Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-22 / 194. szám
“T/űrlap 1969. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT Sikerrel zárt a monori járási kiállítás a A Monori Állami Gazdaság első díjat nyert Augusztus közepén nyílt meg Monoron a monori járás tsz-melléküzemeinek legszebb termékeit bemutató kiállítás. A kiállításon 14 tsz vett részt, s vendégként a ceglédi Dózsa Népe Tsz is bemutatta termékeit — lehetetlen lenne külön beszélni minden pavilonról, minden tárgyról, bár szívünk szerint felsorolnánk valameny- nyit, mert nemcsak hasznos és érdekes dolgokat, de egészében véve rendkívül dekoratív kiállítást láthattunk. Az első díjat a Monori Állami Gazdaság nyerte el — méltán — legjobb termékeivel. Elismerő oklevelet kapott: méltán, már csak színpompás, csodálatos virágai miatt is. A gyömrői Petőfi Tsz kávéfőzői, turmixgépei, fürdőhengeralkotásai mellett is ott volt az elismerő oklevél. A Vecsési Állami Gazdaság harmonikakapuval, napozó- paddal, a Gödöllői Állami Erdőgazdaság akácból készített falburkolattal, szaunaépületek makettjével jött — és sikert aratott. A ceglédi Dózsa Népe Tsz faipari és élelmiszeripari melléküzemágának termékeit mutatta. be. A bemutató úgy zárta kapuit 21-én délután, hogy mindenkiben hagyott maradandó élményeket. Hiszen aki a műszaki dolgokra nem volt túlságosan kíváncsi, az megtalálta az úri tsz halászlé-árusító pavilonját, vagy a gombaiak grillsütőjét, díjnyertes borait... — k, zs. — Koszorúzás a rákosligeti temetőben Románia nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából pénteken délelőtt koszorú- zási ünnepség volt a Rákosligeti temetőben nyugvó román hősök sírjainál. A himnuszok elhangzása után az MSZMP Budapesti Bizottsága nevében Szépvölgyi Zoltán titkár és dr. Sós György rendőr-vezérőrnagy helyezett el koszorút. A Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének képviseletében Dumitru Turcus nagykövet, Ion Avram tanácsos, Jan L eontescu kereskedelmi tanácsos és Emílián Birlea ezredes, katonai és légügyi attasé koszorúzott. Vallomások egy gyilkosságról _________ * _________________________,_____—— N eve: Göbölyös Mátyás. Életkora: 43 év. Foglalkozása: segédmunkás. Lakhelye: Mo- npr, Móricz Zsigmond utca 72. A lakás ajtaja sokáig zárva volt, az üres szobákban sokáig porosodnak a tárgyak. Az asszonyt kórházban kezelték. A férfit vizsgálati fogságban tartották. Az asszony meggyógyult és hazament. Sokszor sír. A férfi naphosszat hever zárkájának fekhelyén. Emberölés kísérletéért hat évi börtönre ítélte a bíróság. Gyilkossági szándékkal torkon szúrta feleségét. hős lett, úgy bevágta az ajtót, hogy a tok meglazult, egy ablakszem meg kitört... Átmentem a szomszédba kertet ásni. Visszamentem, hát ott feküdt a heverőn. Mondtam még egyszer, főzzön meg. Visszamentem, csak ott feküdt. Felmentem a padlásra'gyújtósért, akkor láttam meg_ azt a régi, rozsdás disznóölő kést. A feleségem állt a tűzhelynél és nem csinált semmit. — Itt hagylak — mondtam neki. Mire ő: — Fogadok két huligánt és le- üttetlek... Hanyatt vágta magát a heverőn. — Mindjárt beléd vágom ezt a rossz kést — kiáltottam gött az ajtót, hogy felesége meghalt. Az utcán a rendőr- kapitányság vezetőjével találkozott. Közölte vele, hogy megölte feleségét. A feleség nem halt meg. Életét csak a rendkívül gyors és korszerű mentéstechnikának köszönheti. Súlyos sérülése azonban maradandó nyomokat hagy egészségén is. Az asszony, hazatérve a lezárt lakásba, a tűzhelyen találta az akkor főzött ebédet. A romlott, büdös ételt ki kellett öntenie. Szitnyai Jenő VÁC Kórus és közönség együtt énekelt... . -A A hét elején — a Vox Humana vegyeskar meghívására — megérkezett Vácra a 80 t,8.gú Szófiai Központi Pedagógus Kórus. Először áz esztergomi Technika Házában hangversenyeztek; alkotmányunk ünnepén a váci Madách Imre;; Művelődési Központban üdvözölték műsorukkal a vendéglátókat. Nagy taps köszöntötte a bolgár népviseletben felálló női énekkart. A kétórás műsor keresztmetszetét adta a baráti Bulgária klasszikus és modern kórusirodalmának. A nézőtéren, helyet foglalt a Vox Humana együttese is. Amikor a Radna peszen című ének hangzott fel, a váci énekesek felálltak helyükről és a színpadi kórussal együtt zengték a fülbemászó, kedves éneket. A közönség meleg ünneplésben részesítette Lidia Dimitrova kórusvezetőt, Theodor Mussew zongora«zólistát és a szófiai kórus valamennyi tagját. (Papp—Gyimesi képriportja) Művelődési ház . — felújítva Tatarozzák a kiskunlacházi Száz falu — száz könyvtár! Az a néhány percbe tömörített dráma, ákkor és ott, az események váratlan és gyors fordulatai ellenére is világosan, fetfoghatóan zajlott le számukra. Annak a néhány percnek hiteles történetét mégis igen nehéz kibogozni vallomásaiból. A részleteket elhomályosítja az idő. A védekezés hazugságra sarkall. S a pillanatnyi tények megvilágításánál is nehezebb a múltjukban bujkáló; a tragédiát előrejelző okok, indítékok, kritikus, önkritikus feltárása. Nemcsak az ítélkező bíró pulpitusánál. Elsősorban önmaguk ítélőszéke előtt. A férj elbeszéléséből: — Házasságkötésünk után nemsokkal, feleségem inni kezdett. Emiatt két gyerekünket is állami gondozásba kellett adni. Ha egyszer elkezdett inni az asszony, egy-két hétig ki se józanodott. Ilyenkor persze összevesztünk, meg verekedtünk, aztán néhány hétig megint szépen éltünk. Még 1961- ben, elváltunk három hónapra, de újra csak összeköltöztünk. Mit csinálhattam volna? Alkalmazkodtam hozzá, vele együtt kezdtem inni. Havonta a két fizetésnapon és vasárnapokon ittunk többet. Én, inkább csak spicces lettem, de feleségem... Az bizony leré- szegedett. Igaz, megvertem né- ha, de hát ő is nekem' támadt: egyszer a csákányt vágta a mellemhez, máskor az árokba lökött... Amikor ittunk, mindig verekedéssel intéztük el problémáinkat. — Előző nap is csúnyán berúgott. Mondtam neki másnap délelőtt — mert el akart menni inni — ne menj, mosd ki az Ingem és főzz ebédet. Erre dü-. rá. — Ujjával a nyakára mutatott: — ide szúrd!... Oda szúrtam. Kétszer is... A feleség elbeszéléséből: — Magam is ittam vele együtt, de én sose szoktam le- részegedni. Férjem minden pénzét elitta. Sokszor megvert. Volt, hogy egy éjszaka kivert a házból, -a hóba ... Természetes ezek után, hogy én is ittam, mert akkor jobban bírtam az ütlege- ket. Előtte való héten is ösz- szevert, emiatt kerültem betegállományba ... Az ebéd igenis meg volt főzve, csak részegségében nem találta meg. Az ingét pedig ki akartam mosni. De ha nem is mostam volna ki, akkor se érdemeltem volna meg, amit tett velem. — Férjem odaállt az ajtó elé, hogy ne tudjak kimenni. — Most pedig nem menekülsz! — kiabálta. — Drága apukám, mit akarsz, ipeg akarsz ölni? — kérdeztem tőle és felugrottam a he- verőre. — Nesze — mondta és beleszúrt a nyakamba... El- meht az ajtóig, aztán visszafordult: — Adok még egyet, többet nem kelsz fel! — Ezt is hallottam még, mikor újra döfött. —r öt évet ülök érte, többet úgyse kapok, és aztán élem a világom a házban!... Többre nem emlékszem. — Nagyon csodálkozom, hogy ilyesmire vetemedett, hiszen nem volt részeg. Meg is bocsátanék neki, ha nagyon részeg lett volna, de hát csak italos volt... Göbölyös Mátyás abban a tudatban csukta be maga möNépünk az emlékezés és az alkotó múmia jegyében készül a felszabadulás negyedszázados évfordulójára. Huszonöt ev alatt páratlanul nagy gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás történt hazánkban. A művelt nép eszménye, amelyet legjobbjaink régtol ónajtottak, a kulturális forradalom hatására először válik valósággá történelmünk folyamán. A városi és a falusi életforma közötti különbség csökkentése, a falvak, különösen a kis települések kulturális lehetőségeinek javítása azonban még igen nagy erőfeszítéseket követei. Valamennyi dolgozó ember száma - 1 ra meg kell teremteni a művelődés, a tájékozódás és az aktív társadalmi közélet lehetőségét. Ez egyre sürgetőbb, a gazdasági és a társadalmi fejlődés gyorsításához is nélkülözhetetlen tennivalónk. A szocialista forradalom eddigi eredményei újajbb tettekre ösztönöznek bennünket. Az Országos Népművelési Tanácsban résztvevő szervek felhívással fordulnak a tanácsokhoz, a szakszervezeti bizottságokhoz, a KISZ-alapszervezetekhez, a népfrontbizottságokhoz, a nőtanácsokhoz, a különböző szövetkezetekhez és az üzemekhez: — Fogjon össze a falu lakossága, munkások, parasztok, értelmiségiek, valamennyi társadalmi szervezet a művelődési lehetőségek növelése érdekében! — örökítsük meg a felszabadulásunk huszonötödik évfordulóját száz faluban új könyvtár létesítésével! — Segítse minden szervezet a száz könyvtár létrehozását lehetőségeinek megfelelően tervvel, építőanyaggal,1 munkával! Meggyőződésünk, hogy e könyvtárak létrehozása olyan cél, amelyért érdemes összefogni és amely a legméltóbban teszi emlékezetessé a felszabadulás évfordulóját. Az Országos Népművelési Tanácsban részt vevő állami és társadalmi szervezetek azzal is segíteni kívánják e terv megvalósulását, hogy az 1970-ben e felhívás nyomán létesülő klubkönyvtárak berendezését és felszerelését (könyvállpmány, televízió, rádió, magnetofon, bútorzat stb.) jelentős összeggel segítik. Az újonnan létesített, a működési követelményeknek megfelelő intézmények emlékplakettet és oklevelet kapnak és nevükben is viselhetik a „Felszabadulási emlékkönyvtár” megjelölést. A megyei népművelési tanácsok ezért 1969. december 15-ig küldjék meg az ONT titkárságának azoknak a falvaknak a nevét, ahol a felszabadulás huszonötödik évfordulójának évében e felhívásra klubkönyvtárat kívánnak létre^- hozni. Budapest, 1969. augusztus 20. Országos Népművelési Tanács Az Állami Biztosító tájékoztatása szerint sokan nem fizetik be a gépjárműszavatossági biztosítás díjait. Pedig e biztosítási forma kötelező, mert ez az egyetlen biztosíték arra, hogy a kárvallottak hozzájussanak a kártérítéshez. Egyben annak az érdekét is szolgálja, aki járművével balesetet, karambolt idéz elő, mert mentesül az anyagi erejét esetleg meghaladó kötelezettségek alól. A díjfizetés tömeges elhanyagolása miatt az Állami Biztosító most még erélyesebben szorgalmazza a kötelező gépjárműszavatossági biztosítás díjának beszédéHalálos kimenetelű gyermekbaleset történt csütörtökön délelőtt Bugyi és Öcsa között. Szatmári Sándor 12 éves kisfiú kerékpárjával egy vontató mögött haladt, majd amikor kihajtott mögüle, egy — a vontatóval szemben közlekedő — tehergépkocsi elütötte. A gyermek a helyszísét. Jogszabály írja elő, hogy a hátralékos összeget az illetékes tanácsok pénzügyi osztályai köz- adók módjára hajtsák be. A nem- íizetőket az Állami Biztosító írásban figyelmezteti, s ha a felszólítás eredménytelen marad, a követelést átteszi a tanácshoz. Az Állami Biztosítónál arra is rámutatnak, hogy — főleg motorosok — gyakran a formaságok mellőzésével adják-veszik a járműveket, nem kérnek igazolást az eladótól arról, hogy fizetett-e adót és, kifizette-e a biztosítási díjat. Ilyen esetben annak keU a dijat megfizetnie, akinek a nevére a forgalmi engedély szól. nen meghalt. A baleset okozója a szerencsétlenül járt Szatmári Sándor. Pénteken a reggeli órákban Érden egy álló tehergépkocsi előtt az úttestre lépett a 76 éves Farkas Mihályné, és ©gy arra haladó motorkerékpáros elütötte. Az idős asz- szony súlyos sérülést szenvedett. művelődési házat, s ahogy ott mondják: ennek éppen ideje volt. A nagyteremben és a klubhelyiségekben kicserélik a kopott, hiányos parkettet, újrafedik és lakkozzák az egészet. Természetesen ki-> festik a helyiségeket is, a falak kívülről és belülről egyaránt új ruhát kapnak. De ami a leglényegesebb: központi fűtést szerelnek be, nem lesz gond többé a fűtet- len terem miatt elmaradt rendezvény, táncospárok panasza, akiket a beat-ritmus sem tud felmelegíteni. Az átalakítás és tatarozás mintegy 180 ezer forintba kerül. Hogy mikorra lész kész? Határozott választ erre nem kaptunk: ez év végére, vagy talán a jövő év elejére. PEST MEGYEI HÍRLAP i Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ea a Pest megyei Tanacs lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztosegi Budapest. VIII- Somogyi Bála a. «. II. em. Kiadóhivatal! Budapest, VIII„ Blaba Lujza tár J. Egész nap nivbató központi telefon: 143-rop. 143-22*. Gépíró szobák! 143-100 280. Illetve 343-100/413. Titkárság: 131-248. Egyéb szamok: I41-4K2. 141-058. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. (NOEX. 25 064 (erjeszti « Magyar Posta. Elöflzet- netó oarmely postabivatalnal. a kézbesítőkön, a posta hírlapüzleteiben es a Posta Rózpoott Hírlap Irodánál (Bp.. V.. József nádor tér L sz.j. Előfizetési díj j bőnapra 38 forint. FigyeSmeztető felszólítás gépjárműtulajdonosoknak Edlálos gyermekbaleset A BUDAPESTI ŐSZI VÁSÁR 1969. szept. 5-től 15-ig a BNV területén émmmel várja látogatói?! Hyiffva: reggel 10-től este 8 éráig Az ipar, a kereskedelem és a fogyasztóközönség találkozója. A bemutatott cikkek többsége a helyszínen megvásárolható. DIVATBEMUTATÓ, KOZMETIKA, TANÁCSADÁS! A korszerű háztartás, a modern élelmezés és sok más érdekes látnivaló várja Ont. Vidéki látogatónknak a vásárigazolvány 33%-os utazási kedvezményt nyújt és a vásár egyszeri meglátogatását teszi lehetővé. — Vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodákban, a városi és a községi tanácsoknál. — „Családi jegy" szombatra és vasárnapra, 4 fő részére 30 forintért kaphafó. Felvilágosítás: HUNGEXPO Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Irodo Budapest XIV., Városliget Telefon: 225-008 ! mintegy 5 millió 500 ezer forintért. A kivitelező: a Pest I megyei Üt- és Hídépítő Válla- _ lat 1970 végére ígéri a munka befejezését. Ezzel párhuzamosan megkezdik a hétvégi vi- kendtelephez vezető út építését, amelyet még ebben az évben be is fejeznek a Pest megyei Közútépítő Vállalat munkásai. A Dömsöd felé ve- zető utat is felújítják, új felső fedőburkolatot kap a régi, tönkrement helyére. A ráckevei útépítések összesen másfél millió forintba kerülnek majd. Ráckevén nagy munka kezdődött a napokban. A község belterületét csatornázzák, Kezdődő építkezések Ráckevén