafizetnünk. — Havonta mennyit törlesz­tőnek? — A lakás rezsije havi ezer- nyolcvan forint. — És mennyi a fizetésük? — Az enyém ezerhatszáz, a férjemé kétezer-nyolcszáz. A MUNKAHELYRŐL — Család? — Magdi, a kislányunk, má­sodik osztályba jár. — Szereti a munkáját? — Igen. — A műszaki könyvtárban is? — Érdekes munkakör. — Hány kötet van a könyv­tárban? — Háromezerkétszáz. — És mennyi olvasó? — Négyszáz. Ebből kétszáz­ötven az állandó olvasónk. — Az olvasók száma a gyár dolgozóinak tíz százaléka. — Igen. De műszaki könyv­tár esetében az ilyen arány felállítása nem helyes. — És mennyi a gyár mű­szaki gárdája? — Mintegy félezer. — Ezek szerint a műszaki­ak közül minden második a könyvtár állandó olvasója? — Igen. És szívesen jönnek. A könyvtár elég bőséges vá­! lasztékát kínálja a szakköny- I veknek. — Csak elég bőséges vá- | lasztékát? — Igen, mert nagyon kevés a gyár profiljába vágó szak­könyv. Az olajkályhákról ugyanis kevés magyar szak- irodalom jelent meg eddig. — És a külföldi szakiroda- lom? — Német—orosz—angol nyelvű műszaki irodalommal rendelkezünk még. Ennél azonban sokkal jelentősebbek a szakfolyóiratok. — Azt mondta, Zuglóban lakik. Onnan utazik naponta Törökbálintra? — Igen. — Nem fárasztó a napi i utazás? — Eléggé. Reggel fél hat­kor kelek és délután öt-fél hat, mire hazaérek a gyár­ból. — Akkor következik a gye- ! rek, a család? — Este nyolcig-kilencig ez tölti ki az időmet. Tanulás a kicsivel, vacsorafőzés, vacso­ra, mosogatás. MŰSOR UTÁN — Azután? — Ha jó a televízió műsora, a férjemmel együtt megnéz­zük. Utána tanulás, olvasás. — Mit tanul? — Német nyelvet. — És a napi nyolc-tíz vers? — Este tizenegy után. —■ Elégedett az életével? — Ügy érzem, tartalmas. Cseng a telefon. A klisé­üzem jelentkezik. — Kész a kép... — köz­löm. Feláll, elnézést kér, hogy munkámban megzavart. A téma helybe jött. P. P. Humoros dísztáviratok A Posta november 1-én 5 újfajta humoros rajzú dísztá­viratot hoz forgalomba. -.Az 1.50 forintos táviratokon há­zasságkötés, gyermekáldás, férfi névnap, labdarúgó ese­mény alkalmából köszönthe- tők az ismerősök. A Posta a televízió „Családi félkör’’ című műsorában elhangzott kívánságnak tett eleget a dísztáviratok választékának bővítésével. Neves karikatu­ristákkal készíttettek soroza­tot, amelyből a tv-nézők ja­vaslatára választották ki a most megjelenő 5 táviratot. BELGRÁDBAN október 28-án szovjetellenes cikkéért bíróság elé állítják Zoran Gluscsevicset, a Knyizsevne Novine című jugoszláv folyó­irat volt főszerkesztőjét. EGY CSEH alpinista meg- mászta a 7552 méteres Anna­purna—44 nevű himalájai csúcsot. A Tatai Állami Gazdaság remeteségpusztai kerületében A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSRE KERES magas- és mélyepítőipari technikusokat. FIZETÉS : megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat személyzeti osztályán, Budapest XXL, Kiss János altábornagy u. 19—21. megkezdték az 1971-es vadá­szati világkiállítás legna­gyobb vidéki bemutatójának építését. Az élővadak számára 16 hektáros területet „ren­deznek be”. Nem állatkertszerűen, ha­nem természetes környe­zetükben mutatják be az állatokat. Ehhez úgynevezett csendere­seket telepítenek, a dámva­dak számára szántóföldet vet­nek be. A vadaskertben fel­vonultatják az állami gazda­ságok több mint egymillió hektárnyi vadrezervátumában vadászható összes fajtákat. A nagyvadakat már a télen be­fogják. Helyet kapnak a kiál­lításon a vadmadarak is. Kü­lön területet foglal majd el az Európában kihalóban levő legnagyobb vadmadár, a tú­zok. A vízimadarak számára mesterséges tavat építenek. Kiállítják a vadászathoz kap­csolódó különböző eszközö­ket, így a magasleseket, só- zókat, vadmentőket stb. Nagy kiállítási csarnokot is építe­nek. A Ferenc városi Ház­gyárba fel­veszünk befonozó-elemgyártó, vasbetonszerelő szak­munkásokat, férfi, női BETANÍTOTT és segéd­munkásokat. KIEMELT BÉREZÉS. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen: 43. sz. ÁÉV. 2. sz. HÁZGYÁRA BP. IX. GYÁLI ÜT 37. (13, 51-es villamossal.) A lenini gondolatok nyomában Akik már nem hajlandók békésen éhenhaini Lenin: A kenyérért vívott harc — harc a szocializmusért. ★ H. G. Wells, aki fél évszázaddal ezelőtt megjósolta a Hold­ra repülést, alti utópisztikus regényeiben arról írt, milyen lesz a világ 3000-ben, amikor megismerte a szocialista gazdaság fel­építésének lenini tervét, azt fantasztikusnak minősítette. Le­nint pedig a „Kreml álmodozójának” nevezte. „Miénk a Hold — írta egy tanulmányíró a világ élelmezé­si helyzetét taglalva. — Elnémult a bírálat és a szkepszis: a tömegek és a tájékoztatószervek megünnepelték a fizikai tör­vények győzelmét. Az évtizedekig tartó tervezés és kutatás el­érte csúcspontját. Titkos remény tölti el azokat is, akiket nem lelkesített a kihűlt égitest meghódítására irányuló törekvés. Ezek a Földön szeretnék learatni ennek az úttörő tettnek tf gyümölcsét. Ügy érzik, mit sem érnek a Holddal, amikor a Föl­dön a következő évtizedekben kikerülhetetlenek lesznek az éh­ínségek ...” Mind gyakoribbak az ilyen vélemények a világsajtóban. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO, igen alapos tudományos elemzéseket és ajánlásokat ad ki évenként az élelmiszer-termelés és a lakosságszaporulat arányairól, vár­ható alakulásáról. Az adatok nagyon elgondolkoztatók és fi­gyelmeztetők. Mindinkább meghonosodik a népességrobbanás kifejezés. Mögötte ilyen számítási adatok állanak: a közepes ütemű fejlődésből kiindulva, a jelenleg a földünkön élő 3.5 milliárd ember (ebből 2,5 milliárd él a fejlődő országokban) 2000-ig több mint hatmilliárdra szaporodik, s ebből mintegy 4.7 milliárd fog a fejlődő országokban élni. E számok szerint egy ma született gyermek hetvenéves korában tanúja lesz an­nak. hogy 15 milliárd ember él a földön. De az unokája már 60 milliárd emberrel fog együtt élni e semmiképpen nagyobbra nem növelhető sárgolyón. Megoldható-e ennyi ember élelmezése? Az optimistább válaszok szerint igen. S ennek van is alapja. Technikailag — a tudomány által felfedezve s részben már a gyakorlatban al­kalmazva — minden a rendelkezésünkre áll, hogy a népesség növekedésével arányosan emelkedjen az élelmiszer-termelés volumene. Mégis miből táplálkozik a gyakoribb, általánosabb véle­mény, az olyan pesszimista hang, mint Snow angol tudósé: „A szegény országokban az emberek milliói halnak majd meg a szemünk láttára, miközben haláltusájukat televíziós készülé­keinkkel figyelemmel kisérjük.’’ Arra számít ez a tudós, hogy a helyi éhínségek után „a döntő katasztrófára még évszáza­dunk vége előtt sor kerül... Bennünket, a gazdag országok lakosait az éhség tengere vesz majd körül, amely százmilliókat áraszt el.” A Német Tudósok Szövetségének (NSZK) egyik ta­nulmányában olvasható: „Évenként már most 3,5 millió gyer­mek hal éhen a fejlődő országokban. A probléma megoldására nincs kilátás.” Vizsgáljuk tovább a tényeket, hogy az optimista és pesszi­mista vélemények sűrűjében a reális kiutat megtaláljuk. A világ élelmezési helyzete 1957—59-ig összességében viszonylag kedvező volt. A FAO statisztikái szerint a változás 1963 óta következett be. Azóta a világ lakossága gyorsabban növekszik, mint az élelmiszer-termelés. Érthető, hogy mind sürgetőbb egy ugyan­olyan volumenű robbanás a mezőgazdasági termelésben, mint amilyennek a lakosság szaporodásában tanúi voltunk. Ennek a robbanásnak az intenzitás irányában kell bekövetkezni. (Azonos vagy kisebb földön lényegesen többet termelni.) Ez megköveteli számos tudományágnak (biológia, antropológia, genetika, fizika-kémia, közgazdaság stb.) az élelmezési problé­mák megoldására való koncentrálását. Lehet-e robbanásszerűen meggyorsítani az élelmiszer-ter­melést? A tőkésvilág körülményei között élő s annak objektív törvényeivel számoló tudósok e tekintetben igen szkeptikusak. Azt a szabályt fogadják el, hogy a mezőgazdaságban egy je­lentősebb új elgondolás mintegy húszévi kutatómunka — és anyagi támogatás! — mellett hozhat a termelés volumenére is kiható eredményt. És ezt soknak tartják. „A hosszú lejáratú programok — írja egy ilyen tanulmány szerzője —, amelyek egy fejletlen ország mezőgazdaságát megfelelő magas teljesíl- ményszinire emelik, és hosszú távon azon is tartják, éppen olyan bonyolult és széles körű vállalkozások, mint egy modem háború vagy éppen a Holdra szállás megszervezése. Végső so­ron itt életről és halálról van szó. Arról, hogyan tudjuk túlélni az éhezés következő tizenöt, húsz évét. Milliók éheznek majd, akikből már hiányzik őseik fatalizmusa. Ezek már nem hajlan­dók békésen és csendes beletörődéssel éhenhaini. ök már tud­ják, hogy földünkön vannak országok, ahol megszűnt az éhe­zés ...” Az ő oldalukról nézve baljós és hideglelős félelem van az ilyen szavak mögött. Joggal. Mert valóban, ki tudja meg­mondani, mi lesz, ha az éhező milliárdok megmozdulnak? Azt írta Lenin fél évszázaddal ezelőtt, hogy a kenyérért vívott harc egyenlő a szocializmusért vívott harccal. Ez a gon­dolat azért zseniális, mert roppant egyszerű. A világtörténelem logikus menetének a tömör kifejezése. Lenin megsejtette —mi már láttuk az elmúlt évtizedekben —, mire képes a tudomá­nyos-technikai forradalom. De azt is láttuk, amit Lenin nem­csak sejtett, de jól tudott, hogy a kapitalizmus társadalmi be­rendezkedése áttörhetetlen falat emel a tudományos színvonal és annak az emberiség szolgálatába állítása közé. Az éhező emberiséget nem képes jóllakatni ez a magát túlélt társadalmi rendszer. Legfeljebb kiirtani. Vagy hagyni, hogy pusztuljon el kö­zülük az a nemzet, amelyik nem hajlandó a szolga szerepére. Két nyugati tudós — egy agronómus és egy diplomata — közös könyve felveti az éhezés politikai következményeinek kérdését. Azt írják, úgy kell eljárni, mint a háborúban, ahol a korláto­zott orvosi lehetőségek miatt a sebesülteket három csoportba osztják. Az egyik csoport a súlyosan sebesültek, akiket bár­milyen jól kezelnek, úgysem maradnak életben. Ezekre kár a „kapacitást” pazarolni. Á másik csoportba azok kerülnek, akik gondos kezelés esetén életben maradhatnak. A harmadikba pedig azok, akiket az azonnali orvosi segítség biztosan meg­menthet. No, de ki dönti el, hogy melyik „sebesült”, éhező or­szág tartozik egyik vagy másik csoportba? Milyen szempontok alapján osztják el a „gazdagok” élelmiszer-tartalékait? Kinek jut a Nyugat-Európában termelt vajhegyekből, az USA, Kana­da gabonafeleslegeiből — és milyen ellenszolgáltatásért? A világ élelmezési problémájának a megoldása ilyen úton nem valósulhat meg. Mind jobban tudják ezt a szabadságukat kivívó, öntudatra ébredő népek is. Ezek a — bizonyos gyűjtő­név szerint — fejletlen országok hatalmas tartalékai az impe­rializmus ellen vívott harcnak. Mert mindjobban felismerik, hogy a kenyérért vívott harcukban elsősorban társadalmi el­lentmondások állják az útjukat. A kapitalizmussal és annak logikus következményeként fenntartott félgyarmati helyzettel szemben olyan utat kell választaniuk, amelyen szabadon fejlő­dik gazdaságuk. A kapitalizmussal szemben pedig nincs más alternatíva, mint a szocializmus. Varga József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents