Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

k’C. J i UECYF.I 1969. JÚLIUS 29., KED, X Deim-kiállítás Szentendrén Szentendrén vasárnap dél­előtt 11 órakor Deim Pál gyűjteményes kiállítását nyit­ják meg a Ferenczy Károly Múzeumban. A Szentendrén élő és alkotó festőművésznek szülővárosában ez az első ön­álló kiállítása. 1965-ben Pes­ten, a Mednyánszky teremben állították ki munkáit, így megismerkedhetett vele a fő­város közönsége, tavaly pedig Amszterdamban rendeztek tárlatot alkotásaiból. A szep­tember 1-ig nyitva tartó kiál­lításon utolsó éveinek termé­sét, mintegy 50 festményt és grafikát láthatnak majd a lá­togatók. Legérdekesebbnek ta­valy, egy jugoszláviai kolos­torban, Prilepben festett-raj­zóit munkái ígérkeznek. A tárlatot Németh Lajos művé­szettörténész nyitja meg. be­vezető részében értékelve Deim Pál művészetét. Corvina embléma Hagyomány már a Corvina Kiadónál, hogy az emblémájá­val megjelenő kiadványokból, képes könyvekből, albumok­ból évenként kirakatversényt rendeznek. Az Állami Könyv- terjesztő Vállalat 19 budapesti és vidéki boltja vett részt a versenyben, amelynek zsűrije most hozott döntést. Vidéken a debreceni, a győri, a szom­bathelyi és a miskolci köny­vesboltok portáltartalmát ér­tékelte a legmagasabban a Corvina Kiadó zsűrije. SZÍN ’69 Boszorkány a porszívón — A XII. páncélvonat Szombaton és vasárnap ren­dezte meg a szegedi városi KISZ-bizottság és az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodá a harmadik szegedi ifjúsági napokat. A kétnapos rendez­vényre mintegy ötezren ér­keztek az ország különböző vi­dékeiről. Pest megyéből mint­egy 80—100 megyei fiatal uta­zott a „napfény városába”. Szombaton délután került sor a már hagyományos kar­neválra, ahol a szegedi válla­latok, gyárak, üzemek tettek tanúbizonyságot ötleteSségük- ről. Láttunk porszívón lovago­ló boszorkányt, hippiket, akik hirdették, hogy: „ha mosa­kodsz, elkopik a bőröd”, a SZEOL labdarúgócsapat pa­rádéját. A legötlete­Tudni illik, hogy mi illik Szórakozás üdüléskor Pihenő szemétdombon? Édeskettes közönséggel Nem is találhatnánk aktuá­lisabb témát ebben a fullasztó forróságban, mint az üdülést. Rovatunk esetében az ilyenkor illő magatartást boncolgatjuk. Azt hiszem, nincs fontosabb vezérmotívuma az üdülésnek, minthogy valamilyen formá­ban mindenki pihenni, kikap­csolódni akar. Hogy hogyan/ez már sok mindentől függ. Aki zajos életet él hétköznapjai­ban, nyilván a csendre vágyik, míg a csendes poszton dolgo­zók többnyire szívesen vesz­nek egy kicsivel hangosabb hétköznapokat. Mivel az igé­nyek itt is tarkák, sokfélék, csak úgy lehet igazságot te­remteni, ha ki-ki a maga idő­töltésével nem zavarja a mási­kat. Strandon például kelle­mes és kívánatos lehet pihenés közben, napozásnál egy kis jó muzsikát hallgatni, vagy akár egy kedvünkre való előadást, riportot. De vegyük tudomá­sul. hogy szomszédunk esetleg éppen a csendet kívánná, vagy dzsessz helyett inkább klasszi­kusokat hallgatna. Következik a közérdekű, mindenki számá­ra hasznos tanulság: ne üvöl- tessük a rádiókat. A túlhan- ■gosított készülékek különben fis torz hangot adnak és hamar 'tönkremennek. Mozgalmas, sok tréfára-ne- vetésre alkalmat adó a vízijá­ték, labdázás, halacska ... Mindegyiknél igen fontos, hogy a játék hevében ne fe­ledkezzünk meg a körülöttünk fürdőzőkről, gyerekekről, fel­nőttekről, de még játékos tár­sainkról sem. Nem árt időn­ként szemlét tartani, megva­gyunk-e mindnyájan és sem­miképp se igyekezzünk bele­menni olyan játékba, amely­ben a gyöngébbeket víz alá szorítják, az ügyetlenebbeket fröcsiköléssel nem hagyják le­vegőhöz jutni, s így tovább. Nem illik túllépni az egészsé­ges határokat itt sem. Sok tra­gédia erősíti meg ezt a kíván­ságot. Ismét ki a partra! Jön az ét­kezés ideje. Sok helyütt már asztalkákkal felszerelt kis bü­féfélék állnak a rendelkezésre. Ha egy mód van rá, pakoljuk ki a harapnivalót, hozzákérve egy pohár hűsítő italt. Ha ma­radunk a fűben, vagy homok­ban heverészve, terítsünk ki egy szalvétát, vagy legalább nagyobb papírdarabot, azon bontsuk a konzervet és gyűjt­sük az étkezésből származó sokféle hulladékot. Nincs le­SLÁGERHULLÁM" CEGLÉDEN A mikrofonnál: Késmárki Marika Néhány évvel ezelőtt egy elfogódott kislány ezt mondta Majláth Júliának és Túrán Lászlónak: — Szeretnék énekelni. És a tehetséget csiszolgató (tanulás közben, majd a pó­diumon kiderült, Késmárki Marika nemcsak szeretett — mint annyian mások —, de tudott is énekelni. Külföldön jobban és többen ismerik mint itthon. A nyugat-né­metországi, belgiumi és luxemburgi vendégszereplé­sek, rádió- és lemezfelvéte­lek, tv-showk, alig adtak al- ikalmat, hogy hazai „pályán” is bizonyítson. — Pedig, higgye el, a leg­nagyobb külföldi siker sem j pótolhatja a hazai tapsot — I mondja. Év elején érkezett haza, de az impresszáriók itt is utol­érték. Előbb a Philips-cég je­lentkezett szerződéssel, majd egy hollandiai fesztiválra hívták meg. — Most az Országos Ren­dező Iroda műsorával járom az országot, a kis és nagy színpadokat. És drukkolok, sikerül-e „betörnöm” a tánc­dalfesztivállal ... Vasárnap este Cegléden, a 'Kossuth Művelődési Házban mutatta be Slágerhullám cí­mű műsorát az ŐRI. A mik­rofonnál ott állt Késmárki 'Marika is. — Kit láthattak még a szín­padon? — Azt hiszem, mindenki megtalálta kedverfcét a sze­replők között: a Juventus ze­nekar kíséretében Poór Pé­ter, Fenyvesi Gabi, Haran­gozó Teri, Korda György, Aradszki László énekelt, An­gyal János pedig paródiákat adott elő. — Szít — Foto: Urbán Lángolóbb látvány, mint a sze­méttel teleszólt strand. A le­gyek rajzanak a húsdarabok körül, az éles konzervdobozok szüntelen balesetveszélyt je­lentenek, nem szólva, az eset­leg eltört, vagy éppen leütött nyakú üvegek cserepéről. A hulladékokat étkezés után dob­jak a szemétgyűjtőkbe. Be­csüljük ennyire önmagunkat és társainkat is. Egyetlen fris­sen érkező sem telepszik le szívesen egy szemétdomb kö­zepébe. De — ugyancsak önös érdekből is — nagyon óvakod­junk a különböző tárgyak, do­bozok, cserepek vízbe dobálá- sától is. Sok átvágott talpú, súlyos sebet szerzett ember átkozta már el a gondatlano­kat Nincs kizárva, hogy oly­kor saját magát is... Alkonyodik,. este lesz. Sze­relmesek sétálnak édes kettes­ben. Ahogyan gyerekes, ízet­m (Kertész László rajza) len dolog leselkedni utánuk, úgy a boldog kettősöknek sem illő színházi nyilvánosság előtt bizonyítaná együ-vétartozásu- kat. Az ilyen párosok érzel­meit erősen kétségbevonhat­juk. Nincs sajnálatraméltóbb annál a fiatalembernél, aki — „bizonyítandó szembenállását a konvenciókkal” — csókoló­zás közben szétpillantgat, há­nyán figyelnek oda, akár irigykedve, akár fejet csóvál­va. Az udvarlás és szerelem annyira szent ügy, és annyira csak két emberre tartozik, hogy anniik nyilvános de­monstrálása nemcsak értékét szállítja a minimumra, de ne­vetségessé is teszi. Vendéglőben, ha csak nem közvetlenül a strandhoz tarto­zik. nem illik fürdőnadrágban beülni és különösképpen nem táncolni! Ezt egyébként szabá­lyok is tiltják. Ugyancsak ön­magunk számára jelent meg­becsülést. ha igenis adunk bi­zonyos külsőségekre, mindig az alkalomnak megfelelően öl­tözködünk. Aki ismét csak a konvenciók ellen hadakozik, annak ennyit mondanánk: egyikőjük sem cserélné fel szí­vesen a szépen megtéri tett, jó falatokkal megrakott asztalt egy ütött-kopott bádogcsajká­val. Pedig ugye ez is konven­cionális! t. gy. sebb műsorszám a XII. pán­célvonat felvonulása volt. Ez idő alatt a rikkancsok a Vörös Újság első, legális számát osz­tották szét a nézők között. Este Szeged vendégei megte­kintették a Háry János c. dal­játékot. A Széchenyi téri utcai bál, ahol a népszerű Atlas együttes húzta *a talpalávalót, éjjel kettőig tartott. Kitűnően sikerült az Exp­ress show ’69, melyet az újsze­gedi szabadtéri színpadon ren­deztek meg. Fellépett — töb­bek között — Soós Zoltán köl­tő, Monyók Ildikó és Horváth Vilmos táncdalénekesek is. De akinek még ez sem volt elég, válogathatott a változa­tosabbnál változatosabb műso­rokban: a zsinagógában orgo­nahangversenyt rendeztek, de volt lovasbemutató és kutya­kiállítás is és természetesen sokan kerestek felfrissülést a Tiszában... :'y £j£r ,' vf^'fv \ ■■' '•'feáMsÖ«-. Helyzetkép (Kertész rajza) Piacon vásárolt túrótól étel mérgezés Cegléden Ételmérgezés történt szom­baton Cegléden. A városi pia­con vásárolt túrótól négyen, Herczeg Józsefné 69 éves ház­tartásbeli, Bíró János 65 éves nyugdíjas, Zakar Béla 32 éves segédmunkás és Nagy Imre 31 éves MÁV-dolgozó lett rosszul, szenvedett mérgezést. Herczeg Józsefné és Bíró Já­nos állapota súlyos, de nem életveszélyes, a másik két be­tegnél az ételmérgezés köny- nyebb lefolyásúnak ígérkezik. Mint kiderült, a túrót Kri- zsány Lajos 61 éves piaci kis­kereskedő készítette és élet­társa, a 44 éves Rakó Mária árusított belőle 3 kilót. A ke­reskedő lakásán talált árut lefoglalták, a mérgezés ügyé­ben a KÖJÁL és a rendőrség együttesen folytatja a vizsgá­latot. K-hHÍREK-f HÍREK + HÍREK-)-HÍREK-(- HÍ JUTA. 1969. július 29. Kedd. Márta napja. A nap kél: 4.17, nyugszik 19.23 órakor. A hold kél 20.02, nyugszik 4.05 órakor. Várható Időnként megnövekedő fel­hőzet, helyenként zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél, zivatar idején átmenetileg szélerősödés. A fülledt, meleg idő tovább tart. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let kedden 30—35 fok között. — A Borsod megyei Tak- tabáj község határában dr. Kemenczey Tibor, a miskol­ci Herman Ottó Múzeum ré­gésze befejezte egy eddig is­meretlen nép temetkezőhe­lyének feltárását. — A hagyományos „ott­hon” elnevezésű lakberende­zési kiállítást az idén a Bu­dapesti Őszi Vásáron, szep­tember 5—15. között rendezi a Belkereskedelmi Miniszté­rium lakberendezési bizott­sága. — A könnyűipar a tava­lyinál sokkal aktívabban készül a „BÖV”-re/Huszon­négy vállalat kap helyet az állandó pavilonban, ezenkí­vül még 11 vállalat és szá­mos szövetkezet bérelt ön­álló pavilont • • ütvén éve történt 1919. július 29-én a Tápió- bicskei Direktórium kérelem­mel fordult a Járási Intézőbi­zottsághoz, hogy a direktórium részére vadászfegyvereket utal­janak ki, mivel a ragadozó ál­latok nagyon elszaporodtak. A fegyvereket csak politikailag megbízható személyeknek fog­ják kiadni. * A Tápiósági Direktórium je­lenti, hogy a Munkástanács jú­lius 15-i ülésén megszüntették Gigor János munkástanácsi el­nöki megbizatását és helyette Prepok Mihályt választották meg a Munkástanács elnökévé. A Pest vármegyei Direktó­rium Hadügyi Osztálya elren­delte, hogy a sorozáson alkal­masnak minősített személyek akár kiképzettek, akár kikép­zettének, augusztus 10-ig köte­lesek a Budapesti Martinovits, Trockij, vagy Frankel Leo lak­tanyába, illetve Ikladra bevo­nulni. — A Balatonon, az idei főszezonban vasárnap fogad­ták a legtöbb vendéget. Már a szombati forgalom jelezte, hogy a fürdőidény legna­gyobb víkendáradata vasár­nap „tetőzik”. A kirándulók és a nyaralók száma becslé­sek szerint jóval meghalad­ta a negyedmilliót. — A budavári palotában hozzáfogtak az egykori kar­melita kolostor tetőszerkeze­tének építéséhez. Természe­tesen az eredetinek a for­máját kapja az új tető, de az egykori szarufa helyett beton tetőszerkezetet építe­nek, mivel a fa tűzveszélyes, s a tetőtérben könyvtárat is berendeznek. Tizenöt évi börtönre ítéltek egy gyerjnekgyilkos anyát A Pécsi Megyei Bíróság ti­zenöt évi szabadságvesztéssel sújtotta az Alsómocsoládon lakó Kutnyánszky Emőnét, mert meggyilkolta gyerme­két. A 13 éves Márta hosz- szabb idő óta betegeskedett — gerincferdülésben szen­vedett — ezért gipszbe tet­ték felső testét. A kislány en­nek ellenére szorgalmasan járt iskolába és jól tanult, s időközben egészsége annyira megjavult, hogy márciusban levették róla a gipszet és fű­zőt kapott. Anyja azonban ekkorra már elszánta magát, hogy megszabadul a számára terhessé vált beteg gyer­mekétől. Március 26-án este, lefekvés­kor nagy adagú gyógyszert A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Haydn-művek. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Horváth Lajos és Kovács Ár­pád népi zenekara játszik. 10.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze La­jos levelekre válaszol. 10.15: Zene­kari muzsika. 11.00: Túl az óceá­non — Kalifornia. Hollós József útibeszámolója. 11.25: Anny Schlemm és Georg Hann énekel. 12.20: Ki nyer ma? (élő) Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Meló­diakoktél. 13.45: Üj Georgikon. A tulipánhagymák hazájában. Her- pai Balázs írása Hollandia zöld­ségtermesztéséről. 14.00: A felné­meti pincevár. Rádiójáték gyer­mekeknek. 15.10: Balettzene. 15.35: Berlini memorandum. Adam Hall angol író regénye folytatásokban. XIV. rész. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Dóry József nótákat énekel. 16.21: Egy képviselő foga­dóóráján. Holakovszky István ri­portja. 16.41: Hibák, hobók, hobbyk . . . Zenés karikatúramű­sor. 17.05: Hellasz a „műtőaszta­lon” Szécsi Éva előadása. 17.20: Lemezek közt válogatva. 17.50: Könnyűzenei híradó. 18.20: Bemu­tatjuk új lemezünket. Híres kerin- gők. 19.25: A Szabó család. 19.55: Népdalcsokor. 20.27: Esti beszélge­tés. Generációk együtt, vagy egy­más ellen? II. rész. 21.00: Házimu­zsika (élő) kb. 22.20: Könnyűzene. 22.40: Ki mennyit keressen? Be­szélgetés a személyi jövedelem­ről. 23.00: Puritánok. Részletek Bellini operájából. 23.40: Nóták. PETŐFI RADIO .8.05: Marica grófnő. Részletek Kálmán—Harsányi operettjéből. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Massenet operáiból. 9.46: örsi napló. XVIII. rész. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Petőfi ko­szorúi. Versek Petőfi Sándorról. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Tör­vénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.20: Kórusok, hangszerszólók. 14.00: A Jereb együttes műsorá­ból. 14.15: Operaáriák. 14.35: Tánc­zenei koktél. 15.20: Alfred Cortot Chopin-keringőt játszik. 15.33: Bundschuh István citerázik, Ba­logh Elemér cimbalpiozik. 15.50? Balázs Árpád fuvósmüveiből. 15.59: Pol-beat. 16.09: Zenekari muzsika. 16.33: Csúcsforgalom (élő). 18.10: Thermidor 9. Hanák Péter kandi­dátus írása. 18.30: Endrédi Mimi és Varga András énekel, Bige Jó­zsef furulyázik. 19.01: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új le­mezeiből. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Ritmusturmix. 2Í.07: Az őr­angyal. Szabédi László elbeszélé­sét rádióra alkalmazta Zolnay Vil­mos (ismétlés). 21.28: A lepecsételt asszony. Részletek Polgár—Kristóf daljátékából. 22.00: Kár lenne el­mulasztani . . . Augusztusi ajánla­tunk a komolyzene barátainak. 23.10: Tánczene. 23.40: A Magyar Rádió és Televízió énekkara éne­kel. URH 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Üj lemezeinkből. 19.17: Operaket­tősök. 19.53: XX. századi ver­senyművek. 20.33: A dzsessz ked­velőinek. 20.53: Rádiószínház. Sza­bó György Katonaének. Rádiójá­ték. 22.00: Händel: Hat concerto grosso. Op. 3. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Készítsünk együtt filmet! V. 18.35: Munkás- fiatalok. Balogh Mária riportmű- | sora. 19.25: Esti mese. 19.35: Para­bola. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Mát­rai Betegh Béla színházi jegyzete. 20.25: Darvas József: Zrínyi. Drá­ma két részben. A Thália Színház előadása, felvételről, kb. 21.45: A közvetítés szünetében: Tv-híradó — 2. kiadás. adott "Be Mártának, s utána a legnagyobb lelkinyugalom­mal leült a televízió elé és végignézte egy kirimifilm ve­títését .:. Amikor később észrevette, hogy a kislány még életben van, egy kala­páccsal ötször az alvó gyer­mek homlokára sújtott, majd egy övvel megfojtotta. Miután megbizonyosodott arról, hogy áldozata meg­halt, kinyitotta a gázcsa­pot, hogy önmagával is végezzen. A szomszédok másnap — gya­nút fogva — behatoltak a la­kásba, s megtalálták a ha­lott kislányt és az eszmélet­len asszonyt. Az igazság­ügyi orvosszakértő megvizs­gálta a gyilkos elmeállapo­tát és teljes mértékben be- számíthatónak nyilvánította. A megyei bíróság ennek meg­felelően előre kitervelt mó­don elkövetett emberölés bűntettéért szabta ki a sú­lyos börtönbüntetést. Az el­ítélt nő enyhítésért felleb­bezett. Ki járt a váci Büki szigeten ? 1969. július 24-én 17 és 18 óra között a váci Büki-sziget­nél fürdés közben a Dunába fulladt egy fiatal férfi. Az ügyben vizsgálatot foly­tató ügyészség kéri mindazo­kat, akik a balesetnek tanúi voltak, személyesen, levélben vagy telefonon jelentkezze­nek: Budapest, II., Fő u. 70—80. sz. alatt, illetve a 154— 203-as telefonszámon. A Gödöllő, János utcában fel­épült szövetkezeti lakásokból juttatásra javasoltak névjegyzé­két a szervező bizottság 1969. július 28-tól augusztus 4-tg, 8 napra kifüggesztette a Városi Tanács, Szabadság tér 27. és Szabadság út 7 sz. alatti épü­leteiben levő hirdetménytáblák­ra. A jelzett időszakban észrevé­tel tehető a Városi Tanács VB igazgatási osztályának címére.

Next

/
Thumbnails
Contents