Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-29 / 200. szám

1969. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT l'fcAT MEtVEI stfCíritH» A MÉRLEG NYEL VE Esztéták, régészek, képzőművészek a Pilisben Tíz szakma segít az erdészeknek (A cikk elsfi részét lapunk elő­ző számában közöltük.) 1969 első félévében, a beho­zatal fcllenc százalékkal, a ki­vitel tizenöt százalékkal ha­ladta meg 1968 hasonló idő­szakának eredményét. E javu­lás ellenére — hä mérsékel­tebben is — megmaradt az egyenleg negatív előjele, azaz mintegy 259 millió devizafo­rinttal többet tett ki az im­port az exportnál. Különösen a neon szocialista országokból származó import esetében szé­les a rés, 236 mállió devizafo- rint. Igaz, a második félév mindig pozitívabb az exportot tekintve, mint az első, mégis: a meglevő negatív különbözet tény, s ezért jogos a kérdés, vajon az import további nö­velése miként lehetséges ? ’ Nincs vállalkozó? Igen érdekes, s elgondolkoz­tató tény, hogy a 'középlejára­tú hitelek esetében 49 száza­lék, a hosszúlejáratú hitelek­nél csupán 32 százalék azok­nak a vállalatoknak az ará­nya, melyek termelésük har­minc százalékánál többet ex­portálnak. Holott a tőkés fize­tési mérleget javító beruházd- sok ún. állami preferenciát — előnyt — élveznek... Az ex­port bővítésére tehát jóval kevesebb a vállalkozó, mint kellene, de az importnál an­nál nagyobb a tülekedés? Fi­gyelmeztető torzulás ez, már azért is, mert a népgazdaság­ban az anyagfelhasználás szintje 1965-ben 21 százalék­kal 'haladta meg az 1961 évit, az importanyagoké azonban 22 százalékkal volt több. Mit számit az egyszázalékos elté­rés? A növekvő tendenciát jelzi, mert számítások szerint 1970-ben az anyagfelhasználás 63 százalékkal haladja meg az 1961. évi szintet, az import­anyagoké azonban már 110 százalékkal! Szó sincs arról, hogy min­denáron csökkenteni kell az importot — volt időszak pél­daként erre —, mert már sok esetben kiderült, hogy a me- chanlkuisság sokba kerülhet. A látszat imporfcmegtakarítá- sok jelentős importnövekedés­hez vezettek — más iparágak­ban ...! Mire van tehát szük­ség? Igen józan, nagyon ala­pos mérlegelésre, s nemcsak a bankok, a külkereskedelmi vállalatok, de — s főként — a gyárak esetében is. Ne tör­ténjék meg, hogy — mint pél­dául a Híradástechnikai Anyagok Gyárában — dol­lárért kívánnak megvenni olyan drága berendezést, ami­lyet baráti országtól is kap­hatnak, s csak az igazgató vér letlen beavatkozása tárja fel a meggondolatlan „üzletet”. Ahogy^ az import esetében, ugyanúgy az exportnál is az eddigieknél alaposabban — a gazdaságosságot szem előtt tartva — kell mérlegelni. 1958-hoz mérten például 1967- ben a gépek és berendezések exportja — dollár viszonylat­ban — a teljes exporton be­lül nyolc százalékra csökkent tízről, viszont emelkedett a nyersanyagok és félkész ter­mékek kivitele! 1969 első fél­évében változatlanul ez volt a helyzet, leginkább az anyagok, félkész termékek, alkatrészek exportja nőtt — 18 százalék­kal — míg a legkevésbé a gé­pek, szállítóeszközök, beruhá­zási javak kivitele (12 száza­lék). Vegyünk, de mit? Egészséges változás muta­tója, hogy míg az 1950—1954 A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára FELVÉTELRE KERES tízéves gyakorlattal rendelkező ♦ FIZETÉS : megállapodás szerint. közötti években az összberu- házásokon belül az import­gépek hányada mindössze 8,5 százalék volt, addig 1966-ban már 21.5 százalékra emelke­dett, s 1969 első félévében is e termékek importja nőtt a leggyorsabban (húsz százalék­kal). Azaz: ahogy ésszerű is, gépeket, technológiai berende­zéseket vásárolnak meg első­sorban, s ezzel sokféle hatást gyakorolnak a műszaki fej­lesztésre. Jó út ez? Igen. Ter­mészetesen akkor, ha dolgoz­nak is az importgépek, beren­dezések, ha nem kényszerül­nek hosszú hónapokig tétlen­ségre, különböző határidő el­csúszások miatt, mint például a Dunai Cement és Mészmű fejlesztési beruházásánál. A népgazdaságban átlagossal tíz forint értékű importanyag­felhasználás jut száz forint bruttó termelésre. Ágazatok között azonban nagy az elté­rés, mert például a vegyipar esetében 23 forint, a kohá­szatban tizenhét, a gép- és könnyűiparban tizenkét forint ez az arány, tehát az átlag fö­lött van. S hogy a bonyolult­ságot, a minden esetet csakis külön-külön elbíráló vizsgálat szükségességét érzékeltessük, még hozzátehetjük: az élelmi­szeripar szocialista országok­ból származó importfelhaszná­lása egyharmaddal csökkent, ám tőkés importja a kétszere­sére emelkedett. A példa azt mutatja: nem mindegy a nép­gazdaságnak, hogy a behozott anyagokat hol használják fél, s felhasználásuk fejében miként javul az egyenleg, azaz sike­rül-e a többlet importot — ágazati kapcsolatokat is figye­lembe véve— többlet export­tal, mégpedig gazdaságos több­let exporttal fedezni?! Döntési változatok Ez a nagy felelősséget, meg­alapozott számításokat, többfé­le variáció kidolgozását meg­követelő tevékenység az, ami ma még csak a vallálatök egy részénél található meg, ám amit sokáig már sehol sem nélkülözhetnek. A Gyapjúmo­só és Szövőgyárban például e tudatos tevékenységnek kö­szönhették azt a nyereséget, melyet az importanyag össze­tételének változásával, a ked­vezőbb vásárlási lehetőségek megkeresésével, s ezzel egy időben a növekvő exportérté­kesítéssel érték el. Hasonló, s egyre erősödő tevékenység ta­pasztalható szerencsére másutt is, így az Ipari Szerelvény és Gépgyár, a Mechanikai Mű­vek, az lkladi Ipari Műszer­gyár, a Pestvidéki Gépgyár esetében, de tény, hogy ma még a gyárak, vállalatok na­gyobb részénél csupán a szán­dékokig, s az elhatározásig ju­tottak, de a .tettekig még nem. Igaz, az 1967. évi nyolccal szemben ma már 47 vállalat­nak van külkereskedelmi joga, az ügynöki vállalatok száma kettőről tízre nőtt, de vitatha­tatlan, hogy a vállalatok nagy része számára nem ez — az önálló külkereskedelmi jog el­nyerése — a járható út. Ha­nem olyan vállalati belső me­chanizmus kialakítása, mely képes a döntési változatok el­készítésére, mert ismeri a pia­ci helyzetet, a beszerzést épp­úgy, mint az értékesítési lehe­tőségeket. Csakis e belső kont­roll, s a megalapozott dönté­sek következménye lehet a kí­vánt és óhajtott, sokféle tény­nyel ösztönzött — igaz, néhány tekintetben lassított — válto­zás. Már napjainkban is erő­teljes kihatása van a vállalati tevékenység eredményességére — a nyereségre — _ egy-egy külkereskedelmi döntésnek, importálásnak éppúgy, mint az export elvállalásának. Még inkább így lesz ez a követke­ző esztendőkben, amikor az ál­lami mankók — a dotációk, a különböző visszatérítések — nagyobb része megszűnik, s a vállalatinak, mint nevében is áll, vállalnia kell működése ilyen irányú következményeit is. A mérleg nyelve ma még nem javunkra billen, de: lehe­tőség, mód van arra, hogy vé- I gül. is arra billenjen. Ez pedig i olyan többlet lenne, gyorsabb ' fejlődésünkben, s életszínvonal-politikánk meg­valósításában, amiért nemcsak gondolkozni érdemes, de tenni is kötelesség. Az első „fecske66 Az 1971-ben Budapesten sorra kerülő vadászati világ- kiállításra 128 országnak küld­tek meghívót a rendezők. Az első jelentkezés már befutott: a Német Demokratikus Köztár­saság mezőgazdasági tanácsa jelezte, hogy részt vesznek a világkiállításon. A rendezvény műszaki előkészületei megkez­dődtek. A pavilonok alapterüle­tét 6 ezer négyzetméterrel bő­vítik, és így a kiállítókat 32 ezer négyzetméter beépített tér várja. A 35 ezer holdnyi rizs ve­tésterület feléről idén már géppel takarítják be a ter­mést. Az Agrotröszt a korábbi években vásárolt gépek mellé újabb 50-et szerzett be a jól bevált jugoszláv gabonakom­bájnokból. Tovább javítja a helyzetet, hogy a Szovjetunió­ból is 20 nagyteljesítményű Dömösön már „berendez­ték.” a Pilis első erdőrészletét, s tervezik az újabbat. Az év elején parkerdővé nyilvánított, különleges szép adottságú vi­déket ugyanis a pihenő ember szolgálatába állítják. A Duna mentén húzódó 25 000 hektár­nyi területet — ahol sokféle kombájnt sikerült behozni. Ezzel 130-ra nőtt a hazai rizs- kombájn-park gépeinek szá­ma. A gabona aratásánál is fá­rasztóbb fizikai munkát igénylő rizsbetakarítás gépesí­tésére vásárolt típusok 12 óra alatt 30—40 ember munkáját végzik el. hegyalak, különleges szikla­nyúlvány váltogatja egymást a lankás hegyoldalakkal, völ­gyekkel, nemcsak a főváros­hoz való közelsége teszi külö­nösen vonzóvá, hanem törté­nelmi hangulata is. Az erdészek számos szakma segítségét kérték, hogy mind­ezt úgy tegyék közkinccsé, hogy megőrizzék az erdő ter­mészetes varázsát. Építészek tervezik pél­dául az erdei bútorokat, a fahasábokból készülő asz­talokat, padokat, a szalon­nasütő helyeket, a zsin­delytetős, hangulatos eső­beállókat. A Soproni Erdészeti Egyelem, s az Erdészeti Tervező Intézel munkatársain kívül esztéták­kal is megbeszélik, hogy hon­nan vágjanak ki — természe­tesen a gazdaságosságot fi­gyelembe véve — facsoporto­kat, illetve hová telepítsék ; különböző fafajtákat. A pihen­tető, vidámító színhatások ki­alakításához a Képzőművészei. Főiskola tanárainak segítségéi is igénybe veszik. A hegységben számos őr- állás, várrom, kolostor, kápolna és más emlék őrzi a múltat. Ezek helyreállításánál régé­szek, múzeológusok működnek közre. Mátyás király kedvenc sétaútja. amely Visegrádtól Pi- lisszentlászlón. Pilisszentke- reszten és Solymáron át a Hű­vösvölgybe vezet, a lovast»!; paradicsoma lesz. Számos for­rást foglalnak keretbe, járha­tóvá teszik a barlangokat. A sokoldalú terv megvalósítására az idén 10 millió forintot köl­tenek. — A Tisza szabályozásá­ban, illetve a Tisza-völgy ár­mentesítésében elévülhetet­len érdemeket szerzett Vá­sárhelyi Pál, yjzinjpmöknek Születése 175. évfordulóján ~ emlelahüvfet”äTfit 'a"' Szabolcs megyei Tiszadob község. Zi- lahy István Ybl-díjas építész emlékművét vasárnap avat­ják fel. Mészáros Ottó rr i I •• • "Z A Szarvasi Haltenyészté­Halak üvegcsőben mesterséges szaporítását. A megtermékenyített ikrákat vízzel töltött üvegedényekbe helyezik, és megfelelő hőmérséklet mellett keltik ki. A kísérleti állomás üvegbölcsőiből ebben az évben több miilió halivadék kerül ki. Látogatás ÉppGIT Öt ÓT3. Nem néz az órára, mégis tudja. Az első látogató, a szomszéd beteghez, mindig pon­tosan érkezik. Halk neszezés az ajtó előtt, kicsit ügyetlenül belerúg cipő­orrával a küszöbbe, óvatos kopog­tatás: igen, ő az első látogató. Mo­solygós, kedves asszony, de lehet, csak azért mosolyog, hogy felderít­se morcos urát. Pillanat, és megte­lik a kórterem élettel. Az asszony kiöblíti a poharat, vigyázva kibontja selyempapír burkából a hazai uzson­nát, a kis termoszból friss fagylal­tot kanalaz férje szájába, aki hetek óta mozdulatlanul fekszik. A szí­ve... ö a szélső ágyba került, a víz­csap mellé. Rajta kívül még heten fekszenek itt. Ó legtávolabb az ab­laktól. Az egész világtól. Sorra érkeznek a látogatók. Han­gos a terem. Egy darabka költözött ide a külvilágból. Színes nyári ruhák, kivágott nya­kak, ujjak, barnára sült karok — ízelítő az életből. Az ablak melletti bácsi ágyánál a felesége bágyadtan gunnyaszt, a mosolya is elfáradt már, hiába eről­teti. A középső ágyhoz bejött a kis­lány is. Illedelmesen topog a láz­tábla mögött, leülni nem tud, nincs hová. így állni — csoda, ha türel­metlenül hintázik vékonyka lábán? Megint a szomszédra siklik a te­kintete. Mint egy basa, úgy viselke­dik. Persze, kényeztetik. Az a tí­pus, akit mindig kényeztetnek, ha beteg, ha nem. Már annyi ennivalót hordtak be neki, hogy egy súlyeme­lőnek is sok lett volna. Pedig un­dok pofa, csak játssza a jó embert. Tegnap is hogy felhorkant, amikor az öreg Varga bácsit akarta vigasz­talni. Mi volt abban rossz, hogy odaállt elé és bohóckodott: — Lesz holnap nyisz-nyisz, Var­ga bácsi — és az ujjával, mintha kés lenne, mutogatta, hogy fogják nyiszálni a műtőben. Az meg letette a vacsoráját és másik oldalára fordult. Nem evett többet. Ez a morcos szomszéd pe­dig szidni kezdte: — Mit ijesztgeti az öreget, azt akarja, hogy ne aludjon egész éj­szaka? Úgyis féL Nincs magában érzés? Mit akarna ő, semmit. Már az is baj, hogy szólni meré­szel? Azóta hallgat, kihez szóljon? A többiek egymás közt elég sokat be­szélnek. Már kívülről tudja vala­mennyi életrajzát. Kit utál a főnö­ke, ki miért vált el az első felesé­gétől, kinek miért tanul rosszul a fia, és kinek volt már súlyosabb be­tegsége a másiknál. Mert abban nagyok, hogy hen­cegjenek: — Az semmi, nekem már volt vesekövem is. Borzasztó az a tük­rözés ... — A fél tüdőm hiányzik . 11 — Ilyen fájdalmat, mint ez, még soha nem éreztem... — Az orvos a fenekemre volt kí­váncsi, és ezért megoperálta az aranyeremet. Undorító társaság És közben hogy fel vannak fújódva! Annak a kan- csinak, ha tíz percet késik a felesé­ge látogatáskor, már nem áll vele szóba. Az pedig békítgeti, mintha hibás lenne, amiért nem fért a tö­mött autóbuszra. Áh! És hogy súlyt is adjon megjegy­zésének, hirtelen a másik oldalára fordul. Így sem jó. Bár most nem látja a látogatóktól zsúfolt szobát, csak a visszafojtott, tompított züm­mögést hallja, ez is bosszantja. Hát még ez a vízcsap! Valaki félig telt kristály vizes üvegre csorgatja a vi­zet, hogy lehűtse. Nevetséges, a víz melegebb ebben a hőségben, mint bármikor. Nincs maradása, kiugrik az ágy­ból. Nem néz hátra, de így is ki­találja, hogy most minden szem rá­téved, a klottgatyájára. Mást nem húzott magára. Klottgatya és kész. Nem tartozik senkire. A folyosó tele járóbetegekkel és hozzátartozóikkal. Mozdulni sem le­het tőlük. Amíg a mellékhelyiségle ér, az izzadtság patakokban folyik róla. Visszafelé már idegesen kap­kodja a lábát, szaladna, ha a fájda­lom engedné. így csak a gatya idét­len rángása jelzi furcsa mozdula­tait. Ha olvasott volna könyvet, ak­kor tudná, hogy útja ezen a folyo­són vesszőfutáshoz hasonlít... Nem olvasott. Nem olvas. Vize­nyős kék szeme üresen, bámul a semmibe. Visszabújik az ágyba. Le­pedőt takar a gatyára. Senki nem veszi észre, hogy mellkasa mind gyorsabban emelkedik, keskeny szá­ját véresre rágja. Kínlódik. Ismét szembefordul a teremmel. Ezt a hó­lyagot már újra eteti az asszony. Időnként megsimítja kopaszodó homlokát, ettől mind a ketten elol­vadnak. Az ÖtÖS ágyast az anyja fi­gyelmezteti : — Kérj, kisfiam, éjszakára alta­tót, ne virrassz megint. A másik: — Enni kell, kérd meg a nővért, az majd segít. Ismét egy hang, ez a szőke babáé: — Nyuszikám, ne félj, jövök hol­nap is. — Közben festi a száját, mintha az fontos lenne itt. Ö nyugodtan figyelhet, senki nem veszi észre, egymással foglalkoznak, etetik, simogatják egymást. Maj­mok. Hirtelen megint belényilall a fá­jás. Kezdődik a görcs. Jajgatni nem akar. Átdobja magát a másik olda­lára. A víz még mindig folyik a csap­ból. Ha lenne kedve, kiszámolná, hány liter víz folyt el, csak meg ne melegedjen az a fél üveg kristály­víz. Nincs kedve. Jó lenne tudni, hány óra már, de az órája a mű­helyben maradt, ki gondolt vele, amikor beszállították a mentők. Holnap kiszökik a kórházból. Nem marad itt. Semmit nem csinálnak vele az orvosok. Várják, hogy el­menjen a kő. Az meg fütyül elmen­ni. Vándorol. A folyosón csörömpölnek. Hozzák a vacsorát. Vajon mi lesz? Rántott húst tesznek elé, krumpli­val. Nem az éjjeliszekrényre rak­ják. Neki nincs éjjeliszekrénye. Pót­ágyon fekszik, az jutott. Fehérre festett szék pótolja az éjjeliszek­rényt. A nővér két betegtől elviszi az ételt, azok most hazait esznek. A harmadik beteg hozzá küldi a ré*. szét, egye meg ezt is, neki csirke lesz estére. — Nem kell — utasítja vissza ai ajándékvacsorát. Nem kell. Pattog a hangja. A szőke baba szó nélkül húzza visz- sza a kezét. Az ajka duzzogós, de nem szól. Érzi ő is, hogy másképp kellett volna. Meg miért is adta vissza, amikor éhezik. Mindegy. Jobb oldalára fordul, majd háttal a szobának felül. Terítetlen székén kopog a tányér, ahogy a húst vágja rajta. Elvegyül ez is a szoba zajá­ban. Ki törődik most ilyesmivel? Ez is megvolt. Inni kéne, de nem mozdul. A plafont bámulja. Kicsit szűnt a görcs, ma, úgy látszik, a kő megkegyelmez. A nővér bedugja fejét az ajtón: vége a látogatásnak. Gyors rend­csinálás az éjjeliszekrényen, mara­dékok papírba gyömöszölése, intő szavak: — Ne törődj vele, kérd az ágy­tálat. — Egyél... — Az altató . 1.' — Vigyázz magadra. i. — Ne mozogj sokat... Csend. Végre. Fölugrik. Ott a kis táska. Nem is gondolja végig, kat- tintja a csatját. Vadonatúj pizsamát húz elő. Kék-fekete csíkos. Lehetett 300 forint is. Letépi róla a papírt és belebújik az új holmiba. Idióta ké­szülődik ehhez a perchez? A klott­gatya eltűnik a csíkos újdonság alatt. A kabátját gombolja, és észre sem veszi, mindenki őt nézi. Meg­vetően, hiszen most öltözik ki, ami­kor vége a látogatásnak. Ö pedig nem mentegetőzik, eszé­be sem jut. Amikor az utolsó gombot is begombolta, feltekint. Elismerést keres. Egy csettintést, hogy ez igen, ez szép. A szomszéd hideg, szúrós szemét latja. Keresi a többiek te­kintetét. Azok félrenéznek, ö sem szól. Pillanatig tétován áll. Levegye ezt a maskarát? Nincs hozzá kedve. Bebújik az ágyba. . Sági Ágnes Rizskombájnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents