Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

UJ SZOBOR A város tavalyi 600 éves év­fordulójára ajándékozta a városnak Csikay Márta a Vet­kőző nő kőbefaragott szobrát. Az értékes ajándékot sokáig nem tudták felállítani, mivel nem volt megfelelő hely szá­mára. Majd egy esztendő telt el, és a napokban a strand­fürdő bejárata előtt felállí­tották a szép szobrot. Egy ér­tékes alkotással ismét gaz­dagabb lett városunk, remél­jük, még sok-sok szép szobor díszíti parkjainkat. Foto: Kiss n PES TÁV £ &Y E. I XIII. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM KÜLÖN K-l /\ OA S/N 1969. JÚLIUS 13., VASÁRNAP Jól fizet a Bezosztája búza Rekord baracktermés l*Mloff«atás «s állítani ya&da ságban Az állami gazdaság 11 ezer 400 holdon gazdálkodik, és négy körzetre oszlik. A gazda­ság a mező- és kertészeti gaz­dálkodás úgyszólván minden ágával foglalkozik, és az, álla­mi gazdaságok sorában minta­gazdaságnak tekintik. 18—20 mázsás búzatermés A héten kilátogattunk a gaz­daság feketei központjába, s elbeszélgettünk Bencze Béla párttitkárral. — Hogy folyik az aratás? — Az árpa aratását minde­nütt befejeztük. Kombájnjaink hozzáfogtak a búza aratásá­hoz. Egy kombájn naponta 8— 10 holdat is learat. Az aratás most már nem nagy probléma. Kevés embert vesz igénybe. Csak az időjárás kedvezzen! Hogy szárazon tudjuk a gabo­nát betakarítani és szállítani. — Milyen búzát termelnek? — A szovjet Bezosztája bú­zát, amely bőtermő, nem dől meg, így kombájnnal való ara­tásra kiválóan alkalmas. Az eddig learatott területeket te­kintve, 18—20 mázsát fizet Hetedik hete pihen a hűtőpult Kis bolt áll a Tormás utca és Petőfi utca sarkán. A bolt­vezető, Mocsai Sándor már hetekkel ezelőtt boldogan újsá­golta: megkapták a várva Dobos Attila—Mary Zsuzsi Mű este 8 órakor Folytassa mama címmel ze­nés találkozó lesz a művelő­dési ház színháztermében. Az est keretében Dobos Attila, Mary Zsuzsi és ifjú Latabár Kálmán is fellép. Jegyek a helyszínen váltha­tók. Sargabarackvelő bébiknek A konzervgyár IV-es üze­mében az idén először kí­sérleteznek a steril barack­velő gyártásával. Sikerétől függ az NDK-export is, mi­vel ebből bébiételt -és -italt akarnak a németek készí­teni. MOZIMŰSOR Az ujjlenyomat. Hová rej­tették a „hálósipkás férfi”-t? Komán bűnügyi film. Korha­tár nélküli. Kísérőműsor: Vietnamért. Előadások kezdete: fél 4 órakor. A kacsa fél 8-kor csenget. Színes nyugatnémet—olasz f ilmvígj áték. Főszereplő: Heinz Rühmann. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Asszonyok a gyárban. Előadások kezdete: fél 6 és 8 érakor. Matiné! Alibi a vizen. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor! Harc a sátánnal. Nagy té­tért folyik a játszma. Magya­rul beszélő szovjet film. Kor­határ nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Ikonok világa. Magyar híradó. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. várt hűtőpultot, tehát tovább bővül a bolt választéka. En­nek lassan hetedik hete. Ennyi idő óta áll ott — hiva­tását, a hűtést nem gyakorol­va — a hűtőpult. A boltban a szükséges átalakításokat már régen elvégezték, minden ké­szen áll, hogy méltó helyre kerüljön ez a Mirelite-árukat tároló „hűtőgépcsoda”. Mi az, ami hiányzik? Először is a háromfázisú áram. A bevezetését már ígé­ri a DÁV — néhány napon belül kész lesz. Azután jöhet­nek a kecskeméti szerviztől, rákötik a hálózatra és kész. A hűtőtérben 300—400 ki­logramm Mirelite-áru tárolha­tó. De mikor? Reméljük, hogy nem a téli hidegszezonra készül el! Mert akárhogy is nézzük, a hűtő- szekrényekre leginkább a nyáron van nagy szükség. Vajon tudják ezt a DÁV-nál és a szerviznél is? holdanként. Hangácsi és nyila­si gabonaföldjeinken a rozs aratása is indul, s másfél-két hét alatt befejezzük. Az elcsé­pelt gabonát a Terményforgal­mi Vállalatnak Kecskemétre szállítjuk. £ 50 vagon barackexport — Az aratás mellett mi a legkiemelkedőbb munkájuk? — A hangácsi barackszüret. Az időjárás kedvezett: tíz év óta nem volt ilyen jó barack­termésünk. Olyan 50 vagon exportra számítunk. Barac­kunkat a Hungarofruct útján, legnagyobb részben Angliába szállítják. — Közel 200 hold szintén jó termést ígérő szőlőnkben, to­vábbá kukorica-, uborka- és paradicsomföldjeinken, 'za­vartalanul folynak az időszerű munkák. Munkaerő problé­mánk nincs. Sokat segítenek a 200 fős KISZ munkatáborok fiataljai, meg a helyi általános iskolások 120 tagú úttörőtábo­rának tanulói. Bálázzák a szalmát A kombájnok a tábla túlsó végében dolgoznak, a szalma­bálázó most áll be az első szalmarendbe, hogy megkezd­je a munkát. Soós Mihály, a gép irányítója, s a vontató traktor vezetője az utolsó iga­zításokat végzi. A traktor, akárcsak egy jóvérű ló, idege­sen pöfékel mellettünk, szeret­ne már a rendbe „harapni”. Nem is tartom fel sokáig őket, csak azt kérdezem, mennyi idő kell, hogy ezzel a táblával végezzenek? — Ez itt 32 hold. A bálázás­sal másfél nap alatt elkészü­lünk. Az állami gazdaságnak két bálázója van, nekünk most sok a munkánk. Hát a viszont­látásra! — köszön el gyorsan és már fenn ül a nyeregben, ahonnan barátságosan vissza­int. Azt mondta, hogy idegölő a munkája, mert a girbe-gurba rendet, amit a kombájn csi­nál mindig követnie kell. Egyik szeme előre, a másik hátra figyel. (Hogy lehet ezt csinálni? — kérdeztem. Gya­korlat kérdése az egész, sze­rényen így válaszol.) Nézem a gépet. A rend eltű­nik a falánk szájban, a szerke­zet töri, préseli, egy kattanás és kicsúszik a kész bála. A traktoros is megáll, az első bálákat nézi, jól működik-e a masina? Minden rendben, elégedet­ten bólint. Ütját szalmatéglák borítják, ezerféle pózban. Ra­gyogóan arany téglák. (kopa—szabó) Végy egy hmvasszőke fejet... NEGYEDIK LETT Korunk a vetélkedések ko­ra. Vetélkednek a légikisasz- szonyoktól az esztergályoso­kig, ki mit tudban, a tánc­dalfesztiválon, a szakma ifjú mesterében, az autóvásárlás­ban stb. Szóval vetélkedünk a rádió­ban, tv-ben, ifjak és örök- ifjak. Mit lehet még kitalál­ni, ami érdekes, meglelő és nagyon fiatalos? Beatzenés kirándulást hajóval a Dunán. Ez még nem volt! A pokolszi­geti csárda hétfőn néhány órára fodrászszalon lett, ahol az ifjú szakmunkásjelöllek rátermettségüket és szakmai tudásukat is bemutathatták. Külön öröm volt számunkra, hogy a vetélkedésben részt vett Tóth Magdolna, a köz­ponti fodrászat végzős ta­nulója is. S amikor a verseny előtt beszélgettünk, nem mer­te elmondani, hogy milyen re­ményekkel indul. Most annál boldogabb, mert a negyedik az erős mezőnyben. Annak meg, hogy a zsűritagok külön megdicsérték, még jobban örült. Indulásnak ez sem rossz. Magdi belekóstolt a vetélkedésbe, szeretne a kö­vetkező versenyen is részt venni, de most már szakmun­kás minőségben. Az írásbelin túl van. Egy hét múlva jön a szóbeli (csak 160 tétel!), utá­na pihen. Egy hónap az utolsó nagy szabadság, a tanwlólány ez idő alatt a szakmunkás ko­molyságot gyakorolja. Salgó­tarjánban és Győrben vaká­ciózik. Győri barátnőjével az Absolon Sarolta táborban ismerkedett meg. Búcsúzásnál visszatérünk a versenyre, mi tetszett legjob­ban az úton? A válaszban a Vulkán-zenekar — hogy stíl- szerű legyek — tartotta az el­ső helyet: olyan jól táncoltak a beatzenére, hogy na! A komolyságnak is eljön az ideje, legalább a vizsgáig vár­hely nem is rossz helyezés i junk vele ! ! ! Cséplőgépből — magtisztító Javában folyik az aratás az Arany János Termelőszövet­kezetben. A beérkezett árpát a kombájnszérűn Zsikla Ba­lázs és Bencsik János „ve­zényletével” tisztítják. A cséplőgép néhány évvel ezelőtt még „szabályosan” csépelt, most már nincs az a régi nagy forgalom körötte. Átalakították, magtisztító gép lett belőle. A hasznossága így sem kisebb, rajta múlik, hogy a „szippantó csöveken” mi­lyen tiszta gabona ömlik a raktárba; a kombájn mindent kicsépel, a beérkezett szem csak úgy nyüzsög a szöcs­kéktől, tücsköktől, van kö­zötte gyommag, és akad üres szem is. A magtár rekeszeibe már tisztán, hűvösen csordul ha­lomba az idei termés. Foto: Kiss Kolozsvártól Déváig ötnapos kirándulást szervez az IBUSZ augusztus 16—20- ig Romániába. Az útvonal Nagyvárad—Kolozsvár—Torda érintésével, Brassón keresz­tül Déva. A részvételi díj 1 ezer 650 forint, a költőpénz 200 lei, 342 forint. Jelentkezés a kultúrotthon irodájában, Patay Károly­nál. S öli! P a O ölll R 8 Kispuskásverseny T Kispuskásverseny A tormási MHSZ-lőtéren rendezték meg a kispuskás III. osztályú megyei bajnokság harmadik fordulójának küz­delmeit. A ládagyáriak javuló teljesítménye érdemel emlí­tést. Csapateredmények: III. osztály (felnőtt, férfiak, 30 lövés): 1. MHSZ Nagykőrö­Az emberi kapcsolat sok­féle lehet. Általában a gyer­mek szüleit ismeri, velük ta­lálkozik mindennap, az ő gondoskodásuk formálja jel­lemét és magatartását. Ez így természetes. Nagykőrösön 84 általános iskolás korú gyermek él ne­velőszülőknél. Közülük so­kan sem édesanyjukat, sem édesapjukat nem ismerik, de az állami gondozottak ügyeit intéző szervek előtt is isme­retlen a hollétük. A nevelőszülők jelentik te­hát számukra azt a szűkebb társadalmat, amelynek ha­tása felnőtté válásukban for­málja őket, és ahonnan — a tapasztalatok mutatják — többet visznek magukkal ér­tékes talizmánként a felnőtt korba, mint szüleik sokszor felelőtlen magatartásából. Ami a gyermek és nevelő­szülő kapcsolatában szomo­rú, az nem is az új környe­zet hatása, vagy az a tudat, hogy a gyermeket formálga- tó felnőttet nem nevezheti édesanyának, vagy édesapá­nak. Sokkal inkább az a ha­gyaték a nyomasztó, amely egy-egy gyermek alkatában az édesapa, vagy az édes­anya továbböröklődő maga­tartását rögzíti. Tóth Józsefné két kis gyer­Gyermekek és nevelőszülők meket nevel hároméves ko­ruk óta. Juhász Árpád és Katalin ikrek. Mindketten betöltötték nyolcadik évüket és az idén mennek első osz­tályba. A kislány a szó álta­lános értelmében jó maga- tartású, tisztelettudó és kér­déseimre szívesen válaszol óvodai élményeiről. Nem így a kisfiú. Igaz, hogy ő nem is járt óvodába. Kitiltották on­nan, mivel többször meg­rugdalta az óvó nénit. Test­vérével is éppen látogatásom idején kapott hajba. Zárkó­zott, makacs gyerek, pedig szellemi nyíltsága lehetővé teszi, hogy ne a kisegítő is­kolába vegyék fel. Talán nem is jelent sem­mit — a gyerekeknek biztos nem —, de szüleik egyetlen alkalommal sem látogatták meg őket jelenlegi nevelőik­nél. Özvegy Tavaszi Józsefné „gyermekei” nem tartózkod­tak otthon, amikor felkeres­tem a családot. Mindketten a hangácsi általános iskolai úttörőtáborban dolgoznak. Nagy Károly most végezte a nyolcadik osztályt a kisegítő iskolában, Danyi Ferenc pe­dig most iratkozott be a har­madikba. Pedig 13 éves. De eddig csak előkészítő iskolá­ba járt. Az elmúlt év végén a kisegítő iskolában a máso­dik osztályról szóló bizonyít­ványa négyes osztályzattal zárult. — Bizony előfordul, hogy nehezen férünk meg egymás­sal — mondja Tavaszi néni, amikor arról érdeklődöm, hogy az állami gondozott gyermekeknél mennyire ér­vényesül a szülőktől örökölt alkati tulajdonság. — Feri­kével még aránylag könnyen tudok bánni, de Karcsika sokszor nem fogad szót. — Mit csinál legszíveseb­ben a nagyobbik fiú? — Csavarog. Már a kilin­cset is leszereltem a kisajtó­ról, de képes a kerítés kila­zított deszkái között az utcá­ra szökni, és ha ezért meg- pirongatom — legközelebb mégis megteszi. Képzelje el, hogy az édesanyja egy le­vélben azt írta neki, intő ta­nácsként: „Kisfiam, ne légy olyan, mint az édesapád, aki egyik börtönből a másikba megy.” És tudja — kérdezi tőlem Tavaszi néni — mit mondott a gyerek nem is olyan régen? Azt, hogy sze­retne már megismerkedni a börtönélettel. Mert ott még nem volt. Hát 'most maga mondja meg: mit használ a szülői örökség mellett a ne­velőszülő pedagógiai erőfe­szítése? Tavaszi néni korábban évekig két kislányt nevelt. Azóta mindkettő dolgozik, és eltávozásuk után is felkeres­ték második édesanyjukat. Egy-egy gyermek után a nevelőszülők 450 forintot kapnak az intézettől havonta és az állam gondoskodik a gyerekek téli, illetve nyári ruházatáról. Azt sem vita­tom, hogy vannak olyan csa­ládok, ahol a juttatott ösz- szeg segít a háztartás jöve­delmét kiegészíteni. De az ál­lami gondozott gyermekek többsége — még ha hosszú éveket töltöttek is lelkiis­meretes emberekből álló csa­ládi körben — az apa és az anya tulajdonságaiból sok mindent magukkal visznek a felnőtt korba. Sok olyat is. amely nem válik hasznukra Annál nagyobb öröm, ha s felcseperedő fiatalkorúból ér­tékes ember lesz. Ilyen eset­ben a nevelőszülő embersége nyer igazolást. És a teljes ér­tékű jellem megformálásé val jutalmat is. Karai László si Ládagyári Lövészklub (Kő­házi Sándor, Somodi Gyuu Pavolek Béla, Kátai Ernő) 92r, 2. MHSZ Nagykőrösi Kon­zervgyár I. telepi Lövészklub 920, 3. MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár II. telepi Lövész­klub 840 köregységgel. Kiemelt 111. osztály (felnőtt férfiak. 60 lövés): 1. Konzerv­gyár I. telep (Győri Antal, Székely Ambrus, Hupka Béla, ifj. Bocskai László) 1860, 2. Ládagyár 1770, 3. Konzervgyár II. telep 1621 körrel. Férfi ifjúságiak (30 lövés): 1. Konzervgyár II. télén (G. Nagy Antal, Varga Sándor, Mészáros István) 641, 2. Kon­zervgyár I. telep 595, 3. Láda­gyár 361 körrel. Ifjúságiak: (60 lövés): 1. Konzervgyár II. telep (G. Nagy, Varga, Mészáros) 1248 2. Konzervgyár I. telep 1158. 3. Ládagyár 689 körrel. A legjobb egyéni verseny­zők: 30 lövés (felnőttek): 1. Szé­kely Ambrus (Konzervgyár 1.' 257, 2. Kőházi (Ládagyár) 252 3. Győri (Konzervgyár I.) 24’ körrel. 60 lövés (felnőttek): 1. Szé­kely Ambrus (Konzervgyár I. 499, 2. Hupka (Konzervgyár I. 480, 3. Kőházi (Ládagyár) 47’ körrel. 30 lövés (ifjúságiak): 1. Var­ga Ottó (Konzervgyár I.) 219 2. G. Nagy (Konzervgyár II. 216, 3. Mészáros (Konzervgyár II.) 214 körrel. 60 lövés (ifjúságiak): l. G Vagy Antal (Konzervgyár II , 426, 2. Varga Sándor (Kon­zervgyár I.) 421, 3. Varga Ottó Konzervgyár I.) 418 körrel. J (sulyok)

Next

/
Thumbnails
Contents