Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-05 / 179. szám
« pest Hccrii kMÍ\rf«P 1969. AUGUSZTUS 5., KEDD PÁL OTTÓ: Kétrét hajolt ég — Anyám énekelt. Ez lehetne a címe — mondta a szerkesztő. — Sokkal jobb: Altatódal és Seduxen — replikázott a másik szerkesztő. — Igen, ha az anya altatoidalt énekelne... A nyám mindig énekelt, amikor dolgozott. Kifogyhatatlanul ömlött ajkáról a dal. Gyerekkoromban az ő gyönyörűen csengő mezzoszopránjára ébredtem. Nótáidnak tartották valaha ialuszerte. Apám halála után hozzánk költözött, a gyerekeimet nevelte. Itt se tudott tétlenkedni, s megőrizte daloló kedvét. Csupán egyetlenegyet nem értettem: mikor, milyen érzések csalták ajkára a különféle hangulatú dalokat. Ezen a reggelen is anya hangja ébresztett. Vontatottan, kimérten, majd csapongva törtek elő a keserves szavak: „Annyi bánat a szivemen, / Kétrét hajlott az egekeni / Ha még egyszer hajlott volna, / Szívem ketté hasadt volna.” Ketten voltunk otthon, feleségem dolgozott, a lányom nyaralt, a fiam KlSZ-építő- • táborba utazott, engem a szabad szombat kényszer!tett a lakásba, így hát anyám rám pazarolta gondoskodását. Behunytam a szemem, amikor nyitotta az ajtót. A szék támlájára terítette kivasalt fehér ingemet és a szürke nyakkendőt. Az ajtóból szólt vissza halkan: — Pista! — megvárta míg felülök, s aztán folytatta: — Tegnap mondtad, hogy valami fontos megbeszélésre kell menned. — Csupán ennyit szólt, pedig elmeséltem neki is, feleségemnek is, a „fontos megbeszélés” előzményeit. Üjból dolgozott: kintről ismét felhangzott az éneklése, csak sokkal vidámabb: „Félrevágom a kalapom, hajaha, / Pengő csizmám összecsapom, hajaha.. P ontosan egy hónapja kezdődött az egész. Azzal a bizonyos javaslattal. A javításra váró gépek már nem fértek el a csarnokunkban. Kollektívánk, a tmk kegyetlenül ráihajtott, de nem tudott megbirkózni velük. Javasoltam néhány, a tmk-nak nélkülözhetetlen gép beszerzését, amit több hasonló nagyüzemben már alkalmaznak. A gyár főmérnöke azonban kimutatta, hogy súlyos devizát kellene kifizetni értük. De a legszükségesebbre se jut pénz. A munka pedig szaporodott, se a túlórázás, se a feláldozott szabad szombat nem segített. Ráadásul kis csoportokat kellett alakítanom, hogy a meghibásodott nagy gépeket a helyszínen javítsák. S mintha a sors is ellenünk esküdött volna, a mi műszereink és a meó-laboratóri- um készülékei ugyancsak akkor mondtak csődöt. Mindenekelőtt ezeket kellett rendibehozni. Éjszakánként vázlatokat készítettem egy konstrukcióhoz, ami pótolhatta a legszüksé- , gesebb mechanikát. Csupán néhány valutáris ' alkatrész kellett volna hozzá, a többit mi vállaltuk. Közösen megkomponáltuk a műszaki rajzokat és részletes kalkulációt is mellékeltünk a tervezethez. A z igazgatóság egy hétig hallgatott róla. Ez alatt, roppant nehezen, de helyrehoztuk a meghibásodott gépek zömét. Egy napba legalább háromnapi erőfeszítést sűrítettünk. Nagyon fáradt voltam, amikor az igazgatóságtól Kapomaki, a műszaki osztály vezetője hivatott. Valamikor ugyanannál a munkapadnál váltottuk egymást, de ő néhány éve a kényelmet ígérő íróasztalt választotta. — Nézd, Gajdos — mondta mosolyogva —, nem vagyunk mi már olyan fiatalok, hogy újítási ötleteken törjük a fejünket. Elöntött a méreg. — Lehet, hogy te már az agigkorba léptél, de én még nem. A műszaki fejlesztés szorgalmazása egyébként elsősorban a te feladatod. — Az új termelőgépekre kell a pénz — jelentette ki és dühösen tette hozzá: — és nem a javító, szerszámokra. — Ha megfeszülsz, akkor sem tudod kicserélni az egész gépparkot. Az új gépekhez meg új műszerek kellenek, különben úgy járhatunk, mint a többi kiszolgált „masinával”. — Ügy látom, megoldjátok ti ezt különösebb költségek nélkül is. — Az elmúlt hétre gondolsz? Hát ez az, de mi áron? Az embereim már többet nem tehetnek. — Az igazgatóságnak mégis az a véleménye, mondj le újítási javaslatodról. Más megoldást kellene találni. — Nem újítás az. A megoldás lehetőségét látjuk benne mi mindannyian a tmk-ban. Miért kellene lemondanom róla? — Értsd meg, bizonyos meglevő műszaki objektum módosítása, tehát újítás. Nagy hercehurcával jár, amíg jóváhagyják, s aztán végül nekünk kell megvalósítanunk. A gyár tele van bajokkal, s még tetézni akarod a gondokat? — Mi éppen segíteni akarunk a gyár gondjain. A tmk ezt számtalanszor bizonyította. Az egész kollektíva nevében ragaszkodom hozzá, hogy továbbküldjétek a tervezetet, a tröszthöz. — Gondolkozz rajta, Pista — mondta Ko- rompai. — Sokszor meggondoltuk. Há te ott dől- ' goznál, hasonlóképpen vélekednél... Az utolsó mondat annyira meglepte, hogy a búcsúzkodáskor a kezét sem nyújtotta. . A beszélgetést követően kimutatásokat kért tőlünk az igazgatóság: az egyes gépekre fordított munkaórák számáról, a hibák pontos műszaki leírásáról, a felhasznált anyagokról. Erősen sötétedett, mire végeztünk ezzel a körmöléssel. Másnap újabb kimutatásokkal traktáltak. Zúgott a fejem, s a korábban rakoncátlankodó szívem többször elszorult. A feleségem javaslatára Seduxent kértem az orvostól. Napközben ezzel próbáltam magam elzsongítani... És mára behivattak a tröszthöz. Nehezemre esett a felkelés. Nélkülem is tudnak dönteni, minek kellek én oda. Rápillantottam a szépen kivasalt fehér ingre, és eszembe jutottak anyám szavai, amikor elmeséltem neki a történeteket: „El kell menned .mindenhová, hogy megvedd az igazatokat!” A konyhából ide hallatszott anyám táncos kedve: „Táncra lábam egyengetem, / A világot kinevetem, hajaha.” Gyorsan felöltöztem. Anyám reggelivel kínált. „Most nem tudok enni — mondtam —, majd ha hazajövök, mindent felfalok. Ki kell szellőztetnem a fejem” — jutott eszembe a mentőötlet. A trösztnél úgy fogadtak, mint egy előkelő idegent. A főmérnök helyettese, gön- dörhajú sovány fiatalember betessékelt a szobájába, feketével és cigarettával kínált Kinyitotta az asztalán levő mappát. — Jó kis fejtörést okozott néhányunknak, Gajdos elvtárs — mondta, homlokát vakar- gatva. — Csupán a mi munkánkon akarunk segíteni — szóltam csendesen. — Sokkal többről van itt szó. Mindegyik gyárunk tank-részlegén segítene ez a megoldás. — Elővett egy köteg gépelt szöveget, majd így folytatta: — Azt mondják, maga kiváló szakember, hát miért nem tárja fel és hasznosítja még jobban a tmk belső tartalékait? Mélyre szívtam a füstöt, hogy a feltörő keserűséget elnyomjam: — Ez téves információ. Jöjjön el hozzánk és győződjék meg személyesen. Hozzáértő és áldozatkész beosztottjaim vannak, de többel nem terheltem meg őket. — Talán az ütemezéssel van baj: mindig a legfontosabb gépeket kellene •sorra venni, s azokat „gyógyítani” — mondaná a professzorom. — De ha esőstől jön a meghibásodott gép, s mindegyik működése egyformán fontos? — Akkor is ki lehet alakítani a „gyógyítás” sorrendjét. — Nekünk megelőző kezelésre kellene gondot fordítanunk. De ez lehetetlen, mert minden időnket — ahogy mondja —, a „gyógyítás” köti le. A beteget is akkor kel] gyógyítani, amikor még nem súlyos, nemde? A mi konstrukciónk éppen a megelőző kezelést segítené elő. Ekkor megszólalt a telefon. Odalépett, felemelte a kagylót. — Jó reggelt, igazgató elvtárs — mondta—, igen itt van. Megoldjuk, természetesen megoldjuk. Letette a kagylót, hosszan hallgatva ült. — Tudja mit, Gajdos elvtárs — fordult hozzám —, húzza közelebb a széket. Közösen átnézzük még egyszer a rajzokat. Nagy lesz a prüszkölés, de hát a kocka el van vetve, mikor kimentem az utcára, fényesen sütött az augusztusi nap. A közeli ligetben kerestem egy padot az árnyékban. Leültem és nézegettem a röplabdázó gyerekeket. Valamikor én is szenvedéllyel űztem ezt a sportot, de mióta a szivem vacakol, csupán a gyerekeimet ösztönzőm. Szívesen beadnék közéjük — gondoltam. Az egyik csapatban csak öten voltak. Egy kövérkés fiú szerváit, de a labdája a hálóba akadt. A társai korholták. A fiú szégyenkezve oldalra vonult. Izzadt arca, amelyre rátapadt a vörös salak, csupa élénkség volt. Látszott rajta, hogy nagyon akart, de mégse sikerült. Leterítettem a kabátom a pad támlájára és hozzájuk léptem. — Közéjük állok, mert kevesebben vannak — mondtam. — Akkor kezdjük elölről — helyeseltek a fiúk. Felemeltem a labdát, és alulról megütöttem. A labda átszállt a háló felett és véd- hetetlenül csapódott a földre. — Látod, így próbáld — kifordítottam a kézfejemet és mutattam a mozdulatot — így kis falsót kap a labda. — Mi az a fals? ♦ — Látszólag oda esik, ahová várják, valójában máshová. Nézd, így kell — megismételtem az előbbi produkciót. T alán tíz percet sem töltöttem közöttük, amikor a szívemet a torkomban éreztem. Visszaültem a padra. A nap már arrébb vándorolt és a pad kicsúszott az árnyékból. A melég kellemesen szárította átizzadt ingemet. Minden idegszálammal a játszóteret figyeltem és a kövérkés kisfiút, akinek már lényegesen jobban ment a játék Aztán mintha egy óvatlan pillanatban a labda mégis lecsúszott volna a kezéről. Aztán úgy tűnt, rengeteg labda repül, seregestül szálltak a fiúkkal együtt. Minden táncolt a szemem előtt. Anyám énekét hallottam: „Táncra lábam egyengetem, / A világot kinevetem, hajaha”. Tudtam, hogy fel kell áll- nom és árnyékba húzódnom, de egy porci- kám se kívánta a mozdulást. Inkább a szeBENZINSTOP Nincs piros jelzés, nem áll senki az út mentén, hogy erre terelje a gépkocsikat, mégis százával kanyarodnak le a kettős autópályáról. Hét végén rekordforgalma volt a budaörsi AFOR-töltőállomásnak is. Legtöbb kocsi a Velencei-tó vagy a Balaton felé igyekezett. Ahol kellett, gyors ablaktörlés, olajtöltés és gumikerékfújás biztosított zavartalan utat a célig. Foto: MTI Előkészületek a VII. szakszervezeti világkongresszusra akiket a SZOT soron következő teljes ülésén választanak meg. Itt egyben meghatározzák a világkongresszus különböző szakbizottságainak témáira vonatkozó magyar álláspontot is. Az SZVSZ végrehajtó bizottsága egyébként már elfogadta a világkongresszus kilenc pontból álló napirendjét. A fő téma az SZVSZ és a szakszervezetek szerepe, feladatai és felelőssége a dolgozók egységéért, a társadalmi haladásért, a szakszervezeti és demokratikus szabadságért, a békéért, a monopóliumok kizsákmányolása, az imperializmus, a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen vívott harcban. Papírtányér A VII. szakszervezeti világ- kongresszus — amely október 17—31. között Budapesten ülésezik majd — előkészítése és megszervezése nagy feladatot jelent a magyar szak- szervezetek számára. A Szak- szervezeti Világszövetség irányelveinek megfelelően, illetve a SZOT titkárságának határozata alapján valameny- nyi szakma szervezett dolgozói megkezdték a felkészülést a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kimagasló eseményére. Megalakult és munkához látott az az operatív bizottság, amely biztosítja majd a kongresszus lebonyolításának személyi, technikai és szervezeti feltételeit. Az előkészületek méreteire jellemző, hogy a 124 országból több mint félezer küldöttnek 18 nyelven — közte arab, koreai, vietnami, japán, kínai és indonéz nyelven — beszélő tolmácsok állnak majd rendelkezésére. A magyar szervezett dolgozókat a világkongresszuson tíztagú küldöttség képviseli, A Diósgyőri Papírgyár rövidesen új termékkel, a papírtányérral jelentkezik. Az ehhez szükséges présszerszámokat a Lenin Kohászati Művek készíti. A tányérokat a porcelánból készültekhez hasonló méretben és formában gyártják majd. Felületüket műanyagréteggel vonják be, így azok alkalmasak lesznek mind a hideg, mind a meleg ételek felszolgálására. Az egyébként egyszeri használatra szolgáló papírtányérok külföldön elterjedtek, beváltak, s feltehetően itthon is népszerűek lesznek. Használatukkal a háziasszonyok mentesülnek a mosogatástól, s higiénikusan megoldható az étkezés kirándulásokon, különféle rendezvényeken. Közlekedés, úthálózati gyárban, gyár mellett Az ország egyik legnagyobb vállalata, a Csepel Autógyár programot készített, illetve készíttetett; elképzeléseinek megfelelően, többek között az Iparterv közreműködésével a gyáron belüli szállítási és útviszonyok javítását tűzték célul. Ezek szerint egy helyett három főútvonal áll majd rendelkezésre a kapukon belül. Ez könnyíti, gyorsítja a befelé érkező, kifelé induló anyagok, termékek szállítását. Ugyanez vonatkozik természetesen a belső anyagmozgatásra is. Szóba került az is, hogy a főportánál üzletsort kellene kialakítani. Szeretnének viszonylag rövid idő alatt közúti és gyalogos-aluljárókkal modernizálni. Az egyik aluljáró a mostani vasúti sorompónál lenne, amelyet a Budapestről érkező kék buszok is kereszteznek. Ugyancsak szóba került egy MÁ- VAUT-végállomás készítése. Az elképzelések kivitelezéséről ennyit: a belső útprogramot legkésőbb 1971. év végéig hajtják végre. Az aluljáróépítés is egybeesik a BKV fejlesztési programjával. Az üzletsor építéséhez a tanács segítségére van szükség: erről még nem született megállapodás. Minderről az érdekelt meghívottakkal tárgyaltak tegnap az autógyáriak. REPIN 125 éve, 1844. augusztus 5-én született Ilja Jcfinovics Repin, a XIX. század nagynevű orosz festőművésze, a realista festészet legnagyobb mestereinek egyike. Nyomorban telt gyerekkorának élményei egész életművén, a néppel való mély együttérzés kifejezésében tükröződnek. Ifjúkori képeivel már felhívta magára a figyelmet, és diplomamunkájával aranyérmet és külföldi ösztön- djíat nyert, majd a „Volga! hajóvontatók” című képé nevét kilágszerte híressé tette. Alkotásai mély valóságérzéssel ábrázolják az orosz nép életét és a kibontakozó forradalmi harcot, a forradalmárok hősi életét, s társadalmi témájú festményei a legmagasabb- rendű humanitással sugározzák a cári elnyomás elleni tiltakozást, a nép erejébe vetett szilárd hitet, a szabadsághoz való vonzódást, a társadalom haladó hangulatának művészi kifejezésére irányuló törekvést. A nép életének jeleneteit megörökítő, megkapóan realista képein kívül kiváló arcképek egész sorát alkotta. Levelezése és emlékiratai kora orosz művészeti életének nagybecsű forrásai. memet kívántam lehunyni, s a fejemet hátravetni Szédülés fogott el. A napsugarak szemem héjába szúrtak. És hirtelen jóleső megelégedettség ölelt körül. A szívem azonban kezdett ugrándozni, s egyre lejjebb ugrándozott, mint valami mély kútba. Messziről jött a hang: „Mennünk kellene, kérdezd meg a bácsit, hány óra van?” Szorítást éreztem a vállamon: „Tessék mondani, mennyi az idő?” Az órámra pillantottam, de csupán egyre gyorsabban táncoló számokat láttam ... Otthon ébredtem fel. Anyám állt ágyam mellett és vizes borogatást rakott a fejemre és a mellemre. — Látod, elmentél étien — mondta halkan. — A gyenge szívednek semmi egyéb nem hiányzott, mint ez az átkozott napszúrás ... ■noamr? A replikázó szerkesztő felpillantott az írásból. — Valóban nem jó a javaslatom, legyen a címe...
