Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-16 / 240. szám

Zöldül majd a nyárfaerdő A ceglédi járás tizenhét ter­melőszövetkezetében ebben a hónapban sorozatosan folyik a cellulóznyárfa-telepítések ápo­lási munkáinak műszaki átvé­tele. A tervek szerint 912 hol­don fog nyárfa zöldellni. Ezen az őszön 540 holdnyit telepíte­nek. Az ápolás és telepítés költsége az idén meghaladja az öt és fél millió forintot. Talajvédelemről, vízrendezésről tárgyalnak 1 Holnap délelőtt 9 órai kez­dettel ülést tart a városháza kis tanácstermében a városi tanács végrehajtó bizottsága. A lejárt határidejű határoza­tokról szóló jelentés után a város mezőgazdaságának ta­lajvédelmi, vízrendezési és ön­tözésfejlesztési munkáiról tár­gyalnak, majd tájékoztató je­lentés hangzik el az állami támogatásban részesülő, gyen­gébb termelőszövetkezetek te­vékenységéről. Végezetül egyéb ügyeket tárgyal a vb. PEST MEGYEI ütuAP KUtÖNKUP&A A CEGLÉDI JÁRÁS XIII ÉVFOLYAM, 240. SZÄM és ceTcTuéld VAPOSft 1969. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK EGY KIÁLLÍTÁS BÚTORAI Ki mit vinne szívesebben? MODERN KONTRA HAGYOMÁNYOS Cegléden — nem először — bútorbemutatót tart a Kossuth Művelődési Központban az ÁFÉSZ Áruház. Mint min­den bemutató, ez is csalogatja a közönséget. Betérnek azok, akik csak „szemrevételezik” a kiállított berendezéseket, jön­INNEN-ONNAN Mikebuda művelődik Tegnap délelőtt ülést tartott a Mikebudai Községi Tanács végrehajtó bizottsága. Az ülé­sen a művelődési otthon mun­káját, eredményeit vitatták meg, és javaslatok hangzottak el a • további teendőkikel kap­csolatban. Tekepályát készítenek liőröstetétlenen a pártház | kertjének területét sportcé­j lókra használják ki hama­í rosan: a lakosság társadal­i mi munkával tekepályát épít rajta. Úti élménybeszámoló a pálmakertben A KPVDSZ kulturális na­pok holnapi programja lesz az az élménybeszámoló, amelyet délután ötórai kezdettel Szűcs István tart a ceglédi Kossuth Szálló pálmakertjében. A Ju­goszláviáról, Romániáról és Bulgáriáról szóló élménybe­számolót diavetítéssel teszik még szemléletesebbé. Ülésezett a háztáji bizottság Az abonyi József Attila Tsz háztáji bizottsága nemrég ülést tartott, amelyen a ház­táji gazdaságok kukoricaszár- ellátásáról tárgvalt. Határoza­tot hoztak, hogy a tagok 100 forint ellenében vághatnak a közös területéről szárat ma­guknak, a háztáji gazdaságuk ellátására. nek kiváncsiak, akik a tavaszi bemutató óta csak erre az al­kalomra vártak, hogy esetleg most megvehessék azt, amit akkor kinéztek maguknak. Az őszi bútorkiállítás csak annyi újat tudott hozni, mint amennyit a lehető­ségek engednek. Az áruház a külföldi és ha­zai készítmények egész sorát mutatja be, és azoknak az igé­nyét sem utasítja vissza, akik­nek épp az elkelt berendezé­sek nyerték meg a tetszését. Ígéretet tettek, hogy színben és típusban is beszereznek pótlást a legkelendőbbekből. A műbőr bevonatú szobai berendezések mellett a hagyo­mányos — természetesen mo­dern formában hagyomá­nyos — garnitúrákból, ebédlő- és hálószoba be­rendezésekből is adtak mutatós ízelítőt. A vidéki vásárlók ezeket job­ban szeretik, mint a most di­vatos, egészen világos fájú, pasztell színű és gyakran bolyhos textilből készült be­vonatú darabokat. A látoga­tók közül néhányan szóvá tet­ték, hogy szükség lenne egé­szen olcsó, üvegezetten köny­vespolcra, tv-asztalkára, fes­tett gyerekszoba-bútorra. Ilye­nek ugyanis csak a főváros­ban vagy megyeszékhelyeken kaphatók. (— csk —) Magasban szálka hírnevet szereznek NÉPSZERŰ IDŐTÖLTÉS — EREDMÉNYES RÖPTETÉS Cegléden magas színvonalon áll a sportszerű galambte­nyésztés. A tenyésztők két egyesületben tömörültek, és a két egyesület szép egyetértés­ben munkálkodik a galambsport fejlesztésén. Az egyik egyes ü-, leinek Eiseri József, a másik-» nak Molnár Károly az elnöke^ A napokban elbeszélgettem Ecseri Józseffel. — Mióta foglalkozik galamb­tenyésztéssel? — Gyermekkorám óta. Tíz esztendővel ezelőtt a világhá­borúban hírközlésre használt nemes postagalambok ivadé­kaihoz jutottam, és hozzálát­tam a postagalamb-tenyésztés­hez. Bekapcsolódtam a Ma­gyar Postagalambtenyésztők Országos Egyesületének mun­kájába, nemsokára a röptetés terén is komoly sikereket ér­tem el. Helyi egyesületi elnök­nek választottak, jelenleg 23 taggal dolgozom. Ezer kilométeres galainbulak Ha józan, akkor szelíd Garázda lesz a szesztől A Ceglédi Járásbíróság bün­tető tanácsa hivatalos személy elleni erőszak miatt nyolc hó­napi, szigorított büntetésvég­rehajtási munkahelyen letöl­tendő szabadságvesztésre ítél­te Jansik Mihály tsz-eszter- gályost, büntetlen előéletű al- bertirsai lakost. Jansik Mihályt a munkahe­lyén szelíd, rendes embernek ismerik. Az is — ha józan. De ha szeszes italt fogyaszt, ma­gatartása agresszívvé válik. Alkotmányunk ünnepén az albertirsai tsz-központban ren­dezett mulatságban vett részt. — Már ittas volt, amikor meg­jelent a rendőrjárőr. A rend­őrök köszöntek az ott-tartóz- kodóknak. Ekkor Jansik elő- ugrott, és durva, közönséges szavak kíséretében elkapta a rendőr szakaszvezető zubbo­nyát, letépte rendfokozatát, és a rendőrt meg is ütötte, aki a a támadás folytán 8 napon belül gyógyuló karcolásos-hor- zsolásos sérülést szenvedett. A járőr másik tagja a segítségé­re sietett, gumibotjával néhá­nyat ráütött a vádlottra, aki erre elszaladt. A rendőrök rö­vid hajsza után elfogták és be­kísérték a körzeti megbízott irodájába. Jansik Mihály a bűncselek­mény elkövetését és bűnössé­gét elismerte. A>ra hivatko­zott, hogy ittas volt; nem em­lékszik semmire. A bíróság mérlegelve az eset összes kö­rülményeit hozta meg marasz­taló ítéletét — Tagjaimmal együtt hosz- szú évek óta 800—1000 kilo­méterekre, Berlinbe, Magde- burgba, Drezdába, Lipcsébe, és a lengyelországi Opelébe, Ko­szaimba küldjük el a ceglédi galambokat, amelyek legna­gyobb részben szépen vissza­jönnek. — Az idén 3 galambot küldtem el a keletnémet Bari­ba. A versenyidő alatt kettő tért vissza, és második díjat nyertek. 100 kilométer óránként — Milyen gyorsan repülnek? — Testalkat szerint különbö­ző a gyorsaságuk. Van, ame­lyik 60—70 kilométert halad óránként, de van, amelyik el­éri a 80—100 kilométert is. Se­bességüket az időjárás és a te­rep nagyban befolyásolja. A magas hegyeket többnyire el­kerülik, a völgyekben sokszor ragadozók csapnak le reájuk. Sok galamb így marad el. — A mi egyesületünkben a röpte­tés terén Juhász József és Szathmáry Károly tagtársak galambjai érik el a legjobb eredményeket. — Mindent megteszünk, hogy a ceglédi sportszerű galambtenyésztés hírnevét fenntartsuk, és növel­jük — fejezte be nyilatkozatát az elnök­* K. L. Einlékbélyegzővei bélyegeznek Abonyban a község felsza­badulásának 25. évfordulója alkalmából november 4-én emlékbélyegzőt használ a pos­ta. A történelmi emléket meg­örökítő bélyegzőnek a gyűjtők is nagyon örülnek. EGY LENDÜLET Exporí és hazai munka Teljesítették már az éves tervet A ceglédi Vasipari Elektro­mos és Műszerész Ktsz 24 _ és félmilliós tervvel indult az 1969-es esztendőnek. Az évről évre nagyvonalúan fejlődő ktsz éves tervét október 8-ig teljesítette. Most a szovjet ex­portra készít vezérlő berende­zéseket. Nemrég szállította le a gyöngyösi Parkettagyár ré­szére készített gépipari beren­dezést. A jövő esztendőre már tízmillió forint értékű mun­kára kötött szerződést. Most hogy különböző legalábbis azok egy telephelyre azt tervezi, üzemágait, nagy részét, vonja össze. K. L. PESTRE MEGY A TEJ A Ceglédi Tej- | ipari ,Vállalattól \ naponta több te­herautó szállítja a tejet a fővárosba. A tej tejtermék formájában kerül vissza hamarosan a ceglédi boltok­ba, és a főváros élelmiszerüzle­teibe. A ceglédi tejüzem természe­tesen a saját kör­zete jó ellátása után küldi a „többlettejet” Bu­dapestre. A város boltjaiba naponta kétszer, hajnal­ban és délután szállítanak, hogy mindig frisset vá­sárolhassanak a vevők. Foto: Péterffy Kincsei érő staféfabof Tavaly lelkesen kapcsolódtak be a ceglédiek a világtaka­rékossági nap alkalmából az OTP stafétabot versenyébe. Az értékes nyeremények között volt, amely nekik okozott örö­met. Október 10—31. között az, aki legalább egy darab, 200 fo­rintos új betékönyvet vált, stafétabotot kap, amivel részt ve­het a játékban. A stafétabot játék Cegléden november 1-én, délután 2 órakor lesz, jó időben a Szabadság téren, esős időben pedig a városi tanács épületének emeleti nagytermében. KÉZILABDA NB II A (iúk győzlek, a nők kikaptak Versenyre gyakorolnak a tekepályán. Cegléden igen népszerű ez a sport. Foto: Péterffy A Ceglédi Építők pályavá­lasztó jogát az országos szö­vetség ítélethozatalig felfüg­gesztette, és így a forduló ha­zai mérkőzéseit a szakosztály Abonyban rendezte meg. A férficsapatban már helyet ka­pott Jónás is, aki hét közben leszerelt és nagy érdemeket szerzett a győzelem kivívásá­ban. Ceglédi Építők—Dunakeszi 29:26 (16:14). Abony, 400 néző. Vezette: Ádám — kitűnően. Cegléd: Szabó J. — Szalkay, Bálint, Szabó Z., Rossi. Takács, Jónás. Csere: Szalisznyó — Juhász, Deli. Fordulópontokban gaz­dag, izgalmas mérkőzést ho­zott a két Pest megyei csapat találkozója. Jónás játékával 10:3-ra húzott el az Építők. (A 10 gólból a játékos egymaga hatot adott.) Ezután főleg vé­dekezési hiányosságok miatt, pótolt a Dunakeszi, az Építők előnyéből a félidő végére csak két gól maradt. Szünet után ismét jól kezdett a ceglédi csapat, megérdemelt két baj­noki pontot szerzett az Építők, a jó erőt képviselő vasutasok ellen, akik a modem játék képviselői, és rendkívül sport­szerűen játszanak. Szándékos szabálytalanság nem is for­dult elő a mérkőzésen. Góllövők: Jónás (11), Szabó Z. (6), Bálint (4), Juhász, Szal­kay, Rossi (2—2), Takács (1). Jók: Jónás (a mezőny leg­jobbja), Szabó Z., Szalisznyó. Ezzel a győzelemmel a ceglé­diek előtt megcsillant-a benn­maradás lehetősége. De ahhoz előreláthatóan Szolnokon, a Kilián SE ellen is nyerni kell. A nők szereplését már nem kísérte siker, „álmos", helyen­ként rossz játékukkal rá is szolgáltak a vereségre. Szentesi Fáklya—'Ceglédi Építők 13:9. Cegléd: Dávid — Gergelyül (1), Bálint (2), Kiss É. (1), Bez­zeg, Szűcs (3), Csendesné (1). Csere: Deli — Ócsai. Csorba (1), Bíró. Kikapott a csapat, de véglegessé vált, hogy 1970- ben is az NB II-ben játszhat. Ebben a fordulóban Budapes­ten rendezték meg a Telefon­gyár—Tipográfia találkozót, melyen a Telefongyár győzött, és így az említett két csapat egyike sem hozhatja be már a ceglédiek előnyét. Ez kezdet­nek nem rossz, a következő idényben remélhetően jobb lesz a folytatás. (—rcán) 13 Az abonyiak a forduló meglepetése veit A kézilabda bajnoki címért is versenyben levő Bem SE a legutóbbi két forduló között lényegesen gyengült, időköz­ben Jónás leszerelt, és Kocsis sem játszott. «Abonyi TSZ SK—Bem SE 18:12 (11:8) Bem . SE: Szabó S. — Szabó A., Garai, Godó, Kádár, Tur- pisz, Halász. Csere: Vigh, Kol­lár, Szűcs. 6:5-ig igen szoros volt a játék, de ezután a ha­zai, abonyi csapat egyre job-1 ban elhúzott. A félidőt már í háromgólos előnnyel zárta. í Szünet után még I3:ll-re fel­jött a Bem SE, de ez kevés­nek bizonyult a sikerhez, a he­lyi csapat újra magárataiált és végeredményben megérdemel­ten,'biztosan nyert. A Bem SE veresége a látottak alapján nem is akkora meglepetés. Dömötör és Tóth játékveze­tő sok hibával bíráskodott. Góllövők: Szabó A. (5), Kádár, Godó, Halász (2—2), Kollár, Garai (1—1). Jók: Szabó S., Szaibó A., Godó, Halász. ü. L. /

Next

/
Thumbnails
Contents