Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
1969. JÜLIUS 4., PÉNTEK Egyszerű lánc Tjonyolultnak tűnő dolgok- ® nak legtöbbször igen egyszerű a magyarázata. Bonyolultnak tűnik például, hogy olyan nagy tömegű termelés mellett, mint a Nagykőrösi Konzervgyár produkál, miként tudják megteremteni a jó minőség, a kifogástalan áru előállításának feltételeit? A kereskedelmi osztály két dolgozójával — egyikük az export, másikuk a belföldi értékesítés gazdája — beszélgetve pillanatok alatt eljutunk a legfőbbhöz, a kiindulóponthoz. Oda, hogy a jó minőségű áru alapvető feltétele a jó minőségű alapanyag. Azaz: a mezőgazdasági üzemek és a feldolgozó ipar harmonikus kapcsolata, ahogy a szakemberek mondják,, az élelmiszergazdaság vertikális integrációja. Az egyszerű magyarázat azonban nem egyenlő azzal, hogy a harmonikus kapcsolatok megteremtése és fönntartása is egyszerű lenne. A gyár rendkívül sokat fáradozott annak érdekében, hogy megértesse: közös érdekről van szó, s nem arról, ki milyen ügyesen tudja falhoz állítani a másikat, azaz ki hogyan tudja elsózni a gyenge, kifogásolható minőségű árút. A gyár szaktanácsadást szervezett, közreműködött a vetőmagvak megfelelő kiválasztásában, a művelés korszerű feltételeinek megteremtésében, segítséget adott az előfeldolgozó telep létrehozásához, a személyzet betanításához s így tovább. A szövetkezetek nagy többsége hamar fölismerte a közös érdekeket, s ennek megfelelően viszonozta a feldolgozó ipar törekvéseit. Nem a gyenge áru fölötti vitákkal — hátha sikerül egy osztállyal jobb minősítést elérni... —, hanem úgy, hogy a megállapodás szerinti árut adta. A hogy Nagykőrösön, úgy mindenütt ez a kiindulópont a legfontosabb. Mert igaz, jó alapanyagból még mindig lehet rossz minőségű végterméket előállítani, ám a fordítottja még inkább érvényes. Rossz alapanyagból nem lehet jó termék, mert — csodák nincsenek ... Az az egyszerű lánc tehát, mely a termelés, feldolgozás, értékesítés során a minőséget összefűzi, a gazdasági tevékenység alapvető tényezőjének bizonyul. Mégis, igen sok helyen éppgn ezzel bánnak mostohán. Általános panasz például, hogy baj van az öntvények minőségével, akad olyan szállítmány — volt ilyen a Csepel Autógyárban, az Ipari Szerelvény és Gépgyárban stb. —, ahol a beérkező öntvények hatvan, hetven százaléka nem felelt meg a szabványnak. A jelentős túlmunka, mellyel helyrepofozzák ezeket a szabvány alatti öntvényeket, nemcsak önmaga értéke miatt lényeges, hanem azért is,, mert időt rabol el, hátráltatja a folyamatos termelést, sőt, bizonyos esetekben leállásra kárhoztat termelő egységeket. Az öntvények, lemezek, acél- szerkezeti anyagok — bár szigorúan véve már nem alapanyagok — döntő hatást gyakorolnak a belőlük készült termék minőségére. Ugyanez a helyzet a textiliparban, a szálas anyagok feldolgozásánál, a vegyiparban a petrokémia kiinduló házisanyagaínál, de, nagyon egyszerű példát említve, a tejiparban is, ahol sovány tejből aligha képesek vajat készíteni... Ha még tovább szűkítjük a kört, végül is ahhoz a közhelyszerű igazsághoz jutunk el, hogy a gazdasági életben nincs olyan terület, mely elválasztható lenne a többitől, s a kölcsönhatások sorozatának eredménye végül is az, milyen végtermék, készáru kerül a felhasználóhoz, a fogyasztóhoz. Sajnos, a kelleténél még rosszabb minőségű, legalábbis sok esetben. A gazdasági reform eltelt másfél esztendeje egyre inkább előtérbe állította a termékek minőségét, a korszerűséget, s ugyanakkor fényt vetett arra is, mi az, ami alig talál vevőre, vagy ami már egyáltalán nem kell. (Legalábbis részben már fény derült erre.) Igen fontos, s egészséges folyamat kezdődött el ezzel, s nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapíthassuk: eljön az az idő, amikor a termék értékesíthetőségének legfőbb feltétele korszerűsége, minősége lesz. Ehhez azonban a jelenleginél mélyebbre kell ásni, s megkeresni a tényleges kiindulópontokat, az alapanyaggyártásban, s az erre épült közvetlen feldolgozóiparban, majd a továbbfeldolgozó iparágakban. A kiindulás, azonban csakis az alapanyaggyártás, illetve — mivel jó néhány anyag csakis így kerül az országba — az import lehet, ezek vizsgálata a minőség szemszögéből. E rre ma még kevés energia jut, holott már van lehetőség arra, hogy a partnerek másutt kereskedjenek, ne vegyék át a rossz minőségű alapanyagot. (Kivéve persze a monopolhelyzetet élvező ányagszállítókat, akik kamatoztatják is helyzeti előnyüket... !) Az elmúlt másfél évben a textiliparban, a műanyagiparban több példa bizonyította, hogy érdemes a beérkező anyagokat vizsgálni, visszautasítani a rossz minőségű szállítmányt. Ez arra ösztönöz, hogy másutt is kezdjék el — általános érvénnyel — ezt a munkát. Köztudott: egyetlen gyenge láncszem miatt az egész lánc fölmondhatja a szolgálatot. A minőség egyszerű lánca több gyenge láncszemet rejt, ideje tehát, hogy azokat erősebbre kovácsolják... M. O. A távolság nem lehet akadálya a barátságnak Szerda délelőtt kedves vendégek érkeztek Nagykátára, a Koreai Hazafias Egységfront küldöttségének tagjai. A delegációt Kang Rjang Uk, a KNDK Legfelsőbb Népi Gyűlése elnökségének alelnöke, a hazafias egységfront társelnöke, a békevédelmi bizottság elnöke vezette. A küldöttségét elkísérte An Min Szu, a KNDK budapesti nagykövetségének első titkára. A megyei házigazda szerepét ezúttal dr. Csicsay Iván, a megyei tanács vb-elnöfchelyettese és S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára töltötte be, míg a járás képviseletében a vendégek üdvözlésére megjelent Antalfia Jenő, a járási párt- bizottság első titkára és Csaba János, a járási tanács vb-el- nökhelyettese. A messziről jött vendégeket a nemrég átépített, modem művelődési központ klubtermében fogadták a házigazdák. A beszélgetés alaphangját Kang Rjang t/fclpak (második kép), a koreai küldöttség vezetőjének prózai, minden pátosztól mentes megjegyzése adta meg: itt, Nagykátán, minden az otthonunkra emlékeztet, bármerre néztünk, építkeznek. És ez igaz: Nagykátán két esztendeje jelentős építkezések egész sora kezdődött: csatornáznak, vízvezető csöveket fektetnek, lakóház, áruház, étterem, szolgáltatóház vár befejezésre. A közelebbi cél: a tizenkétezer lakosú Nagykáta nagyközséggé nyilvánítása, a távolabbi: a várossá fejlesztés. Az udvarias, de lényegében nem sokat mondó üdvözlések helyett máris tartalmas munkabeszélgetés alakul ki a mindenre kíváncsi vendégek és az őszintén válaszoló házigazdák között. S az már egészen természetes, amikor Rátkai Sámuel, a Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet elnöke kap szót (alsó kép) arról a két évtizedes, eredményekkel és buktatókkal teli közös útról szól, amelyet száz nagykátai parasztember kilencszáz holdon kezdett meg 1949-ben, az egykori grófi birtok helyén. Mire jutottak húsz esztendő alatt? Csak a főbb állomásokat említi. Az 1963-as egyesülést, amikor csatlakozott hozzájuk a helyi Búzakalász Termelőszövetkezet ötszáz tagjával és két és fél ezer holdjával. Aztán az elmúlt év eredményeit ismerteti: a gazdaság vagyona huszonhatmillió forintra növekedett, a tagság évi átlagkeresete pedig elérte a tizenhétezer forintot. A szárnak persze önmagukban nem sokat mondanak a messziről jött vendégeknek. Ezt tudja jól az elnök is. Ezért a fehér asztal mellett kezdett beszélgetés végére hamar pontot tesz azzal: fül helyett többet tapasztal a szem, s vendég és házigazda egyaránt ért a szóból, máris állnak fel az asztal mellől, hogy a beszélgetést a szemükkel folytassák, odakint a határban és a gazdaság központi majorjában. Ez a szemmel való beszélgetés valóban kézzelfoghatóbb. A hatalmas ősziárpa- tábla végtelen tengerként ring a határban. A gazdaság három dübörgő kombájnja hajózik az árpatenger közepén. Kang Rjang Uk a jó gazda szemével morzsolgatja, pergeti a sárga kalászokból az érett szemeket. Itt felesleges a szóbeli kiegészítés, a tolmács is: az eredmény látható és tapintható. Ugyanakkor megnyugtató és szívmelengető: zsákokba gyűlik már a jövő évi „élet”. És „munka nélkül” marad a tolmács a központi majorban is. A karámokban hűsülő egészséges borjak, a levágásra szánt gömbölyű horpaszú hízómarhák „beszédesek”, akár a korszerű sertésfiazta- tóban az egynapos, egyhetes malacok, vagy a tízhetesek, amelyek csak „hely hiányában” vannak már itt, az összkomfortos kényelemben, mert a hizlaldában pillanatnyilag „minden hely foglalt”. De odakinn, a gazdaság udvarán újra „munkába áll” a tolmács: Kang Rjang Uk nem tudja megállni, hogy azon nyomban ne közölje Rátkai Sámuel elnökkel: amint hazautazik, az első adandó alkalommal személyesen számol be a látottakról, tapasztaltakról az Un Mong-i Koreai- Magyar Barátság Termelőszövetkezet vezetőinek és tagságának. A beszédtéma az autóban Nagykáta és Újszilvás között mi más lehetne: az Un Mong-i testvérszövetkezettel tíz esztendővel ezelőtt megkötött barátsági szerződés. Kilenc eszendeje, hogy a koreai gazdaság elnöke itt járt Nagykátán s most szó van arról, hogy az idén a magyar elnök látogat el Koreába, mert ahogy Kang Rjang Uk találóan megfogalmazza: a tízezer kilométer nem lehet akadálya az igaz barátságnak Újszilvás a következő állomás. A híres Bagolyvár előtt Salomvári László, az állami gazdaság igazgatója köszönti a vendégeket (felső kép) s a beszélgetés itt már a fiatalító hatású koreai gyökérpálinka „társaságában” folytatódik. Egy stampedli — egy év visszafiatalodás, mondják derűsen a vendégek s a házigazdák miért is kételkednének igazságában. A gazdasággal való ismerkedésben itt már nemcsak a szem segít. Más érzékszervek is. Mert a feltálalt csirkéknek még tizenháromezer „élő rokona” szaladgál a gazdaságban. És a báránypaprikás „alapanyagából” is van még vagy két és fél ezer, pedig hétszázat a görög exportőrök is elvittek már. És az aranysárga bor is a gazdaság hétszáz holdas szőlőjének „végső terméke”. A krónikás számára már csak annak a néhány mondatnak a leírása marad hátra, amit búcsúzás előtt Kang Rjang Uk elvtárs mondott: „Tíz éve jártam az önök szép hazájában. S most úgy jöttem el ismét, mint amikor a régi, kedves barátot látogatja meg az ember. Eredményeiknek úgy örülünk, mint a saját eredmény éviiknek.” Prukner Pál Foto: Urbán Tamás
