Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-16 / 240. szám

1969. OKTOBER 16.. CSÜTÖRTÖK «ST MEGYE I <cfiírlap SPORTFEJTÖRŐ A Sportfejtörő rejtvényfü­zet nyereménysorsolásán 3 Pest megyei pályázónak ked­vezett a szerencse. 5000 forin­tos vásárlási utalványt nyert Bordács János (Csömör, Kor­vin Ottó utca 1.), 2000 forinto­sat Inóczi József (Kóspallag, Váci út 4.1, 250 forintosat Szegvári Jánosné (Vác, Somo­gyi u. 51.). INNEN - ONNAN Az Erfurtban október 24—26-a kö­zött sorra kerülő ez évi terem- kerékpáros világbajnokságon hét ország: Belgium, Csehszlovákia, NDK, Franciaország Ausztria, SVájc és NSZK több mint száz sportolója vesz részt. Október 25-én és 2C-án kerül sor a Magyarország—Finnország Ki­rály Kupa tenisztalálkozóra. A finnek ellen szereplő válogatott csapatot a jövő hét közepén je­löli ki a szövetség elnöksége. A Magyarország—Dánia világbaj­noki selejtező labdarúgó-mérkőzés során barátságos mérkőzésre ke­rül sor a két ország újságírói kö­zött is. Az érdekesnek Ígérkező találkozót október 21-én, kedden 18 órai kezdettel rendezik meg, villanyfény mellett a csepeli sta­dionban. Ceglédi győzelem - abonyi albérletben A GEAC és a Váci Forte már bajnok A kézilabda férfi NB II utolsó- előtti fordulójában a Ceglédi Építők, pályájának betiltása miatt Abonyban játszotta le a Dunake­szi elleni megyei rangadót. A ceg­lédiek ugyan 29:26-ra nyertek, de nem tudtak elkerülni az utolsó előtti helyről, ugyanis ellenlába­suk a HÓDIKÖT is győzött. így a kiesés kérdése csak a vasárnapi finálén dől el. A ceglédi lányok­nak nem sikerült az abonyi ven­dégjáték, de vereségük ellenére, nincsenek veszélyben. A megyei férfi és női bajnokságban már két fordulóval a befejezés előtt eldőlt az elsőség sorsa a Gödöllői EAC, illetve a Váci Forte javára. A ki­esés kérdése is tisztázódott, a fér­fiaknál a visszalépett Pécel mel­lett a Fürst SE búcsúzik. A nők­nél a négy visszalépő miatt nincs * kieső. NB II férfi Budakalász—Kilián SE 17:12 (10:6) Budakalász. V.: Anderkő. B. Textiles: Bakos — Jakubács (2), Forgách (4), Valentin (7), Hor­váth (4), Földes, Vészits. Csere: Kovács, Balogh, Szabados, Her- czog, Németh. A szolnokiak 4:l-es vezetés után fokozatosan feljött Budakalász és biztosan nyert. 1. Martfű 21 17 1 2. Békéscsaba 21 17 1 3. D.-keszi 21 12 1 4. G.-MAVAG 21 11 1 5. Budakalász 21 11 1 6. Hiradó 21 10 3 7. Kilián SE 21 10 3 451:337 35 3 392:307 35 8 435:400 25 9 433:386 23 9 425:405 23 8 378:369 23 11 389:378 20 8. Kecskemét 21 9 — 12 395:406 18 9. Hunyadi SE 21 10. HÓDIKÖT 21 11. Ceglédi Ép. 21 12. Makó 21 8 1 12 402:469 17 7 — 14 410 :449 14 4 5 12 378:410 13 4 — 17 326:498 8 r /> APROHIRDETESEK Slonorl Állami Gaz­daság szárazhegyi üzemegysége felvesz: két tehenészeti dol­gozót. Térítés ellené­ben naponta három­szori étkezésről, vala­mint munkásszállásról gondoskodunk. — Je­lentkezés a gazdaság szárazhegy! üzemegy­ségében. KERESÜNK vízlágyító és előkészítő berendezéshez * értő *wr. nendelkéző i * szakmunkást technikust. Bérezés: megegyezés szerint. Vállalatunknál heti 44 órás munkahét van, munkásszállóról gondoskodunk. jelentkezéseket az Ipari Műszergyár (Aszód, Pf. 2.) felvételi irodájára kérjük küldeni. Bőripari Vállalat 3-as számú Gyára IV. Kér., Vád út M. (Üjpesti Bőrgyár) FELVESZ: 4—8 órás munkaidőre női és férfi dolgozókat termelői munkára, komoly kereseti lehetőséggel 44 órás munkaidővel, minden második szombat szabad. Vidékieknek uta­zási terítést adunk, kedvezményes ét­kezést biztosítunk. JELENTKEZÉS a vállalat munka­ügyi osztályán. Hálóbútor, ebédlőbú­tor, könyvszekrények* íróasztal, Lingel könyvszekrény, fehér szekrények, csillárok eladók. Délután kettő­től hétig, II., Mártírok útja három, III. tizen­nyolc. Eladó 220 négyszögöl kert. Érdeklődni: Nagykőrös, Biczó Géza utca 4. . ______________ E ladó házhely. Nagy­kőrös V., Pacsirta u. 5. Az Egyesült Izzólámpa Vákuum­technikai Gépgyár FELVESZ: 44 órás heti munka­idővel (minden második hé­ten szabad szombat), magas kereseti lehe­tőséggel esztergályos, ma­rós, géplakatos, mechanikai mű­szerész szakmun­kásokat, 18 éven felüli női betaní­tott munkásokat, 1700—1800 Ft kere­setit lehetőséggel, felveszünk továb­bá 6 órás munka­idővel leányokat és fiúkat. JELENTKEZÉS: naponta 8—14 órá­ig. Munkás felvéte­li irodán, Budapest IV., Szilágyi u. 26. Rákospalota—Új­pest vasútállomás­nál. wÜZLEKEDES: 43, 47 , 84, 96-OS autóbusszal vagy 53, 12-es villamos­sal A Gerje-Perje Víz­gazdálkodási Társulat felvételre keres vizs­gázott és gyakorlattal rendelkező kompresz- szorkezelőt, valamint hegesztővizsgával és gyakorlattal rendelke­ző lakatost. Jelentkez­ni lehet: Cegléd, Pesti út 29. Beton- és Vasbeton- ipari Művek váci tele­pe (Vác Kisret dűlő 1. szám) azonnali be­lépésre felvesz cső­szerelőket, valamint könnyűgépkezelő vizs­gával rendelkező tar­goncavezetőket. Mun­kásszállásról, üzemi étkezésről, utazási hoz­zájárulásról gondosko­dunk. Kéthetenként szabad szombat. Fel­vétel személyes jelent­kezés esetén. Üllő es vidéké ÁFÉSZ dekoratőrt keres azonnali felvételre. Cim: Üllő, Vöröshad­sereg u. 40. ___________ A zonnali felvételre keresünk vasszerke­zeti lakatosokat, he­gesztőket. saiakozo- kat, segédmunkáso­kat. Bérezés szak­munkásoknál 3—12,— Ft, segédmunkások­nál 7—9.— Ft között, megegyezés ‘ szerint. Jelentkezés: Vízügyi Építő Vállalat Gépja­vító Üzeme Vecsés. Dózsa György út. 44 órás munkahét, üze­mi étkeztetésről, vi­dékieknek munkás- szállásról alacsony térítési áron gondos­kodunk Trágya eladó. Nagy­kőrös, Zrínyi u. 97. Gépipari Vállalat felvételre keres több éves gyakor­lattal rendelkező főmechanikust. A jelentkezésben kérjük feltüntetni az eddigi gyakor­latot, valamint a fizetési Igényt. A jelentkezést „Vasas 01921. H." jeligére a kiadóba kérjük. FELVESZÜNK AZONNAL változó munkahelyre mélyfúrási segéd­munkásokat, gépkezelőket. HETENKÉNT SZABAD SZOMBAT KERESET; órabér 5—7,50 Ft-tól + teljesítmény pré­mium.8 Különélési átalány. Jól felszerelt mun­kásszállás, térítés nélkül. Kollektív hazauta­zást, vállalati hozzá­járulást fizetünk. Munkaruha- és egyéb szociális juttatások. Felvétel útiköltségét megtérítjük. Személyes jelentkezés a felvételhez szüksé­ges iratokkal. Kedd, szombat kivételével reggel 7—10 óráig. „Vízfúró” Cegléd, Rákóczi út 72. Azonnali belépéssé felveszünk kovács, esztergályos, lakatos, hegesztő szakmunká­sokat, valamint férfi segédm unkásokat. Bérezés megegyezés szerint. , Jelentkezni ■ehet: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Válla­lat (volt Kocsigyár) munkaügyi osztályán. Szentendre, Eötvös utca 1. NB II női Szentes—Cegléd 13:9 (7:5) Abony. V.: Tatár. C. Építők: Deli — Ocsai, Csen- desné (1), Gergelyffy (1), Kiss (1), Bálint (2), Csorba (1). Csere: Dá­vid, Bezzegh, Bíró, Szűcs (3). A vendégek 5:l-re elhúztak és négygólos előnyüket végig tartam tudták. Megyei férfibajnokság Pilisi Bányász—Váci Spartacus 19:10 (10:7). Pilisvörösvár. Ld.: Mirk (8), ill. Sasvári, Kékesi (3— 3). Abony—Bem SE 18:12 (11:8). Abony. Ld.: Balogh (6), ill. Szabó A. (4). Nagykőrös—Fürst SE 22:16 (12:9). Táborfalva. Ld.: Varsányi (8), ill. Legény, Turczi (5—5). Gal- gahéviz—Gödöllői Vasas 27:23 (14:12). Galgahéviz. Ld.: Basa, Pintér (8—8), ilL Gulyás (5). Túra —Esze T. SE 23:13 (8:4). A Vecsés —GEAC mérkőzésre a vecsésiek orvosi igazolás hiányában nem tudtak kiállni. 1. GEAC 24 21 1 2. Bem SE 23 17 2 3. Gödöllői V. 24 16 — 4. Váci Sp. 24 16 — 5. Abony 23 14 1 6. Galgahéviz 24 13 7. Vecsés 24 13 2 523:354 43 4 487:368 36 8 540:404 32 8 453:409 32 8 473:371 29 1 10 404:456 27 11 473:402 25 8. Csepel Autó 23 12 1 10 472:432 25 9. Nagykőrös 24 10 — 14 403:397 20 10. Esze T. SE 23 9 — 14 327:394 17 11. Túra 24 7 — 17 400:538 14 12. Pilisi B. 24 6 3 15 375:437 11 13. Fürst SE 24 3 2 19 416:618 8 14. Pécel 24 3 1 20 271:392 6 Vecséstől, az Esze T. SE-től és Péceltől egy büntetőpont levonva. A Pilisi Bányásztól 4 büntetőpont levonva. Megyei női bajnokság Váci Forte—GEAC 20:5 (10:2). Vác. Ld.: Máthé (6), ill. Farkas (2). Váci llusos—Dunakeszi Vas­utas 7:4 (4:2). Vác. Ld.: Gergely R. (3), ill. Szabados (2). Dunai Kőolaj—Fóti VSC 12:11 (8:3). Kis- alag. Ld.: Horváth (4), ill. Hajdú (4). Budaörs—Gödöllői Spartacus 16:9 (8:4). Budaörs. Ld.: Eke (7), ill. Juhászné (5). Férfi ifjúságiak Nagykőrös—Dabasi Gimnázium 8:5, Pilisi Bányász—Váci Sparta­cus 9:9, Abony—Ceglédi Építők 11:16, Túra—Váci Fonó 2:25, Gal- gahévíz—Gödöllői Vasas 21:25. Új­ra játszott mérkőzés: Váci Fonó— Ceglédi Építők 18:12. B. L. Nemzetközi asztalitenisz-parádé Rajt a szorítóban bajnokságon. Uj elképzelés az is, hogy az ifjúsági és serdülő ' csapatbajnokság eddigi szisz- j témáját megváltoztatják: Bu- j dapest- és megyei bajnokság j lesz, és azok legjobbjai talál- j koznak döntő mérkőzésen. A I vidék asztalitenisz sportjának I segítését szolgálja, hogy október 20. és 25. között. Dunavarsányban, a me­gyei elnökök és titkárok részvételével megbeszélést tartanak. A sajtótájékoztató második napirendi pontja az ökölvívó szövetség beszámolója volt. Paraczki Sándor főtitkár a ma kezdődő országos egyéni baj­nokságról adott tájékoztatót. FOCIEGYVELEG A talányos II. csoport o Az a csapat, amelyet töröl­nek a bajnokságból, általában nagyarányú vereségeket szen­ved. Ezért a szabály kimond­ja, hogy ha már az őszi idényt is elkezdte az együt­tes, az őszi eredményeket tö­rölni kell, s a két pont 0:0 gólarán nyal ad élleilfelel ületi'. Ugyan-iS,' ha meghagynák eredményeit, hátrányos hely­zetbe hoznák a törlés után következő ellenfeleit, ame­lyeknek a 2 ponton kívül csak 0:0-ás gólarány jár. Nos, a területi bajnokság második csoportjából törölt sződi csapat valóban több nagyarányú .vereséget szen­vedett ősszel. Csupán egy győzelmet aratott Dunaharaszti, s egy döntetlent pedig a szigetszentmiklósiakkal szemben. Így az a furcsa helyzet adó­dott, hogy a sződjek „visz- szaléptetése” megváltoztatta az élcsoport sorrendjét. Az SZTK egy ponttal gazdagod­va az élre került. Lehet, hogy ez a tény — amelyet Szód komolytalan szereplése oko­zott — a bajnoki