Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-17 / 241. szám

o PEST HEGT kMítIop 1969. OKTOBER 17., PÉNTEK Pedagógiai múzeum A Pedagógiai Múzeum vég­leges elhelyezéséről még nem döntöttek, a művelődésügyi miniszter azonban korábban már úgy rendelkezett, hogy az intézmény az Országos Pe­dagógiai Könyvtárral együtt, annak szerves részeként mű­ködjék. A Múzeum egyik részlegé­nek, a pedagógus mozgalmi állandó kiállításnak — a Pe­dagógusok Szakszervezetének anyagi támogatásával — a Csengery utcai Fáklya Klub ad helyet. A kiállítási anyag két nagy termet tölt meg, s a Pedagógus Szakszervezet 50 éves történetét szemlélteti. A múzeum másik részlegét Er­csiben, Eötvös József egykori lakóházában rendezik be em­lékszobaként. Itt Eötvösnek, mint pedagógusnak és a kor kiemelkedő kultúrpolitikai egyéniségének munkásságát, a vele kapcsolatos könyveket és egyéb dokumentumokat mutatják be. A tervek szerint mindkét múzeumi részleget még ez év végéig megnyitják az érdek­lődők számára. Erdélyi kopók Az Állatkert igyekszik meg­menteni a jövő számára egy ritka magyar kutyafajtát: si­került felkutatniuk a szakmai körökben is kipusztultnak vélt erdélyi kopók néhány egyedét. A kopók kitűnő vadászku­tyák, különösen a vaddisznó­vadászatnál használhatók ki­válóan. Az Állatkert példá­nyai máris szép sikert arattak: a nemzetközi kutyakiállításon elnyerték a derby-győztes és a Hungária Prima Junior cí­met. Az Állatkertben meg­kezdték szakszerű tenyésztésü­ket és minden remény megvan rá, hogy az erdélyi kopó most már nem kerül a kiveszett állatok listájára. Mindeneset­re biztató, hogy már meg is született az első öt kis kopó- kölyök. A tudományos-technikai forradalom és a szocialista integráció KORUNKAT SOKFÉLE JELZŐVEL ILLETIK: a szo­cializmus győzelmének kora, atopakpr, az űrkorszak, és le­hetne tovább sorolni. De a technikai, gazdasági fejlődés szempontjából csak egy jelző hangzik el: a tudományos-' technikai forradalom kora. S ez igen találó. Ä két fogalom összekapcsolása ugyanis kife­jezi a tudomány és a technika egységét, amiről talán csak tíz éve beszélhetünk. Ma elképzelhetetlen a gaz­daság fejlesztése a tudomány tevékeny közreműködése nél­kül. A Földön nyersen vagy készen található, hagyomá­nyosnak nevezett anyagokból ma már az igényekhez mérten egyre kevesebb van; ezeknek az anyagoknak kitermelése mind költségesebb, és ráadásul alkalmazásuk számos terüle­ten korszerűtlen. A tudomány új anyagokat „talál fel” és ad­ja készen a gyártási leírást a gazdasági szakembereknek. Sokszor kiderül, hogy az új aríyag jobb, mint az évszáza­dok, vagy akár — mint az alu­mínium —, néhány évtized óta ismertek. At új anyagokhoz új gépek, eljárások kellenek, amit megint a tudomány dol­goz ki és ad át a termelőknek. Sem az anyagok feldolgozása, sem a technika fejlesztése az állandó kutató munkát és a kutatási eredmények haszno­sítását nem nélkülözheti. A TUDOMÁNYOS-TECH­NIKAI FORRADALOM a ter­melés mindhárom anyagi ele­mében jelentkezik: az ener­giában, a nyersanyagokban és a technika új fejlődésében, a.z automatizálásban. S mindeh­hez a tudomány, tevékeny köz­reműködése szükséges. A mű­szaki fejlesztés — amibe va­lójában mindhárom elem be­letartozik —•', nálunk is és szomszédainknál’í¥ ábkat vita­Felszakítják Baranya (,páncélpadlóját“ Valósággal „páncélpadlót” derítettek fel a szakemberek a baranyai szántóföldek alatt. A felszíntől számított 30—50 cen­timéter mélységben kemény, sokfelé már megkövesedett ta­lajréteg húzódik. A különös képződményt éppen rendszeres talaj­művelés idézte elő. A századokon át azonos mély­ségig történő szántás ugyanis összetömörltette a talajt, s a leszivárgó víz ide rakta le a feloldott meszet és más ásványi anyagokat. Ily módon rendkí­vül kemény réteg keletkezett, amely megnehezíti a víz áram­lását, és gyakran okoz belvize­ket, továbbá gátolja a növé­nyek gyökérggtének szabad fej­lődését. A talajvédelmi szak­emberek szerint legalább százezer holdat „fojtogat” ez a páncél Ba­ranyában, amelyet most felszakítanak, feltörnek a gépek. Lánctalpas traktorok által vontatott óriási ekék lazítják meg a kőkemény altalajt, és . utat nyitnak a víz természetes áramlásának. A tapasztalatok szerint ez a leg­gyorsabban megtérülő tenmé- szetátalakító munka. A jó talajszerkezet és a normális vízgazdálkodás megteremtése egymagában húszszázalékos hozamnövekedést eredményez. A szállítómunkás Klubterem. Este 6 óra. A széke­ket vállas, közép- termetű, barna hajú fiatalember hordja. Másfél óra is eltelik, amíg megtölti velük a termet. Kimegy a folyosóra, ahol épp négy hosszú hajú társa jön vele szembe. — Kareszkám, remélem eljöttök majd az előadás­ra. Irtó klassz lesz, meglátjátok. — Jól van öre­gem, a te ked­vedért — mond­a kelletlenül a eghosszabb hajú. A többiek bele- egyezően bólinta­nak. Ki ez a fiú? Hány éves lehet? — Fehérgyar­matról 1962-ben feljött Pestre, s azóta van válla­latunknál. Sző­kébb hazájában a Vízügyi Igazgató­ságon dolgozott, s naponta 30—40 kilométert kellett kerékpárral meg­tennie, amíg mun­kahelyére ért. Esőben, hőségben, fagyban. Ezért jött fel. Három évig raktári mun­kásként dolgozott, utána a szállító­brigádba került rakodónak. A bri­gádvezető is na­gyon pártfogolta a fiút. Szereti őt itt mindenki, mert szorgalmas, jól dolgozik. Nem tar­tozik az úgyne­vezett jó fejek ka­tegóriájába, nincs hosszú haja, mégis tisztelik. Becsülik társai. A munkás- szálló kultúrbi- zottságának tag­ja. Látta az előbb, hogy hordta a szé­keket ? Sokszor olyan fáradt, hogy már ülni is alig van ereje. De leg­közelebb — ha­sonló alkalomkor ugyanez a prog­ramja. Nem ma­gáért teszi, az it­teni srácokért — magyarázza Sáro- si Gyula kultúr­megbízott. Havi fizetése 2200 forint körül mo­zog. Nincs külö­nösebb Szenvedé­lye — nem iszik, nem dohányzik — s telekre gyűjt. Esténként nem jár el sehová. Itt érzi jól magát a fiata­lok között. Kivé­tel a vasárnap, amikor futball­meccsre megy. Nagyon élvezi a Csepel játékát. S végül, árul­juk el e kis cikk főszereplőjé­nek nevét: Nagy Balázs, a Pest me­gyei Állami Épí­tőipari Vállalat 25 éves szállítómun­kása. (falus) tott probléma. -Míg a nyugati államokban a tudományos- technikai forradalom kénysze­rítő erő az integrálódásra, ná­lunk ennek kibontakozása késztet az integrálódásra. Az európai népi demokrati­kus országok közismerten nem bővelkednek a korszerű ener­giahordozókban: olajban, föld­gázban, vízienergiában. Csu­pán a drágán kitermelt és gazdaságtalanul felhasználha­tó energiahordozó áll viszony­lag nagyobb mennyiségben rendelkezésre, nevezetesen a szén, Pedig ez már háttérbe szorul a korszerű energiagaz­dálkodásban és átadja helyét az új hordozóknak. Honnan le­het azokhoz jutni? Csakis a nemzetközi méretű együttmű­ködésből, amire jó példa a már megépült és tovább bővü­lő „Barátság” kőolajvezeték. Vagyis, ez az elem megköve­telte máris a nemzetközi együttműködést, amit tovább kell fejleszteni az energia- rendszerek összekapcsolása és fokozatosan az egységes és központilag szervezett ener­giagazdálkodás felé. Ennek is megvan az alapja, hiszen a villám osenergia-vezetékeket több szocialista ország már összekötötte éS Prágában mű­ködik ennek központi diszpé­cser irodája. Ha jól megnézzük a jelent és a perspektívát, akkor valójában az ágazati in­tegráció kibontakozását látjuk, az energiagazdaság fokoza­tos nemzetközi integráció­ját. S ez méginkább így lesz, ha a legkorszerűbb ener­giahordozóra gondolunk, az atomenergiára. Ennek kutatá­sa, a felhasználás gazdaságos­ságának kidolgozása, már ma sem egy ország feladata. Egy ország képtelen biztosítani eh­hez a tudományos kádereket, fedezni a kutatási, fejlesztési költségeket, hacsak nem ak­kora országról van szó, mint a Szovjetunió, Már évek óta mű­ködik Dubnában a közös atomkutató intézet, amely ez­zel foglalkozik és jelentős se­gítséget nyújt a KGST tagál­lamainak. Az atomenergia bé­kés hasznosítása tehát ugyan­csak megkövetelte eddig is, és méginkább a jövőben, a nem­zetközi összefogást, az ered­mények közös hasznosítását, vagy ha úgy tetszik, ezen a területen az integrációt. A SZOVJETUNIÓN KÍVÜ­LI KGST-TAGALLAMOK gyakorlatilag importálják ipa­ruk fejlesztéséhez szükséges hagyományos, nyersanyagokat. A fejlődés jól kirajzolódó Irá­nya arra vall, hogy számos döntő területen a jövő nem ezeké, hanem az úgynevezett műanyagoké. Már ma verseny folyik a hagyományos és a műanyagok között és ez utób­bi tör rendkívül gyorsan előre. A műanyagokat ä vegyipar gyártja, s . nem véletlen, hogy a világon minden ország, be­leértve a szocialista országo­kat is, óriási összegeket költe­nek a vegyipar fejlesztésére. S itt a nemzetközi gondolkodás elengedhetetlen, több szem­pontból is. Először azért, mert a létesítendő vegyianyag- gyár általában akkor rentábi­lis, ha az ország szükségleteit meghaladó mennyiséget gyárt. Még hasznosabb, ha több or­szág együtt létesít ilyet, vagy legalábbis szerves kapcsolato­kat épít ki az adott üzemek között nemzetközi méretek­ben. A vegyipar fejlesztésének szükségessége Is az integráló­dás irányába kényszeríti az országokat. Ugyanez vonatkozik a leg­korszerűbb technikai eljárás­ra, az automatizálásra is. A legkorszerűbb üzemek óriási szériákban termelnek, illetve automatizálni csak nagy szé­riák esetében érdemes. A ter­mékeket el kell adni. Még kö­zelebbről: a szocialista orszá­gok szintjén kell ismerni a szükségleteket és a kapacitá­sokat. Hogyan lehetséges ez integráció nélkül? A legfon­tosabb iparágakban ez lehe­tetlen; csakis a nemzetközi, az országhatárokat gazdaságilag átlépő együttműködéssel le­hetséges. Ha minden területen kény­szerít a fejlődés az integráció­ra, ugyanez áll a tudományos kutatásra. A jelentős eljárá­sok, technikai felfedezések a tudósok ezreinek több éves munkája eredményeként szü­letnek. A kis országok min­dennel nem tudnak foglalkoz­ni, de együtt kitesznek akkora tudományos erőt, ami lehető­vé teszi a kutatások elvégzé­sét. LATHATJUK TEHÁT, hogy ] a szocialista országokat a jö- | vő, a tudományos-technikai forradalom kibontakoztatása is kényszeríti az integráció felé. Általános és tartós mű­szaki fejlődés enélkül ma már elképzelhetetlen. Gyulai István ROSA RUGÓSA - KAMCSATKA! RÓZSA ERDŐTERVEZÉS Tölgyfák Nyugal-Németországból A Balaton-felvidéken és a Bakonyban összesen 650 hek­tárnyi kiöregedett erdőt újít fel ebben az évben a Keszthe­lyi Erdőgazdaság. A telepítést az eddiginél részletesebb és pontosabb tervezés előzte meg. A Balaton-felvidéken a fel­újítás során figyelembe ve­szik a táj idegenforgalmi jel­legét és az esztétikai követel­ményeket. Az új erdőket úgy terve­zik, mint a kerteket vagy a parkokat, megvalósítják az évszakonként változó színek összhangját. A 300 hektárnyi parkerdőt úgy alakítják ki, hogy abban rendezetten váltakoznak a tű- és lomblevelű fák. A hegyol­dal alsó szintjén mediterrán jellegű cserjék kapnak helyet. A* telepítések érdekessége a Kosa Rugósa, magyar nevén a kamcsatkai rózsa, ennék ter­mése kétszer annyi „C”-vita- mint tartalmaz, mint a ha­zánkban elterjedt vadrózsáé. A Bakonyalja jobb minő­ségű talajain értékesebb ipari fák ,kapnák helyet. Az NSZK-ból érkezett tölgyfacsemeték mellett elsősorban cserfát és fe­nyőt telepítenek. Ebben az évben 100 hektáron megkezdik az intenzív fenyő- fatermesztést. A gazdagon trágyázott földön a rendsze­res tápanyagéllátás és gépi művelés hatására 30 évvel rö- videbb idő alatt érik vágásra az értékes ipari fa. A táskát megtöltő vastag iratcsomó húzta a karját. Az autóbusz zsúfolt volt, mint mindig. A táskát nem tehette fői a cso­magtartóra, nem ért el odáig. Mozdulni sem tudott. Még tíz perc, gondolta. Meg­próbálta a másik kezébe venni a táskát. A nő, akihez hozzápréselték, hátrafordult, mit tornászik. Abbahagyta. Érezte, hogy a táska fülén zsibbad a keze. Igyekezett nem odafi­gyelni. Nagyot sóhajtott, amikor leszállt. Ki­lencedik éve ez megy.. A szabadságot kivéve minden hétköznap reggel. Este, hazafelé, még istenes. Az éjjeli műszakosok még nem indul­nak meg a város felé, a többiek meg már hazafelé jönnek. Mint a bolondok, szaladgál­nak ezek a buszok, oda-vissza, oda-vissza, a város és a füzérként rajta lógó községek kö­zött. Reggel az éj jelesekkel találkozik, Csípás, karikás szemmel merednek a semmibe. Bo­rostás állak, legtöbbjük műszak után nem fürdik, a verejték szaga csap ki a hónuk alól, amikor a kanyarban kapaszkodó után nyúl­nak. Sokan köszöngetnek, váltanak nélíány, teljesen fölösleges szót. Fáradtak ahhoz, hogy bármi értelmes dologról beszéljenek. Ő meg minek erőltetné? Letette a táskát a buszváró padjára, éppen oda, ahol már évek óta látja a bekarcolt „sze­retlek Mari”-t, rágyújtott. Megtomáztatta az ujjait, egészen elfehéredtek. Köszönt a tejbolt vezetőjének, aki éppen a kiürült kannákat öblögette, s a fehéres, zsíros vtóét1 az üzlet előtti homokra lódította. Ennek se sok esze van, gondolta, hiszen percek múlva már ott zümmögnek a legyek az ingyen terítéken. Szinte becsalja a rusnya ^férgeket a boltba. Sokszor kinevette érte magát, de a legyeket mérhetetlenül gyűlölte. Városban nevelkedett, olyan tájon, ahol a füst, a korom messzire Űzte a legyeket, mutatóba is ritkán akadt né­hány, talán ezért, hogy az új életből először a legyeket, a mérhetetlen sok legyet vette ész­re. Az első héten légyfogókat hozott, kitűzte a sárga, ragadós zászlókat a könyvtár három helyiségében, de kinevették érte. „Nincs any- nyi légyfogó a világon” — mondták neki, s ebből az apró dologból egy villanás alatt meg­érezte, hogy minden, ami eddig volt, a háta mögé tűnt, s hogy maga sem tudja, mibe kezdett. Mert nem a légyfogókért nevettek rajta elő­ször. Már az egyetemen rávigyorogtak a töb­biek, amikor meghallották, hogy elfogadta a- község invitálását. Misszionáriusnak csúfol­ták, aki megtéríti majd a betűvallásnak 'a hi­tetleneket. Hallgatott. Félt vitatkozni, mert a maga meggyőződése is csak agyaglábakon állt, talán egy érzelmi vihar felhőszakadása órák alatt elmossa. Nem jött ilyen vihar. Jut­ka megmondta, a fővárosban marad, esze ágában sincs leköltözni egy kisvárosba, arról már nem beszélve, hogy onnét kijárjon a fa­luba. „Még érted sem fogok sarat taposni” — mondta, s ez neki elég volt ahhoz, hogy per­cek alatt kijózanodjon. Ezt a lányt szerette volna? Ezért volt annyira oda? Olyan ideged­nek érezte, hogy amikor legközelebb összeta­lálkoztak a folyosón, úgy köszönt neki, mint bárki másnak. Azóta? Azóta akadt volna pár, de minek, ha nem társ is egyben? Maradt a mama, a maga csendes zsémbelődésével, né­hány futó, könnyed kalandja, a mamában nem keltett semmiféle visszhangot, még csak nem is nagyon kérdezgette, az éppen soron- levő lánnyal mi a szándéka. Neki jó volt így. Van, aki az ételt eléje teszi, a ruháit rendben tartja, otthont teremt körülötte, akivel elbe­szélgethet az ember. Ha meg már nagyon hiányzik a másféle társaság, hát a-községben pedagógusok mindig szívesen látják, a dok­torhoz is bármikor bekopogtathat este, hóna alatt néhány jó lemezzel. A könyvtárról nem is beszélve. Mert ha volt valami, akkor ez volt a fontos az életében. Micsoda lobogással érkezett' Milyen tervek­kel! Mit talált? Egy pergő falú szobácskát, ládákba dobált könyvekkel, törött lábú szé­ket, néhány, fal felé fordított, bekeretezett politikusarcképet, melyek érvényessége rég’ elmúlt. Ennyi voít a könyvtár. Talán, ha töb­bet talál, de nem eleget, visszaretten, s el­megy. így a semmi, a nulla pont inspiráta. Az, hogy kedve, értelme szerint teremthet egy vi­lágöt, másoknak szóló világot, melyben érvé­nyesül az okos rend, a céltudat, a nemes be­folyás. A siker gyorsan jött. Kétezer kötetet kapott a megyei, központi állományból. A ta­nács az ígért határidőre előteremtette az új helyiséget, a mostani három szobát. Polcok, A varjú nem cnekesmadár félig hivatalosan, félig falubeli asztalosok pénzre fütyülő önzetlenségével. Gyerekek, akik először csak az ajtóig jöttek, nem mer­ték átlépni a küszöböt. Azután felnőttek. Té­tován, szégyenkezve, mintha még ma is hó­bortosnak tartanák azt, aki könyveket olvas, a betűre pocsékolja az időt. Megmámoroso­dott. Ügy hitte, csak az élesztőt kell bele­dobni a szakajtónyi tésztába, s minden megy magától. Ezért, éppen ezért volt keserves a rádöbbenés a valóságra. Arra, hogy az oly nagy hévvel hívott író estjére mindössze ti­zenhatan jöttek el, közülük is hét gyereklány, a nyolcadik béből, Ilona osztályából, Ilonáé­ból, akiben a rokont, á betűimádót fedezhet­te fel. Láthatta, hogyan firkálják össze a gye­rekek a kikölcsönzött könyveket, miként raj­zolják ki az illusztrációkon azt, amit a ruha eltakar. A felnőttektől olvasatlanul visszaka­pott könyvek: nehéz, unalmas, nem értem, va­lami könnyebbet, szépet, amin ríni lehet, sze­relmesei izgalmasat... Senki nem mondta: irodalmat. Dehát mi az irodalom? Létezik-« az adott valóságtól elvonatkoztatható iroda­lom? Kit vígasztalnak a nagy pallosokkal ví­vott csaták dokumentarizmusról, a parabola funkcionális szerepéről a modem próza fej­lődésében, amikor itt magáért a betűért kell hadakozni? Köszöngetett, míg a házig ért. Kinyitotta a lakatot, s a két, az alsó meg a fölső zárat, mert olyan fegyverzettel védték itt a táblák közé kötött íveket, mintha a falu lakói nap­ról napra megkísérelnék a rablást. A porszag, s az öregedő papír semmi mással nem fölcse­rélhető szaga. Könyvtárszag — mondják, s van benne valami. A táskát letette az íróasz­talra, kiszedte belőle a folyóiratokat, a borí­tóval védett, teleírt papírlapokat, melyeket a szomszéd kislány gépelt szívességből, hogy itt, az irodalmi színpadnak a próbákra ne csak a kön5rvben levő egyetlen példánya legyen. Mert itt még a gépelés is gond, hová lettek az őt invitáló tanácsi emberek? A mostaniak még azt sem szeretik, ha látják, mert „maga mindig csak kérni tud”. Miként lehet az, hogy fölöslegesnek, sőt, nemegyszer tehernek érzik a kultúrát közéleti emberek?'Miközben orszá­gos fórumokon nagytekintélyű emberek dö­rögnek, itt, a kis-hatalmasok szájhúzogatással hessegetik a sor legvégére azt, ami nélkül nem lehet haladás?! Elrendezte a táskából kiszedett dolgokat, megnézte, helyére került-e minden tegnap es­te, s amikor végzett, a napok óta halasztott, mert tartogatott öröm élvezéséhez kezdett. Fölbontotta a hullámpapírral átfogott könyv» csomagokat, a friss anyagot, melyet megint- csak némi kunyerálás után kapott. Hetven mű, százkét példány: valami. Néhány olvasó­nak rögtön félretette a régebben kért köny­vét, a többiről fölvezette a kartont, a helyükre rakta őket, majd a félretett könyvekről is kartonokat készítet^, A délelőttöt ki kell használni, mert délután ilyesmire nem jut idő. Iskola után jönnek a srácok, ordítva, Laci bácsi, nekem az Egri csilagokat, nekem a Bogáncsot, igaz, hogy van valami könyv a Bambiról, de nem a szörpről, hanem a ... Azután a kislányok. Csöndesebbek, komolyab­bak, mint a fiúk. Kóstolgatják a könyveket, bele-beleolvasnak, nézegetik, összesúgnak egymással fölötte, néhányuk mást is visz, La­ci bácsi, édesanyám kéri... Ezt is milyen furcsa volt megszokni, hogy itt mindig esek az asszonyok kérnek könyvet, férfi, ha vé­letlenül jön is, csak az öregek, akik úgy ér­keznek ide, mintha templomba jönnének. Évek tanították meg vele, hogy a társadalom fejlődésének törvényei csak a tankönyvek lapjain hatnak egyértelműen, a valóságban szenny, meg mocsok, ostobaság, korlátoltság és elmaradottság keveredik hozzájuk, s amiről könnyű körlevelet fogalmazni, meg lelkes fel­hívásokat, az a valóságban kétségbeejtően lassan, keservesem megy, ha megv egyáltalán. Behallatszott a déli harangszó, kezet mo­sott a függöny mögé dugott, lavórban, elővet­te a mama bekészítette ennivalót, sült húst, kenyeret, paradicsomot, paprikát. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents