Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-29 / 200. szám
£ AZ MSZMP PEST,MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA---ü-L-—_ •- ,v:>aÍL.jM<iA>.i-A-.^--A'-*'-*^ -J &-Í j,... • > ■'.- •*. P ANMINDZSON A 293. ülés Ä koreai fegyverszüneti bizottság 293. ülésének fő témája a Koreai NDK felett augusztus 17-én lelőtt amerikai helikopter legénységének sorsa volt. Az ülésen, amelyet amerikai kérésre hívtak össze, az Egyesült Államok képviseletében Arthur Adams tábornok kért felvilágosítást a háromtagú legénység tartózkodási helyéről és egészségi állapotáról. Ugyanakkor bejelentette: kormánya kéri az észak-koreai hatóságokat, hogy a három pilótát a lehető leghamarabb juttassák haza. Li Csun Szun tábornok, a Koreai NDK képviselője közölte, hogy a három amerikai közül kettő súlyos, a harmadik pedig jelentéktelen sebesülést szenvedett ugyan, de állapotuk nem ad okot aggodalomra. A phenjani kormány várja az amerikai magyarázatot a gép behatolásával kapcsolatban, és az Egyesült Államok bocsánatkérése után dönt a pilóták szabadon bocsátásáról. Kozmosz 296 Pénteken a Szovjetunióban Föld körüli pályára vezérelték a Kozmosz 296. jelzésű mesterséges holdat. Ä szputnyikon tudományos berendezést helyeztek el a korábban ismertetett űrkutatási program folytatása céljából. Ä tudományos berendezéseken kívül a szputnyikon elhelyeztek még egy 19 995 megaherz frekvencián működő rádióadót, továbbá egy rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére és egy rádiótelemetrikus rendszert a műszerek és a tudományos berendezések működéséről szóló adatok továbbítására. A mesterséges holdon elhelyezett berendezés szabályosan működik. A földi koordinációs- számító központ folyamatosan dolgozza fel a Beérkező információkat. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? XIII. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM ÁllA ÍIO FILI.ÉH 1969. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT Ülést tartott az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tarADDISZ ABEBA AESZ külügyminiszteri értekezlet Az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri értekez- I A reform romantikája A felfedező a vitorláshajó parancsnoki hiúján áll: kapitányi köpenye felhajtott gallérjába beletép a szél, a vitorlák csattognak. A férfi a hídon szeme elé emeli a látcsövet: a távolban csipkés partok tűnnek fel, szeszélyes hegyvouulatok. A hullámverés tajtékja mögött: ismeretlen föld. „Terra Incognita!” — né- zi a térképen a hajós, és azt a büszkeséget és kíváncsiságot érzi, ami az embert mindig új és új területek felfedezésére ihlette. — Könnyű annak a régi kapitánynak — mondja a ma fiatalembere, és sóhajt. Mivel hogy benne él a köztudatban. hogy életünkben nagy felfedezések nemigen adatnak, élmény és kaland a tv képernyőjén vagy a moziban várja 1969 nemzedékeit, Terra In- cogniták annyira nincsenek, hogy már Luna Incognita sincs. De hát az űrhajósok és a szuperszonikus repülők Nagy Kalandja is kisszámú, választott férfi boldog sajátja. Van-e romantikája a jelen hétköznapjainak ? Például a termelésnek? Azt hiszem, ebben a vonatkozásban is sok tagadó választ kapnék egy széles körű közvéleménykutatás során. A harmincöt-negyven évesek nemzedéke azt mondaná: igen, volt ilyen romantika a háború utáni újjáépítés, a szén-, a híd.:, a vasútcsata lázas, éhező és hajszolt napjaiban, sőt még 1930 első nagy alkotásainak építése közben is, minden túl- méretezettség és kirakat jellegű verseny ellenére is. De hát miről beszélünk ma? A hatékony termelés igényéről, a termelékenység növelésének szükségességéről, a piackutatás fortélyairól — szürke témák. Valóban szürkék? Meg merem kockáztatni az állítást, hogy az új mechanizmusnak, a szocialista építés mai szakaszának is megvan a romantikája. Sőt — a maga Terra Incog- nitái, ismeretlen területei is, amelyek — várják a maguk bátor hajósait. Emlékezzenek a régebbi évekre. A népgazdaság túlcentralizált, agyontervezett korszakára, amikor az igazgató jóformán a minisztériumi- tervhivatali tervlebontás főadminisztrátora volt, nem elektronikus agy, hogy mai hasonlattal éljünk, hanem — fogaskerék-áttétel. Szinte a fülembe csengenek főmérnökök, vállalatvezetők, üzemvezetők sóhajai, mire lennének képeezek az íróasztalok parancsnoki hidakká váltak, amelyekről ismeretlen területeket kémlelhet a szemük? Unták és leg- jobbjaik minden hivatalos elitélés dacára sűrűn panaszolták, mennyire „nem fekszik” nekik a kicentizett programok és a mindent agyonbiztosító, minden felelősséget elhárító feljegyzések, „bőrpapírok” gyártása. Mivel — lényegében elgondolásaik váltak és válhatnak valóra. Nincs többé „bőrpapír” — lehet vállalkozni, kihajózni az Elgondolások Tengerére, még a kockázatos szíriek, pontosabban a Kockázat Szirtjei közé. Miféle ismeretlen területek várnak a hajósra? Még csapdák is. Kalandos csapdák. Például olyan virágzónak látszó területek, mint a nyereség kevés teljesítménynyel és sok spekulációval elérhető zöld pázsitja, amely alatt azonban a mi társadalmi viszonyaink közt konzekvenciákat rejtő morális hangovány rejtőzik: mert lehet nyereségre törekedni, de nem társadalomellenes módon, lehet, sőt kell olcsóbban termelni, de nem bóvlit. És a társadalom azokat a vállalati „kapitányokat” becsüli, akik mernek, újat találnak, és a megbecsülést nem rest kifejezni szóban és pénzben — de arra kéri őket, ne olyan „újat” találjanak, amit esetleg már a harmincas évek szatócsa is ócskának talált Romantikája van a versengésnek is. Nem a papirosver- senynek, nem a műhelyben kiszögezett transzparensek festékszagának — ha volt is valaha. Most ilyenféle versengés várja a gazdasági vezetőt: képes-e jobban megoldani egy járás, megye, város ellátását; gyorsabban építeni, korszerűbben, tehát a megvalósítás során is jónak, igaznak bizonyuló, kevésbé „visszaköszönő” tervek alapján; eltérni a sémáktól, jót adni, igényeset. És gazdaságosan. Ilyen gondolatok járnak az átlagember fejében, ha a gazdaságvezetésről hall: ugyan, mikor olvas olyan létesítményriportot az újságban, amely nem azt hirdeti diadallal, hogy egy új épület 70 millióba került — hanem azt, hogy a tervezett helyett tízmilliónál kevesebből építették meg. A kereskedelem vizein hajózó „kapitányoktól” azt, oldják meg az áru eljuttatását még az olyan „távoli szigetvilágokra” is, rendszeresen és alaposan, mint a munkáskerületek pereme, a falu, a tanya. Aztán az se megveten- sek egy kicsit több önállóság- <>0 felfedező lenne aki kitűzné gal, elgondolásaik szabad va- a zászlaját... az utolso hiány lóra váltásává!. Emlékszem hasonló panaszokra, felsorol- hatatlanul sok arcra — próbálom őket elképzelni — a mai gazdaságvezetés Íróasztalainál. Vajon mennyire érzik, hogy cikkre Egyszóval: nem szürke évek következnek. Hogy mennyire lesznek gyümölcsözők, a mai felfedezőkön és hajósokon múlik. B. F. lete, amelynek feladata a szeptember 6-án kezdődő afrikai csúcsértekezlet előkészítése, három bizottságban folytatta munkáját. A politikai bizottság jelentést hallgatott meg az afrikai egységszervezet tizenegy tagú felszabadítási bizottságának tevékenységéről. Ez a szerv osztja fel az afrikai felszabadítási mozgalmaknak nyújtott segítséget. Ezen kívül folytatódott a vita a rhodesiai helyzetről. Leszavazták ‘ Dahomey Rwanda azon javaslatát, hogy a külügyminiszterek napirenden nem szereplő kérdéseket ne vitathassanak meg. Megfigyelők úgy vélekednek, hogy ez az indítvány elsősorban a közel-keleti és a nigériai kérdés esetleges napirendre kerülését volt hivatott megakadályozni. tott. Megerősítette a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között 1969. július 10-én Szófiában kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Az Elnöki Tanács — a lakosság telekellátási rendszeréről szóló új kormányhatározattal összhangban — módosította 1957. évi 47. számú törvényerejű rendeletét. A módosítás szerint a juttatott házhelyekre és épületekre vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom, valamint öröklési korlátozás a megváltási ár megfizetésével megszűnik. Törvényerejű rendeletet alkotott az Elnöki Tanács a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról. Az új törvény- erejű rendelet kimondja, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, tudományos, műszaki, művelődési vagy egyéb szempontból jelentős történeti iratokat levéltári anyagnak kell tekintem, és védelemben kell részesíteni. Levéltári anyagnak kell tekinteni a jelentős történeti értékű kép- és hangfelvételeket is. A továbbiakban nemcsak a levéltárakban őrzött iratok, kép- és hangfelvételek, hanem áz állami szervek, szövetkezetek, társadalmi szervezetek és más jogi személyek irattáraiban és a személyi tulajdonban levő ilyen anyagok is védelemben részesülnek, mivel minden iratanyag valamely levéltár illetékességi körébe tartozik, a törvényerejű rendelet meghatározza az irattári dokumentumok levéltári őrizetbe adásának idejét és módját. A törvényerejű rendelet a levéltári anyagok tudományos célokra való felhasználásának lehetőségéről is gondoskodik. A törvényerejű rendelet elő(Folytatás a 2. oldalon.) Tanévnyitó 1969. augusztus 29-én, pénteken délután 14 órakor a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága marxizmus—leninizmus esti egyeteme tanévnyitó értekezletén az oktatási év tanszék ölési anyagát megkezdték tárgyalni. Sófalvi Zoltánné beszámolóját tartja. Négy arab államfő találkozója Párizs hatalmas dollárkölcsönt vesz hl Callaghan beszámol Wilsonnak A jeruzsálemi A1 Aksza mecsethez különleges vontatók gördülnek: több tonnás kőtömböket szállítanak a muzulmán világ egyik legszentebb épületéhez, hogy mielőbb rés• • - ^ — Ünnepi nagygyűlés Besztercebányán Pénteken a reggeli órákban nagy tömeg gyűlt össze a Besztercebánya központjában magasodó dombon emelt monumentális emlékmű előtt. Ludvik Svoboda köztársasági elnök, Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára és a többi vezető személyiség, valamint a külföldi küldöttségek megérkezése után Peter Colotka szlovák miniszterelnök méltatta a szlovák nemzeti felkelés politikai és katonai jelentőségét, majd felavatta az emlékművet. Az SZKP, a szovjet kormány és a szovjet nép üdvözletét Konyev marsall tolmácsolta. Délelőtt a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés téren tízezrek gyűltek össze, hazai és külföldi partizánok régi egyenruháikban, partizánkucsmákban, kitüntetéseikkel díszítve jelentek meg. Több egykori partizáncsoport harcosai táblák alatt, hajdani zászlóikkal érkeztek a nagygyűlésre. Megindító találkozások, kedves pillanatok színhelye volt pénteken délelőtt Besztercebánya főtere. A nagygyűlésen megjelent tízezrek több ízben melegen ünnepelték a Csehszlovák Kommunista Pártot, a szovjet hadsereget, Ludvik Svoboda köztársasági elnököt, Gustáv Husákot, a CSKP KB első titkárát, valamint a felkelés résztvevőit, köztük elsősorban annak szervezőjét: Laco No- vomésky költőt és közéleti férfiút. Jelen voltak a csehszlovák, a cseh és szlovák párt- és állami vezetők, akik az ünnepségekre érkeztek Besztercebányára, közöttük Oldrich Cernik miniszterelnök, A. Dubcek, a nemzetgyűlés elnöke, S. Razl cseh miniszterelnök is. Ott voltak a baráti országok küldöttségei, köztük hazánk küldöttsége Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökhelyettesének vezetésével. Elsőnek Ludvik Svoboda mondott rövid beszédet, ame(Folytatás a 2. oldalon.) A szlovák nemzeti felkelés negyedszázados évfordulója alkalmából Besztercebányára érkezett magyar delegáció megkoszorúzta az antifasiszta küzdelemben elesett hősök emlékművét. Az első sorban középen: Gáspár Sándor, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a delegáció vezetője. taurálják a minapi emlékezetes mecsettűz okozta károkat A károk jelentősek — de a politikai-érzelmi károk még nagyobbak: tovább nehezítik az amúgy is fenyegető közel- keleti feszültség csökkenteset A tűz nyomán „fellángolt” a muzulmán világ diplomáciai tevékenysége is. Ennek egyik eredménye már ismeretes — kitűzték a muzulmán csúcstalálkozót, de annak lebonyolításával két nyugatbarát országot (Szaúd-Arábiát és Marokkót) bíztak meg. Nasszer elnök a túlságosan vegyes politikai színezetű muzulmán csúcs mellett összarab államfői konferenciát javasolt. Ennek az elképzelésnek az útjában azonban túlságosan sok volt az akadály. Mivel a jelenlegi politikai és katonai helyzet miatt számos koordinálásra váró téma van, legalábbis valószínűnek tűnt. hogy legalább négy, Izraellel közvetlenül szembenálló arab állam, Egyiptom, Szíria. Jordánia és Irak vezetői összeülnek. A kairói A1 Ahram című lap szerint ez hamarosan be is következik. A problémák sürgősségére jellemző, hogy Husszein király már szombaton Nasszerhez utazik, hogy a négyes mini csúcson kívül is tárgyaljon az EAK elnökével. Magas szintű tanácskozás színhelye Párizs is: öt teljes órán keresztül ülésezett a francia kormány, amelynek megalakulása óta ez volt a leghosszabb minisztertanácsa. A fő téma természetesen a frankleértékelés utáni gazdasági, belpolitikai helyzet volt — amely távolról sem mentes bizonyos külpolitikai összefüggésektől. A Pompidou—Chaban-Del- mas ‘ kabinet nyilvánosságra hozta azt a döntését, amely szerint a Francia Köztársaság az elkövetkező esztendőben 2,6 milliárd dollár hitelt vesz fel a frank megtámogatására. Mivel a legfőbb kölcsönnyújtó, a i világbank jobbára amerikai ’ vezetés alatt áll, a lépésből következő veszély nyilvánvaló: Washingtonnak az eddiginél nagyobb lehetősége lesz a francia gazdasági élet ellenőrzésére, és ezzeJ a politikai struktúra befolyásolására is. A csatorna túlsó partján. Angliának még sokáig gondot okoz az északír probléma. CalI (Folytatás a 2. oldalon.)