Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus (13. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

tESI MEGYEI 1959. AUGUSZTUS 13., SZERDA OLVASUNK — DE MIT? Könyvtár az ebédlőben Ezen a napon itt, az Erdé- ■ szeti Fa- és Vegyesipari Vál- I lalat ebédlőjében, a jobb ol­dali sarokban álló asztalt nem terítik meg. Nemrég ha­rangozták el a delet. Kulcs­csomót csörgetve, munkaru- ; hás fiatalember lép a nagy könyvszekrényhez. — Mindenekelőtt kinyitom a boltomat — int türelemre. S több szót aztán egyelőre nem is válthatunk egymással, mert az első fecske megje­lent. Hárman a sok közül — Tetlák Pál szerszámké- , szító vagyok — mutatkozik 'be, és láthatóan örül, hogy csillapíthatatlan szenvedélyé­ről valakivel elbeszélgethet. — Hetenként három-négy könyvet viszek haza, és még másoktól is kérincsélek. Ren­geteg időt elrabol éjszakáim­ból is az olvasás. Szeretem a régi franciákat, Victor Hugót, Dumast, az oldalbordám meg az újabbakat kedveli. Két- három hetenként, mert sűrít­ve nem jó, egy-egy sci-fit is elolvasok. Sok mindent kiszip- kázhat belőlük az ember, mert mindnek van valami tu­dományos alapja. Zane Greyt, Max Brandot eredetiben ol­vasom. Egyszerűen írnak, szó- tárazás nélkül elboldogulok velük. Valósággal zabálom a könyveiket. De a sematikus vadnyugati históriák már nem kellenek. Meg-megcsillan vastag ke­retű szemüvege. Dús haján végighúzza a kezét. Harminc- téves lehet. Ő is, a felesége is érettségizett. — Hogy a könyvtárról mi a véleményem? Jó, mert vál­tozatos. — Azért gyakrabban is fris­síthetnék — szól közbe Kosa János segédmunkás. — Ked­den is, pénteken is felkere­sem. Négy-hat könyv van nálam állandóan, és én még a reggeli szünetben is olva­sok. Hogy ma mit olvastam? Berkesitől a Küszöböket. A kémügyek, a krimik kötik le leginkább a figyelmemet. Jó­kait a Névtelen vár és az Enyim, tied, övé című művei alapján szerettem meg. Kí­váncsi vagyok a többi regé­nyére is. A mai írókat nem nagyon ismerem. Passuthtal próbálkoztam, olykor unta­tott. Nyolc általánost végzett, 23 éves. Az iskolában • vált könyvbaráttá. — Szeretném elolvasni a Mandarinokat. Valamikor be­lekezdtem, de sürgősen visz- sza kellett adnom. Szóltam már a könyvtárosunknak, szerezze meg. Az undor-1 is olvastam. Olyan dolgok van­nak benne, amiken érdemes elgondolkozni. Hogy Sartre írta? Lehet. A külföldi írók nevét nem tudom megjegyez­ni. Solohov, Beauvoir, Pole- voj, ezekre emlékszem. Dankovics Istvánná köny­velő nemcsak kölcsön vesz, de vásárol is könyveket. Évente 1200 forintért, a könyvtárostól, aki egyben Szentendre könyvesboltjának bizományosa. Most épp Re­marque A diadalív árnyéká­ban című regényét csapta a hóna alá. — Megvan az a rossz szo­kásunk, hogy még evés köz­ben is olvasunk — mondja. — És elaludni is csak könyvvel tudunk. Egyébként Fekete István a kedvenc íróm. Cso­dálatos, hogy mi mindent tud a természetről, az álla­tokról. Erzsi lányom a Pöty- työs és a Delfin könyvekért rajong. Gyűjtjük a Jókai- és a Mikszáth-sorozatot. Féltve őrizzük Dallas Sándor Mun- kácsyról szóló regénytrilógiá- ját, meg La Mure Moulin Rouge-á t. Fogas kérdések Nyolcan-tízen szeretnének válogatni, de csak ketten- hárman fémek egyszerre a szekrényhez. — Galambászkönyved van, Lacikám?... Én megint vi­dám dolgot szeretnék. ^. A kalandos könyvek merre van­nak? ... Nem jelent meg Rej­tőtől valami ú j ? ... Tury László könyvtáros alig győz felelgetni. S közberí még én is zaklatom. Érdekes ada­tokat szedek ki belőle ... A vállalat 45Q dolgozója közül 184 látogatja rendszeresen a 974 kötettel rendelkező könyv­tárat. Az első félévben 2491 kötetet kölcsönöztek ki. Ta­valy 41 500, az idei év első hat hónapjában 35 000 fo­rintért vásároltak könyvet az üzemben. 1964-ig, alig száz kötettel, a vállalaté volt a könyvtár, akkor szakszerveze­ti letéti könyvtárrá alakult át, Tury László esztergályos azóta őrködik felette. A kiol­vasott könyveket, a vállalat kocsiján, havonta viszi fel Pestre, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsához, és cseréli ki ott újabbakkal. Annak elle­nére, hogy sóik a házikönyv­tár, a tévé és a rádió, a könyv­tárlátogatók száma évről év­re növekszik. Az olvasókat három csoportra osztotta: Berkesi-, Szilvási-hívek; Pas- suth-rajongók: Rejtőért lelke- sedők. Megfigyelése szerint Jókai rohamosan veszít nép­szerűségéből. Mikszáth, Mó­ricz, Krúdy művei nemigen forognak. Június elején Ber­kesi András, július közepén Szeberényi Lehel tartott író- olvasó találkozót. Remekül si­került mindkettő. Kérdés, vi­ta, hozzászólás, dedikálás, minden volt. Talán jövőre — Amint látja — mutat kö­rül —, mi zavarjuk az ebé- delőket, az ebédelők meg minket. Külön helyiség kel­lene, szabad polcokkal. De hát az idei terv is füstbe ment. Annyi könyvet hozhat­nék Pestről, amennyit csak akarok, de nincs helyem. Rá­adásul azt, ami itt van, nem is érzem biztonságban. Rendez­vények, klubdélutánok, bálok alkalmával farostlemezzel szögezzük le a szekrény üveg­ajtaját. Végszóra érkezik Tóth Jó­zsef szb-ti titár: — Egy hónappal ezelőtt a szakszervezeti bizottság is megvitatta a könyvtár ügyét. Másfél éve törjük a fejünket, hogyan biztosítsunk megfelelő helyiséget a könyvbarátok­nak. Remélem, hogy jövőre, a konyha zöldségtárolója mellé oda tudjuk majd ragasztani a nélkülözhetetlen épületet­— Én viszont, sajnos, nem bízom benne — jegyzi meg a kitűnő könyvtáros, akit az SZMT már többször megju­talmazott, s akinek a tiszte­letdíját, az szb javaslata alapján, a napokban emelték fel. — És az olvasókkal sem vagyok elégedett. Szeretnem, ha közülük a komoly, igazi irodalmat is minél többen megszeretnék. De hogy mi­ként lehetne fejleszteni ízlé­süket, szélesíteni érdeklődési körüket, egyelőre nem tudom. Polgár István Nyírbátorban lép fel A VOX HUMANA Változatos programmal ren­dezik meg augusztus 17 és 24 között a III. nyírbátori zenei napokat. A megnyitó napján a Magyar Nemzeti Múzeum aranykincseiből tartanak be­mutatót a nyírbátori múzeum­ban, majd délután korabeli jelmezekben a járási székhely főterén ünnepélyesen megnyit­ják a zenei napokat. A zenei program színhelye az ezer sze­mélyt befogadó református templom lesz. A műsorban fel­lép a váci Vox Humana ének­kar és az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttes vegyeskara is, mindkettő Makiári József ve­zényletével. Gobseck — Kovács Károly Szövetkezeti együttesek Szövetkezeti napokat tarta­nak 1969-ben. A SZÖVOSZ, a Biatorbágyi ÁFÉSZ és a' bu­daörsi művelődési ház ez alka­lommal közösen rendezi meg a Pest megyei szövetkezetek mű­vészeti együtteseinek találko­zóját. Augusztus 17-én a bu­daörsi szabadtéri színpadon, augusztus 20-án pedig a budai parkszínpadon (Kosztolányi tér) lépnek fel az együttesék. Váci Mihály versének sorai díszítik a meghívót. Az Érdi Községi Tanács végrehajtó bi­zottsága augusztus 19-én dél­után 5 órakor ünnepélyes alap­kő-elhelyezést rendez az épü­lő művelődési ház helyszínén. A cél világossá vált már évekkel ezelőtt is a 32 ezer la­kosú község kulturális igényét, * Botcsinálta ötvös” Kiss Pál Zoltán műszaki egyetemista botcsinálta ötvös­mesterré lépett elő. — Hogyan jutott eszébe? — Egyik gimnáziumi taná­rom felesége az Iparművésze­ti Főiskolára járt, segített. Én meg olyan vagyok, hogy min­dennel megpróbálkozom, hát még avval, amihez nem ér­tek. — Hogyan fogadták a szü­lők? — Mikor a szurkot hoztam és a nagy réztányérba öntöt­tem, morogtak. _ ?? — A szurok azért kell, mert ez az ötvösök „mintázó­asztala”. A szurok kellően ru­galmas és a közepébe helye­zett rézlap nem törik össze az ütésekre, mert a szurok utá­naenged. Kiss Pál Zoltán makacs fiú. Készen állnak már a szerszámai is a nagy „műve­letre”, miikor is első alkotá­sát a réztálat, üvegzománccal színezve megalkotja. — Sikerülnie kell. Tanul­mányoztam a leírásokat, min­dent beszereztem. A kala­páccsal aprókat kell ütni, fi­noman és ügyesen és el van intézve — higgye el, gyönyö­rű lesz az a tál. A szurokkal telt „mintázó- asztalt” szülei még mindig nem nézik jó szemmel. In­kább tanulna — mondják — mint hogy botcsinálta ötvös legyen! Azonban mindennel meg kell próbálkozni. Az ötvösség szép munka és talán sikerül­ni fog az első darab is. Kiss Pál Zoltán csak akkor fogja szenvedélyére a „hobby” szót használni, hogyha a réztál a szemétvödörben fogja végez­ni, azaz, ha az első mű nem úgy sikerül, mint ahogy egy botcsinálta ötvösmesterhez il­lik. — Lényeg, hogy aprókat üssünk a kalapáccsal. — Tehát a munka nem za­jos? — Persze, hogy nem! Hát ez is valami... T. E. szórakozási lehetőségét meg kell oldani. Sokat és sokan kifogásoltuk — joggal —, hogy ekkor községben nincs mozi, és a fiatalság a vendéglőkben talál menedéket. Több mint 10 millió forint költséggel épül fel majd a kultúrház, modern, minden igényt kielégítő film­színházzal. Nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták e dön­tést az érdiek. Néhány nap, és a község vezetői elhelyezik az alapkövet. Téri András — A Népművészeti és Há­ziipari Vállalat régi, népszo­kás számba menő eseményt elevenít fel azzal, hogy Ti­hanyban ismét megrendezi a köcsögvásárt. Augusztus 17-én, vasárnap este 20.20 perckor tűzi műso­rára a televízió Honoré de Balzac: Gobseck című tv-játékáí. Az élethű fordítás Déri Tibor munkája, a regényt Horváth Gab­riella írta televízióra. A mű főszereplője a párizsi uzsorás Gobseck, aki egyben a balsaci kor tipikus képviselője is: Párizs „ura”. Az emberek teljesen ki vannak szolgáltatva neki, hi­szen az aljas intrikától kezdve egészen a pénzügyekig minden az ö kezében összpontosul. Gobseck valóban magas szinten és nagy haszonnal űzi mésterségét. Az uzsorást nagyszerű színészi erényeit csillogtatva Kovács Károly alakítja hiteles módon, mély átéléssel. Megszűnik az év végi szakmai gyakorlat A művelődésügyi miniszter több, a szakközépiskolákra vonatkozó utasítást adott ki. Egyebek közt elrendelte a „ré­gi típusú” — az 1961-es tör­vény alapján szervezett szak- középiskolák negyedik osztá­lyaiban az év végi gyakorla­tok megszüntetését. Ezekben az osztályokban az érettségit megelőzően eddig két hét szakmai gyakorlat volt köte­lező. Az év végi gyakorlat miatt azonban a tanulóknak túlságosan rövid idő állt ren­delkezésére, hogy felkészülje­nek az írásbeli érettségi vizs­gákra, s a gyakorlatok rövid­ségük miatt sem hozták meg a kívánt eredményt. A mi­niszteri utasítás szerint az 1969—70-es tanévtől kezdve a régi típusú szakközépiskolák negyedik osztályaiban ott sem kell megtartani az év végi1 gyakorlatot, ahol azt az ér­vényben levő óraterv kimond­ja. A szakközépiskolák igaz­gatóinak gondoskodniuk kell arról, hogy a tantervben elő­írt év végi gyakorlatok anya­gát a tanulók már az évközi' gyakorlatokon elsajátítsák. ■^ZAZVAOÖ JUJDCI/r KI INTI ÍR és CSUPÁTIi RÉSZLETEK EGY NY0M0ZÓKÜTYA TÖRTÉNETÉBŐL (1) C supati keserű káromko­dással csapta le poharát. „Boldog újévet” — mondta kesernyésen és lomhán feltá- pászkodott. A klub előtt lánc­talpas, páncélozott terepjáró várakozott. A hátsó ülésen négy, bundába burkolózott katona gubbasztott fázósan. Visszamentek a kapitány­ságra. Csupati átöltözött és tíz perc múlva a hernyótalpas csikorogva vágott neki a dü­höngő, hóviharos éjszakának. Nyomott hangulatban, rossz­kedvűen ültek egymás mel­lett. Egyedül Kántor örült: végre kiszabadult a falak kö­zül. Az időnként orkánszerű erővel zúgó szél félelmes ja- jongása egyáltalán nem izgat­ta. Beleszippantott a hószagú, tiszta levegőbe. Kihalt tájon, méteres hó­torlaszokon küzdötte magát előre az acéltalpú hernyó. Mintha idegen bolygó, ezer veszélytől terhes felszínén jár­nának. Az ötven kilométeres utat valamivel több, mint egy óra alatt tették meg. Néhány perccel tizenegy után a simo- nyi állomás épülete mellett kiszálltak a hemyótalpasból, amely egyben rádiós harcál­láspontjuk is volt. A szél ke­resztülfújt a vattával bélelt pufajkán és Csupati gyorsan összekötötte álla alatt prémes sapkája leffegő füleit. 1 fagyott rög ropogott testük súlyától. Mindig csak előre, a kutya után. Hasra estek. Feltápászkodtak. „Nyomorult féreg” — kesergett magában Csupati. Már a jégbe, dermedt vizenyős ságaljai réteken jár­tak, amikor a kísérő csoport vezetője, egy hadnagy, Csupa- ‘ ti oldaláig küzdötte a vihar­ban előre magát és a szél zú­gását túlkiabálva üvöltötte: „Boldog újévet, törzsőrmes­ter!” A zseblámpa rávetődő fé­nyében Csupati bólintott. „Boldog újévet” és keserűen, gúnyosan gondolt erre a há­borodott világra, s arra, hogy ebben a pillanatban ezer és millió helyen, jól fűtött szo­bákban, báltermekben, pezs­gők és habzóborok palackjá­ból pukkan ki a dugó. De mi pukkan nekik? Legfeljebb né­hány lövés, és még azt se tudják, honnan. „Álljon meg végre!” kiáltott rá a hadnagy és Csupati tudatáig csak a második üvöltés jutott el. Füttyentett Kántornak. A hadnagy megismételte a jókívánságot és kulacsát nyúj­totta. A négy katona is utol­érte őket. Csupati a fejével és a kulaccsal biccentett, így kívánta mindegyiknek a jobb újesztendőt. A rum tüzesen rohant nyelőcsöve alagútján, lángra gyújtotta a hilusok csá­pos bolyháit, behatolt vérpá­lyájába. A tust az őrjöngő északi szél fújta, amely ker­gebirkaként körözött a vul­kánkúpot övező lapályon. Csupati alsó ajka a kulacs szájához fagyott és ahogy a kortyok után letépte, bőrének hártyája is beszakadt. Mind­annyian ittak. Hat emberi szájról fagyott egv-egy pará­nyi bőrcafat a kulacsra. (Folytatjuk) ban lámpája körén ugrándo­zó pelyheken. Hellyel-közzel felhők alá szorult csillagok- : ként, az éjszaka távoli part­ján néhány pislákoló fény vil­lant fel. A sötét csalóka. Csu­pati jól ismerte a tájat, az ér­zékei mégis megcsalták. Min­den közelebbnek látszott. A Kemenes keleti oldalán ha­ladt Kántor. A messzi fények úgy lógtak az éjszaka falán, mint földtől elszakadt, de túl magasba szökni nem tudott villogó léggömbök. A hó be­lepte a menekülő nyomát. Az emberi szem hiába keresné a széltől barázdált mezőt, de a hó az emberi nyom szagát megőrzi és Kántor csalhatat­lan szimata a hó alatt fél mé­ter mélyen lapuló nyomokból áradó szagokat kitűnően fel­fogta. Csupati azért szurkolt, hogy még élve megtalálják, s mielőtt megfagy, utolérjék a menekülőt. Ne a fagy legyen az üldözött bűnére a bíró. A Kemenes és a Sághegy vulkanikus kúpja között nyolc kilométer széles lapály húzó­dott előttük. Kántor a dom­bokról toronyiránt haladt, a Ság oldalában fel-felpislanó fények felé. A fagyott hókris­tályok százhegyű jégdárda­ként csapódtak szemükbe. Lá- ' búk alatt behorpadt a szél- hordta fuvat. Méteres baráz- dák, fekete aljú horpaszok, ahol a szántásról csíkokban : elhordott hó helyén csak a A vasúti őrs egyik nyomo­zója tájékoztatta őket a hely­zetről. Az eset az állomástól másfél kilométernyire keletre történt, ahol a sínpálya a Ke- meneshát dombvonulatát el­éri. A vonatot vészfékkel állították meg, ám mire az igazoltatók a kiugrás helyé­re visszatértek, a szökevény már felmászott a meredek be­vágás rézsűjén és eltűnt elő­lük a viharos éjszakában. A helyszínen két katona csak­nem két órája várakozott már a hóviharban. „Megérdemel­nének egy kupa jó forralt bort” — szánakozott rajtuk Csupati. „Elkeseredett fickó lehet” — gondolta, miközben Kántorra csatolta a nyomozó­hámot. Üjja hegye a fémka­pocshoz ragadt. A fagy csípte oda, és Csupati huhogva me­lengette kezét, mielőtt a bé­lelt kesztyűbe visszadugta. A dermesztő, jeges szél perce­ken belül kifújta fejéből a bor kezdődő kábulatát. „Nem jut­hatott messzire” toporgott ő is és bár dühös volt az elron­tott szilveszteri mulatságért, lelke mélyén sajnálta azt a nyomorultat, akit ki tudja, mi­lyen vaksors hajszolt ebbe az eleve reménytelennek látszó menekülésbe. K ántor felkapaszkodott a bevágás oldalán. A domb­tetőről Csupati a messzeségbe fúrta szemét, mintha túl akar­na látni a sötéten, a hóvihar­Kuliúritáa épül Erdőn „Nem elég a célt látni, . járható útja kell!“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents