Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-21 / 141. szám

Távolságcsökkentő I Régen keresem jannak a magyarázatát, hogy miért van olyan sok szemét a vá- ros központjában. Pedig egyszerű a dolog. ' Leszálltam az állomáson. Jónéhány- villamosjegy volt a zsebemben és ahogy in­dultam befelé a Rákóczi úton, szerettem volna ki­dobni a sok fölösleges pa­pírt. Gyalog mentem, volt hát időm megnézni min­den fatörzset, villanyoszlo­pot, kandelábert. Gödröket, csatornát, árkot, csöveket találtam, de szeméttartót egyet sem. Talán más is így van ezzel: viszi a Szabadság térig és ott megpróbál szabadulni tőle. A villamos vontatásé mozdonyokkal közelebb került egymáshoz Cegléd és a főváros. Néhány sze­méttartó a Rákóczi úton topább csökkentené a tá­volságot. (sz. a.) XIII. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM PEST MEGYEI HÍIHAP KÜLÖNKIADÁSA 1969. JÜNIUS 21., SZOMBAT Zöldborsó a rakomány szállítás zökkenő nélkül Autó van, de kevés a sofőr Az 1. számú Autóközlekedé­si Vállalat ceglédi garázsaiban nem sok teherszállító gépkocsi vesztegel ezekben a napokban. Kétszázhatvannyolc kisebb és nagyobb teherbírású gépkocsi vesz részt a megyében és a me­gye határain túl a szállítás­ban. Közülük 52 a közös gaz­daságoknak fuvaroz. Ezenkívül a MÉK, a TÜZÉP és a pálya­udvar is igénybe veszi jármű­veiket. kezdődő cukorrépaszezon. Gép­kocsiállományunk megfelelő, azonban gondot okoz a mun­kaerőhiány. • A nyári hónapokban még legalább hatvan gépkocsi- vezetőre lenne szükségünk. ,HAZAI TALÁLMÁNY TRANZISZTOROS TALÁLATJELZŐ Minta Milánóban — Távirányító bere~dezések Hazánkban, de más orszá­gokban is ismerik a ceglédi Vasipari Elektromos és Mű­szerész Ktsz cégjelzését. Ké­szítményeikkel megrendelőik elégedettek. Az idei nemzet­közi vásáron az OKISZ első díját nyerték el gyártmá­nyaikkal. Érdeklődést keltett találat- jelző készülékük, amelynek a tőr- és a kardvívó sportban van nagy jelentősége. A talá­latjelzőt olvasóinknak Bakosi László műszaki vezető mutat­ja be. — Három szolnoki elektro­technikus: Róth Péter, Szűcs László és Fancsali Alpár ta­lálmánya ez a tranzisztoros kis berendezés. Ök készítették a prototípust, és ők szabadal­maztatták, mi a gyártást vál­laltuk. A vívószöoetség a taAít- latjelzőt elfogadta, és már több pesti versenyt ennek a készüléknejt a felhasználásá­val bonyolítottak le. A beren­dezés kitűnően bevált. Előnye, hogy a találatok mellett a tő­rök, kardok hibásodását is jelzi. — Budapesti bemutatkozá­sa után Milánóban is meg­vizsgálta a gyártmányt a Nemzetközi Vívószövetség ott székelő technikai bizottsága Annak jóváhagyása után kezdtük meg a ktsz-ben a gyártást, a hazai és külföldi megrendeléseknek eleget téve. Exportra egyébként most táv­irányító berendezéseket készí­tünk. A Gépexport-tal tárgya­lások folynak éppen, hogy it­teni gyártmányokat rendelje­nek hazai 1 és külföldi autó­szerviz-állomások létesítése­kor, azok berendezéséhez. K. L. A nagy teljesítményű bil­lenőplatós autók az Abony és Albertirsa környékén folyó földmunkáknál dol­goznak. — Ebben a pillanatban ki tudjuk elégíteni a fuvarozta­tók igényeit — mondotta La- már Sándor fődiszpécser. — Gépkocsijaink nagyobb részét most a zöldborsószállítás fog­lalja le, majd a szeptemberben NYAKIG A VÍZBEN A kánikula a strandra „kergette” a sziinidőző fiatalokat. A medencében vígan lubickoltak a strandolok: volt helyük bő­ven. • Foto: Péterffy Avatásra készül a kórus Augusztusban