cím sorsára is kihat. Mint megírtuk, az SZTK 40 ponttal áll az élen a 39 pontos Ráckeve, Budaörs és Solymár élőit. Nézzük csak az érdekeltek hátralevő ta­lálkozóit. Október 19: Buda­örs—Érdi Szigetszentmiklósi TK—Ráckeve, Dunaharaszti— Solymár. Október 26: Rác­keve—Budaörs, Zsámbék— Szigetszentmiklósi TK, Soly­már—Fóti Vasutas. Novem­ber 2. Szód—Solymár (e mér­kőzés két pontja játék nél­kül a solymáriaké lesz), Szi­getszentmiklósi TK—Sziget­halom, Budaörs—Zsámbék, Alsógöd—-Ráckeve. Mint a sorsolás mutatja, Ráckeve az SZTK és Buda­örs csapatával egyaránt ját­szik. Az SZTK és Budaörs két­szer szerepel otthon, a négyes élboly másik két tag­ja pedig csak egyszer. A je­lenlegi helyzet alapján ne­héz megjósolni, hogy ebben a csoportban ki lesz a bajnok. Mindenesetre az SZTK az első számú jelölt. A másik, pontosabban az első csoportban eldőlt a kér­dés. Kartal bajnoksága régóta érett. Már a 26. fordulóban nyolc ponttal vezetett, s ekkor is ki~ lehetett volna kiáltani első­nek. Papíron ugyan, a hátra­levő négy fordulóban be lehe­tett volna hozni előnyét, persze csak úgy, hogy Kartal valamennyi mérkőzését nagy gólaránnyal elveszti, a má­sodik helyezett pedig vala­mennyi találkozóján gólzá­porral diaóaimastoodüe.i-t?' . * Most már papíron is kizárt ez a lehetőség. Kartalnak ugyanis 43 pontja van, Bér­ceinek pedig 36. nS mivel a hátralevő három meccsen maximum 6 pontot szerez­het, a hétpontos előny be­hozhatatlan. Egyébként a kiírás értelmé­ben a területi bajnokság két csoportgyőztese, valamint a legjobb második helyezett kerül fel, a megyei I. osztály­ba, s ez a legjobb második a pontok számát tekintve min­den bizonnyal a második cso­portból dotálódik. Visszatérve Kartal legutób­bi mérkőzésére, a gól nél­küli döntetlent hozó üllői ta­lálkozóra, Varga. János tudó­sítónk elmondta, hogy Kartal mérsékelten ját­szott, s a megfiatalított lelkes üllői gárda a győ­zelmet is megszerezhette volna. A bíróhármas kitűnően műkö­dött. Mint ismeretes, a megyei I. osztályból kiesett Üllő jó ideig versenyben volt a kartaliak- kal az elsőségéri. Aztán egy- re-másra következtek a ku­darcok s ezzel eldőlt, hogy nem juthatnak fel. Ekkor megfiatalították az üllői csa­patot, amelyben a régiek kö­zül már csak hárman-négyen szerepelnek. A megyei I. osztályban már aligha lehet elvenni a bajnoki címet Szigetújfalutól. Ehhez hozzájárult a vetélytárs Tö­rökbálint legutóbbi veresége — otthonukban most először kaptak ki a bálintiak — s így Újfalu három fordulóval a befejezés előtt 4 ponttal ve­zet. Üjhartyán immár a har­madik gólzáporos győ­zelmét aratta. Tavasszal 7:2-re nyert Albert- irsa, ősszel 5:l-re Törökbá­lint, majd legutóbb 8:l-re a Csepel Autó ellen. Az újhar- tyániak edzője szerint a gól­arány túlzott, nekik minden sikerült. Egyébként az egyik újhartyáni gólt nem Tunner, hanem Tujner szerezte, s Tuj- ner az együttes egyik leg­jobbjának bizonyult. Elmondta, hogy 27 klub 100 ökölvívója szerepel a verse­nyen, s csaknem minden kate­góriában meglesz a nyolcas mezőny. Ké* nyolcas Megyei totópályázatunk 26. fordulójára 585 darab szelvény érkezett be. Mivel a mérkőzé­sek az otthonjátszók sikerét hozták, s a szelvényen sze­replő nyolc találkozó közül a hat l_es mellett csupán két „x” akadt, azt hittük, hogy sok lesz a nyeremény. Nos, nem így történt. Végeredményben két pályázó