Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-01 / 149. szám
6 pest HEGYI! v/ítrlnn 1909. JÜLIUS 1., KEDJAz asszonyok szereldéje A szerelőszalagokon brazil megrendelésre háromfázisú árammérőket, hazai megrendelésre szintén három- és egyfázisú árammérőket, valamint óraműszerkezeteket szerelnek az asszonyok. A közeljövőben hozzákezdenek a nagy tételű szovjet megrendelés legyártásához és a KGST-országok kooperációjából rájuk háruló munkák elvégzéséhez. A gödöllői Ganz Árammérő Gyár dolgozóinak mintegy kétharmada nő. A helyi és környékbeli lányok, asszonyok nagy hányada talál itt munka- lehetőséget. A szereidében például csupa nő — a munkától függően 160—180 fő — dolgozik. A nagy figyelmet, precizitást igénylő munkát kifogástalanul végzik, a gyár vezetői meg vannak elégedve helytállásukkal. Bűbájosok Tihanyban és Tácon készíti ’„Bűbájosok” című filmjének befejező részét Rózsa János rendező. A történet egy divatos, ünnepelt manekenről szól, aki egy kis faluban nevelteti gyermekét. 2000-ben Két és fél éra alatt a föld bármely pontjára... A század végére olyan repülőgépeket fognak szerkeszteni, amelyek elérik az órán- j Kutat kémek a siilyi iskolások A tápiósülyi új iskola mögött elterülő domboldalon pompás gyakorlókért áll a tanulók rendelkezésére. A gyermekek kora tavasztól nagy kedvvel gondozzák a gyümölcsfákat és kapálgatják a növényeket. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét. Á korai cseresznyéből és földieperből folyamatosan szép pénz folyt be a pénztárba, s a málna is szép. Három éve 400 gyökeres vesszőt telepítettek, s csaknem mind megeredt. Az idén már kóstoló van belőle. A kert gondozását a nyári szünidőben sem hanyagolják el, A felső tagozat tanulóit beosztották a munkára, a vakáció alatt egy tanulóra mindössze hat óra esik. Adok Mihály tanár elmondotta, hogy csak igen fáradságos munka árán sikerül a gyerekeknek a gyakorlókertet karbantartani. A tanulók ugyanis locsolókannákkal hordják a vizet az eléggé távol fekvő iskola udvarából. Már négy évvel ezelőtt felvetődött a gondolat, hogy a kert felső részében kutat kellene létesíteni és a politechnikai oktatás keretében szakaszos öntözéssel, korszerű belterjes gazidálkodást folytatni. A községi tanács akkor felajánlotta segítségét. Sajnos, az ígért támogatás a mai napig sem vált valóra, pedig a kút ára három éven belül teljes egészében rhegté- rülne. K. L. kénti 7000—10 000 kilométeres sebességet. Két és fél óra is elegendő lesz ahhoz, hogy az utas a föld bármelyik pontjára eljusson —, vélekedik Alekszej Tupoljev szovjet re- pülőgépkonstruktőr. „Az ilyen szupersebességű gépekre azért van szükség — jegyzi meg Tupoljev —, mert a jelenlegi interkontinentális gépeken az utasok fáradékonysága jóval nagyobb a megengedett normánál”. A szuperszonikus utasszállító gépek 2000-ben jóval nagyobbak lesznek, mint a mostaniak, és legalább ezer utast fognak egyszerre szállítani. Ki felel a foglalkozási megbetegedésekért? A légkalapács és A foglalkozási betegségekből eredő kártérítési perekben több, irányelvül szolgáló állásfoglalás hangzott el az utóbbi időben a Legfelsőbb Bíróságon. ( Egy szobrászipari vállalatnál egy kőfaragó három évig különböző légkalapácsokkal dolgozott. Egy idő után észrevette, hogy bal kezének ujjai zsibbadnak és érzéketlenné válnak. Az orvosi vizsgálat megállapította: a vibrációs eszközzel történt huzamos munkavégzés következtében — alkati okokból — érszűkület keletkezett. A kőfaragó azóta is betegállományban van. Ilyen előzmények után a vállalattól korábbi kereseté és a táppénze közötti különbözet megtérítését kérte, de elutasították. Panaszára a munkaügyi döntőbizottság a vállalatot a munkabér-különbözet megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint, bár az orvostudomány mai ismeretei mellett minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a préslégszerszámmal több éven át folytatott munka érszűkületet okozna, de a vibrációs szerszám használata valószínűleg egyénenként különböző biológiai hatást vált ki. Orvosi vélemény alapján bizonyítottnak vehető, hogy az érszűkület a szóban forgó szerszámmal hosszú időn át végzett munka következménye. A döntőbizottság határozata ellen a vállalát a kerületi bírósághoz fordulty amely kia kőfaragó - Rendezték a vállalatok közötti vitát mondta: az igény alaptalan, mert a megbetegedés a vállalat működési körén belül elháríthatatlan volt. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a kerületi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárásra, valamint új határozat hozatalára kötelezte. A munkával járó megbete- j gedésért a vállalat ) nem tartozik kártérítéssel, ha bebizonyítja, hogy az elháríthatatlan volt — hangzik a határozat. Az igazságügyi műszaki szakértői iroda szerint azonban a vállalat nem tett meg mindent a betegség keletkezésének, Illetve kifejlődésének megakadályozására, és ezzel súlyos kötelességmulasztást követett el. Ugyanis nem szereztek be védőkesztyűt, holott az a rezgésszámot csökkenti. Munka közben a kőfaragónak megfelelő szüneteket is kellett volna tartania. Elhanyagolták, hogy a dolgozó a kezét időnként meleg vízben öblítse, ami megakadályozhatta, vagy legalább nagymértékben csökkenthétté volna a megbetegedést. Ha a légkalapács rezgésszámának csökkentése technikailag nem is volt megoldható, megfelelő védő intézkedések megtételével a betegség bekövetkezése megakadályozható, vagy — időben történt felismerés esetén — csökkenthető lett volna. Amennyiben a műszaki szakértői iroda megállapításai helytállóak, a vállalat nem hivatkozhat arra, hogy dolgozója megbetegedése elháríthatatlan volt. Mivel' ez nemcsak műszaki, hanem orvosi kérdés is, ezért a kerületi bíróságnak be kell szereznie az Országos Munkaegészségügyi Intézet szakvéleményét is, és csak ezután hozhat megnyugtató ítéletet. Egy perben azt vetették felr melyik vállalat felelős, ha a dolgozó több munkahelyen volt alkalmazásban, és eközben betegedett meg. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő : Amennyiben a dolgozó egészségkárosodásában vagy foglalkozási betegsége kialakulásában több munkáltatónál végzett munka játszott közre, az a munkáltató felel, akinél a munkaképesség-csökkenés keresetveszteséget okozott. Ez az állásfoglalás azt a célt szolgálja, hogy a foglalkozási betegségből eredő igény érvényesítését megkönnyítse. Ugyanis az ilyen betegség általában huzamos idő alatt alakul ki, és csak hosszabb idő után jár keresetveszteségben is megnyilvánuló munkaképesség-csökkenéssel. Ez az állásfoglalás nemcsak a munka- vállalók érdekeit kívánja védeni, hanem ezt minden ilyen jogvitában irányadónak kell tekinteni. Ugyanis ennek az állásfoglalásnak alkalmazása kizárja, hogy a kártérítésre kötelezett vállalat — a közös károkozásra hivatkozva — egy másik, korábbi munkaadóval szemben megtérítési igényt érvényesítsen.,...:.... Hajdú Endre VISSZASZERZETT ÖRÖMÖK A gépterem hátsó sarkában fényesre csiszolt asztal áll. Lapján ruhakefék, súrolok, cipőkefék és üvegmosók sorjáznak. Sötét szemüveges, középkorú férfi ül az asztal mellett. Ritmikus mozdulattal hajlik előre, majd hátra, kézbe vesz egyet-egyet a kefékből, végigsimítja és bedobja a széke mellé helyezett kosarak egyikébe. Fejét felemelve tartja, arca végtelen nyugalmat sugároz. Csak ritkán látszik enyhe rándulás a szájai szögletében és hallik a suttogóra fogott indulatos hang: „Selejt, már megint selejt...” A tapintó ujjak biztosabb ellenőrök a műszernél, jobban észlelnek mint a látó szemek. A minőségi ellenőr teljesen vak, és kegyetlenül groteszknek tűnik, amikor leveszi szemüvegét és puha posztóval fényesre törli. Húsz éve már, hogy a férfi elveszítette szemevilágát. Akkor még majdnem gyerek volt — játékos kedvű örökké ugráló diák. Ügy tervezte, hogy elvégzi a gimnáziumot, azután egyetemre megy, tanár lesz, Akkor szólt közbe tragédiája. — Nyár volt, tűző napú augusztus, a vakáció utolsó napjai. Nemsokára újra kezdődik a tanítás és úgy éreztük már csak néhány napig miénk a világ, vagy amit annak tartottunk, az erdő, a folyópart, a városszéli zugok. Egyikünk Sem gondolt olyasmire, hogy több évvel a háború után még mindig nincs vége a háborúnak ... — Pontosan emlékszem arra a napra. Alig vártam az ebéd végét, öcsémmel együtt mint a kiscsikók, rohantunk a folyópartra a pajtásokhoz. Néhányan már a vízben lubickoltak, mások pedig birkózással méregették erejüket a parti homokon. Közibük álltunk mi is. A. lábam egyszerre egy rozsdás vasdarabban akadj; meg. Mi lehet? — kíváncsiskodtam, és túrtuk, kapartuk a földet, bányásztuk a „kincset”. Lassan előbukkant egy hosz- szúkás, kerek fejű fémrúd, egy ágyúlövedék. Jól ismerem — mondom még csak két év múlt el a háború óta — és tudtam, hogy nem játékszer. Dehát milyen a meggondolatlan gyerek? Egymást ijesztgetve dobálni kezdtük a lövedéket, és amikor egyik társam visszadobta szörnyű robbanást hallottam. Sötétbe borult előttem a világ. Az utolsó kép ami bennem maradt, s amit soha nem felejtek el: öcsém két széttárt karja, rémülettől eltorzult arca, és mögötte a parton, három égbenyúló sudár nyárfa... — A kórházban eszméltem magamra. Fekete volt minden. Riadtan kaptam a szememhez, azt hittem kötés van rajta... Heteikig nem akartam elhinni, hogy nem láthatok többé... Később mondták, hogy öcsém is megsérült, a karjába fúródott néhány szilánk, egy harmadik fiúnak pedig a combja szakadt fel. A férfi elhallgat. Arca merev, mozdulatlan. Érezni, hogy annak a zűrzavarnak emlékei kavarognak benne. Fél perc is elmúlik, amíg kérdés nélkül folytatja: — Egy évig a vakok intézetében voltam és mindent kezdtem elölről tanulni. A Braille-írást, a botladozó sötétben járást, tapintással az ujjheggyel látást. Sokszor elkeseredtem, sokszor jutottak eszembe mindent eldobni akaró gondolatok ... Aztán hazatértem és — két évet veszítve — újra diák lettem, öcsémmel ültem egy padban, együtt tanultam vele és jobban mint régen. Ügy éreztem, ha vak maradok is, talán teljesülhet az álmom, talán eljuthatok az egyetemre. Az élet azonban könyörtelen volt. Hiába érettségiztem kitűnőre, az egyetemi felvételimet elutasították: „Ki látott már vak tanárt, tomboló gyerekek között? — magyarázták, és bár nem mondhattam semmit ellene, mégis úgy éreztem, újabb pofont adott az élet. A férfi elfordul, mintha az arcát takarná valamiért. Újra leveszi szemüvegét, megtörli és visszailleszti helyére. Aztán elmosolyodik: — Ugye arra gondol, hogy mire való ez a szemüvegtörlés? Én sem tudom. Talán csak rossz szokásból csinálom, hiszen úgyis hiábavaló... De térjünk vissza az életemhez ... Elképzeli, hogy megint milyen feleslegesnek és kilátástalannak éreztem mindent? Ugyan kinek van szüksége rám? És tehetek-e egyáltalán valamit, hogy az emberek ne lássanak és ne tudjanak feleslegesnek? — Hónapok múltak tétlenül. Apám és anyám alig győzték a vigasztalást. És mennyit fáradtak értem? A lábukat is lejárták, hogy valami elfoglaltságot találjanak. Aztán — éppen karácsony előtt, mintha ajándékként jött volna — azzal állított be az apám, hogy kefeüzemet létesítenek a városban a hozzám hasonlóik számára. Bizonyos, hogy ott majd nekem is jut munka... — Sok héten keresztül türelmetlenkedtem még ezután is, míg végre eljött a nap. Két hétig az öcsém kísért a kefegyárba, délután pedig az anyám jött értem. Lassan megismertem az utat, a kereszteződéseket, a kiszögélléseket, szinte minden kövét, léghuzatát... Már a fehér botra is alig volt szükségem. — Évekig asztal mellett, kézzel dolgoztam. Volt ugyán a műhelyben néhány gép is, de azok mellé csak látókat engedték. S múltak a hetek, a hónapok és lassan megnyugodtam ... Újra tudtam jó ízűén nevetni ha vicceket meséltek, figyelmesen hallgattam társaim történeteit, ha összeültünk valahol ebéd közben, vagy munka után... És amikor hazamentem? — Olvastam és tanultam. A kereseteim jó részét olyan könyvekre fordítottam, amit nekünk vakoknak készítettek ... — Évek múltak már, amikor az üzem vezetői szaktanfolyamra, majd később művezetői iskolára küldtek. Aztán mégsem lettem művezető. Tulajdonképpen számítottam erre, hiszen a munka irányítása és ellenőrzése nemcsak szakértelmet, hanem valóságos látni tudást is kíván. — Harmadik pofon? Nem, nem az volt, eszmbe sem jutott mjr ilyesmi. Az üzemvezető nem is magyarázkodott, inkább biztatott, tanuljak tovább, nem bánom meg ... És egy év múlva minőségi ellenőr lettem. Azt mondják, hogy jobban „meglátok” minden hibát, mint akinek épek a szemei. — Ne higgye, hogy az életemet csak a munka és a tanulás töltötte ki. A húsz év alatt nemcsak a nehéz élnitudást ízlelgettem. Kezdtem megismerni önmagamat és az embereket is. Megtaláltam a nyugalmamat és életemben az örömet... Feleségem és két gyerekem van. Látó mindegyikük .,. Milyen rendes, vidám és okos gyerekek. Egyik fiú, a másik lány ... Televíziót is vettünk. 1 Sokszor én is a gyerekek közé ülök és nézem a képet, hallgatom a hangot. Ugyan mit csodálkozik ezen?... Az ember nemcsak szemmel láthat, hanem az érzésével is, a gondolataiban és a szívében megjelenő képekkel is... Csak a látók hiszik, hogy egyedül a szemekkel lehet nézni valamit. — Boldog vagyok-e? — biztosan megkérdezte volna tőlem. Igen, boldog ember vagyok... Nyugodt szívvel állítom ezt. Élek és dolgozom. Olyan szép a feleségem, amilyen kevés férfinak jutott. Csak végigsimítom az arcát és érzem a vonalait... Mondtam neki egyszer: „Ugye kedves, kék a szemed? — A kislányom meg csodálkozva kérdezte: „Hogyan látod ezt apu?” — A gyerekek? A kisebbik, a fiú még csak ötéves... Esténként az ölembe fészkelődik és kérlel: „Mesélj apu. Szépet mesélj,' a tündérekről, meg a jó emberekről.. .” Persze, hogy mesélek. Hiszen jók az emberek, tudnak szeretni is, segíteni is egymáson... Én ilyennek ismertem meg őket. — A nagyobbik, a kislány két év múlva gimnáziumba megy. Tanár akar lenni, mint én valamikor. Az iskolában azt mondják .róla, úgy vág az esze mint a borotva. Igaz, egyszer azzal jött hozzám, hogy megváltoztatja a szándékát és orvos lesz. — „Meggyógyítanálak apu, úgy láthatnál, mint valamikor.” — Persze lebeszéltem róla, hiszen rajtam már nem lehet segíteni .., — Hát így élek... Miért panaszkodhatnék?. ... Egy ember ül sötét szemüveggel a simára csiszolt, fényesre koptatott asztal mellett. Erős, végtelenül nyugodt ember. Drága kincset veszített el, de az élet sok-sok örömét apránként, tudatos akarattal visszaszerezte.... Kovács András
