Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-26 / 171. szám
PEST MECVr.l kJCMod 1969. JÚLIUS 26., SZOMBAT Gazdasági kontrollal! Furcsa számtanpéldát adott fel egy váci háziasszony — s nehogy kitalált személynek vélje az olvasó, Simon János- nénak hívják, a kép'csőgyár- ban dolgozik —, amikor arra bíztatott, számítsam ki, hogyan lesz a többől — kevesebb ...? Amikor látta, nem sokra megyek számtantudományommal e faramuci esetben, maga fogott papírt, s ceruzát, s percek alatt bebizonyította. Akár oda is firkanthatta volna a papírra, mint nagy matematikai feladványok levezetésének végére szokás, hogy quod erat demonstrandum, azaz, amit bizonyítani kellett. Mert első hallásra, látásra magam sem nagyon hittem, hogy egy-egy hétvégi bevásárlásnál jobban jár, ha vonatra ül, húsz forintért fölkeresi Budapestet — oda-vissza ennyi az útiköltség, s a Nyugatitól egy villa- mosmegállónyi csak a Lehelpiac —, s ott veszi meg, ami a családnak kell. Az útiköltség többlet kiadás ellenére néhány tizes megmarad a pénztárcájában, olyan drága a váci piac. Most már az volt a kérdés: vajon azonos kereseti arányok mellett lehet-e nagyonis különböző egy-egy család életszínvonala? A felelet gyorsan megadható, csak éppen félig lenne igaz. Mert napjainkban aligha létezik — a lakosság szemszögéből — érzékenyebb gazdasági jelző műszer, mint az árcédula a kirakatban, a kofák krétával írt ártáblája a piacokon. Aligha létezik érzékenyebb és — bonyolultabb „műszer”... Piacra mindenki jár Ez a nagyon természetes megállapítás rögtön nem tűnik annak, ha kiegészítjük: piacra mindenki jár, ám nem mindegy, melyikre? így igaz. Mert például a községek piacain január—május között a tavalyit 32,5 százalékkal haladta meg az árszínvonal, a vidéki városokban pedig 27,1 százalékkal volt nagyobb. Cegléd, Vác, Szentendre, Gödöllő piacai méregdrágák, egyedül Nagykőrös az, ahol úgy-ahogy elfogadható árakat kérnek. Öreg hiba lenne ebből arra következtem, hogy valamiféle árbefagyasztás — mint ahogy több háziasszony, akikkel hasonlóan Si- monnéhoz, beszéltem, kérte: „maximálja az állam az árakat” — hatásos eszköz lenne a szabadpiacon. Mert az, neve is mutatja, a kereslet-kínálat szabja meg az árakat. Megtörténik, hogy hírét véve a sertés és marhahús kifogyásának, a baromfiárusok — nemcsak a magánosok, hanem a szövetkezetek is! — azonnal kijavítják az ártáblán a számokat. Persze, nagyobbra! Azért hangsúlyos ez, mert való igaz: piacra mindenki jár, tehát a piaci árszínvonalnak döntő hatása van a családok kiadásaira — különösen a nagylétszámú, az egy főre jutó jövedelmet tekintve a legalacsonyabb kategóriában elhelyezkedő családok esetében, s mellettük, nem kisebb hangsúllyal, a nyugdíjasoknál — s ezzel élet- körülményeikre. És az üzletek? konfekció, a kötött holmik esetében, s a vásárló úgy érzi: védtelen mindezzel szemben. A tények nagyon rossz leegyszerűsítése lenne azt mondani: ami áremelés, az „rossz”, ami árcsökkenés, az „jó”. A rossz és a jó — közgazdasági értelemben — az árpolitikában nem úgy mutatkozik meg, mint az egyéni vásárlásokon. A termelői vagy a fogyasztói árak emelkedése tehát önmagában még nem negatív jelenség, kérdés — a termelői árak esetében —, mennyire indokolják az áremelkedéseket a piaci viszonyok, s menynyire az, hogy hiány van egy- ,egy termékből, vagy éppen a gyártó egyeduralkodó a piacokon, illetve a termelésben elkövetett hibákat mennyiben akarják a vásárlókkal megfizettetni, ahelyett, hogy az üzemen belül javítanának mechanizmusukon ! A piacokon kialakult helyzettől ugyan erősen eltér a bolti kiskereskedelmi forgalom, de itt is tanúi lehetünk hasonló jelenségnek. Az év első öt hónapjában a kiskereskedelmi árindex 1,8 százalékkal volt nagyobb a múlt év hasonló időszakánál, s míg a tartós fogyasztási cikkek esetében kevésbé, a ruházati cikkeknél jobban emelkedett. Hozzá kell tenni: bár ebben az évben jelentős mértékben bővült a szabad áras termékek köre, a fix áron forgalomba kerülő termékek száma sem csekély Az árszínvonalemelkedés tehát adott termék- csoportokra koncentrálódik, s így még hangsúlyosabb a fogyasztók bírálata. Különösen azért, mert — a sajtó is hírt adott néhány esetről — a vállalatok egy része különösebb szemérmesség nélkül „játszik” az árakkal, mint például a Valóban műszer legyen! Míg a hazai adatokat gyűjtögettem, kezembe került egy nemzetközi statisztika, s abból megtudtam, hogy 1958— 1968. között a fogyasztói árak Franciaországban 45, Hollandiában 41, Olaszországban 30, Belgiumban 27, a Német Szövetségi Köztársaságban 26 százalékkal emelkedtek. Azaz: a lassú, de folyamatos áremelkedés jellemzője valamennyi ipari országnak, s hiba lenne hazai viszonyaink közepette is ennek úgy útját állni, hogy megmerevítenénk az árrendszert, függetlenítenénk az árat a piaci értékítélettől, s a társadalmilag szükséges ráfordításoktól. Az árnak valóban érzékeny műszerként jeleznie kell, de: nemcsak a fogyasztó zsebe terhére kell továbbítania a jelzéseket! Igaz, a „visszacsatolás”, a termelőre való viszszahatás lassúbb folyamat, ám ezt állami intézkedésekkel — a jogtalan nyereség elvonásával, gazdasági bírsággal — gyorsítani, s társadalmi kontrollal — már gyáron belül! — serkenteni lehet. Rosszul kalkulálnak ott, ahol azt hiszik, a vásárló pénztárcája jó mély, vígan nyúlkál bele. Bebizonyította ennek ellenkezőjét — például — a vendéglátóipar túl „rugalmas” árkalkulációját követő fogyasztói reakció, a forgalom csökkenése, néhány üres étterem. Ügy látszik, ilyesfajta tanulság egy-egy gyárra, vállalatra is ráférne... Magam nem kételkedem abban: eljön ennek is az ideje. Mészáros Ottó KARAI LÁSZLÓ: Porolj Porolj, mert én is azt teszem; te értem én meg érted és mindketten tudjuk, kedvesem, hogy ez már több, mint kérkedés. Pörölj a múlttal és a jelennel én vállalom és értem is; porunk lázzal és türelemmel érted heves és értem is. Pörölj fekete nappalomból napfénydús lázas éjszakába, pörölj, hogy korhelyes dalomtól megrészegüljön, aki gyáva. Pörölj arasznyi életünkért pörölj magunkért, kedvesem, pörölj mindennel, ami megsért — pörölj, hisz én is azt teszem. Újabb intézkedések az iparcikk-ellátás javítására Sajtótájékoztató a Belkereskedelmi Minisztériumban Az iparcikk-ellátás helyzetéről, problémáiról tájékoztatta pénteken a Belkereskedelmi Minisztériumban dr. Gazda Tamás főosztályvezető a sajtó képviselőit. Az új gazdasági mechanizmus elsősorban a többcsatornás termékforgalmazás révén nagyban javította a lakosság iparcikk-ellátását, de a múlt év végén, a karácsonyi nagy forgalom idején azonban már ellátási gondok mutatkoztak. A minisztérium megállapítása szerint a kereskedelmi vállalatok igen helyesen, optimális rentabilitásra törekedtek, de ez nem mindig járt együtt az igények maximális kielégítésével. A készletek mindenáron való csökkentése, s az, hogy a kereskedelmi vállala.. Védett” gólyafésze Szolnokon a Ságvári körút egyik háromemeletes, cseréptetős épületének ormán évek óta fészkel egy gólyacsalád. A békés madarakat tavaly kalandvágyó gyerekek zavarták meg, s a gólyák ezért a szokottnál korábban elhagyták fészküket. Ebben az évben azonban új gólyacsalád rendezkedett be a piroste- tös épület tetején. Az új bérlőket az urbanizációs folyamat sem zavarja, a fészektől alig néhány méterre ugyanis tizennyolcemeletes tornyház épül. Az égbenyúló épületre, a gépek zajára azonban ügyet sem vetnek, a szülők naponta több fordulót tesznek táplálékért a közeli Zagyva-patakra. A gólyafészket az Ingatlankezelő Vállalóit és a ház lakói „védetté” nyilvánították. tok egy része ennek érdekében lemondott egyes cikkek tartásáról, nagyban hozzájárult az ellátás hiányosságaihoz. Az iparcikkek iránti kereslet rohamosan megnövekedett, ezzel a kereskedelem nem tartott lépést, bátortalanul, az igényeknél alacsonyabban tervezett. A problémák közé sorolja a minisztérium ezenkívül az ésszerű kockázatvállalás hiányát is. Az év első felében a vegyesiparcikk forgalom 18,5 milliárd forint volt, 9 százalékkal nagyobb, mint a múlt év azonos időszakában. Javult a kínálat, jónéhány iparcikk hiányjellegét sikerült megszüntetni. A minisztérium a piaci helyzet értékelése alapján intézkedési programot dolgozott ki a hiányosságok enyhítésére, megszüntetésére, aminek nyomán az ipareikk-elltás már a második félévben javulni fog. Kaland augusztusban A televízió július 31-én (csütörtökön) vetíti az „Augusztusi kaland” című tv-filmet. A főszereplők között van Szabó Gyula, Avar István. Foto: Vörös Ilona Társadalmi munkák elszámolása Két minisztérii>m rendelete Az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter közös intézkedésben szabályozta az építőipari munkák kivitelezéséhez felajánlott társadalmi munkák igénybevételének és elszámolásának rendjét. Társadalmi munkának tekintendő, na az építtető a költségek csökkenVARSÓ „KAPUI“ A lengyel főváros kiemelkedő tervei közé tartozik a régi pályaudvarok újjáépítése és új pályaudvarok emelése. Az idén megkezdték a központi pályaudvar építését. Előcsarnokában húsz pénztár, utazási iroda, a külföldiek számára tudakozó, posta, vámhivatal és protokoll-váróterem lesz. A peronokhoz vezető kijáratok mentén 50—50 kioszkot helyeznek el. Az utasok a mozgólépcsőkön gyorsan és kényelmesen eljuthatnak az épületkomplexum bármely szintjére. A pályaudvart 1973-ban kell üzembe helyezni. tése érdekében a kivitelező szakirányítása mellett társadalmi munkásokkal, társadalmi szolgáltatásként igénybevett anyaggal vagy fuvu.ral hozzájárul az építéshez, illetve vállalja a szakirányítás nélkül is végrehajtható munkák — tereprendezés, földmozgatás, feltöltés stb. — elvégzését. A társadalmi hozzájárulást a szerződés külön feltételeként kell meghatározni. A kivitelezőnek a társadalmi hozzájárulással elvégzett munkát költségvetési áron kell elszámolnia, amit azonban csökkenteni kell a kivitelező saját dolgozóinak, a társadalmi munkások foglalkoztatása miatt végzett túlmunkájáért kifizetett túlórák költségeivel. Az új rendelkezés a kihirdetéssel életbelépett. Interjú e£v újdonsült autótulajdonossal... — Gratulálok, látom, csak összespórolták a kocsiravalót. — össze, össze bizony. Az egész család egyesült erővel, de meglett a furika, ez a fontos. — És hogy mondjam, nehezükre esett a takarékoskodás? — Nem, nem éppen! Csak meg kellett barátkozni a gondolattal! En például két évig nem gyújtottam rá, pedig micsoda dohányos voltam. — De azért dohányzott. — Persze, csikket. A villamosmegállók tele vannak cigarettavéggel! Néha fél cigarettákat dobálnak el. — Azoknak nincs is kocsijuk. — Nincs bizony. Meg őszintén szólva kértem egy-egy cigarettát. Mint most öntől — szabadna egy Kossuthot. — Hiszen már megvan a kocsi? — Hiába. Most benzinre kell gyűjteni, tartalék alkatrészre. Ne feledje, közben élni is kell. — Méghozzá összehúzódzkodva. Ha jól kombinálok, inget sem visel. — Nem hát. Ne feledje, Skodára gyűjtöttünk, nem Trabantra. Uram, elmondjam önnek az utóbbi hónap vasárnapi étlapját? — A bevezető után úgy vélem, borzalmas lehetett. — Nem olyan veszélyes, azt is csak meg kellett szokni. Hát először is, a reggelit átaludtuk. Feleségem, két gyermekem, nagypapa, nagymama! — Ha csak kávét ittak volna, mi pénz megy el. — Ahogy mondja! Még a tízórait is kihagytuk! Helyette elmondtam a családnak, milyen lesz a kocsi! Milyen áhítattal hallgatták. Csak a két öreg indignálódott, hogy ezt ők úgysem érik meg. — Es csakugyan így lett? — Részben. A nagypapa gyomra — isten nyugosztalja — túlságosan egészséges volt, nem bírta az áldozatos étrendet! Ellenben a nagyanyó fekélye miatt alig ehetett, ő velünk örvendhet a kocsinak. — Es már meg is kocsikáztatták? — A, a világért bele nem ülne. Csak nézi, könnyes szemmel nézi. Nagyon jó partner, és amúgy is csak négy hely van benne. — Igazi hős néni. — Az. És milyen zokszó nélkül tűrte vasárnapról vasárnapra az ünnepi rántott levest. — Miért, hétköznap mi volt ebédre? — Ugyancsak rántott leves, de köménymag nélkül. — És a második fogás mi volt? — Második fogás a vacsora volt. Hajába főtt krumpli. Mindenkinek jutott két szem. A gyerekeknek három, ők fejlődésben vannak. — És uzsonna? — Uzsonna, uzsonna? Már azt se tudom, mit jelent ez a szó. De mintha evéssel lenne kapcsolatban. — Nyert. En például most meguzsonnázom. Hát a viszontlátásra. — Uram! Csak nem egyedül? Hiszen egész biztos, még nincs vége az interjúnak! Ha venne néhány kol- bászos szendvicset. — Kolbászt mikor evett utoljára? — Nem is emlékszem rá. Rémlik, hogy jó ize volt. — Na, jól van, jöjjön be ebbe a bisztróba. Kisasszony drága, húsz kolbászos szendvicset kérek, meg citromos teát kiflivel. — Maga is kocsira gyűjt? — Nem, csak túlságosan beébédel- tem. Teknősbékalevest, gyári szeletet — ez ugyanolyan, mint a bécsi, csak háromszor nagyobb — libamájas kacsamájat, pisztrángot... — Jaj, ne folytassa, mert belehalok. Mellesleg úgy nézem, nagyon egyforma az alakunk. Nem volna egy jobb ruhája? — Majd megnézem! Valóban elég elkínzott az öltözéke. — Ráadásul ezt is úgy adta kölcsön a sógor. S akkor még fölváltva hordom a feleségemmel. — Na, majd az asszony is megnézi a ruhatárát. De hát ennyire kellett spórolni? — Ennyire! Feszített tempóban, hogy minél előbb túl legyek rajta. Nézze, én nem nyertem a lottón, nem vagyok művész, mérnök, orvos, nincs rokonom külföldön, össze kellett húznom a nadrágszíjat. — Így aztán mozira, színházra, szórakozásra aligha gondolhatott. — Mozi, színház, szórakozás! Gondoskodtak a gyerekek a szórakozásról, mert ők néha jobbakat is akartak enni. Például Pisti imádta a lekváros kenyeret! Manci mit nem adott volna egy krémesért. — Egy krémes 1 forint 20 fillér! — Téved! 1 forint 40! Az évente majdnem 500, csaknem két külső gumi ára! — Bort mikor ivott? Sört? Pálinkát? — Ne nevettese ki magát! Azaz egyszer meghívott egy kollega, de többé nem, mert nem viszonoztam. — Pedig az a szabályos. — De miből, uram! Miből? Helyettes segéd bérelszámoló vagyok, feleségem pohárelhordó az italboltban. Nagyanyám kegydíjas! Talán abból telt volna, amit a gyerekek összekoldultak? — Koldultak! — Alapjába véve megértették, miről van szó. De egy másik városrészbe jártak, mégis ugye ... — Prémiumot nem kapott? — Kaptam — ritkán. A főnök irigykedett, hogy én kocsira gyűjtök, direkt mellőzött. Azt mondta, magának kocsira is telik, vannak itt még hasonló munkaerők, akik jobban rászorulnak. — Nem érdekes, de most már kicsit ki lehet majd rúgni a hámból! — Ugyan, hova gondol? És akkor hogyan cserélem ki a Skodát? Legalábbis egy Renaultra! — Máris cserén jár az esze? — Hát! Azért le is állítottam! Így is sokba kerül majd, de akkor mit kéne ráfizetnem, ha lestrapálnám. Nagy S. József
