Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-15 / 161. szám

pest MEGY Ei Adrian 1969. JÜLIUS 15., KEDD A tanítóék ballagása Minden évben ott ballag a végzősökkel a pedagógus vala­mennyi iskolában, nincs hát abban semmi rendkívüli, hogy Nyáregyháza lakott külterüle­tén, Szentimretelep iskolájá­ban június végén ebben az esztendőben is az egész tan­testület részt vett a ballagás­ban. Csakhogy ez mégis más volt, különbözött az előző esz­tendők évzáró ünnepségétől, mert a nyolcadikosokkal együtt az egész tantestület ez alkalommal búcsúzott el az is­kolától. A katedrától, a tanítás és nevelés nehéz mesterségé­től. Bucsis Imre és felesége, a két tanerős tanyai iskola peda­gógusai ugyanis befejezték idén az iskolát. Búcsúznak az alma matertől, nyugdíjba bal­lagnak most mind a ketten. Furcsa tanya ez itt, a köz­ségtől közel öt kilométerre. Régi lakói, az egykori gazda­sági cselédek javarészt elköl­tözködtek, ki erre, ki arra, nem egy már erről a világról is örökre. Némely ivadékuk még ott él, de közülük is csak kevesen maradtak meg őseik mesterségénél, a földművelés­nél. A telep legtöbb lakója fal­vakból, városokból lakásgon­doktól űzve menekedett és in­nen ingázik mindennap az apa, sok mama is, távoli mun­kahelyekre. De a gyerekek ott­hon maradnak. — Szeretjük a tanító bácsié- kat — mondják a telepen asz- szonyok, emberek, akikkel csak beszélünk. Jól gondját viselték a gyerekeknek, em­bert faragtak belőlük. — Igyekeztünk — csak eny- nyit mond erről Bucsis Imre, a felesége pedig mindössze bólogat. Aztán hosszas fagga­tás után kiderül, hogy a ma 33 esztendősnél fiatalabb, iskolá­ból kinőtt nemzedékben csak kettő található olyan, aki a nyolc általánost el nem vé­gezte. Két szülő, meg egy nyolca­dikat most végzett fiú, külön- külön furcsa történetet mond el. Még az iskolaév befejezte előtt meglátogatta a felsőtago­zatot Magócsi Károlyné, járási úttörőtitkár. Titokzatos mo­SALISBURY A világ legmagasabb asszonya Mildred Tshakayi valószínű­leg a világ legmagasabb asz- szonya. A vahera törzshöz tar­tozó 23 éves nő több mint 217 centiméter magas és még min­dig növésben van — jelentette egy rhodesiai tábori kórház, amely a vahera törzs terüle­tén végzett vizsgálatot. sollyal megkérte a tanítót, ok­vetlenül menjen be a faluba az úttörőünnepségre, s vigyen magával néhány gyereket, de most hagyja magára egy-két percre a tanulókkal. Az ünnepség napján fiúk meg lányok, sőt szülők is elkí­sérték a tanítót a faluba. Az egyik apa már ott várta őket, motorkerékpárján Pilisre ke­rült előbb és onnan szép bok­rétát hozott magával. Megvolt az ünnepség, utána leverten indultak hazafelé szülők és gyerekek. A tanító napok múl­tán tudta meg szomorúságuk okát. Erről Bucsis Imre most csak így beszél: — Sajnos, csalódás érte őket, bár nem történt semmi külö­nös. Csak a Kiváló Üttörő Ve­zető kitüntetést felejtették el átadni nekem. Azóta Magócsi- né gondoskodott róla, megkap­tam. de be kellett mennem ér­te Monorra és a gyerekek nem voltak ott. Én voltam mosta­náig az ország legöregebb út­törő vezetője. Utolsó ténykedé­sem már iskolaév után, ott voltam Sződligeten az úttörő­tábor avatáson. A férjénél is szűkszavúbb tanító néni 54-ben Szocialista Munkáért Érdemérmet kapott. Férje arról beszél, hogy 1957-ig petróleummal világí­tottak, idáig csak akkor ért el a villanydrót. Két éve pedig az iskola kútjának vize lett iha­tatlan. Azóta a gyerekek ha­zulról üvegben hozzák maguk­kal a vizet az/ iskolába. — Én meg kétszáz méterről vederben cipelem és most sérvvel búcsúzom az iskolá­tól. Szolgálati lakásban laknak. Hová mennek innen? össze­néznek riadtan. — Erre nem is gondoltunk eddig, senki se beszélt velünk róla. Most mi tereljük gyorsan másra a szót. Volt tanítvá­nyaikról érdeklődünk. Lett belőlük rendőr őrnagy, diplo­mata, vegyészmérnök... — A mieink közül még aki tovább akart tanulni, mind­nek sikerült. Idén tizenegy gyerek végezte a nyolcadik általánost, egy szakközépisko­lába jelentkezett, hat ipari tanulónak. Négyen, két fiú, két lány pedig munkába áll azonnal. Bucsis Imre 1919-ben kez­dett tanítani, 1922 óta dolgozik Pest megyében, néhány évig Üjhartyánban működött, ak­kor megismerkedett a sári ^ta­ni tókisasszonnyal, összeesküd­tek és 1950-ig Sáriban oktat­ták a nebulókat. Két gyerme­kük van, Ágnes, az idősebbik mélyépítő mérnök. — Saját gyermekeinket so­hase tanítottuk... — Dehogynem — szólal meg évődve a fiú. Eddig hallgata­gon ült a szoba szegletében kerekes járószékén. — Engem édesapa ötödik általánosban tanított. Mindvégig jelesem volt tornából, ő meg négyest adott. Ennél sokkal nagyobb baj érte a fiút 1956-ban. Akkor Ipari tanulókat FELVESZÜNK az ács, a festő, a parkettás és a villanyszerelő szakmában FELTÉTELEK általános iskolai végzettség és a 14._ életév (az ács szakmában a 15. év) betöltése. A ielentkezéshez szükséges «. _ az iskolai bizonyítvány, a születési anyakönyvi kivonat, és a tüdőröntgenlelet. Szállást, munkaruhát, szerszámot és teljes ellátást díjtalanul adunk. A tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjat fizetünk. JELENTKEZÉS A „Prosperitás” Ktsz munkaügyi osztályán. Bp. IX., Viola u. 45. került volna a gimnázium ne­gyedik osztályába, augusztus végén, néhány nappal iskola­kezdet előtt elment Monori-or dőre a strandra, éppen nem volt víz a medencében, le­eresztették. A szegélyén íut- kározott társaival, közben megcsúszott és belezuhant a medence' betonjára. Gerincét törte. Csak G3-ban érettségizett ágyban fekve. Azokban a napokban, ami­kor szülei búcsúzkodtak a szentimretelepi iskolás gyere­kektől, az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetemen megvédte diplomáját. Dolgozata címe: „A Nagyatádi-féle földre­form”. Ö Hogjt munkájához a tömén­telen anyagot, forrásművet hogyan volt képes összeszed­ni, azt el kell mondani főként azoknak, akiket bármiképpen megtaposott az élet. Lássák, hogy él az emberekben jóság és bizakodjanak. — Ágnes, a nővérem mindig sokat segít, de mégis csak mérnök. Aztán járt nálunk tavaly egy ismerősünk, neki elmondtam nehézségeimet. Másnap már telefonált, közöl­te, beszélt egy barátjával a Történelemtudományi Intézet­ben, az pedig azt üzeni, for­duljak bizalommal Gunszt Péter történészhez a földre­form kérdésének legalaposabb ismerőjéhez. Ágnes beszélt vele, részletes bibliográfiát kapott tőle, sőt saját könyvtá­rából néhány megszerezhetet- len ritka könyvet is kölcsön­zött. Egyszer pedig el is jött, hogy személyesen közöljön egyet-mást a témáról és meg­kérdezze, hogyan halad a munkám. Pedig nagyon elfog­lalt ember. A Mezőgazdasági Múzeumban dolgozik és éppen most készül kandidátusi vizs­gájára. A diplomaterv megvédése után ifjú Bucsis Imre telefo­nált Gunszt Péternek. Elújsá­golta, hogy a diplomamunká­ját elfogadták, szeptemberben kézhez kapja diplomáját. — Én pedig addig azon gon­dolkozom, hol dolgozhatna azután — hangzott a válasz. Az apa felemeli fejét és hangját: — Mégis csak szép az élet, vannak Gunszt Péterek is. Idősebb Bucsis Imre 70, az ifjabb most 30 éves ... Szakoly Endre Gyermeksóhaj A vonat, hej, a vonat, ott, a nagy kőhíd alatt, nagyot sípol, úgy szalad. Csak én nézem, egyedül, • kis szívem elnehezül, jó annak, ki benne ül. Állatkerti hírek „Kobraharapású” hal Számos értékes állattal gaz­dagodott a napokban a buda­pesti Allatkert. Már több mint két hete vették fel az „érkezé­si listára” a Hannoverből vá­sárolt másfél éves orrszarvút, és túljutott életének első he­tein az Afganisztánban és a Himalájában honos, de már az Allatkertben született pöd- rött szarvú vadkecskegida. Kijárnak napozni a kifutókba az ormányos medvebocsok és a szarvasborjúk is. A legkü­lönösebb újdonságok az egyéb­ként trópusi tengerekben élő tűzhalak. A többi vízi lényektől nemcsak színpompás megjele­nésük különbözteti meg őket, hanem az is, hogy hátúszóik hegyes tüskéi mérgesek, szú­rásuk a kobra harapásával azonos hatású, ilyesmi pedig a halak világában valóban rit­kaság. TV-figyelő Kedd este vetítették az Ex­pedíció a világ tetején című amerikai dakumentumfilmct. Nagy küzdelmet kísértünk végig izgalommal, feszült fi­gyelemmel az emberi akarat és hódító szellem iránti tiszte­lettel. 1963-ban indult az első amerikai kutatócsoport a Mount Everestre. A férfias vállalkozás sikerült, birtokba vették a világ tetejét. Ráadá­sul az expedíció két tagja jó filmet készített. Egyedül az nem tetszett, hogy azoktól a hegyilakóktól, akik végigkí­sérték csoportjukat, mintha megtagadták volna a dicsőség, az elismerés rájuk eső részét. Ezen az estén került még sor az öltözködés művészete sorozat V. folytatására; „Divat a reneszánsz kori Itáliában”. Tetszik ez a sorozat, készítői­nek részletező kedve mindig az érdekesség területein ma­rad. Erénye még, hogy rend­kívül gazdag képzőművészeti anyagból válogat. Azt hiszem, akik szeretik a krimit, szívesen megnézik a McGill-filmeket. A szerdán este bemutatott „Egy úriember tulajdona” természetesen gaz­dag miliőben játszódik. (Fur­Francia képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban A montreali „Expo—68” című kiállításon bemutatott mo­dern francia festményekből rendeztek kiállítást a Műcsar­nokban. A tárlatot a napokban dr. Aradi Nóra művészettör­ténész nyitotta meg. csa, kevés krimit láttam, mely szegény környezetben bonyo­lódna!) S bár a néző kicsit sejtette a végső kimenetelt, azért elég jól szórakozott. Pénteken a Színház és Filmművészeti Főiskola 13 végzős színészhallgatójának műsorát tekinthettük meg. Fia­tal arcok, egyéniségek, néme­lyiket már ismerjük egy-egy Jancsó-filmből vagy máshon­nan. Nem közömbös a hazai film, a magyar színház szá­mára, kik kopogtatnak az aj­tókon, — a műsorban megis­mert ifjú színészek szerények, szimpatikusak felkészültek, „Marsallbot van a mi ke­zünkben” — énekelték a? összekötő játékban, aztán el is hitették ezt velünk. A műsor- szerkesztés is tetszett, a Pa­rasztbecsület szövegtirádái, a Karinthy-monológ a Bonny és Clide-szám, a Milne: Micimac- kó-részlet s még az operett­betét is kellő igényről, szel­lemről, tiszteletről és tisztelet­lenségről tanúskodott. Kedves finom operettet mu­tatott be szombat este a te­levízió, Hervé: Nebántsvirág- ját. Ezután került sor az éj­szakai előadás keretében Knut Hamsun az Éhség című regé­nyének svéd filmváltozatára, A később a jobboldalhoz csat­lakozó Hamsun egyik legjobb önéletrajzi anyagot tartalmazó művéről van szó. A század vé­gi nyomor és elmagányosodás e hiteles rajza persze nemcsak materiális éhségről szól, hi­szen az ember nem csak ke­nyérrel él. Az a fajta magány, amelyben a főszereplő lako­zik. önmagát termeli újra, hi­szen helyzete és emberi mél­tósága közötti szakadék, úgy tetszik, áthidalhatatlan. A rendező Henning Karlsen és a kitűnő főszereplő, Per Os- carsson egyenrangú partnert kapott egy magyar színész alakításában: Kálmán György szinkronja kiváló produkció. P. A. Japán mesterséges holdak A japán tudósok számításai szerint 1970-ben pályájára bo­csátják az első japán mester­séges holdat. Andi, a tanítómester (12) — Üdvözlöm, — szólt az is­meretlen. — Andi vagyok, hozzám lesz beosztva. Hogy utazott? — Köszönöm jól. — vála­szolta Borisz és színültig töl­tötte poharát. Andi nem sokat beszélt. Fi­gyelmét teljesen lekötötte új beosztottjának külseje. A ko­pott zakó, a gyűrött ing, a lyu­kas cipő mindennél ékesebben tanúskodott a férfi ínségéről. — Felesége, természetesen, nincs? — kérdezte végül Andi. — Nincs. — Annál jobb. — Lehet, — mondta egyked­vűen Borisz. Münchenig másodosztályon utaztak. Borisz elmerült a szembejövő szerelvények, s az állomások látványában. Csupán egyszer fordult úti­társához: — Nagyon veszélyes? — Mi? — Amire tanítani fognak? Andi zsebébe nyúlt, előhú­zott egy csomag vadonatúj bankjegyet. Leszámolt hétszáz márkát és átnyújtotta Borisz­nak. — Egy hónapra kapja. — Világos, — mondta Bo­risz, s tudta, hogy ez egyben felelet is a kérdésére. Münchenben sokáig rázkód­tak a villamoson, míg a kis utcácskákat elhagyva egy két­emeletes vöröstéglás házhoz értek. Beléptek a főkapun s felmentek a második emelet­re. — Itt fog lakni, — mondta Andi, miközben a lakások egyikét kinyitotta. — Kimen­ni nem érdemes innen, telefo­nálni sem kell. Vodkát talál a szekrényben, reggelit, ebédet és vacsorát majd hoznak. Érezze magát otthön. Ha szük­ségünk lesz "magára, felhívom. Ezzel Andi el is tűnt. Teltek, múltak a napok... Borisz reggeltől estig a dívá­nyon hevert és cigarettázott. A szobában ugyan rengeteg könyv volt, de az . olvasáshoz nem volt kedve. Unatkozott... Mikor annyira torkig volt már a feszült várakozással, hogy kész lett volna a világ végére is elszaladni, megcsen­dült a telefon. Borisz rögtön megismerte Andi hangját: — Ma már ne igyon! Hol­nap orvosi bizottság elé kerül. Andi kocsin vitte el egy amerikai kórház kapujáig. Az amerikai orvosok órákon át vizsgálták a szívét és a tüde­jét, ellenőrizték a látását és a hallását, megállapították az izomerejét s végül alkalmas­nak nyilvánították. Ám az amerikaiak nem ki­sebb jelentőséget tulajdonítot­tak a másik vizsgálatnak, amelyet néhány nap múlva a „hazugságvizsgáló” gép vég­zett el. Andi és Borisz taxi­val az opera közelébe hajtat­tak. A kocsi sokáig kanyargóit a keskeny mellékutcákon, míg végül egy földszintes villa árnyékos udvarára állt be. Andi és Borisz kis szobába léptek be, ahol három ameri­kai és egy lettül beszélő em­ber várta őket, akinek nemze­tiségét .Borisz nem tudta meg­állapítani. Az amerikaiak egy fényes ládát álltak körül, amelynek tetején forgódobok voltak. A készülékből külön­böző vezetékek kígyóztak elő. Ez volt a hazugságdetektor. — A gép a gondolatait is ki­találja —, magyarázta a tol­mács segítségével az egyik amerikai. — Kérdéseket te­szünk fel önnek, amelyekre röviden, igennel vagy nemmel kell felelnie. A gép ki fogja mutatni, melyik kérdésre nem adott őszinte választ... Le kellett vennie a zakóját, s leülni a székre. Gumiszíjat csatoltak a mellére, melynek két vége a készülékhez volt erősítve. Jobbkarjára felfúj­ható gumitömlőt illesztettek, mutató- és nagyujja között fémcsipeszt helyeztek el. Működés közben a berende­zés egyenletesen zümmögött, akár egy ventillátor. Borisz­nak feltették az elsői semmit­mondó kérdéseket: „Jól reg­gelizett ma?” „Nem gondolja, hogy a kék szebb, a többi szín­nél ?” „Szándékában áll-e könyvet venni, ha innen ki­megy?” „Nem dolgozik az an­goloknak?” A bevezető kérdések után néhány perc pihenőt engedé­lyeztek. A vizsgálat két óra hosszat tartott. Borisz nem volt ostoba. Tudta, hogy nincs az a gép, amely képes lenne kitalálni az ember gondolatait. De mégis, azt a pár napot, amíg az ered­ményre várt, szorongva töltöt­te el. Végül közölték, hogy a próba sikerült. Nem sokkal ezután Kemp- tenbe utazott Andival. A pá­lyaudvaron amerikai tiszt fo­gadta őket. Elhajtattak az Am- hohenwegre, a „Műszaki és technikai fordítóiroda” szék­helyére. — Igen, a^ kémiskolát hiva­talosan „Műszaki és technikai fordítóirodá”-nak hívták. Előbb Kemptenben, ebben a kis üdülővárosban működött, majd később, konspirációs okokból áthelyezték Stern- bergbe, — folytatta elbeszélé­sét Borisz. — Az iskolán még két másik lett diák tanult, akik szintén besározták ma­gukat a fasiszta megszállás idején. „Imant”-nak és „Her- bert”-nek hívták őket. Igazi nevüket ma sem tudom, ré­gebbi életünkről tilos volt be­szélgetnünk. — Az iskola tanrendje fe­szített tempót követelt. A fog­lalkozások kora reggeltől késő estig tartottak. Szigorúan k tilos volt az épületet elhagynunk, de — „Erik”, az iskola pa­rancsnoka, — ugyanaz az ame­rikai tiszt, aki az állomáspn fogadott bennünket — még így is kulcsrazárta szobáinkat takarodó után és a kulcsokat átadta az ügyeletes tisztnek. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents