Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-27 / 198. szám
PEST NEC 1 kMíHíip 1969. AUGUSZTUS 2S„ CSÜTÖRTÖK Az emberiség közös célja NAPJAINKBAN egyre több ország kapcsolódik be — ki- sebb-ri agy o bb mértékben — az űrkutatásba. Természetes, hogy az egyes országok — adottságaik alapján — különböző módon vesznek részt a világűr meghódításában. Az eltéréseket a műszaki-tudományos, valamint pénzügyi feltételek, külpolitikai célok, nemzeti hagyományok figyelembevétele indokolja. Az ember űrrepülésének első éveiben a szovjet és az amerikai űrkutatási program főbb célkitűzésedben igen kö- zelálit egymáshoz. Mindkét országban egymáshoz hasonló kozmikus berendezések készültek a tudományos feladatok megoldására. A Szputnyik —1 és a Szputnyik—2 után az USÁ-ból is felröppent az első mesterséges hold, az Explorer —1. Ezek a próbálkozások jelentették a Kozmosz- és az Explorer-programok kezdetét, amely a földközeli világűr feltárására irányultak mesterséges égitestek segítségével Gagarin és Tyitov földkörüli repülését a Vosztok űrhajón, Glenn követte a Merkúron. Ezzel megnyílt az út az emberiség előtt a világűr közvetlen kutatására. A másik igen fontos kutatási irányzat a szovjet Luna és Vénusz, valamint az amerikai Mariner és Surveyor automatikus űrállomások, amelyek értékes információkkal szolgáltak és széles távlatokat njutottak a Hold és más bolygók megismerése előtt. Az USÁ-ban — még a hatvanas évék elején — bejelentették, hogy nemzeti feladatnak tekintik az ember eljuttatását a Holdra, és erre a célra hatalmas anyagi eszközöket mozgósítottak. Az erőfeszítések eredménj-e a Sa- tumus és Apolló űrkutatási rakétarendszerek megteremtése volt. A Szovjetunióban a Hold tanulmányozását automatikus berendezésekkel végzik, méghozzá teljes sikerrel. Az űrkutatási technika jelenlegi szakaszában az embert vivő űrhajók felbocsátása jelentős anyagi áldozatokat követel és bizonyos időveszteségeket okoz. Az automatikus űrállomások sokkal kisebb áldozatot követelnek és kevesebb idő szükséges megalkotásukhoz. Másik nagy előnyük, hogy huzamos ideig képesek működni a világűrben, jobban bírják a hőmérsékletváltozásokat, a túlterhelést és a sugárzást. A szovjet tudósok azért is tulajdonítanak nagy jelentőséget az automatikus űrállomásoknak, mert a naprendszer bolygóinak felderítése az elkövetkező években, csak ember nélküli űrhajókkal történhet. az ember Által vezéRTXT ŰRHAJÓK repülésének — a szovjet kutatók véleménye szerint — egyelőre csak a földkörüli világűrben van jogosultsága. Segítségük-' kel egy sor műszaki-tudományos kérdés tisztázható. Ezt bizonyította a Vosztok, Vosz- hod és Szojuz űrhajók repülése. Különös előnyük, hogy a földkörüli repülés során egyszerre több feladatot is teijeHAZAI GYÁRTMÁNYÚ ÉS IMPORTALT SODRONYSZEG NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ A Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat boltjaiban Vili., Baross u. 117. III., Csemete u. 1/c. XIII., Váci út 49. VI., BajcsyZsilínszky út 63. VI., Lenin krt. 86. telefon: 139-230. telefon: 889-329. telefon: 409-233. telefon: 125-218. telefon: 126-610. KIEMELT YALLALAT / / // ATKEPZOS TANFOLYAMOKAT INDÍT érettségizettek és 8 általánost végzettek részére: központi fűtés, víz-gázszerelő, villanyszerelő, feitő-mázoló, tapétázó, hidegburkoló, műanyag-burkoló, parkettázó, szigetelő, üvegező, kőműves, ács, vasbetonszerelő, műköves, épületasztalos szakmákban. Házgyár! épületek szerelésénél, a legkorszerűbb technológia mellett foglalkoztatjuk. A tanfolyam sikeres elvégzése után minden hallgató szakképesítést kap. A tanfolyam időtartama alatt havi 1600 Ft-os bért fizetünk, majd kiemelt bérrel foglalkoztatjuk. MINDEN SZOMBAT SZABAD. Vidékiek részére szállást adunk, különélést fizetünk, utazási hozzájárulást térítünk, üzemi ebédet és vacsorát szolgáltatunk. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN: A 43. sz. ÁÉV. szakoktatási csoportjánál, Budapest XI., Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal). sítenek: meteorológiai, geológiai stb. megfigyeléseket végeznek. Várható, hogy kutatásaik nyomán lökésszerű fejlődésnek indul a geofizika, az oceanográfia, a biológia és a geológia tudománya. Ezen kívül természetesen csillagászati és asztrofizikai méréseket is végeznek. Várható, hogy a jövőben — az űrkutatási technika fejlődésének függvényében — az ember irányította szovjet űrhajók folytatják majd az automatikus űrállomások által megkezdett Hold és más bolygók kutatásának programját. Az USA — saját utat választva — kiemelkedő sikert ért el a holdkutató expedíciói előkészítésében és megvalósításában. AZ ŰRKUTATÁS ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK sokrétűsége a tudósokat különböző eszközök és módszerek megalkotására készteti. Ezek — kölcsönösem kiegészítve és gazdagítva egymást — végül- is sok ország erőinek egyesítéséhez vezetnek, hogy közösen alkossák meg és használják ki az űrkutatási eszközöket. Ez a záloga a világűr sikeres meghódításának. V. Gyimov, az APN tudománj’-os kommentátora Óriáshenger — országúton A Lábatlan! Vékonypapír Gjrár építkezéséhez kéthetes út után megérkezett a második papírszárító nagyhenger. A 96 tonna súlyú, több mint 7,5 méter hosszú, svéd gyártmányú henger Hamburgig hajóval, onnan a Prága melletti Melnik községig uszály- lyal „utazott”. A HungarocaEzeréves talányok Sábogúrd tájékán Totemállat volt-e a tinó? A honfoglaláskori temető vallomása Számos érdekes kérdést hozott felszínre a Sáribogárd közelében, az . úgynevezett Forrásdűlőn feltárt honfoglaláskori temető. A temetőben három generáció száz tagja, 36 férfi, 30 nő és 34 gyermek nyugodott. Bár a sírok néma lakói, akiket 900 és 990 között hántolták el, nem tartoztak a vagyonos rétegekhez, az immár ezeréves temetőből mégis több olyan lelet került elő, ami egyedülálló a maga nemében határainkon belül és kívül egyaránt. A Jelek szerint itt az első megtelepülök zömmel férfiak voltak, akik alighanem a honfoglaló magyarsághoz csatlakozott különböző néptöredékek valamelyikéhez tartozhattak, a legnagyobb valószínűség szerint bolgárok, vagy besenyők lehettek. Feleséget azonban már a helybeliek közül választattak. A temető egyik férfisírját — mintha valami díszsírhely volna — nagyobb betemetet- len terület veszi körül, majd kizárólag női és gyermeksírok következnek körülötte, és csak ezeken kívül helyezkedik el egy férfisírokból álló gyűrű. A középső, egyedülálló sírban 42—46 éves férfi — valószínűleg a honfoglaló nemzedék feje — feküdt, derekán kétszer körülcsavart veretes övvel, amelyen kést és bőrtarsolyt viselt. A tarsoly megmaradt darabja megőrizte még az eredeti, intarziás technikával készült mintázatot is. Ez a lelet mindeddig egyedülálló a maga nemében. Egy négyszögletes aknában nagyobb lyukat találtak, amiben valamikor faoszlop vagy cölöp, alighanem hatalmas bálványfa állhatott. Ilyen lelet sem került eddig elő. A legtöbb érdekességet azonban az állatsírok hozták. Az egyik önálló sírban például két igás- ló csontváza feküdt, még a hám maradványai is ott voltak a nyakukon. Ez az égjük legtalányosabb sír, mert eddig csak hátaslovak eltemetett maradványai kerültek ellő, igásállaié soha. És még bonyolultabbá teszi a problémát, hogy közvetlenül a két ló testén egy fiatal férfi teteme feküdt. Hogy ennek a temetésnek milyen előzményei voltak, azt ma már sejteni sem lehet. A temető legkülönlegesebb sírja viszont az, amelyben egy fiatal szarvasmarha — talán tinó — teljes csontvázára találtak. Ebből a valóban páratlan leletből a kutatók arra következtetnek, hogy vagy magának a közösségnek, vagy a közösség fejének a tinó lehetett a ^ze»t. állata, ,és a „meg- ! testesüli” totem eltemetésé- | vei tulajdonképpen a temetőt akarták megszentelni. Mindenesetre érdekes, és aligha lehet a véletlen játéka, hogy ezen a helyen még a középkorban is élt egy település, és az pontosan a Tinód nevet viselte. ORLEANS Sírkő A franciaországi Orleans temetőjében van egy példás rendben tartott sír. Kövér, aranybetűkkel bevésve a következő írást lehetett olvasni rajta a legutóbbi időkig: „Itt nyugszik Julietta asszony, Legran könyvelő neje”. A közelmúltban egy időre eltűnt, majd új kő jelent meg a síron ezzel a felirattal: „Itt nyugszik Julietta asszony, Legran főkönyvelő neje”. — 4000 bakfis méretű műszőrmével díszített műbőrkabátot szállított a komlói Helyiipari Vállalat Hollandiába. A Földmunkát Gépesítő Vállalat hivatásos tehergépjárművezetói tanfolyamot indít bentlakásos rendszerben A tanfolyam költséqeit fedezzük, a tanulmányi időre seqédvezetől bért folyósítunk. Továbl felviláqosltást levélben, Illetve telefonon ad a vállalat munkaüqyi osztálya. Cím: Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 3 126—790. 64-es mellék. Telex: Bp. 775 oktatás. mion itt vette át július 28-án a hatalmas darab árut. Innen különleges útbiztosítással szállították rendeltetési helyére. Mint a Hungarocamion szállítói elmondották, útközben hidakat erősítettek, falakat döntöttek, fákat irtottak, villamos vezetékeket állítottak helyre, melyek a nagy szállítmány útját akadályozták. Végül is kéthetes „utazás” után sértetlenül megérkezett a Lábatlan! Vékonypapír Gyárhoz a különleges szállítmány. Felújítják a pannonhalmi bazilika orgonáját A pannonhalmi bazilika egyik látványossága, az orgona, amely több mint fél évszázada készült, javításra szorul. A hárommanuálos, negyvenhét regiszteres orgonát még 1914-ben készítette Rieger Ottó, híres bécsi orgonakészítő mester, akinek ez volt a 2002-ik alkotása. Az évtizedek alatt megkopott orgonát ugyan 1962-ben Szigeti Károly tervei alapján részben helyreállította a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat, de a síprendszer és az orgona motorja a régi maradt. A mostani restaurálás során a motort és a sípokat is felújítják. Meghalt a „repülő nagymama" Palm Springsben rövid betegség után, 81 éves korában meghalt Zaddie R. Bunker, a „repüld nagymama”, aki 65 éves korában tanult meg repülőgépet vezetni és 73 évesen vezette az amerikai légierő egy szuperszonikus lökhajtá- sos gépét. Határsértő tehenek Különös esemény színhelye volt a napokban Neszmély közelében a Duna egyik lakatlan szigete. Egész nyáron ezen a szigeten legeltették a nesz- mélyi termelőszövetkezetek szarvasmarháit. A napokban, amikor téli szálláshelyükre akarták szállítani őket, tíz állat megvadult, és a vízbe vetette magát. Köztük öt — körülbelül lfl kilométer távúszás után — csehszlovák területen ért partot, négy pedig visszaúszott a lakatlan szigetre, s csupán a vezérüsző került partra megfelelő helyen. A szigetre visz- szatért üszőknek a szövetkezetiek még a közelükbe sem mertek menni, mert az emberi hangra még jobban megriadnak. Megfékezésükhöz, illetve befogásukhoz a budapesti állatkerti szakemberek segítségét kérték. Speciális lőfegyverekkel kábító injekciókat lőnek majd beléjük. A Duna túlsó pártján, csehszlovák területen hajtóvadászatot indítottak a megvadult állatok után. A határőrség szombaton arróla szövetkezetieket, hogy két üszőt már sikerült megszelídíteniük. Lilla-tányér Újabb érdekes Lilla-emléket talált dr. Ferenczy Miklós, dunaal- mási körzeti orvos, a Lilla-hagyo- mányok lelkes kutatója. Mint köztudott, Csokonai szerelme Dunaalmáson élt és ott van eltemetve. Emlékét háza falán tábla örökíti meg, a költőnek pedig szobrot állítottak a faluban. A szenvedélyes amatőr régész éveken át bú- várkodta a Csokonai irodalmat, és bejárta az ország minden táját, ahol valaha is megfordult a költő. így sikerült könyvében hitelesen megrajzolni a Csokonai szerelmi lírájában halhatatlanná avatott Vajda Júliá életét. A most talált fehér színű, kék szegéllyel díszített tányér Lilláé volt, s jelenlegi tulajdonosa az 1900-as évek elején vásárolta a Lilla-ház- ban megtartott árverésen. Az emléktárgy a duna- almási Lilla-szoba vitrinjét díszíti majd. KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA A BUDAPESTI ŐSZI VÁSÁR 23-u PAVILONJÁBAN 1969. szept. 5-től 15-ig TERMÉKEIM A HELYSZ&EI MEGVÁSÁROLHATÓK