érte el a maximu­mot, a nyolc találatot, nekik egyenként 50—50 darab totó- szelvény jut. A két nyertes: Illés László, Budaörs, Vas­vári P. u. 32/a. Pintér György, Kispest, Eöt­vös u. 21. Szerdán délelőtt az MTS- ben két sportág nagyjelentő­ségű eseményeiről és időszerű kérdéseiről volt sajtótájékozta­tó. Horváth Tibor, az asztalite­nisz szövetség főtitkára az október 31. és novem­ber 2. között sorra kerü­lő magyar nemzetközi baj­nokság előkészületeit ismertette A háromnapos versenyen 13 or­szág (Anglia, Ausztria, Bulgá­ria, Csehszlovákia, Franciaor­szág, Jugoszlávia, Lengyelor­szág, NDK, NSZK, Románia, Svédország, Szovjetunió és a rendező Magyarország) leg­jobbjai állnak asztalhoz. A magyar nemzetközi baj­nokságot ezúttal hetedszer rendezik, legutóbb két éve ta­lálkozott Budapesten a konti­nens úgyszólván valamennyi számottevő játékosa. A főtitkár a továbbiakban a sportág több fontos kérdéséről számolt be, így többek között a jövő áprilisi moszkvai Euró- pa-bajnokság előkészületeiről. Arról is szó van, hogy a vidéki bajnokság előtt először kelet és nyugat bajnokságot rendeznek és csak utána indulhatnak a legjobbak az országos vidéki Ritkán fordul elő egy posz­ton két csere. Pedig ez tör­tént legutóbb az NB III-as aszódi csapatban. Tiszaszeder- kényi mérkőzésükön a bal- szélső Tábikot a 75. percben Kőszegi váltotta fel, de ő hamar -megsérült és két perc­cel később új játékos, Tamás állt a balszélső aosztjára. Pelé, a bolygóközi ügynök Pelé, a világhírű labdarúgó leszerződött egy tv-filmszerep eljátszására. Pelé bolygóközi ügynök lesz, s az értékes ék­szerekkel rendelkező hölgye­iket védelmezi. G. Bíró döntő játszmája A Ceglédi Vasutas NB Il-es férfi asztalitenisz csapata leg-, utóbb az igen jó erőt képvi­selő Pénzügyőrök otthonában vendégszerepeit. A ceglédiek már 12:8-ra vezettek, ezután majdnem meglepetés követke­zett, ugyanis 12:12-re alakult az eredmény. A hajrá igen iz­galmas volt. A döntő játszmá­ban Hubik már 10:4-re veze­tett G. Biró ellen, de a ceglédi sportoló erősíteni tudott, s vé- , gül is jól taktikázva győzött, i Klss L- <3>’ Jeszenszky L. (2). teljesen összeroppant, ellenfe­lével szemben. A Vasutas te­hát 13:12-re nyert, s már 8 A Pénzügyőrök elleni győz­tesek: G. Biró (5), Kudelioh I (3), Farkas, Nyiri (2—2), Ku- delich II. NB II női. Dunakeszi Me­chanikai Labor—Miskolci Vo­lán 12:4. Gy: Schwartz, Ven- czel (4—4), Molnár, Petrik (2—2). Férfi NB III. Dunakeszi Me­chanikai Labor—Bp. Vörös Meteor 9:7. Gy: Rung (4), Kiss Vilniusz Petrasz Motejkajtisz szovjet repülőmodellező, gumimo- pont van a tarsolyában. Ha a i toros helikopterével 93.8 km/órára további találkozókon is SZÍV- i javította a sebességi világcsúcsot. vei-lólekkel küzdenek talán Az ötven éves «'epülőmodellező- vei íeieKKei xuzaeneK, taian i nek ez volt sorrendben tizedik vi­elkerülhetik a kiesést. Ilágrekordja. Kiemelt vállalat garanciális munkára magas órabérrel, állandó premizálással FELVESZ építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkásokat, nyugdíjazás előtt állókat is, HÁZGYÁRI ÉPÜLETEK SZERELÉSÉHEZ kiemelt bérrel NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk. Különélést fizetünk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen: 43. számú ÁÉV. Bd. XL, Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal).

Next

/
Thumbnails
Contents