a mikebudai művelődési ház avatásán lép fel a ceglédberceli kórus, amely nemrég ünnepelte fenn­állásának ötvenedik évfordu­lóját. Az avatóünnepségre a kórusművek mellett más mű­sorszámokat is visznek, töb­bek közt szavatokat is szere­peltetnek. Ismeretlen betegségek A védőnő „honoráriuma Bébifotók a falon — Sok az egyke // Joggal büszkék a cegléd- berceliek az év elején átadott egészségházra, ahol Papp Ró­zsa vezető védőnő fogad ben­nünket Ragyogó tisztaság mindenütt. A rendelő falán meg kell csodálni azt a fény­képsort, amelyről kisbabák mosolyognak az érkezőre. Ezek a fotók a védőnő „hono­ráriumai”. Hálás szülők aján­dékai, és ezek — Papp Rózsa szerint — mindennél többet jelentenek. Az a csecsemő, aki a képen hason fekve mo­solyog a nagyvilágba, az ut­cán már hangosán köszönti Rózsa nénit. Nyolc éve dolgozik itt Papp Rózsa. Fiatal még, alig túl a harmincon. A régi gyermek- betegségek egy részéről csak a könyvekből és hallomásból tud valamit. A gyermek-tbc, az angolkór már ismeretlen fogalom. A nyil­vántartási könyvben sem ta­lálunk furunkulusról, bőrbe­tegségről szóló bejegyzést Annál több azoknak a száma, akik a kvarcolást veszik igénybe. Kvarclámpa ott, ahol kertes házak vannak? Ahol állandóan szabad levegőn le­hetnek a gyerekek? Papp Ró­zsa szerint: a falusi ember is ismerje meg az orvostudomány adta lehetőségeket. Ez már a felvilágosító munkához tarto­zik. Egy másik nyilvántartási könyv szerint 1968. június 1-ig 37, ez év június 1-ig 31 gye­rek látott napvilágot Cegléd- b er célén. Nem sok. Sok az „egyke", ritka az a család, ahol két-három gyerek van. Azt csak a ceglédi abor­tuszbizottság nagy könyvéből lehetne megtudni, mennyi a berceli jelentkezők száma. Sajnos nem kevés, pedig Papp Rózsa az Anyák iskolá­ja címmel indulj előadássoro­zaton erről is beszélni szokott. így csak az tud dolgozni, aki nagyon szereti a gyereke­ket Életének értelmét ebben a munkában találta meg. Ma­gánéletének fontos állomása, amikor a kis Zsoltit öröfcbe- fogadta. Mellé nemsokára testvérke érkezik az egyik állami intézetből. (csat —) Ez nem azt jelenti, hogy sofő­rök hiányában veszteglésre vannak ítélte járműveink, ha­nem a két műszakos munkát akadályozza.-r- Csak gyakorlott gépjár­művezetőt tudnának alkalmaz­ni? — A frissen szerzett jogo­sítvánnyal rendelkezőket is szívesen fogadjuk. őket egy hónapig segédveze­tőként foglalkoztatjuk. Kellő rátermettség esetén már eny- nyi gyakorlat után a volán mellé ülhetnének- Azok is je­lentkezhetnek, akik az MHSZ- nél szerzik meg jogosítványu­kat. (cs.) Ügyességi verseny tesz holnap délelőtt Ügyességi versenyt rendez holnap Cegléden a Ceglédi Közúti Balesetelhárítási Ta­nács és a Magyar Autóklub helyi csoportja. A verseny dél­előtt 9 órakor kezdődik a vá­sártér melletti legelőn. Minden autós és motoros, akinek ér vény is jogosítványa van, a helyszínen versenyre jelentkezhet. Olyan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek jó vezetői képességeikről tesznek tanúságot. A verseny elméleti részében a közlekedés rend­jével kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A legjobb részvevő ötven pontot szerez-* hét, és a legjobbak között ér­tékes jutalmakat osztanak ki. A bírálás a helyszínen törté­nik, a bírák szakemberek lesz­nek. Színvonalas Kassák-est Kassák-estet tartott a Kos­suth Művelődési Házban szer­da este a Kárpáti Aurél Iro- ddlombarátok Társasága. Dé­vényi Szilárd előadásában Kassák