Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-24 / 247. szám

AZ M$?MP PE3T MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést ta a Minisztertanács A francia fővárosban a Kon­ferenciák Termében sor került a Vietnammal kapcsolatos ta­nácskozások 39. ülésére. Ké­pünkön: Xuan Thny, a VDK- delegáció vezetője megérkezik a tárgyalások színhelyére. (Tudósításunk a 2. oldalon.) A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: i A Minisztertanács csütörtö- j kön ülést tartott. Meghallgat- | ta és jóváhagyólag tudomá- I sül vette a külügyminiszter | beszámolóját dr. Julius Nye- ' rere, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke magyar­országi látogatásáról. A tár­gyalások a kölcsönös meg­értés és bizalom légkörében folytok. A két ország kap­csolatai a legutóbbi években ' örvendetesen fejlődtek, s en­nek alapján megállapodás született arra, hogy mind magyar, mind tanzániai rész­ről továbbra is bátorítják az együttműködés fejlesztésé­re irányuló törekvéseket. Apró Antal, a kormány el­nökhelyettese, a KGST vég­rehajtó bizottságának Moszk­vában, október 15-től 17-ig tartott 43. ülésszakáról tá­jékoztatta a Minisztertaná­csot. Az ülésszakon megvi­tatták azoknak a- munkacso­Jubileumi versenyben Jobb cipőkért: új gépek — Mikor és hol született meg úszásban az egy percen belüli első olimpiai rekoyd ? Válasz nem érkezik, nagy a csend. Az asztál körül csupa fiatalember. A fiúk és lányok előtt papír, s a gondolkodó másodperceket jegyzetelés1 kö­veti. A kérdést az igazgató te­szi fel, s ifjú munkatársai válaszolnak. Ez a kép fogadott tegnap kora délután a váci ön­tödében. — Készülünk az országos szellemi vetélkedőre — így az igazgató. Ez egyik pontja a jubileumi akcióknak. Már sokkal több embert, szinte valamennyiün­ket érint több új gyártmány sorsa. A cipőre sok volt a pa­nasz, akad most is, s világos, hogy a lelkiismeretes munkán kívül jó anyagok, jó berende­zések szükségesek gyártásuk­hoz. Az évi programon túl két hidraulikus bőrkivágó gé­pet készítettek el mostanáig, s ezt követi az év utolsó napjáig tíz hasonló. A két minta jól vizsgázott, az egyik a moszkvai kiállításon. Programon kívül készült el (Folytatás a 2. oldalon.) Jármíidiagnózis öt perc alatt Tipizált autószerviz a KGST országokba Pest vidéki fogyasztásmérő — Automatizált vizsgálat Miután a kocsi begördül a szervizállomásra, vezetője leül az épület közepén levő üveg­falú presszóban, ahonnét mindvégig követheti kedven­cének útját. A mosás után négy standon halad át a kocsi. Megvizsgál­ják a féket, rugózást, a lök­hárítót, az elektromos beren­dezéseket, a motort, a kerék- és kormány beállítását stb. öt perc alatt a folyosó végére ér, s kész a diagnózis. A tulajdonos 40—50 adatot tartalmazó, kitöltött űrlapot kap. A gyors, műszeres ellen­őrzés révén a legrejtet­tebb hibákra is fény de­rül. Az út most már a javítóboxok valamelyikébe vezet Egy-két óra alatt végeznek a bonyolult javításokkal is. Mert ez a szer­viz teljes. S nem a távoli jövőről van szó. A KGM Gépexport Válla­lata — amely a hazai ipar egyedi termékeiből komplett berendezéseket állít össze — tucatnyi vállalattal együttmű­ködve új szerviztípus terveit dolgozta ki. A KGST-orszá- gokban ezt fogják alkalmazni. Hat féle nagyságban építhető fel, s az építőszekrény elv alapján bővíthető. Építési költ­ségük: 10—20 millió forint. Már dolgoznak a jelenlegi típus továbbfejlesztésén is. Szeretnék elérni, hogy a teszt- vizsgálat adatait tartalmazó űrlap bizonylatként szolgál­jon, meghatározott ideig iga­zolni lehessen vele a kocsi műszaki állapotát a rendőrség előtt. Cegléden, vagy Nagykőrösön építették volna, ám ez a be­ruházó, .illetve üzemeltető (Folytatás a 2. oldalon.) Tervezik, hogy márkaszervizeket tenek. speciális is épí­ttt több adatot — 100—120-at — szereznének a kocsiról. Má- rik terv: tipizált szerviz a te­herautóknak és buszoknak. Az első „KGST-szervizt” portoknak a tevékenységét, amelyet a KGST tagországok közötti együttműködés komp­lex programjának kidolgozá­sa céljából hoztak létre. Egyetértettek az egyes kér­dések további kidolgozásá­nak menetében. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tu­domásul vette. Dr. Ajtai Miklós, a Minisz­tertanács elnökhelyettese tá­jékoztatót adott a Dél-vietna­mi Nemzeti Felszabadítási Front és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forra­dalmi kormánya küldöttségé­vel Budapesten folytatott tárgyalásokról. A testvéri egyetértés légkörében foly­tatott megbeszéléseken meg­elégedéssel állapították meg, hogy népeink és kormányaink között egyre erősödik az együttműködés és a barátság. A Minisztertanács ismételten kifejezésre juttatta szolida­ritását a vietnami nép igaz­ságos harcával és megerősí­tette a kapcsolatok további fejlesztésére a tárgyalások so­rán kidolgozott programot A honvédelmi miniszter je­lentést tett a Német Demok­ratikus Köztársaság nem­zeti néphadserege katonai küldöttségének magyarországi látogatásáról. A kormány a jelentést elfogadta és megál­lapította, hogy ez a látoga­tás is hasznosan szolgálta a két néphadsereg közötti fegy­verbarátság és együttműkö­dés további elmélyítését. Az Országos Találmányi Hi­vatal elnöke és az igazság­ügyminiszter közös előter­jesztésére a Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a védjegyekről szóló törvény tervezetét, s úgy határozott, hogy azt az országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács á közel­múltban határozatot hozott a mezőgazdasági üzemek kiegé­szítő tevékenységének to­vábbfejlesztésével kapcsola­tos feladatokról. Ennek szel­lemében — az építésügyi és városfejlesztési, valamint a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter közös előter­jesztése alapján — a Minisz­tertanács módosította az épitőipari kivitelezési jogo­sultságról szóló, 1967-ben ho­zott rendeletét. Az új szabályozás szerint a mezőgazdasági üzem építő­ipari részlegének (brigádjá­nak) elsősorban a saját üze­(F oly tatás a 2. oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1969. OKTÓBER 24., PÉNTEK Ostromgyűrűben a libanoni menekült-táborok A legutóbbi órák fejlemé­nyeinek fényében megálla­pítható, hogy ismét a két nagy, immár hagyományos válsággóc, a Közel- és a Tá­vol-Kelet került a nemzetkö­zi érdeklődés homlokterébe. A Közel-Keleten most mindenekelőtt Libanon a leg­drámaibb események színhe­lye. Ebben az országban ugyanis, az arab—izraeli há­ború mellett olyan konfliktus robbant ki, amelyben arabok küzdenek egymással. A leg­frissebb jelentések szerint folytatódik a fegyveres szembenállás az ország reguláris egységei és a palesztin felszabadítási mozgalom gerilla-alakula­tai között. A libanoni katonaság komoly erőket vonultat fel a palesz­tin menekült-táborok köré, amelyeket szabályos ostrom­gyűrűbe vont, páncélautókkal, aknavetőkkel, sőt tüzérségi alakulatokkal. Az „ostromgyűrű" kifejezés annyira helytálló, hogy a leg­jelentősebb palesztin ellenál­lási szervezet, az Ei Fatah ér­tesülése szerint a libanoni alakulatok utasítást kaptok a bekerítettek kiéheztetéséjre. A megfigyelők emlékeztet­nek arra, hogy a közvélemény jelentős része magában Liba­nonban is elítéli a hadsereg magatartását és ez már nagy­szabású tüntetésekben is ki­fejezésre ‘ jutott. Tekintettel Karami miniszterelnök le­mondására, jogosnak tűnik az a véleméipr, hogy ebben a kérdésben az ország vezetői között megoszlanak a véle­mények. Az ország eddigi történelmének egyik legsú­lyosabb krízisét éli át — és ez nemcsak a belpolitikára, hanem Bejrút és az arab vi­lág kapcsolataira is vonatko­zik. Az arab országokban to­vább nő a libanoni lépés miatti felháborodás. Szíria az események hírére (Folytatás a 2. oldalon.) KOMÓCSIN ZOLTÁN RÓMÁBA UTAZOTT Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára csütörtökön az Olasz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága meghívására Rómába utazott. FÁCÁNDEDÓ Tízezernyi saját tenyésztésű fácánt nevel a nyársapáti Aranyhomok Tsz. A picinyeken még nyoma sincs annak, hogy más-más fajtából származnak vagy éppen keresztezettek. Ké­sőbb azonban majd elárulja a tollúk színe. A törzsállományban ötféle fácánkakas és -tyúk várja a tavasz meg a kikelet szerelmet hozó lágy szellőjét. Van köztük mongol, angol, japán, Bulgáriában és nálunk honos is. Tollúk színe különböző, de akármilyen árnyalatú is legyen, szerény a tyúkoké, pompás a kakasoké. Ki tudja azonban ma még, hogy ezek az apróságok, ha egyszer megnőnek, milyen ruhát öltenek. Még halványszürke tyuk is lesz köztük, ame­lyik ilyen színű anyára üt. Foto: Gábor ismét plenáris ülést tartott a VII. szakszervezeti világkongresszus Gáspár Sándor nemzetközi sajtóértekezlete A Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusán csü­törtökön Cserednicsenko, az ügyrendi bizottság szovjet elnöke, is beszédet mondott. A VII. szakszervezeti világ- kongresszus csütörtökön az Építők székházában tartott plenáris ülésen folytatta ta­nácskozását. Felszólalt Karel Polacek, a csehszlovák forra­dalmi szakszervezeti mozga­lom központi tanácsának elnö­ke. — A csehszlovák szervezett dolgozók mozgalma az elmúlt időszakban nehéz megpróbál­tatásokat élt át — mondotta. — Bebizonyosodott, hogy kompromisszumok nélküli, kérlelhetetlen harcot kell folytatni a szakszervezeti moz­galom egységéért, s világossá vált az is, hogy a nacionalista elképzelésekkel szemben egyetlen pillanatra sem lehet feladni a munkásosztály veze­tő szerepének és a proletár in­ternacionalizmusnak az elveit. Hangsúlyozta, a csehszlovák szakszervezetek határozottan elutasítják a szocializmus el­lenségeinek azt a kísérletét, hogy Csehszlovákiát letérítsék a szocialista társadalom fejlő­désének útjáról. Senkinek sem fogjuk megengedni — mon­dotta —, hogy aláaknázza, ve­szélybe sodorja szocialista vív­mányainkat. A csehszlovák forradalmi szakszervezeti mozgalom teljes mértékben tá­mogatja a Csehszlovák Kom­munista Párt új vezetőségének politikáját, tevékenységében a marxizmus—leninizmus elveit követi, s minden erejével elő­mozdítja Csehszlovákia politi­kai és gazdasági konszolidá­cióját ★ Gáspár Sándor, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsának főtitkára, a szakszervezeti vi­lágkongresszus magyar kül­döttségének vezetője csütörtök délután — a kongresszus épü­letében — találkozott a hazai és a nemzetközi sajtó képvise­lőivel, válaszolt kérdéseikre. Elöljáróban Gáspár Sándor, leszögezte, az az elmarasztaló szándékú híresztelés, miszerint a kongresszuson elhangzott magyar felszólalás „ortodox” kommunista jellegű volt, va­lóban igaz, de korántsem ne­gatív formában, hanem a szó nemes értelmében. — Mi ugyanis — tette hozzá — kom­munista „vallásúak’’ vagyunk, ezt nem titkoljuk, törekvé­seink, szándékaink ismerete­sek, tehát az említett minősí­tésnek, jelzőnek örülünk, mert felfogásunk szerint céljaink változatlanságának kifejezését értjük ezen. — A Szakszervezeti Világ- szövetség — mondotta — mély (Folytatás a 2. oldalon.) Amerikaiak Kubában Több mint 150 fiatal jelent­kezett egy hét alatt az Egye­sült Államokban arra, hogy önkéntes munkát végez a té­len a Kubai Köztársaságban. A kormány képviselői közöl­ték, hogy nem áll módjukban megakadályozni az önkéntes csoportok elutazását, bár az úthoz nem járulnak hozzá. A washingtoni hatóságok hiva­talosan megtagadják a kubai utazás lehetőségét az amerikai állampolgárok túlnyomó több­ségétől, de egy bírósági hatá­rozat következményeként nem indíthatnak büntető eljárást azok ellen, akik megszegik a hivatalos tilalmat. Az önkéntes csoportokat egy ifjúsági bizottság szervezi. Az első csoport előreláthatólag november végén indul el és két hónapig tartózkodik Ku­bában.

Next

/
Thumbnails
Contents