Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-16 / 214. szám
PEST VEGYE! <cf£ívlap 1969. SZEPTEMBER 16., KEDD A tudós műhelyében Négyszemközt Öveges professzorral A gerlék — tizen-huszan — haacuroznak a széles erkélyen, mintha ott volna a szállásuk. Kézből eteti őket a házigazda. Ha csukva az ablak, csőrükkel kopognak. Es a professzor kiszórja a napi eledelt. Az erkélyről magas háztetők felett nézünk el a Bécsikapu- tár felé. Budán a Varsányi udvar 2, negyedik emelet 17: itt lakik csendes magányban öveges professzor. A lakás igazi „tudóshajlék”: könyv, könyv és könyv mindenütt. Képek a falon megbocsátható összevisz- szaságban, látszólag értéktelen kacaitok, szemétbevaló konzer- v« dobozok, üvegszilánkok, sztanioldarabkák. Ez a sok ösz- szevissza-holmi kincset jelent itt: a világ titkainak felderítésében. A professzor kísérleteinek eszközei. Ismerjük a televízióból ... A professzor — negyven évvel ezelőtt fizika tanárom a váci gimnáziumban —, korát messze meghazudtolóan még ma is fiatalos mozgású. Patto- góan katonás, ez a sajátosan „övegesi” hang, amely már az első pillanatban nyugodt, figyelő atmoszférát teremt maga körül. Ül egy magas karosszékben és várja 9. kérdéseket — Hogyan lett tudós, professzor úr? — Én, tudós? Őseim kétszáz évre visszamenőleg néptanítók voltak, én is néptanító akartam lenni magasabb fokon, amikor tanári pályára mentem. Egy ízben lett volna módom rá, hogy tudós legyek. Mikor az egyetemet elvégeztem, 1919-ben az azóta Nobel- díjas Hevesy György profesz- szor tanársegédjének hívott. István öcsém is tanár Kiskunfélegyházán. — Nézd, nézd, hát nem csodálatos! így fordítsd, ferdén, hogy megtörje a sugarakat... Ettől kezdve nehéz az újságírónak noteszába jegyezni, mert a délelőtt interjú helyett fizikai bemutatóval telik el. Közben «ízért elmondja: a gim- názium utolsó két osztályát a kecskeméti piaristáknál Végezte. Az 1913-as évkönyvben megtalálható á bejegyzés arról, hogy fizikából és görög nyelvből első díjat nyert dolgozatával. — Első művének megjelenése óta hány könyvet írt, professzor ún? — Huszonkilencet. A harmincadiknak a kéziratát — 514 oldalt — most adtam át a kiadónak. Elektrotechnika a címe, szakmunkásképző iskolák számára írtam, tankönyv lesz ez is. A tankönyvekre terelődik a ízó. Megkérdezem: — Mit tart az iskolai természettudományos oktatásról? — Tankönyveink maximalisták, nagyon sokat kívánnak a tanulótól, de gyakorlatilag az iskolai oktatás alig segíti hozná a diákot a leglényegesebb természettudományos tudnivalókhoz. — ügy értsük ezt, hogy kevés a szemléltetés? — Teljesen így. A tanulónak íok-sok elméleti anyagot töm- hek a fejébe, a legtöbbször nem is szerencsés válogatással, a legegyszerűbb, sőt úgyszólván a legalapvetőbb jelenségeket viszont alig ismertetik meg velük. Véleményem szerint az iskolai szemléltetésre sokkal, de sokkal nagyobb gondot kellene fordítani. Beszélgetés közben megtudjuk: évekig tanította a tatai gimnáziumban a fizikát olyan eredménnyel, hogy a városból való távozása után díszpolgárrá választották — elismerésként. — Ha már az iskolai oktatásunkban hiányos a szemléltetés, nem lehetne-e ezt a játékiparban valahogyan pótolni? — Pótolni, azt nem. Az előb- bin is javítani kell, de játékiparunk választékát is bővíteni kell, illetve változtatni az eddig járt úton. Mert mi most a helyzet? Kap a gyerek egy vonatot, eljátszogat vele. Tudja, hogy a vonatot elektromosság működteti vagy felhúzós motor. De hogy mi az elektromosság vagy a húzó-toló erő, arról fogalma sincsen. — Mit lehetne tenni? — Sokat. Éppen itt volna a népszerű tudományos ismeret- terjesztés szerepe. Nézzük csak. Építenek művelődési házakat, ahol klubszobákat, könyvtárakat létesítenek. Lehet kártyázni, olvasni, sőt a büfében iszogatni is. De van-e olyan természettudományos játszószoba, ahol ezeket az elemi, szinte minden ember számára megismerni kötelező fizikai jelenségeket, játszva megismerheti a gyermek és felnőtt? Higgyétek el, ennél izgalmasabb, érdekesebb szórakozást aligha találni. — Egyszóval: játékiparunknak nagyot kell lépnie a természettudományos játékok gyártásában. Nem nagy dolgokról van itt szó. Csupán könnyen megvásárolható kísérleti eszközökről, amelyekkel a serdülő gyermek be tud hatolni a természet titkaiba. Az ilyen játékok nagyban elősegítik az iskolai természettudományos oktatást. Szóba kerül az is: a technika eszközeivel hogyan lehetne segíteni az iskolai túlterhelés feloldásában? A professzorválasza : — Meggyőződésem, hogy a nem is olyan távoli jövő forradalmat hoz az iskolai oktatásban, a tanítás nagyfokú gé- nesítését. Szerepet kapnak abban a filmek, a gépek (magnetofon, oktató-, feleltető- és ellenőrző masinák): Természetesen az oktatás középpontjában .ezután is a tanár áll majd. Hadd jegyezzem meg: tanárképzésünkben is arra kell törekedni, hogy csak hivatásukat szerető és tudásban nagyon felvértezett emberek kerüljenek katedrára. Hasonlóképpen a tanulóknál is erős szelekció érvényesüljön, csak a rátermett fiukat-lányokat szabad tudományos pályára engedni. Lagymatag, félig kész szakemberekkel nem sokra megyünk. — Mit vár professzor úr a A Dunakeszi Házgyárba FELVESZÜNK: villanyszerelő, kőműves, vasbetonszerelő, víz- és gázszerelő, burkoló, híddarus szakmunkásokat, segédmunkásokat. Segédmunkásokat különböző házgyári szakmákra betanítunk. Kiemelt bérezés, megegyezés szerint. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Útiköltséget térítünk, vidékieknek szállást adunk. Jelentkezés a 43. sz. ÁÉV. DUNAKESZI HÁZGYÁRA Munkaügyi csoportjánál. technikai forradalomtól? Mennyiben fogja az emberiség javát szolgálni? — Jósnak kellene lennem, hogy tökéletesen válaszoljak. Egyet azonban elmondanék. Véleményem szerint csak természettudományosán művelt nép építhet új világot. És még valamit. Szükséges, hogy egy — mindenki által ismert — nemzetközi nyelv elterjedjen. Már folytak kísérletek ilyen nyelv megalkotására 5 magán- és 9 mássalhangzóval. Szükséges továbbá, hogy nemzetközi szocialista erkölcstant tanítsanak valamennyi iskolában, és nemzetközi gazdaságtant arról, hogy az emberiség eltartásához elegendő nyersanyaggal rendelkezik a föld1. Talán utópia ez? Nem hinném... öveges professzor — hetvenöt éves az idén — fürgén mozog, kávét főz, kiszolgálja vendégeit. Megkérdezem: —Mennyit dolgozik profesz- szor úr naponta? — Huszonnégy órát. Táplálkozásra mindössze egy órát fordítok, csupán ebédelek. Keveset alszom, ha éjjel felébredek, és eszembe jut egy kísérlet, nem vagyok rest elvégezni. Balogh József TV-FIGYELO IDŐÉRZÉK A tömegkommunikációban, így a televíziós adásokban is, döntő szerepe van az időnek. Van, bár sűrűn úgy tűnik, hogy — nincsen. A jó műsornak rosszul megválasztott időpont olyan, mint futónak a cél előtti gáncs. A fordított helyzet még kínosabb. A rossz műsornak adott jó időpont — az ún. föműsor-idő — olyan, mintha a hordágyon célba vitt futót hirdetnék ki győztesként, így, ilyen tiszta, egyértelmű formában, persze, mindez nem mutatkozik meg a televízió műsorában — pontosabban szólva műsorszerkesztésében —, de tagadhatatlanul jelen van. Sajnos. A héten például több ízben is töprengeni kényszerültünk azon, hogy vajon mi a fontosabb: „lemenjen-e” egy műsor, vagy hatása — közönsége — is legyen? Közelebbről, de csak két példát említve: he- lyes-e egy mindenkit érdeklő témát, a lakáskérdést műsorra tűzni a TV híradó előtt, amikor a TV híradó után egy több mint kétórás film következik? Azaz, amikor a tv-né- zőnek 170 percet kellene egyfolytában végigülnie? Majd’ három órát! Tehát mi történhet? Nem nézi a néző a lakáskérdésről szóló — s máskülönben ígéretesnek induló, öt részből álló sorozat első darabját —, nem nézi a TV híradót, hanem a filmet. Vagy fordítva. Ám helyes-e ' ilyesfajta választásra kényszeríteni a nézőt, amikor mód lett volna a természetszerűen jóval kevesebbeket érdeklő Zenei Figyelővel — csütörtökön — fölcserélni? Vagy éppen — a néhány perces műsoridő-eltéréseket nem nehéz korrigálni — a pénteki képzőművészeti műsorral, mely ugyancsak tipikus rétegműsor, amely után a Capek műveiből készült ösz- szeállítás következett, melyet — ha jól emlékszünk — már harmadik alkalommal vetítettek? Folytathatjuk: szabad-e egy többszöri ismétlésnek elfoglalnia a fő műsor idejét — Ca- pek-összeállítás — pénteken s szombaton egy harmatgyenge valaminek, aminek még műfaját sem igen lehet meghatározni? Tehát azt a két estét, melyet általában szabadabban töltenek az emberek, lévén sokan már szabad szombatosok, illetve vasárnap mindenkipihenhet? S amikor igenis lehetne adni valamit a nézőnek! Sőt: kellene! Befolyásolni ugyanis lehet, s szükséges a né^őt, világossá tenni előtte a választási lehetőségek eredményét. Választani, dönteni azonban a nézőnek kell. (m) KÖNYVESPOLC Gulácsy Lajos „Mikor 1932. február 21-én Gulácsy Lajos meghalt, olyan sors ért véget, amely sohasem tudott egészen valósággá válni az emberek szemében. Élete epizódokra széttöredezett eseménydarabkáknak látszott és sohasem állt össze hiánytalan egésszé, egyéniségét pedig varázserőként, és egyben átokként is ható titok övezte, mély életében és halálát utón is feL oldatlan maradt” ... így indítja Gulácsy Lajosról írt tanulmányát Szabadi Judit, amely a Corvina kiadó most megjelentetett Gulácsy Lajos című kötetében kapott helyet. A magyar századforduló nagy magányosai közé tartozott a festőművész, akinék pályája 1900 és 1915 között bontakozott ki, kezdetiben a szecesszióval érintkező, később pedig teljesen egyénivé váló látomásos festészetével. Egyetlen képzőművészeti csoportosulás programjával sem azonosította magát; hosszabb olasz- országi tartózkodása, majd az elmegyógyintézetben eltöltött 20 esztendő pedig még életében feledésre kárhoztatta. A Corvina Kiadó mosit megjelent kötetében ezt a töredékében is hasonlíthatatlan szépségű és kivételes tartalmi gazdaságú festészetet mutatja be 25 színes és 6 fekete-fehér reprodukcióval. — K. — KÖSZÖNTÉS Egy modern magyar kerámiáról szóló könyv szerzője alkimistának nevezte Gorka Gézát, a mestert, aki most het- venötödik születésnapján több, mint fél évszázad munkájára és kísérleteire tekinthet vissza. A népi kerámiától indult és a városi ember mindennapi kerámiájának megteremtéséig jutott el, máig megőrizve a paraszti fazekasság tömör egyszerűségét, amelyet a modern technika minden eszközével kiegészített. Gorka Géza 1894-ben született Nagytapolcsányban, de már gyermekkorában Mezőtúrra került, egy messze földön ismert fazekasmesterhez: Hadár Balázshoz. Hiába akarta később a család, hogy Gorka Géza festő legyen, otthagyta a műtermet és visszatért Hadár Balázs műhelyébe. A Tanácsköztársaság ala.tt vöröskatona volt, a bukás után emigráns — de az emigrációból „tanulmányút” lett: a kor neves német keramikusaitól sajátította el a modern kerámiai eljárásokat, mielőtt — 1922-ben — visszatért Magyar- országra. Hadár Balázs műhelyében dolgozva ismerkedett meg a habán fazekasok örökségével: Magyarországra ők ültették át az itáliai reneszánsz kerámia örökségét, és a magukkal hozott emlékekből és az itteni hagyományokból ötvözték a fehér alapon finom zöld, sárga, kék színekkel pompázó habán edényeket. Gorka Géza eleinte az ő nyomukon haladt. Még a 40-es években is készített olyan kávéskészletet, amely a habán emlékek örökségét a mai követelményekhez alkalmazta. Egész életében modern és mégis hagyományhű kerámiát akart készíteni — ezért hozta létre 1923-ban a 70 munkással dolgozó nógrádverőcei manufaktúrát, a Keramos Rt-t. Mikor azonban úgy látta, hogy munkatársai felhígítják, gics- csessé teszik az üzem termékeit, kilépett és 1927-ben önálló műhelyt rendezett be Nóg- rádverőcén. Sajnos, ezt a műhelyt 1000 válogatott kerámiával együtt megsemmisítette a háború. 1943-ban újra megpróbálkozott műhelyszervezéssel, ez volt a rövid életű Palóc Háziipari Vállalat, de igazi lehetőségei csak akkor bontakoztak ki, amikor 1945 után Mattya- sovszkv Zsolnay Lászlóval a nécsi Zsolnay-gyárban kísérletezhetett. f Első nemzetközi sikereit 50 éve aratta Gorka Géza a velencei kiállításon. Azóta számtalan magyar és külföldi tárlaton szerepeltek művei, és az elismerés sohasem hiányzott: érdemes művész, Munkácsy- és Kossuth-díjas. Nevéhez fűződik a magyar kerámia megújulása, szátntalan új technikai eljárás, a repesztett máz, a csomós felületformálás, a figurális plasztika és a praktikus célokra szolgáló kerámia modern szellemű ötvözése. A magyar iparművészet „nagy öregei” közé tartozik — de műveire, melyeknek stílusa mindig megújul, inkább a fiatal jelző a jellemző. — é — a — 1ÄB1 LÁSZLÓ: Daliás idők (1945-1946) Levél Amerikából Tizenkét esztendő után végre levelet kaptam Bella nénitől New Yorkból. Én ezt a levelet most szorul szóra leírom, hadd lássa mindenki, hogy milyen levelet kaptam én tizenkét esztendő után Bella nénitől, New Yorkból. Te kedves rokonok, amikor Hanzi nekem írta meg Detroitból, hogy vagytok meg valamennyien otthon, én nagyon boldogultam. Én most közlöm veletek, hogy én tizenkét év alatt semmit sem lettem öreg, épp olyan csinos és kívánatos vagyok, minf aki voltam odahaza, bár az én alak lett egy kicsikét elteltebb, de a hajam szép szőke és senki se nem mondaná, hogy ez így nincs van rosszul. Én most is élek Harryval, aki egy nagyon jó emberüzlet és hamisékszert vesz és elad és visz engem mindig szállodákba. Mindenki mondja, hogy fiatalabb vagyok, mint az anyád volt, pedig ő is egy nagyon szép asszony, de én most vagyok nagyon kívánás és biztosan örüljétek, hogy ezt halljátok tőlem. Az, amit tett veletek Hitler, volt nagyon kényelmetlen. Mi hálaistennek valamennyien jól vagyunk s lakunk egy nagyon szép házban itt, ahol van minden szobának külön ajtaja. És Harry azt mondja, hogy szeretne már látni titeket, illik tudni, hogy volt neki kötő- hátyagyulladása és bekötött szemmel fekszik három napja óta. Minden héten megyünk mozi és színház, ami nekem nagyon jól áll. Hogy szegény Zsigát kivégezték, az nagyon bosszantó. De itt az élet eléggé szórakoztató és van most a hamis ékszereknek egy jó szezonja, ami nekünk nagyon jól áll. Mariann meg Aliszka is vannak nagyon jól, van nekik is férj, aki dolgozik és keres szépen. Vagyok velük sokat és csodáljuk egymást, hogy olyan fiatalok maradtunk az európai háború dacára is. Hogy Artur bácsi és az ő kedves felesége megégtek Lengyelországban, az roppant zsenáns. Mi most vezettettük be a televíziós telefon, ami drága, de megéri, mert olcsó. Mi valamennyien gondolunk sokat rátok, és nincsen esztendő, hogy eszünkbe bele ne jutnátok, ahol ti- nektek van nagyon jó helyetek. Hogy szegény Matildék egész családja kiirtották, az nagyon érdekes. Aliszkának volt most influenza, de jött három doktor és most már van mindenki egészség. Te kedves rokonok! Mi most össze fogjuk szedni ami van ócska holmi és küldjük el nektek csomag, csak írjatok meg, hogy megkaptátok, akkor küldünk újra fogpaszta, rágógumi, meg ilyesmi. És ha akar kijönni az egész család, csak írjatok nekünk bátran, mi majd imádkozunk, hogy sikerüljön. Csókolunk mindenkinek a szája: BELLÁÉK Rémtörténet A gázszámlás nyolcszázmil- liárdot adott vissza, és mert rendőrrel fenyegetőzött, ha a nyolc köteg egymilliárdost el nem fogadom, elfogadtam. Különben is, közben eszembe jutott, hogy lent a Körút sarkán százmilliárdért megmérik a. pontos testsúlyomat, a százmilliárdnak tehát igenis, varázsereje van. Le is siettem — hogy közben meg ne dráguljon — és megmé- retkeztem. 55 kiló és 70 deka voltam. Na jó — gondoltam — és továbbmentem. A Király utca sarkán találtam egy újabb mérleget. Ez is százmilliárdot kért. Minthogy nem árt ellenőrizni az egyik mérleget a másikkal, itt is megméretkeztem, 55 kiló és 60 dekát mutatott. — Ejnye csak — csóváltam a fejem —, ezalatt a rövid idő alatt fogytam volna? Vagy talán nem pontos a mérleg? Szerencsémre a Nemzeti Színház előtt is találtam egy mérleget. Megméretkeztem. 55 kiló és 50 dekát mutatott. Most már megijedtem. Valami titkos féreg foga rághat, ez a balsejtelem gyötört. Ha ilyen tempóban fogyok, este hatra készen leszek. Ijedten siettem át a patikába. Hajlandó volt megmérni százmilliárdért. Itt 55 kiló és 40 dekát nyomtam. — Bocsánat — kérdeztem a patikust —, pontos a mérleg? — Grammra — felelte. — Negyedórával ezelőtt egy másik mérlegen több voltam. — Akkor az nem volt pontos. Olyan meggyőzően mondta, hogy hittem neki. De azért a szemben levő másik patikában is megméretkeztem százmilliárdért. Képzeljék el kétségbeesésemet: itt már csak 55 kiló 30 deka voltam. Ennek már a fele sem tréfa — gondoltam — és azonnal elsiettem egy belgyógyász ismerősömhöz. Elmondtam az aggasztó tüneteket. Redőkbe ráncolt homlokkal hallgatott végig. Alaposan megvizsgált, de semmit sem talált. Azt mondta: szívem, tüdőm rendben van, nem érti a dolgot. Mindenesetre leküldött a házban levő patikába, mérjem meg magam és ha ugyanazon a mérlegen kevesebbet nyomok egy óra múlva, keressem fel, valószínűleg vérátömlesztést kell csinálni. Lesiettem a patikába. Megméretkeztem százmilliárdért. Már meg sem döbbentem, hogy itt csak 55 kiló 20 deka voltam. Fél órát járkáltam izgatottan a patika előtt, aztán újra ráálltam a mérlegre. Csaknem elájultam. 55 kiló 10 deka voltam. Már csaknem befeküdtem a kórházba vérátömlesztésre, amikor eszembe jutott, hogy mindenütt egy köteg száz- miilárdossal fizettem. Ezért fogytam tíz dekát minden mérés után. — Pardon — mondtam az orvosnak — vissza az egész. Nem fogytam egy dekát sem, — Meg kell vizsgálnom — felelte komoran —, mert aki nem fogy, annak valami baja lehet. (Folytatjuk.) i
