Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-19 / 217. szám
EZT OLVASTUK M0H0B«VID£KE Elcsalogatják a vevőt a fővárostól A monori járás területén három községben, Monoron, Gyomron és Vecsésen tart fenn boltokat a Ceglédi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Jó darabig egyedural- - kodó volt a piacon, az utóbbi hónapokban azonban felütötte fejét a konkurrencia, boltokat nyitott a MÉK, a sütőipar. i Verseny alakult ki, amely- j nek győztese: a vásárló! : Emellett persze a vállalatok is megtalálják a számításukat. A Ceglédhez tartozó gyömrői és vecsési boltok például “l2 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le idén júliusban, mint tavaly. A két községben meghosszabbították a boltok nyitva tartási idejét, bővítették az áruválasztékot, s ezzel nagyon sok vásárlót elcsábítottak a fővárostól. Azok a bejárók, akik ezelőtt Budapesten vásárolták meg a kenyeret, lisztet, cukrot, sót — rájöttek, hogy községükben is találnak nyitott boltot és ugyanolyan minőségű *. árut, mint Pesten. És senki sem szeret fölöslegesen cipeked- ni. VÁCI NAPLÓ Svéd típusú telefonközpont Vácott Ha a türelmetlen érdeklődők elsétálnak a Marx térre, láthatják, hogy épül már az új telefonközpont, amely nemcsak a belváros egyik impozáns középülete lesz, hanem (ha megkezdi munkáját) segítségével megoldódnak a helyi és távolsági beszélgetések gondjai is. A posta-vezérigazgatóság távközlési' szakosztályán megtudtuk, hogy a svédektől vásárolt li- cenc alapján gyártott erossbar típusú berendezések _ már készülnek a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban.- Pécs, Siófok és Vác kap az Ericsson—Beloiannisz telefonközpontból. Ennek a központnak a segítségével a váci előfizető közvetlenül hívhatja a budapesti m telefonszámokat is. Ilyenkor még a beszélgetés díjának kiszámolásával sem lesz gondja a postánák, mert a gép percenként automatikusan számláz. Nagy előnye, hogy kisebb helyen elfér, mint a hagyományos telefon- központ, és tranzisztorai segítségével a helyi beszélgetéseket a megszokott 14—15 másodperc helyett 2—3 másodperc alatt kapcsolja. Kezeléséhez az eddiginél kevesebb emberre lesz szükség. PfST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁR Á^V ÉS C E O UÉLP VÁROS Rl XIII. ÉVFOLYAM,. 217. SZÄM 1969. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK Megint a gás! A Hírlap nyilvánosságán keresztül kérjük a városi tanács illetékeseit, közöljék velünk, gázfogyasztókkal: miért olyan rendszertelen mostanában Cegléd gázellátása. Fél napokat kell eltöltenünk a cseretelepnél, legtöbbször hiába. Munkaidő alatt, szabadságot kivéve állnak sorba az emberek a cseretelep kapujában; arra sem érdemesítik őket, hogy a pénztár előtti táblán közöljék a fogyasztókkal a csere időpontját. így mindenki várakozik, persze, hiába. Tisztelettel: K. A. Bajza utcai lakos SZOMORÚ STATISZTIKA Az országút áldozatai EMELKEDETT A BALESETEK SZÁMA A ceglédi városi-járási rendőrkapitányságon elkészült a felmérés a januártól augusztusig történt közlekedési balesetekről. A felmérés készítői egyúttal összehasonlítást is tettek: mennyire térnek el ezek az adatok a múlt év első nyolc hónapjában történt balesetek számától. Az adatok igen elgondolkoztatóak. Tavaly például 228 baleset történt az említett idő alatt, ebben az évben pedig 333-at kellett megörökíteni a hivatalos baleseti krónikában. Ezek közül tavaly tíz, az idén tizenhárom volt halálos kimenetelű. A közlekedésrendészek, rendőrjárőrök, önkéntes rendőrök nem győznek eleget beszélni a járművezetőkkel, a 1 gyalogosokkal. Figyelmeztetéseiket hamar elfelejtik, és úgy látszik, a bírságolás sem fékezi kellőképpen a járművezetőket. A gyorshajtás az idén 61, a figyelmetlen vezetés 82 balesetet idézett elő. A sort a szabálytalan előzések követik: itt 61 volt a balesetek száma. A szabálytalan kanyarodás, az elsőbbség meg nem adása, az ittas vezetés, a követési távolság be nem tartása: mind csak szaporították a sort. A halálos kimenetelű balesetek közül négynek az ital volt az oka. Érdemes megemlítem, hogy személy- és tehergépkocsivezetőt nem terhel felelősség ezekben az esetekben — motorosok és kerékpárosok voltak a nemtörődömök. A 333 baleset vizsgálata folyamán az év első nyolc hónapjában ösz- szesen 45 olyan embert talált a rendőrség, aki ittas állapotban veszélyeztette mások és a saját testi épségét —, az anyagi károkat nem is említve. Ma este; Úti képek Bulgáriából SZÍNES DIÁK Ma este hét órai kezdettel, a Kossuth Művelődési Házban, dr. Rév János Ütiképek Bulgáriából címmel tart előadást. Illusztrációul az előadó Bulgáriában készült színes diái szolgálnak. Az előadásra a Ceglédi Foto Club programjának keretében kerül sor. Ceglédre érkezik a Héjnál kórus Néhány napja hazánkban tartózkodik a szczeczini Héjnál kórus. Az énekkar tagjai a Balatonnál pihenték ki a hosszú út fáradalmait. A Vasutas Énekkar hét végi jubileumi ünnepségére ma este érkeznek városunkba. A vasútállomáson este fél hétkor várják őket az énekkar tagjai és a Kengyel—Magyar Baráti Társaság képviselői. AZ EJ LEPLE ALATT „Cinege hívja Jégszánkót!” SIKERES GYAKORLATOT TARTOTTAK A MUNKÁSÖRÖK ÖKÖLVÍVÁS: Csepel Autó-Ceglédi VSE 11:13 Szigetszentmiklós, 500 néző. Barátságos ökölvívó mérkőzés. Vezette: Majláth. Ökölvívóink idegenben, hatalmas küzdelemben, nagy közönség előtt győztek. Dávid Ferehc edző így foglalta össze az eseményeket: — Tizennyolc versenyzővel mentünk, de csak 12 indult, mivel nem tudtak kiállni ellenük. A szép számmal megjelent lelkes közönség vastapssal köszönte meg versenyzőinknek, hogy szívvel-lélek- kel küzdöttek az igen jó képességű Csepel Autó ökölvívóival. A fergeteges találkozók közül is ki kell emelni Pákozdi László, Szdbó, Gór I., Csurgat, Hörömpő és Orosz hárommenetes öklözéseit. Győztek: Csurgai, Gór I., Szabó, Orosz, Hörömpő, Pákozdi. Döntetlen: Kőműves. Vereség: Lőrincz, Bencsik, Fekete II., Völgyi és Pákozdi. — Eredményes szereplésükhöz hozzájárul Tokaji Andrásnak, a Kossuth Tsz elnökének patronálása. A sokirányú segítségadás elősegíti felkészüléseinket. — A Csepel Autó elleni minimális győzelem feltétlenül reményekre jogosít a jövőt illetően. (sz.) NAGYON SZÉP, enyhe éjszaka volt. Sok helyen nyitott ablak mögött aludtak az igazak álmát, mit sem sejtve arról, hogy ádáz ellenség tör a békességre: a város környékén ejtőernyős diverzánsok lopakodnak az éj leple alatt, titokzatos csomagokat dobnak le. Terveik azonban gyorsan lelepleződnek, mint ők maguk is. A munkásőrök felderítik, elfogják, illetve felszámolják az ellenséget. Amit eddig írtam, részben a képzelet játéka, részben hitelt érdemlő valóság. A szombat éjszakán és vasárnap délelőtt lejátszódó események során az ellenség képzeletbeli volt, a munkásőrök azonban , igazi. húsból-vérből való harcosok voltak. ★ A kiképzési év befejezése után, a ceglédi munkásőr zászlóalj Cegléd város, a járás és Nagykőrös térségében harc- gyakorlatot hajtott végre. A főhadiszálláson pontban éjfélkor, Sápi Lajos alezredes, TORTEL: Konzervkészítő asszonyok Valamikor gőzmalom volt Törteién az a nagy épület, melynek kapuja évek óta gyümölcs- és zöldsggszállít- mányokkal megrakott teherautók gördülnek be-ki. Épen, egészben hordják be az árut, és rövidesen tisztítva, felszeletelve vihetik tovább, egészen a Nagykőrösi Konzervgyárig. Az előkészítő telep évente Az egykori malomban most a szeletelő asszonyok szorgos- kodnak. A sebesen villogó késeknél talán csak a kacagásuk szikrázóbb, hiszen nyugodtan viccelődhetnek, beszélgethetnek munka közben. — Mi van a ládákban? — nyúság, lecsó és ételízesítő 120 nőnek ad visszatérő, időszaki munkaalkalmat. Az idény általában júniusban, a főzőtök tisztításával kezdődik. — S ha valaki az ismerősét épp Kukutyinba küldené nyár idején „zabot hegyezni”, akkor sokkal közelebbi munkahelyen is szívesen látják. Törteién ugyanis foglalkoznak nyáron — babhegyezéssel. Így nevezik azt a műveletet, amikor a babot megtisztítják a két végétől. Jelenleg a paprikát készítik elő. feldolgozáshoz. Az asszonyok kedvelik ezt a munkát, miv^l a munkaidő itt kötetlen, általában csak a szállítás fontosságától függ. a fizetés viszont elégedettséggel tölti el a paprika, mázsaszámra. Sava- készül belőle. rendszeresen dolgozókat. Van, aki tizenhárom éve visszajár. Száznál többen tartoznak ehhez a törzsgárdához. A Nagykőrösi Konzervgyár rádiós diszpécserszolgálata állandó kapcsolatot tart a törteli előkészítő teleppel is. A folyamatos szállítást, a gyár pontos ellátását segíti üz okos irányító gép: ennek a segítségével a gyár nemcsak az előkészített áru mennyiségéről értesülhet, hanem a minőséget is jelzik előre, az érkezés időpontjával egyidejűleg. A paprika után szilvát magoznak láda- és teherautószám a törteli nők. Péterffy István képes riportja. zászlóaljparancsnok hirdette ki a harcparancsot a parancs- nokokfiak. Ezután rövid megbeszélés következett, majd megkezdődött az akció. A HARCPARANCSBÓL kiderült, hogy ellenséges csoportokat kell felderíteni, elfogni, illetve megsemmisíteni. Kidolgozták a terveket, amelyekben a harci csoportok feladatait, az együttműködés rendjét és a harcfeladat • formáját határozták meg. A közlekedési csomópontoknál, hidaknál, vasutaknál biztosító őrszolgálatot vezettek be. Felderítő kutatócsoportokat indítottak az ejtőernyővel ledobott ellenség felkutatására és felszámolására. A „harc” során sűrűn változott a helyzet, s a zászlóalj erőit ennek megfelelően át kellett csoportosítani. A rádión leadott parancsok gyors elhatározásra késztették a századparancsnokokat. A nagy átcsoportosítások alaposan próbára tették a parancsnokok képességeit és a munkásőrök harci tudását. A zászlóalj öt átcsoportosítás után hajtotta végre a feladatot. A parancsnokság épületében közben állandóan működött a rádió adó-vevő berendezés, „Cinege hívja Jégszánkót!” — hallatszott. A kívülállók számára nem sokat jelentettek ezek a bűvös szavak, a híradósok azonban — ennek a nagy akciónak fontos láncszemei —, kitűnően megértették egymást és jól tudták a feladatukat. Több száz ember jól összehangolt, közös erőfeszítése hozott 'eredményt ezen az éjszakán. VENDÉGEK IS VOLTAK a parancsnokságon és a terület- í lik a legtöbben. re is kilátogattak. Babinszki 'Károly, a városi, Varga Ferenc, a járási pártbizottság titkára, tsz-ak, vállalatok vezetői jöttek el megszemlélni a harcgyakorlatot. Elismeréssel szóltak a munkásőrökről, akik a napi munka mellett a harci kiképzésben is becsülettel helytálltak. . A munkásőrség megyei parancsnoka, Arató Jenő, értékelésében elismerően nyilatkozott a parancsnoki állomány félkészültségéről, a munkásőrök áldozatkész helytállásáról. A feladat végrehajtása során látszott, hogy a harcfeladatok megszervezésére és irányítására képesek a parancsnokok. A munkásőr zászlóalj magasfokú kiképzettségénél fogva alkalmas a legösszetettebb harcfeladatok végrehajtására is. VASÁRNAP tizenhárom órakor értek véget a harci cselekmények. Ekkor értékelte a parancsnokság a lezajlott gyakorlatot. A pártbizottság nevében Varga Ferenc járási titkár fejezte ki elismerését a munkásőröknek. (-1) Pótháziasszonyok A Szabadság téren levő Rendeitruhaipari Vállalatnál létesült szolgáltatórészleg elérte célját. A takarítást és egyéb házi munkát végző brigádokat gyakran veszik igénybe a háziasszonyok. Most, az őszi nagytakarítások idején, különösen a parkettcsiszolók és a kárpitozott bútorok tisztítását végzők munkáját igény_ CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő parasztkocsi olcsón eladó. Megtekinthető mindennap. Izsó Ferenc, Csemő I., Mike- budai út. Egy fehér kályha és Nova villanysütő eladó. XI. kér. Téglagyár dűlő 86. sz. Ugyer XIII. dűlőben 800 n.-öl szőlővel a Halmi-féle tanya eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. __________ A Kecskeméti BAR NEVAá* férfi és női segédmunkásokat felvesz 7.50—9 forintos órabérrel azonnali belépéssel. A felvételhez egészségügyi vizsgálati eredmények szükségesek. A gyár a vonatközlekedéshez 80 százalék. az autóbuszközlekedéshez 40 százalék utazási költséget térít Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reggel V28—9 óráig. Eladó 120 n.-öl szőlőskert Bedében, portának alkalmas. Cegléd. Külső-Törteli u. 9. Nagyméretű száraz Pince és garázs kiadó. Dorottya utca 2. Felház utca 25. számú ház beköltözhetően eladó. Tizenkét . 40 kg-os süldő eladó. Lúd utca 3. szám. Káldiék. Eladó 200 kg-os mázsa súlyokkal, ágy- sodorony, tíz almaláda. üstház üsttel, körfűrésztengely fúrófejjel. női télikabát. — Cegléd. Jókai út 6. sz. öt vagy hat mázsa borszőlő eladó. Cegléd, Külső Kátai út 10/a. szám. Hét hektoliteres töltőképes hordó eladó. Széchenyi, út 14/b. sz. Sürgősen eladó a Görbe utcában 181 n.-öl bekerített, fiatal gyümölcsös kúttal és deszkaépülettel. 19 ezerért. Egy 250-es, nagvkerekű. jó, műszaki vizsgázott Jáwa motor 4500 forintért — Tóth Pál, V. kér. Batthyány utca 41. szám alatt. Moszkvics 407-es és egy új, magas sport gyermekkocsi eladó. Besnvő utca 10. ______ B eköltözhetően eladó kertes kis családi ház. Cegléd Gerje telep 10. sz. Hajdú._________ E ladó 2.50-es szőlőprés. borpumpa, deszka. gerenda. Kazinczy utca 1. Szövetkezeti lakás OTP átírással is, eladó. Kossuth tér 6. III. em. 7.____________ Négy szobás új ház és porta eladó. Ceg- léd. Virág utca 14. sz. Azonnal beköltözhető ház, nagy portával eladó. Érdeklődni lehet: Mizsei út 10. sz. alatt. _______________ B alatonfenyvesen, vízparton. 100 n.-öles telek eladó Érdeklődni: Cegléd, Alkotmány u. 43. sz._________________ M érnökházaspár legalább 1 szoba konv- hás lakást keres megegyezéssel a város központjában, vagy a Szolnoki út környékén. Választ ,.Meghatározott időre” jeligére kérjük a ceglédi hirdetőbe, posta- fiók: 86. BMW személygépkocsi eladó. Érdeklődni: az ócsai újságosnál. Terményforgalmi Vállalat női fizikai dolgozókat, három nyugdíjas fűtőt és két érettségizett személyt meósnak, kukorica- szárítás idejére felvesz. Kölcsey tér 1. (Közraktár). J 1