Lajos költészetével, írói és festőművészi, kritikusi pályafutásával foglalkozott. Külön méltatta költészetét, fo­lyóirat-alapító és szerkesztő te­vékenységét, forradalmi múlt­ját. Csernus Mariann előadómű­vész volt az előadás illusztrá­tora. Sok vers igényes előadá­sával. Néhány tablóból rendezett ügyes kiállítás, a költő ver­seskötetei és folyóiratokban megjelent írásai vitték köze­lebb Kassák alakját a közön­séghez. Hét végi műsor A Kossuth Művelődési Köz­pontban ma.este tánc, holnap: tánczenei koktéL MOZIMŰSOR Szabadság: ma és holnap: A kiskatona és a fehér ló (szovjet) Dózsa: vasárnap: Tündéri nők (olasz—francia) Kossuth: vasárnap: Próféta voltál, szívem (magyar). Törtei: ma és holnap: Rita, a vadnyugat réme (olasz) Ceglédbcrcel: ma és holnap: Egri csillagok I—II. Abony: ma és holnap: Brancaleone ármádiája spanyol). (olasz—francia— SPORTMŰSOR Vasárnap: délelőtt 9 órától járási spartakiád versenyzői­nek atlétikai döntője lesz a CVSE-pályán. 10 órakor az Építők pályáján a Bem SE vendégeként a GEAC kézi­labdázói mutatkoznak be. Dél­után: 3 órakor a CVSE-pá­lyán a Bem SE—CVSE labda­rúgói játszanak, fél 5 órai kezdettel a CVSE—Budafoki MTE NB II. labdarúgó-mér­kőzésre kerül sor. ALBERTIRSA: Utat épít a község ÁTADJÁK: CSÜTÖRTÖKÖN Albertirsa békés csendjét he­tek óta útépítő gépek, úthen­gerek dübörgő zaja bontja meg. A dunántúli dombvidék kicsinyített mása került szinte az utcák két oldalára, a járdák mellé, építőanyagokból, ko­ntókból úgy, hogy még nehe­zebb volt a közlekedés, mint azelőtt, amikor bokáig süly- lyedt a járókelő a portenger­ben. A község lakói — bár nem kis gyanakvással — kíváncsian szemlélték, mi lesz most? Meg­nyugvással, örömmel vették tudomásul: út lesz. Végre jó út. ' 4 — A község útjainak rend­be hozását áprilisban kezdtük mpg — mondta Kása Attila, a tanács vb-titkára. — A közsé­gi tanács költségvetéséből a felújításra szánt összeg és az ehhez járuló állami támogatás 1 millió 800 ezer forint. Ez elegendő a másfél kilométeres útszakasz kiépítéséhez, amivel mentesíteni tudjuk a Pesti út és egyben országút forgalmát a község belterületének for­galmától. Az új útszakasz hat méter széles, modern eljárás­sal készül. A munka a vége felé közeledik, tervek szerint június 26-án lesz a hivatalos átadás. A falu lakős,sága bizonyára' gyorsan elfelejti a sok apró kellemetlenséget, bosszúságot, amit az építés okozott Albert- irsa életében, ha az egyenes, sima úton közlekedhet. (orbán) Antikvárium, társbérletben Vettek is. adtak is — Ősszel megismétlik a látogatást Az ünnepi könyvhét új köny­veinek sikere után a régi könyveknek is sikere volt Cegléden. A Szabadság téri könyvesboltban két napig volt lehetőség a régi könyvek el­adására és vételére. A szege­di antikvárium megbízottjai először tavaly jártak váro­sunkban, de akkor csak hasz­nált könyveket vettek. Most eladással is foglalkoztak és mind a vétel, mind az eladás sikert hozott szárunkra. A legértékesebb talán az az 1743-as kiadású „Arithmetika vagy számvetések mestersége, mellyet írt és közönséges ha­szonra, főképen a Magyar Or­szágon elő-f or dúlható dolgok­ra alkalmaztatni igyekezett Maróthi György.” Ez az első magyar iskolai számtankönyv, Debrecenben adták ki. De ér­tékes az a pozsonyi kiadású klastromi történet is, amelyet Bartzafalvi Szabó Dávid for­dított németről magyarra, 1787-ben adták ki. A megbí­zott elmondta, hogy nagyobb volt a felhozatal, mint a vá­sárlás. Tizennégyezer forin­tot fizettek ki a két nap alatt megvásárolt régi könyvekért és a ceglédi könyvgyűjtők négyezerötszáz forint értékű régi könyvet vásároltak meg tőlük, ősszel újra eljönnek 1—2 napos adás-vételre. (szabó) Váci Spartacus—Bem SE 24:21 Kézilabda megyei férfi bajnokság Bem SE: Szabó S. — Szabó A., Jónás, Godó, Garai, Ká­dár, Kocsis. Csere: Kovács, Vigh, Halász, Kollár, Sáfár. Gólszerzők: Szabó A. (8), Jó­nás (5), Garai‘ (4), Godó (3), Kádár (1), Kocsis (1). A váci mérkőzésen idegesen, kapkodóan kezdett a Bem SE. Ennek eredménye, hogy a ha­zaiak jól kihasználták előnyü­ket és ellenfeleik gyenge játé­kát. A félidő végére kilenc gólt dobtak. A szünetben az edző — Monori Dénes — fej­mosása szemmel láthatóan használt a Bem SE játékosai­nak, és a második félidőben a régi,, megszokott, látványosan jó játékukat nyújtották. Saj­nos, ez a győzelemhez már ke­vésnek bizonyult. A játékve­zetők kitűnően vezették a ta­lálkozót. Jók: Godó, Garai és időn­ként Szabó A. Birkózó reménységeink Országos kötöttfogású ifjú­sági birkózóversenyt rendez­tek Budapesten, ahol több súlycsoportban az ifjúsági vá­logatottba kerülés volt a tét. A 48 kg-ban szép ceglédi si­ker született: Nagy Miklós el­ső lett és így ő utazhat jú­lius közepén Jugoszláviába, míg klubtársa, Sápi Ferenc a második helyet szerezte meg. A CVSE ifjú birkózója így magyar ifjúsági válogatott lett. Ügyesek voltak a mezei futók A Pest megyei tájékozódási váltófutó-bajnokságot a körö­si erdőben tartották. A Ceg­lédi Építők SE futói igen ki­tettek magukért, mind a négy kategóriában kiválóan sze­repeltek. Örvendetes, hogy a fiatalok kezdik megszeretni ezt a sportot Eredmények: II. osztályban: felnőtt férfi: I. öze, Ondó, Szilágyi. Felnőtt női: I. Zsem- lyft Dobos, Gulicska. Ifjúsági fiú: L Józsa, Kis, Némedi. Ifjúsági női: I. Dohos, Szűcs» Kemencés. Valamennyi a Ceglédi Építők csapatának tagja. Járási • labdarúgó-bajnokság: Ceglédi MEDOSZ—Nagykőrö­si Építők 2:2. A küzdelmes mérkőzésen a MEDOSZ-csapat a legbiztosabb helyzeteket is kihagyta. A járási bajnokság­ban az első helyen állnak je­lenleg 15 ponttal Jászkarajenő csapata előtt. A börtönből szabadult férj megkéselte felesége csábítóját Sérelem érte Raffael Sándor 35 éves ceglédi mezőgazdasá­gi munkás önérzetét: mikor legutóbbi büntetéséből szaba­dult — több ízben büntették garázdaság, magánlaksértés és testi sértés miatt — megtud­ta, hogy felesége elpártolt tő­le. Az asszony elhagyta a csa­ládot. Egy alkalommal Raffael a rokonainál poharazott. A tár­saságban jelen volt felesége csábítója is. A bor hamar el­fogyott, és a csábító épp Raf­fael húgát kérte meg, hogy egy kis utánpótlást hozzon. A két férfi közt vita kerekedett emiatt és Raffael Sándort az hozta ki a sodrából, hogy tár­sa sértő, durva hangon vála­szolgatott, majd erejét fitog­tatta és említést tett az elcsá­bított asszonyról is. Ezen Raffael annyira felindult, hogy előrántott egy kést, és vállon szúrta a hetvenkedöt. Tettét elismerte a bíróságon, azzal védekezett, hogy a csa­ládi életén esett csorbát akar­ta kiköszörülni. A bíróság Raffael Sándort súlyos testi sértés kísérletében mondotta bűnösnek, ezért tízhónapi sza­badságvesztésre) ítélte, mel­lékbüntetésként három évre eltiltott-- a közügyek gyakor­lásától Kimondta az ítélet azt is, hogy feltételes szabadságra csak büntetése háromnegyed részének letöltése után bocsát­ható. Az ítélet nem jogerős.

Next

/
Thumbnails
Contents