Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-21 / 193. szám

N 1969. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK Az Egyetértés tíz éve Egy jubiláló tsz tömör krónikája Alkotmány napjának regge­lén ült össze az Egyetértés rendkívüli közgyűlése, hogy megünnepelje tizedik évfor­dulóját annak, amikor Gyó­nóit, Dabas, ma III. kerületé­ben megalakult. Dr. Gaál La­jos, a járási tanács elnökhe­lyettese ünnepi szónoklatban méltatta a nap jelentőségét és a küzdelmes, de végül is a jó­léthez vezető utat, amit a tsz- tagok megtettek. Aztán Katona János, az Egyetértés elnöké szólalt fel. A két beszéd, meg a tsz elnökkel később folyta­tott beszélgetés alapján rövi­den összefoglalom a tsz króni­káját: 1953-ban Gyón községben tárom termelőszövetkezet ala­A jól ismert pédagógus- j hiány enyhítése végett, nemré­giben határozatot hozott a me­gyei tanács-vb négy ház meg­vásárlásáról, amelyek a taná­rok szolgálati lakásai lesznek. Tárnokon a tanteremből át­alakított lakásból költözik ki a nevelő, így a teremben ismét — eredeti rendeltetése szerint — taníthatnak. Tóalmáson új pedagógus házaspár telepszik le —, s már csak 4 tanár hiányzik a szükséges létszám­ból. Újszilváson is egy házas­pár letelepítését szolgálja az egyik a lakásvásárlás. A másik házba földes, villany nélküli albérleti szobából költözik be feleségével és gyermekével a földrajz-biológia szakos tanár. A mostoha körülmények miatt már el akartak vándorolni a községből. A lakásvásárlások jó szolgá­latot tesznek az oktatás ügyé­nek. Sajnos, egyelőre nem tud­nak minden pedagógusnál! la­kást biztosítani: határt szab­kult: a Rákóczi, a Petőfi, meg a Szabadság. A háromnak együttvéve nem volt 1000 hold­nál több földje, állata, gépe pedig alig. Tagjaik, úgyszólván valamennyien egykori cselé­dek és zsellérek, bevitték a juttatott földjüket, meg két dolgos kezüket. Ami azonban a kezüket illeti, hát annak erejét hamarosan inkább má­sutt használták, különben éh­koppon maradt volna a család­juk. Mind a három tsz egyformán rosszul fizetett Eredetileg 120 tagjuk közül vagy negyven még az egyes ü­nak az anyagi lehetőségek. Ezek a hajlékok például több mint 400 ezer forintjába kerül­tek a tanácsnak. A második masztodon... A Hernád völgyi Novajibrány község homokbányájából ha­talmas ősállat csontmaradvá­nyai kerültek napfényre. A le­letmentő régészek először azt hitték, hogy mammuttemetőre bukkantak, de a beható vizs­gálatok során kiderült, hogy annál ritkább ősállat, a masz­todon állkapcsának töredékei, fogai és csontjai kerültek fel­színre. Az értékes leleteket a budapesti Természettudományi Múzeumba szállították restau­rálásra. Borsod megyében ez már a második masztodonle- j lőhely. lés előtt kilépett, húsz pedig azután. Minden esztendejük mérleghiánnyal zárult. Katona János tsz-etnök visz- szaemlékezése: — Amikor én, augusztus 15- én volt éppen tíz éve, ide ke­rültem elnöknek, a háromból lett egy tszbe, az aratást még nem fejezték be, a cséplést pedig el sem kezdték. Lett is másfél millió mérleghiányunk, az újonnan telepített spárgát nem ápolták, az 55 ezer forinit, állami hozzájárulásból 35 ezer. forintot vissza kellett fizetni és az éveken át összegyülem- lett 15 ezer forintos boradó­Í tartozást szintén. De egy év múlva már megszilárdult a munkafegyelem, 1960-ban el is tűnt a mérleghiány, holott építkeztünk, gépeket is vet tünk. 61-ben már 40 forintot fizettünk egy munkaegységre. Be is lépett abban az évben 25 gazda, kétszáz hold földdel. 64-ben, ami tsz-eknél még abban az időben szokatlan volt, nyere­ségrészesedést is kaptak a ta­gok. Tavaly már 58 forintot ért a munkaegység és egysé­genként három kiló jutalom­kukorica is járt hozzá. Most pedig ezen a rendkí­vüli közgyűlésen jutalmakat osztott az Egyetértés. Alapító tagjai közül még 26 dolgozik, fejenként múlt évi havi átlag­keresete másfélszeresét kapta mindegyik. Nem is egy, közel 6000 forintot. A törzsgárda csupa férfi, mert az Egyetértés elődeinek is csak férd tagja volt. Jelen­legi földtulajdona 3000 hold, megint van 120 tagja, kéthar­maduk férfi, és csak egyhar- mada nő. A kevés nő tag közül is töb­ben kaptak jutalmat, mert har­minchárom, az alapítás óta be­lépett nő, férd tavalyi munká­jáért 200—600 forintot vehe­tett . fel. Három nyugdíjas tag kimagasló munkájáért 90Ö, a többi nyugdíjas és három el­hunyt alapító tag özvegye pe­dig 500—500 forintot. Összesen 80 ezer forint jutalmat osztott a tsz. Gayer Péter alapító tag: — Ki hitte volna tíz evvel ezelőtt, hogy idáig jutunk?! Én különben. 45-ben kaptam öt holdat, meg is műveltem, de hogy megéljek, bejártam Cse­pelre, a gyarba. A tőidet az­tán le kellett adnom, mert azt mondták: kétlakinak nem jár. Föld nélkül léptem be 54-ben a Petőfibe, csak mert a mezei munkát a gyárinál jobban sze­rettem. Rossz cserét csináltam. Most meg! Havi átlagom 2800, ha gyári segédmunkás lennék, meg nem keresném. Németh József alapító tag: — A Szabadságba vittem 6 és fél hold juttatott földemet. Aztán- hét éven át esztendőn­ként höl 1000, hol 1500 forint pénzt ha láttam. Terményt azt adtak, azt mondták, adjuk el. A kukorica ki sem látszott a gazból, mi ugyan nem értünk rá megkapálni, másfelé jár­tunk napszámba. A tagok meg is éltek, de a tsz nem. Most meg, a tsz-szel együtt jól élünk. Rijcsik Jánosné 23 éves, nem régi tag, de jutalmat kapott. — Gyors- és gépírónő akar­tam lenni, jártam is iskolába Pesten, de hazajöttem, és az­után beléptem a tsz-be. Ket­ten, Hidegkuthy Károlynéval, 80 borjút nevelünk. Havi ke­resetem általában 1800, de né­ha kétezer forint. Több mint ha gépírónő lennék. A fiatalasszony anyósa, Roj- csik Mihályné nyugalmazott tsz-gulyás felesége, messze környéken híres a főztjéről. Ezúttal a tsz jubileumi ban­kettjére borjú- meg őzpörköl­tet készített remekbe. Mind­egyikből szedhetett akárki, és ha kellett, repeta *is jutott. Ki­járt mindenkinek fél liter bor is. Ilyen nagy ünnepen egyet­értéssel koccintani illik az Egyetértés elkövetkező jubi­leumaira. Szokoly Endre " Ifjú szakmunkások! Magas bérezéssel alkalmazunk benneteket budapesti és Pest megyei építkezéseinken kőműves, ács, vasbetonszerelő, festő, asztalos, parkettás, fűtés-, víz-, gáz­villanyszerelő, műköves, lakatos, gépszerelő szakmákban. 44 ÓRÁS MUNKAHÉT. MINDEN SZOMBAT SZABAD. SZÁLLÁST, ÉTKEZÉST KEDVEZMENYESEN ADUNK. utazási költségtérítést fizetünk. Jelentkezés: személyesen. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat BUDAPEST XXI., Kiss János altábornagy u. 19-21. Boráros térről HEV-vel 2 megálló. I JÖJJÖN DOLGOZNI A IIÁZGVAUBA! 44 órás munkahét! Kiemelt bérezés! Munka- és védőruhaellátás, üzemi étkeztetés. ' Vidékiek részére munkásszállás. Kéthetenkénti szabad szombat. Télen is kedvező munkafeltételek. Felvételre keresünk: elemgyártó szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, villanyszerelőket, lakatosokat, vasbetonszerelő szak- és betanított munkásokat. Jet, ntkezes: 2. y/.. Ferencvárosi Házgyárban Budapest IX., Gyáli út 37. Megközelíthető: 13, 51-es villamossal, 54-es autóbusszal. Új pedagóguslakások Püspöki Mihály : SÁRGARÉZ GOMB F atálas Lojziék házikója előtt valóságos gyerekhad zsívajgott. Félkörben, egy­más hegyén-hátán, lélegzetvisszafojtva nézték a nagy tétre menő gombcsatát, mert a tét nagy volt, tagadhatatlan. A kis Mudra Berci volt az egyik gombozo. Már a hüvelykujját pászítottai éppen a nagy lapos csontigomb mellé, miközben saccolva mérte be a távolságot. — Vigyázz, Berci! — röpködtek feleje a fi­gyelmeztetések. — ötven gomb, vagy semmi. Nagyanyja kiáltása csapódott fülébe. — Berci!... Berciii!... Megremegett a keze a kiáltásra. Tudta, most rohanni kellene a hívó szóra, mert a nagyanyó nem ismeri ezen a téren a tréfát. Viszont a gombozást sem tudta félbeszakí­tani. Hiszen most dől el, egyetlen egy lövés­től, hogy száz gomb csörög-e majd a zsebé­ben. S ezért, legyűrve magában az izgatott­ságot, rugóként pattant előre a hüvelykujja. Elhibázódott a gomiblövés. A kilőtt kabát­gomb átbaikázott a gombozólyuík felett, majd élére állva néhány kört gurult és nekikoc­cant a ház falának. Elsápadva állt fel a térdelésből. A keze, amely már a remélt zsákmány, után nyúlt, megállt a levegőben. Hirtelenjében tátva maradt a szája s nem tudta felfogni, mi is történt vele tulajdonképpen. Aztán ráeszmélt a helyzetére. T ombolni, őrjöngeni szeretett volna kín­jában. Érezte, hogy a nagyanyja miatt vesztette el a játszmát. Mert ha nem kiabál, a gombozást biztosan megnyeri. Boka Ádámné lódult elő a ház mögül. — Kinek kiabálok én, hallod-e? — kapta el Bercin az inget. — Vagy azt hiszed, hogy ne­ked már nem parancsolok? No, megállj, te kapcabetyár!... Coholni kezdte hazafelé. Berciből pedig kibuggyant a sírás. Olyan keservesen zoko­gott, hogy még Boka Ádámnénak is meg­esett a szíve rajta. — Jól van, no — simogatta meg unokája koromfekete üstökét —, azért ne bőgd végig az utat! Berci azonban zokogva bömbölte: — Elnyerték minden gombomat! Boka Ádámné megkönnyebbülten mosolyo- dott el, majd, anyáskodó szelídséggel csupa- ránc-arcán, rászólt a gyerekre. ' — Ejnye, hát ezért' keseregsz;! Micsoda traktoros lesz belőled? A traktor emlegetésére felcsillant Berci szemében az öröm. Már látta magát, ahogy ül nagybátyja mellett a traktoron, akinek, ci­gány létére, igen nagy a becsülete a szövet­Kis idő múltán’újra elbúsítotía a gofmbo­zásban ért kudarc. A nagyanyja vigasztalgatta ismét. — Azért ne keseregj! — állt meg egy pil­lanatra, hogy a rövidszárú cseréppipát a rékli zsebéből előhalássza. Rágyújtott. — Hagyd abba a nyafogást, mert nem bí­rom! — szólt sűrű püffengetések közepette. — Inkább levágom nagyapád kabátjáról a sárga katonarézgombot, csak elhallgass. A rézgomb ígérete megnyugtatta a gyere­ket. Sőt, most már annak is örült, hogy a gombcsatában vereséget szenvedett. Hiszen ez a vereség hozta el azt a percet, hogy amire eddig csak sóvárogva áhított, az tényleg a birtokába kerül. Türelmetlenül ráncigálta meg nagyanyján a réklit. — Nagyanya, mikor adod ide a rézgom­bot? — Most, most — szíttá Boka Ádámné a kesernyés-büdös füstöt árasztó pipát. — Mi­helyt hazaérünk, megkapod. ■ mint hazaértek, Boka Ádámné máza- ^ vesztett köcsög után nyúlt a konyha sarkába. — Elmégy, fiam, Csépáókhoz — törülgette meg köténye sarkával a köcsögöt —, és ho­zol tejet, mert nagyapád beteg. Itt egy kicsit elgondolkozott. — öt forint az összes vagyonunk — akasz­totta ki nyakából a vászonzacskót. — Sanyi bátyád is csak elsején kap előleget. — Ne add ide a pénzt, nagyanya — te­kintett fel Berci nagyanyjára. — Majd kérek én tejet, csak úgy... — Jól van, bogaram — eresztett meg egy sóhajtást Boka Ádámné, miközben vissza­csúsztatta forintjait a zacskóba. — De mondd meg Borcsa nénédnek, hogy hitelbe adja. Majd megszolgáljuk. Nem mozdult a gyerek. — Jaj, te gyerek, te gyerek! — kapott Bo­ka Ádámné észbe — még mindig a gomb jár az eszedben? Ezzel odalépett a rozoga asztalhoz és kéz­bevette a fokáig kopott konyhakést. Leakasz­totta életepárja színehagyott kabátját a szög­ről és lenyisszantotta az egyetlen rézgombot, amely már fényesre suholódott a sok nyüs- töléstől. Utána pedig előhalászta a nagyapó által használt meggyfabotot és az unoka ke­zébe nyomta. — Aztán gyorsan járjon a lábad! — eresz­tette unokáját útjára. —« A kertek felől menj, mert arra hamarább. Nekividámodott arccal loholt Berci a ci­gánysori gyalogösvényen. Bohókás bakugrá­sokkal szaladt, miközben megfeszült sovány, vézna termetén az évekkel azelőtt vásárolt öltöny. Egyik viháncoló bakugrásnál megrepedt ülepe táján a nadrág. Olyan nagyot hasadt farán az olcsó kelme, hogy a feneke valóság­gal kilógott a nadrágból. ö azonban rá sem hederített. Pajkos ked­vében beledobta nagyanyjától kapott réz­gombot a köcsögbe, s úgy nyargalt tovább, miközben botjával oda-odasózott az útjába akadó bogáncsoknak, lapubokroknak. M ár a Csépáék kertjében szaporázta lép­teit, amikor a fészer mögül előbújt a sihederkoron éppen túljutott Csépa Gyurka. MegáLlt Berci előtt, gereblyével a hóna alatt. — Mit keresel erre? — nézett Bercire gya­nakodva. — Tojást akarsz lopni? — Nem — rázta meg ijedten Berci a fejét, — Tejért küldött nagyanyám. — Minek néktek a tej? — Nagyapámnak. — Ki a te nagyapád? — Mudra Ádám. — A nagybőgős? Fejbólintás volt a válasz. Csend állott be egy pillanatra. Kis idő múltán megszólalt a legényke, fitymálólag. — Nagy a módotok! — Nem! — tiltakozott Berci a pökhendi véleményre. — Nagyapám beteg, annak kell a tej... — Nékem ne pofázz! — dobbantott inge-« rülten a gazda legény, majd az időseket majmoló komolykodással nézett a köcsöggel ácsorgó gyerekre. — Jársz már iskolába? — Járok. — És mégsem tudsz köszönn1 ? Megütközve meredt Berci a gőgtől felfu-« valkodott gazdalegényre. — Mit bámulsz? — förmedt rá mérgesen, — Vagy a nevemet sem tudod? — Azt tudom — húzta meg a szót Berci.\ Gyurka vagy, Csépa Gyurka. — Talán Gyurka bácsi?! Gúnyosan méregette a vézna hátú, rongyos ülepű cigánygyereket. — Szóval?!... Megkukulva hallgatott Berci. — Nem adod meg a tiszteletet? — Bolondokat beszélsz, Gyurka. — Micsoda?! — görbült előre a Csépa Gyurka. — Még azt merészeled mondani, hogy bolondokat beszélek? Ütésre lendítette az öklét. De a meglendí­tett ököl a levegőt kaszálta el Berci feje fe­lett, mivelhogy az idejében lehajolt az ütés elől. Nem sikerült a taknyonlegyintés. Helyette nekitenyerelt az édes anyaföldnek, mire az­tán éktelen méregbe is gurult. B erci azonban már messze szaladt. —- Burkus! — kiáltotta el magát a le­gény, mu-e a házőrző is íeines&elt a vackában. i Sípoló lélegzéssel menekült Berci a cigány­telep felé. Tudta: a cigány lakónegyed szélét jelző mezsgyén innen teljesen védtelen. A gazdalegény, akit a fennhéjázó büszkeség fe­szít, gondolkodás nélkül ráuszítja a borjú- nagyságú ebet. Csupán a hecc, a látványosság kedvéért. Rohanás közben torkába szorult fel a szí­ve. Úgy elfulladt a rohanásban, hogy csak kapkodott a levegő után, s már nem bírta fokozni a tempót. Pedig a Burkus erősen kö­zeledett. Lihegve állt meg. Egyik kezével a köcsögöt szorongatta, míg másikkal a nagyapja meggy­fabotját markolta kétségbeesetten. Villámgyorsan leguggolt a földre. A kutya pedig, melyet mindig megijeszt a váratlanul lesüllyedő vagy feltornyosuló tárgy, egy sze­ribe megtorpant. A legény is megérkezett. — Fogd meg, Burkus! Körözni kezdett a Burkus. Először csak tisztes távolban száguldta a kört, de aztán mind szorosabbra igyekezett vonni a gyűrűt, miközben hörögve csaholt. F élelem és elszántság rajzolódott ki Berci ábrázatára. S míg guggoló helyzetben szélsebesen forogva követte a felbőszülő kutya köröző száguldását, addig görcsös szo­rítással markolta a meggyfabotot. Most már nem látott mást a világból, mint a feldühödött állat pirosló torkát, a sárgás lánggal lobogó szemeit és azt a két tépőfogat, ami ijesztően villogott a szájgaratban. Tudta, érezte: ki kell várni a kedvező al­kalmat, amikor támadhat Amikor biztosra adhatja le az első ütést Azt is tudta, érezte: ha az első ütést elvéti, akkor a másodikra már nem lesz ideje. A fel­bőszített fenevad a tprkának fog ugrani, s ő képtelen lesz a védekezésre. Az egyik körnél beljebb merészkedett az eb a száguldással. És Berci erre várt. Meg­célozta a kutya orrát, és minden erejét bele­adta az ütésbe. Nyüszítő vonításba csapott át a Burkus dühödt acsargása. Az orrára mért ütés nyo­mán kiserkent a vér, s a váratlanul kapott ütéstől rémülten farolt hátra, majd lába közé rántva bozontos farkát, keserves vinnyogás­sal inait vissza a szérűk felé. R eszkető inakkal tápászkodott fel Berci a földről. A küzdelem, amely testileg, lelkileg kimerítette, most bágyasztólag hatott rá. Hirtelenjében elvetni szerette vol­na magát azon a helyen, ahol az élethalál- csatát megvívta. Szédelegve hunyta le szemét. Kiesett mar­kából nagyapjának görcsös meggyfabotja, mellyel a Burkust visszavonulásra kényszerí­tette. De a nagy elanyátlanodásban kiesett kezéből a mázavesztett köcsög is, rá a Csé­páék kertvégét jelző mezsgyekőre. Reccsenve mállott szét a tejescsupor. És a széteső csuporból kirepült a sárgaréz gomb, melyen játékosan villant meg, kacagott visz- sza a látóhatár alján vöröslő nap rőt sugara.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents