Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-04 / 126. szám

PEST HEGYE! </űrlav 1969. JÜNIUS 4.. SZERDA DIÁKMOZGALMAK _ GÖDÖLLŐN (2.) Diákok önkormányzata Elromlott a diákság politi­kai órája? Amikor dr. Lengyel Zsuzsá­nak, a filozófiai tanszék veze­tőjének feltettem a kérdést, így válaszolt: — A nyugati, és főleg a cseh, lengyel, jugoszláv egyetemi mozgalmak természetesen ha­tással voltak a mi diákjaink­ra is. A vitákban az a kérdés is felmerült, hogy „mi miért nem sztrájkolhatunk és tün­tethetünk?” Én is feltettem a magam kérdtését: „Miért sztrájkolnátok? Mi lenne az, ami mellett és ami ellen tün­tetnetek kéne?" Elismerték, hogy nem lenne miért. Nincs egységesen célrairá- nyuló elégedetlenség tehát, mert nincs, ami kiváltsa. Az elégedetlenség a részleteket célozza, nem az egészet ta­gadja. délyt, letagadta, hogy enge­délyt adott. Már úgy voJt^ .pességeiről. A felvételi vizsga hogy bóL' kirúgnak a kollégium­„Az önkormányzat? Nem lehet az önkormányzatot de­finiálni, mert munkánk egé­sze önkormányzat jellegű” — fogalmaz rutinosan Nacsa János, a gépészmérnöki kar KlSZ-tdtkára. „Az általános társadalmi gyakorlatban a de­mokratikus centralizmus el­vei uralkodók. Ez néha in­kább centralizmus, mint de­mokratizmus. Mi a demokra­tikus oldait igyekszünk fej­leszteni a centralizmus rová­sára” — mondja Herbály Im­re szervező titkár. A legkényesebb kérdések­ben születnek demokratikus döntések. Tavaly például az egész egyetemet felbolygatta az a vita, amelynek célja az úgynevezett kollégiumi koedu­káció® rendszer kereteinek el­döntése volt. Magyarán: fel­nőtt, fiatal emberek élnek itt, férfiak és nők. Egyazon épü­letben a fiúk és a lányok. Hogyan szabályozható az együttélésük? „Ne akarjanak bennünket arra szorítani, hogy parkok­ban szeretkezzünk!” „Valamit ki kellett találni, mert az" át-f lám pénzén mégsem lehet nyilvánosházat csinálni!” A két szélső véleménypólus kö­zött kellett normális döntést hozni. A fiúk úgy vélekedtek, hogy legyen állandó bejárá­suk a lányok szobájába, és a lányoknak is legyen állandó bejárásuk a fiúk szobájába, s énnek a megállapodásnak az erkölcsi terheit bízzák rájuk. A lányok nagy többsége vi­szont azt kérte, hogy a nap­nak csak bizonyos meghatá­rozott óráiban léphessenek be egymás szobájába. És ebben a kérdésben a lányoké lett a döntő szó, bár kevesebben vannak! Délután fél hattól es­te nyolcig a kollégiumban mindenki oda mehet, ahová akar. így is adódnak azonban konfliktusok. B. Z. harmad­éves hallgató mondja el: — Tavaly történt, hogy va­sárnap délelőtt látogatóm ér­kezett, egy lány. A portán természetesen csak úgy akar­ták felengedni, ha engedélyt kérek az igazgatótól. Az en­gedélyt minden további nél­kül meg lehet kapni, csak ép­pen az igazgató nem volt a kollégiumban. A gondnoktól kaptam engedélyt, felmen­tünk. Körülbelül egy óra múl­va dörömbölnek az ajtón, hogy nálam engedély nélkül tartózkodik egy lány. A gond­nok, mondván, hogy ez nem az ő hatáskörébe tartozik, te­hát nem is adhatott enge­AZONNALI BELÉPÉSRE KERES szövőőtképzős női betanított munkásokat a HPS Soroksári Gyára Budapest XX., (Soroksár), Marx Károly u. 294. Albérletről gosdoskodunk költséghozzájárulással. Minden második szombat szabad. Nacsa János KISZ-titkár: — Egy hasonló esetben ép­pen a közelmúltban akadá­lyozta meg a KISZ-szervezet, hogy fegyelmit indítsanak egy fiú ellen. Hét fiút azonban a mi javaslatunkra zártak ki a kollégiumból... — Miért? — Ne haragudjon, de nem szeretjük kiteregetni a szeny- nyest. Arról volt szó, hogy nem akartak beleilleszkedni a kollégium rendjébe, és már előzőleg vitánk volt velük kapcsolatban az egyetem ve­zetőivel, mert ők elnézőbbek voltak, mint a fiúk évfolyam- társai, haladékot adtak. De vé­gül menniök kellett, követel­tük a kizárásukat. A diákönkormányzat nem külön szervezet, az önkor­mányzati munkát a KISZ- szervezetek végzik. Decentra­lizált módon. A KlSZ-szerve- zet dönt a kollégiumi felvételi ügyekben, a dékán csak jóvá­hagyja a döntést. Javaslataik alapján dönt a dékán a kollé­giumi nevelők kinevezéséről. A jó munkát végző nevelő­tanároknak pénzjutalmat ad­hatnak, és mint mondják, nem minden esetben adnak. A hall­gatói pártalapszervezeten át a diákoknak beleszólásuk van az egyetem gazdasági ügyeibe, a KISZ-szervezet képviselője je­len van a felvételi bizottsá­gokban. — Jelenlétük nem formális? — Nem mindig formális — válaszol a kérdésre Gilicz Im­re. — Csak annyiban formá­lis, amennyiben az egész egye­temi felvételi rendszer az. A gimnáziumi bizonyítvány nem mond semmit a jelentkező ké­azért nem mond semmit, mert csak a szakmai tudás bizonyos szeleteire kíváncsi, és kétsé­ges, hogy egy írásbeli dolgo­zatból és néhány kérdésből megállapítható-e a szakmai felkészültség. A gimnáziumok által adott jellemzések pedig azért nem mondanak semmit, mert rosszak. A gimnáziumok azt hiszik, hogy azzal tesznek jót a diáknak, ha csak szuper- latívuszokban fogalmaznak ró­luk. Rossz a felvételi rend­szer azért is, mert a felvettek­nek néha csak a fele végez, és a kibukások nemcsak az ál­lamnak jelentenek anyagi veszteséget, de a diáknak is. A lemorzsolódást általában pozitív jelenségként szokták felfogni, pedig nem az. Vissza­vetítve bizonyítja: rossz volt a felvételi. Mi még emlékezünk a saját felvételinkre, ezért sze­retnénk, ha nagyobb beleszó­lásunk lenne a jövőben. És azt hiszem, lesz is. Eddig a végleges döntéseknél nem Volt ott a KISZ képviselője, ezen­túl ott lesz. Kollégiumi felvétel, egyete­mi felvétel, fegyelmi ügyek. De szerepe van a diákönkor­mányzatnak az ösztöndíjak megítélésénél is. A végzett munka, a szociális helyzet alapján a KISZ-szervezet ja­vaslatára megváltoztatható a kategóriabesorolás. A kollé­giumi élet tartalmának meg­határozásában a KlSZ-szerve- zetek teljhatalmat élveznek. Az első félévben csak a gé­pészmérnöki kar kollégistái 60 rendezvényt szerveztek. Min­den alapszervezet, csoport olyan rendezvényt szervez, amilyet akar, azt hív meg, akit akar, a kollégiumi igazgató csak jóváhagyja a döntést és segít a szervezésben. Politikai kör, szakmai körök, tudomá­nyos diákkörök, filmklub, nyelvi klubok, filozófiai klub, sportszakosztáíyok. Témák: régi idők mozija, a kukorica­szár fizikai tulajdonságai, a kínai kérdés, a modern film­művészet, Teilhard de Char­dins filozófiája, a csehszlovák kérdés, a gödöllői járás agrár- értelmiségének ideológiai ar­culata, demokrácia és álde­mokrácia ... Végtelen színes- ségű sor. Amilyen végtelen 1656 fiatal ember érdeklődése a világ iránt. — Kifejezett ideológiai irányzat, mozgalom nem je­lentkezett az egyetemen. Az elmúlt években bizonyos na­cionalista tendenciára let­tünk figyelmesek, főleg a ro­mán—magyar viszonnyal, vagy a csehszlovák helyzettel kap­csolatban. Azok a kérdések kerültek előtérbe, amelyek a társadalom egészében. Léte­zik-e tiszta demokrácia? Léte­zik-e abszolút szuverenitás? — mondja dr. Lengyel Zsuzsa. — Tapasztalatom szerint minden­ről nyíltan beszéltünk, min­dent megvitattunk. Az utóbbi években én nem érzékeltem azt, hogy az egyetemen ne mert volna megkérdezni vala­ki valamit. Míg fiatal az em­ber, addig nem hisz, csak ma­gának, mindent maga akar ki­következtetni. És erre folya­matosan és állandóan lehető­séget kell adni. , Mindig az a jó, amit ők maguk szerveznek meg! „Az apák bűne nemcsak az, hogy nem reformálták meg az egyetemet, nem adták meg a fiataloknak, amit követelték. A másik bűn súlyosabb, és ez a lázadás igazi oka: elvették a fiataloktól, amit a fiatalok fáradságosan, jól vagy rosszul meghódítottak: autonómiáju­kat” — írta Lino Januzzi az olasz diákmegmozdulások után. A gödöllői diákok most kez­dik megszerezni — és meg­kapni — autonómiájukat. Nádas Péter y—i * Tv-játék készül Balzac e híres regényé­( Tn nCPÍ* bők Horváth Tibor rendező irányításával megkezdődtek a felvételek. A forgató­könyvet Horváth Gabriella írta, vezető operatőr Molnár Mik­lós. A címszereplő Kovács Károly. Jelentős szerepeket ját­szanak Béres Ilona, Sinkó László (a képen a rendezővel) és Majláth Mária. Gyár mintájára E hatalmas területen, — kerítés-öv fogja körül — sok-sok tégla, cement, deszka, homok, sóder, s egyéb anyag, t gyár épül itt, azért mindez, gyár épül itt két év alatt. Sodronykötél- és kábelgyár; áll már néhány cementpillér, itt gödör van, ott sík beton, egyszóval ez csak gyár-vázlat, amit szépen, napról napra dolgoz majd ki a munkáshad. Mennyi minden kell, láthatod, hogy épüljön egy modern gyár! — És mindet még el sem mondtam, kell még tudás, kedv, akarat... — Gondoltad már, mi minden kell, hogy hasznossá építsd magad?! Fürtös Gusztáv ssCnrts i. démes: élő. mm 40. Gyűrött arccal és égő szem­mel lépek le a vonatról Som­váron. Arra gondolok, az em­berben is kell lenni valami biztonsági szelepnek, amely megakadályozza idegeinek el­szakadását, amely működésbe lép, ha a fájdalom eléri tető­pontját. A peronon ez történik ve­lem, és ezzel együtt, ha rövid időre is, de eltávolodik tőlem minden, ami Pesthez, Évához, Sándorhoz kötött, az esemé­nyek távolibbnak, valószínűt­lenebbnek tűnnek, mint az el­múlt napokban. Nézem a büdös, kénszagú ál­lomás sárga köveit, és a bő­röndöket vonszoló egyetlen ré­szeges hordárját, akinek most fakóarany sapkarojtjait piros csákójához csapkodja a szél. Hát megérkeztem. Elindulok a város felé. A mozi-színház alsószoknya szí­nű falaira hivalkodó fényt bo­csátanak a város legvilágo­sabb lámpái. A hó borította park közepéből most úgy emelkedik ki az épület, mint egy elfuserált makett, amelyen minden építészeti stílusirány­zatot kipróbáltak, s minden részét más és más növendék készítette. A Béke szálló tera­szán havas asztalok, s a havas asztalokon felfordított székek állnak. Hideg van, éles a le­vegő. Nem megyek még haza, járok egyet, a vonatban meg­fájdult a fejem, jólesik moz­gatni tagjaimat?*» Friss, kövérkés arcú, nyu­godt emberek mellett megyek el, kismamák bámulják a ki­rakatok ezüst fényű díszeit, a babákat, játékokat. Az elkö­vetkező napok, a közelgő ka­rácsony mindenkinek örömet készít elő és elégedettséget, csak nekem nem köszön senki, és nem vár senki. Kedves, szép ez a város, életem egy darabja volt, de ha valaki megkérdezné, mit keresek Itt, nem tudnék rá válaszolni. Há­rom kilométerre innen, az építkezésen biztosan ma is dol­goznak. Mit hagytam én ott hátra? Csődtömeget... Talán már kimentek a papírok, alá­írásokkal ellátva, pecsétesen, bíróság, kártérítés, fegyelmi, kirúgás, a szerkesztőségben Sziget el van merülve a lap sajátos dolgaiban, észre sem vesz engem, foga közé akadt csikorgó porszemet. Az IBUSZ elé érek, s eszem­be jut Éva — menj, menj most el tőlem — átkozódom ma­gamban. Felejteni akarok. Ha­zamegyek Boglárra, megállók majd apám előtt, és lehorgasz- tott fejjel mondom: Apám... vesztettem! Roncsolt a lelkem, s bármilyen különösnek tűn­het, szomorú ember lettem. Nem a kórházban voltam be­teg, hanem most... Reményt vesztettem, csalódtam az em­berekben, csalódtam a szere­lemben, a barátságban. Haza­jöttem !... Apám, ne hara­gudjon... megbuktam... is­mételnem kell. Apám felkel majd a székről, hozzám biceg, megsimogatja rövid hajamat. — Nem baj — vigasztal szép lassú beszédé­vel —, elkezded élőiről. De mi lesz, ha nem bocsát meg, hanem kiabál: — „Meg­mondtam neked, haszontalan kölyök — s az ajtóra mutat. — Takarodj!” Akkor is hazamegyek. Sé­tálok tovább, vállamon a fész­ket vert gondbaglyokkal. A Kossuth téri vendéglő zöld neonreklámja úgy bukkan elém, mint aki előtt hirtelen felcsavarják a rádiót. Olyan hangok is szűrődnek ki ajta­ján, mint a Petőfi adón este, amikor már egyetlen állomást sem lehet tisztán venni, és egyszerre zongoráznak, elő­adásokat tartanak az őszi ve­tésről, jeleneteket játszanak, és zengő, tenor üvölti át a pró­zai darabot. Sok cigarettát el­szívtam, keserű ízű a szám. — Bemegyek. — Jót tesz majd egy fekete. Leülök. Még el sem jdnapok Janii helyezkedem rendesen, a so­rozatban félrelökött székek olyan hangja üt meg mint a géppuskaropogás, aztán valaki nagyot kiált. — Szia, édesapám! Hát te még élsz? — Kárász Jani meg­botlik a fogasban, és olyan mozdulatot tesz, mintha az ölembe akarna ülni. — No csak ... Szocsiban vol­tál vagy a bolgár tengerpar­ton? — csapkodja örömittasan a fejem. Ne csapkodd, te ökör — gondolom —, mert most tényleg nincs rendben a koba­kom — de nem szólok, mert melegség árad el az én lel­kemben is. — Te... mi van veled? — néz meg jobban, s a szája visszaereszkedik a füleitől. — Ilyen rossz bőrben még a kór­házban sem láttalak. — Eh, Janikám — legyin­tek —, Pesten voltam két hé­tig, és rá kellett jönnöm, a nők többre becsülik a lóvéban rejlő erőt az észnél. — Átvághatták a pacákot — jegyzi meg Kárász Jani úgy, mintha egy harmadik személyt tájékoztatna pillanatnyi hely­zetemről. — Veled maradok. Egyébként voltam a lakáso­don, és mondtam annak a ko­pasz fejű koporsóigazgatónak, azonnal hívjon fel a szálláson telefonon, bármikor jössz is meg, éjjel vagy nappal, s hagyjon üzenetet. — Menjünk haza! — aján­lom neki. — Büdös is van, füst és lárma. Nem tudunk egy értelmes mondatot válta­ni. Aludj nálam, jó?... Dör- nyeiéknél láttam egy össze­csukható turistaágyat, elké­rem. Jelentőségteljesen rám néz, aztán fizet, és odamegy a pult­hoz. Látom, egy palackot süly- lyeszt a zsebébe. — Mehetünk — mondja, és belémkarol. — Dumálj csak — lök egyet rajtam. Ilyenkor az kell. Sokat dumáljál. — Janikám, én holnap el­búcsúzom ettől a várostól. Holnap kimegyek, felmondok, ha ugyan még nem rúgtak ki, aztán hazamegyek Boglárra. Mindenki átvert. Zálogba rak­tam a hónapjaimat, és már ki sem válthatom. Elveszett a cédula. A lakásomig elmondok neki mindent. Kárász Jani tettetett rosszallással csóválja körte formájú fejét. — Peched van, öreg fiú. Marha nagy peched. Most nem akarom azt mondani, én lát­tam előre... üres okosság, de a helyedben mégsem adnám fel itt a dolgokat. Egyszer üdü­lésen az árnyas fák alatt elka­pott három szivar. Percek alatt kaptam vagy tizenöt po­font. Sötét volt. Csak az egyi­ket — gondoltam — kiverhet­ném a lámpa alá, hogy meg­ismerjem. Csak egy pillanatra lássam az arcát. Láttam! Két hétig lestem őket Siófokon. Elég nagy hely, nem? .... Ho- lóssal nyaraltunk együtt. A Matróz csárdánál eresztettük vízbe az egyiket. Fel-le, fel­le... Unod már, kisapám? Na, még igyál kicsit... Szóval ne­ked is... ilyesmit kellene. Nem a verekedésre, hanem a hátsó feledre gondoltam. Nyu- godtabban ülni, várni. Átko­zottul nehéz, de... megéri. — Arról ne beszéljünk. Én többé nem leszek szerelmes. Meg is kérlek, ha elkezdenék a nőkről beszélni, üss pofon. Jó erősen. — Kérlek, ezen már ne múl­jon ■— int a kezével Kárász Jani. Hazaérünk. Dörnyeiék a színházba mentek, csak a nagymamát találjuk otthon. Tőle kérjük el az ágyat, ki­nyitjuk a szobában. — Hű, de cidri van itt! — topog Kárász Jani a szobában. — Van fád?... — Fenét van, honnan len­ne? — mondom bosszúsan, s erre kiugrik az ajtón. «Mind­járt szerez tűzrevalót — kiált­ja a folyosóról, és eltűnik a sötét udvarban. Körbenézek a szobámban* Dörnyeiné össze­rakta kézirataimat, s az üres papirosokat. Ah, ezek üresek és maradnak! A hamutálcám mellett három cigaretta. Az asztalon poros már a vizes­kancsó és a három pohár. A tálca alatt három levél anyám­tól. Majd később elolvasom. A gramofon tetején is vékony, szürke porréteg .v.: Eh, mit ér az én életem?... Kárász Jani egy nyaláb ösz- szetört deszkával érkezik visz- sza. — Papírt adjál — mond­ja, és letérdel a kis vaskályha elé. Régi újságokat s bennük piros ceruzával keretezett cik­keimet nyújtom át neki, va­dul gyömöszöli a kályhaajtó­ba. — Várj — mondom —, ezek is éghetnek. — Tárcámból ki­veszem Éva leveleit, az éjjeli- szekrényemről a fényképét Kárász Jani szeme sarkából rámnéz, megvonja a vállát. ■ — Jól ég — teszi hozzá pi­maszul. A gramofonlemezeket is odaadom. „Parles, mois d’amour”. Nekem már senki ne beszéljen a __nem folyta­t om, mert ez képes pofonütnt — A bútorok maradnak? — vigyorog kormos képpel az ágybérlőm. A kályhában vidá­man pattog a tűz, a meleg szétterjed a szobában. A szek­rényem aljából kivészem az ágyneműt, rakom a sezlonra. Pizsamát is keresek, megmos­sa a kezét, felveszi. Aztán az ágynemű felét visszadobálja az én ágyamra. — Marha, meg akarsz fagy­ni? — kiált rám mérgesen, az­tán homlokára csap. — Már engem is megszédítesz. Az üveg. Bontsd fel az üveget Középre tesszük és iszunk. Igyál! Csepregi szerint a gyo­mor- és lelki fekélyre legjobb a pálinka. — Te, Janikám... mi van kint, nem is mesélsz semmit — ledőlök ruhástól a kinyit­ható ágyra. Felveszem az üve-. get. — Hát — veszi át tőlem a palackot — különös újság nincs. Majd holnap kijössz az építkezésre ... Ellátják a ba­jodat A múltkor egyenruhás emberek kerestek. Tizenne­gyedikén. Nem!... tétován megáll a beszédében, állát va- kargatja. — Várjál!, az még tizedikén volt, az ügyészek előtt. A minisztériumi pacák­kal együtt jöttek... Az a sza­kasz gépágyús, amely a rako­dón vár, csak múlt héten épí­tett ki tüzelőállást... — Örült! Hozzád vágom a palackot! Azonnal mondj el mindent! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents