Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-20 / 166. szám
ípEST ULOY El K/úrlap 1969. JÜLIUS 20., VASÁRNAP Ang@l—francia a La Manche-csatornában A tengeri kalózok legszebb napjaira emlékeztető tengeri csata folyt le pénteken a La Manche-csatornában, az angol partok közelében. A Gilles- Béatrice normandiai halászhajó éppen az angol partoktól mintegy 9 mérföldnyire hálóját eresztette a vízbe, amikor két angol halászhajó szabályszerű rohamot intézett ellene, megcsáklyázta és egy közeli angol kikötőbe vontatta a francia halászok minden tilŐRIZZE MEG KEDVENCEI HANGJÁT mmm SZALAGON takozása ellenére. A franciai mindig hajósok csak nagy üggyel-baj- [ ,angol fogságban” van, jal tudták értesíteni az egyik , s Párizsban az ügyet igen ko_ közeli francia konzulátust, I amelynek vezetője azonnal éles tiltakozást jelentett be az angol hatóságoknál. Ezek védekezésképpen halászaik vallomására hivatkoztak, akik szerint a francia halászhajó angol felségvizeken tartózkodott az incidens kirobbantásakor. (Francia részről viszont azt hangoztatják, hogy a Gil- les-Béatrice a kérdéses időpontban az 1964-es londoni konvencióban halászatra kijelölt tengeri övezetben tartózkodott.) Az angol hatóságok közölték, hogy kivizsgálják az ügyet. A párizsi sajtó szombat déli közlése szerint a francia halászhajó még molyán ítélik meg. CSAK RÖVIDEN... MOSZKVÁBAN Gromiko szovjet külügyminiszter tárgyalásokat folytatott Basev bolgár külügyminiszterrel. A BIZTONSÁGI TANÁCS július 22-re halasztotta a vita folytatását Zambia Portugália elleni panasza ügyében. A RÁ VÉGZETE - A CÁPÁK Thor Heyerdahl norvég vi- | lágutazó pénteken este társaival együtt úgy döntött, hogy végképp elhagyják hajójukat, a Rá fedélzetét. Heyerdahl' úgy nyilatkozott, hogy vérző szívvel szánja rá magát erre a lépésre, de a viharvert és erősen átázott papíruszhajó megmentésére jóformán semmi remény nincs, mert a közelében nyüzsgő cápák megakadályozzák a keletkezett károk kijavítását. SALVADOR-HONDURAS ELLENTMONDÁSOS HÍREK Ellentmondásos hírek érkeznek a két közép-amerikai köztársaságnak a tűzszüneti felhívás péntek esti elfogadása után. A Reuter szerint befejeződött az ötnapos háború, hiszen a salvadori kormány végül is elfogadta az Amerikai Államok Szervezetének tűzszüneti felhívását. Az AFP értesülése szerint viszont péntek éjjel minden fronton folytatódtak a harcok. Fidel Sanchez Hernandez salvadori elnök pénteken rádió- és televíziós beszédben jelentette be, hogy a salvadori csapatok mindaddig folytatják a harcot, amíg Honduras nem I szavatolja az országban élő i salvadori állampolgárok biz- i tonságát. Az elnök közölte, hogy kormánya elfogadta ugyan az AÁSZ tűzszüneti javaslatát, de a salvadori csapatokat nem vonják ki Honduras területéről. Mint emlékezetes. az AÁSZ tűzszüneti javaslatának egyik pontja volt a csapatok kölcsönös visszavonása. Salvadori újságíróktól szerzett értesülések szerint a harcokban több mint háromezer ember vesztette életét. Ifjú szakmunkások! KIEMELT BÉREZÉS, 44 ÖRAS MUNKAHÉT, MINDEN SZOMBAT SZABAD. A legmodernebb technológia mellett alkalmazunk benneteket a kőműves, ács, vasbetonszerelő, fűtés-, viz-, gáz-, villanyszerelő, festő-tapétás, parkettás, asztalos, lakatos, műköves, gépszerelő szakmákban. Szállásról gondoskodunk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN: 43. sí. Állami Építőipari Vállalat Budapest XI- Dombóvári út 19. Heyerdahl, aki egy hattagú nemzetközi legénységgel együtt május 25-én vágott neki az Atlanti-óceánnak, hogy útjá- val bebizonyítsa, az ősi Egyiptom hajósai eljuthatnak az amerikai kontinensre és hatással lehettek annak kultúrájára, közölte: bárhogy végződjék is a mostani út, a Rá útját feltétlenül sikeresnek kell tekinteni. A kis hajó ugyanis a marokkói Safi kikötőjéből kiindulva eddig lényegesen nagyobb távolságot tett, mint a legkisebb távolság az afrikai és az amerikai kontinens között. A Shenandoah motoroshajó, amely fedélzetére vette a hosszú viharoktól teljesen kimerült legénységet, jelenleg Barbados- sziget irányába tart, amelytől körülbelül hatszáz tengeri mérföldre (mintegy ezer kilométerre) volt a Rá, amikor Heyerdahl és társai úgy határoztak, hogy elhagyják hajójukat. A norvég tudós nem tartja lehetetlennek azt sem, hogy a sorsára hagyott Rá, terhének nagy részétől megszabadulva, a tengeráramlás révén végül mégis eljut az amerikai partokig és nem süllyed el. II. HASSZÁN Marokkói király augusztusban ötnapos látogatást tesz Jugoszláviában. A Szövetkezeti javító Szolgálat BÁRMILYEN Háztartási kisgép és villanymotor Ceglédi út 8. Híradástechnikai eszköz Szolnoki út 1. Személy- és tehergépkocsi Ceglédi út 8. Motorkerékpár és kerékpár Ceglédi út 6. GARANCIÁLIS ES AZON TOLI JAVITASAT VALLALJA Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz EGY KIRÁLY TITKA Bernadotte kapitány részt vett a nagy francia forradalomban, majd évek múlva svéd király lett. Egyszer a király nagyon megbetegedett. Orvost hivatott. Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy a király vetkőzzék le, mert csak így tudja megvizsgálni. A király azonban a kérést megtagadta. S csupán azután volt hajlandó levetni az ingét, miután az orvos megesküdött, hogy őfelsége titkát sohasem árulja el. A király ugyanis még a forradalom idején frigiai sapkát tetováltatott a mellére, ezzel a felirattal: „Halál a királyokra”! Bankállamosítás Indiában (Folytatás az 1. oldalról.) korábban éppen Deszai volt. A rendeletet Indira Gandhi szombaton este rádióbeszédében jelentette be. A döntés, megfigyelők véleménye szerint, nem érinti a külföldi tulajdonban levő bankokat, legfeljebb annyiban, hogy letétjeiknek további növelését nem engedélyezik. Jól értesült források szerint Gandhi kormánya az összes magánbank államosítását tervezi a jövőben, a bankóid részvényeseit azonban megfelelő módon kártalanítják. Politikai megfigyelők az államosítás bejelentését a kormánypárti jobbszárny nyílt provokálásának minősítik. Deszai lemondásának elfogadása ugyancsak sokba kerülhet a miniszterelnöknek: a parlament Deszait támogató tagjainak nyílt szembeállása komolyan veszélyeztetheti Indira Gandhi kabinetjét. TIZENÖT ÉVVEL GENF UTÁN Másfél évtizede, hogy Géniben megszületett a második világháború utáni évek egyik legjelentősebb nemzetközi megállapodása. Nemcsak azért volt fontos ez a konferencia, mert véget vetett a francia imperializmus „szennyes háborújának” Vietnam ellen. Különleges jelentőséget adott a tanácskozásnak, hogy a megbeszéléseket a francia haderő vereségének kibontakozása után tartották, s azon nemcsak a háborúban közvetlenül részt vevő erők — tehát Franciaország és Vietnam — képviselői vettek részt, hanem az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Kínai Népköztársaság, Kambodzsa és Laosz megbízottai is. Genfben 1954. június 16-a és július 21-e között tehát nemcsak egy kis nép szabadság- harcának győzelme kapott nemzetközi elismerést, — hanem egyben az egész indokínai félszigeten kirajzolódtak a reális, békés rendezés körvonalai! A genfi tanácskozás első világpolitikai jelentőségű eredménye a Vietnami Demokra- tikus Köztársaság hatalmának politikai és szervezeti megszilárdítása volt — oly sok esztendő véres és áldozatos küzdelmei után, az ország összefüggő északai területein a 17. szélességi foktól északra. A második eredmény az volt, hogy előírták: Vietnamban a függetlenség és az ország területi egységének alapján kell rendezni a politikai kérdéseket, ezért két esztendő múlva (tehát 1956 júliusában) nemzetközi bizottság ellenőrzése mellett általános választásokat kell tartani az országban. Ennek a döntésnek szerves részeként az értekezlet kimondotta, hogy a 17. szélességi fok mentén húzódó sáv egyszerű demarkációs vonal, amely ideiglenes — és sem politikai, sem területi határnak nem tekinthető. Végül, de nem utolsó sorban: a genfi konferencia résztvevői úgy döntöttek, hogy tiszteletben tartják Kambodzsa és Laosz semlegességét és önrendelkezési jogát. Nem tesznek kísérletet arra, hogy ezeket az országokat bevonják bármiféle katonai csoportosulásba. Már tizenöt esztendővel ezelőtt sem volt kétséges, hogy a genfi értekezlet az amerikaiak délkelet-ázsiai politikájának vereségét jelenti és nem egyeztethető össze politikai törekvéseikkel. Látványos szimbóluma volt ennek, hogy Dulles amerikai külügyminiszter faképnél hagyta az értekezletet, s a konferencia résztvevői közül egyedül az Egyesült Államok képviselői nem írták alá a határozatokat. Ugyanakkor azonban az amerikai kormány hivatalos nyilatkozatot tett arról, hogy támogatja az egyezményeket, azokat sem „megfélemlítéssel, sem a fegyverek erejével” nem sérti meg és megszegésüket „a béke, a nemzetközi biztonság elleni súlyos fenyegetésnek” minősíti! Ezek a tizenöt esztendővel ezelőtt elhangzott szavak, amelyeket az amerikai kormány nevében és megbízásából Bedell Smith, az amerikai delegáció helyettes vezetője mondott el ma úgy hangzanak, mint a mai amerikai politika felett kimondott elmarasztaló ítélet! Az Egyesült Államok ugyanis a legbrutálisabb módon megszegte a genfi egyezményeket. Dél-Vietnamot katonai támaszponttá változtatta, bábkormányt hozott létre és megakadályozta az egyezményekben előírt választások megtartását. Később e politika „továbbfejlesztéseképpen” nyílt agressziós háborút indított a dél-vietnami nép szabadság- harca ellen, amelyet egy adott szakaszban a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni fegyveres támadással tetézett. Ezzel párhuzamosan az egész tizenöt esztendős időszakban sorozatos kísérleteket tett arra, hogy beavatkozzék Laosz és Kambodzsa belügyeibe. Ennek az aknamunkának az eredménye volt Laosz területének gyakorlati kettészakítása. A történelmi események tanúsága szerint a genfi határozatok megsértése nem vitte közelebb az Egyesült Államokat délkelet-ázsiai hatalmi céljaik eléréséhez, sőt, még inkább elmélyítette ázsiai politikájuk válságát és visszahatott belpolitikai helyzetükre is. Johnson elnök lényegében a vietnami háborúba bukott bele, miután kénytelen volt 1968 májusában Párizsban tárgyalóasztalhoz ülni a VDK, majd a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldötteivel, s arra kényszerült, hogy felhagyjon a VDK elleni bombatámadásokkal. Közben — mialatt a párizsi tárgyalásokon a Nixon-admi- nisztráció uralma alatt is tovább folytatják a halogató taktikát — megalakult a Délvietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya, amellyel számos ország, köztük hazánk is, felvette a diplomáciai kapcsolatot! Tizenöt * esztendővel ezelőtt a genfi értekezleten a francia imperializmus agressziója omlott össze és felcsillant a békés, az indokínai-félsziget minden országának sorsát jótékonyan befolyásoló rendezés reménye. Ezt a reménységet az amerikai politika zúzta össze, amely most, változott erőviszonyok között és megváltozott helyzetben — éppenúgy kilátástalan zsákutcában botorkál, mint tizenöt évvel korábban a francia gyarmatosítók. — ie — Mára Hold körül kering az Apollo 11 is (Folytatás az 1. oldalról.) Hold mögül. Röviddel ezután már kétoldalú rádióbeszélgetésre is sor került: a három űrhajós ismertette a fékezéssel kapcsolatos adatokat, amelyek megfelelnek az előre kiszámított pályaelemeknek, a fő hajtómű több mint hat percen át üzemelt, amíg elliptikus holdpályára állította az Apollót. A houstoni űrhajózási központ megadta az Apollo 11 ellipszis alakú, Hold körüli pályájának hivatalos adatait. Eszerint az űrhajónak a Holdtól mért legnagyobb távolsága 314 kilóméter, legkisebb távolsága pedig 112 kilométer. A földi irányító központ ráLángszóró - hernyók ellen nem voltak ellenük hatásosak. Olasz katonák lángszóróval pusztítják a hernyók millióit. A kártevők ellepték Olaszország egyes vidékeit és a szokásos rovarirtószerek dión azonnal közölte a pályaelemeket Armstronggal, aki rövidesen ezt válaszolta: „Rendben”. Az űrhajósok a tervek szerint két fordulatot tettek meg az elliptikus pályán, majd a fékezőrakéták újabb bekapcsolásával kör alakúra módosították azt, 122 kilométeres magasságban az égitest _ felszíne felett. Ezen a pályán újabb fordulatokra kerül sor. Az űrhajósok közben tv-köz- vetítést adtak arról, hogyan látják a Holdat az Apollo 11. fedélzetéről. Vasárnap, magyar idő szerint, röviddel este hét óra előtt kapcsolják szét a holdkompot az űrkabintól. A holdkomp ekkor kezdi meg leszállási manőverét, fedélzetén Armstronggal és Ald- rinnal, miközben Collins az űrkabinnal továbbra is Hold körüli pályán marad. A hold- ratérés tervezett időpontja: magyar idő szerint vasárnap este, röviddel fél tíz előtt. ÁTTETSZŐ ACÉL Az Egyesült Államokban a P. R. Mallory and Co. cég olyan finoman perforált, vékony, rozsdamentes acéllemezeket állít elő, amelyeken a fény áthatolhat, de a víz nem. Egy négyzethüvelyknyi területen 60 000 lyuk van. Ez a finom perforált acéllemez megőrzi az acél legtöbb eredeti tulajdonságát, hegeszthető, és forrasztható. Arra számítanak, hogy főleg a fogyasztási javak iparában fogják széleskörűen felhasználni. Ezenkívül, jó akusztikai tulajdonságainál fogva, sokféle célra lesz alkalmazható a sugárhajtású gépek kabinjaiban is.