Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

1969. JÜNIÜS 8., VASÁRNAP A LENINI GONDOLATOK NYOMÁBAN A potya eszem-iszomról és a rongyrázásról Lenin: Tartsd számon gondosan és lelkiismerete­sen a pénzt, ne henyélj, ne lopj, tarts szigorú fegyel­met a munkában — éppen ezek a jelszavak, amelyeket a forradalmár proletárok joggal kigúnyoltak akkor, amikor a burzsoázia, mint kizsákmányoló osztály az efféle beszédekkel leplezte uralmát —, éppen ezek a jelszavak válnak most. a burzsoázia megdöntése után, a mai helyzet aktuális és fő jelszavaivá. Több mint másfél évtizede lehet már —, abban az időben, amikor kezdtünk „élni is tudni” a megszerzett hatalommal — volt egy főnököm. Felelős állami be­osztás nehezedett a fiatal, röviddel azelőtt kiemelt és iskoláztatott káder vállára. Ahogyan fontos funkcióját betöltötte, az utólagos kritika sem találhat benne cseppnyi kifogást. Vele történt, hogy funkciójához reprezentációís keretet is kapott. (Akkoriban már kezd­tünk így is „élni tudni” a hatalommal.) A titkárnő el­indult vásárolni. A reprezentáció az esetleges vendé­gek fogadásához kell. Szólt tehát a megrendelés: Hoz­zon téliszalámit (nagy dolog volt akkori), szőlőt, őszi barackot, süteményeket, italt. Igen ám, de ezek a fi­nomságok romlandók. Ezért esténként a főnök és tit­kárnője testvériesen megosztozva hazavitte a finom falatokat. Tudja isten, ma sem tudok teljes haraggal, vagy megvetéssel visszagondolni erre. A nagy ranghoz ke­vés fizetés járt abban az időben mindenkinek. Évti­zedek éhezése, nyomora, pusztító háború után álltunk. Jegyrendszer volt az országban... De ami néha ma megy, az mégis csak sok. Oly­annyira sok, hogy érdemes a Ludas Matyi hasábjairól kölcsönvenni a „potya eszem-iszom”-témát és egy ki­csit komolyan is szólni róla — még ha pusztába kiál- tódik is. A konyak. Ma már nem lehet üzleti tárgyalást, megbeszélést, hivatalos látogatást elképzelni anélkül, hogy adott pillanatban ne libbenne be egy titkárnő a kis konyakos poharakkal. Ez már olyannyira megrög­zött, beidegződött szokás, hogy egy Franciaországban utazgató tudós emberünkre az tette a legnagyobb be­nyomást, hogy tárgyalásai alkalmával nem kínálgatták szüntelenül. S ha még csak ennyi, egy-egy pohár ko­nyak, fekete volna... A példák sorát lehetne idézni a potya eszém- iszomra, mindenki ismeri — ezért csak néhányat. Egyik nagyüzemünk reklámfiimet készíttetett. Amikor elkészült, díszbemutatót tartottak és fogadást adtak. Különterem, kaviár, lazac, és millió vendég. Valamikor ez úgy történt, hogy átvették a filmet, kifizették a tászteletdíjat és a dolog rendje szerint elkezdték a mo­zikban vetíteni. Hogy most honnét és miért ez a rongyrázás? Másik példa. Elkészült egy halastó. Valamikor úgy volt, hogy beleengedték a vizet, utána a halivadékot, s mondták: na, Isten áldása rája, hadd szaporodjon. Esetleg a kubikos bandának fizettek áldomást is az el­számoláskor. Ma már ez nem így megy. Ünnepség és bankett van, illusztris szónokkal, és vendégekkel. Meg eszem-iszom. (De nem a kubikosoknak.). A közelmúltban valamilyen vetélkedő díjkiosztá­sára közel egy órát várt a közönség, mert a megfele­lő mennyiségben feltálalt reprezentációt kóstolgatta a „főkiosztó” — aki osztás közben majd átesett a zsűri- asztalon, bizonyos „repi-konyakok” nyomására. Egyszóval: így reprezentálgatunk a közösség pén­zén. Mit sem törődve azzal a lenini intelemmel, amely így szól: „e jelszavaknak (a cikk elején idézetteknek) a Szovjethatalom által, a Szovjethatalom módszereivel és a Szovjethatalom törvényei alapján történő gyakor­lati megvalósítása a szocializmus végleges győzelmé­nek szükséges és elégséges feltétele”. S ebből mindjárt ki is derül, hogy itt nem valami krajcároskodásról van szó. Nem csupán arról — ami önmagában is elegendő indok volna —, hogy jobb helyre is lehetne az elrep­rezentált pénzeket költeni. Ennél sokkal többről: gon­dolkodás — és magatartásmódról. Mert a takarékosság erkölcsi tulajdonság, amely az embernek az anyagi- és szellemi javakhoz való gondos, körültekintő viszonyát jellemzi. A mi esetünkben a potya eszem-iszomok ren­dezőinek a szocialista tulajdonhoz való viszonyát. Nem véletlenül mondja ki a kommunizmus építőjének erkölcsi kódexe: mindenki gondoskodjék a közvagyon megőrzéséről és gyarapításáról. Gondolkodásmód — állítjuk. Nézzük csak köze­lebbről egy kicsit. Az egykori, a reprezentációs finom falatokat esténként hazatarisznyázó káder csak pilla­natnyi bódulatnak, a mindig csak megkívánt, de soha meg nem kapott ínyencségek csábításának engedett. Valami nagyon primitív és naiv módon a téliszalámi­val a hatalom ízét is kóstolgatta. Nem volt ez szükség- szerű, még kevésbbé jellemző abban az időben sem. De az, aki ma szinte törvényes járandóságnak, jövede­lemkiegészítésnek tekinti, hogy időnként (vendég ér­kezése, vagy fesztivál, halastó átadás, vagy alapkőle­tétel alkalmával — neki az mindegy) degeszre tömje a bendőjét és ájulásig igya a potyapiát — az arról árulkodik, milyen a szocialista társadalom anyagi ja­vaihoz való viszonya. Akinek ilyen esetekben „min­dent, ami belefér!” a jelszava, nem sok köze van ah­hoz, amit szocialista erkölcsnek nevezünk. Hiba volna ebben a kérdésben is az ellenkező véglet prédikálása. Nem kívánható az sem, hogy a hosszú útról érkező vendéget küldjük el a vendéglőbe a szomját oltani, vagy a presszóba egy frissítő kávéra, mielőtt tárgyalni kezdünk vele. Van ennek olyan ki­alakult tisztességes normája, amely a „magyaros ven­dégszeretet” jelzőt is elbírja —, de még sem esztelen pazarlás. A is természetes, hogy a hivatali teendők végzése közben nem lehet az ilyen szükséges házigaz­dái teendőket mindig a saját zsebből fedezni. De hisz’ ez egészen más dolog, nem keverhető ösz- sze azzal a jelenséggel, amiről a cikkben szóltunk. A jelzett esetek olyan szemléletet tükrözhek, mint csepp a tengert, amely a szocializmustól idegen, a régi tár­sadalom ránkmaradt káros öröksége. ' Varga József Csak pontosan... Persze könnyű ezt kimonda­ni. Ám gyakorlat teszi az em­bert, s Királyréten, a KISZ- vezetőképző tábor résztvevői igyekeznek jelesre vizsgázni. A program hozzátartozik az oktatási anyaghoz. (Foto: Urbán) Felfelé a Dunán A svéd televízió megbízásá­ból színes film készül Európa „nagy öregjéről”: a Dunáról. A dokumentumfilmet egy stockholmi házaspár — Peter Nestler filmrendező és ma­gyar származású felesége: Zsóka Nestler — forgatja. Az anyanyelvén kitűnően beszélő, kedves, csinos fiatalasszony nemcsak a filmezésben segít a férjének, hanem a tolmács szerepét is betölti. A film cí­me: Felfelé a Dunán! Ennek megfelelően a forgatást is a magyar Duna-szakasz legdé­libb pontján — a történelmi nevezetességű Mohácson — kezdték el. A film mohácsi „főszerep­lői” gyerekek, Kiss Béla ta­nár és tanítványai. A rendező elképzelése alapján ugyanis a filmet egy iskolai tanórával indították, amelynek a tárgya az 1526-os mohácsi vész volt, és ebből bontakoztatta ki Pe­ter Nestler a további képsoro­kat: a városról és környéké­ről. Nem „társutasok’ — szövetségesek BESZÉLGETÉS DR. JÁNOSSY ANDOR PROFESSZORRAL „...TÖRTÉNELMI FELADATUNK EREDMÉNYES MEG­OLDÁSA A DOLGOZÖ OSZTÁLYOK, A MUNKÁSSÁG, A PARASZTSÁG, AZ ÉRTELMISÉG, A KISPOLGÁRSÁG ÖSZ- SZEFOGÁSÁT, A KOMMUNISTÁK ÉS A PÁRTONKIVÜ- L1EK, A MATERIALISTÁK ÉS A HÍVŐK EGYÜTTMŰKÖ­DÉSÉT IGÉNYLI, AZ ALAPVETŐEN KÖZÖS ÉRDEKEK ÉS CÉLOK ALAPJAN... (Kádár Jánosnak a Hazafias Népfront IV. kongresszusán elhangzott beszédéből.) Dr. Jánossy Andor profesz- szor, a mezőgazdasági tudomá­nyok doktora, az Országos Ag- robotanikai Intézet (Tápiósze- le) igazgatója, mögött fárasztó nap áll: a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemen vizsgázta­tott, késő délutánig. Mégis szí­vesen szakított időt a beszélge­tésre, mert a párt szövetségi politikája olyan téma, amely őt is foglalkoztatja, szűkebb munkahelyén és országos ta­pasztalatok alapján egyaránt. • — A közvélemény általá­ban megértéssel, helyesléssel fogadta a párt szövetségi poli­tikáját, mint olyan poütikát, amely a szocialista építés si­kerét, a szocialista nemzeti egység megvalósítását szolgál­ja. Mégis előfordul, hogy adott esetekben, egyes rétegekben értetlenség, sőt ellenvélemény kíséri ezt a politikát. Önnek mi a tapasztalata, professzor elvtárs? — Mindkét megállapítást megerősíthetem. Vegyük az előbbi esetet: aki felismeri azt, hogy a szocialista forradalom, a proletárdiktatúra nem ön­cél, hanem egy magasabb ren­dű, osztálynélküli társadalom megteremtésének eszköze, aki felismeri, hogy a párt szövet­ségi politikája nem a különbö­ző társadalmi osztályok érde­kének . átmeneti egybeesését jelenti, hanem.a szocializmust igenlő összes társadalmi erők cselekvő összefogását a közös cél érdekében — annak nem lehetnek kétségei e politika helyessége felől. Ez a felisme­rés azonban még egyetlen tár­sadalmi osztályban sem vált egyeduralkodóvá. A vezető szérepre hivatott munkásosz­tálynak sem minden tagja marxista, márpedig a párt po­litikájának megértése össze­függ a tömegek szocialista tu­datának fejlődésével. Hogy ez a fejlődés a kívántnál lassúbb, abban a sajtó is ludas, de — hogy igazságos legyek — a kommunista értelmiség is: ke­vesen töltik be még azt az er­jesztő szerepet, amelyet a párt joggal elvár a kommunista ér­telmiségtől. Én elsősorban a fiataloktól kérem számon azt az ösztönző-, hajtóerőt, azt az egészséges és pozitív türelmet­lenséget, amely nagy szolgála­tot tehet ügyünknek, s ame­lyet saját intézetünkben mi, idősebbek, igyekszünk is fel­kelteni fiatal munkatársaink­ban. A Péceli Vegyesipari Ktsz a lakosság és a közületek szolgálatában ! Gyorsan Olcsón Garanciával: Bútorok, kárpítostermékek, berendezések Díszes vaskapuk, kerítések, drótfonatok Villamossági belső szerelési munkák Villanymotorok tekercselése Elektromos munka- és háztartási gépek Tv-k, rádiók, erősítőberendezések szerelése, javítása, készítése Méretes cipők készítése, javítása Férfi és női fodrászat Kozmetikai tanácsadás, rendelés ÉPÍTŐIPARI RÉSZLEGÜNK VÁLLAL: Kisebb családiház-építést, tatarozást, festést, mázolást. Péceli Vegyes Ktsz Pécel, Maglódi út 3. • — A szövetségi politika félreértésének milyen példái­val találkozott? — Mindenekelőtt azzal a — nem is ritka — nézettel, hogy a párt szövetségi politikája, az „aki nincs ellenünk — velünk van” jelszava: taktika. Én ez­zel a nézettel ezúton is vitat­kozni szeretnék. Kádár János éppen erre a véleményre vá­laszolva mondotta a múlt év tavaszán, hogy a szocialista építésben velünk együtthala- dókat nem ideig-óráig meg­tűrt „társutasoknak” tekintjük, hanem egyenrangú szövetsége­seinknek. Nem is lehetne más­képp, hiszen mi nem egyetlen társadalmi osztálynak vagy rétegnek építjük a szocializ­must, hanem mindenkinek, aki ebben az országban él. Ehhez pedig minden jó szándékú em­ber segítségére szükségünk van, hiszen egyedül a párt, egyedül a munkásosztály ho­gyan lenne képes megvalósíta­ni a társadalmi-termelési vi­szonyoknak azt az egész nép érdekeit szolgáLó, gyökeres át­alakítását, amelyet célul tűzött maga elé?! Szűkebb munkakö­römből, az intézetből vett pél­dával, nálunk — kicsiben — az egész társadalmi rétegező- dés megtalálható: az ipari és mezőgazdasági munkásság, az alkalmazotti és az értelmiségi réteg Az egymásra utaltság és a társadalmi munkamegosz­tás objektív törvényei ebben a kis kollektívában is éppúgy érvényesülnek, mint — nagy méretekben — az egész ‘"or­szágban. Kérdem én: mire mennének a tudományos ku­tatók a fizikai dolgozók segít­sége nélkül — vagy fordítva?! Mire menne a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség szövetsége nélkül — vagy for­dítva?! — A másik téves nézet, ami­vel találkozunk, kispolgári ta­lajból fakad. Akadnak, akik úgy vélik, hogy a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszán már nem beszélhetünk osztá­lyokról, nincs szükség prole­tárdiktatúrára, munkás-pa­raszt szövetségre, rétegpoliti­kára, elérkezett valamiféle ál­talános demokrácia ideje. Nem beszélhetünk osztályokról? Hi­szen még az egységes paraszti osztály kialakulását sem te­kinthetjük lezárt, befejezett folyamatnak! • — Véleménye szerint mi­kor tekinthetjük annak? — Ha majd a legmagasabb típusú szocialista nagyüzem egyeduralkodóvá válik a me­zőgazdaságban ... Ha majd ezek a nagyüzemek olyan tech­nikai bázissal rendelkeznek, olyan jólétet biztosítanak, hogy a termelőszövetkezeti tagság kizárólag ezekben és nem- a háztájiban találja meg a számítását.,. Ha majd a kis- árutermelés megszűnik, snem hagy nyomot a parasztság gon dolkodásában ... Ha majd a szocialista tudat fejlődése na­gyobb léptekkel követi a gaz­dasági fejlődést.-— Kétségtelen, hogy a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezésével új korszak kezdő­dött a munkás-paraszt szö­vetség történetében: a megszi­lárdulás, az erősödés korsza­ka. De kihatott az átszervezés az értelmiség — mindenekelőtt az agrárértelmiség — társadal­mi helyzetére, gondolkodására is. Miközben ennek mint a kommunista értelmiség egyik képviselője örülök, egy aggá­lyomat is szeretném szóvá ten­ni. Véleményem szerint a gyenge termelőszövetkezetek állami támogatásának rend­szere — különösen a. korábbi években alkalmazott rendsze­re — gyengítette a munkás­paraszt szövetséget. A mun­kásság, a kispolgárság és az értelmiség körében gyakran hangzott el olyan vélemény, hogy túl sokat költünk a me­zőgazdaságra, pontosabban a gyenge tsz-ekre. A munkások egyenesen úgy fogalmazták, hogy azért jut nekik kevesebb béremelésre, mert elviszi az állam pénzét a mezőgazdaság. Ezt a nézetet Lehet cáfolni, az intézkedést magyarázni, de az az erkölcsi kár, amit kiváltott — kár marad. Mégpedig nem­csak a munkásság körében, ha­nem a parasztságban is, mert a tsz-tagságot és -vezetőséget — véleményem szerint — de­moralizálta. Könnyelműségre, felelőtlenségre nevelt, elősegí­tette annak a nézetnek a meg­honosodását, hogy „csődbe úgy­sem jutunk, majd kihúz a baj­ból bennünket az állam”. Én nem mentőövet nyújtanék a gyenge gazdaságoknak, hanem minél több korszerű mezőgaz­dasági gépet, hosszú lejáratú hitelre; olyan gépeket, ame­lyek tízek, százak munkáját végzik el, könnyítik meg: ame­lyek lényegesen emelik a ter­melékenységet, és lényegesen csökkentik a termelési költsé­geket. Azt az összeget, amit szanálásra, szubvenciókra for­dítottunk vagy fordítunk, én gépek importjára költeném. És az anyagi ösztönzéstől az er­kölcsi presszióig minden esz­közzel arra szorítanám a szak­emberekét, hogy tanuljanak meg felelősséget vállalni, iga­zán korszerűen gazdálkodni, tartsanak lépést a technika, az agrokémia fejlődésével, mer­jék, akarják alkalmazni az újat, és ne csak többet — ol­csóbban termeljenek! Persze, ezt akarja az állam is. De az állami támogatás rendszere — szerintem — nem ezt segíti elő, ellenkezőleg: a sült ga­lambra várást. — Elnézést kérek, ha erős kifejezéseket használtam, de ^ én mind a pártban, mind pe- j^dig az intézetben megszoktam a szabad kritikai szellemet. Nálunk, Tápiószel'én, két dol­got tisztelünk igazán: a vég­zett munkát és a tudást. A traktorosét éppúgy, mint a tu­dományos kutatóét. De még a tudást sem kritikátlanul tisz­teljük: kutatóink bizonyos idő­közönként házi tudományos kollokviumokon számolnak be kutatási eredményeikről, s ilyenkor az igazgatóval vagya „szakma nagy öregjeivel” szemben is megvédelmezik igazukat, ha csakugyan igazuk van. — Látja — fűzi hozzá befe­jezésül Jánossy professzor —, ezektől a fiataloktól sokat vá­rok. S hogy beszélgetésünket summázzam: ők igazán szövet­ségeseknek, küzdőtársaknak érzik magukat a társadalom­ban, nem pedig megtűrt „társ­utasoknak”. Nyíri Éva Hortobágyi lovasnapok Elkészült a június 21-én és 22-én rendezendő hortobágyi lovasnapok teljes programja. A várható nagy érdeklődés miatt az idén tovább bővítet­ték a műsort. A hazai induló­kon kívül csehszlovák és len­gyel lotxisok is szerepelnek. Ismét kiírják a „Hortobágyi díj”-at. ezenkívül pusztai ve­télkedőt tartanak a csikósok és juhászok részére. A foga­tok ügyességi és akadályver­senye lesz az idei ren­dezvények egyik fő száma. Is­mét meghajtják a közönség előtt a hortobágyi ménest, a mátai lovaspályához terelik a magyar szürke gulyát és a racka juhnyájat. Hasznos gejzírek A híres izlandi gejzírek nemcsak az országban élő la­kosság felének otthonait fűtik, hanem több mint 100 nyitott medencét és fürdőt is ellátnak melegvízzel. Ezek a fürdők egész éven át nyitva tartanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents