Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-04 / 152. szám

VIDÉKE XI. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM 1969. JÚLIUS 4., PÉNTEK A maglódi Micsurin Tsz-ben délután tudtak ismét rámenni a talajra. Most már itt is „nagyüzem” van. A monori Kossuthban 30 holdon próbaaratást vé­gezték. Az eredmény: jól mo­zognak a gépek, a termés is jónak ígérkezik. A két kom­bájn jelenleg már teljes erő-; vei dolgozik. Az első gab cm aszal I í tm án y a monori Kossuthból érke­zett a termény forgalmihoz, hétfő délután. A mendei Lenin Tsz elnöke, Fazekas Károly mond­ja: — Későn jött az eső, már nem sokat javított a gabonán. Árpából meglesz a tervezett mennyiség, a búzánk azonban gyengébb lesz a tervezettnél, mintegy másfél-két mázsával. Aratunk már mi is, örülülnk a napfénynek, hiszen ha to­vábbra is ilyen marad az idő, időben tudunk végezni. A pilisi Új Élet is hozzákezdett az aratáshoz. Az esőzés itt is — akárcsak a Hunyadiban — megnehezí­tette a dolgukat, sok helyütt megdőlt a gabona és a kom­bájn nehezebben halad. Ha minden jól megy, az őszi ár­pa aratása vak a héten, vagy a jövő hét elején végeznek, s aztán jön a búza ... Lapzártakor érkezett: A monori járás valamennyi közös gazdaságában, állami gazdaságában aratnak. A ve­zetők és a dolgozók kívánsága csak egy: jó idő legyen! Gér József (k. zs. — t, a.) Irány az építőtábor Versenyvállalás a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére Napirenden: a tűzvédelem és az aratás Aratnak Péteriben is Az elmúlt napokban ülést tartott a péteri Rákóczi Tsz vezetősége. Az ülés napirend­jén a tűzvédelem helyzete és az aratás beindítása szerepelt. Mester János, a tsz tűzren­dészed felelőse értékelte a je­lenlegi helyzetet. Rámutatott arra, hogy az elmúlt időszak­ban lényeges javulás volt ta­pasztalható, bár még vannak tennivalók. A legutóbb meg­tartott gépszemlét jónak érté­kelte. A tűzvédelem fokozása érdekében a tsz vezetősége úgy döntött, hogy gondosko­dik a fogatosok, traktorosok és a tsz-központban, valamint a központi tanyán dolgozók tűzrendészed oktatásáról. Az üzemági vezetők feladatává tették, hogy a legközelebbi baleseti oktatás alkalmával a tűzrendészed anyagot tárgyal­ják. A tsz-ben learatásra vár 265 hold őszi búza, 138 hold rozs, 286 hold őszi árpa és 10 hold őszi takarmánykeverék. A tsz úgy tervezi, hogy csak a szétszórt területe­ket aratják kézzel, a töb­bit géppel. Az aratáshoz rendelkezésre áll két saját új kombájn, há­rom szállító traktor, öt pót­kocsi és egy tehergépkocsi. Megszervezték a munkacsa­patot, amely a szállítást, a szalmalehúzást és kazlazást végzi majd. Az aratás a tsz- ben a „hivatalos” aratási na­pon, dött. Péter-Pálkor megkezdő­MJ A gombai Üj Élet Termelő- szövetkezet, a tsz pártszerve­zete, vezetősége, valamint a versenybizottság közös meg­állapodása alapján hazánk felszabadulásának 25. évfor­dulója tiszteletére versenyvál­lalást tett. Vállalták az ossz bruttó termelési érték egyszá­zalékos növelését, ami 400 ezer forintot tesz ki, az egy normál holdra eső költség másfél szá­zalékos csökkentését (40 ezer forint), az összes termelési költség egyszázalékos csök­kentését (300 ezer forint), az összes értékesítési árbevételt egyszázalékos túlteljesítését (240 ezer forint). Vállalásuk összes értéke 980 ezer forint. Vállalták továbbá, hogy az őszi árpa vetését szeptember 30-ig, a rozs vetését október 10-ig, a búza vetését október 28-ig, a kukoricaszár levágá­sát november 30-ig, az őszi mélyszántást és a szervestrá­gyázást december 20-ig befe­jezik. Az úticél az Eger-csatorna Három autóbusszal és egy tehergépkocsival Mogyorósi Kálmán táborparancsnok-he- lyettes várt bennünket. A zö­mök, rövidre vágott hajú fia­talember, a váci gimnázium matematika-fizika szakos ta­nára. Rövid eligazítás után meg­teltek a buszok — irány a bor- sodivánkai építőtábor. Sajnos, az idő beborult, Mis­Miniállatkert A festői szépségű Gyulajremetei erdészetben Kereső Fe­renc, a mesterséges fácántelep vezetője, évekkel ezelőtt „mini”- állatkertet rendezett be az erdészlak tőszomszédságában. A to­jás nagyságú gyémántgalamboktól a pávakakasokig különböző nagyságú, díszes tollú madarak élnek itt. Többek között arany és ezüst fácánt, hollandi és páduai búbosokat, magyar, japán fürjeket, kínai iörpefürjeket és más ritka szép madarakat gon­doz Kereső Ferenc. A „mini”-állatkertből nem hiányoznak a ví­zi madarak sem. A madárszálló parányi tavacskájában apró vadkacsák úszkálnak. Ok, tizenkilencen Befejeződött a tanév a mo­nori gyors- és gépíróiskolá­ban. A végzősök vizsgáját az elmúlt héten tartották meg, s mind a 19 kislány megfelelt a követelményeknek. Jó ré­szük már el is helyezkedett. Vége a beiratkozásnak is, ismét többszörös túljelentke­zés volt. Riport a Metró „barlangjából” Zorán nyilatkozik: „Nem vagyok elveszett ember99 Hát igen. A Metró együttes tagjai nem elveszett emberek, bár sokan annak hitték őket. Most, hogy a zenekar újjá-, pontosabban a régivé alakult — hiszen visszatért Frenreisz Károly és Brunner Győző —, rajongóik örömére ismét az élvonalra törtek. Többek kö­zött bizonyítja ezt az is, hogy az Ifjúsági Magazin slágerlis­táján számaik a harmadik és Furcsa „népszokás A vasútállomás­ra mentem. Sokan jöttek velem szemben, a leg­többen munkából hazafelé. Közben egy nagyon elter­jedt „népszokást” űztek. Tán a gya­loglás egyhangú­sága ellen küzd­ve szórakoztak menet közben. Mi ez a „népszokás”? Táskarádió a bal kézben, a jobb kéz pedig hol a zseb­be nyúl, hol a szájba. Volt, aki a zsebe helyett egy­szerűen csak a markában tartot­ta, mint valami madarat. Hogy mit? ... Mire az utca vé­gére értem, már szinte nekem is kedvem támadt, hogy benevezzek ebbe a ... minek is mondjam, ver­senybe. Itt az ál­lomás. itt a for­rás! Igenám, de a nénike már „le­húzta a redőnyt”. Lekéstem egy fél­deci „szárazai”. Aztán elszé­gyelltem magam. Hát én is majd­nem ide jutottam, hogy elenném a madaraktól sze­rény kosztjukat? Aztán felszáll­tam a vonatra, il­letve csak a pe­ronjára. Jött egy fiatalember, mel­lém állt. Keze zsebbe, keze száj­hoz, keze zsebbe, keze szájhoz. Az­tán a héjat a ci­pőm mellé köpte. Ö is tökmagot rágott. (pápay) negyedik helyen találhatók. Mindjobban megszorítják el­lenfeleiket, s joggal mondhat­juk — a legutóbbi üllői siker alapján is —, hogy még az előzőknél is többet nyújtanak. Az a hír járja, hogy az Illés és az Omega nagylemez után Metró nagylemez is várható. A monori járás sok-sok Metró­rajongója nevében is megkér­deztük: mikor? — Ezt sajnos még mi sem tudjuk pontosan — mondotta Frenreisz Károly, a zenekar szíve-lelke, aki egymás után írja az új számokat. — A ti­zenkét szám, ami a lemezen lesz, mind új, a felvételek már régen elkészültek, de a megje­lenést technikai okok késlelte­tik. Lehet, hogy pár nap múl­va itt a Metró nagylemez, de az is lehet, hogy csak őszre. Törzshelyük Budapesten, a Dohány utcában van. Bejutni egy-egy hangversenyükre szin­te lehetetlen. Sokszor elhang­zik a reményteli kérdés: — Te, nem tudsz bevinni? Nincs kétszemélyes tagságid? A fiatalok csak klubtagsági igazolvánnyal léphetik át a bűvös küszöböt. Zorán Szteva- novity erről a következőket mondta: — Már minden igazolványt kiadtunk, többet sajnos már nem lehet, mert a klubban csak meghatározott számú fia­tal tartózkodhat. A Metró-rajongóknak ez nem valami jó hír. Kedven­ceik azonban gyakran, s a jö­vőben még gyakrabban fel­lépnek nyilvános hangverse­nyeken. Most orrszág járásra indultak, az üllői fellépés is egyik állomása volt ennek, majd Balatonföldváron fog­nak hosszabb ideig játszani. —szy— kolc felől sűrű sötét felhők lopakodtak fölénk, s amikor megtettük a táborig a mintegy 11 kilométert, szemerkélni kez­dett az eső. A fogadtatás en­nek ellenére meleg és örömteli volf. Ismerősként üdvözölték egymást a fiúk, s a „régiek” segítettek az eligazításban. Az ifjúsági építőtábor sík területen fekszik, közel az Eger-csatornához. Száraz Gyu­la parancsnokhelyettes körül­vezetett bennünket a táborban, ahol katonás rendben sorakoz­tak a tízszemélyes sátrak. Har­minc tízágyas bungalow, egy parancsnoki, ggy helyettesi, egy orvosi s egy gyengélkedőre kijelölt sátor egészíti ki a tá­bort. A sátrakban vaságyak, tiszta ágynemű, meleg takaró, nem kell tehát attól tartani a szülőknek, hogy fázni fognak a fiaik. A napi négyszeri ét­keztetést a Borsodi Vendéglá­tóipari Vállalat dolgozói bizto­sítják, akik 11 éve vándorló táborlakók az építőkkel együtt. A tér közepén áil a zászló­rúd, háttérben a fából ácsolt színpad és a futballpálya. A tisztálkodás biztosított, zuha­nyozók, mosdók állnak rendel­kezésre. Az egyik fiatal talá­lóan jegyezte meg: „A környe­zet nomád, de összkomfortos”. Hogy milyen munkát végez­nek az építőtábor lakói? Szá­raz Gyula tömören fogalmaz. Csatornamélyítést, kubikos­munkát. Tudni kell azonban, hogy az Eger-csatorna régen a környező földek öntözését és a malmok energiaforrását bizto­sította. Ma a mély fekvésű te­rületek belvizeinek befogadá­sára, levezetésére hasznosítják. A csatornarendezés és -szinte­zés során a meglevő töltéssze­rű depóniát a partéltől négy­négy méteres padka elhagyá­sával elteregetik, hogy a ké­sőbbiek folyamán művelésre alkalmas legyen. 24 009 köbméter földet kell itt megmozgatni! A földmun­kák ellenértéke egymillió 345 ezer forint. Az elmúlt évben az ifjúsági tábor lakói 1980 méteres szaka­szon szintezték ki a csatornát, az idén 4088 méterig haladnak előre. A Tisza legbelvizesebb területe válik ezzel megmű- velhetővé. Az ifjúsági építőit bor tehát népgazdaságilag ige: fontos munkát végez. Hörömpö Jenő (Folytatjuk) Aratnak az egész járásban Kedvezett az időjárás az utóbbi napokiban a nyári nagy munkának, az aratásinak. Vég­re kisütött a nap és ha a me­teorológia nem csal, továbbra is az évszaknak megfelelően meleg marad az idő. az elsők között kezdtek arat­ni. Már a múlt hét végén ké­szen álltak az indulásra, ám az eső közbeszólt. Most már -teljes erővel folyik a munka, az őszi árpával hamarosan végeznek. Ügy ígérkezik, hogy ebből a tervezett mennyiség meglesz, a búza azonban egye­lőre talány.., A gyömrői Petőfi hétfőn kezdte az aratást. A két kombájn a vásártér mel­letti területen harapott első­nek az árpába.. Az első fuvar alig ért a központba, amikor az eső elkezdett szakadni, s így az SZK—1-esek csak kedd A pilisi Hunyadi Tsz-ben szombat óta három saját kom­bájnnal aratják a 213 hold őszi árpát, az 583 hold búzát és 53 hold rozsot. Árpából 17, búzából 18 mázsás termésátlagra szá­mítanak, a rozstermés, sajnos, kevesebb lesz a vártnál. A ter­ményforgalmi vállalattal 62 vagon kenyérgabonára kötöttek szerződést. Ha az időjárás közbe nem szól, kézi aratásra az idén nem lesz szükség — sőt, még a nyáregyházi Béke Tsz-nek is segítenek egy kombájnnal. Két második és egy harmadik helyezés a kisipari szövetkezetek versenyében gű szövetkezete közül a Ve- esés és Környéké Htsz a he­tedik lett. Egy másik vecsési ktsz is hetedik lett, a Vegyes Ktsz, az „egyéb ipar” kategó­riájában, ugyanitt a Monori Járási Szolgáltató Ktsz har­madik helyezést nyert. Lema­radt a Monori Járási Építő Ktsz, a tíz szövetkezet verse­nyében a kilencedik helyre szorult (d. g.) Járási vb-ülés Ma délelőtt Monoron ülést tart a járási tanács végrehaj­tó bizottsága. Napirenden el­nöki beszámoló szerepel a le­járt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, és a két ülés között tett fontosabb intézke­désekről. Beszámoló hangzik el a tanács alá nem rendelt szerveknek a dolgozók érde­kében hozott szociális és egészségügyi szabályai betar­tásáról, különös tekintettel a nők helyzetére. A Pest megyei KISZÖV ve­zetősége az elmúlt évben is meghirdette a kiváló kisipari szövekezet címért folyó szo­cialista munkaversenyt. Ezen belül meghatározta azokat a fő feladatokat, amelyeket a szövetkezeteknek teljesíteni kellett. A versenybe a megye valamennyi kisipari és házi­ipari szövetkezete benevezett, így a monori járásiak is. A KISZÖV megyei vezető­sége az értékelés során méltónak találta a máso­dik helyre a vasipari ktsz-ek közül a Maglódi Vas- és Fémipari Ktsz-t. Ugyancsak ebben a csoportban a kilenc szövetkezet közül he­tedik lett a Monori Vasipari Ktsz, nyolcadik a Gyömrői Vasipari Kitsz. Az értékelésnél a termelési eredmények mel­lett figyelembe vették a po­litikai mozgalmi munkát és a társadalmi tulajdon védelmé­ben elért eredményeket is. Ezek nem érintették hátrá­nyosan a járás három szövet­kezetét. A textilruházat kategóriá­jában is második hellyel di­csekedhetünk, ezt a jó helyet a Vecsési Fehérneműkészítö Ktsz nyerte el. ötödik, azaz utolsó lett ebben a csoport­ban a Pilisi Ruházati Ktsz. A megye tíz háziipari jelle-

Next

/
Thumbnails
Contents