Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-11 / 158. szám

KMM0C6 A PESTMEfrYEI HÍRLAP ' IctlLÖN KIADASA XIII. ÉVFOLYAM, 158. SZÁM 1969. JÚLIUS II., PÉNTEK ÉPÍTŐTÁBOR 1969 - FEKETE Kötözésben Hajdúnánás győz Városnézést nem engedélyeznek (?!) A tábor idei lakói Hajdú- Bihar megyéből jöttek, több­ségük Debrecenből és Hajdú­nánásról. A lányok, akik itt ülnek mellettem, nánásiak, most végezték a gimnázium harmadik osztályát. Régi tá­borozok, tavaly Dunakeszin voltak, van összehasonlítási alapjuk, ezért kérdezhettem meg, hogyan Vannak megelé­gedve a körösi táborral? — Az ellátás, koszt nagyon jó, nem panaszkodhatunk a lakásra sem, mert kényelmes, — mondja Kelemen Erzsébet. Most voltunk ebédelni, töklas­ka volt. Így hívják nálunk a tökfőzeléket. (Csak a neve hangzik másképp, a lényeg egy!!) — Szóval nincs panasz, mindennel elégedettek? — Igen! — mondják kórus­ban, inkább a munkára tere­lik a szót, a számba adják a kérdést, hogy mit is csinál­nak? — Változatos a munkánk. A két hét alatt paradicso­mot gyomláltunk, majd meg­kapáltuk, borsót nyűttünk, meggyet szedtünk, három na­pig szőlőt kötöztünk, a hátra­levő időben a barackosban dolgozunk. — Nem volt egyhangú hét. Melyik munka ment a leg­jobban? — A szőlőkötözés. Azt már tavaly megtanultuk Dunakeszin, nem volt semmi bajunk, úgy le­hagytuk az idáig első deb­recenieket, mint a pinty! A kilenc értékelt helyezés­ből nyolc lett a miénk. A mi brigádunk pénzjutalmat is kapott, 35 forintot. Ez már csak eredmény? — néz rám nevetős-büszkén Daróczi Ildi­kó. — Munka után jólesik a pi­henés, tudom, hogy elfárad­nak. Egy kis séta a városban vagy a strand biztosan fel­üdülést jelent? Ügy néznek rám, mintha marslakó lennék. Én is értet­lenkedve csodálkozom rájuk: hát nem jártak még a város­ban? — Tegnap az egyik csoport megnézte a konzervgyárat. (gyökerestől téptük ki a déré- í Ezzel slussz, be volt fejezve. kig érő gazból), egy napig ; Ma mi megyünk. Lehet hatvan lakással több ? Készül a Ceglédi úti lakótömb kiviteli terve A városfejlesztési program keretében a Ceglédi út 17. és az Abonyi út 1. számú házak szanálási tervei már elkészül­tek. Ezzel párhuzamosan, a kö­vetkező hónapban befejeződik az a közművesítési 'terv, amelynek feladata lesz, hogy a Ceglédi úti lakótömb víz-, gáz-, villany- és szennyvízhá­lózatát az építkezés ütemének megfelelően biztosítsa. Igaz ugyan, hogy ez a lakótömb a negyedik ötéves tervben ke­rül felépítésre, de az építő­ipari vállalatok kapacitása lehetővé teszi, hogy az ősszel elkészülő kiviteli tervek alap­ján már a jövő év tavaszán megkezdődjék hatvan lakás építési munkálata — terven felül. Az első ütemben erede­tileg 200 lakás felépítését ter­vezték. Ez a munka ugyan­csak jövő év tavaszán kezdő­dik el. A lakások átadására természetesen csak 1971-ben kerül sor. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, ismerősöknek, szomszédainknak, akik Csőn­kos Balázsné szül. Kiss Kata- lln temetésén. Nagykőrösön megjelentek, részvétükkel bá­natunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Csi- kány Antalné és családja. Köszönetét mondok mindazok­nak a rokonoknak. jó ismerő­söknek, jó szomszédoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem Estók László temetésén megje­lentek, mélységes fájdalmamat, bánatomat részvétükkel enyhí­teni Igyekeztek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, ezúton mondok hálás . köszönetét, Estók Lászlóné Kovács Hona. bánatos felesége. A Bács megyei és a Ceglédi Építőipari Vállalat, az Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz, va­lamint a Városgazdálkodási Vállalat kezdi el a 260 lakás építési munkáit. Mivel a táv­lati tervben összesen 600 lakás szerepel — az OTP által épí­tettekkel együtt — ez a szám a vállalatok kapacitása követ­keztében így hatvannal nö­vekszik. Kőrösről csak annyit tu­dunk, hogy van egy szép Cifrakert, látni még azt sem láttuk. — Hadd fájdítsam a szívü­ket, van l9vasiskolánk is, ahol lovaglóleckét vehetnének, nem kíváncsiak rá? A kíváncsiság meglenne — így Zádoczky Irén — csak a kimenőnk 2—4-ig olyap rö- vid! Szívesen megnéznénk a várost, hiszen lehet, hogy egy­hamar nem jutunk el ismét erre a vidékre, de a tábor messze van, gyalog nem jut­hatunk be! — Ugye, hogy van panasz is? — Nem panaszkodunk, csak kellemetlen, hogy egy kis városnézést sem engedélyeznek. Ha már itt tartunk, elmond­juk azt is, hogy kevés a me­legvíz, az első öt fürdés után „elhidegül” tőlünk. Meg rossz a tv. A gyümölcsszedéshez nem kapunk kaskát (kosarat.) így „szülünk” — a blúzunkba szedjük a gyümölcsöt. Az egyik kislány a minap egy lá­da barackot „hozott a világ­ra”, persze majdnem halálra nevettük magunkat. — Ezek a mi panaszaink — egészíti ki Kelemen Erzsiké. — Csak azért mondjuk el, hogy a következőknek jobb legyen. Mi nemsokára elme­gyünk, nekünk mindegy is le­hetne! — Innen hová visz az út? — Űjabb táborba, Verőcére, ez már pihenés lesz! — Ügy érzik, hogy megszol­gáltak rá? — Hát, ha nem is fáradtunk el halálosan, úgy teszünk, kü­lönben nem hiszik el, hogy sokat dolgoztunk! — Kuncog­nak a válaszhoz. Tizenévesek. Háromezer szőlőtőkét játsz­va bekötöznek egy napon. Ke­zükön hólyagok, börkeménye- dések. Nem „flancolni” jöttek Feketére. Szabó Mária Értesítjük a lakosságot, hogy a nagykőrösi Arany János Tsz kertészete részére a Kocsérl kövesút közelében 20 kW-os vo­nalat, valamint transzformátor­állomást építettünk. Ezen nagy­feszültségű vonalat és transz­formátorállomást a DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemvezetősége 1969. július 13-án feszültség alá helyezi. Ezen időponttól a veze­ték érintése és megközelítése életveszélyes. Mit árulhatnak a termelőszövetkezeti boltok ? A termelőszövetkezetek el­árusítóhelyei valóságos sza­tócsboltokká lettek. A belke­reskedelmi minisztérium ezért rendeletben szabályozta, hogy mit árusíthatnak a termelőszö­vetkezetek árusítóhelyei. A rendelet részletesen fel­sorolja az árusítható cikke­ket. Ilyenek: zöldségfélék, ha­zai és déli gyümölcs, s az ezekből való konzervkészít- mények, szörpök és gyümölcs­levek, továbbá hüvelyesek, burgonya, gomba, mák, étolaj, ecet, csomagolt, mélyhűtött termékek. A készletek kiárusítása MiT LATUNK MA A MOZIBAN? Az ujjlenyomat. Hová rej­tették a „hálósapkás férfit”? Román bűnügyi film. Korha­tár nélküli. Kísérőműsor: Vietnamért. Előadás kezdete: fél 6 óra­kor. A kacsa fél 8-kor csenget. Színes nyugatnémet—olasz filmvígjáték. Főszereplő: Heinz Rühmann. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Asszonyok a gyárban. Előadás kezdete: 8 órakor. után, csak a fenti cikkeket szabad a termelőszövetkezeti boltoknak árusítani. (—k—) A TERMELŐSZÖVETKEZET KIRÁNDULÁSA A Szabadság Termelőszö­vetkezet tagjai részére, augusztus 2—3-án észak-ma­gyarországi autóbuszkirándu­lást rendez. A kétnapos kirándülás coi ár. a terme1 őszövetkezeti tagok Egerben, Miskolcon, Tapolcán és Lillafüreden tesznek láto­gatást. A zeneszerző fogorvos Nagykőrösön Vasárnap este 8 órakor a művelődési ház színháztermé­ben Folytassa mama címmel vidám, zenés találkozóra ke­rül sor. Az est keretében Dobos At­tila, Mary Zsuzsi, Jákó Vera és ifjú Latabár Kálmán sze­repel — többek között — a közönség előtt. Jegyek a művelődési ház irodájában válthatók. A Dózsa Tsz-ben jól sikerült a borsó Naposcsibéi kültlicK Csclasxlovákiába A búzaföldön találkoztam Molnár Barnával, a termelő­szövetkezet üzemgazdászával, aki a kombájnok munkáját el­lenőrizte. Aratják a búzát — A napokban végeztünk a borsóval — mondotta — és három saját kombájnunkkal hozzáfogtunk a búza aratásá­hoz. — Milyenek az eredmé­nyek? — A gabonát a kombájn­szérűre hordjuk, tisztításra, s így tisztítás előtt, 22 mázsa körül van a holdankénti ter­més. Jól fizetett a borsó — A borsó hogy sikerült*? — Harmincöt vagon fejtett borsó leszállítására szerződ­tünk, s 37 vagonnal szállítot­tunk le, annak dacára, hogy az esős időben, a sáros utakon sokszor nem tudtuk a leka­szált borsóindát rendszeresen a fejtőgéphez szállítani. Dolgozik / « a „baromfigyár•* — Kiemelkedő tevékenysé­ge a termelőszövetkezetnek az idén is a baromfikeltetés és revelés. Tyúk és lúd törzsál­lományaink tojásait keltető­üzemünkben kikeltetjük, s a napos baromfit részben elad­juk. részben felneveljük. Az eladásra kerülő napos barom­fit vidékre szállítjuk, egy na­gyobb tétel naposcsibét Cseh­szlovákiába is küldtünk. Sok kárt tett a jég — Üj telepítésű, szép ter­mést ígérő szőlőinkben jelen­tős kárt tett a múltkori jég­verés. A kár nagyságát a na­pokban állapítják meg a biz­tosítóintézet kárbecslői. (kopa) IT V... C ALCOREX... IT V... C ALCOREX... 1TV A „Calcorex szalag” olyan, mint azt a nagykönyvben meg­írták. Az lrodagéptechnikai Vállalat nagykőrösi üzemegy­ségében ezen a modern szala­gon Készülnek — jugoszláv li- cenc alapján — Calcorex né­ven a mindentudó számoló­masinák. A munkakörülmé­nyek kedvezőek, modern, ké­nyelmes szerelóasztálok, irá­nyítható1 lámpák könnyítik meg a szerelönök könnyűnek látszó, de fárasztó, nagy fi­gyelmet igénylő munkáját. Mire az alkatrészek a sárga, zöld tálcákon a görgős szállitó- szalag végére érnek, a fürge női ujjak elvégezték a szere­lést. S hogy a munkát hiba nélkül végezzék, a munkaidő­be 5 perces „sétaszünetet” ik­tattak be. A „kikapcsolódásra” bizony nagy szükség van, mert „félreszerelésnek" nem szabad előfordulnia. Foto: Kiss Dozsa-üzletsor a Kecskeméti úton A Dózsa Termelőszövetkezet vezetősége úgy határozott, hogy a Kecskeméti úton fel­építendő állami lakások föld­szintjén 220 négyzetméternyi területet megvásárol a városi tanácstól. A közel 1 millió fo­rintos beruházás azokat az üz­leteket foglalja majd magá­ban, amelyekben a szövetke­zet zöldség- és gyümölcster­mését. tejtermékeit, valamint az állattartásból származó húsárut árusítják. Az üzlethelyiségeket az épít­kezés ütemének megfelelően a városi tanács a következő év végén bocsátja a szövetkezet rendelkezésére. Q ::::: D ül:: D _) ::::: I :::s: ' _J ::s:: |\ ":s! V ívás Gödöllőn, az Agrártudomá­nyi Egyetemen kerültek sorra a megyei felnőtt vívóbajnok­ság egyéni küzdelmei. Három számban 22 sportoló küzdött a győzelemért és a helyezése­kért. Férfi tőrvívásban (12 induló) a Nagykőrösi Kinizsi verseny­zői közül Kecskeméti István a hatodik és a még ifjúsági korosztályú Mészáros Tamás a kilencedik helyen végzett. Kardvívásban (15 induló) nagyon erős mezőny gyűlt össze. Kovács Gábor, a Nagy­kőrösi Kinizsi versenyzője jó küzdőképességéről tett tanú­Emberek, pillanatok Az újságárus Valamikor állt a sarkon, és hangos kiáltozással kínálta a portékáját. Ma kényelmesen ül, és a vevők járnak hozzá. — Kényelmesen? — teszi fel a kérdést mosolyogva. — Csak azt ne mondta volna. Estére alig bírok felállni. — Akkor hát panaszkodik? — Nem, azt mégsem. Sze­retem a munkámat Renge­teg emberrel találkozom itt, öreggel, fiatallal, és mind­egyikben van valami érde­kes. - X — Például? — Van, aki nem is tudja, mit szeretne venni, csak új­ságot kér, mások csak a ké­pekért vesznek újságot. A fiatalok a színészképeket sze­retik. Milliónyi újság van körü­lötte. Tele van előtte a polc, körülötte valamennyi ablak. A képesújságokon hívogató, vételre csábító képek, -a na­pilapokban nagybetűs címek. Mintha újságbirodalomban járnánk. — És maga sokat olvas? Nevet, — Amikor van időm. Az ember nehezen tudja ezt elképzelni. Itt van valaki ennyi újság között, és csak akkor olvas, ha van ideje? Azután arra gondolok: lehet újságmérgezést is kapni. Emlékszem, az újságárusok valaha, amikor még reklá­mozni kellett a sarkon állva az újságot, mindig tudták, mi van az aznapi számban. És mindig azt emelték ki a cik­kek közül, ami a legérdeke­sebbnek ígérkezett. — Mit szeretnek legjobban az emberek olvasni? — A legnépszerűbb talán a Ludas. Hiába, vidám nép vagyunk. Azt még én is min­dig elolvasom. Aztán a Rá­dióújság. Néhány éve például az utóbbi „hiánycikk” volt. Csak úgy a pult alól árultuk. Ma már azonban nagyon sok az előfizető. Sóhajt egyet. Igen, az előfizetés az új­ságárus konkurrenciája. Az előfizetőket nem szeretik az újságárusok. — És a mi lapunk? — A Körösi Újság? — Azt veszik? — Van olyan nap, hogy már délre elfogy. De estébe legtöbbször. Nagyobb a ke­letje, mint a többi napilap­nak. Most én sóhajtok egyet. Aztán körülnézek az újsá­gok között. Veszek egy Film- Színház-Muzsikát, egy „És”-t meg egy Pest megyei Hírla­pot. Mert hát ennek nagyobb a keletje, mint a többinek.- (tóth) bizonyságot és az állóképes, I—II. osztályú versenyzőkből álló mezőnyben a nyolcadik helyezést érte el. Női tőrben nem volt körösi induló. Sportlövészetben: holtverseny (!) a lányoknál A városi úttörő légpuskás Nyári Kupa negyedik fordu­lójának az Arany János Ál­talános Iskola adott otthont. A verseny érdekessége, hogy a lányok csapatversenyében két csapat az igen ritkán előfor­duló teljes holtversenyben végzett az élen. Az történt ugyanis, hogy a teljes fekete körök, a belső 10-esek, a jobb kilencesek, nyolcasok és hete­sek is egyeztek a két csapat­nál az értékelésnél. Leány csapatversenyben (3 induló): 1—2. Petőfi iskola (Gróf Irén, Velényi Ibolya, Danóczi Edit) és Rákóczi isko­la (Szalai Erzsébet, Bakos Emília, Józsa Rozália) egy­aránt 284—284 köregységgel, 3. Arany iskola 273 köregység­gel. Leány egyéniben (11): 1. Bakos Emília (Rákóczi) 118, 2. Veiényi Ibolya (Petőfi) 106, 3. Kovács Zsuzsa (Arany), 102 körrel. Fiúcsapatban (5): 1. Petőfi iskola A-csapata (Hajdú Amb­rus, Baka Zoltán, M. Szűcs Sándor) 345, 2. Rákóczi isko­la 317, 3. Petőfi iskola B-csa- pata 316, 4. Arany iskola 241 körrel, 5. Kossuth iskola (csak 2 fővel versenyzett). Fiú egyéniben (21): 1. Baka Zoltán (Petőfi A), 124, 2. Mol­nár Zoltán (Rákóczi) 124,- 3. Hajdú Ambrus (Petőfi A.) 116, 4. Mezei János (Petőfi B) 113, 5. Mitru Tibor (Petőfi B) 113 körrel. Az élen a jobb belső körök döntöttek. (sulyok)

Next

/
Thumbnails
Contents