Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-04 / 126. szám
« 1969. JÜNIUS 4., SZERDA, A disznó is lefogy - ha utazik Herman Ottó hajnalmadara Eddig ismeretlen Herman C»ító-emlékek kerültek a tudós nevét viselő miskolci múzeum tulajdonába. A hagyatékot eddig Pósa Lajos leszármazottai őrizték, s az író lányának, Pósa Sárinak halála után került a múzeumba. A gazdag — csaknem háromszáz darabból álló — hagyatékban megtalálhatók többek között Herman Októ személyes tárgyai, mint például intarziás dohányzóasztala, lepréselt havasigyo- pár-gyűjteménye, s egy — a Garadna völgyében saját kezűleg elejtett és kitömött, színpompás tollazatú — hajnalmadár. Régóta tisztázott kérdés, hogy kit terhel az állatok szállítás közben adódó súlyvesztesége. Természetesen nem a termelő üzemet, hanem a felvásárló vállalatot. A két fél között azonban van egy megállapodás, amely szerint az átvételnél egy 135 kilós sertés súlyából 6 'kilót vonnak le, — az állat által felvett táplálék hozzávetőleges súlyát. A hazai és a külföldi szakemberek azonban ezen túlmenően tanulmányozzák, mitől is fogy tulajdonképpen szállítás közben a sertés. Az állatok utazás alatt ugyanis jelentős igénybevételnek vannak kitéve és ennek következtében nem ritka, hogy anyagcseréjük egyharmadá- val megnövekedik. Különösen a hideg, illetve a meleg időjárás befolyásolja a szállítmány indítási és érkezési súlykülör.bségét. A tapasztalati adatok szerint a 24 órán belül végződő úton nincs különösebb probléma, a két-, illetve a háromnapos fuvar azonban már rendkívül lerontja az állatok kondícióját, ami a súlyveszteségben is megnyilvánul Egyes mérések szerint tavasszal átlagosan 4,2 százalékkal kisebb súllyal érkeznek rendeltetési helyükre a sertések. Nyáron azonban már több mint hétszázalékos a fogyás, ami különben télen is eléri az 5,2 százalékot. Általában úgy számolják, hogy a téli és a nyári időszak az egész évre szóló átlagos súlyveszteséget további egy százalékkal meghaladja. Tehát a sertések példája is igazolja: „disznó egy út esik” a téli fagyban, illetve a nyári kánikulában. Parkok a Balaton partján A Balaton 196 kilométer hosszú partvonalán, a kirándulóhelyeken és az üdülőtelepeken tízezerszámra ültettek ki a kertészek egynyári virágokat és dísznövényeket. Az üdülőházak parkjainak felújítására csaknem egymillió forintot költöttek. A tópart legnagyobb parkját Tihanyban alakították ki, mintegy százezer négyzetméter területen. A tihanyi nemzeti park kiheverte a korábbi évek nagy építkezéseinek „sebhelyeit" és régi szépségében fogadja a látogatókat. A Balaton pártján már csaknem száz nagyobb park található, s ezeknek együttes területe meghaladja az egymillió négyzetmétert. A szigetelőanyagok tudósai A Villamosipari Kutató Intézet szigeteléstechnikai főosztályán új szigetelőanyagok kidolgozásának, feldolgozás technológiájának kísérleteivel és alkalmazás technológiájával foglalkoznak. Képünkön: Babos Sándorné és Talpai József vegyésztechnikusok ellenőrzik az Aminoplaszt sajtolóanyagból készült szigetelő alkatrészek minőségét. Kislakásépítkezéséhez, hétvégi üdülőjének, nyaralójának építéséhez, tatarozásához szükséges anyagokat szerezze be a Fogyasztási Szövetkezetek Tüzelő- és Építőanyagtelepein. Bőséges mennyiségben kapható tégla, cserép, cement, mész és egyéb falazóanyag, ajtó, ablak, kerítésoszlop, vasbeton-gerenda, áthidaló födémbéléstest, mozaiklap, fenyőfűrészáru, faragott fa, rúdfa, parketta, fedéllemez stb. Kívánságára a vásárolt anyagokat az építkezés helyére szállítjuk. OTP — vagy takarékszövetkezeti hitellevélre is vásárolhat Elbeszélés születik V olt harminc forintja, és egy szombat estéje. Kint vagyok a vízből mind a kettővel, gondolta, amint mászkált városban. A város egyébként egy rendes szombat esti Város képét mutatta: ünneplőbe öltözött emberek, férfiak, nők, fiatalok, öregek; szórakozni mentek, vagy éppen már szórakoznak is, ha mással nem, hát azzal, hogy körülfogta őket a vasárnapi gondtalanság. Az utcán özönlő, mászkáló, sétáló tömeget két csoportra lehetett osztani. Voltak olyanok, akik párosával vonultak, azok elégedetten nevettek és a birtoklás fölényével karoltak társukba; ezek közül rengetegen unták a mellettük haladót, de azért mégis belekaroltak, jól érezték magukat, mert látták a másik csoportot, az egyedül kószálókat, azokat, akiknek rájuk, a párosával járókra bámuló tekintete az esetleges unalom ellenére is az elégedettség érzését keltette bennük. Az egyedül sétálók általában irigyek. Ö nem volt irigy. Tudta, hogy az ember szükségszerűen időnként egyedül van, magányos, s ez így van jól, különben nem tudná élvezni a társas állapotot soha. Nem szólva arról, hogy ilyenkor is annyi kellemes dolog éri az embert. Egy presszót éppen most zárnak: az egyik pincérnő unottan sepreget; hosszú a haja és rövid a szoknyája; előbbutóbb le fog hajolni; tessék, már meg is történt; kellemes látvány, ha csak egy villanásig is figyel oda az ember. Fiatal mama babakocsit tol, a kocsi karfáján táskarádió csüng, üvölt, egész jó a zene, egy ideig feltűnés nélkül lehet követni, s hallgatni a másnak címzett dallamokat. Azért mégis unalmas egyedül az este. Unalmas, állapította meg, miután már jó ideje sétált. Ha több pénze lenne. Ha az a ha ott nem lenne. Megállt egy pillanatra, zsebébe nyúlt, cigarettát keresett, de csak az üres csomagot kotorászta. Pár lépésnyire volt egy trafik, vett egy dobozzal, tízessel fizetett, de a trafikosnő várt a visszajáró pénzzel. Vegyen sorsjegyet, ajánlotta, s egy plakátra mutatott. Azonnal fizet, s csak négy forint. Adjon egyet, bólintott A trafikosnő kis kosarat tett eléje, kivett hát egyet. Nyissa ki, hallotta a biztatást. Elkezdte bontogatni, jó sokáig tartott, amíg sikerült, a trafikosnő közben előrehajolva figyelte. Aztán előkerült a sorsjegy. Nyert egy tízest, micsoda mázlista, mondta a trafikosnő, kikapta a kezéből, s egy tízforintost nyújtott át. Kér egy másikat? — kérdezte. Nem, mondta, s gyorsan kiment az utcára. Áz ajtóra is kiragasztottak egy plakátot, azt olvasta: ötvenezer a főnyeremény, ötszázig azonnal fizet. Zsebregyűrte a pénzt és ment tovább, de csak pár lépést tett meg, s szembetalálta magát egy amolyan könyvnapokra emelt sátorral, de abban is ilyen sorsjegyet árultak. Egy lány állt a pult előtt, táskájában kotorászott a pénz után, aztán kiválasztott egy borítékot. Az árus előzékenyen lenyisszantotta egy ollóval a szélét, s úgy nyújtotta át a lánynak. Kérek én is egyet, mondta hirtelen, s fizetett. Ne, nehogy levágja! — állította meg az árus mozdulatát és zsebre tette a kis papírt. A lány köziben kinyitotta a borítékot, aztán csalódott arccal eldobta, s lassan elindult. Egymás mellett mentek, s a lány állandóan rá-ránézett, várta, hogy milyen az ő szerencséje. összetalálkozott a, tekintetük. Sajnálom, mondta a szeméve! a lánynak, én ezt aztán nem bontom ki, ameddig a zsebemben van. addig legalább jól érzem magam. Senki nem tudná megmondani, mit értett meg a lány. de meggyorsította lépteit, s csakhamar eltűnt. S valóban jó érzés volt azzal a vacak kis sorsjegygyei a zsebében mászkálni. Sokkal jobb, mint anélkül. Most aztán már igazán nem unatkozott. Jöttek a tervek, az álmok. Ha mondjuk benne lenne az ötvenezres, akkor felmehetne a hegyekbe, s megírhatna egy regényt. Esetleg kettőt is. A tízezressel is lehetne mit kezdeni. Nagy dolog, hát legyen ötszáz. Visszamenne, felmarkolná a pénzt az előzékeny, ollós árusnál, aztán lenne egy jó estéje. A fene egye meg. Hirtelen, át sem gondolva, hogy mit is tesz, kirántotta a zsebéből a sorsjegyet, s elkezdte bontogatni. Jó nehezen nyílt. Nem nyert, olvasta azon a helyen, ahol az előbbin az állt, hogy tíz. Eldobta. Csalódottan és üresen ment tovább, de nem sokáig, mert ismét tervezni kezdett. Meg kell szervezni ezt a mai, pocsék estét. Hát jól átgondolta az egészet és megszervezte. Először is bement egy közeli kocsmába és ivott egy korsó sört. Friss volt, jólesett. Még a pénztárosnő is barátságos volt. A kocsma melletti trafikban vásárolt egy újabb sorsjegyet. Zsebretette. A Duna-part felé tartott és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy sokkal könnyebbek a lépései, mint egy perccel előbb. Szépen csinál egy kört, közben a parton jó lassan kinyitja, aztán ha nyer, beváltja, ha nem, hát iszik egy újabb sört és vesz egy másik sorsjegyet. Szép az élet. Jóízűeket szívott a cigarettájából, s pontosan úgy cselekedett, ahogy elgondolta. Szeles volt az idő, viszonylag kevesen jártak a vízparton. A hajóállomásnál egy mintás harisnyás kislány állt, s az épület falának támaszkodott. Nagyon-nagyon fiatal volt és nagyon-nagyon várt valakit. Tovább. Pár lépés után belekezdett a boríték kibontásába. Most már szép lassan, nyugodtan dolgozott, s közben nagyszerűeket álmodozott. Ki így, ki úgy van az álmodozással, de mindenki elköveti időnként ezt a tulajdonképpen lázadásnak, bűncselekménynek nyilvánítható dolgot. Csak azokat az álmodozókát szabad elítélni, akik ágyban fekve reménykednek. Ha mást nem is, de legalább any- nyit meg kell tenni, hogy az embeT kimenjen az utcára. Az ilyen álmodozás, bocsánat, Vörösmarty úr, végül is az élet megszépítője. Ott a kezében a papír, s lehetőségek vannak benne. Remények, utazások, egv-két jó este, egy-két jó reggeli ébredés. Persze az esély nagyon kicsi. Nagyon kicsi. IVos hát, közben kinyitotta L’ a sorsjegyet. Nem nyert, olvasta, nem is olyan búsan, mert terv szerint járt el. Mégitta a korsó sörét, a pénztárosnő még mindig barátságos vplt, s a sör is jólesett. Kiment, megvette az újabb sorsjegyet, s nekiindult az útnak. Ahogy ment lefelé a lépcsőn, a sötét fordulóban belerúgott valamibe. A fémes csörömpölés, gurulás zaja még sokáig hallatszott. Sötét volt. Gyufaszálakat gyújtogatott, egymás után. Ha az ember a szerencséjét hajszolja, csaknem mindig úgy adódik, hogy jön, de nem onnan, ahonnan várja. Az a fontos, csak, hogy keresse. Lehet ez itt egy aranygyűrű, brilliánskövekkel Aztán a kezébe akadt egy kis vasdarab, valami értéktelen hülyeség, fel sem vette. Felegyenesedett. Egy férfi meg egy nő állt mögötte, nézték, mit csinál. Elvesztettem a gyűrűmet, mondta nekik magyarázkodva. Egy pecsétgyűrű volt. családi örökség, a fene egye meg, nem találom. Legyintett és elindult. Arany? kérdezte a nő szálkás hangon. Igen, mondta, és ment tovább. Nem hallott lépéseket, a pár tehát csak azt várta, hogy tisztes távolságba érjen. Hátrafordult és gyufalángokat látott. Tulajdonképpen semmi rosszat nem csináltam nekik, gondolta. Kaptak néhány jó percet, mert amíg keresik, jól érzik magukat. Lassan hozzáfogott a boríték kibontásához. A hajóállomásnál a min- tásharisnyás kislányt kereste, de nem találta. Hajó érkezhetett be, mert megnőtt a tömeg. Egy csoport kisiskolást vezetett egy egymásba karolva lépkedő pár. A sorból az egyik kisgyerek hangosan üvöltözött társainak. Húsz forint a belépődíj és a folyóra mutatott, ki akar öngyilkos lenni? Ez egy kicsit megdöbbentette. Már' ilyen kis kölykök is az öngyilkosságról beszélnek. Ebben csak az írók a hibásak, azok, akik nem talájnak befejezést a történetük végére, & akkor vízbe fullasztják szereplőiket. Már kibontotta a papírt, de még nem nézte meg, mert meglátta a kislányt, a mintásharisnyást. Ott állt a korlátnál, a most érkezett hajó előtt. A fedélzetet mosták. Egy matrózt vár, milyen kedves, gondolta, s kicsit irigyelte a fedélzetet sikáló dunászt. Nem nyert, olvasta, összegyűrte a papírt. Azért ez pimaszság. Legalább azt írták volna rá, hogy sajnáljuk, de nem nyert. Kiáltozást hallott. Uram, álljon meg. Hátrafordult. M egtaláltuk a gyűrűjét, lihegte az előbbi férfi. Futott mostanáig. A nő jóval hátrább állt. Valószínűleg sokat veszekedtek, amíg utánahozták. IA férfi' kitartotta a tenyerét, amiben egy nagy, fényes gyűrű csillogott. Kivette a remegő tenyérből. A férfi az a • típus volt, akik azért becsületesek, mert félnek. Látszott az arcán minden gondolata. Hátha látta, amikor megtaláltam, hát inkább odaadom, s legalább egész életemen át bátran követhetek el disznóságokat, hiszen egy jó cselekedet ezer disznóságot is eltakar. Hát, nem, gondolta, te csak ne kövess el disznóságokat. Nem az enyém a gyűrű, mondta és visszaadta. De kérem, hebegett a férfi. Nem az enyém, Ismételte meg, és otthagyta. Remekül érezte' magát. Ivott még egy korsó sört, a pénztárosnő már nem volt annyira barátságos, de morcos sem, aztán vett egy újabb sorsjegyet, az utolsót, mert most már elfogyott a pénze. Már nem ment a folyó felé, hanem hazaindult. Egy fenét fogja kinyitni ezt a hü-' lyeséget. Hazamegy, kiteszi az asztalra, egy jót alszik, hiszen, egész éjjel övé még a remény, aztán reggel majd megnézi. Be kell osztani az örömöket. Ma jól telt el az estéje, holnap viszont, ha üres zsebbel és egy magányos vasárnappal ébred, hát akkor mit kezd majd magával. A sorsjegyet egész nap cipelni fogja, határozta el, 5 akitor jó lesz a vasárnapja is, Így is tett, hazament. Otthon leült írógépe mellé és megírta az egész este történetét. Itt, a végénél, azonban megállt, s kicsit elgondolkodott. Hiszen annyiféle befejezést lehet elképzelni. Az olvasók szeretik, ha jó vége van egy történetnek. Miért ne lehetne megírni, hogy másnap este kinyitotta a borítékot és volt benne egy tízezer forintos nyeremény. Hogy ez nem igaz, az aztán igazán nem számít. No, de a könnyes ügye-, két is szeretik az olvasók. Hát történjen az, hogy kiteszi a sorsjegyet az asztalra, egy isteni jót alszik, álmában persze végiggondol minden szépet, reggel aztán felébred, keresi a sorsjegyet, de nem találja, mert a nyitott ablakon át kifújta a szél? S az aranygyűrű-história is homályos. Valahogy ki kellene derülni, hogy tulajdonképpen az övé volt, s az tanulságos ügy, mert így járnak a szerencsehajszo- lók. Az olvasók különben az oktalan nagylelkűséget sem szeretik. A hogy idáig ért az írásban, dörömbölni kezdett a falon az egyik szomszéd. Igaza van, ismerte el, későre jár már, s hangos ez az öreg írógép. S akár szeretik az olvasók, akár nem, kénytelen volt itt befejezni a történetet. Sz. A.
