Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 199. szám
2 "T&Cín km 1969. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK • • f Ülést tartott a Minisztertanács Külföldi Beszterce bánya nősei (Folytatás az 1. oldalról.) •mek egészségügyi helyzetének vizsgálati tapasztalatairól tett jelentést A beszámoló szerint az e téren elért jelentős fejlődés mellett még sok probléma vár megoldásra. A Minisztertanács a jelentéssel és az előterjesztett javaslatokkal egyetértett; felhívta az egészségügyi minisztert, valamint az érdekelt minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A kormány egyben felkérte a vállalatok vezetőit és a társadalmi, érdekvédelmi szervezeteket, hogy közös erőfeszítéssel nyújtsanak hathatós segítséget az üzemek egészségügyi helyzetének további javításához. Az építésügyi és városfejlesztési, az igazságügy-, valamint a pénzügyminiszter közös előterjesztést tettek a lakosság telekigényeivel kapcsolatos kérdések rendezésére. A kormány elhatározta, hogy a lakások és üdülők építésének megkönnyítésére, valamint a spekuláció megszüntetésére új telekellátási rendszert vezet be. A határozat célja, hogy telkek a lakosság érdekében kerüljenek felhasználásra és ne válhassanak munkanélküli vagyonszerzés forrásává. Ennek érdekében a kormányhatározat szabályozza a személyi építési telektulajdon mértékét, előírja a telekadó fizetési kötelezettséget és bevezeti az ütés közműfejlesztési hozzájárulást. Kimondja, hogy egy személynek, illetve családnak egy építési és ezen felül legfeljebb még egy, pihenési, üdülési célra szolgáló telke lehet. A kormányhatározat az építési telekkel való gazdákodást a tanácsok feladatává teszi. A telkek kialakítását, beépítésre való előkészítését és értékesítését a tanácsok, illetőleg az általuk megbízott szervek — az Országos Takarékpénztár, az ingatlanközvetítő vállalatok stb. — végzik. A tanács — az általa megbízott szerv útján — és az OTP értékesítés céljára nem állami tulajdonban álló építési telket is vásárolhat. Az érdekelt miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetői a határozat végrehajtásához szükséges jogszabályokat még ez évben kiadják, hogy az új rendelkezések legkésőbb 1970. január 1-én életbe léphessenek. 1967-ben — a nyugat-dunántúli üdülőterület regionális rendezési tervének jóváhagyásakor — a Minisztertanács elrendelte, hogy az építési és városfejlesztési miniszter a két érdekelt megyei tanács elnökével közösen készítsen részletes előterjesztéseket Sopron és Kőszeg komplex fejlesztésére, ami — a két város kivételes földrajzi és idegenforgalmi adottságai folytán — országos érdek. A kormány most megtárgyalta és tudomásul vette, min,t irányelvet, a két város fejlesztési célkitűzéseit. Egyetértett azzal, hogy Sopront, Kőszeget, valamint, környékét a következő ötéves tervek során az ország egyik legfontosabb idegenforgalmi körzetévé kell fejleszteni, és meg kell teremteni annak feltételeit, hogy Sopronban és a könyező hegyvidékeken mintegy 5 ezer, Kőszegen pedig 2 ezer turistát és üdülőt tudjanak fogadni. A fejlesztési tervek előírják a soproni és kőszegi műemlékek helyreállításának gyorsítását,. közutak korszerűsítését, üzemanyagtöltő állomások és parkolóhelyek létesítését, a vasúti és az autóbusz-közlekedés megjavítását. A Fertőparti községeket, elsősorban Fertőrákost, valamint Tornai - mot üdülő- és kirándulóhellyé. Balfot pedig gyógyüdülővé kell fejleszteni. Ezenkívül meg kell gyorsítani a fertődi kastély rekonstrukcióját, és el kell végezni a nagycenki Szé- chenyi-kastély műemléki helyreállítását. kaleidoszkóp Az egymillió dolláros láb 1972 re megépül a Barátság olajvezeték új elágazása (Folytatás az 1. oldalról.) I le. A vezetékszakaszt időközben folyamatosan bővítik és a tervek szerint 1972-re megépül a Barátság kőolajvezeték új elágazása, amely közvetlenül a Dunai Kőolajipari Vállalat százhalombattai üzeméig szállítja a szovjet nyersolajat. vitt a Barátság kőolajvezeték ! kapacitását, hogy 1975-ben alkalmas legyen a 6,5 millió tonna nyersolaj eljuttatására. Mindamellett a Barátság kőolajveBeték- ről Ungvár térségéből közvetlen elágazás épül a magyar határig, sőt ez a vezetékszakasz meghosz- szabbodik egészen Százhalombattáig. A szovjet fél a távvezeték kapacitásának növelésén kívül vállalta azt is, hogy megépíti az elágazásnak a Szovjetunió területén áthaladó szakaszát; részt vesznek a szovjet szakemberek a Tiszán áthaladó vezetékszakasz megtervezésében és építésében, a csővezeték lefektetésében. Ha szükségesnek bizonyult, az elágazás teljes magyar szakaszának építéséhez berendezéseket adnak és szaktanácsadókat küldenek. A megállapodás szerint a Szovjetunión belüli vezeték- szakasz építésének, il'etve bővítésének teljes költségeit a Szovjetunió, míg a magyar szakasz megépítésével járó beruházások költségeit a magyar fél viseli. Ez főként a I Szovjetunió számára jelenti | nagy anyagi erőforrások lekötését. A magyar szerződő fél ezzel szemben vállalta, hogy a korábban kapott szovjet hitelek egy részének iörleszíését valamivel az esedékesség előtt megkezdi, s 52 millió rubel erejéig áruszállításokkal törleszt. A magyar külkereskedelem, a kölcsönös előnyöknek megfelelően hagyományos magyar exportcikkeket szállít: 20 millió rubel értékben gépeket, mintegy 17 millió rubelért gyógyszert, 5 millió rubelért italfélét. A többiért pedig különböző közszükségleti cikkeket. A szállítások több. mint három év alatt bonyolódnak Tegnap képet közöltünk a Du Pont harisnyagyár által London- ban rendezett lábszépségverseny döntőjének résztvevőiről. Időközben megválasztották a „lábkirálynőt”, a képen látható Lynda Goldstraw személyében. Lynda kisasszony lábát egymillió dollárra biztosították, és mint győztes 3600 dollár értékű ajándékot kapott. A Magyar . Állami Népi Együttes Londonban A vendégszereplésre érkezett Magyar Állami Népi Együttes táncosnői augusztus 27-én főpróbát tartottak a londoni Royal Festival Hall-i esti bemutató előadás előtt. (A háttérben az angol parlament épülete.) CSÜTÖRTÖKÖN Párizsban megtartották a vietnami értekedet 32. ülését. HÁROM GÖRÖG ASZSZONYT halálra ítélt a görög katonai bíróság, akik rejtegették a börtönéből megszökött Panagouliszt. SZERDÁN ÉJSZAKA egy izraeli kommandó behatolt egyiptomi területre és a Nílus völgyében nehéz aknavetőkkel támadást intézett egy körzeti katonai létesítmény ellen. Kairói verzió szerint nem kommandótámadásról, hanem légi támadásról volt szó csupán. SCHILLER nyugatnémet gazdaságügyi miniszter befejezte romániai látogatását. NIXON amerikai elnök a kaliforniai „nyári Fehér Házban”, 61. születésnapja alkat- í mából fogadta Johnson volt amerikai elnököt. A PIONÍR 10. jelzésű amerikai mesterséges holdat nem sikerült pályájára állítani, mivel a hordozó rakéta második fokozata nem gyulladt be. JEGESMEDVÉK támadtak meg Grönland szigetén hét angol kutatót. Amerikai helikopterek mentették meg őket. 7 ÓRA 23 PERC ÉS 3 MÁSODPERCIG egyfolytában dobolt a manchesteri Eddie Williams, s ezzel a dobolás világrekorderévé vált. 0-1$ ' Partizánok és önkéntesek a Besztercebánya közelében íekvö Spania-völgyben. (Egykorú felvétel.) Ezekben a napokban Csehszlovákia népe az antifasiszta, felszabadító harc kibontakozása, a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulóját ünnepük. Negyed századdal ezelőtt, 11)44. augusztus 29-én a hegyekből lehúzódó partizán egységek egybehangolt akcióval elfoglalták Besztercebányát, és az addig szét- tagoltan tevékenykedő hitlerelle- nes erők harca széles körű nemzeti felkeléssé alakult át. A hitlerfasiszta német hadsereg ebben az időben sorozatosan súlyos csapásokat szenvedett el a keleti fronton a szovjet hadseregtől, s — hosszú késedelem után — létrejött a partraszállt angolszász erők nyugati frontja is. A német tábornokok a fasiszta szlovák államnak fontos szerepet szántak stratégiai terveikben. Ügy vélték, hogy a Kárpátok hatalmas hegy- rendszarét viszonylag kis erővel áttörhetetlen védőfallá alakítják át, és ilymódon szélességében kettészakíthatják a szovjet hadsereg előnyomuló frontját. Nem számoltak azonban Szlovákia népeivel. A szlovákiai hazafias erők ellenállási mozgalma a háború második felében egyre inkább a fegyveres felkelés irányában fejlődött, és 1944 nyarán már 8 ezer partizán volt a hegyekben. A munka oroszlánrészét a kommunisták vállalták és végezték. A Szlovák Kommunista Párt — amelynek vezetője a felkelés idején Gustáv Husák volt — az antifasiszta nemzeti összefogás poütikáját hirdette és valósította meg a gyakorlatban. A kommunisták kezdeményezték a Szlovák Nemzeti Tanács létrehozását, a nemzeti ellenállás szervezetét Tiso fasiszta rendszerével és a hitleri megszállókkal szemben. A felkelés bázisát a kommunisták és más hazafiak — munkások, parasztok, értelmiségiek — jelentették. Közülük ebben az időben sokan a tisoista hadsereg tisztjei és katonái voltak, akik a felkelés hírére tömegestől álltak a partizánok mellé és fordították fegyverüket a hitleristák ellen. Besztercebánya elfoglalása után birtokba vették a közeli repülőteret, amelyen át folyamatos utánpótlást kaptak emberben és hadianyagban a szovjet -hadseregtől. Már addig is igen sok tapasztalt szovjet tiszt harcolt a szlovákiai partizánok között. Különösen legendás hírnévre tett szert A. Sz. Jegorov osztaga. Százával, ezrével küzdöttek a szlovákiai partizánharcokban magyar rok is. Közülük a Petőfi- és a Nógrádi-brigád a legismertebb. De ott voltak Európa szinte minden országának szabadságszerető fiai, akik többnyire német hadifogságból vagy koncentrációs táborokból megszökve, csatlakoztak a felkeléshez. A besztercebányai győzelem után, szeptember elsején a Szlovák Nemzeti Tanács proklamálta, hogy a Csehszlovák Köztársaság nevében átveszi és gyakorolja az államhatalmat a felszabadított területeken. Közép-Szlovákia teljes egészében és más területek is hamarosan a hazafiak ellenőrzése alá kerültek. A hitleri hadvezetés azonban hamar felismerte, milyen veszélyeket tartogat a felkelés továbbterjedése, ezért néhány hét alatt nyolc korszerűen felszerelt hadosztályt vetett be a partizánok ellen. Időközben a szovjet hadsereg előnyomuló egységei Szlovákia földjére léptek. A növekvő német nyomás ugyan időlegesen visszavonulásra késztette a partizánegységeket, azok azonban a hegyek közt újjászerveződtek. Az utóvédharcokban vesztette életét Csehszlovákia nemzeti hőse, Jan Sver- ma. A kommunista párt és a nemzeti bizottságok a hitleristák kegyetlen megtorló akciói ellenére illegálisan tovább működtek. A szlovákiai f)artizánharcok ka-> tonai következménye az volt, hogy hónapokon át nagy létszámú hitlerista katonaságot kötött le, és ezzel számottevően megkönnyítette a szovjet hadsereg és a soraiban harcoló I. csehszlovák hadtest előnyomulását a győztes duklai csata után. Hasonlóképpen nagy vblt a politikai hatása is. A Londonba települt, polgári politikusokat tömörítő emigráns kormány kénytelen volt elismerni, hogy Csehszlovákia felszabadítása és állami létének helyreállítása a szovjet hadsereg győzelmei és a kommunisták hősies harcai nyomán következik be, ezért — taktikai meggondolásokból — feloszlatta önmagát, s a londoni csehszlovák burzsoá emigráció vezetői áttelepültek Moszkvába. A Szlovák Nemzeti Felkelés, amelynek évfordulóján kegyelettel emlékezünk meg valamennyi elesettjéről. köztük a magyar hősi halottakról is, további bátorítást adott valamennyi nép antifasiszta harcához. MOLNÁR KAROLY: Korzikától Szent Ilonáig I. Forrong a „vendetták földje4’ „Ha az elmúlt életemre visszatekintek, sok mindennel nem vagyok megelégedve. Álláspontom megváltozott, de ismét mégis úgy cselekednék, mint legelőször”. (Napóleon) Tarle, a híres történetíró megállapítása szerint Napoleon életében 60 ütközetben vett részt, többet volt a csatatéren, mint Nagy Sándor, Hannibál, Caesar és Szuvorov együttvéve. Igaz, hogy a korzikai ügyvéd fia már kezdő katonaiskolás korában az ókor nagy hadvezéreit tekintette példaképének. Amíg a kis Napóleon társai játszottak, ő a könyvtárban görög és római leírásokat olvasott az ókor nagy hadvezéreiről. Tehetségét sejteti diákköri bizonyítványa is, amelyet Brienne katonaiskolájában kapott: „Bonaparte Napóleon úr, aki született 1769. augusztus 15-én és négy láb, tíz hüvelyk, tíz vonalnyi magas: elvégezte a négy osztályt. Testalkata: jó. Egészsége: jeles. Jelleme engedelmes, becsületes, hálás. A matematikában: kiváló. Érti a történelmet, földrajzot. Jeles tengerész katona lesz. Megérdemli, hogy a felsőbb katonai iskolába felvétessék.” Amikor ezt a bizonyítványt a fiatal Napóleon hazavitte, anyja előtt a földre tette és ráállt, mint valami szobortalapzatra. Kivételes tehetségét hamar fölismerték, bár akkor még senki sem gondolta, hogy később még az ókori példaképeit is felülmúló hadvezér válik belőle. 1785. augusztusában, tizenhat esztendős korában sikerrel teszi le a tűzértiszti vizsgát. Kinevezik hadnagynak. Az első állomáshelye: Velence. A szolgálat azonban nem köti le minden idejét, a lakása közelében felfedez egy antikváriumot, ahonnan rengeteg könyvet szerez. Főleg a hadtörténelem, a matematika és a földrajz érdekelte. Anyagi helyzete meglehetősen rossz, mert apja közben meghal és ezért tiszti fizetésének egy részét rendszeresen hazaküldi anyjának, Korzika szigetére. Egy esztendő múlva szabadságot kap és Ajaccióba utazik, hogy meglátogassa szűkös körülmények között élő családját. Napóleont sokat foglalkoztatta Korzika helyzete, fantáziáját felgyújtotta a sziget lakóinak elszánt küzdelme a szabadságért. Amikor azonban hazatért, minden idejét lefoglalta, hogy családja leromlott anyagi helyzetét megjavítsa. Amíg távol volt, három testvére született (összesen tizenkét testvére volt, közülük ekkor hét élt). Anyja elemi gondokkal küzd. Napóleon úgy Segít, ahogy tud. Dolgozik a család kertjében, földet művel, fákat ültet. Szeretné meghosszabbítani szabadságát, parancsnokai ezt a kívánságát először teljesítik. Némileg javul a Bonaparte család helyzete, 'ez arra .ösztönzi a fiatal tisztet, hogy továbbra is otthon maradjon. Ehhez azonban nem kapja meg felettesei engedélyét. 1788 júniusában hajóra száll, és visz- szatér Franciaországba. Ezredét Auxonne-ba vezénylik, ahol spártai egyszerűséggel él, keveset eszik, sokat olvas, társaságba nem jár. Megtörténik, hogy az ebédje vagy vacsorája mindössze egy szelet kenyér. Auxonne-ben egy borbélymesternél lakott, de akkoriban környezete nem ismerte föl benne a „jövő emberét”. Egy jellemző epizód érzékelteti mindezt. Első konzul korában, évekkel később újra járt korábbi állomáshelyén. Csapatai élén lóháton vonult át a városon. Megállt a borbélyműhely előtt, és megkérdezte a mester feleségét: — Emlékszik-e még egy fiatal tisztre, aki 1788-ban itt lakott? — Hogyne emlékeznék — válaszolta a szép asszony. — Nem volt kellemes lakó. Mindig bezárkózott, és ha néha átment a műhelyen, nem állt szóba senkivel. Még velem sem. — Ó, ha én akkor a házigazdám és a felesége kedve szerint töltöm el az időmet — válaszolt Napóleon —, akkor most nem állnék egy sereg élén. Talán élete végéig a vidéki helyőrségek névtelen tisztje marad, ha Franciaországban 1789-ben nem tör ki a forradalom. Máig is vitatott, hogy Napóleon milyen mértekben ismerte föl a nagy történelmi esemény jelentőségét. Egy azonban nem kétséges. Érezte, hogy elérkezett számára a cselekvés ideje. Népszerűségét arra használja fel, hogy a korzikaiakat bíztatja: küldjenek követeket Párizsba az alkotmányozó nemzetgyűléshez, és kérjék, a sziget legyen Franciaország teljes jogú része. Javaslatát elfogadják. Napóleon így fogalmazza meg az új helyzetet: — Nem szakadunk el, Franciaország a kelilj -e ölelt bennünket. Immár azonosak az érdekeink. Most már semmi sem választ el többé bennünket ... Közben a fiatal tiszt szabadsága lejár. Tudja, hogyha nincs az alakulatánál az újévi szemlén, akkor eltávolítják a hadseregből. Napóleon úgy gondolja, és nem is téved, a kezébe kell kaparintania Korzika katonai parancsnokságát, és a francia forradalom szellemében kell átszerveznie a sziget közigazgatását, akkor fölöttesei megbocsátják neki a késést. önkéntes csapatokat szervez, és be akar hatolni Ajacció erődjeibe. Sejti, hogy tervét könnyebben végrehajtja, ha a szigeten általános zűrzavar keletkezik. Ezért bezáratja a kapucinus barátok zárdáját. A lakosság egy része szembeszáll ezzel az intézkedéssel. Az emberek kitódulnak az utcára, áttekinthetetlen a káosz. Csak egy ember ismeri ki magát: Napóleon. Katonái bejutnak az erődökbe, merész tervét tehát megvalósította. 1792 júniusában visszatér Párizsba. Ezredénél azonban nem akarják méltányolni a hosszú távoliét alatti „hősiességét”. Vizsgálatot indítanak a fiatal tiszt ellen. Napóleon sorsa ekkor teljesen bizonytalanná válik. Már arra készül, hogy Törökországba utazik, és ott próbál szerencsét, amikor értesítik : .. Korzikán a nemzetgyűlés forradalmi szellemében járt el. Fegyelemsértés nem forog fenn. Visszaadjuk tiszti rangját, és a negyedik tüzérezredhez vezényeljük. Hadügyminisztérium.” Van olyan történetíró, aki egyszerűen nem talál magyarázatot a nyugtalan Napóleon újabb lépésére. Ismét visszatér szülőföldjére, Korzikára. Éppen akkor érkezik meg, amikor forrong a „vendetták földje”. Napóleon megítélése szerint a sziget nem elég nagy és erős, hogy független legyen. (Folytatjuk)